1. Az Országgyűlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 39. § b) pontja alapján elfogadja a 2015−2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programot e határozat 1. melléklete szerint.
2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt a 2015−2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtására.
3. Az Országgyűlés visszavonja
a) a Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló 83/1997. (IX. 26.) OGY határozatot,
b) a 2003-2008 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló 132/2003. (XII. 11.) OGY határozatot és
c) a 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló 96/2009. (XII. 9.) OGY határozatot.
4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Szakpolitikai stratégia
FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
2015.
Magyarország környezetpolitikai céljainak és intézkedéseinek átfogó keretét 1997 óta a Nemzeti Környezetvédelmi Programok jelentik. A Program kidolgozásáról, céljáról, tartalmáról és megvalósításáról a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezik. Tekintettel arra, hogy a 96/2009. (XII. 9.) OGY határozattal elfogadott 3. Nemzeti Környezetvédelmi Program (továbbiakban: NKP-3) 2014-ben lejár, szükségessé vált a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program (továbbiakban: Program) kidolgozása.
A Program feladata, hogy az ország adottságait, a társadalom hosszú távú érdekeit és jövőbeni fejlődési céljait, valamint a globális felelősségből és a nemzetközi együttműködésből, EU-tagságból adódó kötelezettségeket figyelembe véve meghatározza az ország környezeti céljait és az elérésükhöz szükséges feladatokat és eszközöket. A Program összhangban van az Európai Unió 2020-ig tartó időszakra szóló 7. Környezetvédelmi Cselekvési Programjával és az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiával. A Program egyúttal a 2014-2020 közötti időszakban rendelkezésre álló európai uniós környezetügyi célú fejlesztési források felhasználásának szakmai megalapozását is szolgálja.
A Program a stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet előírásai szerint szakpolitikai stratégia. A jogszabályokban foglaltaknak megfelelően a Program részét képezi a IV. Nemzeti Természetvédelmi Alapterv.
A Program kidolgozásában a Földművelésügyi Minisztérium illetékes szakmai egységei mellett részt vettek más érintett minisztériumok munkatársai is. A Program helyzetértékelése a környezet állapotát befolyásoló társadalmi és gazdasági tevékenységek elemzésére, az egyes környezeti elemek és rendszerek jelenlegi helyzetének bemutatására épül. A Program helyzetértékelése jelentős mértékben épít az NKP-3 végrehajtásáról szóló részletes beszámolóra. A helyzetértékelés főbb megállapításait a SWOT elemzés foglalja össze. Ezt követi a jövőkép és a stratégiai célok megfogalmazása.
A Program átfogó célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosításához. Stratégiai céljai:
- Az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása.
- Természeti értékek és erőforrások védelme, fenntartható használata.
- Az erőforrás-takarékosság és a -hatékonyság javítása, a gazdaság zöldítése.
A Program stratégiai céljainak elérését az egyes stratégiai területeken meghatározott célok és intézkedések, illetve az átfogó intézkedési területeken megfogalmazott cselekvési irányok biztosítják.
A Program keretstratégia, amelynek végrehajtása az EU, nemzetközi támogatások, az éves költségvetés és az ország teherbíró képessége függvényében alakul. A Program megvalósítása elsősorban nem többlet-ráfordítási igényt jelent, hanem a tervezhető források koordinált, hatékony, a prioritásokhoz igazodó felhasználását célozza. Emellett az intézkedések számos esetben többletforrást generálnak (pl. energiatakarékosság és -hatékonyság az erőforrás felhasználás és kibocsátás csökkentése mellett folyamatos pénzügyi megtakarításokat is eredményez, melyek más fontos célokra is felhasználhatók), illetve hozzájárulnak a foglalkoztatás növeléséhez (pl. az agrár-környezetgazdálkodás, környezeti ipar, környezeti infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódó intézkedések, beruházások jelentős munkahelyteremtő és megtartó hatással rendelkeznek).
A Program finanszírozásán belül meghatározó szerepe van az EU és egyéb nemzetközi támogatásnak, valamint a hazai költségvetési társfinanszírozásnak. A környezetvédelmi fejlesztések a 2014-2020 időszakban alapvetően a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretein belül jelennek meg, de természetesen a környezetpolitika integrációja lehetővé és egyben szükségessé teszi azt, hogy más operatív programok is hozzájáruljanak a hazai környezetpolitikai célok megvalósításhoz.
A Program megfelelő végrehajtása az egész társadalom részvételét igényli, melynek során a legszélesebb körű partnerség megvalósítása szükséges. Ebben a kormányzat aktív partnerei az önkormányzatok, a vállalkozások, a gazdálkodók, a tudományos, oktatási-nevelési, szakmai intézmények és civil szervezetek, valamint a lakosság. Az együttműködés fontos eleme az országos, megyei és települési szintű feladatok összehangolása is annak érdekében, hogy az adott feladatok megoldása azon a szinten valósuljon meg, ahol az a leghatékonyabban biztosítható és a megfelelő tudás és helyismeret rendelkezésre áll.
Magyarország környezetpolitikai céljainak és intézkedéseinek átfogó keretét 1997 óta a Nemzeti Környezetvédelmi Programok (a továbbiakban: NKP) jelentik. A Program kidolgozásáról, céljáról, tartalmáról és megvalósításáról a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: környezetvédelmi törvény) rendelkezik. Tekintettel arra, hogy a 96/2009. (XII. 9.) OGY határozattal elfogadott 3. Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban: NKP-3) 2014-ben lejár, szükségessé vált a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program (a továbbiakban: Program) kidolgozása. A Program elkészítését több tényező is indokolja. Az Európai Tanács és az Európai Parlament elfogadta az Európai Unió új, a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, 2020-ig tartó időszakra szóló 7. Környezetvédelmi Cselekvési Programját (a továbbiakban: 7EAP), amely a tagországok számára számos feladatot fogalmaz meg, ezáltal jelentős igazodási pontot képvisel a hazai környezetpolitikai célkitűzések meghatározása során. További fontos szempont volt, hogy az NKP az EU-s fejlesztési források egyik szakmai alapjaként is szolgál, ami a 2014-2020 közötti pénzügyi tervezési időszak miatt szintén szükségessé tette a 2020-ig szóló környezeti célok meghatározását. A Program kidolgozása során fontos szempont volt a 2013 tavaszán az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiával való összhang, illetve a megújult stratégiai irányítási rendszernek való megfelelés biztosítása.
A Program feladata, hogy az ország adottságait, a társadalom hosszú távú érdekeit és jövőbeni fejlődési céljait, valamint a globális felelősségből és a nemzetközi együttműködésből, EU-tagságból adódó kötelezettségeket figyelembe véve meghatározza az ország környezeti céljait és az elérésükhöz szükséges feladatokat és eszközöket. A Program a stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet előírásai szerint szakpolitikai stratégia, az átfogó környezetügyi szakpolitikai területre vonatkozó jövőkép elérésének stratégiai tervdokumentuma. A környezetvédelmi törvényben foglaltak alapján a 2015-2020 közötti időszakra szóló Program az emberi egészség védelme, valamint a természeti erőforrások és értékek megőrzése és fenntartható használata érdekében a környezettel, annak védelmével, illetve a környezetet veszélyeztető tényezőkkel kapcsolatos átfogó környezetvédelmi terv. A jogszabályokban foglaltaknak megfelelően a Program részét képezi a IV. Nemzeti Természetvédelmi Alapterv (melléklet).
| A Program főbb kapcsolódási irányai, helye és szerepe a kormányzati stratégiai irányítási rendszerben | |
| - A Program a környezetügy átfogó hazai stratégiai tervdokumentuma, mely keretet ad minden környezetügyi szakterületi stratégiának, programnak, tervnek (pl. A biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiája, Nemzeti Vízstratégia, Országos Hulladékgazdálkodási Terv, Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia, Magyarország Vízgyűjtő-gazdálkodási Terve (továbbiakban: VGT), Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése, Országos Ivóvízminőség-javító Program, Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program, Egyedi Szennyvízkezelés Nemzeti Megvalósítási Programja, Ivóvízbázis-védelmi Program, Országos Környezeti Kármentesítési Program, illetve a Program részét képező Nemzeti Természetvédelmi Alapterv), integrálja fő célkitűzéseiket, illetve útmutatást fogalmaz meg a kidolgozásukhoz; | |
| - A Program szorosan kapcsolódik az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiához, mint hosszú távú koncepcióhoz; az abban tárgyalt négy alapvető erőforrás közül elsősorban a természeti erőforrásokhoz kapcsolódó célokat és intézkedéseket részletezi; | |
| - Magyarország környezetpolitikája - mind kialakításában, mind végrehajtásában - szervesen kapcsolódik az EU vonatkozó szakpolitikáihoz (kiemelten a 7EAP-hoz) és szabályozási eszközeihez, valamint a nemzetközi környezeti politikákhoz, programokhoz és megállapodásokhoz; | |
| - A Program magában foglalja minden érintett társadalmi-gazdasági ágazat vonatkozásában az azokra érvényes sajátos környezetvédelmi célokat és feladatokat, így kidolgozása során egyrészt figyelembe kellett venni a környezet állapotát befolyásoló hajtóerőkre vonatkozó átfogó, illetve ágazati stratégiai tervdokumentumok (pl. Nemzeti Vidékstratégia, Nemzeti Erdőprogram, Nemzeti Energiastratégia, Magyarország II. Nemzeti Energia-hatékonysági Cselekvési Terve, Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve, Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, Nemzeti Közlekedési Stratégia) fő célkitűzéseit, másfelől biztosítani szükséges, hogy a környezeti szempontok ezen átfogó és ágazati politikákba is megfelelő módon beépüljenek. | |
| - A hazai fejlesztések koncepcionális keretét adó, az Országgyűlés által elfogadott Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban (továbbiakban: OFTK) foglaltakkal összhangban készült a Program. | |
| - A Program egyúttal a 2014-2020 közötti időszakban rendelkezésre álló európai uniós környezetügyi célú fejlesztési források felhasználásáról szóló dokumentumok szakmai megalapozását is szolgálja. |
A környezeti problémák összetettségéből következik, hogy a Program nem ágazati hatáskörű, hanem horizontális, a társadalom és a gazdaság egészét érinti, mivel a környezeti szempontok hatékony érvényesítését a társadalmi-gazdasági fejlődés egész folyamatában biztosítani szükséges. A Program céljai nem érhetők el a társadalom támogatása nélkül, illetve végrehajtása a kormányzat egészének együttműködését, összehangolt cselekvését igényli. A célok és az intézkedések megfogalmazása - azok összhangja érdekében is - a következő alapelvek figyelembevételével történt:
| Alapelvek | |
| - A környezetvédelmi törvényben szereplő alapelvek, amelyek alapvetően a környezethasználat helyes módjára (elővigyázatosság, megelőzés, helyreállítás), a felelősség vállalására (szennyező fizet), a közérdekből fakadóan az együttműködés és átláthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet (tájékoztatás, nyilvánosság); | |
| - a környezeti problémák, jelenségek, folyamatok összetettségéből eredően mind nagyobb teret kell kapnia a holisztikus megközelítésnek (összefüggések vizsgálata, hatásfolyamatok feltárása), az integráció elvének, valamint a rövid, közép és hosszú távú szempontok egyidejű figyelembevételének; | |
| - mivel a környezeti problémák megelőzése az egész társadalom támogatását igényli, ezért megkerülhetetlen a kidolgozás és a megvalósítás során a partnerség és a szubszidiaritás elve; | |
| - a területiség elvének érvényesítése, a fenntartható térhasználat, a kedvező területi hatások elősegítése és területi szinergia megvalósítása, a környezeti, társadalmi és gazdasági adottságokhoz illeszkedő, területileg differenciált beavatkozások kialakításának elve; | |
| - tekintettel arra, hogy az Alaptörvény értelmében „Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez”, kiemelt figyelmet kell szentelni az esélyegyenlőség, a társadalmi igazságosság, valamint a nemzedéken belüli és nemzedékek közötti szolidaritás elvének; melyek egyúttal kapcsolódnak a helyi erőforrások fenntartható hasznosításának elvéhez, miszerint törekedni kell a közösségek szükségleteinek helyi szinten, helyi erőforrásokból történő kielégítésére, de egyben a helyi sajátosságok, sokszínűség, készletek védelmére is. |
Ezen alapelvek és szempontok következetes érvényesítése a tervezésen túl a megvalósításnak is fontos eleme kell, hogy legyen.
A Program tervezését a Vidékfejlesztési Minisztérium/Földművelésügyi Minisztérium (továbbiakban: VM/FM) koordinálta. A Program kidolgozásában, a helyzetértékelés, a célok és az eszközök meghatározásában a tárca illetékes szakmai egységei mellett részt vettek más érintett minisztériumok munkatársai is. A Program helyzetértékelése a környezet állapotát befolyásoló főbb hajtóerők és terhelések elemzésére, az egyes környezeti elemek és rendszerek jelenlegi helyzetének bemutatására épül. A Program helyzetértékelése jelentős mértékben épít az NKP-3 végrehajtásáról szóló részletes beszámolóra, melyet külön dokumentum tartalmaz. A helyzetértékelés főbb megállapításait a SWOT elemzés foglalja össze. Ezt követi a jövőkép és a stratégiai célok megfogalmazása. A stratégiai célokhoz stratégiai területek, illetve átfogó intézkedési területetek és eszközök kapcsolódnak, amelyek részletesen ismertetik a célok eléréséhez szükséges cselekvési irányokat, eszközöket.
Tekintettel arra, hogy a társadalom, a gazdaság és a környezet a sokrétű kölcsönhatások révén összetett rendszert képez, a környezetpolitika alakítása során a hajtóerőket, az ezek révén bekövetkező terheléseket, a kialakuló környezetállapotot, annak tovagyűrűző hatásait és a problémákra adott válaszokat egységes rendszerben kell vizsgálni (DPSIR-modell). A Program célrendszerének megalapozásához a helyzetértékelés ismerteti és elemzi a környezet állapotát befolyásoló főbb társadalmi, gazdasági folyamatokat (hajtóerők), terheléseket. Az NKP-3 során megvalósult intézkedések bemutatását, az elért eredmények részletes ismertetését külön jelentés tartalmazza, ami egyúttal a Program helyzetértékelésének megalapozásául is szolgál. A Program helyzetértékelése épít a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiában és az azt megalapozó Jövőkeresőben, a Központi Statisztikai Hivatalnak „A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon 2012.” és a „Környezeti helyzetkép, 2013.” című kiadványaiban, valamint más szakpolitikai stratégiákban, tudományos kutatásokban lévő elemzésekre is. A helyzetértékelés adatai a tendenciák bemutatása érdekében lehetőség szerint a 2000-től kezdődő időszakra vonatkoznak. A helyzetértékelés - az adatok rendelkezésre állása esetén - tartalmazza a hazai helyzet összevetését az Európai Unió átlagával is.
A társadalom és a gazdaság működése - azaz az emberi tevékenységek - hajtóerőkként a környezetet érő terhelések révén együttesen befolyásolják a környezet állapotát. A terhelések alapvetően háromfélék lehetnek: természeti erőforrás igénybevétel, terület- és térhasználat, valamint a környezetbe történő kibocsátások. A hajtóerők általában egyidejűleg, komplexen jelentkeznek, környezeti hatásaik egymástól nem vagy nehezen elválaszthatók és az egyes térségek különböző természeti adottságai következtében eltérő következményekkel járhatnak. A környezeti szempontból legfontosabb hajtóerők azonosítása és jellemzése ennek figyelembevételével történt. A hajtóerőkön belül a Program helyzetértékelésében 3 szintet különböztetünk meg: a társadalmi értékrend, életmód és fogyasztás; szabályozási és intézményrendszer (jogi és gazdasági szabályozók, oktatás stb.); illetve a strukturális szint (termelés, infrastruktúrák kiépítettsége, település- és térszerkezet stb.).
Az egyén és a közösségek környezethez, természethez való viszonyának alapvető tényezői az értékek, a szokások, a tudás, a szemlélet, a viselkedés. A társadalmi folyamatok rendkívül nehezen mérhetők, így az alábbiak elsősorban a tendenciák elemzésére irányulnak.
Az Eurobarométer felmérései * szerint környezeti ügyekben a hazai lakosság tájékozottsága a 2007. évi 41%- hoz képest 2014-re 69%-ra nőtt (az EU átlaga ugyanezen időszakban 55%-ról 62%-ra mozdult), ami többek között az NKP-3 során a környezeti ismeretek fejlesztése érdekében tett erőfeszítések (pl. környezeti nevelés, környezetvédelmi kommunikáció, civil szervezetek szemléletformáló tevékenysége) eredménye. Az eredmények fenntartása, megerősítése, illetve a tájékozottság növelése terén azonban további erőfeszítések szükségesek. Ez már csak azért is lényeges, mivel a megkérdezettek szerint a környezetvédelem, mint nagyon fontos tényező a lakosság számára mind az EU átlagában (a megkérdezettek 64%-áról 53%-ra), mind a magyar lakosság esetében (71%-ról 58%-ra) csökkent 2007 és 2014 között. Az ár meghatározó kérdés abban, hogy mennyiben hajlandóak a magyarok környezetbarát terméket vásárolni (2011-ben az EU 72%-os átlagával szemben hazánkban csak 62% hajlandó többet fizetni környezetbarát termékért), ami természetesen a megváltozott gazdasági helyzetnek is köszönhető. Az Eurobarométer eredményei alapján az is megállapítható, hogy 2007-hez képest nagyobb arányban tettek konkrét környezetvédelmi lépéseket a válaszadók, így pl. szelektíven gyűjtötték a hulladékot (2007: 49%, 2014: 64%), csökkentették energia-fogyasztásukat (2007: 41%, 2014: 46%), környezetbarát közlekedést választottak (2007: 40%, 2014: 42%), illetve csökkentették vízfogyasztásukat (2007: 29%, 2014: 42%). 2014-ben a legfontosabb problémának a levegőszennyezést (68%), a növekvő hulladékmennyiséget (59%) és a vízszennyezést (49%) jelölték meg a hazai válaszadók. 2007-ben a legaggasztóbb környezetvédelmi jelenségek a klímaváltozás, a levegő- és vízszennyezettség voltak (57%, 52%, 49%). Ez az eredmény összecseng egy 2004-es kutatás * megállapításával, mely szerint a lakosság azokat az aktuális környezeti problémákat „érzékeli”, amelyeket a média reflektorfénybe állít, vagy amelyekben személyesen is érintett.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (továbbiakban: NFFT) által 2009-ben készített Jövőkereső című dokumentum szerint a hazai háztartások sokaságából hiányzik a környezeti tudatosság és a megfelelő ismeret, a környezettudatos életvitelhez szükséges technikai háttér, valamint az ebbe szükséges befektetések képessége vagy szándéka. A piac kínálta lehetőségek is beszűkítik a fogyasztók választási lehetőségeit: a környezetileg jobbnak, társadalmilag hasznosabbnak kicsi az ismertsége, az elérhetősége és általában drágább is.
A lakosság fogyasztásának alakulását az NKP-3 időszakában elsősorban a gazdasági válság hatásai (fizetőképes kereslet csökkenése, munkaerőpiacról való kiszorulás, hiteltörlesztés terheinek emelkedése stb.) befolyásolták. A háztartások fogyasztás-visszafogása főleg az élelmiszerfogyasztásban jelentkezett, azonban a válság hatásai más területen is kimutathatóak. A személygépjármű-állomány 2009 után kis mértékben csökkent és a magas üzemanyagárak miatt kevesebbet is használták azokat. Megfelelő intézkedések nélkül azonban a válság hatásainak elmúltát követően a személygépjármű-állomány korábbiakban jellemző növekedése várható [a személygépjármű-állomány a 2000. évi 2 364 706 db-ról 2013-ra 3 040 732 db-ra nőtt (KSH)], ami számos kedvezőtlen környezeti következménnyel jár (pl. a levegőszennyezés és az emberi egészség, vagy az energiafogyasztás területén).
A lakossági villamosenergia-fogyasztó berendezések, különösen a - többnyire készenléti üzemmódban használt - szórakoztató elektronikai és információs technológiai berendezések száma tovább gyarapodott. A személyi számítógépek számának növekedésével [száz háztartásra jutó éves átlagos állománya 2000-ben 14, 2011-ben volt (KSH)] párhuzamosan a lakossági internethasználat is emelkedett [2005 és 2013 között 40%-ról 76%-ra (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság)]. Az internet elősegítheti a széleskörű tájékozódást, az ismeretszerzést, a tudatosabb vásárlást, az utazási igények mérséklését és a közlekedést nem igénylő távmunkát. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a személyi számítógép- és szerverhasználat energiaigénye dinamikusan növekszik, így az internet terjedése hozzájárul a villamosenergia-igények növekedéséhez. A szórakoztató elektronikai és információs technológiai berendezések esetén megfigyelhető gyors elévülés a hulladékproblémákat, valamint a nyersanyagok iránti igényeket is erőteljesen növeli.
A háztartások villamosenergia-felhasználása 2000 és 2003 között emelkedett, azt követően állandósult, majd 2009-től csökkent [az egy háztartási fogyasztóra jutó évi villamosenergia-fogyasztás 2013-ban 2 101 kWh volt (KSH)]. A háztartások részesedése a villamosenergia-fogyasztásból 2000 és 2013 között 30-34% között mozgott (KSH). A háztartások villamosenergia-fogyasztása területileg erősen eltér: az egy fogyasztóra jutó felhasználás Pest és Győr-Moson-Sopron megyében a legnagyobb, számottevő még Heves megye és a főváros fogyasztása, a legalacsonyabb Zala és Somogy megyében (KSH). A fogyasztás alakulását több tényező (pl. energiaár emelkedése, energiatakarékossági és -hatékonysági programok, a klímaberendezések számának növekedése) egyszerre befolyásolta. Az egy háztartási fogyasztóra jutó vezetékes gázfogyasztás a 2003. évi 1 505 m3 csúcsfogyasztásról 2013-ra 990,8 m3-re csökkent, amiben szerepe volt a gázárak folyamatos növekedésének is (KSH). A csökkenés emellett a takarékosabb életmódból és a fatüzelésre való átállásból is adódik. Tovább növekedett az egyszemélyes háztartások száma, melyekben fajlagosan nagyobb az egy főre eső erőforrás-felhasználás (fűtés, világítás, elektromos eszközök működtetése) és a kibocsátások (hulladék, szennyvíz) is magasabbak, mint a családi háztartások esetében egy főre vetítve. A hőszigeteléssel nem, vagy csak kismértékben rendelkező épületek hűtése és fűtése is jelentős energiaigénnyel és -veszteséggel jár. A következő időszakban - a klímaváltozással összefüggésben is - kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a jövedelmek emelkedésével párhuzamosan ne növekedjen ismét a háztartások energiafogyasztása (a fűtési és hűtési rendszerek hatékonyabbá tétele, energiatakarékosabb gépek és eszközök, illetve az energiatudatosság növelése szükséges). Hasonló módon az ivóvízfogyasztás és az ivóvízellátó vezetékek mentén a vízveszteség mérséklésére is szükség van a vízkészletekkel való felelős gazdálkodás érdekében.
A fogyasztás tendenciái szorosan összefüggnek a vásárlási szokások megváltozásával. Az NKP-3 időszakában lassuló intenzitással ugyan, de tovább emelkedett a bevásárlóközpontok száma. Folyamatosan növekszik az egyszer használatos, rövid élettartamú termékek fogyasztása, illetve a csomagolóanyagok használata, miközben ezek újrahasználata, vagy anyagában más funkcióval (pl. építőanyagként, használati tárgyként) való használata hazánkban még nem megoldott, vagy ritka. Az újrahasználatot nehezíti pl. a gépjárműiparban, az elektronikai iparban vagy a háztartási kisgépek esetében a „vegyél újat” szemlélet, valamint többnyire nem megoldott vagy aránytalanul drága ezen berendezések javítása. További probléma a betétdíjas üvegek, palackok alacsony aránya.
A vásárlók körében ma még gyenge, de erősödő pozitív tendencia az egészséges élelmiszerek, illetve az ökológiai gazdálkodásból származó termékek iránti kereslet növekedése. Az NKP-3 során számos intézkedés történt az egészséges életmód és a környezettudatos fogyasztás előmozdítására (pl. környezeti nevelés, információterjesztés, bioélelmiszer fogyasztás, környezetbarát közlekedés ösztönzése), azonban még jelentős erőfeszítések szükségesek az erőforrások takarékos használatára épülő fogyasztói kultúra megvalósítása érdekében.
A fogyasztási javaktól való függés - társadalmi következményei mellett - az erőforrások és az ökoszisztéma szolgáltatások fokozott igénybevételét, a termékek szállítási igényének növekedését, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztések és a környezeti terhelések növekedését, a hulladék és szennyezőanyagok erősödő kibocsátását okozza. A társadalmi és a környezeti problémák szoros kapcsolatban állnak egymással. A társadalmi problémák (pl. kedvezőtlen jövedelmi viszonyok) környezeti problémákat indukálhatnak (pl. energetikailag nem hatékony épületek és berendezések használata), de ugyanez fordítva is igaz: a környezeti problémák (pl. levegőszennyezés) társadalmi problémákat gerjesztenek (pl. egészségügyi kiadások növekedése, vagy migráció). A társadalom polarizálódásakor a jómódúak növekvő fogyasztása mellett megjelenhet egyes társadalmi csoportok jövedelem csökkenése. Ezen társadalmi rétegnek a városokban korlátozott a lehetősége az életmódváltásra (pl. a panel épületekben a leginkább rászorultaknak van a legkevesebb anyagi és technikai lehetősége az energia- és víztakarékossági beruházásokra).
Az értékrend- és életmódváltás szükségességét a lakosság egészségi állapota is indokolja, amely jelentős mértékben elmarad attól a szinttől, amelyet jelen gazdasági körülményeink is már lehetővé tennének. Az értékrendben bekövetkező érdemi változást nehezíti a hosszú távú gondolkodás háttérbe szorulása, az anyagi értékek megszerzésére és a növekvő fogyasztásra ösztönző eszközök (pl. reklámok, a média által közvetített viselkedési minták) hatása, valamint a takarékosságra, mértékletességre bíztató lehetőségek és minták hiánya (bár elszigetelten akadnak jó helyi kezdeményezések).
A szakpolitikák kidolgozása, a jogi és gazdasági szabályozás, a támogatási és intézményi feltételek kialakítása, az oktatás és kutatás lényegüknél fogva egyfajta „válaszok” a környezet állapotának javítása érdekében, ugyanakkor - céljuknál és hatókörüknél fogva, illetve végrehajtásuk, tevékenységük által - hajtóerőként is működhetnek. E fejezet röviden összefoglalja a fenti területeken az NKP-3 időszakában történt főbb változásokat, az elért eredményeket és a továbbra is fennálló problémákat.
A stratégiai tervezés terén az NKP-3 időszakában egyrészt elkészült számos, a környezet, természet hatékonyabb védelmét szolgáló stratégiai dokumentum, másrészt folytatódott a hatályos szakpolitikai programok ütemezett (de forráshiány miatt esetenként a tervezettnél lassabb) végrehajtása. A környezeti szempontok más ágazati szakpolitikákba történő integrálása - a környezetpolitika Európai Unión belüli helyzetéhez hasonlóan - néhány kivételtől eltekintve szemléleti okok, ágazati érdekek szembenállása miatt azonban csak lassan halad.
A jogi szabályozás terén az NKP-3 időszakában mind az Alkotmányos rendszerben, mind a törvényi szabályozásban jelentős változások történtek a környezetvédelmet érintően. A 2012. elején hatályba lépett Alaptörvény a környezetvédelem tekintetében számos garanciális szabályt épített be rendelkezései közé. Egyes környezeti elemekre, rendszerekre, illetve folyamatokra vonatkozó szabályozások is jelentősen módosultak (pl. hulladékgazdálkodás, levegő védelme, víziközmű szolgáltatás), illetve számos, a környezetpolitikát is érintő szabályozás újult meg (pl. Büntető Törvénykönyv). A hazai jogrendszer egészét tekintve azonban továbbra is problémát jelent, hogy a szabályozás elsősorban a kibocsátások csökkentésére irányul, a kibocsátásokat meghatározó természeti erőforrás-, illetve térfelhasználás alakulásának mértékére, okszerűségére gyakorolt hatása viszont elmarad a szükségestől. Az önkormányzati rendeleteknek is számos környezeti vonatkozása van (pl. beépítettség alakulása, zöldfelületek igénybevétele, települési levegőminőségre gyakorolt hatások). A helyi fejlesztési prioritások azonban sokszor „felülírják” a környezetvédelmi szempontokat. A jogi szabályozás hatékonyságát a jogkövetés mértéke is jelzi. A gyakorlat egyes területeken azt mutatja, hogy a jogszabályokban foglalt környezetügyi célok megvalósítása, a környezetvédelmi jogérvényesítés nem mindig történik meg teljes mértékben. A hatóságok és az állampolgárok közti kapcsolat javítása érdekében azonban számos előrelépés történt és a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként elindított Egyszerűsítési Program keretében lényegesen csökkentek az ügyintézés adminisztrációs terhei.
