Időállapot: közlönyállapot (2016.V.5.)

2016. évi XXX. törvény - a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről 2/4. oldal

a) az előző öt évben megvalósított építési beruházások ismertetésével, a beszerzés tárgyához illeszkedő legjelentősebb munkák megfelelő elvégzésére vonatkozó igazolásokkal a következőkben meghatározott tartalommal, melyeket adott esetben ennek megrendelője közvetlenül nyújt be az ajánlatkérőnek:

aa) az építési beruházások értéke, teljesítésének időpontja, helyszíne és

ab) annak igazolása, hogy az építési beruházások a szakmai szabályoknak megfelelően valósultak meg, és azokat szabályszerűen fejezték be;

b) az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, valamint vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek,

c) az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatással,

d) azoknak a szakembereknek vagy szervezeteknek és vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek,

e) a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések és műszaki felszereltség leírásával,

f) a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, vizsgálati és kutatási eszközeinek leírásával és azon környezetvédelmi intézkedéseinek megjelölésével, amelyeket a szerződés teljesítése során alkalmazni tud, valamint

g) a minősített adatokat érintő, igénylő vagy tartalmazó beszerzési szerződések esetében arra vonatkozó dokumentumokkal, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező alkalmas az ilyen adatoknak az ajánlatkérő által elvárt biztonsági szinten történő kezelésére.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja, a (2) bekezdés a) pontja, valamint a (3) bekezdés a) pontja szerinti eseteket a következő módon kell igazolni:

a) ha a szerződést kötő másik fél e törvény szerint ajánlatkérőnek minősülő szervezet, az általa kiadott igazolással, vagy

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglaltakhoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő nyilatkozatával.

(5) Ha a részvételre jelentkező, vagy az ajánlattevő bármilyen jogos okból nem tudja az ajánlatkérő által előírt dokumentumokat benyújtani, bármely egyéb, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett irattal igazolhatja műszaki vagy szakmai alkalmasságát. Az érintett részvételre jelentkező vagy ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy mely okból nem képes az előírt dokumentumok benyújtására és tájékoztatást kérni az adott alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

50. § (1) Az ajánlatkérő a 48. és 49. §-ban foglaltak közül egy vagy több igazolási módot is előírhat.

(2) Az eljárást megindító felhívásban meg kell határozni, hogy mind a 48. §-ban, mind a 49. §-ban foglaltakkal összefüggő mely körülmények megléte, illetve hiánya, vagy azok milyen mértékű fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt alkalmasnak minősítse a szerződés teljesítésére.

(3) Az ajánlatkérőnek a 48. és a 49. §-ban meghatározott adatok és tények kérését – figyelemmel a gazdasági szereplő üzleti titokhoz fűződő érdekére is – a beszerzés tárgyára kell korlátoznia, a (2) bekezdés szerinti követelményeket pedig – a beszerzés becsült értékére is tekintettel – legfeljebb a szerződés teljesítéséhez ténylegesen szükséges feltételek mértékéig lehet előírni.

(4) Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közösen részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

(5) Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a személyt vagy szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, követelményeket, melyek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására támaszkodik.

(6) A (7) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses, adott esetben előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

(7) Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

(8) A 48. és a 49. § szerint előírt, meghatározott képzettséggel, végzettséggel rendelkező szakemberek rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet valósítja meg azokat az építési beruházásokat, szolgáltatásokat, vagy szállításokat, amelyekhez e kapacitásokra szükség van.

(9) Építési beruházásra vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, valamint árubeszerzésre irányuló szerződéssel kapcsolatos beállítási vagy üzembe helyezési műveletek esetén az ajánlatkérő előírhatja, hogy bizonyos alapvető fontosságú feladatokat maga az ajánlattevő, részvételre jelentkező vagy – közös ajánlattétel, illetve részvételre jelentkezés esetén – a közös ajánlattevők, közösen részvételre jelentkezők egyike végezzen el. Ebben az esetben az e feladatokra vonatkozó alkalmassági feltételek igazolásához a (5) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más szervezetek kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.

(10) Ha az ajánlatkérő minőségirányítási rendszerszabványoknak való megfeleléséről szóló, független akkreditált szervek által kiállított tanúsítványt kér az alkalmasság igazolására, akkor az akkreditációval és tanúsítással kapcsolatos európai szabványoknak megfelelő független akkreditált szervek által tanúsított, a vonatkozó európai szabványokon alapuló minőségirányítási rendszerekre kell hivatkoznia. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező független akkreditált szervek által kibocsátott egyenértékű tanúsítványokat, továbbá az egyenértékű minőségirányítási rendszerek egyéb igazolásait.

(11) Ha az ajánlatkérő környezetvédelmi vezetési szabványoknak való megfelelésről szóló, független szervek által kiállított tanúsítvány bemutatását kéri, akkor a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerre – EMAS –, vagy a tanúsítással kapcsolatos uniós jogszabályoknak, illetve a vonatkozó európai vagy nemzetközi szabványoknak megfelelő szervek által tanúsított, vonatkozó európai vagy nemzetközi szabványokon alapuló környezetvédelmi vezetési szabványokra kell hivatkoznia. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában székhellyel rendelkező szervek által kiadott egyenértékű tanúsítványokat, továbbá az egyenértékű környezetvédelmi vezetési intézkedések egyéb igazolásait.

VI. FEJEZET

AZ AJÁNLAT ÉS A RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉS

31. Az ajánlatok és a részvételi jelentkezések összeállítása

51. § (1) Az ajánlatot és a részvételi jelentkezést a gazdasági szereplőnek az ajánlatkérői dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.

(2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.

(3) A részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező nem tehet ajánlatot.

(4) Az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben az ajánlattevőnek vagy részvételre jelentkezőnek az egyéb előírt dokumentumok benyújtása mellett nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.

(5) Az ajánlatnak és a részvételi jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amely ajánlat esetében az 53. § (4) bekezdése, részvételi jelentkezés esetében az 53. § (5) bekezdése szerinti információkat tartalmazza.

(6) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni

a) a beszerzésnek azt a részét, részeit, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő, részvételre jelentkező alvállalkozót kíván igénybe venni, valamint

b) az a) pont szerinti részek tekintetében igénybe venni kívánt alvállalkozókat.

(7) A (6) bekezdés szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti az ajánlattevő teljesítésért való felelősségét.

(8) Az ajánlatban – több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben – be kell nyújtani az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 45. §, valamint ha az adott beszerzési eljárásban előírásra került, a 46. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

52. § (1) Az ajánlattevő és a részvételre jelentkező az ajánlatában, illetve a részvételi jelentkezésben, valamint az 57. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, a Ptk. 2:47. §-a szerinti üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok a Ptk. vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a (2) és (3) bekezdés szerinti elemeket.

(2) Az ajánlattevő nem tilthatja meg nevének, címének, székhelyének, lakóhelyének, valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak a nyilvánosságra hozatalát, amely a 61. § szerint meghatározott értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a (3) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok, így különösen az árazott költségvetés nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.

(3) Nem korlátozható vagy nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan tény, információ, megoldás vagy adat nyilvánosságra hozatala, amely a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik.

32. Az ajánlatok és a részvételi jelentkezések benyújtása és felbontása

53. § (1) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni.

(2) A nem elektronikusan benyújtott részvételi jelentkezések és ajánlatok esetében az ajánlatot és a részvételi jelentkezést egy példányban, írásban és zártan, az ajánlattételi vagy részvételi felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártáig. Az ajánlatkérő előírhatja elektronikus másolati példányok benyújtását.

(3) A nem elektronikusan benyújtott részvételi jelentkezések és ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők, valamint az általuk meghívott személyek lehetnek jelen. E személyek a bontáson a felolvasólapba be is tekinthetnek.

(4) Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, székhelyét vagy lakóhelyét, valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek. Az ajánlatok bontásának megkezdése előtt ismertethető a rendelkezésére álló fedezet összege is.

(5) A részvételi jelentkezések felbontásakor ismertetni kell a részvételre jelentkezők nevét, székhelyét vagy lakóhelyét.

(6) Az ajánlatok és részvételi jelentkezések felbontásáról és a (4) és (5) bekezdés szerinti adatok ismertetéséről az ajánlatkérőnek jegyzőkönyvet kell készítenie, amelyet a bontástól számított öt napon belül meg kell küldenie az összes ajánlattevőnek, illetve részvételre jelentkezőnek. A határidő után beérkezett ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásáról szintén jegyzőkönyvet kell felvenni, és azt az összes – ideeértve az elkésett ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt is – ajánlattevőnek, illetve részvételre jelentkezőnek megküldeni.

VII. FEJEZET

AZ AJÁNLATOK ÉS A RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEK BÍRÁLATA

33. Az ajánlatok és részvételi jelentkezések bírálatának folyamata

54. § (1) Az ajánlatok és részvételi jelentkezések elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések megfelelnek-e az ajánlatkérői dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.

(2) Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok vagy részvételi jelentkezések érvénytelenek, és hogy van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni.

(3) A (2) bekezdésben foglaltak alapján megfelelőnek talált ajánlatokat az ajánlatkérő az értékelési szempontok szerint értékeli.

(4) Az ajánlatkérő jogosult az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmának ellenőrzése érdekében más állami vagy önkormányzati szervtől, hatóságtól vagy gazdasági szereplőtől információt kérni. A megkeresett szervezet három munkanapon belül köteles az információt megadni.

(5) Az ajánlatkérő jogosult a kizáró okok fenn nem állása és az alkalmasság megítélése céljából az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben megnevezett személyek természetes személyazonosító adatait, valamint a képzettségre és végzettségre, szakmai gyakorlatra, szervezeti, köztestületi tagságra, valamint a gazdasági társaságban fennálló tagságra vonatkozó adatait kezelni.

55. § (1) Az ajánlatkérő az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül köteles elbírálni. Az ajánlatkérő az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül meghozhatja az eljárás eredménytelenségéről szóló döntést, ha az adott eljárásban tett végleges ajánlatok mindegyike meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét, vagy ha a beszerzés megkezdését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a szerződés megkötésére, vagy a szerződés megkötése esetén a teljesítésre nem lenne képes. Ha az ajánlatkérő nem végzi el az ajánlatok bírálatát, az ajánlatkérő nem indíthat hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást a korábbi eljárás eredménytelenségére való hivatkozással.

(2) Ha az ajánlatkérő az elbírálást nem tudja olyan időtartam alatt elvégezni, hogy az ajánlattevőknek az eljárást lezáró döntésről való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön, felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított hatvan napot. Ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Ha valamelyik ajánlattevő az ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.

(3) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezéseket köteles a lehető legrövidebb időn belül elbírálni. Ha a részvételi felhívásban feltüntetett ajánlattételi felhívás megküldésének időpontjáig a bírálatot nem tudja befejezni, minden részvételre jelentkezőnek egyidejűleg értesítést küld az ajánlattételi felhívás megküldésének – annak eredeti időpontjától számított hatvan napnál nem későbbi – új időpontjáról, és a részvételi szakasz eredményéről ezt megelőzően kell a részvételre jelentkezőket értesíteni.

34. Hiánypótlás, felvilágosítás-kérés és a számítási hiba javítása

56. § (1) Az ajánlatkérő köteles az összes ajánlattevő, valamint részvételre jelentkező számára azonos feltételekkel biztosítani a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban vagy részvételi jelentkezésekben található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől vagy részvételre jelentkezőktől felvilágosítást kérni.

(2) A hiánypótlásra vagy a felvilágosítás nyújtására vonatkozó felszólítást az ajánlatkérő a többi ajánlattevő vagy részvételre jelentkező egyidejű értesítése mellett közvetlenül köteles az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező részére megküldeni, megjelölve a hiánypótlásra fennálló határidőt, továbbá a hiánypótlási felhívásban a pótolandó hiányokat.

(3) A hiányok pótlása – melynek során az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet – csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen az ajánlatkérői dokumentumok vagy a jogszabályok előírásainak.

(4) Ha az ajánlatkérő megállapítja, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához olyan gazdasági szereplő kapacitásaira támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely kizáró ok hatálya alatt áll, a kizáró okkal érintett gazdasági szereplő kizárása mellett, hiánypótlás keretében hívja fel az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt a kizárt helyett szükség esetén más gazdasági szereplő megnevezésére.

(5) Amíg bármely ajánlattevő vagy részvételre jelentkező számára hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására – a (2) bekezdés szerinti felszólításban, illetve értesítésben megjelölt – határidő van folyamatban, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra.

(6) Az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívásban, felhívásokban nem szereplő hiányt észlelt. Nem köteles az ajánlatkérő újabb hiánypótlást elrendelni arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező az ajánlatban, illetve részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, feltéve, hogy az eljárást megindító felhívásban feltüntette, hogy ilyen esetben nem, vagy csak az általa meghatározott korlátozással rendel el újabb hiánypótlást. A korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlások során már nem pótolhatók.

