Időállapot: közlönyállapot (2017.X.27.)

2017. évi CXXX. törvény - a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról 3/4. oldal

a) „Az ideiglenes megelőző távoltartó határozat bírósági felülvizsgálata” alcímének címében a „határozat bírósági felülvizsgálata” szövegrész helyébe a „határozat elleni jogorvoslat” szöveg,

b) 12. § (6) bekezdésében a „bírói felülvizsgálatára” szövegrész helyébe az „elleni jogorvoslatra” szöveg,

c) 13. § (1) bekezdésében a „bíróság nemperes” szövegrész helyébe a „bíróság polgári nemperes” szöveg,

d) 13. § (4) bekezdésében az „annak Pp. szerinti” szövegrész helyébe az „annak Ptk. szerinti” szöveg,

e) 16. § (9) bekezdésében a „Pp. 252. § (2) és (3) bekezdése” szövegrész helyébe a „Pp. 381. §-a” szöveg

lép.

39. A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény módosítása

87. § (1) A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Hetv.) 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A hagyatéki eljárás polgári nemperes eljárás, amelyre – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni. A hagyatéki eljárásra az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kjnp.) rendelkezéseit – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nem lehet alkalmazni.”

(2) A Hetv. 9. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:

„(2) Az eljárásban a jogi képviselet nem kötelező.”

(3) A Hetv. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„10. § Az eljárásban az ügy érdemében is végzéssel kell határozni.”

(4) A Hetv. a következő 10/A. §-sal egészül ki:

„10/A. § (1) Az eljárásban

a) ideiglenes intézkedés elrendelésének,

b) a hagyatéki eljárásban érdekelt halála vagy megszűnése miatti félbeszakadásnak, valamint

c) beavatkozásnak nincs helye.

(2) Az eljárásban a Pp. 148. §-a nem alkalmazható.

(3) Az eljárásban a Pp. jegyzőkönyvre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet a közjegyző maga is felveheti és a jegyzőkönyv folyamatos felvétel útján történő készítésének nincs helye.

(4) Az eljárás nem különül el perfelvételi és érdemi tárgyalási szakra. Azokat az eljárási cselekményeket, amelyek megtételét a Pp. a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig teszi lehetővé, az eljárást befejező végzés meghozataláig lehet megtenni.”

(5) A Hetv. 11. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha a hagyatéki eljárásban érdekelt a részére az iratoknak elektronikus úton való kézbesítését kérte, utóbb a beadvány papíralapú benyújtásával egyidejűleg kérheti a közjegyzőtől a papíralapú eljárásra történő áttérés engedélyezését a Pp. szabályainak alkalmazásával. Az elektronikus úton való kézbesítés alóli kivételekre a Pp. és az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény rendelkezései alkalmazandók.”

88. § (1) A Hetv. 23. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A leltár mellékletét képező papíralapú okiratokat a Pp.-ben meghatározottak szerinti elektronikus kézbesítésen felül postai úton kell továbbítani, ha az okirat végintézkedést tartalmaz vagy papíralapú bemutatása, megtekintése egyéb, az eljárás kimenetelét befolyásoló okból szükséges, különösen akkor, ha a papíralapú okirat valódisága vitás. A papíralapú megküldést a közjegyző hivatalból és az öröklésben érdekelt indítványára is elrendelheti.”

(2) A Hetv. 72. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A hagyatéki eljárásban – ideértve a közjegyző határozata ellen előterjesztett fellebbezés elbírálása iránti bírósági eljárást is – nincs helye költségmentességnek és költségfeljegyzési jognak.”

(3) A Hetv. 109. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A hagyatéki eljárásban hozott

a) ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés,

b) teljes hatályú hagyatékátadó végzés,

c) ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válását megállapító végzés,

d) a 89. § szerinti végzés,

e) az öröklési bizonyítvány kiállítása iránti kérelem tárgyában hozott végzés,

f) az eljárási költséget megállapító és annak viselésére kötelező, valamint

g) a pénzbírságot kiszabó végzés ellen fellebbezésnek van helye.”

40. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosítása

89. § A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 16/G. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az olyan jognyilatkozattal kapcsolatban, amely tekintetében e törvény alapján bírósági eljárásnak van helye, a kézbesítési kifogás az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési fikció beálltáról való tudomásszerzéstől számított 15 napon, de legkésőbb a fikció beálltától számított 3 hónapon belül terjeszthető elő a bíróságnál. A kézbesítési kifogásra egyebekben a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.”

41. A határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról szóló 2011. évi LXVII. törvény módosítása

90. § (1) A határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról szóló 2011. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: 2011. évi LXVII. törvény) 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A bíróságnak a kérelem központi hatóság részére történő továbbítására szolgáló eljárása polgári nemperes eljárás, amelyre – ha e törvény másként nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(2) A 2011. évi LXVII. törvény 10. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a kérelem továbbítása elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének nincs helye, a bíróság a hiánytalan kérelmet és mellékleteit megküldi a központi hatóságnak, és értesíti arról, hogy a kérelmezőt költségmentességben részesítette vagy a fordítási költségek letétbe helyezésére sor került. A kérelem megküldéséről rendelkező végzés ellen a kérelmező részéről fellebbezésnek nincs helye.”

42. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítása

91. § (1) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 22. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A pert az érintett – választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja.”

(2) Az Infotv. 31. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az országos illetékességű közfeladatot ellátó szerv ellen indult per kivételével a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik, és arra a törvényszék székhelyén lévő járásbíróság, Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékes. A bíróság illetékességét az alperes közfeladatot ellátó szerv székhelye alapítja meg.”

(3) Az Infotv. 64. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A bíróság hatáskörének és illetékességének megállapítására a 31. § (5) bekezdését kell alkalmazni.”

92. § Az Infotv. 31. § (6a) bekezdésében a „per tárgyalását” szövegrész helyébe a „peres eljárást” szöveg lép.