Az NKP-3 időszakában módosult a környezetvédelem állami intézményrendszere. A közigazgatási rendszer átfogó átalakítása (fővárosi és megyei kormányhivatalok, illetve járási hivatalok létrehozása) során a korábban önállóan működő hatóságok, hivatalok integrálásra kerültek a kormányhivatalokba, és ún. szakigazgatási szervekként végzik hatáskörük szerinti tevékenységüket (pl. erdészeti igazgatóságok). A környezetvédelmi igazgatás is integrálódott a kormányhivatali rendszerbe. 2012. január 1-jével a belügyminiszter irányítása alá került a 12 területi vízügyi igazgatóság, valamint a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságból kiválással létrejövő Országos Vízügyi Főigazgatóság. Majd 2014. január 1-jétől a vízügyi hatósági feladatkörök is átkerültek a Belügyminisztérium illetékességébe. A környezetvédelem, illetve a fenntartható fejlődés intézményrendszerében további változás volt, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának 2007-ben létrehozott önálló intézménye megszűnt, jogutódja az új szabályozás értelmében az alapvető jogok biztosa, és feladatait az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese vette át.
Az intézett hatósági ügyek folyamatosan növekvő mennyiségével nem tudott lépést tartani a környezetvédelmi igazgatási szervek dolgozóinak létszáma. A környezeti jogalkotás erősödéséből eredő pozitív hajtóerő tényleges érvényesülését nehezíti a környezetvédelmi hatósági kapacitás csökkenése. A természeti értékek megőrzését végző állami intézményeket (pl. nemzeti park igazgatóságok) növekvő feladatmennyiség jellemzi; hatékony működésüket forráshiány nehezíti: az állami alapfeladatok ellátása gyakran külső forrásokból (pl. pályázat), illetve a saját bevételek terhére történik.
A környezeti hatósági eljárások hossza és kimenetele nagymértékben függ a beadványok előkészítettségétől, gyakran annak hiányosságaitól. Az egyes beruházási tevékenységek társadalmi-gazdasági-környezeti megvalósíthatóságának vizsgálata és társadalmi egyeztetése - tekintettel a gyorsított eljárásokra - esetenként sérülhet, így előfordulhat, hogy már csak a környezeti hatásvizsgálati eljárás során merülnek fel egyes kérdések, megnehezítve a környezeti döntéshozatalt.
Az előző Programok során jelentős erőfeszítések történtek a környezeti nevelés és oktatás intézményrendszerének megteremtése és megerősítése érdekében. A köznevelési intézményekben a környezeti nevelés részét képezi a nevelési-oktatási feladatoknak. Kereteit elsősorban az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja és a Nemzeti Alaptanterv jelentik, valamint az erre épülő kerettantervek ajánlásai. A felsőoktatásban az utóbbi években gyarapodott a környezet- és természetvédelmi tárgyú graduális és PhD programok, környezetvédelmi szakirányú képesítést adó egyetemi intézmények száma, a természettudományos végzettséggel rendelkezők elhelyezkedési lehetőségei azonban nem túl kedvezőek. Az „egész életen át tartó” nevelés, szemléletformálás terén ugyanakkor további fejlesztések szükségesek.
A környezeti nevelés és szemléletformálás feladatainak megvalósítását segítik a kifejezetten környezeti nevelési célok megvalósítására létrejött szakmai és civil szervezetek (tanácsadó irodák működtetése, Zöld Jeles Napok megünneplése, kiadványok, kampányok, konferenciák stb.), a nemzeti park igazgatóságok (pl. oktató- és látogatóközpontok működtetése, rendezvények), valamint a múzeumok és az évente kétmillió látogatót fogadó gyűjteményes kertek.
Az NKP-3 időszakában javultak a környezeti információkhoz való hozzáférés és a nyilvánosság döntéshozatalban való részvételének feltételei. Bővültek és egyre szélesebb körben elérhetők a környezetvédelmi információs rendszerek, a környezeti információk és statisztikák gyűjtésének és felhasználásának módja egyaránt javult, az adatok minősége azonban még mindig eltérést mutat és számos esetben az azokhoz való hozzáférés is nehézségekbe ütközik. A környezeti információk aktív és passzív terjesztését szolgáló rendszer fejlődése ellenére még mindig gyakori probléma, hogy a lakosság és a civil társadalom képviselői nem rendelkeznek elégséges információval a környezet állapotáról, vagy egy-egy környezethasználó, környezetterhelő tevékenységről. Ebben közrejátszik egyrészt az alacsony állampolgári tudatosság, másrészt az elérhető információk jellege, tartalma, vagy a forrás ismeretének hiánya. A jogalkotásról szóló törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény megteremtette az alapját annak, hogy a jogszabályok tervezetei minden állampolgár számára megismerhetővé váljanak. A környezeti demokrácia egyre szélesebb körben alkalmazott eszköze a határokon átnyúló környezeti hatásokkal és kockázatokkal járó tevékenységek engedélyezési eljárásaiban - az Espoo-i Egyezményen alapuló - nyílt és széleskörű részvétel (pl. a verespataki és felső-csertési aranybányákkal, a Mohi melletti folyékony radioaktív hulladékot feldolgozó üzemmel, valamint a szlovák és az osztrák szélerőműparkokkal kapcsolatos eljárásokban a Vidékfejlesztési Minisztérium határozott álláspontot fogalmazott meg és pl. a verespataki bányanyitás kapcsán elutasította a cianidos aranykitermelést).
A környezeti ügyekben való társadalmi részvétel biztosításában jelentős szerepet játszó környezetvédelmi nonprofit szervezetek száma Magyarországon folyamatosan emelkedik: 2005-ben 1341, 2009-ben 1704, 2012-ben pedig 1830 volt (a nonprofit szervezetek 2,8%-a) (KSH). Bár egyes környezetvédelmi civil szervezetek jelentős forrásokhoz jutottak EU, illetve nemzetközi pályázatok, együttműködések eredményeként, összességében egyre erősebb a forráshiány a szektorban; pénzügyi támogatásuk, pályázati forráshoz jutási lehetőségeik az utóbbi években reálértékben stagnálnak, ami már alapműködésüket is veszélyezteti.
A kutatás-fejlesztés és innováció jelentős szerepet tölt be a gazdasági fejlődésben, a versenyképesség erősítésében, ugyanakkor hajtóerőként a környezet állapotának alakulását is befolyásolja. A hazai tudásáramlás nemzetközi viszonylatban lassúnak számít: a tudomány és az ipar között jelentős „szakadék” húzódik. Európai uniós összehasonlításban Magyarország teljesítménye az innovációs együttműködéseket leíró mutatók, főként a kutatóhelyek és a vállalatok közötti kapcsolatok terén marad el az átlagostól. A kutatás-fejlesztési ráfordítások terén a vállalati ráfordítások aránya magasabb, mint a felsőoktatási és államháztartási intézmények együttes ráfordítása. A foglalkoztatottak létszámát tekintve 2007−2012 között a föld- és környezettudományos kutatók, fejlesztők száma növekedett, a környezetvédelmi és biotechnológiai kutatás-fejlesztésben mérnökként foglalkoztatottak létszáma azonban csökkent. Az elmúlt években a környezetvédelmi célú kutatási projektek közül leginkább a megújuló energiaforrásokkal és az energiahatékonyság növelésével kapcsolatosak részesültek támogatásokban. Az ökoinnováció fejlesztését segíti a 2011-ben elfogadott Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia, amely a környezettechnológiák hazai elterjesztésének ösztönzésével a környezetvédelmi és a foglalkoztatási célok összehangolását szolgálja.
A környezetterheléshez, -szennyezéshez kapcsolódó környezeti adók GDP-hez viszonyított aránya az elmúlt években nagyjából állandó volt (mintegy 2,7−2,8%). A környezeti adók aránya az összes adóbevételhez viszonyítva 2011-ben 6,81% volt (KSH), amivel Magyarország az uniós középmezőnyben helyezkedik el (EU-27 átlag 2011-ben 6,17%). Továbbra is problémát jelent, hogy számos esetben nem a környezetterhelés csökkentésére, illetve az erőforrások védelmére fordítódnak a környezeti adók. Emellett az OECD és az EU törekvéseivel összhangban az adórendszer zöldítése terén is további erőfeszítések szükségesek. A környezeti adók arányának növelése - a munkabérre jutó közterhek egy részének kiváltásaként - elősegítheti, hogy azok terhei növekedjenek, akik károsítják, „túlhasználják” a környezetet.
A közvetlen és közvetett állami támogatások (pl. ágazati célelőirányzatok, adókedvezmények) jelentős és előjelét tekintve változó környezeti hatással járnak. A támogatások hatásossága és környezeti teljesítménye ugyanakkor nem minden esetben ismert. További probléma a természeti erőforrások értéken aluli használata, illetve reális árazásának hiánya például az infrastrukturális fejlesztések és támogatások terén. A különböző termelési tevékenységekkel, beruházásokkal összefüggő környezeti külső költségek (externáliák) gyakran nem jelennek meg az árakban, a fogyasztók pedig nem kapnak jelzéseket az árakon keresztül az általuk fogyasztott termékek környezeti hatásáról.
A rendszerváltás óta a versenyképesség javításának egyik fő eszköze a külföldi működő tőke beruházásaihoz kapcsolódó állami támogatás, mely - többek között az autóiparban, az elektronikai iparban és a gépgyártásban - jelentős munkahelyteremtést, beszállítói láncok kialakulását, a GDP összetételének változását hozta magával. A kedvező hatások (pl. környezetirányítási rendszerek elterjedése) mellett azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a termék - teljes életciklusát figyelembe véve - milyen hatást gyakorol a környezetre (különös tekintettel a területfoglalásra, az erőforrások felhasználására, a szállítási igényekre és a hulladékképződésre).
Az elmúlt években a környezetvédelmi infrastruktúra kiépítését elsősorban az EU támogatások biztosították. Az EU-támogatások növekedésével párhuzamosan - az államháztartás egyensúlyának megőrzésével összefüggő megfontolások következtében - a tisztán hazai forrásokból finanszírozott támogatások és fejlesztések mértéke csökkent. Az EU támogatások elsősorban az uniós jogszabályokból származó tagországi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges, magas ráfordítás-igényű beruházások megvalósításához járultak hozzá, és így más területeken számos esetben finanszírozási nehézségek jelentkeztek. Kiemelt figyelmet kell arra fordítani, hogy a beruházások megvalósítása után biztosítani kell azok fenntartását, működtetését, ami szintén forrást igényel (pl. szolgáltatási díjak, működési támogatások az állami és önkormányzati intézményeknek).
A különböző célú támogatások hatásai összességükben a környezeti igénybevételekben és terhelésekben is megmutatkoznak (pl. forgalomnövekedés, újabb szállítási, kereskedelmi és fogyasztási igények gerjesztése, növekvő erőforrás-használat). A fejlesztési programokhoz készült stratégiai környezeti vizsgálatok ugyan igyekeztek érdemben befolyásolni a terveket, javítandó azok környezeti megfelelőségét, de kevés információ van arra vonatkozóan, hogyan alakult a támogatások környezeti teljesítménye és a fejlesztések összességében milyen környezeti hatással jártak.
A strukturális jellegű hajtóerők (termelő- és szolgáltató ágazatok teljesítménye, összetétele, infrastruktúra, területhasználat, településszerkezet) meghatározóak a környezet állapotának alakulásában.
Másokkal összehasonlító módon nyújt információt a magyar lakosság környezetre gyakorolt terheléséről az ökológiai lábnyom nevű mutató. Az ökológiai lábnyom az életünk fenntartása érdekében felhasznált tér nagyságát mutatja meg: az elfogyasztott fosszilis energia, élelem, faanyag és az épített környezet által elfoglalt tér alapján számolja ki egy-egy ember vagy ország környezeti terhelését. Természetesen, mint minden mutató, ez sem tökéletes, de legalább törekszik arra, hogy a különböző nemzeteket egyenlően ítélje meg ökológiai lehetőségeiket és terhelésüket illetően. Ennek érdekében a bolygó ökológiai kapacitásait egyenlő mértékben osztotta szét a világ népei között, így minden egyes ország környezeti terhelése a rá jutó ökológiai kapacitással hasonlítható össze. A WWF által kétévente megjelentetett Living Planet Report 2012-es kiadása szerint egy átlag magyar polgár ökológiai lábnyoma 3,59 hektár volt, noha egy emberre csupán 2,68 globális hektár jutott volna hazánkban (Magyarországon az ökológiai lábnyom értéke már 1961-ben is és azóta folyamatosan meghaladja a hazai biokapacitás nagyságát). A világ egészét tekintve az átlagos világpolgár lábnyoma 2,7 hektár volt, pedig fejenként csak 1,78 hektár juthatna. A világátlag deficit így 0,92 hektár, a hazai 0,91. Ez azt jelenti, hogy több mint egyharmadnyival nagyobb bolygóra lenne szükségünk ahhoz, hogy tartósan ne a jövő elől vegyük el a Föld erőforrásait. Egyharmadnyival kellene tehát csökkentenünk terheléseinket.
Ipar
Az ipari termelés értéke 2000-2008 között folyamatosan növekedett, azóta elsősorban a gazdasági válság és a külső gazdasági folyamatok hatására változóan alakult, a GDP-hez 2012-ben 26%-kal járult hozzá (KSH). Az ipari ágazatokon belül a feldolgozóipar a meghatározó (azon belül a jármű-, a számítógép-, illetve az élelmiszergyártás jelentős). Az NKP-3 időszakában az ipar savasodást okozó gáz-kibocsátása jelentősen, üvegházhatású gázkibocsátása kismértékben csökkent (KSH), így továbbra is megfigyelhető az ipari termelés és ezen kibocsátások „szétválása”. Ugyanakkor az ipar energiafogyasztása nőtt. Az NKP-3 időszakában az ásványolaj-nyersanyagok, a nem fémes ásványi nyersanyagok és fémércek bányászata csökkent, a biomassza kitermelt mennyisége évről évre ingadozott.
Az NKP-3 időszakában az egyes ágazatokat tekintve változó mértékű pozitív hajtóerőt képviselt a termelési hatékonyság-javítása, illetve a technológiafejlesztés (pl. környezetirányítási rendszerek alkalmazása, másodnyersanyagok felhasználása), mely a környezetbe történő kibocsátások mérséklését is eredményezi. Az erőforrások takarékos használata és az életciklus szemlélet alkalmazása azonban továbbra sem általánosan elterjedt. A gazdasági válság hatásának elmúltával az ipari termelés dinamikus növekedése várható, amely során kiemelt figyelmet kell fordítani az erőforrás- és energiahatékonyság további javítására és a kibocsátások folytatólagos csökkentésére.
A veszélyes anyagokkal folytatott ipari tevékenység magában hordozza a balesetek, rendkívüli események kockázatát (pl. 2010. évi vörösiszap katasztrófa). Hazánkban a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti veszélyek ellenőrzéséről a Seveso II. Irányelvnek megfelelő szabályozás gondoskodik. 2009 és 2014 között a Seveso II. Irányelv hatálya alá egyre több alsó és felső küszöbértékű veszélyes üzem tartozott, melyek közül az alsó küszöbértékű üzemek voltak többségben. Az üzemeket a Veszélyes Üzem Adatbázis tartja nyilván és hozzáférhető módon. 2014-ben 701 db veszélyes üzem (105 felső, 135 alsó küszöbértékű és 461 küszöb alatti) tartozott a katasztrófavédelmi szabályozás hatálya alá. A katasztrófavédelmi igazgatóságok prevenció keretében végzett engedélyezési és ellenőrzési hatósági tevékenységének köszönhetően a veszélyes üzemek biztonságosabban működtek, amely hozzájárult a lakosság életének és testi épségének, valamint a környezeti elemeknek a magasabb szintű védelméhez.
A múltban keletkezett szennyeződések felszámolása, a területek rehabilitációja számos helyszínen megtörtént, azonban még jelentős területek kármentesítése szükséges. Az Országos Környezeti Kármentesítési Program keretében 1996 és 2010 között 300 ezer tonnát meghaladó veszélyes hulladékot ártalmatlanítottak, továbbá 850 ezer köbméter szennyezett talajt, valamint 10 millió köbméter szennyezett talajvizet tisztítottak meg. 2009 és 2014 között 588 területen valósult meg kármentesítés. Jelenleg körülbelül 1100 terület rendelkezik olyan műszaki adatlappal, amely a tényfeltárás előtti, utáni vagy a beavatkozás utáni állapotot rögzíti. Számos területen ugyanakkor még nem került sor a részletes tényfeltárásra, ezért a szennyezettségből fakadó kockázat és a kármentesítési beavatkozás szükségessége és annak mértéke csak becsülhető. A felmérések szerint további 70 olyan terület vár tényfeltárásra, amelyek kármentesítése stratégiai jelentőségű, azonban az előkészítési munkáknak, tényleges felszámolásuknak tetemes a költségvonzata.
A hazai mezőgazdasági termelésre épülő élelmiszer-feldolgozás lehetővé teszi, hogy Magyarország a főbb élelmiszerekből önellátó legyen, a belföldi szükséglet fölött termeljen. Ennek ellenére a 2000-es évek közepétől - többek között a privatizált élelmiszeripar és -kereskedelem multinacionális jellege következtében - erőteljesen nőtt a magas feldolgozottságú élelmiszerek behozatala. Az élelmiszer import-függőség számos, az emberi egészséggel és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kérdést is felvet, továbbá a környezeti externáliák átterhelését jelenti (áruszállítási módok, növekvő szállítási igények).
Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás
A mezőgazdaság GDP-n belüli részaránya az NKP-3 időszakában növekedett [2012-ben 4,5% volt (KSH)] és a vidéki térségekben továbbra is meghatározó tényező. Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó műtrágya hatóanyag mennyisége 2000-től 2007-ig szinte folyamatosan nőtt, majd a 2008−2009. évi visszaesést követően ismét emelkedik [2013-ban 93 kg/ha volt (KSH, AKI)]. Az EU számos tagországában magasabb a műtrágya használat (pl. Németországban 134 kg/ha volt 2010-ben). A nitrogén mérleg egyenlege az elmúlt években ingadozott, azonban a többi tagországhoz viszonyítva jóval kedvezőtlenebb. A talajok foszformérlege hosszú idő óta negatív, vagyis a gazdálkodás során több elemet viszünk el a termőföldről, mint amennyit pótolunk.
A gazdaságok műtrágya felhasználásában lévő területi különbségek továbbra is jellemzőek: az egy hektárra jutó mennyiség (hatóanyagban mérve) a dunántúli régiókban átlagon felüli volt, míg az alföldi régiókban kevesebb műtrágyát használtak. Túlsúlyban van a nitrogén-műtrágyázás, ami a mélyebb rétegekbe mosódva a talajvíz nitrátosodását okozhatja. Kedvezőtlen, hogy az állatállomány csökkenésével párhuzamosan tovább csökkent a szervestrágyázott terület nagysága [2012-ben 249 056 ha (KSH)]. A jövőben kiemelt figyelmet kell fordítani a tudatos tápanyagerő-visszapótlás előmozdítására (elsősorban a rendelkezésre álló szervestrágya készletre alapozva), illetve meg kell vizsgálni az integrált tápanyag-gazdálkodás ösztönzését célzó támogatáspolitikai lehetőségeket. A növényvédő szer eladás - és így valószínűleg a felhasználás is - 2008 után visszaesett, 2010 és 2013 között pedig mérsékelt ütemben emelkedett, de nem érte el a 2008-as szintet. 2013-ban mintegy 23 ezer tonna készítményt juttattak ki a magyar növénytermesztők (FM). Az esetlegesen előforduló szakszerűtlen, nem engedélyokirat szerinti növényvédő szer felhasználás a talaj és a vizek terhelését okozhatja.
2001-től csökkent a mezőgazdaság üvegházhatású gáz kibocsátása. A mezőgazdaságból származó ammónia kibocsátás (mely közel 100%-a a nemzetgazdasági összes kibocsátásnak) 2000 és 2006 között emelkedő, 2007 és 2012 között csökkenő trendet követett. A 2012. évi emisszió 7%-kal alacsonyabb a 2000. évi kibocsátásnál.
Az EU támogatások eredményeként az agrár-környezetgazdálkodásba vont területek nagysága 2012-ben 1,13 millió hektár volt, ugyanakkor más területeken növekedett az intenzifikáció és gyakori a hagyományos extenzív gazdálkodási formák visszaszorulása (természetközeli élőhelyek csökkenése). Az ökológiai gazdálkodásba bevont mezőgazdasági terület nagysága az elmúlt években stagnált [2013-ban 136 951 hektár (halastavi területekkel együtt)] és a mezőgazdasági területhez viszonyított aránya kevesebb, mint fele az Európai Unió átlagának. Az ökológiai gazdálkodás termelési szerkezete aránytalan és elavult, dominál a szántóföldi termesztés és a rét-legelő. Ez a termelési szerkezet következik az ágazat exportorientáltságából is, ugyanis a tanúsított ökológiai gazdálkodásból származó termékek 80-85%-a külföldön kerül értékesítésre, a hazai ökotermék fogyasztás még nem meghatározó.
Az elmúlt években számos képzés valósult meg a környezetbarát termelési módszerek elterjesztése érdekében (pl. szakszerű agrotechnika, tápanyagellátás, vetésszerkezet), azonban a talajdegradációs folyamatok továbbra is jelentős területeket érintenek. A talajvizek szempontjából jelentős pontszerű szennyezőforrásokat jelentenek az intenzív tartású, nagy létszámú állattartó telepek. A Nitrát Akcióprogram megvalósítása során a korábbi tapasztalatok és az EU-val történő egyeztetések alapján felülvizsgálatra kerültek a nitrát érzékeny területek, módosultak az ezeken a területeken kötelező követelmények betartására vonatkozó határidők és bővültek a jogkövetkezmények. A nitrát érzékeny területek felülvizsgálata során figyelembe vették a felszíni vizek eutrofizációs állapotát is, így 2013. szeptember 1-től a nitrát érzékeny területek az ország kb. 70%-át fedik le.
2012-ben az Országgyűlés egyhangúan elfogadta a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását. A környezeti és egészségügyi biztonság növelését célzó új szabályok biztosítják, hogy az Európai Unióban jelenleg engedélyezett géntechnológiával módosított növényeket, illetve az Európai Unió által a jövőben esetlegesen engedélyezendő újabb géntechnológiával módosított fajtákat ne lehessen korlátok nélkül bevonni a köztermesztésbe Magyarországon. A törvény további jelentősége, hogy fokozott védelmet biztosít a hagyományos és az ökológiai gazdálkodásból élőknek, ezáltal a fogyasztók számára is lehetővé téve a szabad választás lehetőségét és az élelmiszer-önrendelkezést.
Az elmúlt évek fejlesztési támogatásai eredményeként javult az agrárgazdaság műszaki háttere, nőtt a hatékonyabb energiafelhasználású gépek alkalmazása, azonban teljesítményük sok esetben meghaladja a valós szükségleteket.
A továbbiakban is fontos, hogy a mezőgazdasági termelés versenyképessége környezet- és erőforráskímélő módon javuljon. Ez csak olyan fejlesztésekkel érhető el, amely az aktuális piaci viszonyok és változó támogatási prioritások helyett a helyi ökológiai adottságokra épít. E törekvéseket gyakran gátolja, hogy az árak és a támogatások „felülírják” a termőtalaj és a klíma adottságainak megfelelő földhasználatot és termesztési módokat. A megfelelő tájhasználat, környezetkímélő gazdálkodás elterjedését a vidéki települések csökkenő népessége és a hagyományos tájgazdálkodási ismeretek „kihalása” is nehezíti, ugyanakkor a magas genetikai értékű mezőgazdasági állat- és növényfajták megőrzésére irányuló - kormányzati és gazdálkodói - kezdeményezések erősödése pozitív hatású. A bioenergia előállítás iránti igény növekedése az intenzív jellegű gazdálkodást helyezheti előtérbe, amely mind az élelmiszertermelés, mind a természeti erőforrások és értékek megőrzése tekintetében konfliktusokkal járhat.
Az öntözéses gazdálkodással kapcsolatban a Nemzeti Vízstratégiában rögzített új elvek bevezetése szükséges, amely komplex módon kezeli a rendelkezésre álló vízkészleteket, valamint az agrotechnikai és növénytermesztési korszerű eljárásokat.
A faállománnyal borított erdőterület az elmúlt években folyamatosan növekedett [1 933,6 ezer hektár 2013. január 1-én (NÉBIH)], elsősorban az EU-s támogatások eredményeként (az erdősültség 2013. január 1-én 20,8% volt). 2009-ben hatályba lépett az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény. Az új jogszabály célul tűzte ki az erdők természetes állapotának megőrzését, és az állami erdőterület meghatározott, fokozatosan növekvő hányadán kötelezővé tette a folyamatos erdőborítást biztosító módszerek alkalmazását. Ennek eredményeként az NKP-3 során nőtt a természetközeli erdőgazdálkodási módok alkalmazása. A biomassza alapú energiatermelés felfutása ellenére sem emelkedett jelentősen a fakitermelési arány, 2012-ben az éves folyónövedék 59%-át vágták ki (NÉBIH). Az intenzív művelésű energiaültetvények jelentős környezeti terheléssel járhatnak, ezzel kapcsolatban további vizsgálatok (szabadföldi, laboratóriumi) szükségesek..
Vízgazdálkodás
Az NKP-3 időszakában elfogadásra került Magyarország első Vízgyűjtő-gazdálkodási Terve, amely tartalmazza a vizeket érintő antropogén hatásokat és beavatkozásokat, valamint meghatározza azon jelentős vízgazdálkodási kérdéseket, melyek megszüntetését, illetve csökkentését irányozza elő a VGT intézkedési programja.
A közüzemi termelt és szolgáltatott ivóvízmennyiség 2000-2010-ig csökkent, majd az utóbbi években stagnált (KSH). A közüzemi vízművek által kitermelt ivóvíz egy főre jutó mennyiségét [2012-ben 60 m3/fő (KSH)] az Európai Unió tagállamaival összehasonlítva Magyarország mutatója a második alsó ötödbe esik, ami víztakarékosságra utal (KSH). A víztakarékossági intézkedések, az emelkedő vízdíjak és a saját kutas ellátására történő átállás hatására 2000-2012 között csökkent az egy főre jutó éves közüzemi lakossági ivóvízfogyasztás (2012-ben 34,4 m3/fő, KSH). A felszín alatti vízkészletek esetében jelentős probléma az engedély nélküli vízkivétel, amely nem csupán mennyiségi problémákat okoz, hanem szennyezési veszélyt jelent a közepes mélységű vízadók számára.
Jelenleg 1740 közcélú felszín alatti ivóvízbázis szerepel a nyilvántartásban, amelyből mintegy 1600 üzemel, 903 pedig felszíni eredetű szennyezés szempontjából sérülékeny területen helyezkedik el. Kedvező vízbeszerzési adottságai révén, több mint 70 távlati vízbázisként, stratégiai tartalékként szolgál. A felszín alatti ivóvízbázisokon kívül 16 felszíni vízbázis használható ivóvízellátás céljára. A felszín alatti vízbázisok felszín felől érkező szennyeződésekkel szembeni védelmét az Ivóvízbázis-védelmi Program (IVP) szolgálja. Költségvetési forrásból, illetve Európai uniós támogatással (Környezet és Energia Operatív Program, továbbiakban: KEOP) összesen 678 üzemelő vízbázis és 69 távlati vízbázis védőterülete került meghatározásra, illetve volt folyamatban 2012-ben.
2012 végéig a közcélú ivóvízbázisok 43%-ának (az üzemelő sérülékeny ivóvízbázisok 83%-ának) a biztonságba helyezése történt meg, illetve van folyamatban, amely a közcélú ivóvízellátás közel 90%-át fedi le. A fennmaradó vízbázisok esetén a diagnosztikai munkák a források rendelkezésre állásának függvényében kerülnek elvégzésre.
