Időállapot: közlönyállapot (2013.XII.23.)

2013. évi CCXLIII. törvény - az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról 2/2. oldal

b) 130. § (1) bekezdésében a „2014. július 2-án” szövegrész helyébe a „2015. január 2-án” szöveg,

c) 130. § (7) bekezdésében a „2014. július 1.” szövegrész helyébe a „2015. január 1.” szöveg

lép.

19. A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény módosítása

19. § A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 129. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az illetményt a hivatalos magyar pénznemben kell megállapítani, és havonta utólag, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig kell kifizetni, vagy az állomány tagja megbízása alapján fizetési számlájára átutalni. A Honvédség viseli az illetmény fizetési számlára történő átutalásának, illetve készpénzben történő kifizetésének a költségét. A fizetési számlához kapcsolódóan az állomány tagja részére legfeljebb havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű bankszámla-hozzájárulás adható.”

20. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosítása

20. § (1) Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 14. §-a a következő (3)-(6) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Civil Információs Portál felé elektronikus úton adatbázis formájában a Civil Információs Portálon e célra kialakított felületen keresztül szolgáltatja

a) az Országos Bírósági Hivatal a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott, az országos névjegyzékben szereplő,

b) az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény alapján az adózót terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez, a költségvetési támogatás jogszerű igénybevételéhez a honlapján közzétett,

c) a Központi Statisztikai Hivatal az általa a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvényben (a továbbiakban: Sttv.) meghatározott statisztikai számjel, valamint az Sttv. 6. § (2) bekezdésében statisztikai regiszterben tárolt nyilvános,

d) az adóhatóság a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény alapján a kedvezményezett számára kiutalt összegekről és azok felhasználásáról az adóhatóság rendelkezésére álló,

e) a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerint, a hatósági nyilvántartásban szereplő

civil szervezetekre vonatkozó adatokat.

(4) A Civil Információs Portál felé a (3) bekezdés szerinti adatokat azok jogerőre emelkedését, érvényessé válását vagy az adatszolgáltató tudomására jutását követő legfeljebb három munkanapos késleltetéssel kell szolgáltatni.

(5) A Civil Információs Portálon a civil szervezetekre vonatkozóan a (3) bekezdés szerint szolgáltatott adatok közül a közzétételt követően közhiteles a civil szervezetre vonatkozóan a (3) bekezdés d) pontja szerinti adatok közül a kiutalt összeg felhasználására vonatkozó adat és a (3) bekezdés e) pontja szerinti adat.

(6) A Civil Információs Portálon jelölni kell azt, hogy mely adat közhiteles.”

(2) A Civil törvény 74. § (4) bekezdésében a „2014. július 1.” szövegrész helyébe a „2015. január 1.” szöveg lép.

21. Záró rendelkezések

21. § (1) Ez a törvény - a (2)-(6) bekezdésben foglalt kivétellel - 2013. december 31-én lép hatályba.

(2) A 2. §, a 4. § (1) és (2) bekezdése, a 6. § (1) és (2) bekezdése, a 7. § (5), (7), (10), (11), (13)-(18) bekezdése, (23) bekezdés a)-d) pontja, (24) bekezdés a) pontja, a 8. §, a 10-13. §, a 15. §, a 17. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 19. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 16. § 2014. január 2-án lép hatályba.

(4) A 3. § (1) bekezdése, a 6. § (3) bekezdése, a 7. § (1)-(4) bekezdése és (6), (8), (9), (12), (19)-(22) bekezdése, valamint (23) bekezdés e) pontja 2014. március 1-jén lép hatályba.

(5) Az 5. § (1) bekezdése, valamint (2) bekezdés b)-d) pontja és a 20. § (1) bekezdése 2014. július 1-jén lép hatályba.

(6) A 7. § (24) bekezdés b) és c) pontja 2015. január 1-jén lép hatályba.

22. § (1) E törvény

a) 11. §-a az Alaptörvény 25. cikk (6) és (8) bekezdése,

b) 12. § (4)-(6) bekezdése és (8)-(22) bekezdése, (25) bekezdés c)-k) és m) pontja, (26) bekezdése, valamint (27) bekezdés b) pontja az Alaptörvény 25. cikk (8) bekezdése, valamint 26. cikk (1) és (2) bekezdése,

c) 13. § (1), (2) és (8) bekezdése, valamint (9) bekezdés b)-e) és g) pontja az Alaptörvény 29. cikk (7) bekezdése

alapján sarkalatosnak minősül.

(2) E törvény 17. § (1) bekezdése az Alaptörvény 5. cikk (7) bekezdése alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadandó házszabályi rendelkezésnek minősül.