43. A központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény módosítása

93. § A központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény 17–20. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„17. § (1) A nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetve azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a 16. § (4) bekezdésében meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő harminc napon belül a nyilvántartott személy lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani. Határidőben előterjesztettnek kell tekinteni a keresetlevelet, ha azt a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adták, vagy elektronikus úton az informatikai követelményeknek megfelelően előterjesztették. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak van helye.

(2) A nyilvántartott személyt az (1) bekezdés szerinti keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-szolgáltató, illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az e törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti perre a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) A bíróság haladéktalanul, de legkésőbb a bírósághoz érkezéstől számított három munkanapon belül megvizsgálja, hogy a keresetlevél alkalmas-e a perfelvételre, és amennyiben alkalmas, legkésőbb a keresetlevél előterjesztésétől számított tizenötödik napra kitűzi a perfelvételi tárgyalást, amelyre a feleket idézi. Ha a keresetlevél csak a bíróság intézkedését követően válik a tárgyalásra alkalmassá, a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítani.

(5) A bíróság a perfelvételi tárgyalásra történő idézéssel egyidejűleg közli a keresetet az alperessel és felhívja a feleket, hogy az ügyre vonatkozó valamennyi okiratot és egyéb bizonyítási eszközt a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is, hogy a keresetre a tárgyaláson adja elő az írásbeli ellenkérelemnek megfelelő tartalmú nyilatkozatát.

(6) Az alperes legkésőbb a perfelvételi tárgyalás határnapját megelőző három nappal korábban írásbeli ellenkérelmet nyújthat be, feltéve, hogy azt egyidejűleg – ajánlott elsőbbségi postai küldeményként – a felperesnek is megküldi, és ennek tényét igazolja. Az e rendelkezések megsértésével teljesített perbeli cselekmények hatálytalanok.

(7) Ha a perfelvételi tárgyalást az alperes elmulasztotta, és írásbeli védekezést sem terjesztett elő, a keresetet nem vitatottnak kell tekinteni, és a bíróság a perfelvétel lezárását követően ítéletével marasztalja az alperest, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye. Ha a jelen lévő alperes korábban írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő, azt legkésőbb a perfelvételi tárgyaláson szóban köteles előadni.

(8) A referenciaadat-szolgáltatót, illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a referenciaadat átadásának, illetve KHR-ben történő kezelésének e törvényben meghatározott feltételei fennálltak. E körben a bizonyítás elmaradása vagy eredménytelensége a referenciaadat-szolgáltatót, illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozást terheli.

(9) A perfelvételi tárgyalás folytatásának elrendelése esetén a folytatólagos perfelvételi tárgyalás időpontját tizenöt napon belüli határnapra kell kitűzni.

(10) A bíróság a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően nyomban megtartja az érdemi tárgyalást. Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, vagy amelyeket a felek legkésőbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig felajánlottak. A perben utólagos bizonyításnak nincs helye.

(11) Az érdemi tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos érdemi tárgyalást az elhalasztott tárgyalás határnapját követő tizenöt napon belüli határnapra kell kitűzni.

18. § (1) A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a per megindítására vonatkozó adatot az eljárásjogerős befejezéséig a vitatott referenciaadattal együtt köteles nyilvántartani.

(2) A keresetlevél perfelvételre való alkalmassága esetén kérelemre a bíróság végzésével ideiglenes intézkedésként két munkanapon belül elrendeli a referenciaadatok zárolását, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a kereseti kérelem megalapozottsága valószínűnek mutatkozik.

(3) Ha a bíróság a referenciaadatok zárolását rendelte el, akkor az erre vonatkozó határozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül a referenciaadatokat zárolni kell. A referenciaadatok zárolása esetén azok – a Családi Csődvédelmi Szolgálat kivételével – a referenciaadat-szolgáltató részére nem továbbíthatók, azokat csak a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás.

(4) A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye.

(5) A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 121. § (1) bekezdés c) és f) pontja esetében van helye.

19. § (1) Az ítélet jogerőre emelkedéséig a referenciaadatot a 18. § (3) bekezdése szerint kell kezelni, ha az elsőfokú ítélet a referenciaadat törlését rendelte el.

(2) A referenciaadat zárolását, a zárolás megszüntetését, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerős határozatának kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül végre kell hajtani.

(3) A bíróság a referenciaadat módosítására vagy törlésére vonatkozó jogerős határozatát a Magyar Nemzeti Banknak is megküldi.

20. § A másodfokú bíróság a fellebbezést legkésőbb az iratok beérkezésétől számított tizenöt napon belül köteles elbírálni. A fellebbező fél ellenfele a fellebbezés kézbesítésétől számított három napon belül kérheti tárgyalás tartását, és öt napon belül köteles előterjeszteni írásban a fellebbezési ellenkérelmet és az esetleges csatlakozó fellebbezést.”

44. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény módosítása

94. § A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) a következő 196/B. §-sal egészül ki:

„196/B. § Az ügyelosztási rend kialakítása során a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXX. törvény hatálybalépését követően is figyelemmel kell lenni a még folyamatban lévő kiemelt jelentőségű perekre.”

95. § Hatályát veszti a Bszi.

a) 10. § (1) bekezdésében a „polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti kiemelt jelentőségű perekben, továbbá a”,

b) 10. § (3) bekezdésében a „kiemelt jelentőségű perekre és”

szövegrész.

45. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosítása

96. § A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 212. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az ülnök esetében a 41. § és a 42. § (1)–(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.”

46. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosítása

97. § (1) Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv.) 9/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A végelszámolással kapcsolatos bírósági eljárásokban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(2) Az Ectv. 9/K. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az e cím szerinti bírósági eljárásokban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

98. § Az Ectv. 9/K. § (5) bekezdésében a „221. §-ában” szövegrész helyébe a „346. § (4)–(6) bekezdésében” szöveg lép.

47. A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosítása

99. § (1) A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Cnytv.) 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az e törvényben szabályozott polgári peres eljárások lefolytatására – e törvényben meghatározott kivétellel – a szervezet székhelye szerinti bíróság illetékes.”