Kiemelt környezet-egészségügyi feladat az ivóvízminőség és -biztonság javítása. A szolgáltatott ivóvíz minősége - elsősorban a víz geológiai eredetével összefüggő kedvezőtlen kémiai összetételből eredően - néhány paraméter tekintetében nem felel meg az uniós és a hazai előírásoknak. A legfőbb problémát az arzén határértéket meghaladó koncentrációja jelenti (érintett települések száma 2012-ben 363, érintett lakosszám 901 000). Az Ivóvízminőség-javító Program keretében, 2008-ban, a nem megfelelő ivóvízzel (arzén, bór, fluorid, nitrit tekintetében) érintett 1 588 530 fő lakosság 2012-re 1 109 837 lakosszámra, 30%-kal csökkent. Általánosan elmondható, hogy minden összetevőt tekintve csökkent az érintett lakosság száma, a nitritet kivéve, melynél több mint duplájára emelkedett (1,1% az összlakosságnak).
A termálvizek geotermikus célú hasznosításával kapcsolatban problémát jelent a használt víz elhelyezése. 2004 és 2013 között a kizárólag energetikai céllal kitermelt, zárt rendszerben hasznosított termálvizet kötelező volt visszasajtolni a víztartó összletbe. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2013. évi LXXIII. törvény hatályon kívül helyezi ezt az előírást, viszont előírja a létesítési engedélyben történő rendelkezést a kitermelt víz elhelyezésének módjáról. A kitermelt, majd a felszíni vizekbe vezetett termálvíz által okozott jelentős sóterhelés vízminőségi problémát, illetve a vízi ökoszisztéma átalakulását eredményezheti. A célzottan hőhasznosításra szolgáló kutak közül mintegy 120 kút visszasajtolás nélkül üzemel.
Magyarországon a közüzemi szennyvízcsatorna-bekötéssel rendelkező lakások aránya 74,8% (2012., BM), mely lineárisan növekvő tendenciát mutat. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény kötelezi a műszakilag rendelkezésre álló kiépült csatornarendszerre való rákötést. Mind a rákötéssel nem élő lakosság esetében, mind az ellátatlan területeken az elszikkasztott szennyvíz talaj és talajvíz szennyezést okoz. A teljes körűnek tekinthető vezetékes ivóvíz szolgáltatáshoz képest (2012-ben 94,2% volt a vízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya) a közműves szennyvízelvezetés 2012-ben 20,2 százalékpontos elmaradásban volt (KSH). A közműolló értéke Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében a legkisebb.
Az NKP-3 időszakában folyamatosan javult a szennyvíztisztítás és 2012. december 31-én a csatornán összegyűjtött szennyvizeknek már csak 1,8%-a került csak mechanikai tisztítást követően a befogadókba és 0,8% volt a nem tisztított szennyvíz aránya. A 2000 lakosegyenérték (LE) szennyezőanyag terhelés feletti szennyvízelvezetési agglomerációkban a megfelelő szennyvízkezelés kiépítését a Nemzeti Települési
Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program (Szennyvíz Program) végrehajtása szolgálja és a KEOP támogatta. A 2000 LE alatti településeket a ROP finanszírozta. A 2000 LE alatti agglomerációk százalékos aránya magas (70%), de a lakosság mindössze 16,9% koncentrálódik ezeken a területeken. Külön kormányrendelet készült a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízszállítási közszolgáltatás szabályozására.
Az NKP-3 idején megindult a Balaton-törvény előírásain alapuló Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programja, amely biztosítja a kiemelt üdülőkörzet partinak és partközelinek nem minősülő, szennyvízelvezetési agglomerációkba nem tartozó települések szennyvízkezelésének 2018. december 31-ig történő megvalósítását.
A csapadékvíz-gazdálkodás területén jelenleg 817 fokozottan veszélyeztetett település van és 37 ezer km csatornaszakaszon jelent gondot a csapadékvíz-elvezetés. Figyelemmel az éghajlatváltozásból eredő csapadékintenzitás növekedésére, szükséges egyrészt az elvezetés helyett a csapadékvízzel való gazdálkodás előtérbe helyezése, másrészt a tervezéskor alkalmazott csapadékfüggvény felülvizsgálata.
A földrajzi fekvés, a domborzat és az éghajlati adottságok következtében hazánk árvízzel és belvízzel egyaránt veszélyeztetett területnek számít. Vízkészleteink időbeli és területi eloszlása rendkívül szélsőséges. Az árvizek és belvizek által veszélyeztetett terület eléri az ország területének 50%-át, amely európai összevetésben kimagasló érték. Az ország közel fele (44 500 km2) síkvidék, jelentős kiterjedésűek a lefolyástalan, mély fekvésű területek. Több mint 20 000 km2 területet veszélyeztet árvíz, ebből 5 610 km2 a Duna, 15 641 km2 a Tisza vízgyűjtőjén található. Az ár- és belvizek mellett az utóbbi évtizedben többször előfordult (legutóbb 2013-ban), hogy a víztöbbletet még ugyanazon évben tartós aszály követte. A szélsőséges vízháztartási viszonyok a gazdálkodási kockázat mellett az ökoszisztémákat is veszélyeztetik. Az NKP-3 során megvalósult fejlesztések egyrészt az ár- és belvízvédelmi művek rekonstrukciójára irányultak, másrészt előrelépés történt a vízvisszatartás és -tározás infrastruktúrájának fejlesztése terén is.
A területi vízgazdálkodás keretében a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelésére (Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, VTT) négy árapasztó tározó épült meg összesen mintegy 600 millió m3 tározási térfogattal és megvalósítás alatt áll a Szamos-Kraszna-közi és a Beregi tározó. Elkészültek a Kisköre-Szolnok közötti Tisza szakasz hullámtér rendezés tervei és folyik a tározórendszer összehangolt működtetését biztosító üzemirányítási rendszer kidolgozása. 2010-ben elindult a több mint 100 km hosszú folyószakaszt érintő Duna menti árvízvédelmi rendszer fejlesztése projekt, és további állami, illetve önkormányzati tulajdonú árvízvédelmi művek megerősítése is folyamatban van. Az árvízi kockázatkezelés tervezése terén elkészült az előzetes kockázatbecslés és kijelölésre kerültek a részletes vizsgálatokkal érintett, elöntéssel veszélyeztetett területek.
A vízvisszatartáson alapuló belvízgazdálkodás megvalósítása érdekében 2012-ben megvizsgálásra került a sík- és dombvidéki tározók megvalósíthatósága és a Kormány 2013 elején 9 síkvidéki és 95 dombvidéki tározó megvalósításáról döntött. A megvalósítás a közmunkaprogramhoz kapcsolódva elindult. Az aszálykárok, szárazodás elleni védekezés keretében megtörtént a Duna-Tisza közi Homokhátság fejlesztését megalapozó két mintaprojekt (vízpótló, -visszatartó rendszer kiépítése, tisztított szennyvizek továbbhasznosítása, öntözőrendszer bővítése, helyi vízkészletek takarékos és fenntartható felhasználása) megvalósításának előkészítése.
Nagy tavainkat érintően a Balatonon és a Velencei-tavon a vízlevezetés, -tározás műszaki feltételeinek fejlesztésére került sor. A vízpart-rehabilitáció keretében természetes partvédőművek épültek. Elkészültek a Balaton és a Velencei-tó fenntartható nádgazdálkodásának alapdokumentumai. 2013-ban elkezdődött a Komplex Tisza-tó projekt az Alföld vízellátásának és vízháztartásának javítása, illetve a terület ökológiai egyensúlyának visszaállítása érdekében.
A Ráckevei-(Soroksári)-Dunaágat érintően vízminőség-védelmi, vízgazdálkodás-fejlesztés projekt indult 2009-ben. A Szigetközben 2011-ben kezdődött meg a „Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztését célzó projekt megvalósítása. Megkezdődött a Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja is (az árvízi, hordalék- és jéglevezetési feltételek javítása, az ökológiai átjárhatóság biztosítása érdekében).
Közlekedés, szállítás
Az elmúlt két évtizedben a városi agglomerációk növekedése, a város - vidék közötti ingázás, az intézményi centralizáció (oktatás, egészségügyi ellátás) egyaránt a közlekedési, szállítási igények/kényszerek növekedéséhez járult hozzá, ugyanakkor gyakori a helytelen szemléletből, viselkedésből adódó felesleges mobilizáció is. A növekvő mobilitási igények kielégítéséhez szükséges közlekedési és szállítási teljesítménynövekedést teljes egészében a közúti közlekedés szolgáltatta, és ennek révén a magyar közlekedési rendszer meghatározó alágazatává vált. A közúti közlekedés részarányának növekedése ellenére a közösségi közlekedés részaránya még mindig az egyik legmagasabb érték az Európai Unióban. 2012-ben az utazások 27%-ban közösségi közlekedéssel, 38%-ban személygépkocsival, 17%-ban kerékpárral történtek (a fennmaradó hányadot nagyrészt a gyalogos közlekedés tette ki) (NFM).
2008-ban megállt az egyéni gépjárművel való helyi, helyközi és távolsági személyszállítás korábbi folyamatos növekedése és enyhe csökkenésbe fordult át, elsősorban az üzemanyagárak emelésének következményeként. A személygépkocsi-kihasználtságot mérő mutató (egy gépkocsiban egyszerre átlagosan mennyien utaznak) értéke azonban alacsony, országosan és a fővárosban is 1,5-1,6 között volt. Pozitív eredmény viszont az ún. „telekocsi” szolgáltatás egyre gyakoribb használata a személyautóval történő utazások során. A közforgalmú gépjárművel való helyközi és távolsági utazások teljesítménye 2010 óta emelkedő, a helyi közforgalmú személyszállítás azonban továbbra is csökkenő tendenciát mutatott.
A hazai közösségi közlekedés két domináns szereplője az autóbusz és a vasúti közlekedés. A helyközi személyszállításban utasszám szerint 2013-ban 22,1%-os volt a vasút részaránya (148,5 millió fő), és 77,4%-os az autóbuszé (519,5 millió fő). Az utaskilométerben feltüntetett értékek esetén már árnyaltabb képet kapunk, de így is az autóbuszos közlekedés töltötte be a vezető szerepet. Az autóbuszos és a vasúti közlekedés közötti teljesítmény-megoszlásra jellemző, hogy amíg az 1990-es évtized elején az 50−50%-os arány jellemezte azokat, addig 2013-ra már közel 60−40%-ra módosult ez az arány az autóbuszos személyszállítás javára. Továbbra is jellemző, hogy a hazai buszos és vasúti közlekedés részaránya magasabb az uniós átlagnál (KSH). Az utóbbi években mind a légi személyszállítás, mind a hajózás tekintetében csökkent az utasok száma.
Az áruszállítási teljesítmény 2000 és 2013 között árutonna-kilométerben mérve több mint a duplájára nőtt, azon belül 2009 óta stagnál (KSH). Az áruszállításban a közút szerepe a meghatározó. 2013-ban a magyarországi áruszállítás 53,2 milliárd árutonna-kilométer teljesítményéből a közút részesedése 67,3%, a vasúté 18,2%, a csővezetékes szállításé 10,7%, a vízié pedig 3,6% volt (KSH).
A mobilitási igények kielégítésének környezetbarát alternatívája a kerékpáros közlekedés. A hazai és EU-s támogatások révén az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések valósultak meg, melyek következtében sor került a kül- és belterületi kerékpárút hálózat bővítésére, infrastrukturális fejlesztésekre. Mindezek ellenére több településen (pl. Budapesten) továbbra is hiányos és rossz minőségű, helyenként magas rizikófaktorú a kerékpárhálózat. Az utóbbi években szembetűnő a városi kerékpározás térnyerése, amely a modalsplit-ből (modalsplit: a tömegközlekedés és egyéni (gépjármű) közlekedés aránya, százalékban kifejezve) a 2000. évi 1%-kal szemben 2011-re már 5%-kal részesedett és töretlen emelkedést mutat.
A vízi közlekedés aránya az elmúlt időszakban nem növekedett, ugyanakkor számos terv fogalmazódott meg a nemzetközi (főként szállítási) és az ökoturisztikai célú hajózás feltételeinek megteremtése érdekében (Duna, Tisza). E fejlesztések ugyanakkor számos, a folyó és a folyó menti területek élővilágát, a vizek állapotát is érintő beavatkozást és a megvalósulást követően jelentős hazai fenntartási forrást igényelnek, így megvalósíthatóságuk komplex vizsgálata nem kerülhető meg.
A közúti személy- és áruszállítási volumenek - különösen a nagyvárosokban és azok agglomerációiban - számos kedvezőtlen környezeti hatással járnak, többek között a helyi levegőminőség, zaj, emberi egészség, az épített környezet állapota vonatkozásaiban, közvetetten szennyezheti a talajt, a felszíni és felszín alatti vizeket, továbbá jelentős infrastruktúra-fejlesztési igényeket is támaszt, amely az élőhelyek feldarabolódását, degradációját eredményezheti. A közlekedési eredetű levegőszennyezés több mint 90%-áért a közúti közlekedés felelős, a koncentrálódó forgalom révén a városok levegőminőségében is meghatározó tényező a közlekedés.
A kibocsátások alakulása összefügg a motorizáció növekedésével: 1990-hez képest 2010-re a közúti közlekedés járműállománya 60%-kal, a személyközlekedési teljesítmény 11%-kal, az áruszállítási teljesítmény több mint 100%-kal növekedett (NFM). 2003 óta egyre növekvő részarányt képviseltek a dízelmotoros gépkocsik, ami összefügg a nitrogén-oxidok növekvő kibocsátásával és a szilárd részecskék (PM10) viszonylag szerény csökkenésével. Környezeti és egészségügyi szempontból egyaránt kiemelt feladat a közlekedésből származó nitrogén-oxidok és a PM10 kibocsátásának csökkentése.
Az elmúlt években a közlekedésből származó környezetterhelés mérséklése céljából számos intézkedés valósult meg. Folytatódott a járműállomány korszerűsítés, az EU közúti járművekre előírt környezetvédelmi (emissziós) követelményei folyamatosan beépültek a gyakorlatba. Főként EU támogatással jelentős beruházások valósultak meg a vasútvonalak korszerűsítése terén. Folytatódott a településeket elkerülő utak építése, melyeknél számos helyen zajvédő falak is létesültek. Folytatódott a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő intermodális közlekedési központtá való alakítása; a Csepeli Szabadkikötő korszerűsítése és intermodális központtá történő alakítás lehetőségeinek felmérése; a bajai zöldterminál üzemeltetése. A bioüzemanyagok kötelező bekeverését 2009. július 1-től vezették be és 2011-től az egyes bioüzemanyagok adókedvezménye, valamint a kötelező bioüzemanyag-részarány kizárólag igazoltan fenntartható módon előállított bioüzemanyagokkal teljesíthető.
Turizmus
A turizmus napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata, amely nagymértékben járul hozzá a nemzeti jövedelemhez (a GDP-hez való hozzájárulása 8,9%). Az idegenforgalomban kettős tendencia tapasztalható. Egyrészt a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma a 2008. évi 39,6 millió főről 2012-re 43,6 millió főre nőtt, másrészt az utóbbi években - az idegenforgalmi fejlesztések hatására, illetve a gazdasági válság miatt beszűkülő anyagi lehetőségek révén - bővült a belföldi turizmus, növekedett a falusi- és kerékpáros turizmus.
A nemzeti park igazgatóságok, a gyűjteményes kertek és más ökoturisztikai szervezetek felkészültsége a vendégek fogadására mind a programok, mint pedig az infrastruktúra területén eltérő. Számos védett természeti terület nem összefüggő, mozaikos szerkezetű, több önkormányzat illetékességi területét érinti, amelyek egységes kezelése turisztikai szempontból is nehezebb feladat.
A nemzeti park igazgatóságok adatai szerint a parkok látogatottsága 2002−2012 között szinte megduplázódott (2012-ben több mint 1,41 millióan látogatták meg a nemzeti parkokat). A leglátogatottabb helyszíneken (a Balaton-felvidéki, az Aggteleki, a Kiskunsági, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, illetve az Őrségi Nemzeti Parkban) a bevételek teljes mértékben fedezik a turizmushoz kapcsolódó költségeket, a többi helyszínen viszont a turizmusból származó bevétel 12−63%-kal elmarad a költségektől. Ennek oka a korlátozott szolgáltatáskínálat és a megcélzott vendégkör szerény fizetőképessége lehet. A botanikus kerteket és arborétumokat évente több mint 2 millió látogató keresi fel, számuk az elmúlt években megvalósult fejlesztések következtében a gazdasági válság ellenére is emelkedik.
A turizmus fejlesztése hozzájárulhat az épített környezet rendezettségéhez, a természeti értékek elismertségéhez, az egészséges életmód elterjesztéséhez. Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a tömegturizmus, a látogatók számának bővülése és az infrastruktúrák fejlesztése jelentős környezeti igénybevétellel (közlekedés, hulladék, szennyvíz, zöldfelületek igénybevétele stb.) jár. A koncentrált igénybevétel mérséklését szolgálná, ha a turizmus fejlesztése területileg kiegyenlítettebb állapotot eredményezne. Ma ugyanis - bár a vendéglátóhelyek számában nincs számottevő eltérés - a szállodák vendégforgalmában már jelentős a különbség Budapest és a Dunántúl javára.
Energia-, anyagfelhasználás
Az energiafelhasználás, a megújuló energiahordozók hasznosításának alakulása és az energiatakarékosság terén elért előrehaladás meghatározó a környezetterhelés, ezen belül az üvegházhatású gázok kibocsátásában. A GDP növekedésével párhuzamosan a primerenergia-felhasználás 2000-2008 között folyamatosan nőtt, 2009-ben a gazdasági válság hatására az előző évhez képest 7,6%-kal csökkent, így elérte az 1 056 PJ értéket és azóta kismértékben tovább csökkent [2012-ben 999,3 PJ-ra (MEKH)]. A végső energiafelhasználás az elmúlt években ingadozott. 2012-ben a végső energiafelhasználáshoz a lakosság 35%-kal, a közlekedés 26%-kal, az ipar 19%-kal, a kereskedelem, szolgáltatás 17%-kal és a mezőgazdaság 3%-kal járult hozzá (KSH).
Az energiahatékonyság javítása és a megújuló energiák felhasználási arányának növelését célozza a Nemzeti Energiastratégia 2030, a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia, a II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv és a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terv. A stratégiai dokumentumok megvalósítását több támogatási rendszer is segítette: a kvótabevételeken alapuló Zöld Beruházási Rendszer, a Nemzeti Energiatakarékossági Program, valamint a KEOP és az ÚMVP.
Tovább növekedett a megújuló energiaforrások részesedése a teljes energiatermelésben (2012-ben 9,3%). A megújuló energiaforrások használatának növelését gazdasági ösztönzők és jogi előírások segítették (pl. kötelező átvételi rendszer). Magyarország az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, amelyeknek sikerült elérniük a 2009−2012-es évekre vállalt teljes megújuló energia részarányra vonatkozó célkitűzéseket. A megújuló energiaforrásokból termelt energia részaránya a teljes bruttó energiafogyasztáson belül 2012-ben elérte a 9,3 százalékot.
A legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás a biomassza (2012: 81,3%). A biomassza energetikai célú felhasználása azonban nem feltétlenül vezet a nettó ÜHG kibocsátások mérsékléséhez, és növelheti a más jellegű környezetterhelést, igénybevételt, kockázatokat, ezért körültekintő, életciklus-szemléletű hatásvizsgálatok szükségesek (a környezeti kockázatok mellett az élelmiszertermelésre, a talajok termőképességének alakulására való hatások komplex értékelése, a fenntartható hasznosítás mértékének és módjának meghatározása).
Hazánkban a felhasznált anyagok mennyisége 2008-hoz képest csökkent (2011-ben 98 millió tonna volt (KSH). A nemfémes ásványi nyersanyagok és az ásványolaj-nyersanyagok kitermelése csökkent, a biomassza és fémércek kitermelt mennyisége évről-évre ingadozik. Az NKP-3 időszakában a bányászati tevékenység szabályozásában több, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés szempontjait érvényesítő újítás történt, beleértve az ásványi nyersanyag és a geotermikus energia természetes előfordulási területének komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatáról szóló 103/2011. (VI. 29.) Korm. rendeletet.
Hulladékgazdálkodás
A hulladékmegelőzés hatékonyságának mérésére használt mutatók (képződő hulladék mennyisége, illetve GDP-hez vagy népességhez viszonyított aránya) adatai alapján az elmúlt években jelentős, kedvező irányú változás történt. A 2000. évben keletkezett 40 millió tonna hulladék 2009-ben már 20 millió tonna alá került és 2012-re 18 millió tonnára csökkent. A GDP-hez viszonyított arány is kedvezően változott. Az egységnyi bruttó hazai termék előállítására jutó hulladék 2000-tól 2012-ig az ötödére csökkent. A hulladék mennyiségének csökkenésében a szakpolitikai intézkedések mellett a termelési- és termék-szerkezet változás, az anyagtakarékossági és technológiafejlesztési intézkedések, a fogyasztási szerkezet változásai, illetve a gazdasági válság (ami számos esetben a termelői és háztartási oldalon egyaránt költségracionalizálással járt) is szerepet játszott.
A főbb hulladékkategóriák szerint vizsgálva azonban már nem egyöntetűen kedvező a kép. 2009 és 2012 között a keletkező mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladék és a települési szilárd hulladék mennyisége a 2011-ig tartó csökkenés után növekedésnek indult a települési folyékony hulladék mennyiség folyamatosan csökkenése mellett. Az ipari és egyéb gazdálkodói hulladék a 2011. évi átmeneti növekedés után tovább csökkent. A veszélyes hulladék mennyisége a 2010. évi visszaesést követően ismét emelkedett és 2012-ben kismértékben csökkent. Az építési-bontási hulladékok mennyisége a 2011-ig tartó folyamatosan növekedés után lecsökkent. A települési szilárd hulladékok csökkenése összefügg a gazdasági válság okozta visszafogottabb lakossági fogyasztással. A hulladékáramok arányait tekintve 2012-ben a legjelentősebb mennyiséget az ipari és egyéb gazdálkodói hulladék képviseli (32%), melyet közel azonos aránnyal követ a települési szilárd hulladékok és az építési-bontási hulladékok és mennyisége (22% és 21%), majd kicsivel lemaradva a települési folyékony hulladék (16%). A mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladék, valamint a veszélyes hulladék tömegének aránya egyaránt kis mértéket (5−4%) képvisel. A települési szilárd hulladékok mennyiségének változása összefügg a gazdasági válságra reagáló lakossági fogyasztással.
Sajnos a társadalom szemléletmódja még mindig fogyasztásorientált, a zöld beszerzés elvei nem terjedtek el sem a magán, sem a közszférában. Bár a rendszerváltást követően az ipari és mezőgazdasági struktúra átrendeződött, teret engedve egy korszerűsítési folyamatnak, az ország gazdaságára továbbra sem a hulladékszegény technológiák alkalmazása, vagy a keletkező gyártási maradékok visszaforgatása a jellemző. Az ipari ökológiai megközelítés alkalmazása, a primer nyersanyagok védelme és az anyagában történő hasznosítás alacsony szintű.
Bár az ország az elmúlt években teljesítette az EU, adott hulladékáramokra vonatkozó visszagyűjtési-hasznosítási követelményeit, a lerakás aránya azonban még mindig kedvezőtlen mértékűnek mondható. A hulladékok anyagában történő hasznosítása 23−37% között mozog, míg az energetikai hasznosítás 4−5% körüli. Az égetés aránya 0,5%. A fennmaradó 17−30% egyéb kezelésben részesül. A hulladék lerakással történő ártalmatlanításának kedvezőtlen arányán kíván változtatni a 2013-ban bevezetett hulladéklerakási járulék.
Területhasználat
A területhasználat a 2000−2009 közti jelentős átalakuláshoz képest az NKP-3 időszakában csak kis mértékben változott (2010-ben a gyepterületek nagymértékű csökkenése főként statisztikai módszertani váltás miatt történt). A területhasználat alakulását a korábbi időszakban jelentősen befolyásolta a települések (belterületbe vonás), az ipar, bányászat és az infrastruktúra (útépítés) terjeszkedése. A beépített területek, belterületek nagyságának növekedése és a vonalas infrastruktúra bővülése a földfelszín tartós lezárását és az ökoszisztémák fragmentálódását okozza. A gyepterületek - területileg differenciált - mérséklődése különösen természetvédelmi szempontból kedvezőtlen, mivel az állandó füves területek számos védett, ritka faj számára biztosítanak élőhelyet. A területhasználat átalakulása és az urbanizáció következtében növekedett a területek árvízi kockázat-érzékenysége és kedvezőtlen hatással van a vizek minőségére, ökológiai állapotára is.
A szabad talajfelszín beépítettségének, tartós lefedettségének növekedése fokozza az ország klimatikus hatásokkal szembeni érzékenységét, mivel a talajok anyag- és energia-körforgalomban betöltött funkcióját korlátozza (pl. a talajok CO2-megkötőképességét, vízraktározó szerepét, a növényzet felszámolásával megszünteti annak CO2-nyelő kapacitását, a környezeti folyamatok szabályozásában betöltött szerepét).
Az NKP-3 időszakában megtörtént az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény felülvizsgálata, melynek során fontos szempont a természeti értékek és erőforrások védelme. A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervről szóló 2005. évi LXIV. törvény 2011. évi módosítása során a takarékos területfelhasználás elősegítése érdekében két újszerű elem jelent meg, a területcsere és a területi mérleg. A területcsere során a városias települési térség és a hagyományosan vidéki települési térség területének nagysága nem változhat. A területi mérleg lehetővé teszi az önkormányzatok által készítendő településszerkezeti tervekben a tervezett eltérések (változtatások) %-os megfelelőségének ellenőrzését.
A területrendezési és építésügyi monitoring-rendszer kiépítettsége és működése azonban nem teljes, így a területrendezési tervek, illetve a településrendezési eszközök érvényesüléséről, környezetre gyakorolt hatásáról, a tényleges területhasználat-változásokról nem állnak még rendelkezésre adatok.
Településszerkezet
A növekvő mértékű urbanizáció hatásai hazánkban is megfigyelhetőek. A települések fejlődése számos esetben a minőségi javulás helyett inkább növekedést, szétterülést jelent, mely sok negatív társadalmi-gazdasági-környezeti folyamattal is együtt jár. A fejlesztéshez szükséges területeket gyakran a természeti környezetből, a mezőgazdasági művelésű területektől vették el (zöldmezős beruházások), miközben számos barnamezős terület hasznosítása nem megoldott. Az utóbbi években megújult a településrendezés jogszabályi háttere és megtörtént a területrendezés, valamint a településfejlesztés és a településrendezés szakmai és hierarchikus rendszerének jogszabályi harmonizációja.
A fejlesztési, rendezési tervek többsége foglalkozott a zöldfelületek kérdésével és javaslatot tett a kedvezőtlen folyamatok megváltoztatására, azonban a tervek hatása a reálfolyamatokra alacsony hatásfokúnak bizonyult. A korábban elkészült tervek területszerkezeti összehasonlítása szerint a célkitűzések ellenére a zöldfelületek egyre kijjebb szorulnak a beépített területek közül, távolabb kerülnek a településen élőktől. A zöldfolyosók egyre keskenyebbek, hálózatosságuk egyre több helyen válik mozaikossá. Új városi, illetve települési közhasználatú zöldterületek alig kerültek kialakításra, és a zöldfelületi rekonstrukciók során is növekedett a művi, burkolt felületek aránya. Sok esetben a tulajdonosi érdekek érvényesülnek a területi alkalmasság, illetve a térszerkezeti és a településszerkezeti szempontokkal szemben.
A települési zöldfelület fejlesztései sok településen zajlottak, általában városrehabilitációs fejlesztések részeként, azonban ennek ellenére is alacsony és enyhe csökkenést mutat az egy főre jutó zöldterület nagysága (2012-ben már csak 16,9 m2/fő). A gondozott zöldterület aránya állandónak mondható.
Az előrelátó, a társadalmi - gazdasági - környezeti szempontokat tudatosan figyelembevevő településfejlesztés kialakítása érdekében számos szemlélet- és közösségformáló, népszerűsítő, valamint település tervezést támogató intézkedés valósult meg: az önkormányzatok számára az élhető települések tervezésének szempontjait bemutató útmutatók, kiadványok készültek; folytatódott a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő verseny; vízpart-rehabilitációt segítő fejlesztések.