(7) Az ajánlatkérő kizárólag az (1) és (2) bekezdésben foglaltak szerint és csak olyan felvilágosítást kérhet, amely az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések elbírálása érdekében szükséges.

(8) A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása

a) nem járhat a 2. § (1)–(3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével, és

b) az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítására vagy hiány pótlására, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés, részletes árajánlat valamely tétele és egységára pótlására, módosítására, kiegészítésére vagy törlésére irányulhat, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét, illetve az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja.

(9) Az ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása a (3), (5), (6) és (8) bekezdésben foglaltaknak megfelel. A (3) vagy (8) bekezdés rendelkezéseinek megsértése esetén, vagy ha a hiánypótlást, felvilágosítás megadását nem, vagy nem az előírt határidőben teljesítették, kizárólag az eredeti ajánlati vagy részvételi jelentkezési példányt, példányokat lehet figyelembe venni az elbírálás során.

(10) Ha az ajánlatkérő az ajánlatban az értékelésre kiható számítási hibát észlel, annak javítását az ajánlatkérő végzi el úgy, hogy a beszerzés tárgya elemeinek tételesen meghatározott értékeit, mint alapadatokat alapul véve számítja ki az összesített ellenértéket vagy más, az ajánlatban megtalálható számításon alapuló adatot. A számítási hiba javításáról az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban, haladéktalanul tájékoztatni kell.

35. Aránytalanul alacsony ár és egyéb aránytalan vállalások

57. § (1) Az ajánlatkérő köteles írásban az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást kérni, és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni, ha az ajánlat – a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel – aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az értékelési szempontként figyelembe vett ár vagy költség vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme tekintetében.

(2) Az ajánlatkérő figyelembe veheti az olyan objektív alapú indokolást, amely különösen

a) a gyártási folyamat, az építési beruházás vagy a szolgáltatásnyújtás módszerének gazdaságosságára,

b) a választott műszaki megoldásra,

c) a teljesítésnek az ajánlattevő számára kivételesen előnyös körülményeire,

d) az ajánlattevő által ajánlott áru, építési beruházás vagy szolgáltatás eredetiségére, vagy e) az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére való lehetőségére

vonatkozik.

(3) Az ajánlatkérő az indokolás elfogadhatóságának megítéléséhez – ha az elfogadhatóság kétséges – írásban konzultál az ajánlattevővel. Az ajánlattevő kötelessége az ajánlati ár megalapozottságára vonatkozó minden tényt, adatot, kalkulációt ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy megfelelő mérlegelés eredményeként az ajánlatkérő döntést hozhasson az ajánlati ár megalapozottságáról. Az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot, ha a közölt információk nem indokolják megfelelően, hogy a szerződés az adott áron vagy költséggel teljesíthető.

(4) Ha az ajánlati ár megalapozottságáról a döntés meghozatalához szükséges, az ajánlatkérő összehasonlítás céljából a többi ajánlattevőtől is kérhet be meghatározott ajánlati elemeket megalapozó adatokat.

(5) Az ajánlatkérő az állami támogatás miatt kirívóan alacsonynak értékelt ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot csak abban az esetben nyilváníthatja érvénytelennek, ha ezzel kapcsolatban előzetesen írásban tájékoztatást kért az ajánlattevőtől, és ha az ajánlattevő nem tudta igazolni, hogy a kérdéses állami támogatást jogszerűen szerezte. Az ezen okból érvénytelen ajánlatokról az ajánlatkérő köteles tájékoztatni – a Közbeszerzési Hatóságon keresztül – az Európai Bizottságot.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben foglalt eljárásrendet kell alkalmazni arra az esetre is, ha az ajánlatnak valamely egyéb eleme tartalmaz teljesíthetetlennek ítélt kötelezettségvállalást. Ebben az esetben az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja az ajánlatot, ha a közölt információk nem indokolják megfelelően, hogy az adott kötelezettségvállalás teljesíthető.

36. Az ajánlat és a részvételi jelentkezés érvénytelensége

58. § (1) Az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha

a) azt az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejárta után nyújtották be,

b) az ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt az eljárásból kizárták,

c) az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező alvállalkozója vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a 45. § (1) bekezdés 9. pontja, vagy az adott eljárásban felmerült magatartása alapján 11. pontja szerinti kizáró ok miatt kizárásra került,

d) az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést, vagy

e) egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és az ajánlatkérői dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezések és az ajánlatok ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az ajánlat érvénytelen, ha aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen feltételt tartalmaz.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a részvételi jelentkezés az 57. § (3) bekezdésére figyelemmel érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz.

(4) Az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen különösen az ajánlat,

a) ha azt az ajánlati kötöttség fennállása ellenére az ajánlattevő visszavonta,

b) ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre, vagy

c) ha az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előre meghatározott egy olyan összeget, amelyet meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné fog nyilvánítani, és az ajánlat ezen összeget meghaladja.

(5) Ha az ajánlatkérő a beszerzési eljárásban lehetővé tette a részekre történő ajánlattételt, a (4) bekezdés c) pontja szerinti érvénytelenség az ajánlatnak csak az érvénytelenségi okkal érintett részére állapítható meg.

59. § (1) Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki

a) a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy

b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

(2) Az ajánlatkérő kizárhatja az eljárásból

a) azt az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani, és

b) azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.

(3) Az áru származásának megállapítására a külön jogszabályban, illetve az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott származási szabályokat kell alkalmazni.

VIII. FEJEZET

A BESZERZÉSI ELJÁRÁS EREDMÉNYE

37. Az eljárás eredménytelensége

60. § (1) Eredménytelen az eljárás, ha

a) nem nyújtottak be ajánlatot vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában részvételi jelentkezést,

b) kizárólag érvénytelen ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket nyújtottak be, vagy

c) az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejárt az ajánlati kötöttség, és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát.

(2) Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha

a) a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált, vagy a szerződéstől való elállásnak vagy a szerződés felmondásának lenne helye,

b) a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel,

c) valamelyik ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező érdekeit súlyosan sértő cselekményt követ el, vagy

d) a jogorvoslati szerv megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új beszerzési eljárás lefolytatását határozza el, vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérő azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást akkor, ha a jogszerűtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követően jogszerű döntés meghozatalával az eljárás jogszerűsége helyreállítható.

(3) Ha az ajánlatkérő a beszerzési eljárásban lehetővé tette a részekre történő ajánlattételt, az eredménytelenség az eljárásnak csak az eredménytelenségi okkal érintett részére állapítható meg. Ha az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban rögzítette és megindokolta azt, hogy bármely rész eredménytelensége esetén már nem áll érdekében a szerződések megkötése, az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilváníthatja.

38. Értékelési szempontok

61. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban köteles meghatározni az ajánlatok értékelési szempontját.

(2) Az ajánlatok értékelési szempontja

a) a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás, vagy

b) az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása lehet.

(3) Ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, az eljárást megindító felhívásban köteles meghatározni

a) az összességében legelőnyösebb ajánlat megítélésére szolgáló részszempontokat,

b) részszempontonként az azok súlyát meghatározó – a részszempont tényleges jelentőségével arányban álló – szorzószámokat (a továbbiakban: súlyszám),

c) az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határát, amely minden részszempont esetében azonos, és

d) azt a módszert, módszereket, amellyel megadja a c) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot.

(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti részszempontokat az ajánlatkérőnek az alábbi követelményeknek megfelelően kell meghatároznia:

a) a részszempontok körében nem értékelhető az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmassága,

b) a részszempontok körében mindig meg kell adni az ellenszolgáltatás mértékének részszempontját,

c) a részszempontoknak mennyiségi vagy szakmai szempontok alapján értékelhető tényezőkön kell alapulniuk, a beszerzés tárgyával, illetve a szerződés lényeges feltételeivel kell kapcsolatban állniuk – az ellenszolgáltatáson kívül részszempont lehet különösen a minőség, a műszaki érték, a funkcionális jellemzők, a környezetvédelmi jellemzők, a használat, illetve a teljes élettartam során felmerülő költségek, a költséghatékonyság, a vevőszolgálat és a technikai segítségnyújtás, a teljesítési határnap vagy határidő, az ellátás biztonsága, az interoperabilitás és a működési jellemzők –,

d) a részszempontok nem eredményezhetik ugyanazon ajánlati tartalmi elem többszöri értékelését, és

e) ha a részszempont körében alszempontok is meghatározásra kerülnek, alszempontonként azok – tényleges jelentőségével arányban álló – súlyszámát is meg kell adni. Nem minősül alszempont megadásának, ha az ajánlatkérő a szakmai szempontok alapján értékelhető részszemponttal kapcsolatban a (3) bekezdés d) pontja szerinti módszer megadása során leírja, hogy a részszemponttal összefüggő ajánlati elem mely összetevőit, vagy milyen tulajdonságait fogja vizsgálni.

(5) Ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, a dokumentációban – vagy ha ajánlatkérő dokumentációt nem készít, az ajánlattételi felhívásban – köteles meghatározni a részszempontokat, szükség esetén azok alszempontjait és az azok súlyát meghatározó szorzószámokat.

(6) Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást tartalmazó értékelési szemponton vagy részszemponton, alszemponton kívüli részszempontokkal, alszempontokkal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban az eljárást megindító felhívásban jogosult meghatározni az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, melyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt a (3) bekezdés c) pontja szerinti ponthatár felső határával azonos számú pontot ad, valamint jogosult meghatározni olyan elvárást is, melynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.

62. § (1) Ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlatot kívánja kiválasztani, akkor az ajánlatoknak az értékelési részszempontok szerinti tartalmi elemeit az eljárást megindító felhívásban meghatározott ponthatárok között értékeli a 61. § (3) bekezdés d) pontja alapján meghatározott módszerrel, majd az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.

(2) Ha több ajánlatnak azonos az (1) bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül az összességében legelőnyösebbnek, amely alacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmaz, azonos ellenszolgáltatás esetében pedig az az ajánlat, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott részszempontok közül a legmagasabb súlyszámú részszempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.

(3) Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha

a) az ajánlatkérő a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot kívánja kiválasztani, de a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos összegben tartalmazza, vagy

b) az ajánlatok értékelési szempontja az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása, de az összességében legelőnyösebb ajánlat a (2) bekezdés alkalmazásával sem állapítható meg.

(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben az azonos ellenszolgáltatást tartalmazó, a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig az azonos összpontszámmal és részpontszámokkal értékelt érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevők közül kell sorsolással kiválasztani az eljárás nyertesét.

63. § Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az eljárást megindító felhívásban – több szakaszból álló eljárásban az ajánlattételi felhívásban – és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a 61. § (2) bekezdésében meghatározott értékelési szempontok egyike szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette.

39. Írásbeli összegezés

64. § (1) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezések, illetve az ajánlatok elbírálásának befejezésekor írásbeli összegezést köteles készíteni a részvételi jelentkezésekről, illetve az ajánlatokról, melynek tartalmaznia kell különösen

a) az ajánlatkérő nevét, címét,

b) a beszerzés tárgyát, mennyiségét,

c) utalást az eljárás, illetve a részvételi szakasz eredményességére, eredménytelenség esetén annak indokát,

d) az eljárás fajtáját,

e) a beérkezett ajánlatok, részvételi jelentkezések számát,

f) az érvényes részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezők, illetve ajánlatot tevő ajánlattevők nevét, az ajánlatok elbírálásról szóló összegezés esetén ajánlatuknak az elbírálás szempontja és – az összességében legelőnyösebb ajánlat választása esetén – annak részszempontjai szerinti tartalmi elemeit,

g) az f) pont szerinti ajánlatok értékelésének részletes bemutatását,

h) az értékelés során odaítélt pontszámok részletes indokolását,

i) az érvénytelen részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezők, illetve ajánlatot tevő ajánlattevők nevét és az érvénytelenné nyilvánítás indokát,

j) eredményes eljárás esetén a nyertes ajánlattevő nevét és ajánlata kiválasztásának indokait,

k) a 95. § (4) bekezdés szerinti esetben a nyertest követő legkedvezőbb ajánlatot tevő nevét és ajánlata kiválasztásának indokait,

l) a beszerzés azon részét, melyet a nyertes, illetve az őt követő ajánlattevő alvállalkozó bevonásával fog teljesíteni,

m) a hét évet meghaladó időtartamú keretmegállapodások esetén az időtartam hosszúságának indokait, és

n) a szerződéskötési moratórium időtartamát.

(2) A részvételi jelentkezések és az ajánlatok elbírálását követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül az ajánlatkérő a részvételi szakasz, illetve az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló írásbeli összegezést küld a részvételre jelenkezőknek, illetve az ajánlattevőknek.

(3) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezések elbírálásáról készített összegezés részvételre jelentkezők részére történő megküldésétől az ajánlattételi határidő lejártáig egy alkalommal jogosult az írásbeli összegezést módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá új ajánlattételi határidő kitűzésével a részvételre jelentkezőnek ajánlattételi felhívást küldeni, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény vagy eredménytelenség jogsértő volt, és a módosítás a jogsértést orvosolja. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes részvételre jelentkezőnek megküldeni.