(2) A Cnytv. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket törvény eltérően nem szabályoz a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(3) A Cnytv. 11. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha a bíróság az áttérés iránti kérelmet elutasítja, felhívja a kérelmezőt, hogy a papíralapon megküldött beadványt szabályszerűen elektronikus úton nyújtsa be. Ha a kérelmező e felhívásnak nem tesz eleget, a bíróság a kérelmet visszautasítja. A bíróság a felhívást, az áttérés iránti kérelem elutasítását és a kérelem visszautasítását papíralapon közli a kérelmezővel.”

(4) A Cnytv. 17. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a belföldi idézési címmel és belföldi idézési című képviselővel sem rendelkező kérelmező a szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg nem jelöl meg belföldi idézési című kézbesítési megbízottat (Pp. 142–143. §) vagy az irat a kézbesítési megbízott részére nem volt kézbesíthető, a bíróság felhívja, hogy a felhívás kézhezvételétől számított harminc napon belül a kézbesítési megbízott nevét és címét jelentse be, és – szükség szerint – egyidejűleg a kézbesítési megbízottal kötött és teljes bizonyítóerejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt megbízási szerződését nyújtsa be.”

100. § (1) A Cnytv. 29. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a nyilvántartásba vételi kérelmet visszautasító végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül az ügy előzményére hivatkozással ismételten kérik a szervezet nyilvántartásba vételét, a korábbi eljárásban benyújtott iratokat nem kell ismételten benyújtani, azok az új eljárásban felhasználhatóak. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs.”

(2) A Cnytv. 29. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Ha a nyilvántartásba vételi kérelmet visszautasító végzés jogerőre emelkedését megelőzően ismételten kérik a szervezet nyilvántartásba vételét, azt a visszautasító végzés ellen előterjesztett fellebbezés visszavonásának vagy a végzés elleni fellebbezési jogról való lemondásnak kell tekinteni; az ezzel ellentétes nyilatkozat hatálytalan.”

(3) A Cnytv. 30. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A bíróság a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet hatvan napon belül elutasítja, ha a kérelmező a hiánypótlási felhívást követően a kitűzött határidő alatt a hiánytalan kérelmet (annak hiánypótlási felhívásban megjelölt részét) nem nyújtotta be, vagy a hiánypótlást hibásan terjesztette elő és emiatt a kérelem nem bírálható el. A kérelem visszautasításának nincs helye.”

(4) A Cnytv. 34. § (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a mintaokirat kiegészítésére vagy bármely rendelkezésének elhagyására kerül sor – ideértve azt az esetet is, ha elhagyásra kerül a mintaokirat jellegre történő utalás – vagy a kérelemhez nem csatolják a jogszabályban meghatározott, a kérelem tartalmára figyelemmel szükséges valamely mellékletet, a bíróság a kérelmet visszautasítja.”

(5) A Cnytv. 46/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az egyesület [4. § a) pont], az alapítvány és a sportról szóló törvény szerinti sportegyesület nyilvántartásba vételi, változásbejegyzési kérelemének helyt adó, valamint a közhasznú nyilvántartásba vételét elrendelő végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. Ezen határozatok meghozataluk napján jogerőre emelkednek; a bíróság a határozatához ugyanezen naptól kötve van. A végzés vagy az annak meghozatala alapjául szolgáló eljárás, illetve a kérelemhez mellékelt iratok jogszabályba ütközése miatt az ügyész, valamint az, akire a végzés rendelkezést tartalmaz – a rendelkezés őt érintő részére vonatkozóan – pert indíthat a szervezet ellen a végzés hatályon kívül helyezése iránt a szervezet székhelye szerint illetékes törvényszék előtt. A szervezet kérelemre történő törlését elrendelő végzés ellen a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani.”

101. § (1) A Cnytv. 71/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A törvényességi felügyeleti eljárás polgári nemperes eljárás, amelyben azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket törvény eltérően nem szabályoz a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni, szünetelésnek azonban nincs helye. A törvényességi felügyeleti eljárásban az elektronikus kapcsolattartás nem kötelező azon szervezet esetében sem, amely a 8. § alapján elektronikus útra kötelezett.”

(2) A Cnytv. 71/A. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az eljárásra a nyilvántartást vezető bíróság illetékes.”

(3) A Cnytv. 71/D. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárásban félként csak a szervezet vesz részt. A hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárásban hozott érdemi határozatokkal szemben a szervezet jogorvoslattal élhet. Az eljárásban felmerült költségeket – így különösen a meghallgatás, a felügyelőbiztos költségeit – az állam előlegezi. Amennyiben a törvényességi felügyeleti eljárásban a szervezet a törvényes működést helyreállítja, de az eljárásra okot adott, illetve a bíróság a szervezettel (képviselővel) szemben intézkedést alkalmaz, a felmerült költségek viselésére a szervezetet kell kötelezni.”

(4) A Cnytv. 71/D. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Behajthatatlanság esetén, illetve, ha az eljárást a bíróság jogsértés hiányában szünteti meg, a felmerült költségeket az állam viseli.”

(5) A Cnytv. 71/E. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A bíróság a kérelmet visszautasítja, ha a kérelem nem felel meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek. A bíróság a kérelmet elutasítja, ha megállapítja, hogy a kérelemben jelzett jogsértés nem áll fenn.”

(6) A Cnytv. 71/E. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A kérelemre induló törvényességi felügyeleti eljárásban fél a szervezet és a kérelmező is. A kérelemre indult törvényességi felügyeleti eljárásban hozott érdemi határozatokkal szemben a szervezet és a kérelmező jogorvoslattal élhet.”

102. § A Cnytv.