Zajterhelés
Az EU tagországokhoz hasonlóan Magyarországon is nőtt a zajforrások száma, valamint az általuk kibocsátott zaj zavaró hatása, amit a lakossági panaszok számának emelkedése is tükröz. A hazai zajhelyzetre vonatkozó, egész országra kiterjedő, átfogó felmérés még nem készült el, de az eddigi munkák eredményeként a potenciálisan legveszélyeztetettebb területek állapota már ismert. Egy adott terület zajhelyzetének átfogó értékelésére a legalkalmasabb eszköz a stratégiai zajtérkép. Jelenleg Budapest és a vonzáskörzetében található 21 település és Szeged 2007-ben elkészült stratégiai zajtérképe, valamint a 3 millió jármű/év-nél forgalmasabb közutak, a 30 000 vonatszerelvény/év-nél forgalmasabb vasutak, a 100 000 főnél nagyobb népességű városok, továbbá a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2012-ben elkészült stratégiai zajtérképe áll rendelkezésre. Az így elkészült zajtérképek összesen 3 325 000 ember lakókörnyezetének zajvédelmi helyzetéről adnak információt. Az elkészült zajtérképek (is) azt mutatják, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére a közlekedés zajvédelmi szempontból is az egyik legtöbb gondot okozó tevékenység.
A vasúti közlekedésből származó zaj ugyan kevesebb embert érint és a vasúti zajok frekvenciája is kedvezőbb a közútiaknál, de helyi hatása, zavarása jelentős lehet. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma az utóbbi években visszaesett, a repülőteret igénybe vevő repülőgépek egyedi zajkibocsátása mintegy 5-7 dB-lel csökkent, Viszont továbbra is problémát okoznak az éjszakai órákban végrehajtott repülési műveletek és a repülőtérhez közeli területeken a viszonylag csekély számú zajesemény rövid időtartamú magas zajszintje. A repülési zaj más repülőterek (pl. Budaörs, Tököl, Pécs-Pogány) környezetében is okoz esetenként problémát.
Környezetvédelmi beruházások, környezetvédelmi ipar
A környezetvédelmi beruházások értéke 2008 óta évenként ingadozott, 2012-ben 138 milliárd Ft volt. 2012-ben a közvetlen környezetvédelmi beruházások 86%-ot, a termelési folyamatokba beépülő, integrált beruházások 14%-ot tettek ki. A nemzetgazdaság környezetvédelmi beruházásainak mintegy 58%-át szennyvízkezelésre, 8%-át a talaj és a felszín alatti vizek, a levegőtisztaság védelmére, illetve a hulladékkezelésre fordították (KSH). A környezetterhelés csökkentését szolgáló berendezések működtetéséhez rendelhető, szervezeten belüli, folyó ráfordítások értéke 2012-ben 231 milliárd Ft volt, amiből 47%-kal részesedett a szennyvíz-, 40%-kal a hulladékkezelés, a ráfordítások 5%-a pedig a talaj és a felszín alatti vizek védelmére irányult (KSH). A környezetvédelmi ipar nettó árbevétele 2012-ben 416 milliárd Ft volt, ennek a 24%-át a külföldi értékesítések tették ki (KSH). A környezetvédelmi termékeket előállító vagy ilyen irányú szolgáltatást nyújtó vállalkozások a környezetvédelmi ipari tevékenységükkel összefüggésben összesen 18,5 ezer főt foglalkoztattak.
Az előzőekben bemutatott hajtóerők és terhelések különbözőképpen befolyásolták a környezet állapotát (környezeti elemeket, illetve azok rendszerét, szerkezetét, folyamatait) és azon keresztül az emberi egészséget és életminőséget. E fejezet a környezetállapot főbb jellemzőinek bemutatása mellett tartalmazza annak jelentősebb ökológiai, humán-egészségügyi, társadalmi-gazdasági vonatkozásait is. Az ok-okozati hatáslánc (terhelések, állapot, hatások) komplex megközelítésű feltárása elősegíti, hogy a válaszok ne okozzanak környezeti átterheléseket.
Levegő
Jelenleg Magyarország átlagos terheltségi szintje nemzetközi összehasonlításban közepesnek mondható, egyes légszennyezőanyagok kibocsátása 2000 −2012 között jelentős mértékben csökkent. Hazánk a Nagy Távolságra Jutó, Országhatáron Átterjedő Légszennyezettségről szóló Genfi Egyezményben meghatározott gázokra (SO2, NOX, NH3, VOC) vonatkozó, vállalt nemzeti összkibocsátási küszöböt teljesíteni tudta 2010-ben és tartja azóta is. A levegőminőség mérését az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (továbbiakban: OLM) végzi, a levegőterhelést okozó kibocsátások létesítményszintű adatait a Levegőtisztaság-védelmi Információs Rendszer (továbbiakban: LAIR) tartja nyilván.
A légszennyező anyagok kibocsátásának 2000 óta megfigyelhető csökkenő mértéke azonban nem járt a levegőminőség arányos javulásával, néhány légszennyezőanyag esetén további kihívások állnak előttünk (nitrogén oxidok, talajközeli ózon, részecskeszennyezettség). Bár hazánk átlagos levegőterheltségi szintje közepesnek tekinthető, az egyes térségek, települések szennyezettsége között jelentős eltérések tapasztalhatók, amit leginkább a domborzati viszonyok, a helyi közlekedés, a fűtési módok és a meteorológiai helyzet befolyásol. A szigorú levegővédelmi előírások betartásának kikényszerítésével az ipari kibocsátások hatása csökkent. 2008. november 1-től valamennyi ipari létesítménynek be kell tartania az elérhető legjobb technika figyelembevételével megállapított, EU előírásokkal harmonizált kibocsátási határértékeket.
Az erőművi szektor fejlesztéseinek, valamint az üzemanyagok és tüzelőanyagok minőségében bekövetkezett pozitív változásnak köszönhetően a kén-dioxid (SO2) már nem okoz problémát. A nitrogén oxidok (NOx) magas koncentrációja a forgalmas útvonalak környezetében, a nagy gépjárműforgalommal terhelt településeken okoznak határérték túllépést. Az illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátásának alakulásában a közlekedés és egyes ipari technológiák játszanak szerepet, az ammónia (NH3) kibocsátásért elsősorban az állatállomány és a műtrágyahasználat felelős. Mindkét légszennyező anyag kibocsátása 2007 óta csökken. Nyári időszakban továbbra is gondot okoz a talajközeli ózon megemelkedő szintje. A Montreáli Jegyzőkönyv rendelkezéseinek köszönhetően hazánkban a magaslégköri ózonréteget károsító anyagok felhasználásából adódó emisszió 2000 óta jelentősen lecsökkent, azonban további kibocsátás csökkentésre van szükség, melynek biztosítását az EU felülvizsgált F-gáz rendelete szolgálja.
Napjaink legjelentősebb levegőtisztaság-védelmi kihívása az egészségügyi határértékeket (különösen a téli időszakban) meghaladó részecskeszennyezettség. A kisméretű részecske összefoglaló névvel jelzett szennyezőanyagok részben közvetlenül kerülnek a levegőbe, részben az ott lévő egyéb anyagokból másodlagos szennyezőként képződnek. Fő forrásuk ma már a közúti közlekedés helyett a lakossági szilárd tüzelés, köszönhetően az e célra felhasznált szén, fa, biomassza mennyiség folyamatos növekedésének, melynek oka a vezetékes gázár emelkedése. Ez a tendencia más fontos célok eléréséhez (gázfüggőség csökkenése, megújuló energiahányad növekedése, klímapolitika) járul hozzá. Mindezekre tekintettel a levegőtisztaság-védelem kiemelkedő kihívása ez lesz az elkövetkező időszakban.
A napi PM10 határérték túllépések jelentős hányadát az október - március közötti időszakban mérik. Ennek oka a fűtési időszakban megnövekedő PM10 kibocsátás mellett a meteorológiai paraméterek kedvezőtlen alakulása, melyek tartós együttes hatásaként a levegő PM10 tartalma meghaladta a napi határértéket (50 µg/m3-t). Jelentős egészségkárosító hatásai miatt a szabályozásban is növekvő szerepet kap a PM2,5, valamint az ennél kisebb részecskefrakciók, összetétel tekintetében kiemelkedően ezek koromtartalma. A levegőminőség javítására vonatkozóan a Kormány az 1330/2011. (X. 12.) Korm. határozatával elfogadta a kisméretű szálló por (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programját, melyben konkrét intézkedések fogalmazódtak meg a PM10 kibocsátás 10−15%- kal történő csökkentésére vonatkozóan. A program végrehajtása 2012-ben megkezdődött.
Felszíni és felszín alatti víz, talaj
Vizeink állapotát elsősorban az emberi tevékenységekből eredő terhelések és hatások határozzák meg. A felszíni vizeket érintő hatások közül legfontosabbak a pontszerű szennyező forrásokból eredő települési szennyvízkibocsátások és hulladéklerakók, ipari szennyvíz és használtvíz bevezetések, a mezőgazdasági eredetű terhelések, a különböző folyószabályozási, mederrendezési, árvízvédelmi célú hidromorfológiai beavatkozások, a vízfolyások hosszirányú átjárhatóságát befolyásoló keresztirányú műtárgyak és duzzasztások. A felszíni vizek mennyiségi paramétereit jelentősen befolyásolják a különböző célú kommunális, ipari és öntözési vízkivételek. Az emberi tevékenységből eredő hatások között meg kell még említeni a főleg a Dunát, ill. másodlagosan a Tiszát és a Balatont érintő hajózást, valamint a lokálisan jelentkező, de egyre nagyobb hangsúlyt kapó rekreációs és vízi turizmushoz kapcsolódó terheléseket.
Hazánkban a közepes vagy annál rosszabb minőségű felszíni víztestek aránya 70−80%. A vízfolyások 8%-a, az állóvizek 18%-a éri csak el a Víz Keretirányelv (továbbiakban:VKI) szerinti „jó” ökológiai állapotot. Ez a víz sokrétű ökológiai, gazdasági és rekreációs funkciójából eredően jelent problémát: a víz az élővilág létfeltétele, jelenleg azonban még mindig sok helyen befogadója a háztartásokból, településekről, mezőgazdaságból és az iparból származó szennyezéseknek. Ugyanakkor a víz a hazai turizmus egyik fő vonzereje és a mezőgazdasági termelés alapvető feltétele. Szintén lényeges, de kevésbé ismert probléma, hogy a nagyszámú, főként üdülési hasznosítású állóvíz, holtág, morotva, mesterséges tározó és kavicsbánya tó vízminőségi állapota a nagy tavakénál (Balaton, Tisza-tó, Fertő-tó, Velencei-tó) kedvezőtlenebb, és ráadásul ezek nem is szerepelnek a fokozottabb védelmet kívánó tápanyag-érzékeny területek között. Több olyan vízfolyás van Magyarországon, amelyek állapota az adott vízgyűjtő területet érintő szomszédos országokban végzett tevékenységek miatt nem felel meg a VKI előírásainak és ez csak regionális, határokon átnyúló együttműködéssel oldható meg.
Hazánk felszín alatti vízkészlete európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű és minőségű: felszín alatti víztesteink 68%-ban elérik a VKI szerinti „jó állapotot”. A felszín alatti vizeket érintő hatások közé tartoznak a települési szilárd hulladéklerakókból eredő szennyeződések (melyek az ország egész területét érinthetik), a kármentesítés alatt álló, vagy arra váró szennyezett területek (főként az ivóvízbázisokat veszélyeztetik), valamint a mezőgazdasági eredetű terhelések. A felszín alatti vizek mennyiségét erősen befolyásolják továbbá a különböző vízkivételek, elsősorban a kommunális vízkivétel, hiszen az ország ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízből történik. Fontos még a mezőgazdasági, a bányászati és a geotermikus energiahasznosítási célú vízkivétel is, illetve továbbra is problémát jelent az engedély nélküli vízkivétel.
Nagy tavaink (Balaton, Tisza-tó, Fertő-tó, Velencei-tó) ökológiai állapota javult, a Balaton vízminősége kiváló. A vizek jó ökológiai állapota szorosan összefügg az éghajlatváltozással. A vízgazdálkodásban elsősorban extrém hidrometeorológiai eseményekre, szélsőséges csapadékviszonyokra kell felkészülni, amelyek egyrészt fokozódó árvízveszélyt, másrészt szárazságot eredményezhetnek. Az éghajlatváltozás következményeként várhatóan kevesebb víz áll majd rendelkezésre, különösen az öntözés számára, de helyenként - a területi különbségek miatt - az ivóvízellátásra használt készletek is veszélybe kerülhetnek. A kisvízi hozamok csökkenése érzékenyebbé teszi a vízfolyásokat a szennyezőanyag-terhelésekkel szemben. Az éghajlatváltozás és a vízgazdálkodás integrált - a fenntarthatóságot messzemenően figyelembevevő - megközelítése indokolt.
A talajok állapotát a vizekhez hasonlóan számos tényező befolyásolja (pl. földhasználat, infrastruktúra fejlesztése). A talajok állapotának értékelését nehezíti, hogy a talajpusztulással veszélyeztetett területek országos felmérésére forráshiány miatt évek óta nem került sor, de az egyedi vizsgálatok szerint a károsodás továbbra is jelentős területeket érint. A mezőgazdasági és erdészeti talajok nehézfémekkel, peszticid-maradványokkal és egyéb káros anyagokkal való terheltsége elmarad a szennyezettségi határértéktől.
Biológiai sokféleség
A biológiai sokféleség a társadalom és gazdaság fennmaradásának, illetve fejlődésének alapjaként szolgál, amelyek egyúttal meghatározóak az élő rendszerek terhelésének alakulásában. Az urbanizáció, agglomerálódás, infrastruktúra-fejlesztés és a fogyasztói igények növekedése következtében a különböző területhasználati igények az ökoszisztémák környezeti feltételeinek megváltozásához, a természetes vagy természetközeli, biológiailag aktív területek beszűküléséhez és feldarabolódásához vezettek.
A biológiai sokféleség megőrzése és fenntartása szempontjából komoly problémát jelent az élőhelyek szétdarabolódása, amely egész Európában jelentős mértékű. A kutatások alapján az elmúlt 20 évben folyamatosan növekedett a táji és élőhelyi szintű feldarabolódás mértéke, amely trend előreláthatóan a jövőben is folytatódni fog. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2009-ben Európa 28 országában végzett felmérésén alapuló 2011-es elemzés szerint Magyarország a középmezőnyben található, 7−10 közötti átlag fragmentációs egységgel. (A fragmentációs egység az ökológiai szempontból akadályt jelentő létesítmények száma 1000 km2-ként.) Az ökológiai és tájökológiai rendszerek működőképességéhez fontos a köztük lévő összeköttetés, amely jelenleg számos területen nem biztosított.
A nem megfelelő földhasználatból adódó túlhasznosítás, az inváziós idegenhonos fajok (özönfajok) terjedése és a szennyezés egyaránt a biológiai sokféleség csökkenését okozza. Gyakori probléma a hagyományos tájszerkezet, a mozaikos tájelemek eltűnése, aminek következményeként csökken a területek ökológiai értéke.
A kedvezőtlen folyamatok ellenére az elmúlt évek természetvédelmi erőfeszítései eredményeként a természetközeli élőhelyeknek számító területek kiterjedése még több mint 36%-ot fed le hazánkban, természeti értékeink nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségűek. A védett természeti területek kiterjedése 2008. december 31. és 2013. szeptember 1. között 884 280 hektárról (országos jelentőségű, egyedi jogszabállyal védett terület 837,5 ezer ha) 894 279 hektárra (országos jelentőségű, egyedi jogszabállyal védett terület 848,1 ezer ha) növekedett.
A magyarországi Natura 2000 hálózat 56 különleges madárvédelmi és 479 különleges természetmegőrzési területet foglal magába, melynek összkiterjedése 1,99 millió hektár. Az előző időszak jelentős eredménye, hogy 2011-ben lezárult a Natura 2000 hálózat kialakítása. Az Európai Bizottság megállapította, hogy egyetlen élőhelytípus vagy faj esetében sincs szükség további Natura 2000 területek kijelölésére Magyarországon. Az elmúlt időszakban javult a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzete. 2007-hez képest 2013-ra 24 élőhelytípus természetvédelmi helyzete javult (52%), 21 élőhelytípus természetvédelmi helyzete nem változott (46%) és egy élőhelytípus esetében történt negatív változás (2%). A közösségi jelentőségű fajok természetvédelmi helyzetét tekintve 137 faj esetében nem történt változás (66%), 59 faj esetében javulás történt (28%). 12 faj természetvédelmi helyzete romlott, ami a fajok 6%-át jelenti. A pozitív változások részben az aktív természetvédelmi intézkedéseknek, élőhelyrekonstrukciós beavatkozásoknak, fajmegőrzési tevékenységeknek köszönhetők, másrészt az értékelés alapját szolgáló adatok eltérő időszaka és minősége, valamint módszertani okok állnak a háttérben.
Éghajlatváltozás
Az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása. A Föld felszíni átlaghőmérsékletének emelkedése ma már kétségbevonhatatlan tény. Az Éghajlat-változás Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb, 2013 őszén közzétett 5. Helyzetértékelő Jelentése szerint pedig az is egyértelmű, hogy a klímaváltozást az ember okozza. Az ipari forradalom előtt a légkör CO2 koncentrációja 280 ppm volt, 2013 márciusában ez az érték 400 ppm-re (40%-kal) emelkedett. A jelentős emisszió csökkentést minél előbb el kell kezdeni. A legkisebb mértékű változást előrejelző forgatókönyv következtései szerint a 21. század végére a globális felszíni átlaghőmérséklet túlszárnyalja a 1,5 Celsius fokos emelkedést az 1850−1900-as évek adataihoz képest. Más előrejelzések szerint nagyon valószínű, hogy a melegedés mértéke a század végére meghaladja a 2 Celsius fok kritikus szintet. Továbbá nagyon valószínű, hogy a hőhullámok gyakorisága, intenzitása és időtartama jelentős mértékben növekedni fog. A melegedés mértékével párhuzamosan pedig a száraz területeken csökkenni, a csapadékban gazdag területeken viszont növekedni fog a csapadék mennyisége. Az IPCC Jelentés új szcenáriói szerint Közép- és Kelet-Európa, így Magyarország klímaérzékenység szempontjából érzékeny régió. Számítások szerint az évszázadokon át folytatódó melegedés mértéke várhatóan nyáron lesz legnagyobb. A nyár várhatóan szárazabb lesz, a tél csapadékosabb. Mind a hőmérsékleti, mind a csapadék extrém indexek elemzése a szélsőségek erősödését valószínűsíti.
Az Éghajlatváltozási Keretegyezmény Kiotói Jegyzőkönyve által előírt hat [szén-dioxid (CO2), metán (CH4), dinitrogén-oxid (N2O), fluorozott szénhidrogének (HFC-k), perfluor-karbonok (PFC-k) és kén-hexafluorid (SF6)] üvegházhatású gáz éves kibocsátásairól készült legfrissebb, 2014. évi leltár és jelentés a 2012-es év kibocsátási adatait dolgozza fel. Magyarországon 2012-ben a kibocsátás bruttó 62 millió tonna szén-dioxid-egyenérték volt, míg a földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és az erdőgazdálkodás ágazat hatását figyelembe vevő nettó kibocsátás 57,6 millió tonna, melyek a leltár eddigi teljes időszakát tekintve messze a legalacsonyabb értékek voltak (NIR jelentés, 2014).
Az éves kibocsátások viszonyítási éve (bázisév) Magyarország esetében a fluort nem tartalmazó gázokra (CO2, CH4, N2O) vonatkozóan az 1985-87 évek átlaga, a fluortartalmú gázokra pedig 1995 (HFC, PFC és SF6). Ezen (bázis) években történt kibocsátások mennyiségéhez képest vállalt Magyarország a Kiotói Jegyzőkönyvben 6% csökkentést 2012-re. 2012. év végén a magyar kibocsátás 45,8%-kal volt alacsonyabb a bázisidőszakinál, ami részben a pénzügyi és gazdasági válságnak is tulajdonítható. A magyarországi kibocsátás így továbbra is jóval a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt érték alatt volt. A 2012-ben kibocsátott gázokat tekintve a legnagyobb részt, 74,3%- ot a CO2 tette ki. A CH4 12,9%-ot, a N2O 10,9%-ot, míg a fluortartalmú gázok 1,9%-ot. A kedvező tendencián belül azonban negatívum, hogy a biomasszából származó CO2, illetve a fluorozott szénhidrogén kibocsátás az elmúlt években folyamatosan emelkedett (NIR jelentés, 2014).
Az összes tüzelőanyag és üzemanyag elégetését magában foglaló energiaszektor aránya (73,4%) továbbra is jelentős volt. A mezőgazdaság 14%-kal, az ipari folyamatok - beleértve az oldószerek és egyéb termékek használatát - 7,5%-kal, a hulladékszektor pedig 5,1%-kal járult hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához 2012-ben. A bázis időszakhoz képest a legjelentősebb kibocsátás csökkenés az ipar (-63,2%), a mezőgazdaság (-53,2%) és az energia (-44,1%) szektorban mutatkozott, mely részben összefüggésbe hozható az infrastruktúra modernizálásával és az energiaárak növekedésével. A hulladékszektorban viszont növekedett a kibocsátás részaránya, 1985 óta mintegy 20,8%-kal. A földhasználatból, földhasználat változásból és erdészeti tevékenységekből származó kibocsátás határozott tendenciát nem mutat. Az energiaszektoron belül legjelentősebb kibocsátó az energiaipar 36,4%-kal, ezt követi a közületek, háztartások és a mezőgazdaság (26,1%), valamint a közlekedésből származó kibocsátás (23,9%) (NIR jelentés, 2014).
Az EU 2020-ra az 1990. évi kibocsátási szint legalább 20%-os csökkentését célozta meg, melynek eléréséhez Magyarországnak is hozzá kell járulnia. A közösségi szintű kibocsátás-csökkentési célok megvalósítása érdekében hazánk is tevékenyen részt vett az emisszió kereskedelmi rendszer (ETS) működtetésében. A Nemzeti Kiosztási Terv végrehajtása keretében folytatódott a kibocsátási kvóták értékesítése. A kvótaértékesítés kapcsán elmondható, hogy a nemzetközi kvótakereskedelem 2008 óta kedvezőtlenül alakul, a kiotói kvóták értéke töredékére esett vissza. Az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszerének 2013-2020-ig tartó harmadik kereskedési időszakára vonatkozó uniós szabályozás átültetésre került a magyar jogrendszerbe. Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvénynek, valamint végrehajtási rendeletének elfogadása révén megteremtődtek a jogi feltételei annak, hogy Magyarország továbbra is részt vegyen az Európai Unió kvótakereskedelmében.
Az üvegházhatású-gáz kibocsátás csökkentésének pénzügyi fedezetét egyrészt a kvótabevételeken alapuló Zöld Beruházási Rendszer, másrészt az Új Széchenyi Terv EU-s társfinanszírozáson alapuló forrásai biztosították. A Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) keretében számos pályázat került meghirdetésre, melyek a klímavédelmi célok megvalósításával egyidejűleg épületenergetikai korszerűsítések és energiahatékonyság növelését biztosító intézkedések végrehajtását is biztosították.
Míg a kibocsátás csökkentési feladatok leginkább globális összefogással valósíthatók meg, a változó klímához való alkalmazkodási törekvések helyi és regionális szinten vezethetnek eredményre. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) önálló szervezeti egységeként 2012-ben megalakult a Nemzeti Alkalmazkodási Központ (NAK). Feladatai a klímaváltozással, az azt kiváltó folyamatokkal és hatásokkal kapcsolatos hazai kutatásokkal, az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásainak csökkentésével és a klímaváltozás hazai hatásaihoz való alkalmazkodással összefüggő feladatok ellátása, valamint részvétel a klímapolitikát szolgáló elemzések, térinformatikai vizsgálatok, stratégiák elkészítésében. A NAK egyik kiemelt feladata a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) létrehozása, amelynek átfogó célkitűzése egy olyan többcélú felhasználásra alkalmas adatrendszer kialakítása, amely objektív információkkal segíti a változó körülményekhez igazodó, rugalmas döntés-előkészítést, döntéshozást és tervezést.