(4) Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásáról készített írásbeli összegezést az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig egy alkalommal jogosult módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá a már megkötött szerződéstől elállni, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy a kihirdetett eredmény vagy eredménytelenség jogsértő volt, és a módosítás a jogsértést orvosolja. Az ajánlatkérő a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni.

(5) Az írásbeli összegezésben észlelt bármely elírást – névcserét, hibás névírást, szám- vagy számítási hibát vagy más hasonló elírást – az ajánlatkérő kérelemre vagy kérelem hiányában is kijavíthatja. A kijavított írásbeli összegezést az ajánlatkérő legkésőbb az eredmény megküldését követő tíz napon belül köteles egyidejűleg megküldeni az összes ajánlattevőnek, illetve részvételre jelentkezőnek.

(6) A beszerzési eljárás a szerződés megkötésével zárul le, vagy ha az eljárás eredménytelen, az eredménytelenségről szóló írásbeli összegezés megküldésének időpontjával.

65. § (1) Az ajánlatkérő az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevő kérésére köteles tájékoztatást adni a nyertes ajánlat jellemzőiről és az általa tett ajánlathoz viszonyított előnyeiről, a kérelem kézhezvételétől számított öt napon belül.

(2) Az ajánlatkérő dönthet úgy, hogy egyes, a szerződés vagy a keretmegállapodás megkötésére vonatkozó információk közlését mellőzi, ha ezen információk közlése akadályozná a jogérvényesítést vagy más módon ellentétes volna a közérdekkel, így különösen honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdeket sértene, vagy sértené az ajánlattevők törvényes üzleti érdekeit, vagy az ajánlattevők közötti tisztességes versenyt.

40. Az előzetes vitarendezés

66. § (1) Előzetes vitarendezés kezdeményezésére jogosult

a) a jogsértő eseményről való tudomásszerzést követő három munkanapon belül az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, ha álláspontja szerint egészben vagy részben jogsértő az írásbeli összegezés, illetve az ajánlatkérő bármely eljárási cselekménye vagy a beszerzési eljárásban keletkezett bármely – a b) pont szerintieken kívüli – dokumentum,

b) bármely érdekelt gazdasági szereplő [a (2)–(4) bekezdés alkalmazásában a továbbiakban együtt: kérelmező]

ba) az ajánlattételi, vagy részvételi határidő lejárta előtti tizedik napig, gyorsított, vagy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban e határidők lejártáig, vagy

bb) a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárást meghirdető előzetes tájékoztatóban a részvételi szándék jelzésére meghatározott határidőig,

ha álláspontja szerint egészben vagy részben jogsértő az eljárást megindító felhívás, a felhívással együtt elérhető ajánlatkérői dokumentumok vagy azok módosítása.

(2) A kérelmezőnek az ajánlatkérőhöz benyújtott kérelmében (a továbbiakban: előzetes vitarendezési kérelem) meg kell jelölnie az írásbeli összegezés vagy egyéb dokumentum, vagy eljárási cselekmény jogsértőnek tartott elemét, továbbá a kérelmező javaslatát, észrevételét, valamint az álláspontját alátámasztó adatokat, tényeket, továbbá hivatkoznia kell az esetlegesen rendelkezésre álló, azt alátámasztó dokumentumokra.

(3) Az előzetes vitarendezési kérelmet faxon vagy elektronikus úton kell megküldeni az ajánlatkérő részére, aki a kérelemmel kapcsolatos álláspontjáról kérelmezőt a kérelem megérkezésétől számított három munkanapon belül a benyújtási móddal megegyező módon tájékoztatja, továbbá az előzetes vitarendezési kérelem benyújtásáról, valamint az arra adott válaszáról az eljárás valamennyi – általa ismert – ajánlattevőjét vagy részvételre jelentkezőjét is tájékoztatja.

(4) Az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem megérkezésétől számított három munkanapon belül akkor is jogosult egy alkalommal az ajánlattevőket vagy részvételre jelentkezőket három munkanapos határidővel hiánypótlás, felvilágosítás vagy indokolás benyújtására felhívni, ha az eljárás szabályai szerint erre már nem lenne lehetőség, de az eljárásban történt törvénysértés ezen eljárási cselekmények útján orvosolható. Ebben az esetben az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelem benyújtásáról a hiánypótlási felhívás, a felvilágosítás vagy indokolás kérésének megküldésével egyidejűleg, a kérelemre adott válaszáról a kérelem megérkezésétől számított hét munkanapon belül – faxon vagy elektronikus úton – tájékoztatja a kérelmezőt és az ajánlattevőket vagy részvételre jelentkezőket.

(5) Ha valamely ajánlattevő az (1) bekezdés szerinti határidőben és a (2) bekezdésnek megfelelően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ajánlatok bontását követően történt eljárási cselekménnyel, vagy azt követően keletkezett dokumentummal kapcsolatban, az ajánlatkérő a kérelem benyújtásától a válaszának megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig akkor sem kötheti meg a szerződést – ha részajánlat tétele lehetséges volt, a beszerzés érintett részére vonatkozó szerződést –, ha eddig az időpontig a szerződéskötési moratórium egyébként lejárna.

IX. FEJEZET

AZ EGYES ELJÁRÁSFAJTÁK SAJÁTOS SZABÁLYAI

41. A beszerzési eljárás fajtái

67. § (1) A beszerzési eljárás lehet

a) meghívásos eljárás,

b) tárgyalásos eljárás,

c) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, vagy

d) versenypárbeszéd.

(2) Nyílt eljárás nem alkalmazható.

(3) Versenypárbeszéd és hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás csak az e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén folytatható le.

(4) Az ajánlatkérők keretmegállapodásos beszerzési technikát is alkalmazhatnak. (5) A beszerzési eljárásban nem lehet áttérni egyik eljárási fajtáról a másikra.

42. Meghívásos eljárás

68. § (1) A meghívásos eljárás olyan, két szakaszból álló beszerzési eljárás, amelynek első, részvételi szakaszában az ajánlatkérő a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt. Az eljárás második, ajánlattételi szakaszában csak az ajánlatkérő által alkalmasnak minősített és ajánlattételre felhívott részvételre jelentkezők tehetnek ajánlatot.

(2) A meghívásos eljárás részvételi felhívással indul. Az eljárás részvételi szakaszában bármely érdekelt gazdasági szereplő nyújthat be részvételi jelentkezést.

(3) Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban keretszámot határozhat meg arra vonatkozóan, hogy a részvételre jelentkezők közül az eljárás második szakaszában legfeljebb e keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást. A keretszámnak legalább öt ajánlattevőt kell magában foglalnia, és biztosítania kell a valódi versenyt.

(4) Ha az ajánlatkérő keretszámot határoz meg, a részvételi felhívásban megadja az alkalmas jelentkezők közötti rangsorolás módját is arra az esetre, ha a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma. Az ajánlatkérő köteles megadni azokat az objektív és e törvény alapelveivel összhangban álló szempontokat, amelyek alapján a rangsorolást elvégzi. Az ajánlatkérő megadhatja, hogy ezen objektív szempontoknak való megfelelés tekintetében a gazdasági szereplőktől milyen igazolás benyújtását kéri.

69. § (1) Ha a részvételi szakasz eredményes, az eredménynek a részvételre jelentkezőkkel történt közlésétől számított öt munkanapon belül az ajánlatkérő köteles az alkalmasnak minősített jelentkezőknek – ha az ajánlatkérő meghatározta az ajánlattevők keretszámát, a kiválasztott jelentkezőknek – az ajánlattételi felhívást egyidejűleg megküldeni.

(2) Ha az alkalmasnak minősített jelentkezők száma nem éri el a keretszám alsó határát, az ajánlatkérő az alkalmasnak minősített jelentkezők ajánlattételre felhívásával folytatja az eljárást. Az ajánlattételre felhívott jelentkezők közösen nem tehetnek ajánlatot.

(3) Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét,

b) hivatkozást a közzétett részvételi felhívásra és annak megküldésének napjára vagy előzetes tájékoztatóra és annak közzétételének napjára,

c) az ajánlattételi szakaszban kiadott ajánlatkérői dokumentumok elérhetőségének helyét és módját, ennek hiányában a felhíváshoz csatolni kell az érintett dokumentumokat,

d) a részvételi felhívásban előírtakkal összhangban az ajánlathoz csatolandó azon nyilatkozatok, dokumentumok meghatározását, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő, illetve alvállalkozója és az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet az ajánlattételi szakaszban sem tartozik a kizáró okok hatálya alá,

e) az ajánlattételi határidőt,

f) az ajánlat benyújtásának címét és a benyújtás módját,

g) annak feltüntetését, hogy a magyar nyelven kívül más nyelven is benyújtható-e az ajánlat,

h) az ajánlatok felbontásának idejét és – ha az nem elektronikusan történik – helyét, valamint az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak felsorolását,

i) az ajánlati kötöttség időtartamát és

j) az ajánlattételi felhívás megküldésének napját.

(4) A meghívásos eljárásban nem lehet tárgyalni. A meghívásos eljárásban az ajánlatkérő a részvételi felhívásban meghatározott feltételekhez a részvételi határidő lejártától, valamint az ajánlattételi felhívásban és az ajánlatkérői dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártától van kötve.

(5) Az ajánlattevőnek az ajánlathoz nem kell csatolni azokat az igazolásokat, nyilatkozatokat, amelyeket a részvételi jelentkezéshez már csatolt, kivéve, ha a korábban benyújtott igazolás vagy nyilatkozat már nem alkalmas az előírtak bizonyítására.

70. § (1) A meghívásos eljárásban a részvételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított harminchét napnál rövidebb időtartamban.

(2) Meghívásos eljárásban az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő időtartamát legalább ajánlattételi felhívás megküldését követő naptól számított negyven napban határozhatja meg.

(3) Ha az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót tett közzé, az előzetes tájékoztató közzététele miatt a (2) bekezdésben meghatározott határidő legalább harminchat napban határozható meg, azonban az a más okból eredő határidő-rövidítésekkel együttesen sem lehet rövidebb huszonkettő napnál. Az előzetes tájékoztató közzététele miatt a határidő csak abban az esetben határozható meg ennél rövidebb időtartamban, ha az előzetes összesített tájékoztató az uniós hirdetményminta rendelet XIV. melléklete szerinti részvételi felhívásra vonatkozó hirdetmény tartalmára vonatkozóan előírt valamennyi adatot tartalmazza, és az előzetes összesített tájékoztatót a hirdetmény feladása előtt legalább ötvenkettő nappal és legfeljebb tizenkettő hónappal közzétételre megküldték.

(4) A határidő

a) az (1) bekezdésben meghatározott határidő esetében hét nappal rövidebb időtartamban határozható meg, ha a hirdetményeket elektronikus úton készítik el és továbbítják, és

b) a (2) bekezdésben meghatározott határidő esetében öt nappal rövidebb időtartamban határozható meg, ha az ajánlatkérő elektronikus úton a hirdetmény közzétételének időpontjától kezdve korlátlan és teljes körű közvetlen hozzáférést kínál az ajánlattételhez szükséges dokumentációhoz és bármely más kiegészítő dokumentumhoz, megadva a hirdetmény szövegében azt az internetcímet, amelyen e dokumentáció elérhető.

(5) Az (4) bekezdésben meghatározott rövidebb határidők együttesen is alkalmazhatóak.

(6) Kivételesen indokolt és sürgős esetben, ha az (1) bekezdés szerinti határidők nem lennének betarthatóak, az ajánlatkérő az (1) bekezdésben foglaltnál rövidebb részvételi határidőt is meghatározhat, amely azonban nem lehet rövidebb a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény feladásának napjától számított tizenöt napnál (a továbbiakban: gyorsított meghívásos eljárás). A gyorsított meghívásos eljárás alkalmazásának indokát az eljárást megindító hirdetményben meg kell adni.

(7) A gyorsított meghívásos eljárásban az ajánlatkérő – ha a (2) bekezdésben foglalt határidők nem lennének betarthatóak – az ajánlattételi határidőt nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított tíz napnál rövidebb időtartamban.

43. Tárgyalásos eljárás

71. § (1) A tárgyalásos eljárás olyan, két szakaszból álló beszerzési eljárás, amelynek első, részvételi szakaszában az ajánlatkérő a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt. A tárgyalásos eljárásra a meghívásos eljárás szabályait kell alkalmazni az e címben foglalt eltérésekkel.

(2) Az ajánlatkérő a tárgyalásos eljárásban meghatározhatja az ajánlattevők keretszámát a 68. § (3) és (4) bekezdésében foglalt szabályok alkalmazásával, azzal az eltéréssel, hogy a keretszám felső határa legalább három lehet.

