Időállapot: közlönyállapot (2013.VI.20.)

2013. évi XCIV. törvény

az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, valamint a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról * 

1. § Az erdőről, erdő védelméről és az erdőgazdálkodásáról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Etv.) 37. §-a a következő (3)-(4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A közjóléti fejlesztési tervekben a fejlesztési irányokat kiemelten a meglévő turistautak, a lovaglás és kerékpározás célját szolgáló utak által előidézett közjóléti igényekre figyelemmel kell megtervezni.

(4) Az erdőben a jelzett turistautak és kerékpározás célját szolgáló utak, valamint a bejelentett lovaglás célját szolgáló utak nyomvonalát, jellemző adatait a közjóléti létesítményekről vezetett nyilvántartásban kell nyilvántartani és az erdészeti hatóság honlapján közzé kell tenni.”

2. § (1) Az Etv. 91. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„91. § (1) Az erdőben - annak rendeltetésétől függetlenül - üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan, emberi erővel hajtott kerékpárral, lóval, valamint az erdészeti feltáró hálózat részein sport vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművel bárki saját felelősségére ott tartózkodhat, amit az erdőgazdálkodó tűrni köteles, kivéve, ha

a) más jogszabály azt korlátozza, vagy

b) az arra jogosult a látogatás korlátozását az e törvényben foglaltak alapján elrendelte.”

(2) Az Etv. 91. §-a a következő (1a)-(1e) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Nem állami, illetve nem helyi önkormányzati tulajdonú erdőben az erdészeti feltáró hálózat részein kívül lovagolni, emberi erővel hajtott kerékpárral közlekedni tilos, kivéve, ha az erdő tulajdonosa az erdő nem állami, illetve nem helyi önkormányzati tulajdoni jellegét megfelelően nem jelezte.

(1b) Az erdőben abban az esetben lehet a megjelölt turistaúton kerékpározni és lovagolni, a megjelölt kerékpáros úton lovagolni, ha az együttes használat lehetősége jelzéssel az adott turistaúton vagy kerékpáros úton megjelölésre került.

(1c) Az (1b) bekezdés szerinti együttes használatot az erdészeti hatóság engedélyezi, ha az a látogatók életét és testi épségét nem veszélyezteti.

(1d) Az (1b) bekezdésben foglalt kivétellel a megjelölt turista- vagy kerékpáros út keresztezése esetén a lovas az úton kizárólag lépésben haladhat át.

(1e) Az erdőben sport vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművel turistaúton közlekedni tilos.”

(3) Az Etv. 91. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Üdülési, sportolási, illetőleg kirándulási célból - a kijelölt út kivételével - gyalogosan, kerékpárral és lóval sem vehető igénybe

a) az erdősítés területe, amíg a rajta lévő faállomány a két méter átlagos magasságot el nem éri;

b) az erdőrezervátum magterülete.”

(4) Az Etv. 91. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Kiépített parkerdei utat lovaglás céljára kizárólag az erre a célra kijelölt és bejelentett szakaszon lehet igénybe venni.”

(5) Az Etv. 91. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Kiépített parkerdei utat lóval vontatott járművel nem szabad igénybe venni.”

3. § Az Etv. 92. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az erdőben látogatás céljából járművel - ideértve a nem sport vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművet, valamint a nem csak emberi erővel hajtott kerékpárt is - közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.”

4. § Az Etv. a következő 92/A. §-sal egészül ki:

„92/A. § Erdőben quaddal, terep-motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, valamint motorkerékpárral közlekedni tilos. Az erdészeti vagy jogosult erdészeti szakszemélyzet segédmotoros kerékpárral vagy közúti forgalomba helyezett, legfeljebb 500 cm3 hengerűrtartalmú motorkerékpárral közlekedhet az erdőben munkavégzés céljából.”

5. § Az Etv. 95. § (1) bekezdésében az „a turista-, lovagló- vagy a járműközlekedésre kijelölt utat” szövegrész helyébe az „a megjelölt turistautat, a bejelentett lovaglóutat vagy a járműközlekedésre kijelölt utat” szöveg lép.

6. § A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Ptv.) 3. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A polgárőr egyesület az (1) bekezdésben foglalt polgárőri tevékenységen túlmenően kiegészítő feladatként önkéntesen közreműködhet]

a) a katasztrófákra történő felkészülés, a katasztrófák elleni védekezés és a helyreállítás, újjáépítés feladataiban, valamint a polgári védelmi szervezetek tevékenységében, továbbá a környezet veszélyeztetésének, károsításának megelőzésében és elhárításában, következményeinek felszámolásában, aminek keretében az erdő lovaglás elől el nem zárt területén lovas járőrszolgálatot is elláthat,”

7. § A Ptv. 4. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A polgárőr egyesület működési területe a lovas járőrszolgálat ellátása tekintetében - a (3) bekezdésben meghatározott területen túl - a polgárőrség székhelyeként megjelölt településsel, fővárosi kerülettel közvetlenül határos erdőterület lovas járőrszolgálat elől el nem zárt területére is kiterjed.”

8. § A Ptv. 10. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Erdőterületen történő lovas járőrszolgálatot csak az Országos Polgárőr Szövetség szervezésében lefolytatott oktatást eredményesen elvégző polgárőr láthat el.”

9. § A Ptv. 15. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A polgárőri szolgálat ellátása során a polgárőr köteles magánál tartani polgárőr igazolványát. Ha a polgárőr közterületen vagy közforgalmú személyszállítási eszközön lát el polgárőri szolgálatot, illetve az erdő területén lovas járőrszolgálatot teljesít, ennek tartama alatt polgárőri igazolványát köteles a formaruhán jól látható helyen, az egyedi azonosítót tartalmazó oldalával kifelé fordítva, kitűzve viselni.”

10. § A Ptv.

a) 3. § (2) bekezdés i) pontjában a „felkutatásában,” szövegrész helyébe a „felkutatásában, valamint”,

b) 6. § (1) bekezdésében a „vadászokkal, valamint” szövegrész helyébe a „vadászokkal, a lovas járőrszolgálattal érintett erdőterület tulajdonosával, kezelőjével, illetve ezek képviselőjével, valamint”,

c) 14. § (2) bekezdés c) pontjában a „tevékenységellátásra, vagy” szövegrész helyébe a „tevékenységellátásra,”,

d) 14. § (2) bekezdés d) pontjában a „kötött,” szövegrész helyébe a „kötött, vagy”, továbbá

e) 30. § (4) bekezdésében a „2013. július 1-éig” szövegrész helyébe a „2013. december 31-éig”

szöveg lép.

11. § (1) E törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti az Etv.

a) 92. § (2) bekezdésében a „lovaglásra, valamint” szövegrész,

b) 92. § (4) bekezdésében a „lovaglásra, valamint” szövegrész, valamint,

c) 92. § (5) bekezdése.

(3) Hatályát veszti a Ptv. 3. § (2) bekezdés h) pontjában a „valamint” szövegrész.