| NÉPESSÉG | A világ népessége bár lassuló ütemben, de továbbra is növekszik, főként a fejlődő világ városi térségeiben * . 2012-ben a Föld népessége meghaladta a 7 milliárd főt, és az ENSZ demográfusai által készített előrejelzés szerint várhatóan már 2040 körül a 9 milliárd főt is túllépi. A növekedési ráta 2010-ben elérte az 1,148%-ot * . A WHO 2011. évi adatai szerint a születéskor várható élettartam a Földön 70 év, ami 1990 óta 6 év növekedést jelent, ugyanakkor ma is jelentős területi különbségeket mutat * . A következő évtizedekben emellett a világ országainak többségére kiterjedően öregedő társadalmat és fokozódó migrációt tapasztalhatunk. Bár a migrációt elsősorban továbbra is gazdasági és társadalmi motiváció hajtja, a környezet állapotának romlása és a klímaváltozás hatásai egyre fontosabb hajtóerőkké válnak - ösztönözhetik, más esetekben pedig akár el is rettenthetik az embereket a migrációtól. 2050-re a jelenlegi 25 millió helyett körülbelül 1 milliárd embert fognak érinteni a klímaváltozás hatásai. | |
| GLOBALIZÁCIÓ | A globalizáció foka és a világgazdaság teljesítménye az IMF adatai szerint 1980 és 2010 között jelentősen nőtt, utóbbi évente átlagosan 3,2%-kal, 2010 és 2050 között pedig a gazdaság teljesítménye várhatóan megháromszorozódik. A növekedésből Kína és India vette ki leginkább a részét, előbbi 68%-os, míg utóbbi 46%-os GDP növekedést ért el 2007−2013 között, míg a fejlett országok növekedése lelassult. * Habár a fejlődő országok ma a világ GDP-jének növekvő hányadát adják, a kiváltságos és a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek közötti jövedelmi, vagyoni és az erőforrásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférésbeli különbségek továbbra is igen jelentősek. Ahogy az NFFT „Jövőkereső” című tanulmánya is megállapítja „...olyan világban élünk, ahol a népesség 40%-a napi két dollárnál kisebb összegből él, míg a világ népességének gazdagabbik 20%-a birtokolja az összes megtermelt jövedelem 75%-át és a népesség 5%-a fogyasztja el a megtermelt javak és a szolgáltatások 96%-át. Olyan világban élünk, ahol a munkakorú népesség 30%-a nem kap munkát...” | |
| ÖKOSZISZTÉMA | A „Jövőkereső” kiemeli továbbá, hogy napjainkban minden egyes földlakó 2,7 globális hektár földterületet vesz igénybe életének fenntartásához (az EU-ban ez a mutató az 5 hektárt közelíti), miközben a Föld ökológiai kapacitásai csak 1,78 hektárt szolgáltatnak fejenként * . Az ökológiai kapacitások túlhasználata a Föld eltartóképességének és az ökológiai rendszerek teljesítményének csökkenéséhez vezet. A Föld ökoszisztémáinak 60%-a leromlott és a WWF élőbolygó-indexének tanúsága szerint harminc év távlatában közel 40%-kal csökkentek azoknak a fajoknak a populációi, amelyeket a hetvenes évek óta rendszeres megfigyelés alá vontak szárazföldi, édesvízi és tengeri ökoszisztémákban. Becslések szerint 2050-re a Földön élő fajok negyede a kihalás szélére sodródik vagy kipusztul. A globális és regionális felmérések az összes forgatókönyvet tekintve mind azt az előrejelzést mutatják, hogy a biodiverzitás csökkenése és az ökoszisztéma degradációja tovább folytatódik, illetve felgyorsul.4 A biodiverzitás csökkenése emellett a területhasználat változással és az éghajlatváltozással is szorosan összefügg. | |
| EGÉSZSÉG | Jelentős változások tapasztalhatók egészségügyi szempontból is: gazdasági (egészségügy költségei, profitorientált technológiai fejlesztés és gyógyszerkutatás, verseny az erőforrásokért), társadalmi (népességnövekedés, öregedő társadalom, migráció, fejlettségbeli különbségek, életmód) és környezeti (légszennyezés, ivóvíz-probléma, klímaváltozás hatásai, hulladékkezelés, zajszennyezés, kémiai anyagok használata) tényezők befolyásolják a globális egészségügyi helyzetet. Ezek a tényezők a világ különböző területein különböző módon (fertőző betegség, nem-fertőző betegség, járvány formájában) fejtik ki hatásukat és mutatkoznak meg. Mára globálisan a nem-fertőző betegségek több ember halálát okozzák, mint a fertőző betegségek - a becslések szerint 2030-ra évente 23 millió ember halálát az ilyen típusú betegségek (szívroham, agyvérzés, rák, elhízás) fogják okozni. * | |
| SZENNYEZÉS | Ezen felül a szennyezőanyagok egyre bonyolultabb kombinációja jelent kihívást a környezeti elemek, illetve a Föld szabályozó folyamatai számára, a szennyezést három fő emberi tevékenység okozza: fosszilis tüzelőanyagok égetése (elsősorban ipar és közlekedés); szintetikus műtrágyák és növényvédő szerek alkalmazása a mezőgazdaságban; növekvő és egyre komplexebb vegyianyag használat). * A finomrészecskék és egyes vegyi anyagok külön figyelmet érdemelnek azok messzemenő környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatásai és a vonatkozó ismeretek hiányosságai miatt. A 2030-ig terjedő előrejelzések szerint az OECD országok maradnak a legnagyobb vegyi anyag termelők, de Kína, Brazília, India, Indonézia és a Dél-Afrikai Köztársaság termelési ütemének növekedése kétszerese lesz az előbbieknek. * | |
| ERŐFORRÁSOK | Az élővilág és általában a környezet degradálódásának oka továbbá az erőforrások túlzott használata. A természeti erőforrások szűkössége, a készletek hozzáférhetőségének bizonytalansága a nyersanyagok kritikussá minősítését, árának erős ingadozását és a szélesebb értelemben vett erőforrásokért, így pl. a termőföldért, ivóvízért folyó globális verseny felerősödését hozza magával. Az egyik gyors ütemben felélt erőforrásunk a talaj, amelynek pusztulási üteme sokszorosa az újratermelődésnek. Évente csak az erózió miatt 26 milliárd tonna talajt veszítünk el. Az erdők létfenntartó szerepének elismerése ellenére a különböző becslések szerint évente 5−13 millió hektár erdő semmisül meg, főleg a trópusokat érintve. (A világ legnagyobb esőerdőjének - Amazónia - nagysága negyven év alatt 20%-kal csökkent.) Az ivóvíz hozzáférhetősége, mennyiségi és minőségi kérdései területileg igen eltérő kihívásokat jelentenek. Jelenleg mintegy 1 milliárd ember nélkülözi az egészséges ivóvizet, és a számuk 2025-ig megkétszereződhet. 5 000 ember hal meg naponta a szennyezett víz miatt. A vízbázisok nagymértékben felértékelődnek és a felettük való rendelkezés fegyveres konfliktusok forrása lehet a jövőben. A globális erőforrás használat tekintetében a fejlődő országok egyre nagyobb arányt képviselnek: míg Európa és Észak-Amerika 1980-ban a teljes erőforrás kitermelés 37%-áért, addig 2009-ben 20%-áért volt felelős, addig Ázsiában ugyanebben az időszakban ez az arány 41%-ról 57%-ra nőtt. * | |
| ENERGIA | Komoly gazdasági, társadalmi változás várható a fosszilis energiahordozók fogyatkozásával összefüggésben is. Olajegyenértékben kifejezve az emberiség jelenleg egy év alatt 11,5 milliárd tonna kőolajnak megfelelő energiahordozót használ fel, amelynek közel 35%-a kőolaj, 26%-a szén, 21%-a gáz, 10%-a biomassza, a maradék pedig nukleáris és vízenergia * . A Nemzetközi Energia Ügynökség becslése szerint a fosszilis energiahordozók legalább 2030-ig a legfontosabb energiaforrásként szolgálnak és a felhasználás volumene a hatékonyság esetleges javulása ellenére is folyamatosan nő. Maguk a készletek igen kevés országban koncentrálódnak: az olajkészlet 80%-át 10 ország (ebből 8 OPEC), a szénkészlet 80%-át 6 ország, míg a gázkészleteket több mint felét mindössze 3 ország birtokolja * . A „nyugati életmód” terjedése ráadásul csak súlyosbítja a helyzetet: ha globálisan az egy főre jutó energiahasználat az EU-s szintre emelkedne, akkor 75%-os, ha pedig az USA szintjére, az 270%-os emelkedést jelentene a világ energiahasználatát tekintve. * Ugyanakkor a növekvő igények ellenére az olcsó olaj kitermelhetőségének kilátásai romlanak, a nem hagyományos olajkészletek kitermelhetősége pedig igen drága. Ahogy számos dokumentum rámutat, a jelenlegi rendkívül karbon- és energiafüggő gazdasági szerkezet nem fenntartható, ezért sürgős átalakításra szorul. Az EU-ban már találunk erre irányuló kezdeményezéseket. | |
| HATÉKONYSÁG | Fontos továbbá látni, hogy - bár a világ több régiójában folyamatosan javul az anyag- és az energiahatékonyság, az EU-ban a GDP növekedésétől látványosan elszakadtak pl. az anyagfelhasználási, hulladékkeletkezési mutatók. A hatékonyság növekedése nem jelenti azt, hogy az összes felhasznált erőforrás mennyisége (beleértve a hulladékokat is) csökken, azaz a mértéktelen fogyasztást a hatékonyság javulása sem képes ellensúlyozni (ez az ún. visszapattanó hatás (rebound effect) * . A hatékonyságot az is nehezíti, hogy főként a demográfiailag öregedő területeken egyre elterjedtebb a háztartások kihasználatlansága (kis méretű, egy, vagy párfős háztartások számának hirtelen megugrása). * A fenntarthatósághoz szükséges a gazdaság körkörössé tétele és legfőképpen az, hogy csak a valós szükségletek kielégítése történjen meg. |
A fenti, nemzetközi, illetve európai statisztikákra, mutatókra alapozott megállapításokkal, előrejelzésekkel összhangban állnak a „Magyarország 2025” akadémiai kutatás * keretében lefolytatott nagyléptékű, komplex folyamatokra, összefüggésekre vonatkozó kérdőíves kutatás eredményei is. A kutatás a főbb globális problémák között az alábbiakat azonosította: a környezet túlhasználata, az energiakészletek csökkenése, az időjárási szélsőségek gyakoriságának növekedése, népességrobbanás a fejlődő világban, népességcsökkenés a jóléti államokban, a kultúrák ütközése, a haszonszerzés elveinek elsődlegessége, politikai ellentétek. Az általános negatív tendenciák mellett reményre ad okot pl. az, hogy 2025-re a szakemberek látnak esélyt világméretű összefogás kialakulására, amely a fizikai környezetszennyezés csökkenését eredményezheti.
2025-re az új globális kihívások széles spektrumot mutatnak a jövőkutató szakértők véleménye szerint. Új ökológiai probléma adódhat a globális felmelegedés következményeiből, amely megnyilvánulhat a természeti erőforrásokért folyó egyre erőteljesebb küzdelemben, a növekvő migrációban és az erőszakra való hajlam megerősödésében, amennyiben az emberiség az elkövetkező években nem tesz ezek ellen hathatós intézkedéseket. A termőföld-erózió és -kimerülés szintén globális problémaként jelentkezhet. Gazdasági-politikai szempontból elképzelhető, hogy az Európai Unió belső konfliktusai felfokozódnak, illetve a világgazdaság további destabilizálódása, a kiváltságos és a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek közötti különbségek további növekedése is kihívásként merül fel.
A világszintű trendek érintik hazánk jelenlegi állapotát és továbbfejlődését is. A ma és 2025-ig várhatóan megnyilvánuló hazai komplex problémák közül kiemelendők a klímaváltozás és következményei, a határokon átterjedő környezetszennyezés, az innovációs folyamatok erőtlensége, a háztartások méretének csökkenése és környezetterhelésük növekedése, a fogyasztás túlzott ösztönzése, a fogyasztási - táplálkozási, lakhatási, ruházkodási - szokások átalakulása, az egészségre ártalmas élelmiszerek fogyasztása, a lakosság általános egészségi állapotának romlása és az életszínvonalbeli különbségek növekedése, polarizálódás. Utóbbi érzékelhető pl. a területi aránytalanságokban, a vagyoni különbségekben, a technikai fejlődés eredményeinek, különösen a digitális eszközök változó elérhetőségében, illetve a lakosság eltérő egészségi állapotában.
2025-ig előretekintve az emberek életkörülményeit leginkább megváltoztató tudományos-technikai eredményeket és a hazai társadalom jövője szempontjából legfontosabb technikai-technológiai területeket az info-kommunikációs eszközök fejlődése (mesterséges intelligencia, interaktivitás), ezzel összefüggésben pl. a kereskedelmi lánc várható teljes átalakulása, a környezettudatos technológiák, illetve a nanovilág újdonságai (nanoélelmiszerek, nanotextíliák, intelligens ruházat stb.) képviselik, s bár ezek előnyei egyértelműek, nagy a manipuláció veszélye az üzleti érdekek miatt.
Előremutatónak tekinthető a társadalmi-közösségi együttélési technikák terjedése, ami az individualizáció és az elszigeteltség ellen hat. Várható, hogy az emberek a közösségépítés felé fordulnak. A kutatók úgy vélik továbbá, hogy részben az EU általános követelményeinek megvalósításával, részben a hazai lakosság tudatosságának módosulásával a környezetszennyezés és annak káros hatásai csökkenthetők. A civilek erőteljesebb fellépésével a környezetvédelem nagyobb hangsúlyt kaphat. Az alternatív energiahordozók kutatásában és elterjesztésében is jelentős potenciál rejlik. Az előrelépéshez fontos, hogy a társadalom különböző rétegeinek érdekei egyenlőbben fogalmazódjanak meg, a közszolgáltatások reformja körültekintően kialakított koncepció mentén menjen végbe, a társadalmi integráció mélyüljön.
A kihívások komplexitásából következően azok egyenként nem oldhatók meg, lefelé tartó spiráljukat nehéz megtörni. Csak összetett megoldások vezethetnek sikerre. Értékrendbeli, szerkezeti változások, összefogás, átgondolt, átlátható, innovációt, versenyképességet, a tudományos eredmények hasznosítását és a környezetszennyezés csökkentését szolgáló szakpolitikák és a lakosság aktív részvétele szükségesek.
A SWOT-elemzés erősségei, gyengeségei, lehetőségei és veszélyei a helyzetelemzés legfontosabb megállapításai, az országos környezeti állapot és a jellemző környezeti folyamatok figyelembe vételével kerültek meghatározásra.
- Az erősségek közé elsősorban a szorosabban vett környezetvédelmi pozitív, belső tendenciák, az adottságként meglévő természeti erőforrások és környezeti értékek, valamint az azokat fenntartó folyamatok kerültek.
- A gyengeségek között a szorosabban vett környezetvédelmi negatív, belső tendenciákat gyengítő, létező környezeti problémák, a környezetre, a természetre, tájra, illetve azok állapotára ható folyamatok szerepelnek.
- A lehetőségek azokat a külső és pozitív meghatározottságú igényeket és tendenciákat, meglévő hatásokat mutatják be, amelyek a szorosabban vett környezetvédelem területén értelmezett erősségeken kívül esnek, de azokhoz és a környezet állapotának javulásához képesek hozzájárulni.
- A külső értelemben vett veszélyekben bemutatott negatív állapotok, trendek a lehetőségekkel ellentétesen hatva csökkentik vagy károsan befolyásolják a környezeti eredményeket és összességében a környezeti állapotot.
| ERŐSSÉGEK | GYENGESÉGEK | |
| - az ország területének 36%-át lefedő Nemzeti Ökológiai Hálózat - jelentős, egyedi természeti értékek - stratégiai jelentőségű vízkészlet és termőföld - a vízfogyasztás mérséklődött - a szennyvízkezelés során a megfelelő tisztítás aránya emelkedik - hatékony vízkárelhárítási rendszer működik - a keletkezett hulladék mennyisége csökkent - a környezetvédelmi infrastruktúra kiépítése növekedett - a légszennyezőanyagok kibocsátása összességében csökkent - nőtt a megújuló energiaforrások használata - a környezetvédelmi nonprofit szervezetek száma növekszik - javultak a környezeti információkhoz való hozzáférés feltételei | - a vízfolyások 8, az állóvizek 18%-a éri csak el a VKI szerinti „jó” ökológiai állapotot - a vízvisszatartáson alapuló vízgazdálkodás gyengesége - jelentős a kedvezőtlen természetvédelmi helyzetű élőhelyek és fajok aránya - jelentős a szennyezett, illetve a degradációs folyamatok által érintett területek kiterjedése - a területhasználat gyakran nem alkalmazkodik a természeti adottságokhoz - az egyéni cselekvésekben, háztartásokban nem elég gyakori a környezettudatos gondolkodásmód - a hatályos szakpolitikai programok forráshiány miatti lassú végrehajtása - nehézkes a környezeti szempontok integrálása - a környezetvédelmi igazgatási szervek forráshiányosak, dolgozóinak létszáma csökken; a környezetvédelmi nonprofit szervezetek forráshiányosak - a támogatások hatásossága és környezeti teljesítménye sok esetben nem ismert - a porszennyezettség nő - ivóvízminőségi problémák - a városi zöldfelületek nagysága nem megfelelő - továbbra is jelentős a hulladéklerakás aránya | |
| LEHETŐSÉGEK | VESZÉLYEK | |
| - az Alaptörvény rögzíti a természeti erőforrások védelmét - a vízkincs felértékelődése - a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízvédelmi szempontok hatékonyabb integrációját célzó EU-s szakpolitikák - a fogyasztás a gazdasági válság következtében mérséklődött - GMO korlátozás a köztermesztésben - az egészséges élelmiszerek és tiszta, biztonságos környezet iránti igény növekedése - az innováció és a tudástranszfer felértékelődése - az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás igénye megjelent - a zöldgazdaság felé való elmozdulás új munkahelyeket teremt | - az erőforrások takarékos használata és az életciklus szemlélet alkalmazása nem általános a fejlesztési prioritások sokszor „felülírják” a környezetvédelmi szempontokat - a stratégiai szintű döntéshozatal során a rövid távú érdekek kerülnek előtérbe, melyek nem állnak arányban a környezethez fűződő, hosszabb távú közérdekkel - a termelési tevékenységek, beruházások környezeti külső költségei (externáliák) gyakran nem jelennek meg az árakban, illetve a piac nem ismeri el ezeket - környezetkárosító tevékenységek támogatása - az ökológiai lábnyom értéke meghaladja a hazai biokapacitás nagyságát és a világátlagot - hazánk GMO-mentességének elvesztése - hazánk hiányos felkészültsége az éghajlatváltozás lehetséges hatásaira |
A SWOT-elemzés során tett megállapítások három fő témakört érintenek.
| 1. | Az első tématerület az életminőség és az emberi egészség javításához kapcsolódik. Ezt a típust mind a 4 SWOT szempont érinti: az erősségek közé tartozik a légszennyezőanyagok csökkenő kibocsátása és a megfelelő szennyvízkezelés növekvő tendenciája. A gyengeségek között a zöldfelületek nem megfelelő nagysága emelhető ki. E csoportban lehetőségeket jelent az egészséges élelmiszerek, illetve a tiszta, biztonságos környezet iránti igény növekedése. Veszélyt jelent ugyanakkor a döntéshozatal során az egyéni, rövid távú érdekek előtérbe helyezése a környezethez fűződő, hosszabb távú közérdekkel szemben. | |
| 2. | A második nagy tématerület alatt a természeti értékek és erőforrások szerepelnek. E csoport egy része erősségekként kezelhető (pl. az ország területének 36%-át lefedő Nemzeti Ökológiai Hálózat, illetve a stratégiai jelentőségű vízkészlet és termőföld). Az erősségeket gyengítik a még mindig felszámolandó problémák (pl. a vízfolyások 8, az állóvizek 18%-a éri csak el a VKI szerinti „jó” ökológiai állapotot, vagy jelentős a kedvezőtlen természetvédelmi helyzetű élőhelyek és fajok aránya). Lehetőségeink közül kiemelendő, hogy az Alaptörvény rögzíti a természeti erőforrások védelmét. Természeti értékeinket, erőforrásainkat ugyanakkor számos külső tényező is veszélyezteti: pl. az erőforrások takarékos használata és az életciklus szemlélet alkalmazása nem általános, a fejlesztési prioritások sokszor „felülírják” a környezetvédelmi szempontokat, illetve az ökológiai lábnyom értéke meghaladja a hazai biokapacitás nagyságát és a világátlagot is. | |
| 3. | A harmadik csoportot azok a környezeti állapotok, folyamatok alkotják, melyek az erőforrások takarékos és hatékony hasznosításához kötődnek. Ezen a téren is tapasztalunk erősségeket (pl. nőtt a megújuló energiaforrások használata). A gyengeségek között olyan belső környezeti hiányosságok, elmaradások találhatók, mint pl. az, hogy továbbra is jelentős a hulladéklerakás aránya. A lehetőségek között megemlítendő, hogy a gazdasági válság következtében mérséklődött fogyasztásunk. Veszélyt jelent, hogy a termelési tevékenységek, beruházások környezeti külső költségei (externáliák) gyakran nem jelennek meg az árakban. |
Magyarország hosszú távú jövőképét az Országgyűlés által 2013 tavaszán a 18/2013. (III.28.) OGY határozattal elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia fogalmazta meg. A jövőkép a négy alapvető erőforrás (az emberi (humán), a társadalmi, a természeti és a gazdasági erőforrások) fényében fogalmazta meg vízióját a jövő Magyarországára.
Ennek a jövőképnek az elsődleges tényezője „egy olyan harmonikus, értékkövető és értékőrző magyar társadalom ..., melyben a boldogulás alapja - az anyagi értékek mellett - az értékteremtő munka, az egészség, a tudás, az erkölcs (mely többek között hiten, bizalmon és tiszteleten alapul), valamint a családi, közösségi és a nemzeti összetartozás, továbbá a globális felelősségvállalás”. Ebben a társadalomban fontos érték többek között a mértékletesség és a takarékosság, az értékalapú gondolkodás és cselekvés, illetve a megtakarítás fontosabb a fogyasztásnál.
A társadalmi intézmények és a kormányzat döntései támogatják a személyes felelősségvállalást, ösztönzik az értékteremtő együttműködést. „Az egyének életmódja és a támogató természeti, szűkebb közösségi és tágabb társadalmi környezet megléte elősegíti az egészség megőrzését, az emberek kihasználják a folyamatosan bővülő oktatási lehetőségeket és nyitottak az élethosszig tartó tanulásra. ... A tudományos kutatás és a vállalati innováció megbecsült tevékenységek, amelyeken gazdasági fejlődésünk is alapszik.”
A környezet- és természetvédelemhez közvetlenül kapcsolódva a következők kerültek megfogalmazásra a jövőképben. „A gazdaság az ökológiai korlátain belül működik. A fenntartható fejlődés a természeti erőforrásokkal való olyan tartós, értékvédő gazdálkodást jelent, amely lehetővé teszi az emberek boldogulását anélkül, hogy a gazdasági fejlődés lerombolná a sokféleséget, a komplexitást és az ökoszisztéma-szolgáltatásokat. Az emberek tisztelik a természetet, természeti értékeinket, a helyi közösségek felismerik a rendelkezésükre álló természeti erőforrásokból adódó lehetőségeiket, termelésüket, energiafelhasználásukat és fogyasztásukat erre alapozva szervezik meg. ... A lokális ökológiai problémákra, kihívásokra a helyi közösségek és alsóbb szintű kormányzatok adnak választ, míg a központi kormányzat kezeli a nemzeti jelentőségű problémákat. A gazdasági, tudományos és intézményi innovációk hathatósan segítik a megoldások megtalálását.”
Természetesen a hazai keret mellett fontos tágabb környezetünkre is kitekinteni, amikor e Program jövőképének megfogalmazására törekszünk. Az Európai Unió jelenlegi környezetpolitikájának alapját jelentő 7EAP is megfogalmazza a maga jövőképét az Unió mint egység és tagországai számára. A gyakorlatias megközelítésű jövőkép értelmében „2050-ben jólétben, bolygónk ökológiai korlátait tiszteletben tartva élünk. Jólétünk és egészséges környezetünk egy olyan innovatív és körkörös gazdaságból származik, amelyben semmi nem megy veszendőbe, és amelyben a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás fenntartható módon folyik, a biodiverzitást pedig társadalmunk ellenálló képességét fokozva védjük, értékeljük és helyreállítjuk. Karbonszegény növekedésünk már régóta független erőforrás-felhasználásunktól.”
E két meghatározó jövőkép már önmagában is egyértelmű alapot, meghatározó kiindulási pontot jelent a Program víziójának megfogalmazásához. Mindamellett fontos figyelemmel lenni az Alaptörvényben megfogalmazottakra, nemzetközi kötelezettségeinkre, illetve más hazai stratégiai dokumentumok célrendszerére is. E jövőkép szerint a környezetügy katalizátorrá válhat a fenntartható fejlődés megvalósításának útján, miközben a fenntarthatóság elveinek következetes érvényesítése a gazdaság és a társadalom szférájában hozzájárulhat ahhoz, hogy megváltozzanak a környezeti problémákat is kiváltó hajtóerők.
Ehhez elsősorban a társadalom értékrendjének megváltozása szükséges, melyben az ember és a természet tisztelete, a takarékosság és mértékletesség eszménye az őt megillető helyre kerül. A társadalom felismeri, hogy jólléte és fejlődése az élet természeti alapjainak védelme, megőrzése nélkül lehetetlenné válik, hogy a környezet és a fejlődés kérdései nem szétválaszthatók, és e felismerés birtokában akar és képes életmódján változtatni. A környezettudatos gondolkodás és cselekvés erénnyé és előnnyé válik, melyet a teljes társadalmi berendezkedés támogat, s ezáltal a fenntartható termelési és fogyasztási szokások válnak meghatározóvá.
A gazdaság és intézményrendszer működtetésében a holisztikus szemlélet, a személyes felelősség és az elővigyázatosság elve érvényesül. A döntéshozást és a társadalmi véleményformálást a környezet állapotát megfelelő színvonalon és módon nyomon követő megfigyelő rendszerekből származó közérthető, hiteles és nyilvános információk segítik, növelve a környezet megóvására irányuló döntések megbízhatóságát. A környezeti szempontok beépülnek a döntésekbe, arra ösztönözve a társadalom tagjait, hogy takarékoskodjanak az erőforrásokkal, védjék a természet értékeit és csökkentsék a környezet terhelését. A kormányzat mind a szakpolitika megalkotása, mind intézményei működtetése révén példát mutat a társadalom számára a környezettudatos megoldások bevezetésére, kiegészítve a példaadással a környezetpolitika hagyományos eszköztárát.
A gazdasági szereplők már fejlesztéseik tervezésénél figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat és a korszerű, környezetbarát technológiák bevezetése, a szennyezés-megelőzés hosszú távon versenyelőnyt eredményez. Ezzel párhuzamosan a fogyasztói igények is a környezetileg fenntarthatóbb, organikus termékek és szolgáltatások felé tolódnak el.
Hazánk természeti adottságainak és erőforrásainak figyelembe vételével a következő legfontosabb stratégiai kihívások előtt áll:
- az erőforrások takarékos, hatékony használatára támaszkodó környezetbarát gazdaság megteremtése;
- biztonságos és jó minőségű élelmiszer- és vízellátás biztosítása, ahol a termőföld és a vízkészletek védelme, fenntartható hasznosítása magas szinten biztosított;
- a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma szolgáltatások védelme, fenntartása;
- a környezeti lehetőségekhez és korlátokhoz illeszkedő területhasználat.
Mindezek mellett fontos tényezője a jövőképnek a lakosság megélhetésének, lakhelyén való érvényesülésének biztosítása a fenntarthatóság elvein nyugvó tájhasználat révén, ahol a jólléthez szükséges erőforrások igénybevétele és az ökoszisztéma szolgáltatások feltételrendszere között összhang van. Emellett a városias környezet is élhetőbbé, egészségesebbé válik az emberi léptékű, energiatakarékos épületek és infrastruktúra, az egészséges és tiszta környezet, a bővülő zöldfelületek révén. Mindezek következtében sikeres az éghajlatváltozást erősítő tényezők csökkentése és az elkerülhetetlen változások hatásaihoz való alkalmazkodás.
Természetesen e jövőkép minden tényezőjének megvalósítása hosszabb időszakot és következetes lépéseket, széleskörű társadalmi támogatást és cselekvést igényel, melyhez az elkövetkezendő hat évre szóló feladatok végrehajtása is aktívan hozzájárul.
| ÁTFOGÓ CÉL | A Program céljainak meghatározása a SWOT elemzés megállapításainak figyelembevételével történt. A Program átfogó célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosításához. A környezetügy átfogó felelőssége, hogy feladatai magas színvonalú ellátásával segítse elő az ország társadalmi-gazdasági fejlődését, ugyanakkor tudatosan lépjen fel a társadalmi és környezeti értékek rombolása ellen és hatékonyan közreműködjön a környezeti szemléletformálásban. Ez átfogó, rendszerszemléletű megközelítést és a környezeti szempontoknak az élet minden területén való figyelembe vételét teszi szükségessé. | |
| A helyzetelemzés és a SWOT-elemzés alapján, a jövőképhez és az átfogó célkitűzéshez kapcsolódóan a Program három stratégiai célt határoz meg: | ||
| 1. | - Az életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása. Cél a jó életminőség és az egészséges élet közvetlen környezeti feltételeinek biztosítása. Ezek közé tartozik a környezet-egészségügyi feltételek javítása, a magas színvonalú környezeti infrastruktúra, valamint a település, a lakóhely épített és természeti elemeinek megfelelő aránya, minősége és összhangja. | |
| 2. | - Természeti értékek és erőforrások védelme, fenntartható használata. Cél a stratégiai jelentőségű természeti erőforrások, természeti értékek, ökoszisztémák védelme, az életközösségek működőképességének megőrzése, a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása. | |
| 3. | - Az erőforrás-takarékosság és a -hatékonyság javítása, a gazdaság zöldítése. Cél a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás kialakítása, a környezetszennyezés megelőzésére, a terhelhetőség/megújuló képesség figyelembevételére épülő fenntartható használat megvalósítása. Kiemelt figyelmet kell fordítani a társadalmi-gazdasági fejlődés és a környezetterhelés szétválására, azaz, hogy a lakosság növekvő jólléte csökkenő környezetterhelés mellett legyen biztosítható. A fogyasztói magatartás megváltozása, a környezeti szempontból fenntartható termékek és szolgáltatások felé történő elmozdulás keresleti oldalról erősíti meg a termelői folyamatok „fenntarthatósága” iránti igényt. A fenntartható termelés forrástakarékos (beleértve az anyag-, a víz-, a terület-, a termőföld- és energiahasználatot, az újrahasználhatóság és a tartósság tervezését, az anyagciklusok körfolyamattá zárását); csökkenti a környezetre gyakorolt káros hatásokat (kibocsátások és hulladékok minimalizálása, a megújuló erőforrások fenntartható mértékű használata); növeli a termékek és szolgáltatások értékét a fogyasztók számára. | |
Mindhárom célhoz kapcsolódik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodási képesség és a környezetbiztonság javítása. Ez utóbbi az élet- és vagyonbiztonság szempontjait is figyelembe véve kiterjed a szélsőséges természeti folyamatok és természeti katasztrófák (pl. árvizek, szélviharok, aszály) előrejelzésére és kárainak csökkentésére, valamint az ipari balesetek, technológiai eredetű katasztrófák (pl. vegyi balesetek) megelőzésére és kárcsökkentésére.
Horizontális cél a társadalom környezettudatosságának erősítése. Ezáltal biztosítható, hogy az életminőséget közvetlenül érintő tényezők mellett az emberi élet alapjait jelentő természeti erőforrások és értékek védelme és fenntartható használata, valamint az ezekkel szorosan összefüggő életmód, fogyasztási és termelési szokások együttesen szolgálják a társadalom hosszú távú jóllétét.
A Program stratégiai céljainak elérését az egyes stratégiai területeken meghatározott célok és intézkedések, illetve az átfogó intézkedési területeken megfogalmazott cselekvési irányok biztosítják. A konkrét, számszerű célokat a stratégiai területek tartalmazzák. A stratégiai célok megvalósítása azonban - ahogy ezt a helyzetértékeléssel foglalkozó fejezetben szereplő hajtóerők és összetett hatásfolyamataik is mutatják - nem csupán környezetpolitikai feladat. A Program irányultsága ezért kettős: egyrészt a problémák gyökerének bemutatásával ösztönzi a hajtóerők pozitív irányú megváltoztatását, másrészt biztosítja a környezetügy terén ehhez szükséges intézkedések megtételét.