(3) A tárgyalásos eljárásban részvételi határidő meghatározására a 70. § (1) és (3) bekezdését, (4) bekezdés a) pontját és (6) bekezdését kell alkalmazni. Az ajánlatkérő az első ajánlat benyújtására vonatkozó ajánlattételi határidőt úgy köteles meghatározni, hogy – tekintettel a szerződés tárgyára, a benyújtandó ajánlat összetettségére, valamint az ajánlattevők által benyújtandó dokumentumok körére – elegendő idő álljon rendelkezésre az ajánlat összeállításához és benyújtásához.

72. § (1) Az ajánlatkérő az ajánlatkérői dokumentumokban meghatározza, hogy a műszaki leírás és a szerződéses feltételek mely elemei jelentik azokat a minimumkövetelményeket, amelyről nem fog tárgyalni. A beszerzés tárgyának leírását és a szerződéses feltételeket az ajánlatkérőnek olyan pontossággal kell megadnia, hogy a gazdasági szereplők megállapíthassák a beszerzés tárgyát és jellegét, eldönthessék, hogy kívánnak-e részvételi jelentkezést benyújtani, valamint hogy az eljárás ajánlattételi szakaszában egyenlő eséllyel megfelelő első ajánlatot tudjanak tenni.

(2) Az ajánlattételi felhívás tartalmára a 69. § (3) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell, azzal, hogy az ajánlattételi határidő alatt az első ajánlat benyújtásának határidejét kell érteni. Az ajánlattételi felhívásnak tartalmaznia kell továbbá a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, valamint az első tárgyalás időpontját.

73. § (1) A tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő és egy vagy több ajánlattevő közötti tárgyalások arra irányulnak, hogy az ajánlatkérő a legkedvezőbb feltételekkel köthessen szerződést.

(2) Az ajánlatkérőnek a tárgyalások során is biztosítania kell az egyenlő bánásmódot az ajánlattevők számára, így különösen az ajánlatkérő által adott bármilyen tájékoztatást az összes ajánlattevőnek meg kell adni.

(3) Ha az ajánlatkérő az ajánlattevőkkel egyenként tárgyal, az ajánlattevő hozzájárulása nélkül a tárgyaláson az ajánlatáról közölt semmilyen információ nem osztható meg a többi ajánlattevővel.

(4) Az ajánlatkérőnek valamennyi tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készítenie, és azt a tárgyalás következő fordulójának megkezdéséig – egyetlen vagy utolsó forduló esetén a tárgyalás befejezését követő két munkanapon belül – minden, az adott tárgyaláson részt vett ajánlattevőnek alá kell írnia, és részükre egy példányt át kell adni, vagy azt két munkanapon belül meg kell küldeni.

(5) Az ajánlatkérő rendelkezhet úgy, hogy az eljárás ajánlattételi szakaszában a tárgyalásokat több fordulóban bonyolítja le és a megadott fordulót követően csak azokkal az ajánlattevőkkel folytatja a tárgyalást, akik az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tették. Ilyen esetben az ajánlatkérő már az eljárást megindító felhívásban feltünteti, hogy élni kíván az ajánlattevők létszámának csökkentésével a tárgyalás során. Az ajánlatkérőnek ilyen esetben is biztosítania kell a valódi versenyt a végleges ajánlatok megtétele során.

A tárgyalási fordulók során a végleges ajánlattételre felhívott ajánlattevők száma nem csökkenthető egyetlen ajánlattevőre.

(6) A tárgyalás során a beszerzés tárgya és feltételei nem változhatnak olyan módon, hogy

a) az eljárást megindító felhívásban, az ajánlattételi felhívásban és az egyéb ajánlatkérői dokumentumokban közölt feltételek olyan jelentős mértékben módosuljanak vagy egészüljenek ki, amely torzítja a versenyt vagy sérti a gazdasági szereplők esélyegyenlőségét, különösen, ha az új feltételek ismerete alapvetően befolyásolhatta volna az érdekelt gazdasági szereplők arra vonatkozó döntését, hogy a beszerzési eljárásban tudnak-e részvételre jelentkezni, vagy a változás következtében valamelyik ajánlattevő nem lenne képes a tárgyalások befejezésével végleges ajánlatot tenni,

b) az értékelés szempontjai vagy módszere változna, vagy

c) az ajánlatkérő által meghatározott, a 72. § (1) bekezdése szerinti minimumkövetelmények változnának.

(7) Az (5) bekezdés szerinti esetben az ajánlatkérőnek az ajánlattételi felhívásban előre meg kell határoznia az ilyen többfordulós tárgyalás menetét, és az első, illetve a megadott fordulót követő tárgyalásra kiválasztott ajánlattevői létszám felső határát. Az így kiválasztott ajánlattevőkkel folytatott további tárgyalás során az ajánlattevők a korábbi fordulóhoz képest az ajánlatkérő számára csak kedvezőbb ajánlatot tehetnek.

(8) Az ajánlatkérő minden, a tárgyalásokon részt vevő ajánlattevőt – a végleges ajánlatok, vagy a tárgyalások során az ajánlattevőktől kért módosított ajánlatok benyújtását megelőzően – az ajánlatuk módosításához megfelelő időben értesít a műszaki leírás vagy más ajánlatkérői dokumentum bármely módosításáról.

(9) Az ajánlatkérőnek – ha az ajánlattételi felhívás erre vonatkozóan nem adott pontos információt – egyértelműen és előzetesen az ajánlattevők tudomására kell hoznia, hogy mikor fogja a tárgyalásokat lezárni. A tárgyalások lezárásaként az ajánlatkérő az ajánlattevőket felhívja egy végleges ajánlat írásban történő beadására. Ha az eljárásban csak egy ajánlattevő tett ajánlatot, a végleges ajánlat a tárgyaláson is megtehető, feltéve hogy azt az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban vagy a dokumentációban lehetővé tette. A végleges ajánlattételre való felhíváskor az ajánlatkérőnek a végleges ajánlatok beadásának határidejét is meg kell adnia.

74. § (1) A tárgyalásos eljárásban az ajánlatok bírálatát az ajánlatkérő több szakaszban végzi, a (2)–(4) bekezdésben foglaltak szerint.

(2) Az ajánlattételi felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre benyújtott, ajánlati kötöttséget nem eredményező, első ajánlat vonatkozásában az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy az megfelel-e az eljárást megindító dokumentumokban meghatározott feltételeknek. Az ajánlatot a tárgyalások megkezdését megelőzően akkor kell érvénytelenné nyilvánítani, ha az ajánlat olyan okból érvénytelen, amellyel kapcsolatban a tárgyalások során vagy hiánypótlás keretében nincs lehetőség az ajánlat érvénytelenségi okának megszüntetésére. A tárgyalások megkezdését megelőzően csak akkor lehet az ajánlat érvénytelenségét a szakmai ajánlat nem megfelelő volta miatt megállapítani, ha a szakmai ajánlat nem felel meg az ajánlatkérő által meghatározott minimumkövetelményeknek. Az ajánlatban foglalt egyéb nyilatkozatokkal, dokumentumokkal kapcsolatos hiányokat a tárgyalások befejezéséig kell pótolni.

(3) A tárgyalások befejezését követően az ajánlatkérő megvizsgálja, hogy a végleges ajánlatok megfelelnek-e az ajánlatkérői dokumentumok tárgyalás befejezésekori tartalmának, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek és szükség szerint alkalmazza az 56. §-t. Azon nyilatkozatokra, dokumentumokra vonatkozó hiányok, amelyeket az első ajánlattal kapcsolatban a tárgyalások befejezéséig kellett volna pótolni, ezt követően már nem pótolhatóak.

(4) A (3) bekezdés alapján megfelelőnek tekintett végleges ajánlatokat az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont alapján értékeli.

44. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás

75. § (1) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás olyan egy szakaszból álló beszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az ajánlattételre felhívott ajánlattevőkkel tárgyal a szerződés feltételeiről.

(2) Az ajánlatkérő a következő esetekben alkalmazhat hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást:

a) építési beruházás, árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetében

aa) ha a meghívásos, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd során nem nyújtottak be ajánlatot, részvételi jelentkezést, vagy kizárólag érvénytelen ajánlatot, részvételi jelentkezést nyújtottak be, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívásnak és a dokumentációnak a beszerzés tárgyára vonatkozó feltételei nem változtak meg lényegesen, minderről az ajánlatkérő köteles az Európai Bizottság kérésére tájékoztatást adni,

ab) ha a meghívásos, tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd során nem nyújtottak be olyan ajánlatot, amely az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezetre tekintettel megfelelő lenne, feltéve, hogy az ajánlattételi felhívásnak és az ajánlattételi dokumentációnak a beszerzés tárgyára vonatkozó feltételei nem változtak meg lényegesen, feltéve hogy az ajánlatkérő a tárgyalásra meghívja a tárgyalásos, a meghívásos eljárás, vagy a versenypárbeszéd mindazon és csak azon ajánlattevőit, amelyek ajánlata nem a 58. § (1) bekezdés b) vagy d) pontja alapján érvénytelen, és ajánlatuk – adott esetben hiánypótlást követően – megfelelt az előírt formai követelményeknek,

ac) ha a válsághelyzet vagy fegyveres konfliktus miatt előállt helyzet sürgősségre tekintettel a meghívásos és a tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatóak,

ad) ha az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárásra e törvényben előírt határidők nem lennének betarthatóak, a rendkívüli sürgősséget indokoló körülmények azonban nem eredhetnek az ajánlatkérő mulasztásából vagy az általa előidézett okból,

ae) a szerződést műszaki-technikai sajátosságok, vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplő képes teljesíteni,

af) ha az érintett haditechnikai eszköz, illetve rendszer, szolgáltatás bonyolultsága, komplexitása azt indokolttá teszi,

ag) ha az érintett haditechnikai eszköz, illetve rendszer, szolgáltatás természete, vagy az ehhez kapcsolódó kockázatok nem teszik lehetővé az ellenszolgáltatás előzetes átfogó, mindenre kiterjedő meghatározását,

ah) nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekből a hazai hadiipari termelő vagy szolgáltató kapacitások fenntartása indokolja, hogy egy meghatározott forrásból történjen a beszerzés

ai) a beszerzés egy előzetes kutatási és fejlesztési eljárás során, kifejezetten katonai célra és katonai követelmények alapján kifejlesztett eszköz, szolgáltatás beszerzésére irányul,

aj) a beszerzés a nemzetközi katonai tevékenységek egységes technikai biztosítása és az interoperabilitás megteremtése érdekében vált szükségessé,

ak) az Országgyűlés vagy a Kormány által elrendelt speciális alkalmazásra felállítandó szervezetek felszereléséhez válik szükségessé a beszerzés,

al) a Magyar Honvédség valamely meghatározó képességét befolyásoló technikai eszköz meghibásodás elhárítását célzó beszerzés esetében, valamint

am) a korábban rendszeresített, a 4. § (1) bekezdés a) pontja hatálya alá tartozó áruk pótlására vagy mennyiségi bővítésére van szükség,

b) árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetében:

ba) a 7. § (1) bekezdés 6. és 13. pontjában meghatározottaktól eltérő kutatási és fejlesztési szolgáltatások megrendelésére, és

bb) a kutatási és fejlesztési szolgáltatások, valamint kizárólag kutatás és fejlesztés céljából gyártott termékek beszerzésére, ez a rendelkezés azonban nem terjed ki a piacképességet megalapozó, illetve a kutatási és fejlesztési költségek fedezését szolgáló mennyiségi termelésre,

c) árubeszerzés esetében:

ca) a korábbi nyertes ajánlattevővel kötendő olyan kiegészítő szerződések tekintetében, amelyek célja vagy áruk, felszerelések részleges pótlása, vagy a meglévő áruk, felszerelések kibővítése, ha az ajánlattevő megváltozása esetén az ajánlatkérő arra kényszerülne, hogy olyan, eltérő műszaki jellemzőkkel rendelkező anyagot szerezzen be, amely összeegyeztethetetlenséget, vagy az üzemeltetésben és a karbantartásban aránytalan műszaki nehézségeket eredményezne,

cb) árutőzsdén jegyzett és vásárolt áruk esetében, valamint

cc) ha az árut kivételesen kedvező feltételekkel felszámolási eljárás, végelszámolás, bírósági végrehajtás, vagy az érintett személy vagy szervezet személyes joga szerinti hasonló eljárás során történő értékesítés keretében szerzi be az ajánlatkérő,

d) építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében

da) a korábban megkötött szerződésben nem szereplő, de előre nem látható körülmények miatt az abban szereplő építési beruházások, illetve szolgáltatások teljesítéséhez szükségessé vált kiegészítő építési beruházás vagy szolgáltatás megrendelése szükséges, feltéve, hogy a kiegészítő építési beruházást, illetve szolgáltatást műszaki vagy gazdasági okok miatt az ajánlatkérőt érintő jelentős nehézség nélkül nem lehet elválasztani a korábbi szerződéstől, vagy ha a kiegészítő építési beruházás, szolgáltatás elválasztható az eredeti szerződés teljesítésétől, de feltétlenül szükséges a teljesítés befejezéséhez, továbbá

db) olyan új építési beruházások, illetve szolgáltatások esetében, amelyek attól az ajánlattevőtől megrendelt munkák megismétléséből állnak, akinek, illetve amelynek ugyanaz az ajánlatkérő már odaítélt egy korábbi szerződést, feltéve, hogy ezek az építési munkák, illetve szolgáltatások megfelelnek egy olyan korábbi beszerzésnek, amelyre az eredeti szerződést meghívásos, tárgyalásos eljárást vagy versenypárbeszédet követően ítélték oda, valamint

e) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, valamint Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Magyarország területén kívüli alkalmazása során igénybe vett légi és tengeri szállítási szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetében, ha az ajánlatkérő olyan gazdasági szereplőtől köteles e szolgáltatásokat beszerezni, amely ajánlatát olyan rövid időtartamra tudja fenntartani, hogy a meghívásos és a tárgyalásos eljárásra e törvényben előírt határidők nem lennének betarthatóak.

