Időállapot: közlönyállapot (2016.IV.11.)

2016. évi XXII. törvény

a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról * 

1. § A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Konztv.) 1. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az ügyfél köteles jóhiszeműen eljárni és a konzuli szolgálattal együttműködni az e törvényben szabályozott eljárások során.”

2. § (1) A Konztv. 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Magyarország konzuli tisztviselője a diplomáciai vagy konzuli képviseleten a miniszter megbízása alapján konzuli feladatot ellátó személy. Konzuli tisztviselőnek minősül a hivatásos konzuli tisztviselő és a tiszteletbeli konzuli tisztviselő.”

(2) A Konztv. 2. §-a a következő (2a) és (2b) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Hivatásos konzuli tisztviselőnek a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztériummal (a továbbiakban: a minisztérium) kormányzati szolgálati jogviszonyban álló azon kormánytisztviselő nevezhető ki, aki

a) közigazgatási alapvizsgával rendelkezik vagy az alól jogszabály alapján mentesült, és legalább kétévi közigazgatási gyakorlattal rendelkezik, melyből legalább három hónapot töltött a minisztérium konzuli ügyekben illetékes főosztályán, vagy

b) jogi szakvizsgával vagy közigazgatási szakvizsgával rendelkezik, és legalább egy hónap szakmai gyakorlatot szerzett a minisztérium konzuli ügyekben illetékes főosztályán, továbbá a konzuli szakmai tanfolyamon való részvételt követően sikeres konzuli szakmai vizsgát tett.

(2b) Konzuli szakmai vizsgára a minisztérium diplomáciai ranggal rendelkező munkatársa bocsátható. A jelöltnek a konzuli szakmai vizsga során a minisztérium és az igazságügyért felelős miniszter vezetése alatt álló minisztérium képviselőjéből álló vizsgabizottság előtt számot kell adnia a konzuli tevékenységgel kapcsolatos magyar és nemzetközi jogi háttérre vonatkozó, normatív utasításban meghatározott ismereteiről.”

3. § A Konztv. 6. §-át megelőző alcím címe helyébe a következő rendelkezés lép:

„Segítségnyújtás baleset vagy bűncselekmény áldozatainak, illetve súlyos, sürgős ellátást igénylő betegnek”

4. § A Konztv. 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A konzuli szolgálat az (1) bekezdésben meghatározott állapot folyamatos értékelése keretében egyeztet az Európai Unió tagállamaival, elsősorban azok helyben működő diplomáciai vagy konzuli képviseletei útján, valamint az Európai Unió Tanácsával és küldöttségével. Az együttműködés során különös hangsúlyt fektet a képviselettel nem rendelkező uniós polgárok részére nyújtott segítség koordinálását végző tagállammal (vezető állam) vagy tagállamokkal történő egyeztetésre. E bekezdés alkalmazásában vezető állam a harmadik országban diplomáciai képviselettel rendelkező azon tagállam, amely a képviselettel nem rendelkező uniós polgároknak válsághelyzetekben nyújtandó támogatás koordinálásáért és irányításáért felel.”

5. § A Konztv. 13. § (1) bekezdése és az azt megelőző alcím címe helyébe a következő rendelkezés lép:

Intézkedés ügyeinek vitelében akadályozott személy érdekében

13. § (1) Ha a magyar állampolgár elháríthatatlan okból nem képes jogait és érdekeit időben személyesen vagy meghatalmazottja útján érvényesíteni - amennyiben nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik -, a fogadó állam bírósága vagy más hatósága előtti eljárásban a konzuli tisztviselő fellép a magyar állampolgár érdekében vagy intézkedik a képviseletének biztosításáról azért, hogy e hatóságok ideiglenes intézkedést hozzanak a magyar állampolgár jogainak és érdekeinek megóvására.”

6. § (1) A Konztv. 14. § (1) bekezdése és az azt megelőző alcím címe helyébe a következő rendelkezés lép:

Tanúsítványkészítés

14. § (1) Magyarországnak a miniszter által egyes közjegyzői feladatok végzésére felhatalmazott hivatásos konzuli tisztviselője konzuli tanúsítványt készíthet:

a) arról, hogy a másolat az előtte felmutatott okirattal megegyező,

b) az aláírás és kézjegy valódiságáról,

c) magyar állampolgár életben létéről,

d) a fordítás helyességéről, ideértve az általa készített hiteles fordítást is,

e) egyéb jogi jelentőségű tényről és körülményről.

