Időállapot: közlönyállapot (2014.VI.3.)

21/2014. (VI. 3.) OGY határozat

az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról * 

1. § Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) 25. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Amennyiben a szavazatszámláló gép alkalmazásával történő nyílt szavazást követően, a szavazási eredmény kihirdetése előtt a képviselő arról tájékoztatja az ülést vezető elnököt, hogy szavazatát a szavazatszámláló gép nem rögzítette, az ülést vezető elnök ezt a körülményt a szavazás eredményének kihirdetése során figyelembe veszi. Amennyiben az ülést vezető elnök észleli, hogy szavazatát a szavazatszámláló gép nem rögzítette, erről a tényről a szavazási eredmény kihirdetése előtt tájékoztatja az ülés résztvevőit és ezt a körülményt a szavazás eredményének kihirdetése során figyelembe veszi.”

2. § A HHSZ 37. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Időkeretes tárgyalási rendben a 35. § (8) bekezdését és a 38. § (1) bekezdés a) pontját nem kell alkalmazni.”

3. § A HHSZ 49. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A második összegző módosító javaslatnak a fenntartott módosító javaslattal összefüggő pontjairól az Országgyűlés a 47. § szerint vitát folytat azzal, hogy a tárgyaló bizottság nem állít előadót.”

4. § A HHSZ 53. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A törvényalkotási bizottság a zárószavazást előkészítő módosító javaslat tárgyalásának befejezéséről, valamint az (1) bekezdés szerinti állásfoglalásáról zárószavazás előtti jelentést nyújt be.

(4) A törvényalkotási bizottság a zárószavazás előtti jelentését és a zárószavazás előtti módosító javaslatát legkésőbb annak az ülésnapnak a megnyitása előtt három órával nyújtja be, amely ülésnap napirendjén vagy tervezett napirendjén a zárószavazás előtti jelentés és a zárószavazás előtti módosító javaslat vitája szerepel. Ezt követően a törvényalkotási bizottság további zárószavazás előtti módosító javaslatot nem nyújthat be.”

5. § A HHSZ 54. § (1)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Az Országgyűlés - zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtása esetén - a zárószavazás előtti jelentést és a zárószavazás előtti módosító javaslatot megvitatja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vitában elsőként a törvényalkotási bizottság által kijelölt előadó, majd - ha a törvényalkotási bizottságban van kisebbségi vélemény - a kisebbségi vélemény előadója szólal fel. E felszólalásokra összesen tizenöt perc áll rendelkezésre oly módon, hogy amennyiben van kisebbségi vélemény, hét percet annak kifejtésére kell biztosítani.

(3) A vitában ezt követően

a) a képviselők képviselőcsoportonként öt-ötperces,

b) a nemzetiségek érdekeit, jogait érintő napirendi pont esetében a nemzetiségeket képviselő bizottság által felkért nemzetiségi képviselő vagy szószóló ötperces,

c) a független képviselők összesen háromperces,

d) az európai uniós kérdéssel összefüggő napirendi pont esetében az európai parlamenti képviselő - a 35. § (2) bekezdése szerinti megkülönböztetésnek megfelelően, amennyiben közvetlenül jelentkezett - ötperces

időtartamban szólalhatnak fel.”

6. § A HHSZ 55. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A zárószavazás előtti módosító javaslatról az Országgyűlés egyetlen szavazással dönt. Szavazás előtt az előterjesztő, majd - ha nem a Kormány az előterjesztő - a Kormány képviselője ötperces időtartamban nyilatkozhat, hogy egyetért-e a zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadásával.”

7. § A HHSZ 61. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Ha a kivételes eljárás során a törvényalkotási bizottság olyan összegző módosító javaslatot vagy túlterjeszkedő módosító javaslatot nyújt be, amely a (4) bekezdés b)-d) és g) pontjában foglaltak valamelyikére irányul, a további eljárásra a törvényjavaslat tárgyalásának általános szabályait - a g) pontban foglalt módosítás esetén a 100. § (4) bekezdése szerinti eltérésekkel - kell alkalmazni.”

8. § A HHSZ 64. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a törvényalkotási bizottság a 62. § (10) bekezdése szerinti módosító javaslatot is benyújtott, az Országgyűlés az összegző módosító javaslatról történő határozathozatalt követően dönt a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről és elfogadásáról.”

9. § A HHSZ 65. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Kivételesen, a Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a jelen lévő képviselők legalább négyötödének szavazatával, vita nélkül úgy határozhat, hogy valamely ügy tárgyalása, illetve döntéshozatala során a határozati házszabályi rendelkezésektől eltér.”

10. § A HHSZ 67. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az előterjesztő legkésőbb annak az ülésnek a megnyitása előtt egy órával, amely ülés tervezett napirendjén szerepel az általa benyújtott törvényjavaslat általános vitájának a lezárása, írásbeli indítványával kezdeményezheti, hogy az Országgyűlés az általános vita lezárását követően, ugyanazon az ülésen döntsön a törvényjavaslat elfogadásáról.”

11. § A HHSZ 84. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az Országgyűlés)

a) az alapvető jogok biztosa, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, országgyűlési bizottság, a nemzetiségek helyzetéről és az Alaptörvény 47. cikk (4) bekezdése szerinti esetben a Kormány, továbbá”

(által benyújtott beszámolóban foglalt megállapítások, intézkedések megalapozottságáról általános vitát tart.)

12. § A HHSZ 148. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az Országgyűlés vita nélkül határoz az ülést vezető elnök rendészeti intézkedésének - az Országgyűlésről szóló törvény 53. § (5) bekezdése szerinti - megalapozottságáról.”

13. § A HHSZ 2. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

14. § A HHSZ 38. alcímének címében a „Zárószavazás” szövegrész helyébe az „A zárószavazás előtti jelentés és a zárószavazás” szöveg lép.

15. § Hatályát veszti a HHSZ 24. § (2) bekezdése.

16. § Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 21/2014. (VI. 3.) OGY határozathoz

Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 2. melléklet 98. és 99. pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a következő 100. ponttal egészül ki:

„98. Zárószavazás előtti jelentés /53. § (3) bekezdése/

99. Zárószavazás előtti módosító javaslat /53. § (2) és (4) bekezdése/

100. Zárószavazást előkészítő módosító javaslat /52. §/”