(3) A (2) bekezdés d) pont da) alpontjában meghatározott kiegészítő építési beruházás, illetve kiegészítő szolgáltatás megrendelésekor – a korábbi nyertes ajánlattevővel kötött – szerződés és szerződések becsült összértéke nem haladhatja meg az eredeti építési beruházás és szolgáltatás értékének felét, ide nem értve a Ptk. 6:244. § (2) bekezdése szerinti, az ajánlattevő kötelezettségi körét érintő szabályokra tekintettel a többletmunka körébe nem tartozó olyan munkákat, melyek nélkül az építmény rendeltetésszerűen nem használható.

(4) A (2) bekezdés d) pont db) alpontjában szabályozott új építési beruházás, illetve szolgáltatás esetében az első szerződés megkötését megelőző beszerzési eljárás ajánlattételi felhívásában hivatkozni kell arra, hogy az ajánlatkérő a későbbiekben ezen jogalapon hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást indíthat. Ezen jogalapra hivatkozva kizárólag az eredeti szerződés megkötését követő öt éven belül indítható hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, kivéve, ha az ezen időtartamon túl történő megindítást valamely a beszerzett eszköz, berendezés, rendszer várható élettartamának, valamint az ajánlattevő személyének megváltozása következtében keletkező műszaki nehézségek indokolják.

(5) A (2) bekezdés c) pont ca) alpontjában meghatározott szerződések, illetve az ismétlődő szerződések tartama nem haladhatja meg az öt évet, kivéve, ha a beszerzett eszköz, berendezés, rendszer várható élettartamának, valamint a szállító megváltozása következtében keletkező műszaki nehézségek a szerződés hosszabb időtartamra történő megkötését teszik indokolttá.

76. § (1) A 75. § (2) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban azokkal az ajánlattevőkkel kell tárgyalni és a tárgyalás befejezésekor írásban szerződést kötni, amelyek a szerződést az eljárásra okot adó körülmény által megkívánt idő alatt képesek teljesíteni. Ebben az esetben az ajánlatkérő eltekinthet alkalmassági követelmény előírásától, és az ajánlattevőnek elegendő nyilatkoznia arról, hogy nem tartozik az 45. § (1) és (2) bekezdésében – és ha az ajánlatkérő azt előírta, a 46. §-ban – foglalt kizáró okok hatálya alá.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetekben az ajánlatkérő ajánlattételi felhívást, vagy ha a körülmények által megkövetelt rendkívüli sürgősség nem teszi lehetővé ajánlattételi felhívás elkészítését, tárgyalási meghívót küld az alkalmas gazdasági szereplőknek. A tárgyalási meghívó az ajánlatkérő nevét, székhelyét, a tárgyalás helyét és idejét, továbbá legalább a beszerzés tárgyát és mennyiségét tartalmazza.

77. § (1) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás – a 75. § (2) bekezdés a) pont af) alpontja és c) pont cb) alpontja szerinti eset kivételével – ajánlattételi felhívás megküldésével kezdődik, a 75. § (2) bekezdés a) pont ac) és ad) alpontja szerinti esetben pedig tárgyalási meghívó megküldésével is kezdődhet. Ha több ajánlattevő nyújthat be ajánlatot, az ajánlattételi felhívást vagy tárgyalási meghívót egyidejűleg kell megküldeni az ajánlattevőknek.

(2) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő tehet ajánlatot.

Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot, valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő azonban tehet olyan gazdasági szereplővel közös ajánlatot, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást.

78. § (1) Az ajánlattételi felhívásnak a 69. § (3) bekezdésében foglaltakon túl a következőket kell tartalmaznia:

a) a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogcímét,

b) a tárgyalás lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, és c) az első tárgyalás időpontját.

(2) Ha az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás mellett nem bocsát rendelkezésre külön ajánlatkérői dokumentumokat, a szerződéses feltételeket, a műszaki leírást, építési beruházásnál az árazatlan költségvetést és adott esetben a nyertes ajánlattevők által alapítandó gazdálkodó szervezettel kapcsolatos követelményeket az ajánlattételi felhívásban köteles megadni.

(3) Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban és az ajánlatkérői dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához a tárgyalások befejezésének időpontjától van kötve.

79. § (1) A tárgyalásra a 74. § (2)–(4) bekezdését kell alkalmazni. A 73. § (9) bekezdése azzal alkalmazandó, hogy végleges ajánlat írásbeli benyújtása csak akkor szükséges, ha az eljárásban több ajánlattevő vesz részt.

(2) A tárgyalás során a beszerzés tárgya és feltételei nem változhatnak olyan módon, hogy

a) az eljárás alapján megkötött szerződés tárgya vagy feltételei olyan jellemzőjükben, illetve körülményükben térjenek el az ajánlattételi felhívás megküldésekor beszerezni kívánt beszerzési tárgytól vagy megadott szerződéses feltételektől, amely nem tette volna lehetővé hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazását,

b) az ajánlattételi felhívásban és az ajánlatkérői dokumentumokban közölt feltételek olyan mértékben módosuljanak vagy egészüljenek ki, hogy annak következtében valamelyik ajánlattevő nem képes a tárgyalások befejezésével végleges ajánlatot tenni, vagy

c) az értékelés szempontjai vagy módszere változnának.

45. Versenypárbeszéd

80. § (1) A versenypárbeszéd olyan beszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa kiválasztott részvételre jelentkezőkkel párbeszédet folytat a beszerzés tárgyának, a szerződés típusának és feltételeinek pontos meghatározása érdekében, majd ajánlatot kér.

(2) Az ajánlatkérő versenypárbeszédet akkor alkalmazhat, ha megítélése szerint a szerződés különös összetettségére tekintettel a meghívásos, illetve a tárgyalásos eljárás nem tenné lehetővé a szerződés odaítélését. Versenypárbeszéd egy részvételre jelentkező esetén is lefolytatható.

(3) A versenypárbeszéd a következő három szakaszra tagolódik:

a) részvételi szakasz,

b) párbeszéd és

c) ajánlattételi szakasz.

(4) A versenypárbeszéd részvételi felhívással indul. A részvételi felhívásban fel kell tüntetni a versenypárbeszéd alkalmazásának indokait. Az eljárás részvételi szakaszában bármely érdekelt gazdasági szereplő nyújthat be részvételi jelentkezést. A 68. § (3) és (4) bekezdését a versenypárbeszédre is alkalmazni kell.

(5) Az ajánlatkérő a részvételi felhívásban meghatározza a beszerzés tárgyára vonatkozó igényeit és követelményeit, amelyeket egy ismertetőben pontosít. Az ismertetőnek tartalmaznia kell különösen a beszerzés tárgyának, az arra vonatkozó műszaki leírásnak, továbbá a szerződéses feltételeknek a meghatározását olyan mértékben, ahogyan az ajánlatkérő erre képes, valamint az arra vonatkozó iránymutatást, hogy az ajánlatkérő mely körülményekről kéri az ajánlattevők javaslatát, és e körülmények tekintetében melyek az ajánlatkérő által igényelt keretek vagy elvárások. A szerződés megkötésének és teljesítésének tervezett határidejét is meg kell jelölnie az ajánlatkérői dokumentumokban.

(6) Versenypárbeszéd alkalmazása esetén a részvételi határidő meghatározására a 70. § (1) és (3) bekezdését, (4) bekezdés a) pontját és (6) bekezdését kell alkalmazni.

(7) A versenypárbeszéd esetén csak az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztására irányuló értékelési szempont alkalmazható.

(8) Az ajánlatkérő a versenypárbeszédben résztvevőket megillető díjakról vagy kifizetésekről rendelkezhet.

81. § (1) Ha a részvételi szakasz eredményes, az eredménynek a részvételre jelentkezőkkel történt közlésétől számított öt munkanapon belül az ajánlatkérő köteles az alkalmasnak minősített jelentkezőknek – ha az ajánlatkérő meghatározta a párbeszédben résztvevők keretszámát, a kiválasztott jelentkezőknek – az ajánlattételi felhívást egyidejűleg megküldeni.

(2) Ha az alkalmasnak minősített jelentkezők száma nem éri el a keretszám alsó határát, az ajánlatkérő az alkalmasnak minősített jelentkezők párbeszédre felhívásával folytatja az eljárást. A párbeszédben részvételre önállóan felhívott ajánlattevők közösen nem nyújthatnak be megoldási javaslatot és közösen nem tehetnek ajánlatot.

(3) Az eljárás párbeszéd szakaszában az ajánlattevők megoldási javaslatokat nyújtanak be, amelynek alapján az ajánlatkérő párbeszédet folytat velük.

82. § (1) Az ajánlattételi felhívásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét,

b) hivatkozást a közzétett részvételi felhívásra és közzétételének napjára,

c) az ajánlatkérői dokumentumok elérhetőségének helyét és módját, ha más módon még nem bocsátották rendelkezésre, a felhíváshoz csatolni kell az érintett dokumentumokat,

d) a megoldási javaslat benyújtásának határidejét,

e) a megoldási javaslat benyújtásának címét és a benyújtás módját,

f) annak feltüntetését, hogy a magyar nyelven kívül más nyelven is benyújtható-e a megoldási javaslat, illetve folytatható-e a párbeszéd,

g) a megoldási javaslatok felbontásának helyét, és idejét,

h) a megoldási javaslatok felbontásán jelenlétre jogosultak felsorolását,

i) a párbeszédre felhívás megküldésének napját,

j) a párbeszéd lefolytatásának menetét és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályait, megkezdésének időpontját,

k) ha az ajánlatkérő él a párbeszéd során az ajánlattevők létszámának csökkentése lehetőségével, a párbeszéd fordulóinak menetét és a megadott fordulót követő párbeszédre kiválasztott résztvevői létszám felső határát,

l) ha az ajánlatkérő díjazásban kíván egy vagy több ajánlattevőt részesíteni, az erre vonatkozó – általa meghatározott – előírásokat, és

m) a részvételi felhívásban előírtakkal összhangban – ha szükséges – a megoldási javaslathoz csatolandó azon igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok meghatározását, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő és alvállalkozója, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő személy vagy szervezet a párbeszéd szakaszában sem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

(2) A 73. § (5) bekezdését a versenypárbeszédre is alkalmazni kell azzal, hogy tárgyalás alatt párbeszédet kell érteni, és az ajánlatkérő a megvitatandó megoldási javaslatok számát csökkenti.

(3) A megoldási javaslatnak tartalmaznia kell

a) az ajánlattevő egy vagy többváltozatú javaslatát a 80. § (5) bekezdése szerinti körülményekre,

b) az ajánlattevő előzetes ajánlatát arra az esetre nézve, ha az általa javasolt műszaki, jogi, és pénzügyi feltételekkel kellene a szerződést teljesíteni, továbbá

c) annak meghatározását, hogy az ajánlattevő megoldási javaslatának mely része üzleti titok.

(4) A megoldási javaslatok benyújtására és bontására az ajánlatok bontásának szabályait alkalmazni kell, az 58. § (1) bekezdés a) pontjában és a 60. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak az ajánlattevők által benyújtott megoldási javaslatokra is alkalmazandóak.

83. § (1) A versenypárbeszédben az ajánlatkérő és egy vagy több ajánlattevő közötti párbeszéd arra irányul, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyek a leginkább alkalmasak az ajánlatkérő beszerzési igényének kielégítésére.

(2) Az ajánlatkérőnek a párbeszéd során is biztosítania kell az egyenlő bánásmódot az ajánlattevők számára, így különösen az ajánlatkérő által adott bármilyen tájékoztatást az összes ajánlattevőnek meg kell adni.

(3) A párbeszéd során az ajánlattevők megoldási javaslatukhoz, az ajánlatkérő az általa meghatározott feltételekhez nincs kötve, az eljárás során azonban a beszerzés tárgya és az ajánlatkérői dokumentumokban meghatározott feltételek nem változhatnak olyan jelentős mértékben, amely torzítaná a versenyt vagy sértené a gazdasági szereplők esélyegyenlőségét. Az értékelés szempontjai vagy módszere az eljárás során nem változhatnak.