1. 5. § (3) bekezdés b) pontjában a „(Pp. 100/A. §)” szövegrész helyébe a „(Pp. 142–143. §)”szöveg,

2. 5. § (5) bekezdésében a „Pp. határidők számításáról rendelkező 104/A. §-át” szövegrész helyébe a „Pp. 148. § (1) és (2) bekezdését” szöveg,

3. 5. § (6) bekezdésében a „Pp. 93. § (3) bekezdését” szövegrész helyébe a „Pp. 114. § (3) bekezdését” szöveg,

4. 11. § (3) bekezdésében az „érdemi vizsgálat nélkül elutasítja” szövegrész helyébe a „visszautasítja” szöveg,

5. 19. § (3) bekezdésében a „Pp. 195. §-a” szövegrész helyébe a „Pp. 323. §-a” szöveg,

6. 21. § (8) bekezdésében a „Pp. 69–73. §-át” szövegrész helyébe a „Pp. 67–71. §-át” szöveg,

7. 24/A. § (3) bekezdésében a „hivatalból történő elutasításának” szövegrész helyébe a „hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve történő visszautasításának” szöveg,

8. 28. § (1) bekezdés b) pontjában a „hivatalból történő elutasításának” szövegrész helyébe a „hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve történő visszautasításának” szöveg,

9. 11. alcím címében az „elutasítása” szövegrész helyébe a „visszautasítása” szöveg,

10. 29. § (1) bekezdésében a „hivatalból végzéssel elutasítja” szövegrész helyébe a „hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve végzéssel visszautasítja” szöveg,

11. 30. § (1) bekezdésében a „hivatalból történő elutasításának” szövegrész helyébe „hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve történő visszautasításának” szöveg,

12. 30. § (2) bekezdésében a „Pp. 95. §-át és 104. §-át” szövegrész helyébe a „Pp. 147. §-át” szöveg,

13. 30. § (4) bekezdésében az „a 29. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe az „az (5) bekezdésben” szöveg,

14. 31. §-ában a „Pp. 95. § (4) bekezdését” szövegrész helyébe a „Pp. 115. § (3) bekezdését” szöveg,

15. 33. §-ában a „nyilvántartásba vételi kérelmet elutasító végzés” szövegrész helyébe a „nyilvántartásba vételi kérelmet elutasító és visszautasító végzés” szöveg,

16. 34. § (4) bekezdésében az „elutasító végzés” szövegrész helyébe az „elutasító, visszautasító végzés” szöveg,

17. 35. § (1) bekezdésében a „Pp. 132. §-a” szövegrész helyébe a „Pp. 178. §-a” szöveg,

18. 35. § (2) bekezdésében a „hivatalból történő elutasításának” szövegrész helyébe a „hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve történő visszautasításának” szöveg,

19. 37. § (3) bekezdésében a „Pp. tárgyalás felfüggesztésére” szövegrész helyébe a „Pp. eljárás felfüggesztésére” szöveg,

20. 37. § (4) bekezdésében a „29. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „30. § (5) bekezdésében” szöveg,

21. 71/E. § (6) bekezdésében a „kérelem elutasítására” szövegrész helyébe a „kérelem visszautasítására” szöveg,

22. 71/H. § (5) bekezdésében a „Pp. 120. §-ában” szövegrész helyébe a „Pp. 166. §-ában” szöveg,

23. 71/I. § (1) bekezdésében az „elutasítja” szövegrész helyébe az „elutasítja; a kifogásnak helyt adó végzés ellen a felügyelőbiztos, az elutasító végzés ellen a kifogást előterjesztő részéről fellebbezésnek van helye” szöveg,

24. 75. §-ában a „Pp. 124. § (4) bekezdésének a) pontját” szövegrész helyébe a „Pp. 322. § (1) bekezdését” szöveg,

25. 92. § (5) bekezdésében, 99. § (2) és (3) bekezdésében a „Pp. 224. (1) és (2) bekezdését” szövegrész helyébe a „Pp. 352. § (1) és (2) bekezdését” szöveg

lép.

103. § Hatályát veszti a Cnytv. 29. § (2) bekezdése.

48. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosítása

104. § (1) A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: 2011. évi CCIX. törvény) 52. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) A polgári nemperes eljárásban nincs helye felülvizsgálatnak.”

(2) A 2011. évi CCIX. törvény 52. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(11) A polgári nemperes eljárásra egyebekben a polgári perrendtartásról szóló törvény – a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel –, továbbá a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvény bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezései megfelelően irányadók.”

49. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása

105. § A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Munka tv.) 24. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az olyan jognyilatkozattal kapcsolatban, amely tekintetében e törvény alapján bírósági eljárásnak van helye, a (2) bekezdésben szabályozott kézbesítési fikcióval szemben az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési fikció beálltáról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, de legkésőbb a kézbesítési fikció beálltától számított három hónapon belül terjeszthető elő kézbesítési kifogás a bíróságnál. A kézbesítési kifogásra egyebekben a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A kézbesítési kifogásnak helyt adó döntés esetén a bírósági eljárás kezdeményezésére előírt határidőt megtartottnak kell tekinteni.”

106. § A Munka tv. 289. § (2) bekezdésében a „nemperes eljárásban” szövegrész helyébe a „polgári nemperes eljárásban” szöveg lép.

50. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosítása

107. § A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény 2. § b) pont bc) alpontjában az „1952. évi III. törvény 396. §” szövegrész helyébe a „2016. évi CXXX. törvény 7. § (1) bekezdés 6. pontja” szöveg lép.

51. A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény módosítása

108. § A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 8. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az olyan jognyilatkozattal kapcsolatban, amely tekintetében e törvény alapján bírósági eljárásnak van helye, a kézbesítési kifogás az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési fikció beálltáról való tudomásszerzéstől számított 15 napon, de legkésőbb a fikció beálltától számított 3 hónapon belül terjeszthető elő a bíróságnál. A kézbesítési kifogásra egyebekben a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.”

52. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosítása

109. § A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:106. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Vállalkozások közötti szerződés részévé általános szerződési feltételként váló, a pénztartozás teljesítésének idejét, a késedelmi kamat mértékét, esedékességét a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a jogosult hátrányára megállapító kikötést – mint tisztességtelen kikötést – a vállalkozások érdekeinek képviseletét ellátó szervezet is megtámadhatja a polgári perrendtartásról szóló törvény közérdekből indított perre vonatkozó rendelkezései alapján.”

53. Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény módosítása

110. § Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény az „5. A szakértői vélemény elkészítése” alcímet követően a következő 5/A. alcímmel egészül ki:

5/A. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított per

8/A. § A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított per a szerződés teljesítéséből eredő díjkövetelés érvényesítése iránt indított olyan per, amelyben a felperes az érvényesíteni kívánt jog alapjául a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére hivatkozik.