A Program céljai összhangban vannak a 7EAP alábbi kiemelt célkitűzéseivel:
- tematikus célkitűzések:
= az uniós természeti tőke védelme, megőrzése és fejlesztése;
= erőforrás-hatékony, zöld és versenyképes uniós gazdaság kialakítása;
= az uniós polgárok megóvása a környezettel kapcsolatos terhelésektől, valamint az egészségüket és jólétüket fenyegető kockázatoktól;
- a tematikus célkitűzések végrehajtását támogató célkitűzések:
= a környezetre vonatkozó uniós szabályozás előnyeinek maximalizálása a végrehajtás javításával;
= a környezetpolitika ismeret- és tudományos alapjának javítása;
= a környezet- és éghajlat-politikával összefüggő beruházások feltételeinek biztosítása és a környezeti externáliák kezelése;
= a környezetvédelem integrációjának és a szakpolitikák koherenciájának növelése;
- a helyi és globális kihívásokhoz kapcsolódó célkitűzések:
= az uniós városok fenntarthatóságának javítása;
= a nemzetközi környezettel és éghajlattal kapcsolatos kihívások hatékonyabb uniós kezelése.
Az Európai Unió legfontosabb vállalásai, melyeket a Program kidolgozása és megvalósítása során is figyelembe kell venni:
- 2020-ra területén megállítja a biológiai sokféleség csökkenését és az ökoszisztéma-szolgáltatások romlását, azokat a lehetőségeken belül helyreállítja, valamint fokozza a biológiai sokféleség globális csökkenésének megelőzéséhez való uniós hozzájárulást.
- Biztosítani kell minden európai víztest jó ökológiai állapotát.
- Olyan szintű levegőminőség elérése, amely az emberi egészségre és a környezetre nézve nem jelent számottevő ártalmat és kockázatot.
- A vegyi anyagok tekintetében 2020-ig úgy alakítja a felhasználás, illetve az előállítás módját, hogy minimálisra csökkenjenek az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt jelentős kedvezőtlen hatások.
- A hulladék képződése és kezelése nyomán fellépő káros hatások megelőzése vagy csökkentése, valamint az erőforrás-felhasználás globális hatásainak csökkentése, és e felhasználás hatékonyságának javítása révén, védi a környezetet és az emberi egészséget.
A Program célrendszerének és felépítésének áttekintését a Függelékben található ábra segíti.
A Program stratégiai céljainak kibontását a környezeti elemekre, rendszerekre, illetve szektorokra irányuló stratégiai területek szolgálják. Egyes stratégiai területek több stratégiai cél eléréséhez is hozzájárulnak, ugyanakkor az áttekinthetőség és a végrehajtás elősegítése érdekében fontos szempont volt az átfedések elkerülése. A Program stratégiai területei a folytonosság jegyében építenek a NKP-3 megvalósítása során elért eredményekre. Minden egyes stratégiai terület bevezetője ismerteti a témakörrel kapcsolatos fő problémákat, értékeket és kihívásokat, utal a hazai, EU, illetve nemzetközi keretekre és tartalmazza a stratégiai területen elérendő célokat. A Program - az NKP-3-hoz hasonlóan - a célokat követően nem általános jellegű feladatokat határoz meg, hanem a környezeti problémák megoldását, illetve megelőzését biztosító együttműködésre építve egy-egy témakörnél a kormányzati felelősségi körbe tartozó intézkedések mellett az önkormányzatokat, a gazdasági szférát és a lakosságot érintő feladatokat is megjeleníti (1. függelék). A stratégiai területek válaszintézkedései elsősorban a helyzetértékelésben részletezett hajtóerőkre irányulnak. A kormányzaton kívüli szereplőknél javasolt, a környezeti cél eléréséhez szükséges intézkedések meghatározása a jogszabályi előírások, támogatási lehetőségek figyelembevételével, a társadalmi-gazdasági munkamegosztáshoz illeszkedve történt. A Programban jogszabályi előírásokon alapuló intézkedések is szerepelnek, amelyek feltüntetését maga a Program egyik célja, azaz a jogkövetés és jogérvényesítés elősegítése indokolja.
A jó minőségű levegő az egészséges környezet alapeleme. A szennyezett levegő emberi egészséget, vegetációt, épített környezetet károsító hatása régóta ismert. A szennyezettség okozta betegségek gyógykezelési igénye, a fellépő terméscsökkenés, az épített környezet károsodása és az egyéb környezeti károk költségeinek fedezete komoly terhet jelent a társadalom egészének, ezért a levegőminőség javítására irányuló intézkedések társadalmi szinten valós gazdasági haszonnal járnak. Ez a fejezet elsősorban a kültéri levegőminőségi szempontokkal foglalkozik.
A légszennyezés elleni küzdelem globális szinten nemzetközi egyezmények keretében történik. Magyarország részese az összes vonatkozó nemzetközi egyezménynek (pl. a Nagy Távolságra Jutó, Országhatárokon Átterjedő Légszennyezésről szóló Genfi Egyezmény és Jegyzőkönyvei; a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagok, az ún. POP-ok korlátozását célzó Stockholmi Egyezmény, az ózonkárosító anyagokra vonatkozó Bécsi Egyezmény és annak Montreáli Jegyzőkönyve, valamint a higanyszennyezettség elleni Minamata Egyezmény). A stratégiai terület hozzájárul továbbá az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásához.
Hazánkban a környezeti levegő nemzetközi összehasonlításban közepesen szennyezettnek tekinthető. Országos léptékben a termelés és fogyasztás szerkezete, a felhasznált energiahordozók mennyisége és minősége, az alkalmazott technológiák és nem utolsósorban a közlekedés határozzák meg a levegőszennyező anyagok kibocsátásának alakulását. A forgalmas útvonalak környezetében, a nagy gépkocsiforgalommal terhelt településeken a levegő nitrogén-oxid (NOx) és részecske (kisméretű szálló por, PM10) tartalma haladja meg időszakosan az egészségügyi határértéket, de a felszín közeli ózon szennyezettsége sem mutat csökkenő tendenciát. A fűtési időszakban az NOx, a PM10, nyáron a felszín közeli ózon szennyezettség okozhat egészségügyi problémát (szmoghelyzet kialakulása).
A levegőminőség mérését az OLM végzi (55 automata monitorállomás, 89 településen manuális hálózat (korábbi nevén: Regionális Immisszió Vizsgáló Hálózat), 4 regionális háttérszennyezettséget mérő állomás). A mérési adatok alapján nemcsak a levegővédelmi intézkedések hatékonyságának megállapításához, adatszolgáltatásokhoz szükséges rendszeres állapotértékelés végezhető el, de a folyamatos mérési adatok biztosítják a lakosság tájékoztatását és az esetleges vészhelyzet esetén az azonnali beavatkozások lehetőségét. A megfelelő minőségű adatok biztosításához elengedhetetlen a mérőhálózat eszközparkjának folyamatos fejlesztése. Fontos ennek hangsúlyozása amellett is, hogy a 2014-ben zajló (2,5 Mrd Ft értékű) fejlesztések eredményeként jelentősen megújul a műszerpark (a készülékek 35%-a már 15 évnél régebbi volt).
Az utóbbi években fokozottabb egészségügyi kockázatára tekintettel a PM10 szennyezettség került a levegőminőségi szabályozás középpontjába. 2011-ben elfogadásra került a kisméretű szálló por (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programja, amely országos szinten célozza meg a PM10 szennyezettség egészségügyi határérték alá történő csökkentését. Az elkövetkező időszak fő kihívása a lakossági tüzelőberendezésekből származó részecske kibocsátás csökkentése lesz. Szükséges továbbá a közúti közlekedésből származó részecskeszennyezés csökkentésére vonatkozó intézkedések végrehajtását nehezítő hiányosságok megszüntetése is.
A magyar levegővédelmi szabályozás - összhangban az EU vonatkozó szabályozásával - felülvizsgálatra szorul, mert az ország levegőminősége még nem megfelelő. A lakossági tevékenység és a közlekedés által okozott szennyezőanyag kibocsátások mérséklésére új előírásokat kell kidolgozni, bevezetni és érvényesíteni. A leghatékonyabb intézkedés a megelőzés, ezért minden tevékenységet úgy kell megtervezni és megvalósítani, hogy a levegőterhelés, a szennyezőanyagok kibocsátása a lehető legkisebb mértékű legyen.
| Célok | - Légszennyezettség kialakulásának megelőzése. | |
| - A levegő minőségének védelme: a szennyezettség csökkentése. | ||
| - A 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű szálló por részecskék (PM2,5) légköri koncentrációjának 20%-os csökkentése 2010 és 2020 között (25 µg/m3-ről 20 µg/m3-re). | ||
| - A Genfi Egyezménnyel összhangban a 2020. évi összkibocsátási csökkentési célok teljesítése a 2005. évi kibocsátásokhoz képest: | ||
| = kén-dioxid 46%-os (2005: 43 kt, 2020: 23 kt); | ||
| = nitrogén-oxidok 34%-os (2005: 165 kt, 2020: 109 kt); | ||
| = illékony szerves vegyületek 30%-os (2005: 124 kt, 2020: 87 kt); | ||
| = ammónia 10%-os (2005: 78 kt, 2020: 70 kt); | ||
| = PM2,5: 13%-os (2005: 27 kt, 2020: 23 kt) csökkentés. | ||
| - Az EU Bizottság 2013 decemberében beterjesztett levegőtisztaság-védelmi javaslatcsomagjának tárgyalása és azt követő elfogadása tűzhet ki új közösségi (és abból származó tagállami) célokat. Új irányelv korlátozza majd a közepes méretű tüzelőberendezések légszennyező anyag kibocsátását, és a légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló irányelv módosításába bekerülhetnek a 2030. évtől alkalmazandó új összkibocsátási küszöbök is. Terv a Genfi Egyezmény Göteborgi Jegyzőkönyvének mielőbbi ratifikálása EU, majd nemzeti szinten. | ||
| - Az ózonkárosító anyagok felhasználásának teljes visszaszorítása; a termékekben, berendezésekben lévő ózonkárosító anyagok légkörbe jutásának megakadályozása: a fluorozott szénhidrogének (HFC-k) mennyiségének 79%-kal való csökkentése 2015−2030 között. |
A hosszú időn keresztül jelentős zajhatásnak kitett személyeknél a hallási problémákon túl akár keringési betegségek is felléphetnek. A zajos környezet továbbá nehezíti a koncentrációt, befolyásolja az alvásminőséget, így teljesítménycsökkenéshez, valamint az életminőség romlásához vezet.
A településeken a lakosság számára veszélyes vagy károsító zajterhelések csökkentését aktív vagy passzív módon, különböző műszaki megoldással, adminisztratív eszközzel, illetve ezek kombinált alkalmazásával lehet biztosítani. Új létesítmények esetében rendkívüli fontossággal bír a zajvédelmi szempontok figyelembevétele már a tervezés során. A településrendezés eszközei is hosszú távon determinálják az érintett lakosság zajterhelési viszonyait.
Az EU tagországokhoz hasonlóan Magyarországon is nőtt a zajforrások száma, valamint az általuk kibocsátott zaj zavaró hatása. Az elkészült stratégiai zajtérképek célja az aktuális zajhelyzet értékelése, a jövőbeli zajhelyzet előrejelzése, az érintett lakosok számának meghatározása, valamint az intézkedési terv megalapozása. Az intézkedési terv tartalmazza azokat a műszaki, szervezési és területrendezési intézkedéseket, amelyekkel a leginkább terhelt területeken csökkenthető a zajterhelés mértéke, valamint az önkormányzat által kijelölt csendes övezetekben és fokozottan védett területeken megakadályozható a zaj növekedése. Az elkészült zajtérképek (is) azt mutatják, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére a közlekedés zajvédelmi szempontból is az egyik legtöbb gondot okozó tevékenység. A közlekedési eredetű zaj csökkentésében fontos szerepe van a településrendezési eszközöknek is.
| Célok | - A stratégiai küszöbértékek (egész napra számított átlagos zajterhelés (Lden) 63 dB, az éjjeli (Léjjel) 55 dB) feletti zajterheléssel érintett lakosok számának csökkentése a közlekedési létesítmények mentén, melyen belül elsőbbséget kell élvezzen az Lden = 73 dB, Léjjel = 65 dB stratégiai küszöbértékeket meghaladó zajterhelésű területek zajcsökkentése. | |
| - A határérték feletti zajterhelés megszüntetése az ipari és szolgáltató létesítmények környezetében. |
A lakosság ivóvízzel való ellátása a legfontosabb közszolgáltatások egyike, mely nélkülözhetetlen emberi szükségletet és társadalmi-közegészségügyi igényt elégít ki, amelyet Magyarország Alaptörvénye is rögzít. Magyarország településeinek közműves ivóvízellátása mennyiségi szempontból alapvetően rendezettnek tekinthető. Az ország minden települése rendelkezik közüzemi ivóvízellátással, az ivóvízbekötéssel rendelkező lakások aránya pedig országos átlagban 94,2% (2012., KSH). További fejlesztésre elsősorban vízbiztonsági-vízminőségi téren van szükség, emellett figyelmet kell fordítani az ellátási hiányok felszámolására is. Az ellátási hiányok felszámolását költség-hatékony módon, folyamatos közegészségügyi és vízügyi szakmai kontroll megvalósításával kell végrehajtani.
A szolgáltatott ivóvíz minősége - elsősorban a víz geológiai eredetével összefüggő kedvezőtlen kémiai összetételből eredően - az ország közüzemi ivóvízzel ellátott lakosságának 30%-ára kiterjedően néhány paraméter tekintetében nem felel meg az uniós és a hazai előírásoknak. A legfőbb problémát az arzén határértéket meghaladó koncentrációja jelenti (érintett települések száma 2012-ben 363, érintett lakosszám 901 000). A szolgáltatott ivóvíz minőségének javítását, a kiemelt paraméterek koncentrációjának csökkentését (arzén, bór, nitrit, fluorid, ammónium) az Ivóvízminőség-javító Program végrehajtása biztosítja. Megoldandó feladat továbbá az ólom, vas és mangán határértéknek megfelelő közüzemi ivóvízellátás megvalósítása. Utóbbi két paraméter egészségügyi veszélyt nem jelent, de esztétikai szempontból kedvezőtlen. Az ólom elsősorban a gyermekek számára jelent kockázatot, jellemzően a nyersvízben nem található meg, a fogyasztói csapnál azonban előfordul a határértéket meghaladó mértékben, mely az esetek döntő részében az infrastruktúra egyes alkotóelemei és a szállított ivóvíz közötti kölcsönhatás következménye.
Az Ivóvízminőség-javító Program első üteme (bór, fluorid, nitrit, arzén és ammónium tekintetében megfelelő minőségű ivóvízellátás biztosítása az érintett településeken végleges, indokolt esetben átmeneti megoldással) várhatóan 2015-re hajtható végre, az Ivóvízminőség-javító Program második ütemének végrehajtása (végleges megoldás az érintett településeken az arzén, bór, fluorid, nitrit és ammónium, valamint a vas, mangán és ólom tekintetében) későbbi időpontban zárul, a rendelkezésre álló források függvényében.
Az Ivóvízminőség-javító Program végrehajtása mellett fontos a teljes vízbeszerzés- és elosztás során fellépő kockázatok megfelelő kezelése. A vízellátó rendszerek műszaki karbantartásának elmaradása a szolgáltatott ivóvíz mikrobiológiai és/vagy kémiai szennyeződését, ezzel a fogyasztói kockázatok növekedését és esetenként megbetegedést okozhat. Az elosztóhálózatok felújításának elmaradása a szolgáltatás biztonságát is veszélyeztetheti. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény alapján folyamatban van az üzemeltető szervezetek integrációja. Az integráció megvalósítása során kiemelt figyelmet kell fordítani a folyamatos és biztonságos közüzemi ivóvízellátás megvalósítására.
| Célok | - A kiemelt komponensek miatt fennálló egészségi kockázatok jelentős csökkentése, az érintett területek ivóvíz-minőségének javítása. | |
| - A közüzemi ivóvízellátás közszolgáltatás biztonságának növelése, a vízkészleteket pazarló és többletköltségekkel járó hálózati veszteségek csökkentése. | ||
| - Egészséges ivóvízhez jutás biztosítása minden lakos számára, beleértve a hátrányos helyzetű csoportokat. | ||
| - A közműves ivóvízzel gazdaságosan el nem látható területeken fennálló ellátási hiányok felszámolása. |
A településeken keletkező szennyvizek elvezetése és tisztítása a lakosság életminőségének javításához, a közegészségügyi szempontok érvényesítéséhez, a környezet védelméhez, valamint a gazdaság fejlesztéséhez egyaránt hozzájárul.
Magyarországnak a megfelelő települési szennyvízgyűjtő és -tisztító rendszerek kiépítésére vonatkozó tagállami kötelezettségei végrehajtását szolgálja a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Program (Szennyvíz Program). A Szennyvíz Programban érintett településeken kívül ösztönözni szükséges a 2000 LE alatti településeken keletkező szennyvizek kezelését is. Az elkezdett Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programjának folytatása a Balaton vízminőségének egyik kulcsa. Nagyobb figyelmet kell fordítani a szennyvízhasznosítás elterjesztésére, amely a vizek helyben tartása révén hozzájárul a VKI céljainak megvalósításához is. A megvalósuló fejlesztések monitorozását, illetve az EU által előírt adatszolgáltatási igények kielégítését a Települési Szennyvíz Információs Rendszer (TESZIR) szolgálja, amely a szennyvíztisztító telepek és gyűjtőrendszerek kataszter-jellegű adatait tartalmazza.
Az EU éghajlatvédelmi és megújuló energiahasznosítási törekvéseivel összhangban egyre inkább előtérbe kerül a szennyvíziszapok megújuló energiaforrásként történő hasznosítása. A stratégiai terület hozzájárul továbbá az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásához.
| Célok | - A 91/271/EGK irányelv derogációs követelményeinek teljesítése és a vizek jó állapotának elérése érdekében az EU VKI-ban, valamint a VGT-ben megfogalmazott kritériumok, illetve intézkedések teljesítése. | |
| - A szennyvízkezelés működtetése és fejlesztése. | ||
| = A 2000 LE feletti agglomerációkban élő lakosság számára a csatornázottság biztosítása 2015. december 31-ig (csatornahálózatba kötött lakások aránya 89,2%). | ||
| = Az összegyűjtött szennyvizek 100%-ának legalább biológiai fokozatú tisztítása 2015. december 31-ig. | ||
| = A tisztított szennyvíz minőségi követelményeinek a befogadó VKI konform vízminőségi követelményei szerinti megállapítása. | ||
| - A Szennyvíz Programban nem szereplő területeken keletkező szennyvizek megfelelő kezelésének elősegítése. | ||
| - A szennyvíz és a szennyvíziszap hasznosítása, a környezeti kockázatok csökkentése. |
A környezet-egészségügyi tevékenység szervesen illeszkedik a hazai és a nemzetközi környezetegészségügyi politika átfogó törekvéseihez, többek között az Országos Ivóvízminőség Javító Programhoz, a kisméretű szálló por (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programjához, az Országos Környezeti Kármentesítési Programhoz, a Népegészségügyi programhoz, az EU vonatkozó programjaihoz. A kültéri levegőminőségre, ivóvízre vonatkozó elemeket a korábbi stratégiai területek részletezték. Ezeken túlmenően azonban vannak olyan speciális témakörök, melyek az egészségre gyakorolt széles körű és összetett hatások és az azokra vonatkozó egyre bővülő ismeretek miatt külön figyelmet érdemelnek. Ez a fejezet ezért a fürdővizek minőségével, a beltéri levegőminőséggel, a biológiai allergénekkel és a klímaváltozás emberi egészségre gyakorolt hatásaival foglalkozik részletesen.
5.1.5.1. Fürdővizek minősége
A természetes fürdővizek monitorozása uniós irányelvek szerinti mintavételi naptár alapján zajlik. Az adatok értékelését az Országos Környezetegészségügyi Intézet végzi az EU mindenkor érvényes minősítési szempontjaira figyelemmel. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése szerint 2013-ban a hazai fürdővizek 65%-a volt kiváló vagy jó minőségű, ami nem sokkal marad el az EU átlagától. Ugyanakkor kiugróan magas (30,7%) a nem megfelelőnek számító mintavételezések aránya, a minősítés nem mindig következetes és sokszor problémát jelent a monitoring naptár betartása és betartatása is.
Mivel hazánk természetes fürdővizek szempontjából kiváló adottságokkal rendelkezik, ezért kiemelten fontos fürdővizeink rendszeres monitorozása, egységes adatgyűjtő rendszer kiépítése, a lakosság megfelelő tájékoztatása. Az adatok gyűjtésének, kezelésének és értékelésének megkönnyítésére egy országosan működő centralizált monitoring rendszerben természetes fürdővíz modul is kidolgozásra kerül, amely várhatóan a 2015. évi idénytől üzemel. Az EU és a hazai érdekelt szervezetek felé történő kötelező adatszolgáltatáson kívül a modul lehetővé teszi a lakosság országos szintű tájékoztatását a medencés fürdővizek minőségéről is.
| Célok | - Természetes fürdővizek biztonságának fokozása. | |
| - A medencés fürdővizek biztonságának növelése, a minőségére vonatkozó rendszeres adatgyűjtés biztosítása. |
5.1.5.2. Beltéri levegőminőség
A települési környezetben kialakuló légszennyezettség csökkentése a lakosság véleménye alapján is sürgető feladat; ezzel szemben a beltéri levegőminőség egészségre gyakorolt hatásának jelentősége még nem kellően ismert a lakosság körében. Amellett, hogy a környezeti levegő minősége alapvetően befolyásolja a belső terek levegőjének minőségét, számos olyan szennyező anyag lehet jelen a belsőtéri levegőben, amely a belső terekben termelődik (pl. égéstermékek) vagy ott szabadul fel (pl. illékony szerves szennyezők).
Tekintettel arra, hogy az ember életének legnagyobb részét zárt terekben tölti, az ott előforduló szennyező anyagok egészségkárosító hatásának megismerése és feltárása alapvető fontosságú a szennyező források kiküszöbölése és az egészségkárosító hatások megelőzése szempontjából. A mai napig hiányzik a belső terekre (így a köznevelési és gyermek egészségügyi intézményekre), illetve az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokra és az üzemeltetésre vonatkozó közegészségügyi feltételeket tartalmazó jogi szabályozás. Mindenekelőtt a gyermekek védelmét kell biztosítani a beltéri levegőminőséggel összefüggő egészségkárosító hatásokkal szemben.
| Célok | - A beltéri levegőterheltségi szint csökkentése. | |
| - A sérülékeny csoportok, különösen a gyermekek védelmének biztosítása a beltéri levegőminőséggel összefüggő egészségkárosító hatásokkal szemben. |
5.1.5.3. Biológiai allergének
Hazánkban közel 2,5 millió ember szenved allergiás megbetegedésben. A legtöbb tünetet kiváltó hazai allergének közül az első helyen a rendkívül erősen allergizáló pollent termelő parlagfű áll. A 2012-es és a 2013-as szezonban az átlagos napi értékek ugyan a 2011-es értékek alatt maradtak, azonban ez idő alatt is még mindig jelentős volt az „igen magas” (>100 pollenszem/m3) pollenkoncentrációjú napok száma.
Az elmúlt évek jogszabályi változásai, a következetes ellenőrzés és a hatósági szankcionálás eredményeként érezhetően csökkent a parlagfűvel fertőzött terület. A levegő allergén virágportartalma azonban nem mutat lineáris csökkenést a parlagfű területcsökkenésével, mivel a növény pollenképzése igen intenzív. A parlagfű-mentes környezet fenntartása folyamatosan igényli a hatóság következetes, intenzív közreműködését. A pollenkoncentráció előrejelzése pedig elősegíti az információhoz jutást a gyógyítás és megelőzés javítása érdekében.
| Célok | - A biológiai allergének okozta egészségi kockázat csökkentése. |
5.1.5.4. Klímaváltozás egészségügyi hatásai
Az éghajlatváltozás jelenleg is világszerte hozzájárul a globális betegségteherhez és az idő előtti halálozáshoz. Például a hőhullámok gyakorisága és intenzitása nagy terhet ró Európa lakosságára. A hazai mérések is igazolják a nemzetközi tapasztalatot, hogy a hőhullámok alatt jelentősen növekedhet a légszennyezettség, elsősorban a talajközeli ózonkoncentráció emelkedésére lehet számítani. A leginkább sérülékenyek a krónikus betegségekben szenvedők, illetve a 65 éven felüliek csoportja. A hazánkban végzett klíma-egészségügyi vizsgálatok alapján megállapították, hogy a Kárpát-medencében az extrém meteorológiai események, így elsősorban a hőhullámok, továbbá a szélsőséges hidrológiai események (árvíz, belvíz) jelentenek jelentős egészségi kockázatot. Az éghajlatváltozással összefüggésben potenciálisan növekszik az UV sugárzásnak való kitettség (ami bőr- és szembetegségeket okozhat).
Emellett azzal is kell számolni, hogy változik az allergén növények térbeli és időbeli elterjedése (várhatóan új, invazív, allergén növényfajok jelennek meg). A különböző betegségek és az ivóvízzel, illetve a nem megfelelően kezelt élelmiszerekkel terjedő és egyéb fertőzések gyakorisága is növekedhet.
| Célok | - A klímaváltozásból fakadó valamennyi hazánkban fellépő emberi megbetegedés számba vétele, jellemzőik feltárása, valamint az érintettek teljes körének elérése a megelőző intézkedésekkel. | |
| - A védekezésben a megelőzés szerepének fokozatos növelése a beavatkozás (mentés, betegellátás, rehabilitáció) súlyához képest. |
5.1.5.5. Környezet-egészségügyi információs rendszer
Az egészségkárosító környezeti expozíciók és ezek egészségi hatásainak csökkentését és megelőzését szolgáló lépések kidolgozásához és végrehajtásához megbízható információkra van szükség a környezeti és közegészségügyi tényezőkről, valamint az ezek közötti összefüggésekről. A környezet-egészségügyi monitoring és jelentési rendszer működtetése kapcsán figyelembe kell venni a nemzetközi együttműködésből adódó feladatokat és lehetőségeket is.
| Célok | - A környezet-egészségügyi információs rendszer folyamatos működtetése, bővítése. |
A települések zöldfelületi hálózata vagy rendszere (települési zöld infrastruktúra) magában foglalja a növényzettel fedett összes földfelszíni területet (pl. zöldterület, erdőterület, parkok és magánkertek) és a vonalas jellegű zöldfolyosókat (pl. fasorok, vízfolyásokat kísérő (zöld)folyosók), valamint a földfelszínhez nem kötődő növényzettel borított felületeket is (pl. homlokzati sövények, tetőkertek). A vízfelületekkel együtt része a település biológiailag aktív felületének. A települések által elfoglalt területeken belül a zöldterületek 4% körüli arányban vannak jelen. A települési zöldfelület nem egy elszigetelt része a településnek, hanem kapcsolódik a környező természeti rendszerekhez, pl. az Ökológiai Hálózathoz, az európai közösségi jelentőségű természeti területhez.
A települések belterületén élők életkörülményeit a biológiailag aktív felületek nagymértékben befolyásolják: a víz- és zöldfelületek hatással vannak a városklímára - ezen belül is a levegő páratartalmára, hőháztartására (városi hőszigetekre) -, a talajvízháztartásra, a levegőminőségre, valamint magára az emberre is. Sajátos jelentőséggel bír a természetes felszíni vízfolyások, állóvizek menti települési területek zöldfelületeinek fenntartása, fejlesztése, különös tekintettel azok ökológiai funkcióinak megőrzésére. Emellett a zöldfelületnek szerepe van a zajterhelés csökkentésében is.
A zöldfelületi rendszer a települési környezet és az ott élő lakosság számára létfontosságú kondicionáló, ökológiai kiegyenlítő szerepet betöltő, élő rendszer, amely sok esetben - kifejezetten - rekreációs céllal (is) használható. A különböző izoláló, fragmentáló hatások azonban, mint például a települést övező zöldgyűrűt kettévágó elkerülő utak és a városszéli beépítések (zöldmezős beruházások) kedvezőtlenül befolyásolják a térségi zöldfelületi kapcsolatokat.
A zöldfelületi rendszer fejlesztése nem „csupán” városökológiai, környezetvédelmi, településesztétikai kérdés, hanem a zöldfelületekkel kapcsolatos előnyök a település élhetőségének javításán keresztül a település népesség-megtartó és egészségmegőrző, rekreációs erejét, a versenyképességét, a lakás és telekárakat is jelentősen befolyásoló gazdasági tényező is; a zöldfelület az önkormányzati vagyon része. Annak érdekében, hogy a települési zöldfelületek elláthassák összetett funkciójukat, mind mennyiségi mind minőségi szempontból további fejlesztések szükségesek.
| Célok | - A zöldfelületi elemek minőségi és mennyiségi fejlesztése. | |
| - A zöldfelületi funkciók színvonalának emelése. | ||
| - Zöldfelületek magasabb szintű fenntartása, nagyobb arányú gondozása. |
Magyarországon a vegyipar az egyik legnagyobb potenciális környezetbiztonsági kockázati tényező. A megelőzés, a felkészülés és az elhárítás alkalmazásában azonban ez az iparág a legfelkészültebb ágazatok közé sorolható. Részben számos jogszabály kötelezi erre, de ezen kívül az itt alkalmazott fegyelmezett és magas színvonalú műszaki és munkakultúra is megköveteli a biztonságos üzemelést.