(4) A 82. § (2) bekezdése szerinti többfordulós párbeszéd esetén a versenyben maradt résztvevőkkel folytatott további párbeszéd során az ajánlattevők a korábbi fordulóhoz képest az ajánlatkérő számára csak kedvezőbb megoldási javaslatot tehetnek. Ha egy ajánlattevő többváltozatú megoldási javaslatot adott, azokat önálló javaslatnak kell tekinteni, és az ajánlatkérő jogosult a továbbiakban az ajánlattevő egy-egy megoldási javaslatát a párbeszéd további fordulójára, fordulóira nem meghívni.

(5) Az ajánlatkérő az ajánlattevőkkel egyenként folytatja a párbeszédet, az ajánlattevő hozzájárulása nélkül az általa közölt semmilyen információ nem osztható meg a többi résztvevővel. Az ajánlattevő hozzájárulását valamely konkrét információ tervezett közlésére vonatkozóan kell kérni.

(6) Az ajánlatkérőnek – ha a párbeszédre szóbeli tárgyaláson vagy azon is kerül sor – valamennyi tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készítenie, és azt a párbeszéd következő fordulójának megkezdéséig – egyetlen vagy utolsó forduló esetén a párbeszéd befejezését követő két munkanapon belül – minden, az adott tárgyaláson részt vett ajánlattevőnek alá kell írnia, és részükre egy példányt át kell adni, vagy két munkanapon belül megküldeni.

84. § (1) A párbeszédek lezárását követően az ajánlatkérő írásban, egyidejűleg felszólítja a párbeszédben – többfordulós párbeszéd esetén annak utolsó fordulójában – részt vett ajánlattevőket ajánlatuk benyújtására.

(2) Ha az érintett résztvevők hozzájárultak megoldási javaslatuknak a beszerzés tárgyára vonatkozó követelmények kialakítása során történő teljes vagy részleges felhasználásához, továbbá az ajánlatkérő szükségesnek tartja, az ajánlatkérő jogosult a végső ajánlat készítéséhez egy vagy több megoldási javaslat teljes vagy részleges felhasználásával meghatározni a műszaki leírást és a szerződés feltételeit. Ebben az esetben az ajánlatkérő a végleges ajánlat benyújtásához új dokumentációt bocsát rendelkezésre.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti feltételek nem állnak fenn, az ajánlattevők korábbi megoldási javaslatukat véglegesítve tesznek ajánlatot.

(4) Az ajánlattételi felhívásban közölni kell

a) az ajánlattétel határidejét, az ajánlatok benyújtásának helyét,

b) az ajánlatok bontásának helyét és időpontját,

c) a (2) bekezdés szerinti esetben a dokumentáció elérésére vonatkozó információkat,

d) az ajánlati kötöttség időtartamát, és

e) a részvételi felhívásban előírtakkal összhangban az ajánlathoz csatolandó azon igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok meghatározását, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő, alvállalkozója és az alkalmasság igazolásában részt vevő személy vagy szervezet az ajánlattételi szakaszban sem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

(5) Versenypárbeszéd esetében az ajánlattevő ajánlati kötöttsége azzal az eltéréssel érvényesül, hogy az ajánlatkérőnek szükség esetén lehetősége van arra, hogy a szerződés egyes nem lényeges feltételeit a nyertesként megnevezni kívánt ajánlattevővel egy tárgyaláson pontosítsa. Ezek a pontosítások nem torzíthatják a versenyt és nem sérthetik a gazdasági szereplők esélyegyenlőségét.

46. Keretmegállapodások

85. § (1) Az ajánlatkérő keretmegállapodásos beszerzési technikát is alkalmazhat.

(2) Ennek során az e törvényben foglaltaknak megfelelően beszerzési eljárás lefolytatásával keretmegállapodást köt, majd beszerzését a keretmegállapodás alapján ezen alcím szabályai szerint valósítja meg.

(3) Az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérő megjelöli, hogy az eljárás egy vagy több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul, és hogy a 86. §-ban foglaltak szerint az adott keretmegállapodás alapján beszerzés megvalósítására milyen módon vagy módokon kerülhet sor. Ennek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az ajánlatkérő úgy is rendelkezhet, hogy a keretmegállapodás különböző részei esetében – függetlenül attól, hogy az eljárásban részajánlat tételére lehetőség volt-e – a szerződések megkötésére a 86. § (1) bekezdése vagy több ajánlattevő részvétele esetén a 86. § (2) bekezdése szerinti eltérő módokon kerül sor.

(4) A keretmegállapodás alapján a 12. és 13. §-ban meghatározott esetekben csak az eljárást megindító felhívásban megjelölt ajánlatkérők jogosultak a keretmegállapodásban részes ajánlattevőkkel szerződést kötni.

(5) Több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás esetében az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámát, amelynek legfeljebb a felső határáig terjedő számú ajánlattevővel köt majd keretmegállapodást. A keretszámnak a beszerzés tárgyához, az eljárás sajátos jellemzőihez kell igazodnia, és minden körülmények között biztosítania kell a valódi versenyt. A keretszámnak legalább három ajánlattevőt kell magában foglalnia, a keretmegállapodást azonban csak akkor kell legalább három ajánlattevővel megkötni, ha az eljárásban legalább három érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevő vesz részt. Ha a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámának felső határán több ajánlat azonos, az ajánlatkérő a 62. § (2)–(4) bekezdése alkalmazása helyett úgy is dönthet, hogy az összes ilyen azonos ajánlatot tevővel keretmegállapodást köt. Ha az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban azt jelölte meg, hogy az eljárás a 86. § (2) bekezdése szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul, az eljárás akkor is eredménytelennek nyilvánítható, ha csak egy érvényes ajánlatot nyújtottak be.

(6) Keretmegállapodás – a (7) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve – legfeljebb hét évre köthető.

(7) Keretmegállapodás különösen indokolt esetben hét évnél hosszabb, határozott időtartamra is köthető, ha

a) azt a beszerzett eszköz, berendezés, rendszer várható élettartama szükségessé teszi, vagy

b) új ajánlattevő bevonása műszaki szempontból jelentősen megnehezítené a beszerzési igény teljesítését.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott körülmények fennállásának vizsgálatakor azt is szem előtt kell tartani, hogy a hét évnél hosszabb időtartamra megkötésre kerülő keretmegállapodás ne korlátozza aránytalanul a versenyt. A hét évnél hosszabb tartamú keretmegállapodás megkötésére irányuló beszerzési eljárást megindító felhívásban fel kell tüntetni a hosszabb időtartam meghatározásának indokolását.

(9) Az ajánlatkérő nem köteles beszerzését a keretmegállapodás alapján megvalósítani, különösen a több évre kötött keretmegállapodás esetében, vagy ha a keretmegállapodást kötött ajánlattevők száma nem teszi lehetővé a valódi versenyt. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek az új eljárást megindító felhívásban utalnia kell erre a körülményre, és – ha az eljárás hirdetménnyel indul – az új hirdetmény közzétételéről haladéktalanul értesítenie kell a keretmegállapodást kötött ajánlattevőket.

(10) A keretmegállapodás alapján szerződés kizárólag a keretmegállapodás időtartama alatt köthető, és a keretmegállapodás alapján beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiséget.

(11) Ha a keretmegállapodás alapján írásbeli konzultációra vagy a verseny újranyitására kerül sor, a keretmegállapodásban meghatározott feltételeket az írásbeli konzultáció vagy a verseny újranyitása során lényegesen nem lehet módosítani.

86. § (1) Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján – ideértve azt az esetet is, ha az eljárás több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányult, azonban az egyedüli érvényes ajánlattevővel került sor keretmegállapodás megkötésére – az adott beszerzés megvalósítására sor kerülhet

a) ha a keretmegállapodás az annak alapján adott beszerzés megvalósítására irányuló szerződés, szerződések minden feltételét tartalmazza, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján,

b) ha a keretmegállapodás az annak alapján adott beszerzés megvalósítására irányuló szerződés, szerződések minden feltételét tartalmazza, az a) pont szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel, vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel, ha ez utóbbi lehetőséget az ajánlatkérő a keretmegállapodásban – és a megelőző beszerzési eljárásban az eljárást megindító felhívásban – kikötötte. Az arra vonatkozó döntést, hogy egyes beszerzések megvalósítására az írásbeli konzultációt követően kerül-e sor, vagy közvetlenül a keretmegállapodásban foglalt feltételek szerint, a keretmegállapodásba foglalt objektív kritériumok alapján kell meghozni. A keretmegállapodásban meg kell határozni azt is, hogy mely feltételek tekintetében kerülhet sor írásbeli konzultációra. Az írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen, vagy

c) ha a keretmegállapodás nem tartalmazza az annak alapján adott beszerzés megvalósítására irányuló szerződés, szerződések minden feltételét, írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel. A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló beszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére, az ajánlatkérőnek a konzultációra szóló felhívásban kell meghatároznia azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő ajánlatát kiegészíti. A konzultációra szóló felhívásnak tartalmaznia kell az adott beszerzés tárgyára és szerződéses feltételeire vonatkozó adatokat. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról az ajánlatkérő értesíti az ajánlattevőt.

(2) A több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott beszerzés megvalósítására sor kerülhet

a) ha a keretmegállapodás az annak alapján adott beszerzés megvalósítására irányuló szerződés, szerződések minden feltételét tartalmazza, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján, a keretmegállapodásban foglalt objektív szempontok szerint kiválasztott ajánlattevőtől, ajánlattevőktől. A keretmegállapodásnak tartalmaznia kell, hogy melyek azok az objektív szempontok – így különösen az első részben alkalmazott értékelési szempont alapján felállított rangsor vagy a keretmegállapodás alapján megvalósuló beszerzés tárgyával összefüggő más objektív kritérium –, amelyek alapján az adott beszerzés megvalósítására irányuló szerződést az ajánlatkérő a keretmegállapodásban részes valamely ajánlattevővel megköti, vagy

b) ha a keretmegállapodás az annak alapján adott beszerzés megvalósítására irányuló szerződés, szerződések minden feltételét tartalmazza, a verseny újranyitásával, ha ez utóbbi lehetőséget az ajánlatkérő a keretmegállapodásban – és a megelőző beszerzési eljárásban az eljárást megindító felhívásban – kikötötte. Az arra vonatkozó döntést, hogy egyes beszerzések megvalósítására a verseny újbóli megnyitását követően kerül-e sor, vagy közvetlenül a keretmegállapodásban foglalt feltételek szerint, a keretmegállapodásba foglalt objektív kritériumok alapján kell meghozni. A keretmegállapodásban meg kell határozni azt is, hogy mely feltételek tekintetében kerülhet sor a verseny újranyitására.

(3) Az ajánlatkérő a (2) bekezdés b) pontja szerinti verseny újranyitása esetén a keretmegállapodásban köteles meghatározni azt is, hogy mely feltételek tekintetében kerülhet sor a verseny újranyitására. Verseny újranyitása esetén az ajánlatkérő a keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban ajánlattételi felhívást küld. Más ajánlattevő az eljárásba nem vonható be. Az ajánlattételi felhívás tartalmazza

a) az ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levélcímét,

b) a hivatkozást a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárást megindító hirdetményre és közzétételének napjára,

c) a hivatkozást a megkötött keretmegállapodásra,

d) az adott beszerzés tárgyát, és mennyiségét,

e) a szerződés meghatározását,

f) a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét,

g) a teljesítés helyét,

h) az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit vagy a vonatkozó jogszabályokra történő hivatkozást,

i) az ajánlattételi határidőt, és az ajánlatok benyújtásának címét, valamint annak meghatározását, ha az ajánlatkérő a magyar mellett más nyelven is biztosítja az ajánlattételt,

j) az ajánlat felbontásának helyét, idejét, az ott jelenlétre jogosultak meghatározását,

k) az ajánlattevőknek szóló felhívást, amely szerint a kizáró okok fenn nem állásáról nyilatkozniuk kell,

l) az ajánlattételhez szükséges egyéb, adott esetben újabb dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információkat,

m) az ajánlati kötöttség időtartamát, továbbá

n) az értékelési szempontokat és módszert a 61. §-nak megfelelően.

(4) Az ajánlatkérő akkor alkalmazhat a keretmegállapodás megkötésére irányuló beszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szempontoktól eltérő értékelési szempontokat, ha már a keretmegállapodás megkötésére irányuló beszerzési eljárásban az ajánlatkérői dokumentumokban ennek lehetőségét kikötötte és ezt a keretmegállapodásban is rögzítette. Az értékelési szempontokat és módszert az ajánlatkérő a 61. §-nak megfelelően határozza meg. Az ajánlattevő a verseny újranyitása esetén csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet.