8/B. § A polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított perben a jelen alcímben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

8/C. § (1) Ha a perben érvényesíteni kívánt díjkövetelés összegéhez igazodó pertárgyérték a hárommillió forintot nem haladja meg, e körülmény nem akadálya annak, hogy a felperes igényét – a fizetési meghagyásos eljárás mellőzésével – közvetlenül perben érvényesítse.

(2) A keresetlevelet a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményének kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani.

(3) A keresetlevélhez – a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott mellékleteken túl – csatolni kell a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményét, az annak kézbesítési időpontját igazoló okiratot. Ezek pótlására hiánypótlási felhívás nem adható ki.

(4) A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított perben a jogi képviselet kötelező.

8/D. § (1) A bíróság kérelemre – a rendelkezésre álló iratok alapján, a felek meghallgatása nélkül – ideiglenes intézkedéssel elrendeli a kereseti kérelemben (viszontkeresetben), illetve az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglalt azon összeg bírósági elnöki letétbe helyezését, amely a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleménye szerint teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített tervezési, építési és kivitelezési munkák szerződés szerinti értéke. Az ideiglenes intézkedés elrendelése biztosítékadáshoz nem köthető.

(2) A bíróság az ideiglenes intézkedést elrendelő végzésében határidőt tűz az (1) bekezdésben meghatározott összeg bírósági elnöki letétbe helyezésének teljesítésére.

(3) A letétbe helyezés teljesítését vagy nem teljesítését a bíróság végzéssel állapítja meg. Az ideiglenes intézkedést elrendelő végzés a letétbe helyezés nem teljesítésének tényét megállapító végzés meghozatalával válik előzetesen végrehajthatóvá.

(4) Ha a bíróság a kérelmező keresetét elutasítja, ítéletében rendelkezik a letétbe helyezett összegnek a kérelmező ellenfele részére történő kiadásáról. A kérelmező pernyertessége esetén a bíróság a letétbe helyezett összeg visszaadásáról rendelkezik.

(5) A kérelmező részleges pernyertessége esetén a letétbe helyezett összeg kiadásáról, illetve visszaadásáról a pernyertesség arányában kell határozni.

8/E. § (1) A perben felmerülő szakkérdésben a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleménye ugyanolyan bizonyítéknak minősül, mintha a szakvéleményt a perben kirendelt szakértő terjesztette volna elő.

(2) A bíróság a szakértői tanács elnökét és tagjait megidézheti, a szakvéleményükkel kapcsolatos bizonyítási eljárásra, költségigényükre a kirendelt szakértőre vonatkozó perjogi szabályok az irányadók.

(3) A perben más vagy új szakértőként a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv vezetője és vezető-helyettese akkor sem járhat el, ha az eljáró szakértői tanácsban nem vett részt.

8/F. § Az ítéletet fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatónak kell nyilvánítani a szerződés teljesítéséből eredő díjkövetelés megfizetésére kötelező részében, ha az a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményében meghatározott összeget (részben vagy egészben) mint pénzbeli marasztalást tartalmazza.

8/G. § (1) A bíróság a perben soron kívül jár el.

(2) Az írásbeli ellenkérelem, illetve a viszontkeresetlevél, beszámítást tartalmazó irat előterjesztésére vonatkozó határidő tizenöt nap, amelyet a bíróság kivételesen legfeljebb tizenöt nappal hosszabbíthat meg.

(3) A perfelvétel során további írásbeli perfelvétel elrendelésének nincs helye. A tárgyalási időköz nyolc nap, a tárgyalás kitűzésére vonatkozó határidő kettő hónap.

8/H. § A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleménye választottbírósági eljárásban is felhasználható. Ha a felek vállalkozási szerződésükben vagy önálló választottbírósági megállapodásukban választottbíróság kizárólagos döntésének vetik alá magukat, a választottbíróság eljárását kezdeményező fél a keresetlevélhez a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményét is csatolja. A választottbíróság a szakvéleményt a bizonyítékok körében mérlegeli, szükség szerint a szakértői tanács elnökét vagy tagját a tárgyaláson meghallgatja.”

54. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosítása

111. § (1) A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 122. § (5)–(7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(5) Ha a Pénzügyi Békéltető Testület az ellentmondást nem utasítja el, az ellentmondást nyolc napon belül kézbesíti a fogyasztónak, és egyidejűleg felhívja a fogyasztót, hogy a felhívás kézbesítésétől számított tizenöt napon belül

a) terjesszen elő a felhívásban megjelölt bíróságon a Pp. 257. §-a szerinti keresetet tartalmazó iratot, amelyben az ügyszám feltüntetése mellett utaljon az ügy Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárási előzményére,

b) fizesse meg a peres eljárás illetékét, és

c) mellékelje a Pénzügyi Békéltető Testület felhívását.

(6) A Pénzügyi Békéltető Testület a felhívást azzal a figyelmeztetéssel látja el, hogy

a) a Pp. 259. §-ában meghatározott esetekben a bíróság az eljárást megszünteti, valamint

b) ha a fogyasztó a Pp. alapján elektronikus kapcsolattartásra köteles vagy a Pp. alapján az elektronikus kapcsolattartást választja, akkor a Pp. elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezései szerint köteles eljárni.

(7) Ha a fogyasztó a felhívásban foglaltaknak nem tesz eleget, a bíróság a Pp. 259. §-ában meghatározott esetekben az eljárást megszünteti.”

(2) Az MNB tv. 164. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Az (1), (8) és (9) bekezdés szerinti pereket a Pp. közérdekből indított perre vonatkozó rendelkezései alapján kell lefolytatni.”

112. § Az MNB tv.

a) 117. § (4) bekezdésében a „Pp. I–XIV. fejezetének” szövegrész helyébe a „polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) ELSŐ–HATODIK RÉSZÉNEK” szöveg,

b) 122. § (9) bekezdésében a „Pp. XIX. fejezetének rendelkezései – a pert megelőző eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel –” szövegrész helyébe a „Pp. XVI. fejezetének rendelkezései – azzal, hogy közjegyző alatt a Pénzügyi Békéltető Testületet kell érteni –” szöveg

lép.