A vegyi anyagok mára mindennapjaink részévé váltak. Egyre szélesebb körben történő alkalmazásuk azonban nem csak javítja életminőségünket, hanem a vegyi anyagok egyben kockázatot is jelenthetnek mind az emberi egészségre, mind a környezetre. A napjainkban használt mintegy 100 ezernyi vegyi anyag jelentős hányadáról nem áll rendelkezésre elegendő, a humán és környezeti biztonságosságukat alátámasztó információ.
A vegyi anyagok gyártásáról és felhasználásáról hazai szinten átfogóan a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény rendelkezik. Az EU vegyi anyag politikájával - ami magába foglalja a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK közösségi rendeletet, az anyagok és keverékek osztályozásának, címkézésének és csomagolásának globálisan harmonizált rendszeréről (GHS) szóló közösségi rendeletet (CLP), a biocid hatóanyagokra és készítményekre, illetve a növényvédő szerekre és termésnövelőkre vonatkozó rendeleteket - összhangban cél az ipar és a lakosság körében a vegyi anyagok ésszerű és biztonságos alkalmazása.
Tekintettel arra, hogy a vegyi anyagok növekvő száma és használata globális környezetkárosodást, tömeges egészségkárosodást és mérgezést okozhat, nemzetközi együttműködésben folyik a kémiai biztonság jogi eszközeinek egységes és hatékony megteremtése. A káros vegyi anyagok nemzetközi kereskedelmét a Rotterdami Egyezmény szabályozza, amelyet európai szinten a veszélyes vegyi anyagok kiviteléről és behozataláról (PIC) szóló közösségi rendelet szabályoz. Az ún. Nemzetközi Vegyianyag-kezelés Stratégiai Megközelítése (SAICM) egy olyan átfogó önkéntes, nemzetközi keretprogram, mely minden szektort felölelve nyújt stratégiát a vegyi anyagok gyártásának és felhasználásának korlátozására; az uniós és hazai jogszabályokon, illetve az különböző szereplők felelősségvállalásán, valamint szemléletformáláson keresztül nyilvánul meg.
Az elmúlt években az EU előírásokkal összhangban számos jogszabály jelent meg pl. a veszélyes anyagokkal, illetve veszélyes készítményekkel végzett tevékenységekre vonatkozóan. Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kapnak a kémiai szennyezőanyagok közül az endokrin diszruptorok. Az ide sorolt vegyületek egy jelentős része mesterségesen előállított, pl. ipari festékek, tisztítószerek, műanyag adalékanyagok, növényvédőszerek, szintetikus hormonok, amelyek a velük érintkező szervezetek hormonrendszerét zavarják meg. Az endokrin diszruptorok emberi egészséget károsító hatása jelentős lehet, amely pontosabb megértésére azonban még további kutatásokra van szükség.
Egyes esetekben a veszélyes anyagokkal kapcsolatos tevékenységek tömeges méretekben veszélyeztethetik, illetve károsíthatják az emberi egészséget, a környezetet, az élet- és vagyonbiztonságot. Az ilyen tevékenységet végző üzemekben bekövetkező balesetek komoly környezeti katasztrófát okozhatnak. A balesetek bekövetkezési valószínűségének csökkentése a hatósági engedélyezési és ellenőrzési tevékenység hatékony fenntartásával biztosítható. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: OKF) látja el a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek elleni védekezés hazai és EU-s szabályozásból eredő hatósági feladatait, működteti a veszélyes anyagok telepített és mobil távmérőhálózatát és az azt felügyelő területi és országos központokat. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetekre való felkészülés, következményeinek elhárítása, enyhítése a lakosság védelmének és a környezetbiztonság fontos eleme.
A stratégiai terület hozzájárul továbbá az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásához.
| Célok | - A vegyi anyagok által okozott káros hatások csökkentése a teljes életciklusukban, azaz a gyártástól a felhasználáson át a hulladék kezeléséig. | |
| - A vegyi anyagok egészségre, környezetre gyakorolt hatásának megismerése és a sérülékeny csoportok (gyermekek, terhes nők) magasabb szintű védelme ezen káros hatásoktól, különösen a hormonrendszert zavaró, ún. endokrin diszruptor anyagoktól. | ||
| - A lakosság és a környezet vegyi anyagokkal kapcsolatos veszélyeztetettségének csökkentése, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos veszélyhelyzet korai felismerésének és az azt követő katasztrófavédelmi intézkedések bevezetésének biztosításával. | ||
| - Az ipar és a lakosság vegyi anyagokkal kapcsolatos mértéktartó, tudatos magatartásának kialakítása. | ||
| - A fenntartható növényvédőszer-használat elősegítése; a kockázatok minimalizálása, helyes gyakorlat követése. |
A nukleáris környezetbiztonság Magyarországon a környezetbiztonság egyik kiemelt területe. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap finanszírozza a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásával és végleges elhelyezésével, a radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésével összefüggő feladatokat. Az OKF látja el az országos nukleárisbaleset-elhárítási, korai riasztási feladatokat és ennek érdekében működteti az Országos Sugárfigyelő Jelző és Ellenőrző Rendszer távmérőhálózatát és az azt felügyelő hazai környezeti radiológiai monitoring adatcsere központot. Emellett az OKF működteti az EURDEP nemzetközi radiológiai monitoring adatcsere rendszer magyarországi központját.
A nukleáris balesetekre való felkészülés, következményeinek elhárítása, enyhítése a nukleáris környezetbiztonság fontos eleme. A felkészülés időszakában az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszer szervezetei felkészülési és gyakorlási feladatokat hajtanak végre. Az elhárítást nukleáris baleseti helyzetekben a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság döntés-előkészítő, illetve operatív szervezeteket működtet a védekezési és lakosságtájékoztatási feladatok végrehajtása érdekében. Nukleáris veszélyhelyzetben a szakmai döntés-előkészítés a Védekezési Munkabizottság feladata. Nukleáris veszélyhelyzetben a tájékoztatás összehangolására a Védekezési Munkabizottság Lakossági Tájékoztatási Munkacsoportot működtet. A beavatkozó erők alkalmazására az Operatív Törzs vezetője tesz javaslatot.
A hazai nukleáris ipar mellett az országhatáron kívüli nukleáris létesítmények is befolyásolhatják a hazai környezet, így a lakosság sugárterhelését. Emellett még számos olyan emberi tevékenység létezik, melyek növelhetik a lakosság ionizáló sugárzástól származó sugárterhelését. Ezek közül a legismertebb a zárt lakásokban kialakuló viszonylag magas radon-koncentráció. A hőerőművekben nagy teljesítménnyel elégetett szén a füstgázok mellett a pernye és salak radioaktivitása révén is okozhat környezetszennyezést.
A lakosság természetes és mesterséges eredetű sugárterhelését meghatározó környezeti sugárzási viszonyok és a környezetben mérhető radioaktív anyagkoncentrációk országos ellenőrzési eredményeinek gyűjtése az Országos Környezeti Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer (OKSER) alapfeladata, melynek Információs Központját az Országos „Fréderic Joliot Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (OSSKI) működteti. A mérési adatok továbbításra kerülnek az EU Sugárzási Környezeti Monitoring Központjába. Folyamatosan üzemel az egyes ágazatok által működtetett országos kiterjedésű monitorozó rendszerek közötti információcsere is.
| Célok | - A radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyagok megfelelő kezelése. | |
| - Ionizáló és nem ionizáló sugárterhelés kimutatása, a lakosság sugárterhelésének csökkentése. | ||
| - A nukleáris veszélyhelyzet korai felismerése, jelzése, riasztás és az aktuális és várható sugárzási helyzet elemzése, értékelése. | ||
| - A nukleáris veszélyekből eredő kockázatok csökkentése, a nukleáris veszélyhelyzetek elhárítására történő felkészülés és együttműködés. |
Magyarország természeti gazdagsága európai összehasonlításban is kiemelkedő értéket képvisel. A Kárpát-medencében kialakult gazdag élővilág többnyire kisebb kiterjedésű és mozaikos elhelyezkedésű elemekből áll, melyek megőrzése nehéz feladat. Az éghajlat változása, a társadalom folyamatosan növekvő terület-, energia- és anyagigénye miatt a természeti környezet és az élő rendszerek egyre súlyosabb terheléseknek vannak kitéve. Az élőhelyek feldarabolódását jelentős mértékben a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a területek beépítése okozza. A fragmentálódott és így elszigetelődött élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatok hiánya jelentősen hozzájárul a természetes populációk fennmaradási képességeinek csökkenéséhez, a veszélyeztetett fajok számának növekedéséhez. A zöld infrastruktúra koncepció mind európai, mind hazai szinten új megközelítésnek számít, amely túllép az eddig megszokott, elsősorban védett területekre koncentráló hozzáálláson, és rendszerszemlélettel az ökológiai és tájökológiai kapcsolatok által alkotott rendszer működőképességének fenntartására törekszik, a biológiai sokféleség megőrzése érdekében.
Az ökoszisztéma szolgáltatások biztosítják az emberi társadalom és gazdaság fennmaradásához szükséges javakat és feltételeket (pl. tiszta víz, levegő, a talaj termékenysége, élelmiszerek, genetikai erőforrások). A leromlott ökoszisztémák sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem képesek az emberiség számára szükséges létfontosságú szolgáltatásokat biztosítani. Természeti örökségünk jövőbeni megőrzése érdekében a természetvédelmi szempontokat nem csupán a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken, hanem minden területen és tevékenységben érvényesíteni kell. Kiemelten fontos a genetikai sokféleség, a természetes növénytakaró megőrzése, csökkenésének megállítása. Egy faj/fajta eltűnése adott esetben egyúttal a tulajdonságait meghatározó génállomány végleges elvesztésével jár, amely többé nem rekonstruálható és mással nem pótolható. A biológiai alapok, növény- és állatfajok, fajták, vetőmagvak és a szaporítóanyagok genetikai értékének megőrzése, fenntartása, fejlesztése, a természet- és tájvédelem az agrártermelés folyamatosságát és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás lehetőségét is biztosítja. Hazánk tevékenyen részt vesz számos természetvédelmi célú nemzetközi egyezmény végrehajtásában. E nemzetközi megállapodások célkitűzései: a biológiai sokféleség megőrzése, elemeinek fenntartható használata, valamint a genetikai erőforrásokból származó hasznok igazságos elosztása; a nemzetközi kereskedelem által veszélyeztetett fajok, valamint a vándorló fajok védelme; az európai veszélyeztetett állat- és növényfajok, valamint veszélyeztetett élőhelyeik megőrzése, Európa táji örökségének megtartása, a Kárpátok értékeinek fennmaradása. A stratégiai terület hozzájárul továbbá az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásához.
A célok elérését biztosító részletes feladatokat a Program mellékletét képező Nemzeti Természetvédelmi Alapterv tartalmazza.
5.2.1.1. A Natura 2000 területek, valamint a védett természeti, illetve nemzetközi természetvédelmi egyezmények hatálya alá tartozó területek megőrzése
A Natura 2000 az Európai Unió területén kijelölt ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhely-típusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását. A magyarországi Natura 2000 hálózat kiterjedése 1,99 millió ha, ami az EU-s átlag fölött van. Bár számos élőhelytípus helyzete javult az NKP-3 időszakában, azonban komoly és hosszú távú intézkedésekre van szükség a kedvező természetvédelmi helyzet irányába történő elmozduláshoz. A Natura 2000 területek megőrzését segítik a Natura 2000 fenntartási tervek (DIT-ÚMVP támogatással 243 db).
2014-ben az országos jelentőségű védett természeti területek kiterjedése mintegy 848 ezer hektár, a helyi jelentőségű védett természeti területeké 46 ezer hektár. Viszont továbbra is jelentős azon területek kiterjedése, melyek természeti értékeinek gazdagsága, illetve veszélyeztetettsége indokolja a hazai jogrend szerinti védetté nyilvánításukat. Ennek előkészítése során fontos az érdekeltekkel (önkormányzatok, gazdálkodók, civil szervezetek, tudomány) való konstruktív együttműködés.
Hazánk számos nemzetközi egyezmény kapcsán jelölt ki és kezel nemzetközi minősítésű természeti területeket (Ramsari, Európa Diplomás területek, bioszféra-rezervátumok, világörökségi helyszínek).
Egyes, jelentős természeti értékkel rendelkező területek a törvény erejénél fogva védelem alatt állnak. A védett lápok, a szikes tavak, kunhalmok, földvárak, források és víznyelők megőrzését kell biztosítani. A veszélyeztető tényezők között első helyen az emberi beavatkozás áll, de egyes természeti behatások ellen is védekezni szükséges. A kunhalmokat és földvárakat (amelyek egyben a kulturális örökség részei is) leginkább az intenzív mezőgazdasági művelés, az illegális anyagnyerés, a gyomosodás és az idegenhonos özönfajokkal való fertőzöttség veszélyezteti.
A természetes és természetközeli területek, a köztük kapcsolatot teremtő ökológiai folyosók, valamint a körülöttük a hatások mérséklését biztosító védőterületek egységes, összefüggő rendszere, ökológiai hálózatot alkotnak. Az Európai Unió 2020-ig tartó Biológiai Sokféleség Stratégiája külön célként fogalmazza meg az ökoszisztéma szolgáltatások fenntartása és helyreállítása érdekében a zöld infrastruktúra létrehozását és területrendezésbe történő beemelését. A meglévő területi kategóriákból kiindulva a hazai zöld infrastruktúra gerincét a védett természeti területeket és Natura 2000 területeket is magában foglaló, az ország területének több mint 36%-át lefedő országos ökológiai hálózat képezheti.
E területek ökológiai értékének megőrzése nem könnyű feladat. Kiemelkedő szerepe van a különböző nemzeti hatóságok konstruktív együttműködésének, hatékonyabbá kell tenni a természetvédelmi szervek ezen tevékenységekbe való bevonását, valamint a jövőben is előtérbe kell helyezni az érdekelt felek (gazdálkodók, érintett hatóságok, önkormányzatok, civil szervezetek, tudományos intézetek) együttműködését.
Hazánkban a védett természeti területeken a földtulajdonviszonyok meghatározóan állami tulajdonra épülnek, amely hatékonyan biztosítja a természeti értékek megóvását. A védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény értelmében folytatni szükséges a magántulajdonba került védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítását, amelynek előrehaladása elsősorban az állami tulajdonba vételhez szükséges költségvetési források rendelkezésre állásától függ.
| Célok | - Az ökológiai hálózat fenntartása. | |
| - A Natura 2000 hálózat fenntartása, az élőhelyek és fajok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, illetve helyreállítása. | ||
| - Az országos jelentőségű védett természeti területek hálózatának fenntartása, illetve bővítése annak érdekében, hogy hazánk táji és természeti értékei megőrzéséhez a területi védelem feltételei rendelkezésre álljanak. | ||
| - A védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása. | ||
| - A nemzetközi jelentőségű természeti területek védelme, fenntartása, illetve bővítése. | ||
| - Az ex lege védett természeti területek degradációjának megállítása, természeti állapotuk javítása, természeti és kulturális örökségi értékeik integrált megőrzése. |
5.2.1.2. Földtani természeti értékek megőrzése
Hazánkban a barlangok a törvény erejénél fogva védelem alatt állnak, a többi földtani természeti érték kiemelt oltalma pedig egyedi védetté nyilvánítással biztosítható. 2014-ben az ismert barlangok száma 4 139, ebből 145 fokozottan védett és 260 megkülönböztetett védelmet igényel. E természeti értékek megóvása érdekében folytatni kell a barlangok természetvédelmi célú rekonstrukciós munkálatait. A barlangok kizárólagos állami tulajdonjogát törvény mondja ki és e törvény alapján a barlangok vagyonkezelési joga a nemzeti park igazgatóságokat illeti meg. A barlangok kezelése egységes vagyonkezelési koncepció alapján valósul meg, de a védelmi célú feladatok tervszerű ellátásához a fokozottan védett, illetve megkülönböztetett védelmet igénylő barlang esetében szükséges az egyedi kezelési terv is.
Az ásványok és ősmaradványok esetében az egyes fajok és példányok mellett a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a lelőhelyek védelmére. A mintegy 500 db földtani alapszelvénynek minősülő kőzetfeltárás országos adatbázisának bővítése jelenleg is folyamatban van, és a természetvédelmi szempontból is értékes földtani alapszelvények esetében megkezdődött a védetté nyilvánításukhoz szükséges természetvédelmi kezelési tervek kidolgozása.
A geoparkok - bár sem területileg, sem szervezetileg nem minősülnek hivatalos természetvédelmi kategóriának - fontos szerepet játszanak a hazai földtani természetvédelmi értékek fenntartásában.
Földtani természeti értékeink megőrzése érdekében a jövőben kiemelt figyelmet kell fordítani azok társadalmi elismertségének fokozására, a nemzetközi gyakorlatban bevált újszerű bemutatási formák és technikák alkalmazására is.
| Cél | - A földtani természeti értékek megóvása, hatékony felszíni és felszín alatti védelmük biztosítása. |
5.2.1.3. A tájszerkezet, tájjelleg, tájpotenciál védelme
A táj védelme a táj szerkezetének, jellegének, ökológiai, ökonómiai és tájesztétikai potenciáljának megőrzésére irányul, az egyes területhasználatok környezetkímélő és a táji értékek megőrzését elősegítő gyakorlatán keresztül biztosítható. A táj védelme jelenleg a terület- és településrendezési eszközök szabályozási előírásain, valamint egyedi hatósági eljárásokban, a tájvédelmi szakhatósági állásfoglaláson keresztül érvényesíthető. Ennek megalapozását szolgálhatja a tájak tájkarakter alapú osztályozási rendszere és az az alapján készülő országos tájleltár összeállítása.
A táji örökség fontos összetevői a tájak és kultúrák sokszínűségét őrző természeti, kultúrtörténeti vagy esztétikai emlékeik, az egyedi tájértékek. Az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a nemzeti park igazgatóságok feladata, ugyanakkor a településrendezési terveknek tartalmaznia kell a tervezési területen található egyedi tájértékek felsorolását.
A tájkarakter és a tájpotenciál védelme nem biztosítható kizárólag a tájvédelem keretein belül, hanem - összhangban az Európai Táj Egyezmény szellemiségével - az összes ágazat döntéshozóinak, a civil szervezeteknek és a tájat közvetlenül használó emberek közös felelőssége.
| Célok | - A természet- és tájvédelmi célok érvényesítése a terület- és településfejlesztés, illetve -rendezés, az ágazati tervezés (különösen mező- és erdőgazdálkodás, vízgazdálkodás, közlekedés és egyéb műszaki infrastruktúra-fejlesztés) során, valamint az egyedi hatósági eljárásokban. | |
| - A táji identitás növelése, lakossági, közösségi tájtudat kialakítása, a táj iránti elkötelezettség és felelősség növelése. | ||
| - A tájjelleg, tájkarakter megőrzését biztosító tájhasználat fenntartása. | ||
| - A tájváltozás nyomon követése. |
5.2.1.4. A védett, a védelemre szoruló, illetve közösségi jelentőségű fajok természetvédelmi helyzetének javítása
A védett fajok száma az NKP-3 időszakban jelentős mértékben nőtt, sok faj természetvédelmi helyzete kedvezőtlen, a védelmi státusz és erőfeszítések ellenére is. Uniós kötelezettségeink miatt is súlyos probléma, hogy az élőhelyvédelmi irányelv mellékletein szereplő közösségi jelentőségű fajok esetében a kedvező természetvédelmi helyzetben lévők aránya csupán 36%, míg a fajok 53%-ának természetvédelmi helyzete kedvezőtlen, 9%-nak rossz, 2%-é pedig ismeretlen.
Az inváziós fajok terjedése összefügg az éghajlatváltozással, de számos esetben emberi tényezők is szerepet játszanak. A biodiverzitás megőrzése, de a gazdasági károk mérséklése, illetve egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében is fontos az inváziós, özönfajok visszaszorítása, eltávolítása, illetve bekerülésének megelőzése. Ezen fajok már ma is jelentős kárt okoznak és lényegesen könnyebben megvalósíthatóak, valamint olcsóbbak is a megelőző intézkedések, mint a szétterjedésük utáni védekezés. Az Európai Bizottság egy rendelet elfogadását készítette elő, mely az inváziós fajokkal kapcsolatos feladatokat egységes formába fogja össze. A lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében hazánk az első teszt országok között csatlakozott ahhoz a „Nature Watch” elnevezésű európai kezdeményezéshez, mely az interneten elérhető adatgyűjtési programban szólítja majd meg a lakosságot az özönfajok előfordulásának bejelentésére.
| Cél | - A kedvezőtlen természetvédelmi helyzetben lévő fajok helyzetének javítása (különös tekintettel az élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelv által védett fajokra és a fokozottan védett fajokra). |
5.2.1.5. Természetvédelmi oltalom alatt álló területek és természeti értékek kezelése, fenntartása, őrzése
A Természetvédelmi Őrszolgálat kiemelt feladata közel 850 ezer hektár országos jelentőségű védett természeti terület, országos jelentőségű védett természeti területen kívül levő több mint 1,2 millió hektár Natura 2000 terület, mintegy 1 900 védett faj, valamint a régészeti lelőhelyek és leletek őrzése, megóvása, károsításának megelőzése. Egy természetvédelmi őr átlagosan 8 000 hektáron lát el konkrét őrzési feladatokat.
A természetvédelmi őrzésnek szembe kell néznie az új kihívásokkal is, ilyen például a védett természeti területeket érintő illegális hulladéklerakás, a gyújtogatás, a védett állatok pusztítása mérgezéssel, a védett növények engedély nélküli gyűjtése és kereskedelme, az illegális terepmotorozás, az engedély nélküli fakitermelések, illetve erdei falopások.
A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő területek (2013. december 31-i állapot szerint 294 212,7 hektár) egy részén saját maguk látják el a természetvédelmi célú területkezelési feladatokat, más területeken a helyi gazdálkodók bevonásával, haszonbérleti szerződés útján valósul meg a kezelési tevékenység. Az igazgatóságok a természetvédelmi vagyonkezelési tevékenységüket egységes jogszabályi háttér és alapelvek alapján végzik, helyet adva az eltérő természeti adottságokhoz kapcsolódóan jelentkező igényeknek.
Természetvédelmi szempontból kiemelkedő fontosságú a leromlott élőhelyek, termőhelyek helyreállítása és az elpusztult, átalakult élőhelyek visszaállítása (a gazdálkodók lehetőség szerinti bevonásával). A jövőben a rehabilitációs és a rekonstrukciós feladatok esetében is kiemelt figyelmet kell fordítani az éghajlatváltozás élőhelyekre és életközösségekre, ill. egyes fajokra gyakorolt hatására. A helyreállításhoz kapcsolódóan elő kell segíteni az egyes természeti értékek károsodásához vezető folyamatok megfékezését, többek között az inváziós fajok terjedését, a cserjésedési és eutrofizációs folyamatok gyors előrehaladását.
| Célok | - A természetvédelmi őrzés biztosítása, hatékonyságának javítása. | |
| - Olyan kezelési módok alkalmazása, folyamatos bevezetése, melyek a jelenlegi módszereknél jobban segítik a biológiai sokféleség megőrzését és gyarapítását. | ||
| - Élőhelyrekonstrukciók összehangolt megvalósítása. |
5.2.1.6. Genetikai erőforrások megőrzése, fejlesztése
A klímaváltozás, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem, valamint a magas beltartalmi értékű élelmiszerek iránt megnövekedett igény világszerte egyre fontosabb feladattá tette a genetikai erőforrások felkutatását, megőrzését és fenntartható hasznosítását. A tevékenységhez hozzátartozik vadon élő fajok és változatok, illetve a termesztett és tenyésztett fajok és fajták, valamint azok rokon fajainak, változatainak begyűjtése, katalogizálása, megőrzése, különböző gyűjteményekben (ex-situ, in-vitro), illetve természetes formában és termőhelyen (in-situ, on farm) történő fenntartása egyaránt. A genetikai erőforrásokkal való gazdálkodás egész más megközelítését jelentik a genetikailag módosított szervezetek (a továbbiakban: GMO) elterjesztésére vonatkozó egyes törekvések. Az így készült termékek elterjedése erősödő természet- és környezetvédelmi kihívást és kockázatot jelent. A géntechnológiai tevékenységek hatásai, az azokból származó természeti, környezeti és egészségi kockázatok a jelenlegi ismeretek alapján alig becsülhetők, a környezet és az egész élővilág védelme érdekében maximálisan törekedni kell az elővigyázatosság elvének a lehető legszigorúbb érvényesítésére, a GMO-kat kizárólag megfelelő hatásvizsgálatok után, teljes társadalmi ellenőrzés mellett, részletes jogi szabályozás alapján és az illetékes hatóságok által kiadott engedélyeknek megfelelően lehet létrehozni és a környezetbe kibocsátani. Moratórium biztosítja, hogy az EU-ban jelenleg köztermesztésre engedélyezett MON810 GM kukoricafajtákat és az Amflora GM burgonyát ne lehessen Magyarországon termeszteni. A GMO-k előretörését segíti a mezőgazdaságban tapasztalható génerózió jelensége, vagyis egyre kevesebb növény- és állatfajtát használ az emberiség, így ezek tulajdonképp ugyanúgy tűnnek el, ugyanolyan veszélyeztetettek, mint a vadonélő növény- és állatvilág.
| Célok | - A genetikai erőforrások megőrzése. | |
| - A genetikailag módosított szervezetek környezetbe bocsátásából adódó természeti, környezeti és egészségi károk megelőzése. |
5.2.1.7. Természetvédelmi monitoring, nyilvántartás és információs rendszer
A természetvédelem nyilvántartási rendszere a védett természeti területek és értékek törzskönyvén, a helyi jelentőségű védett természeti területek és a Natura 2000 területek nyilvántartásán, a vagyonkezelési adatnyilvántartáson, a forrás-, víznyelő- és barlang-nyilvántartáson alapul. A Természetvédelmi Információs Rendszer (továbbiakban: TIR) a nemzeti park igazgatóságok élővilág-védelmi, biodiverzitás monitorozási, földtani, tájvédelmi, természetvédelmi terület- és vagyonkezelési adatait tartalmazza, komplex térinformatikai támogatással. A rendszer működése során komplex információkat biztosít a természetvédelmi stratégiai tervezéshez, a hatósági tevékenységhez, hazai és nemzetközi jelentésekhez, a nyilvánosság igényeinek kiszolgálásához valamint a természetvédelmi kezelések, beavatkozások és egyéb külső hatások következményei értékeléséhez.