(5) Az ajánlatok bontására az 53. § (4) bekezdése, elbírálására az 54. § (1) bekezdése és az 56–60. §, az ajánlatkérő döntéseinek közlésére a 64. és 65. §, valamint a szerződés megkötésére a 95. § alkalmazandó. Az 58. § (4) bekezdés c) pontja szerinti összeg a keretmegállapodásban részes ajánlattevőknek küldött konzultációra szóló felhívásban vagy ajánlattételi felhívásban is megjelölhető.

III. RÉSZ

A VÉDELMI ÉS BIZTONSÁGI BESZERZÉSEK UNIÓS ÉRTÉKHATÁRAIT EL NEM ÉRŐ ÉRTÉKŰ VÉDELMI BESZERZÉSI ELJÁRÁS

X. FEJEZET

A VÉDELMI ÉS BIZTONSÁGI BESZERZÉSEK UNIÓS ÉRTÉKHATÁRAIT EL NEM ÉRŐ ÉRTÉKŰ VÉDELMI BESZERZÉSEK SZABÁLYAI

47. Kivételek

87. § (1) E törvényt nem kell alkalmazni a védelmi és biztonsági beszerzések uniós értékhatárait el nem érő értékű

a) a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 3. § 5., 7., és 9. pontja, valamint szükség- vagy veszélyhelyzet esetén az állatok járványos megbetegedése, a súlyos ipari vagy közlekedési baleset okozta kár, vízkár, illetve vízminőségi kár közvetlen megelőzése, elhárítása, védekezési készültség vagy az azt közvetlenül követő helyreállítás érdekében történő beszerzésre,

b) a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében előállított áruk vagy teljesített szolgáltatások, illetve építési beruházás beszerzésére, valamint

c) a közfoglalkoztató által közfoglalkoztatási jogviszony keretében előállított áruk, teljesített szolgáltatások, illetve építési beruházások beszerzésére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kivételek nem alkalmazhatóak a 17. § (4) bekezdése szerinti esetben.

48. Hirdetmények közzététele

88. § (1) Az ajánlatkérő a részvételi felhívásról szóló hirdetményt, a hirdetmény módosításáról, visszavonásáról, a dokumentáció vagy a határidő módosításáról szóló hirdetményt és a szerződés odaítéléséről szóló hirdetményt az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott minta szerint a honlapján teszi közzé. Az ajánlatkérő tájékoztató jelleggel a hirdetményt – a honlapon történő közzétételt követően – bármilyen más fórumon megjelentetheti. Az így megjelentetett hirdetmény nem tartalmazhat más adatokat, mint amelyek a honlapon közzétételre kerültek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a honlapon történő megjelenés napja minősül a hirdetmény közzététele napjának.

49. Eljárási szabályok

89. § A kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérő az ajánlattételi vagy részvételi határidő lejárta előtt ésszerű időben köteles megadni. Ha az ajánlatkérő úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez, illetve részvételre jelentkezéshez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll elegendő idő rendelkezésre, élhet az ajánlattételi vagy részvételi határidő meghosszabbításának lehetőségével.

90. § Ha az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel történő szerződéskötés esetén a szerződés értéke a becsült értéket meghaladná, és az ajánlatkérő az eljárást olyan szabályok szerint indította meg, amelyek nem lettek volna jogszerűen alkalmazhatóak, ha az ajánlatkérő az eljárás becsült értékeként ezt a szerződéses értéket határozta volna meg, az ajánlatkérő az eljárást eredménytelenné nyilvánítja.

91. § (1) Az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek ajánlatában, illetve részvételi jelentkezésében elegendő nyilatkoznia arról, hogy nem tartozik az 45. § (1) bekezdés 1., 3–16. pontjában, (2) bekezdésében, valamint ha ajánlatkérő előírta, a 46. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alá.

(2) Az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek az 45. § (1) bekezdés 2., 17., és 18. pontjában foglalt kizáró okok fenn nem állását a 46. § (3)–(5) bekezdése alapján kell igazolnia.

(3) Az ajánlattevő vagy a részvételre jelentkező az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában csak nyilatkozni köteles arról, hogy azok nem tartoznak a 45. § (1) és (2) bekezdése, valamint ha ajánlatkérő előírta, a 46. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá.

(4) A 49. § (1) bekezdés a) pontja, a (2) bekezdés a) pontja, valamint a (3) bekezdés a) pontja szerinti igazolási módok helyett az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolható az ajánlattevő, részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más személy vagy szervezet azonos tartalmú nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással.

50. Egyes eljárásfajtákra vonatkozó sajátos szabályok

92. § (1) Meghívásos és tárgyalásos eljárásban a részvételi határidőt az ajánlatkérő nem határozhatja meg a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától számított húsz napnál rövidebb időtartamban.

(2) Meghívásos eljárás alkalmazása esetében az ajánlattételi határidőt legalább az ajánlattételi felhívás megküldését követő naptól számított tizenöt napban kell meghatározni.

(3) Kivételesen indokolt és sürgős esetben, ha a meghívásos vagy tárgyalásos eljárásban az (1) bekezdés szerinti határidő nem lenne betartható, az ajánlatkérő az (1) bekezdésben foglaltnál rövidebb részvételi határidőt is meghatározhat, amely azonban nem lehet rövidebb a részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától számított tíz napnál (a továbbiakban: gyorsított meghívásos vagy tárgyalásos eljárás). A gyorsított meghívásos vagy tárgyalásos eljárás alkalmazásának indokát az eljárást megindító hirdetményben meg kell adni.

(4) A gyorsított meghívásos eljárásban az ajánlatkérő – ha a (2) bekezdésben foglalt határidők nem lennének betarthatóak – az ajánlattételi határidőt nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától számított tíz napnál rövidebb időtartamban.

93. § (1) Versenypárbeszéd esetén a részvételi határidő meghatározására a 92. § (1) és (3) bekezdése alkalmazandó.

(2) Ha az ajánlatkérő a tárgyalásos eljárás során az eljárást megindító felhívásban ennek lehetőségét fenntartotta, az első ajánlatok beérkezését követően dönthet úgy, hogy nem tart tárgyalást, hanem a benyújtott ajánlatok bírálatával és értékelésével befejezi az eljárást. Ebben az esetben döntéséről haladéktalanul – faxon vagy elektronikus úton – értesíti az ajánlattevőket, és tájékoztatja őket arról, hogy ajánlati kötöttségük az értesítés ajánlatkérő általi megküldésével áll be.

94. § (1) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás a 75. § (2) bekezdésében meghatározott eseteken kívül akkor is alkalmazható, ha az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el a huszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri el a százötvenmillió forintot.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az ajánlatkérő köteles biztosítani a versenyt, és legalább három – a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint teljesíteni képes – gazdasági szereplőnek egyidejűleg, közvetlenül írásban ajánlattételi felhívást küldeni. Az ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplők kiválasztásakor az egyenlő bánásmód elvének megfelelően és lehetőség szerint a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés ennek megítélésekor nem alkalmazandó.

IV. RÉSZ

A BESZERZÉSI SZERZŐDÉS

XI. FEJEZET

A BESZERZÉSI SZERZŐDÉS

51. A szerződés megkötése, tartalma

95. § (1) Eredményes beszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes ajánlattevővel – közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőkkel – kell írásban megkötni a beszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően.

(2) A szerződésnek tartalmaznia kell – az eljárás során alkalmazott értékelési szempontra tekintettel – a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek.

(3) Ha az ajánlatkérő lehetővé tette a beszerzés meghatározott részére történő ajánlattételt, a részek tekintetében nyertes ajánlattevőkkel kell szerződést kötni.

(4) Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.

(5) A nyertes ajánlattevő és – a (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított hatvan nappal meghosszabbodik.

(6) Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség (5) bekezdés szerinti időtartama alatt köteles megkötni, ha e törvény másként nem rendelkezik. Nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés – ha az összegezés javítására kerül sor, és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés – megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig.

(7) Ha jogorvoslati kérelmet nyújtanak be, a szerződést – a (3) bekezdés szerinti esetben a jogorvoslati eljárással érintett részre vonatkozó szerződést – az ügy érdemében hozott vagy a beszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a jogorvoslati szerv a szerződés megkötését engedélyezi. Ha időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja.

(8) A (6) bekezdéstől eltérően az ott rögzített tíz napos időtartam letelte előtt is megköthető a szerződés,

a) ha a meghívásos, a tárgyalásos eljárásban, vagy versenypárbeszédben csak egy ajánlatot nyújtottak be, és ha az eljárásban volt érvénytelen részvételi jelentkezés vagy sor került kizárásra, az erre vonatkozó döntés ellen a jogorvoslat kezdeményezésének határideje az érintettek számára lejárt, vagy a döntést a jogorvoslati szerv jogszerűnek ítélte,

b) ha a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást a 75. § (2) bekezdés a) pont ac) vagy ad) alpontja alapján indították,

c) a keretmegállapodás alapján történő beszerzés esetében, kivéve, ha a beszerzés a verseny újranyitásával valósul meg,

d) ha a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást a 75. § (2) bekezdés a) pont ae) alpontja, c) pont ca) vagy cb) alpontja alapján indították, vagy

e) ha a 94. § (1) bekezdése szerinti eljárásban csak egy ajánlatot nyújtottak be.

(9) Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő az (5) bekezdésben meghatározott időtartam alatt akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól – szabadul ajánlati kötöttségétől –, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt a szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes, vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.

96. § Az ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez kapcsolódóan sajátos, különösen

a) szociális,

b) környezetvédelmi,

c) minőségbiztosítási,

d) az alvállalkozói szerződés kezelésére,

e) a minősített adatok védelmére, illetve az elektronikus információbiztonságra,

f) a teljesítés biztonságára, a biztonsági intézkedésekre,

g) a szerződés tárgyához kapcsolódó speciális feltételekre, követelményekre, az azokkal kapcsolatos intézkedésekre, a követelmények betartásának ellenőrzésére, ezekkel összefüggésben a szerződés egyoldalú megszüntetésének okaira, vagy

h) a nemzetbiztonsági szolgálatnak minősülő ajánlatkérő tekintetében kiegészítő ellenőrzésre

vonatkozó, sajátos feltételeket határozhat meg. Az ilyen szerződéses feltételekre utalást az eljárást megindító felhívásban fel kell tüntetni, és a feltételeket a dokumentációban foglalt szerződéstervezetnek tartalmaznia kell.

97. § Az ajánlatkérőnek az eljárást megindító felhívásban a szerződés időtartamát úgy kell meghatároznia, hogy ha a szerződés tárgya, a választott szerződéses konstrukció vagy a hozzá kapcsolódó fizetési feltételek vagy a nyertes ajánlattevő által eszközölt befektetés nem indokolja, a szerződést ne kösse határozatlan vagy olyan, aránytalanul hosszú határozott időtartamra, amely a verseny fenntartása és a közpénzek hatékony elköltésének céljával ellenkezik.

98. § (1) Ha az építési beruházás megvalósítására irányuló szerződésben a felek tartalékkeretet kötnek ki, annak értéke nem haladhatja meg a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás 10%-át.

(2) A dokumentáció részét képező szerződésben vagy szerződéses feltételekben előre részletesen rögzíteni szükséges a tartalékkeret felhasználásának szabályait, valamint meg kell jelölni annak mértékét.

(3) A tartalékkeret kizárólag az építési beruházás teljesítéshez, a rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges munkák ellenértékének elszámolására használható fel.

(4) A tartalékkeret a szerződés teljesítése során szükségessé váló, a Ptk. 6:244. § (2) bekezdése szerinti pótmunka elvégzésére is felhasználható, feltéve, hogy az a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelel.

(5) A (3) bekezdés keretei között a tartalékkeret felhasználása nem vonja maga után szerződésmódosítás vagy beszerzési eljárás lefolytatásának szükségességét, a szerződésben azonban egyértelműen, minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon rögzíteni kell a tartalékkeret felhasználásának lehetséges eseteit és pénzügyi feltételeit.

(6) Az ajánlatkérő a beszerzés becsült értékébe a tartalékkeretet is köteles beszámítani.

52. Szerződési biztosítékok

99. § (1) Ha az ajánlatkérő a szerződésben biztosítékot köt ki, ezt a tényt, továbbá a biztosítékok körét és mértékét az eljárást megindító felhívásban közölni kell. A (2)–(8) bekezdés nem alkalmazandó a Ptk. Hatodik Könyvének XXVI. Fejezetében szabályozott, a szerződést megerősítő biztosítékokra.

(2) A szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként legfeljebb a szerződés szerinti, tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-át elérő biztosíték köthető ki.

(3) A szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként legfeljebb a szerződés szerinti, tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-át elérő biztosíték köthető ki.

(4) A biztosítéknak a szerződésben foglalt feltételek szerint kell rendelkezésre állnia, nem írható elő azonban, hogy a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igényekre kikötött biztosíték a szerződés hatálybalépését, a hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték a szerződés teljesítésének időpontját megelőzően álljon rendelkezésre. Bármely egyéb célból kikötött biztosíték esetében a biztosíték rendelkezésre állása attól az időponttól követelhető meg, amelytől kezdve a biztosítékkal biztosított esemény bekövetkezhet, de legkorábban a szerződéskötés időpontjától.