A tanúsítványkészítésre felhatalmazott konzuli tisztviselők jegyzékét a miniszter a minisztérium honlapján közzéteszi.”

(2) A Konztv. 14. §-a a következő (5)-(13) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A miniszter a 2. § (2a) bekezdésében foglalt feltételek teljesülésétől függetlenül felhatalmazást adhat a diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviselet vezetőjének vagy az ideiglenes ügyvivőnek, hogy a 2. § (2a) bekezdésében foglaltak szerint felhatalmazott hivatásos konzuli tisztviselő távollétében konzuli tanúsítványt készítsen.

(6) A miniszter a 2. § (2a) bekezdésében foglalt feltételek teljesülésétől függetlenül felhatalmazást adhat a tiszteletbeli konzuli tisztviselőnek az (1) bekezdés a)-c) pontjában megjelölt konzuli tanúsítványok készítésére.

(7) Ha a diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseleten dolgozó, konzuli tanúsítvány készítésére felhatalmazott személy előreláthatóan harminc napot meghaladó időtartamra távol van, és helyettesítése az ugyanazon diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseleten dolgozó, felhatalmazással rendelkező személy által nem oldható meg, a miniszter a helyettesítésére más személyt hatalmaz fel, vagy kijelöli azt a diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseletet, amely a tanúsítvány készítésével kapcsolatos feladatokat ideiglenesen ellátja.

(8) A hivatásos konzuli tisztviselő vagy hozzátartozója jogait érintő tanúsítványkészítési ügyben való eljárásra - másik felhatalmazott hivatásos konzuli tisztviselő hiányában - a miniszter az (5) bekezdésben foglaltak szerint hatalmazhatja fel a diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviselet vezetőjét vagy az ideiglenes ügyvivőt.

(9) A konzuli tisztviselő nyilvántartást vezet az általa záradék vagy jegyzőkönyv formájában készített konzuli tanúsítványokról. A nyilvántartás tartalmazza az ügy számát, az ügyintézés időpontját, a fél (felek) nevét, állampolgárságát, lakóhelyét, a személyazonosság megállapításának módját, az ügy tárgyát, a konzuli díjat, továbbá a konzuli tisztviselő megjegyzéseit.

(10) A konzuli tisztviselő a megjegyzés rovatban tünteti fel az ügy szempontjából jelentős, más rovatba be nem jegyezhető tényeket és adatokat, így különösen, ha a konzuli tisztviselő a közreműködést megtagadja, ha aggályos körülményt észlel és ezt az iraton feltünteti, valamint, ha a konzuli tisztviselő díjkedvezményt alkalmaz.

(11) Az aláírás és kézjegy valódiságáról készített konzuli tanúsítvány esetében a (9) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza az ügyfél aláírását vagy kézjegyét.

(12) A jegyzőkönyv formájában készített konzuli tanúsítvány egy másolati példányát a diplomáciai vagy konzuli képviseleten öt évig kell megőrizni, ezt követően pedig jegyzőkönyv felvétele mellett le kell selejtezni.

(13) A hivatásos konzuli tisztviselő által készített hiteles fordítást és a fordítás helyességéről kiállított konzuli tanúsítványt a (12) bekezdésben foglaltak szerint kell kezelni.”

7. § A Konztv. 19. § (3) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

(A konzuli tisztviselő a konzuli védelem ellátása érdekében a következő közigazgatási hatósági ügyekben jár el:)

d) okirat, pénz és egyéb érték megőrzésre való átvétele (konzuli letét).”

8. § A Konztv. 20. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) E törvény alkalmazásában közeli hozzátartozó, illetve hozzátartozó a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben ilyenként meghatározott személy.”

9. § (1) A Konztv. 24. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:)

a) az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 20. cikk (2) bekezdés c) pontja és 23. cikke,”

(2) A Konztv. 24. §-a a következő d) ponttal egészül ki:

(Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:)

d) a harmadik országokban képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelmét elősegítő koordinációs és együttműködési intézkedésekről és a 95/553/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. április 20-i 2015/637/EU tanácsi irányelv.”

10. § A Konztv. 3. § (3)-(5) bekezdésében a „magyar konzuli szolgálat” szövegrész helyébe a „konzuli szolgálat” szöveg lép.

11. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

12. § Ez a törvény a harmadik országokban képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelmét elősegítő koordinációs és együttműködési intézkedésekről és a 95/553/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. április 20-i 2015/637/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.