55. A gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló 2013. évi CLXXV. törvény módosítása

113. § (1) A gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló 2013. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: 2013. évi CLXXV. törvény) 13. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az előzetes jognyilatkozatnak az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásába való bejegyzéséről a bíróság az előzetes jognyilatkozatot tartalmazó okirat és a kérelem bírósághoz érkezésétől számított tizenöt napon belül polgári nemperes eljárásban dönt. E határidőbe nem számít bele a hiánypótlást elrendelő végzés meghozatalától a hiányok pótlásáig terjedő idő vagy ennek hiányában a hiánypótlásra biztosított határidő eredménytelen eltelte. Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni. Az eljárás során szünetelésnek és felfüggesztésnek nincs helye.”

(2) A 2013. évi CLXXV. törvény 13. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A bejegyző végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.”

114. § A 2013. évi CLXXV. törvény

a) 6. § (1) bekezdésében és 17. § (2) bekezdésében a „polgári peres és nemperes eljárás” szövegrész helyébe a „polgári peres és nemperes eljárás, közigazgatási peres, nemperes és egyéb közigazgatási bírósági eljárás” szöveg,

b) 13. § (3) bekezdésében a „kérelmet el fogja” szövegrész helyébe a „kérelmet vissza fogja” szöveg,

c) 13. § (4) bekezdésében a „kérelem elutasítása” szövegrész helyébe a „kérelem visszautasítása vagy elutasítása” szöveg

lép.

56. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosítása

115. § A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 11. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Érdekképviseleti célra alapított egyesület jogi szakvizsgával rendelkező

a) tagja,

b) tisztségviselője, vagy

c) alkalmazottja

az egyesület tagjára vonatkozó polgári vagy közigazgatási bírósági eljárásban – az egyesület tagjának képviseletében – meghatalmazottként eljárhat, ha a bírósági eljárásban a jogi képviselet nem kötelező és annak tárgya az egyesület alapszabályában meghatározott érdekképviseleti célokkal összefügg.”

57. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény módosítása

116. § A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 51. § (2) bekezdésében az „érdemi vizsgálata nélküli elutasításáról” szövegrész helyébe a „visszautasításáról” szöveg lép.

58. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény módosítása

117. § (1) A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 143. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kártérítési igényt határozattal kell elbírálni, amely ellen az elítélt a közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül, a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróság előtt, illetve a munkáltatással összefüggésben keletkezett kártérítési igény esetén a munkaügyi perben eljáró bíróság előtt keresetet indíthat. A munkáltatással összefüggő kárigény miatt indított bírósági eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény munkaügyi perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.”

(2) A Bv. tv. 143. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha az elítélt szabadult, kártérítési igényét a Polgári Törvénykönyv alapján, elévülési időn belül közvetlenül a bv. szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz, illetve a munkáltatással összefüggésben okozott kár megtérítése iránti igényét a munkaügyi perben eljáró bírósághoz benyújtott keresettel érvényesítheti. A munkáltatással összefüggő kárigény miatt indított bírósági eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény munkaügyi perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.”

(3) A Bv. tv. 144. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha az elítéltet az általa okozott kár megtérítésére a bv. szerv határozattal kötelezte, ellene a határozatot hozó bv. szerv székhelye szerint illetékes bíróságnál, illetve a munkával összefüggésben megállapított kártérítési kötelezettség esetén a munkaügyi perben eljáró bíróságnál a közléstől számított harminc napos jogvesztő határidőn belül keresetet indíthat. A munkáltatással összefüggő kárigény miatt indított bírósági eljárásban a polgári perrendtartásról szóló törvény munkaügyi perekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.”

59. A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló 2014. évi VII. törvény módosítása

118. § (1) A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról szóló 2014. évi VII. törvény (a továbbiakban: 2014. évi VII. törvény) 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az 5. § szerinti perekre a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a (2), (3) és (6) bekezdésben foglalt eltérésekkel.”

(2) A 2014. évi VII. törvény 6. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A perben viszontkereset indításának nincs helye.”

119. § Hatályát veszti a 2014. évi VII. törvény 6. § (4) és (5) bekezdése.

60. A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény módosítása

120. § A bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény 42. § (2) bekezdés b) pontjában a „büntető-, valamint polgári ügyben” szövegrész helyébe a „büntető-, polgári, valamint közigazgatási ügyben” szöveg lép.

61. A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény módosítása

121. § A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény 43. § (3) bekezdésében az „érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról” szövegrész helyébe a „visszautasításáról” szöveg lép.

62. A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosítása

122. § (1) A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: KFItv.) 40. §-a a következő (2a)–(2c) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A megváltoztatási kérelem bevezető részében fel kell tüntetni:

a) az eljáró bíróság megnevezését,

b) a kérelmező azonosító adatait, és

c) a kérelmező jogi képviselőjének nevét, székhelyét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, több képviselő esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő nevét.

(2b) A megváltoztatási kérelem érdemi részében fel kell tüntetni:

a) a megváltoztatási kérelemmel érintett döntés számát, valamint a döntésnek a megváltoztatási kérelem által érintett rendelkezését vagy részét,

b) a döntés bíróság általi megváltozatására irányuló határozott kérelmet, valamint

c) a döntés megváltoztatásának szükségességét alátámasztó indokokat az ezeket alátámasztó bizonyítékokkal és a jogalap megjelölésével.

(2c) A megváltoztatási kérelem záró részében fel kell tüntetni:

a) bíróság hatáskörét és illetékességét megalapozó tényeket és jogszabályhelyet,

b) a megfizetett illeték összegét és megfizetésének módját, vagy az eljárási illeték részleges megfizetése esetén a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmet, illetve jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén az ennek alapjául szolgáló tényeket és jogszabályhelyet,

c) a meghatalmazott képviseleti jogát megalapozó tényeket és bizonyítékokat, valamint

d) a záró részben feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékokat.”