(5) A (4) bekezdés szerinti biztosíték határidőre történő nyújtásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, egyéb igazolás, nyilatkozat a biztosítékokról a beszerzési eljárásban nem kérhető.

(6) Biztosíték kikötése esetén az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban

a) előírja, hogy a biztosítékok az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint nyújthatóak óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével, átutalásával, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel, vagy

b) megjelöl egy vagy több – az a) pontban nem szereplő – biztosítéki formát, illetve biztosítéknyújtási módot, és előírja, hogy a biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető bármelyik megjelölt vagy az a) pontban meghatározott formában, illetve módon.

(7) A hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték vonatkozásában az ajánlatkérő a szerződésben lehetővé teheti, hogy a biztosíték vagy annak meghatározott része az ajánlattevőnek a teljesítésért vagy részteljesítésért járó ellenértékből visszatartás útján kerüljön biztosításra, amelyre az óvadék szabályait kell alkalmazni.

(8) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a (6) és (7) bekezdésben foglalt egyik biztosítéki formáról a másikra áttérhet, a biztosítéknak azonban a szerződésben foglalt összegnek és időtartamnak megfelelően folyamatosan rendelkezésre kell állnia.

53. A szerződés teljesítésére vonatkozó rendelkezések

100. § (1) Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről – a teljesítésigazolásról – vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni.

(2) Építési beruházás megvalósítására kötött kivitelezési szerződés esetében az ajánlatkérőként szerződő fél, ha az ajánlattevőként szerződő fél írásbeli értesítésére – készre jelentésére – a szerződésben az átadás-átvételi eljárás megkezdésére meghatározott határidőt követő tizenöt napon belül nem kezdi meg az átadás-átvételi eljárást, vagy megkezdi, de a szerződésben – a Ptk. 6:247. § (2) bekezdésére figyelemmel – meghatározott határidőben nem fejezi be, az ajánlattevőként szerződő fél kérésére a teljesítésigazolást köteles kiadni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek ezekről nem vagy ezektől eltérően állapodtak meg.

101. § (1) A felek abban az esetben állapodhatnak meg előleg fizetésében, ha

a) az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban azt lehetővé tette, vagy

b) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlattevő kerül felhívásra ajánlattételre.

(2) Az ajánlatkérő biztosíték adásához kötheti az előlegfizetést. Az ajánlatkérő köteles biztosítékot kikötni, ha az előleg mértéke meghaladja a szerződés szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás összegének 25%-át.

(3) A biztosíték mértéke nem haladhatja meg az előleg mértékét. Az ajánlatkérő a (2) bekezdésben foglalt bármely esetben jogosult az előleg mértékénél kisebb mértékű biztosítékot kikötni.

102. § (1) A felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, feltéve, hogy a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt, ebben az esetben minden részletre alkalmazni kell az e törvényben a kifizetésekre előírt szabályokat.

(2) Az ajánlatkérő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.

(3) Semmis – a késedelmi kamat tekintetében a Ptk. 6:155. § (4) bekezdésében lehetővé tett eset kivételével – a beszerzési eljárás alapján megkötött szerződés azon rendelkezése, amely kizárja vagy korlátozza az ajánlatkérő szerződésszegése esetére irányadó jogkövetkezmények alkalmazását.

(4) Feltételes beszerzés esetén az ajánlatkérő jogosult az eljárást megindító felhívásban megjelölt azon feltételt, amelytől a beszerzés eredményességét függővé tette, a beszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként is kikötni.

103. § (1) Az ajánlatkérő köteles szerződéses feltételként előírni, hogy a nyertes ajánlattevő

a) nem fizethet, illetve nem számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a 45. § (1) bekezdés 12. pontja szerinti társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak, és

b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a 109. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti.

(2) A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.

54. A szerződés érvénytelensége

104. § (1) Semmis a szerződés, ha

a) azt a beszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötték meg,

b) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként úgy kötötték meg, hogy nem álltak fenn a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazhatóságának feltételei,

c) a felek a szerződéskötési moratóriumra vonatkozó szabályok megsértésével kötöttek szerződést, és ezzel megfosztották az ajánlattevőt a szerződéskötést megelőző jogorvoslat lehetőségétől, egyben olyan módon sértették meg a beszerzésekre vonatkozó szabályokat, hogy az befolyásolta az ajánlattevő esélyét a beszerzési eljárás megnyerésére, vagy

d) a szerződés megkötésére a 85. § (5) bekezdésében és a 86. § (2) bekezdésében foglalt szabályok megsértésével a 95. § (8) bekezdés c) pontjában meghatározott szerződéskötési tilalmi időszaktól való eltérés alkalmazásával került sor.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjától eltérően a szerződés nem semmis, ha az ajánlatkérő azért nem folytatott le hirdetmény közzétételével induló beszerzési eljárást, vagy kötött beszerzési eljárás mellőzésével megállapodást, mert úgy ítélte meg, hogy a hirdetmény nélkül induló beszerzési eljárás alkalmazásával, vagy a beszerzési eljárás mellőzésével történő szerződéskötésre e törvény szerint lehetősége volt, szerződéskötési szándékáról külön jogszabályban meghatározott minta szerinti hirdetményt tett közzé, valamint a szerződést nem kötötte meg a hirdetmény közzétételét követő naptól számított tizedik napon belül.

(3) Az (1) bekezdés c) pontjától eltérően a szerződés nem semmis, ha az ajánlatkérő úgy ítélte meg, hogy a 85. § (5) bekezdésében és a 86. § (2) bekezdésében meghatározottakkal összhangban járt el, a keretmegállapodás alapján történő beszerzés megvalósítása tárgyában hozott döntésről és annak indokairól tájékoztatta a keretmegállapodásban részes ajánlattevőket és a szerződést nem kötötte meg e tájékoztatás közlésétől számított tizedik napon belül.

(4) Az (1) bekezdés szerint megkötött szerződés esetében az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása során a bíróság a szerződést megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal érvényessé nyilváníthatja, ha kiemelkedően fontos közérdek fűződik a szerződés teljesítéséhez. A szerződéshez közvetlenül kapcsolódó gazdasági érdek – így különösen a késedelmes teljesítésből, az új beszerzési eljárás lefolytatásából, a szerződő fél esetleges változásából vagy az érvénytelenségből következő kötelezettségekből eredő költség – nem tekinthető kiemelkedően fontos közérdeknek, a szerződés érvényességéhez fűződő további gazdasági érdekek pedig kizárólag akkor, ha a szerződés érvénytelensége aránytalan következményekkel járna.

(5) E törvény rendelkezései nem zárják ki a Ptk. 6:95. § alkalmazását a beszerzésre, illetve a beszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző módon megkötött szerződés semmisségének megállapítása tekintetében. Az (1) bekezdésben foglalt eseteken kívül a beszerzési eljárás szabályainak – ide nem értve a szerződés tartalmi elemeit szabályozó rendelkezéseket – megsértése abban az esetben eredményezi a szerződés érvénytelenségét, ha az adott jogsértés súlyára és jellegére tekintettel a szerződés érvényessége a törvény céljaival és alapelveivel összeegyeztethetetlen lenne.

55. A szerződés teljesítésében részt vevők

105. § (1) A szerződést a beszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek, vagy – ha az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet létrehozásának kötelezettségét előírta vagy azt lehetővé tette – a nyertes ajánlattevő, ajánlattevők, vagy az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő, ajánlattevők kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie.

(2) Az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet az 50. § (8) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más – ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is –, ha az ajánlattevő e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel – ha a beszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a beszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg.

(3) Az ajánlatkérő nem korlátozhatja az ajánlattevő jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során az 50. § (9) bekezdése szerinti lehetőséggel élt. Ha az ajánlatkérő ezt előírta, a nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző beszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.

(4) Az alvállalkozó, vagy a nem alvállalkozóként bevont, a (2) bekezdés szerinti szervezet vagy szakember bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy vagy szervezet igénybe vétele a beszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának tekinthető. Az értékeléskor meghatározó szakember személye csak az ajánlatkérő hozzájárulásával és abban az esetben változhat, ha az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az értékelttel egyenértékű szakember kerül bemutatásra.

106. § (1) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél vagy felek személye csak az alábbi esetekben változhat meg:

a) ha a 108. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő egyértelmű szerződéses rendelkezés alapján a jogutódlás projekttársaság vagy a teljesítés biztonsága érdekében ilyen szerződéses rendelkezés alapján a teljesítéshez finanszírozást nyújtó jogi személy vagy az általa megjelölt jogi személy által történik, vagy

b) ha a szerződő fél személyében bekövetkező jogutódlás a jogi személy átalakulásának, egyesülésnek, szétválásnak vagy a jogutódlással megszűnés más esetének következménye, vagy olyan részleges jogutódlás eredményeként következik be, ahol egy gazdasági egységként működő teljes üzletág a hozzá tartozó szerződésekkel, eszközökkel és munkavállalókkal – nem gazdasági társaság jogi személy esetén az adott tevékenységet ellátó teljes szervezeti egység – átruházásra kerül a jogutódra, vagy az eredeti szerződő félre vonatkozó fizetésképtelenségi eljárás során kerül a szerződés átruházásra, ha a szerződésbe lépő jogutód nem áll a beszerzési eljárásban alkalmazott kizáró ok hatálya alatt, megfelel a beszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem e törvény alkalmazásának megkerülését célozza.

(2) Az ajánlattevőként szerződő fél személye az (1) bekezdésben foglalt eseteken kívül csak új beszerzési eljárás eredményeként változhat. A szerződő felek változása mellett szükségessé vált, a jogviszony egyéb elemeinek változására a 108. §-t kell alkalmazni.

(3) Az ajánlatkérőként szerződő fél személyében bekövetkező jogutódlás nem irányulhat e törvény alkalmazásának megkerülésére.

107. § (1) Ha a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő vagy ajánlattevők projekttársaságot hoznak létre, a szerződésben elő kell írni, hogy az abban foglalt jogok és kötelezettségek a projekttársaság létrejöttét követően a projekttársaságot illetik meg, illetve terhelik, és a szerződő felek kötelesek az ehhez szükséges ügyleteket megkötni. Ebben az esetben az ajánlatban megjelölt alvállalkozók a projekttársasággal kötelesek a szerződés teljesítéséhez szükséges szerződéseket megkötni.

(2) Az ajánlatkérőként szerződő fél és a projekttársaság közötti szerződésre egyebekben a szerződésekre vonatkozó szabályokat – így különösen a szerződések nyilvánosságára, a szerződések kötelező tartalmára és módosítására vonatkozó, továbbá a szerződések teljesítésének ellenőrzésével kapcsolatban e törvényben vagy más jogszabályban foglalt előírásokat – is alkalmazni kell.

(3) A projekttársaság és a nyertes ajánlattevő vagy ajánlattevők a szerződés teljesítéséért egyetemlegesen felelnek.

(4) A projekttársaság csak a szerződés teljesítése érdekében szükséges tevékenységet végezhet, ilyen szerződéseket köthet, más gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet, valamint nem alakulhat át, nem válhat szét és nem egyesülhet más jogi személlyel.

(5) A projekttársaságban a nyertes ajánlattevőn vagy ajánlattevőkön kívül más nem szerezhet részesedést, kivéve azt az esetet, amikor az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban megjelöli, hogy a projekttársaságot a nyertes ajánlattevő vagy ajánlattevők és az ajánlatkérő hozzák létre. A projekttársaság jegyzett tőkéjét és jegyzett tőkén felüli vagyonát – ide nem értve az osztalékot – az alapítók nem vonhatják el.

(6) A nyertes ajánlattevő vagy ajánlattevők a projekttársaságot akkor szüntethetik meg, ha

a) a projekttársaság a szerződésben foglaltakat teljesítette és az ajánlatkérővel az egymás felé fennálló elszámolási kötelezettségeket is teljesítették, vagy

b) a nyertes ajánlattevő vagy ajánlattevők a szerződésből, valamint a szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésből származó jogokat és kötelezettségeket a projekttársaságtól teljes egészében átvállalták.

(7) Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződést felmondhatja, ha a nyertes ajánlattevő részére gazdasági társaság alapítását írja elő, és az ajánlattevő a társasági szerződés megkötését, illetve az alapszabály elfogadását a szerződés aláírásától számított húsz napon belül a cégbírósághoz nem jelenti be vagy a cégbíróság a gazdasági társaság cégbejegyzési kérelmét jogerősen elutasítja.

(8) A projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként, illetve árbevételként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig –, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt.

56. A szerződés módosítása

108. § (1) A (2)–(8) bekezdést a szerződés felek – vagy az erre jogosult valamelyik fél – általi módosítására, valamint a felek jogviszonyának a szerződésben foglalt rendelkezéseknek megfelelő változására (továbbiakban együtt: szerződésmódosítás) kell alkalmazni.

(2) A szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új beszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el