A TIR legfontosabb biotikai adatait az 1998. óta működő, Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (továbbiakban: NBmR) szolgáltatja, melynek feladata a magyarországi biológiai sokféleség állapotának és változásainak hosszú távú megfigyelése, kiválasztott komponensek vizsgálatával, állandó helyszíneken, egységesített módszerekkel. Az NBmR mellett az önkéntesek természetvédelmi monitorozó munkába való bevonását segíti a 2009 óta működő, népszerű Vadonleső program.
| Cél | - A természetvédelmi monitorozó, nyilvántartási és információs rendszerek működtetése, pontos, megbízható és hiteles információk szolgáltatása. |
A talaj Magyarország egyik legfontosabb, feltételesen megújuló természeti erőforrása, melynek védelme, termékenységének fenntartása nem csupán a földhasználó, hanem a társadalom hosszú távú érdeke is. Ugyanakkor a társadalomnak alacsony szintű a talajokra, a talaj funkcióira, szerepére, a talajpusztulás következményeire vonatkozó ismerete. A talajok állapota összességében kedvező, azonban a mezőgazdálkodással érintett termőtalajokat funkcióképességük ellátásában akadályozó és termékenységüket csökkentő degradációs folyamatok (pl. erózió, defláció, szervesanyag-készlet csökkenése) veszélyeztetik. A talajdegradációs folyamatok számos esetben a helytelen földhasználat, a talajvédelmi szempontokat figyelmen kívül hagyó gazdálkodás miatt alakulnak ki és a talajtermékenység csökkenése mellett a mezőgazdasági termelés költségeinek növekedését, az ökológiai, vízháztartási (növekvő aszályérzékenység) körfolyamatok felbomlását, a kockázatos anyagok felhalmozódását (élelmiszerbiztonság), valamint a vizek, ivóvízbázisok elszennyeződését eredményezik. A fenntartható talajhasználat megvalósításában fontos szerepe van az integrált tápanyag-gazdálkodásnak. Az infrastruktúra, az ipar és a települések terjeszkedése következtében jelentős a termőföldek mezőgazdasági művelésből való végleges kivonása és a tartós talajfedettség növekedése. A talajok degradációját eredményezi továbbá a beruházások során a humusz letermelése, valamint a különböző eredetű szennyezések. A talaj az élelmiszer-termelés alapját képezi, és egyéb környezetvédelmi szolgáltatások mellett szerepe van az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében és a hozzá való alkalmazkodásban, valamint a biodiverzitás megőrzésében is. A stratégiai terület hozzájárul továbbá az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásához.
| Cél | - A talajkészletek mennyiségének és minőségének fokozott védelme, termékenységének hosszú távú fenntartása. |
A víz korlátozottan rendelkezésre álló, megújuló, sérülékeny természeti erőforrás, mely mind az életminőség, mind a gazdaság alakulásában meghatározó tényező. A víz nemzeti vagyon, annak mennyiségi és minőségi megőrzése megköveteli a vízzel, a vízkészlettel való megfelelő gazdálkodást. Az ország hidrológiai viszonyai lehetőséget biztosítanak a társadalom és a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődéséhez, a társadalmi és gazdasági tevékenységek ugyanakkor jelentős hatást gyakorolnak mind a hidrológiai folyamatokra, mind a készletek mennyiségére és minőségére.
A hazai vízpolitikai célkitűzéseket a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (VKI), illetve az uniós vízpolitika hatékonyságának kiértékeléséről és jövőbeni szakpolitikai irányainak meghatározásáról szóló ún. Blueprint jelentés figyelembevételével kell meghatározni. A VKI alapvető célja a vizek ökológiai, kémiai és mennyiségi állapotának védelme, a fenntartható vízgazdálkodás feltételeinek biztosítása. A VKI célkitűzései szerint el kell érni a vizek jó állapotát 2015-re. Bizonyos indokolt esetekben ez kitolható a következő tervezési ciklust érintően 2021-re, ill. végső esetben 2027-re.
Mindezek mellett azonban figyelembe kell venni új globális és lokális kihívásokat is, mint az éghajlatváltozás, az urbanizáció, a világ népességének növekedése, az elérhető vízkészletek csökkenése, a szennyezések növekedése, a biztonságos élelemtermelés, a kiszámítható gazdálkodás iránti igény erősödése, a vízbiztonság.
Az NKP-3 időszakában elfogadásra került VGT intézkedési programot határozott meg a vizek jó állapotának elérése érdekében. A stratégiai terület hozzájárul továbbá az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásához.
| Fő célkitűzések | - A felszíni és felszíni alatti víztestek jó állapotának elérése, a velük való hosszú távú és fenntartható gazdálkodás biztosítása. Az első VGT-ben kitűzött környezeti célok: 2015-ig a jó állapot elérése a vízfolyás 10%-a, az állóvizek 21%-a, a felszín alatti vizek 69% esetében; 2021-ig a jó állapot elérése a vízfolyás 21%-a, az állóvizek 72%-a, a felszín alatti vizek 77% esetében (a 2021-re vonatkozó célok előzetesek, véglegesítésük az első VGT felülvizsgálatát követően). | |
| - A vízkészletek mennyiségi és minőségi védelme (az ésszerű és takarékos vízhasználat elterjesztése, a vizek szennyezőanyag terhelésének csökkentése). | ||
| - A vizek többletéből vagy hiányából eredő káros hatások csökkentése, megelőzése. |
A célok elérését biztosító részletes feladatokat a „Nemzeti Vízstratégia a Vízgazdálkodásról, Öntözésről és
Aszálykezelésről” című dokumentum tartalmazza.
5.2.3.1. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés és monitoring
A VKI végrehajtásának legfontosabb eszközei a hatévente felülvizsgálandó vízgyűjtő-gazdálkodási tervek és az azokhoz tartozó intézkedési programok. Az intézkedési program az azonosított terhelések elleni fellépést tartalmazza, a vízgyűjtő vagy víztest jó ökológiai állapotának elérésére törekszik. Magyarország teljes területe a Duna nemzetközi vízgyűjtő kerülethez tartozik. Magyarországon belül négy részvízgyűjtőt különítünk el: a Duna közvetlen, a Dráva, a Tisza és a Balaton részvízgyűjtőjét.
A VGT szoros kapcsolatban van az ágazati, területi és települési tervekkel, hiszen a vizek állapotára vonatkozó célkitűzések elérése érdekében szükséges intézkedések a terület- és településfejlesztést, -rendezést, a földhasználatot és az ipari tevékenységeket egyaránt érintik. A vízgyűjtő-gazdálkodási problémákat egyrészt helyi szinten, másrészt az adott folyó teljes vízgyűjtőjén végzett intézkedésekkel lehet megoldani és vannak olyan speciális - főként a Dunához kapcsolódó - kérdések is, amelyek több országot érintenek.
A célkitűzések teljesítésének nyomon követéséhez, a hatékony intézkedések megtételéhez a vizek mennyiségi és minőségi állapotának rendszeres megfigyelése szükséges (a felszíni vizek esetében a víztestek ökológiai és kémiai állapota, a felszín alatti vizekre vonatkozóan a kémiai és mennyiségi állapot, illetve annak változása, ideértve a mederben hagyandó ökológiai vízhozam és a felszín alatti vizek mennyiségi igénybevételi határértékének a meghatározását is). Az új vagy többlet-feladatok (elsősorban a biológiai és speciális veszélyes anyag mérések) esetében a jövőben intézményfejlesztés szükséges.
(A VGT intézkedéseinek egy része (pl. szennyvíz program, kármentesítés, vízbázisvédelem) más stratégiai területeknél szerepel. E fejezet elsősorban a máshol nem szereplő intézkedéseket tartalmazza.)
| Célok | - A VGT megvalósítása a vizek jó állapotának elérése érdekében. | |
| - A vizek mennyiségi és minőségi állapotának nyomon követése az intézkedési programok hatékonyságának ellenőrzése és felülvizsgálatának megalapozása, valamint a társadalom tájékoztatása céljából. |
5.2.3.2. Stratégiai vízkészletek megőrzése (vízbázis-védelem, nitrát érzékeny területek)
A felszín alatti vízkészletek mennyiségi és minőségi védelme stratégiai szintű feladat, hiszen a hazai lakosság ivóvízellátása döntően e forrásból történik. A vízbázisoknak a felszín felől érkező szennyeződésekkel szembeni védelmét az Ivóvízbázis-védelmi Célprogram szolgálja. Az ivóvízbázisok 65%-a sérülékeny földtani környezetből termeli a vizet, ami a szennyezés elleni védelmi feladatok fontosságát húzza alá. A sérülékeny vízbázisokon működő kapacitás közel 6 millió fő ivóvízellátásának biztonságát érinti. A sérülékeny földtani környezetben lévő ivóvízbázisok védelmét a VKI védett területekre vonatkozó előírásai miatt is erősíteni kell, azonban az Ivóvízbázis-védelmi Célprogram megvalósítását az elmúlt években forráshiány nehezítette.
A vizek mezőgazdasági eredetű nitrát szennyezés elleni védelmét jelenleg a 2013−2016 közötti időszakra szóló III. Nitrát Akcióprogram biztosítja. A program alapját a nitrát érzékeny területek kijelölése és az ezen területeken való gazdálkodásra vonatkozó, a tápanyagok felszíni és felszín alatti vizekbe történő bejutásának megelőzését célzó, az állattartó telepekre és a művelésre vonatkozó előírások képezik. A nitrát érzékeny területek az ország kb. 70%-át fedik le.
| Célok | - A sérülékeny földtani környezetű ivóvízbázisok védelme és az Ivóvízbázis-védelmi beruházási célprogram befejezése. | |
| - A vizek mezőgazdasági eredetű nitrát szennyezésének csökkentése. | ||
5.2.3.3. Kiemelt fontosságú vízgazdálkodási feladatok
A felszíni vizek állapotának javítása érdekében az elmúlt években a kiemelten kezelt vízvédelmi területeken jelentős beruházások valósultak meg, illetve kezdődtek el, melyek eredményességét a vízminőségi mutatók is igazolják. Ezek folytatása az éghajlatváltozással (nagyobb párolgás, ritkább, de intenzívebb csapadék) összefüggésben jelentkező vízgazdálkodási és vízminőség-védelmi problémák megoldása miatt is indokolt.
Nagy tavaink vízgazdálkodása egyedi és önálló feladatot jelent nemcsak a vízgazdálkodásban, hanem általában a magyar gazdaságban is. A Balaton sekélysége miatt igen sérülékeny ökológiai rendszer. Kedvező vízminőségi állapotának, turisztikai és kulturális vonzerejének megőrzése fontos feladat. Annak ellenére, hogy a Balaton vízminősége a vízgyűjtő területén megvalósult csatornázás következtében sokat javult az elmúlt időszakban, tovább kell folytatni a vízminőség javításával összefüggő intézkedések megvalósítását (pl. a Balaton teljes területét érő összes terhelés több mint 30%-a a parti települések belterületi csapadékvizéből származik). A Balaton vízminőségének javítását szolgáló legnagyobb létesítmény a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR), melynél folyamatban van a rendszer II. ütemének kiépülése. Az optimális vízkészlet gazdálkodás biztosítása érdekében fontos a tó vízszintjének, különösen a mederben történő tározási lehetőségeknek a felülvizsgálata, fejlesztése, valamint a Sió-zsilip és -csatorna rekonstrukciója.
A Tisza-tó és csatlakozó rendszerei növekvő szerepet töltenek be az Alföld vízgazdálkodásában, a vízhiányos időszakok kiegyenlítésében, különös tekintettel az éghajlatváltozás hatásaira. A Tisza-tó turisztikai szerepének növekedésével jelentősen nő az üdülési, turisztikai tevékenységekből adódó szennyezés mértéke.
A Velencei-tó is sajátos természeti-táji értékekkel rendelkezik, amely hozzájárul turisztikai vonzerejéhez.
A Fertő-tó és vízgyűjtő területe Magyarországon és Ausztriában számos országos és nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozik: határon átnyúló nemzeti park, Ramsari terület, Bioszféra Rezervátum, Világörökség. A legnagyobb problémát a nádas területek korlátozottan érvényesülő vízcseréje okozza, mely a nád degradációját, a vízminőség romlását, élettérvesztést eredményez. A térség ugyanakkor mindkét állam területén idegenforgalmi szempontból dinamikusan fejlődő terület.
A Szigetköz mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszerének kiépítését a Duna elterelése miatt előállt talajvízszint süllyedés és a medrek kiszáradásból eredő térségi vízhiány-problémák indokolták. A vízhiányból eredő ökológiai (vízi élővilág életfeltételeinek kedvezőtlen változása), gazdasági és tájképi problémák megoldása csak a vízpótló rendszer teljes kiépítésével lehetséges.
A Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág vízminőség védelmét célzó beavatkozásnak nem csak a természet-táji értékek fennmaradásában van kiemelt szerepe, de a térség turisztikai vonzerejének megőrzéséhez, az üdülés és a hozzá kapcsolódó tevékenységek feltételeinek megteremtéséhez is.
| Célok | - A Balaton jó ökológiai állapotához, a komplex hasznosítási célokhoz szükséges vízszint biztosítása. | |
| - A Balaton jó állapotának védelme mellett a természetes élőhelyek (Kis-Balaton) vízigényeinek figyelembe vétele. | ||
| - A Tisza-tó, Fertő-tó és a Velencei-tó ökológiai állapotának javítása (vízminőség védelme, vízháztartás szabályozása). | ||
| - A Szigetköz vízpótlása, a víztestek jó ökológiai állapotának elérése, illetve megtartása, a csatlakozó felszín alatti víztest állapotának javulása. | ||
| - A Ráckevei-(Soroksári)-Dunaág vízminőségének és vízszállító képességének javítása. |
5.2.3.4. Területi vízgazdálkodás
Magyarországon a klímaváltozás, a területhasználatok megváltozása, továbbá vízfolyásaink külföldi szakaszain (pl. Ukrajnában) tapasztalt intenzív gátrekonstrukciós munkálatok hatására az árvízvédelem fokozódó jelentőségével kell számolni. Nemcsak a nagyobb és közepes folyókon, hanem a hegy- és dombvidéki kisvízfolyásokon is tapasztalható magas kockázatot hordozó árhullámok kialakulása.
A klímaváltozás és a korábbi vízrendezési munkálatok következtében azonban az árvizek mellett a fokozódó vízhiány is meghatározó vízgazdálkodási problémává vált.
A klímaváltozás negatív hatásai szempontjából a legveszélyeztetettebb az Alföld déli része, ahol a legnagyobb hőmérsékleti és vízháztartási szélsőségek jelentkezhetnek. A területi vízgazdálkodásban alapvető célkitűzés a fölös vizek és a hiányzó vizek kártételeinek csökkentése, melyeknek fontos eszköze a vizek visszatartása, a tározókapacitások növelése, melyet a vidékfejlesztési, ökológiai, vízvédelmi és természetvédelmi elvárásokkal összhangban kell biztosítani. Fokozott szerepet kell kapnia az élő rendszerek víztározási kapacitása növelésének, elsősorban a természetszerű erdősítésnek, vizes élőhelyek létrehozásának és a megfelelő talajművelésnek.
A kiépült védművek megerősítése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vízkészleteknek az aszályos időszakra történő tározására, átmentésére: szélesebb körben szükséges alkalmazni a vízvisszatartás, a vízátvezetés, vízkormányzás és átöblítés, a racionális talajhasználat és agrotechnika, a felszíni lefolyás csökkentése és a csapadékvíz és egyéb (tisztított) használt vizek elszikkasztása illetve a belvizek (károkozás nélküli) visszatartása eszközeit. Kiemelt figyelmet kell fordítani a víztakarékos technológiák elterjesztésére, mind a mezőgazdasági, mind a kommunális vízfelhasználások terén (pl. a mezőgazdasági öntözés során a jó minőségű rétegvizek helyett a talajvíz használatának, valamint mért fogyasztású és víztakarékos öntözési rendszerek kiépítésének preferálása).
| Célok | - A vízvisszatartás, -tározás fejlesztése, illetve az árvízvédelmi védképesség megtartása, különös tekintettel a klímaváltozás következtében várható szélsőséges vízjárásra. | |
| - Az ár- és belvizek, illetve aszályok hatásának mérséklése a „jó állapot”, mint célkitűzés figyelembevételével. |
A környezetbiztonságot elsődlegesen a megelőzés elvének érvényesítése garantálhatja, hiszen a környezeti hatások, problémák utólagos kezelése nagyságrendekkel többe kerül, mint azok megelőzése. Ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok alapján megállapítható, hogy hasonló fontossággal kell kezelni az esetleges károk kezelésére vonatkozó felkészülést. A környezetbiztonság megteremtése érdekében össze kell hangolni a megelőzéssel és a kárelhárítással kapcsolatos információs rendszereket, szabályozásokat. Fontos az érintett szereplők együttműködése, a megfelelő technikai feltételek és a képzett szakemberháttér biztosítása. A kármegelőzési és kárelhárítási feladatok ellátását segítik a kiépített veszélyjelző rendszerek. A biztonságunkat veszélyeztető események és folyamatok egyrészt természeti (földrengés, árvíz, szélviharok, vegetációtűz stb.), másrészt emberi eredetűek (pl. környezet-károsítással is járó ipari, közlekedési katasztrófák).
A természeti katasztrófák jellemzője, hogy általában váratlanul keletkeznek, bizonyos esetben rendkívül pusztító hatásúak, a lakosság széles rétegét érintik, többirányú hatásuk miatt összetett jellegűek. Az ilyen katasztrófák megfelelő felmérése, kockázat-csökkentése, kezelése érdekében sokoldalú nemzetközi együttműködés alakult ki az ENSZ égisze alatt. Hazánk esetében különösen fontos a szomszédos államokkal való hatékony együttműködés. Magyarország sajátos földrajzi viszonyaiból következően a szélsőséges meteorológiai és hidrometeorológiai események kialakulásának mérséklése, a következmények felszámolása elsőrendű katasztrófavédelmi feladat. Az egyes természeti károkból adódó indokolt és szükséges védekezési kiadások - részben vagy teljes - megtérítésére, valamint az önkormányzati, kisebbségi önkormányzati tulajdonban lévő építményekben a vis maior események okozta károk helyreállításának támogatására a központi költségvetés tartalmaz elkülönített keretet.
Az emberi tevékenységből adódó környezeti veszélyhelyzetek túlnyomórészt baleseti szennyezések következtében alakulnak ki, azonban a veszélyes anyagok életciklusának bármely fázisa magában hordozza a súlyos ipari balesetek, rendkívüli események kockázatát. Hazánkban a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti veszélyek ellenőrzéséről - 2014 során még - a Seveso II. Irányelvnek megfelelő szabályozás gondoskodik.
2012-ben az Európai Parlament és Tanács elfogadta a Seveso III. Irányelvet, melyet az egyes tagállamoknak 2015. május 31-ig kell bevezetni. A szállítás területén a mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagok szállítása jelent veszélyt, a kockázatok megelőzéséről és csökkentéséről nemzetközi (pl. Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás [ADR]) és hazai szabályozások egyaránt rendelkeznek. A Nemzetközi Duna-védelmi Egyezmény keretében egy havária riasztórendszer került kidolgozásra az érintett alvízi és felvízi országok hatékony kommunikációjának elősegítésére (ICPDR - AEWS PIAC).
| Célok | - A környezeti károk megelőzése, illetve csökkentése. | |
| - A környezetkárosodás felszámolása, a következmények enyhítése, elhárítása, az eredeti állapot helyreállítása. | ||
| - A védekezésben érintett szervezetek együttműködésének fejlesztése. | ||
| - A természeti és emberi eredetű veszélyekből eredő kockázatok csökkentése. |
Az Országos Környezeti Kármentesítési Program (továbbiakban: OKKP) keretében történik a földtani közegben (talajban) és a felszín alatti vizekben hátramaradt, akkumulálódott szennyeződések felderítése, a felszín alatti vizek, a földtani közeg veszélyeztetésének, szennyezettségének, károsodásának megismerése; a veszélyeztetett területeken a szennyezettség kockázatának csökkentése; valamint a szennyezett területeken a szennyezettség csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.
Az OKKP állami felelősségi körbe tartozó kármentesítési feladatait az érintett tárcák saját alprogramjaik keretében hajtották, illetve hajtják végre (14 Alprogram, 2009-2014 között 588 db bevont terület). Az általános és országos szintű feladatok mellett az OKKP részét képezi az egyedi kármentesítési feladatok végrehajtása. Az elért eredmények ellenére számos nagy prioritású és nagy volumenű feladat található az országban, melyek megoldása összetett feladat. A nagy volumenű kármentesítési feladatok megoldásához hosszú távú programterv kialakítása, alapos előkészítés, a jogi háttér fejlesztése, illetve a finanszírozás biztosítása szükséges. A kármentesítési feladatok nagy költségigényűek, ezért elengedhetetlen egy speciális finanszírozási konstrukció kidolgozása a bonyolult kármentesítési feladatok előmozdítása érdekében. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a Víz Keretirányelvvel harmonizálva, 2015 végéig a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területre eső kármentesítési feladatokat el kell végezni a vízbázisaink, valamint azok hidrogeológiai védőterületei védelme érdekében. Továbbá fel kell készülni arra, hogy a klórozott szénhidrogénnel szennyezett vízbázisok, üzemelő ivó- vízművek felszín alatti vízi létesítményeinek egy részét ki kell majd váltani. Az ország legnagyobb prioritású, humánökológiai kockázat szempontjából meghatározó kármentesítési feladatainak döntő többsége gazdasági társaságok, illetve felszámolás alatt álló gazdasági társaságok felelősségi körébe tartozik. A feladatok kisebb számban sorolhatók állami felelősségi körbe, vagy majd csak a jövőben fognak állami felelősségi körbe kerülni.
| Célok | - A szennyezett területek országos számbavételének folytatása, prioritási sorrend kialakítása. | |
| - Az állami és nem állami felelősségi körbe tartozó területek tényfeltárásának folytatása, a jelentős kockázatú feltáratlan területeken a várható beavatkozási feladatok meghatározása. | ||
| - A szennyezettség mértékének csökkentése, felszámolása és monitorozása. |
A Program a természeti erőforrások széles értelmezésén alapszik. A természeti erőforrásokba beleértjük az ásványi nyersanyagokat, a biológiai és genetikai erőforrásokat, a talajt, termőföldet, a víz- és energiaerőforrásokat, az ökoszisztémákat és a szolgáltatásaik teljes körét. A különböző természeti erőforrásokkal való gazdálkodás egymást kiegészítő, egymásnak alá nem rendelhető terület, amelyekkel kapcsolatos stratégiákat szorosan össze kell hangolni, mert e területeken végzett tevékenységek kölcsönösen hatnak egymásra. Az egyes erőforrásokat érintő részletes célokat és intézkedéseket a vonatkozó stratégiai területek tartalmazzák. Itt olyan átfogó szempontok szerepelnek, mint a szükségletek fenntartható kielégítése, a széles értelemben vett természeti erőforrások védelme, illetve a tiszta termelés ösztönzése.
Az Európai Unió elkötelezett a fenntarthatóbb erőforrás-használat előmozdításában. A 10 évre szóló Európa 2020 Stratégia az intelligensebb, fenntarthatóbb és befogadóbb növekedés feltételeit kívánja megteremteni az Unióban. A stratégia hét kiemelt kezdeményezésének egyike, az Erőforrás-hatékony Európa (COM (2011) 221) biztosít átfogó keretet az erőforrás-hatékonyságot szolgáló hosszú távú szakterületi stratégiák kidolgozásához.
Erre és más - pl. az iparpolitikára és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaságra vonatkozó - kiemelt kezdeményezésekre, illetve az EU Fenntartható Fejlődés Stratégiájára építve az Európai Bizottság 2011 szeptemberében jelentette meg az Európai Unió Erőforrás Hatékonysági Útitervét (COM(2011) 571). Az Útiterv felhívja a figyelmet arra, hogy a világ növekvő népességének igényeire tekintettel az EU tagállamoknak hatékonyabban kell gazdálkodniuk a természeti erőforrásokkal és a gazdasági növekedést teljesen függetleníteniük kell az erőforrás- és energiafelhasználástól, valamint annak környezeti hatásaitól. Az Útiterv átfogó szemléletű, külön foglalkozik a gazdaság zöldebbé tételével, a természeti tőke védelmével és az ágazati kihívásokkal.
Magyarország, mint nyersanyagokban szegény, nyitott és egyes erőforrásokra nézve növekvő függőségben lévő ország számára az erőforrás-gazdálkodás ésszerűsítése, az erőforrásokkal való tudatos, takarékos és hatékony gazdálkodás, a túlhasználat elkerülése és a használatból eredő környezetterhelés minimálisra csökkentése társadalmi, környezeti, ellátás-biztonsági és versenyképességi szempontból egyaránt kulcskérdés.
Mindezek ellenére elmondható, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerben nem elterjedt az erőforrások takarékos és hatékony használata. Magyarországon az anyaghasználat nagyjából állandósult, illetve a hulladéktermelés összességében csökken, ugyanakkor egyes erőforrások és hulladékáramok esetében ma is jelentős ingadozást (pl. veszélyes hulladék), esetenként növekedést (pl. roncsautók), illetve csökkenést tapasztalunk (pl. építési és bontási hulladék, elektromos és elektronikai hulladékok).
Az erőforrás-hatékonyság termelésben való növelése és a tiszta, környezettudatos termelés egyértelmű versenyképességi előnyökkel is jár. E téren egy önmagát erősítő folyamatra számíthatunk, melyben a termelők, gyártók, kereskedők és szolgáltatók válaszolnak az új, környezettudatos fogyasztói igényekre, illetve a zöldülő termékválasztékkal is segítik a fogyasztói szokások kedvező irányba történő elmozdítását. Javítani kell a környezeti követelményeknek megfelelő helyettesítő termékek, illetve szolgáltatások elérhetőségét. A fenntartható fogyasztási aspektusokkal a következő stratégiai terület foglalkozik.
| Célok | Az európai és nemzetközi kezdeményezésekhez igazodva olyan keretek létrehozása, amely: | |
| - az erőforrások felhasználásának további csökkentésére, takarékosságra ösztönöz, | ||
| - minimálisra csökkenti az erőforrások kitermeléséből és felhasználásából eredő környezeti terheléseket, megelőzi a környezeti károkat, | ||
| - az újrahasználat, illetve újrafeldolgozás révén elősegíti a felhasznált erőforrásoknak a gazdaságba történő visszaforgatását, | ||
| - fokozza az innovációt, | ||
| - az állam és a gazdasági, illetve egyéb szereplők partnerségi viszonyára, együttműködésére épít, biztosítja a különböző érdekek együttes figyelembe vételét. |
A lakosság értékrendje és életmódja alapvetően határozza meg fogyasztási szokásait, amely viszont hatással van a környezet állapotára. A 2012. évi Rió+20 Konferencia megerősítette, hogy a fenntartható fejlődés szempontjából kulcsfontosságú tényező a fenntartható termelés és fogyasztás kérdésköre. A fenntartható termelés és fogyasztás tulajdonképpen „a szolgáltatások és kapcsolódó termékek olyan használata, mely kielégíti az alapvető szükségleteket és egyben jobb életminőséget biztosít, miközben minimalizálja a természeti erőforrások és toxikus anyagok használatát csakúgy, mint a hulladékok és szennyező anyagok kibocsátását a szolgáltatások és termékek teljes életciklusa során, annak érdekében, hogy ne veszélyeztesse a jövő generációk szükségleteinek kielégítését”. Mindezekre tekintettel a Rio+20 találkozón elfogadásra került a fenntartható fogyasztási és termelési programok tízéves átfogó keretprogramja. Ezzel összhangban a 7EAP fontos célkitűzése, hogy a termelés, a technológia és az innováció, valamint a fogyasztási minták és életmód terén bekövetkező strukturális változások csökkentsék a termelés és fogyasztás környezeti hatásait, különös tekintettel az élelmiszeripar, a lakás és mobilitás területén. Az élelmiszerfogyasztás, a lakásfenntartás és a mobilitás felelős a környezetet érő terhelések 70-80%-áért és egyúttal a háztartások kiadásainak jelentős részét teszik ki.
A természeti környezet megőrzésének sikere attól függ, hogy a lakosság értéknek tekinti-e a biológiai sokféleséget, megérti-e a természet, a társadalom és a gazdaság komplex összefüggéseit, illetve hajlandó és képes-e olyan életmódot és fogyasztási szokást választani, ami nem vezet a még működőképes természeti rendszereink tönkretételéhez. Ebben a folyamatban a környezettudatosság növelése mellett a fenntartható életmódra való ösztönzés is kiemelten fontos.
A fogyasztás fenntarthatóbbá tétele érdekében széleskörű tájékoztatást kell nyújtani a lakosságnak a környezet és az ökoszisztéma szolgáltatások állapotáról, a várható folyamatokról, ezeknek a jelenlegi fogyasztási és életmódmintákkal való összefüggéséről, a változtatás lehetséges módjairól; valamint meg kell adni a lehetőséget és az információt ahhoz, hogy olyan terméket választhasson, amely minél kevésbé terheli a környezetet. A fogyasztóknak pontos, könnyen érthető és megbízható információkat kell kapniuk az általuk megvásárolt termékekről egyértelmű és koherens címkézés útján.
Fontos feladat a termékekre vonatkozó jelenlegi szabályozás felülvizsgálata a termékek teljes életciklusra vetített környezeti teljesítményének és erőforrás-hatékonyságának növelése érdekében.
A fenntartható fogyasztás elterjesztésében fontos partner lehet egyrészt a média a pozitív példák bemutatásán, másrészt az egyházak az egyetemes értékek és a jelenlegi fogyasztói szokások között feszülő ellentétek felmutatásán keresztül.
| Célok | - A vásárlói tudatosság szintjének emelése, a fenntartható életmód és fogyasztás iránti igény növelése, a fenntartható fogyasztói szokások térnyerésének ösztönzése. | |
| - A fenntartható életmódra és fogyasztásra való áttérés lehetőségeinek megteremtése. | ||
| - A fogyasztás környezeti hatásainak csökkentése. |