(2) A KFItv. 40. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A 39. § (2) bekezdése szerinti nemperes eljárásban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(3) A KFItv. 40. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A Fővárosi Törvényszék három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el, akik közül két tag felsőfokú műszaki vagy ezzel egyenértékű szakképesítéssel rendelkezik.”

(4) A KFItv. 40. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A bíróság előtti eljárásban a jogi képviselet kötelező, ideértve a jogorvoslati eljárásokat is.”

123. § A KFItv. 40. § (2) bekezdésében a „keresettel” szövegrész helyébe a „megváltoztatási kérelemmel” szöveg lép.

63. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény módosítása

124. § Hatályát veszti a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 4. § (1) bekezdés 107. pontjában az „és a harmadik országbeli biztosító fióktelepe” szövegrész.

64. A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosítása

125. § A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény 6/A. § (6) bekezdésében a „vélelem” szövegrész helyébe a „fikció” szöveg lép.

65. Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosítása

126. § Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény

a) 1. § 16. pontjában az „a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 396. §-ában meghatározott szervezet” szövegrész helyébe az „a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, a szövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a külföldi székhelyű vállalat magyarországi fióktelepe, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó” szöveg,

b) 21/B. § (1) bekezdésében a „vállalkozásnak” szövegrész helyébe a „gazdálkodó szervezetnek” szöveg,

c) 21/B. § (2) bekezdésében a „vállalkozás” szövegrészek helyébe a „gazdálkodó szervezet” szöveg

lép.

66. A 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikke szerinti megfeleltetési nemperes eljárásról, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvénymódosításokról szóló 2015. évi LXXI. törvény módosítása

127. § (1) A 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikke szerinti megfeleltetési nemperes eljárásról, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvénymódosításokról szóló 2015. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: 2015. évi LXXI. törvény) 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az eljárás lefolytatására első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.”

(2) A 2015. évi LXXI. törvény 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A bíróság megfeleltetési eljárása polgári nemperes eljárás, amelyre – ha e törvény másként nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló törvény – a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel –, továbbá a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvény bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezései megfelelően irányadók.”

128. § A 2015. évi LXXI. törvény 6. § (2) bekezdésében az „elutasításának” szövegrész helyébe a „visszautasításának” szöveg lép.

67. A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosítása

129. § (1) A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény (a továbbiakban: Are. tv.) 3. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A 35–37. alcímekben meghatározott bírósági nemperes eljárások kezdeményezhetők, ha utólag kiderül, hogy az adós a vagyonát, jövedelmét a hitelezők elől jogellenesen elvonta vagy a bíróságon kívüli adósságrendezési megállapodásban vagy a bírósági adósságrendezési egyezségben vállaltakat nem teljesítette. E bírósági nemperes eljárásokban is a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – kell alkalmazni.”

(2) Az Are. tv. 5. § 49. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény és az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály alkalmazásában:)

„49. Pp.: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény,”

(3) Az Are. tv. 29. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adósságrendezés kezdeményezésének meghatározott joghatásai – a 33. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott eset kivételével – az adósságrendezési eljárás elrendelése iránti kérelem bíróság általi visszautasításáról vagy elutasításáról szóló végzés jogerőre emelkedésének napján elenyésznek. Az adósságrendezési eljárás elrendelése iránti kérelemnek a 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján történő visszautasítása esetén az adósságrendezés kezdeményezésének meghatározott joghatásai a 33. § (4) bekezdésében meghatározott határidő lejártáig fennmaradnak.”

(4) Az Are. tv. 29. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az adósságrendezési eljárás elrendelése iránti kérelem bíróság általi visszautasításáról vagy elutasításáról szóló jogerős végzés kézhezvételét követő 8 napon belül a Családi Csődvédelmi Szolgálat a 25. § (4) bekezdése és 31. § (4) bekezdése szerinti hirdetmény visszavonásáról tesz közzé hirdetményt a Családi Csődvédelmi Szolgálat honlapján.”

(5) Az Are. tv. 31. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Ha a (4) bekezdés szerinti hirdetményben közzétett határidő alatt bejelentett hitelezői követelést a családi vagyonfelügyelő vitatja, azt 15 napon belül elbírálásra a bírósági adósságrendezési eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság elé terjeszti. A bíróság polgári nemperes eljárásban dönt arról, hogy a követelést az adósságrendezési eljárásban hitelezői igényként nyilvántartásba lehet-e venni. A bíróság a feleket meghallgathatja, és okirati bizonyítást folytathat le. A hitelezői igény tárgyában hozott végzés ellen a hitelező és a családi vagyonfelügyelő részéről fellebbezésnek van helye.”

(6) Az Are. tv. 33. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„33. § (1) A bíróság a bírósági adósságrendezés iránti kérelmet a 32. § (1) bekezdés szerinti vizsgálat, illetve a 32. § (2) bekezdés szerinti hiánypótlás határidejének lejártától számított 15 napon belül visszautasítja,

a) ha a kérelem vagy mellékletei a hiánypótlási felhívás ellenére nem felelnek meg az e törvényben meghatározott feltételeknek,

b) ha az ügy más bíróság hatáskörébe vagy illetékességébe tartozik, de a hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bíróságnak történő áttétel – az ennek megállapításához szükséges adatok hiánya miatt – nem lehetséges,

c) ha az adós vagy – meghatalmazás hiányában az adóstárs – belföldi idézési címmel nem rendelkezik,

d) ha az adósnak a kérelmében megadott idézési címen a 21. § (1) és (2) bekezdés szerinti felhívásokat nem lehetett kézbesíteni,

e) ha az adósságrendezési eljárásra a magyar bíróság joghatósága törvény, európai uniós jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján kizárt,

f) ha az adós nem kezdeményezte a főhitelezőnél az előzetes bíróságon kívüli adósságrendezést,

g) ha az adós, adóstárs vagy egyéb kötelezett ellen belföldön vagy külföldön már van folyamatban adósságrendezésre irányuló eljárás,

h) ha az adósnak, adóstársnak nincs perbeli cselekvőképessége és a kérelmet nem törvényes képviselője útján nyújtotta be,

i) ha az adós, adóstárs a bírósági eljárás illetékét a felhívásban meghatározott határidőre nem fizette meg,

j) ha az adós vagy adóstárs vagyonát bűnügyi zárlat alá vonták.

(2) A bíróság a bírósági adósságrendezés iránti kérelmet a 32. § (1) bekezdés szerinti vizsgálat, illetve a 32. § (2) bekezdés szerinti hiánypótlás határidejének lejártától számított 15 napon belül elutasítja, ha

a) az adós vagy az adóstárs a 7–9. § alapján adósságrendezési eljárás kezdeményezésére nem jogosult, vagy

b) a 31. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti bejelentésben foglalt körülmények fennállását megállapítja.

(3) Az adósságrendezési eljárás iránti kérelmet visszautasító vagy elutasító végzést a bíróság az adósnak, adóstársnak kézbesíti, a családi vagyonfelügyelőt pedig a kérelmet visszautasító vagy elutasító jogerős végzésről értesíti.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a bírósági adósságrendezés iránti kérelem benyújtásának joghatásai fennmaradnak, ha az adós a bírósági adósságrendezés iránti kérelem visszautasításának közlésétől számított 15 napon belül a kérelmet szabályszerűen ismételten előterjeszti. Az ilyen ismételt kérelem előterjesztése esetén az adósnak az (1) bekezdés a) pontjával összefüggő, a 34. § (2) bekezdés szerint benyújtott fellebbezését hatálytalannak kell tekinteni.”

(7) Az Are. tv. 36. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A bírósági adósságrendezési eljárás polgári nemperes eljárás. Az eljárásra az adósságrendezés kezdeményezése benyújtásának időpontjában az adós lakcímnyilvántartásba bejelentett lakóhelye szerinti illetékes törvényszék székhelyén működő járásbíróságnak, a Fővárosi Törvényszék területén a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak van hatásköre és kizárólagos illetékessége. Ez az illetékességi szabály irányadó akkor is, ha az eljárás alatt az adós lakóhelye megváltozik.

(2) Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a Pp. szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

130. § (1) Az Are. tv. 38. § (2) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(Bíró hozza meg a következő határozatokat és jár el a következő eljárási cselekményeknél)

e) az adóst mentesítő határozat hatályon kívül helyezését kimondó határozat.”

(2) Az Are. tv. 45. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az adós, az adóstárs, az eljárásban az adós törlesztési kötelezettségének kiegészítésére kötelezettséget vállaló egyéb kötelezett és a családi vagyonfelügyelő a hitelezői igények bejelentésére nyitva álló határidő lejártát követő 30 napon belül havi jövedelemfelosztási tervet készít, amelynek során az adós és az adóstárs rendszeres bevételeit, az egyéb kötelezett által az adós törlesztési képességének kiegészítésére fordított összeget, az adóssal, adóstárssal közös háztartásban élő közeli hozzátartozók által a mindennapi életvezetéssel, lakásfenntartással összefüggő, rendszeres kiadásokhoz történő hozzájárulás összegét, a mindennapi életvitelhez alapvetően szükséges költségeket és a (4) és (5) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségeket kell figyelembe venni. Ha a jövedelemfelosztási terv készítése során figyelembe vett összegek a (4) és (5) bekezdés szerinti mértékben nem teszik lehetővé a kifizetéseket, a családi vagyonfelügyelő – ide nem értve a főhitelező részére a (4) bekezdés alapján kötelezően fizetendő összeget – arányosan legfeljebb 20%-kal alacsonyabb mértéket határoz meg azokra a fizetési kötelezettségekre, amelyeket e bekezdés értelmében nem teljes összegben kell teljesíteni. A fizetési kötelezettségek teljesítését havonta írásban a családi vagyonfelügyelő számára igazolni kell.”

(3) Az Are. tv. 57. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti esetekben a bíróság – az iratok beszerzését, illetve szükség esetén az érintett felek nyilatkozatának beszerzését követően – a bírósági adósságrendezési eljárást megszünteti.”

(4) Az Are. tv. 86. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az adósságtörlesztés meghosszabbítása és a mentesítés tárgyában hozott végzés ellen fellebbezésnek van helye.”

(5) Az Are. tv. 99. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a családi vagyonfelügyelő az őt intézkedés megtételére utasító végzésnek nem tesz eleget, a bíróság a Családi Csődvédelmi Szolgálatnak a családi vagyonfelügyelőt foglalkoztató területi szervét 30 000 forinttól 200 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtja, amely ismételten is kiszabható. A bírságot kiszabó végzés ellen a Családi Csődvédelmi Szolgálat területi szerve részéről fellebbezésnek van helye.”

(6) Az Are. tv. 101. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Felülvizsgálatnak

a) a jogerős bírósági adósságrendezés elrendelését elutasító végzéssel szemben,

b) a jogerős adósságrendezési eljárást megszüntető végzéssel szemben,

c) a jogerős adósságtörlesztésről szóló végzéssel szemben,

d) a jogerős mentesítő végzéssel szemben,

e) a jogerős mentesítő végzést hatályon kívül helyező végzéssel szemben,

f) a jogerős bíróságon kívüli adósságrendezési megállapodás hatálya megszűnését megállapító végzéssel szemben,

g) a jogerős bírósági adósságrendezési egyezség hatályának megszűnését megállapító végzéssel szemben, valamint

h) a Pp. 409. §-ában foglalt esetekben

van helye.”

131. § Az Are. tv.

1. 18. § (2) bekezdésében a „(Pp. 195. §)” szövegrész helyébe a „(Pp. 323. §)” szöveg,

2. 26. § (9) bekezdésében az „illetékfeljegyzési jog” szövegrész helyébe az „illetékre kiterjedő részleges költségfeljegyzési jog” szöveg,

3. 32. § (1) bekezdésében a „hivatalból elutasítani” szövegrész helyébe a „visszautasítani vagy elutasítani” szöveg,

4. 34. § (2) és (4) bekezdésében a „kérelmet elutasító végzés” szövegrész helyébe a „kérelmet elutasító vagy visszautasító végzés” szöveg,

5. 36. § (3) bekezdés f) pontjában a „valamint illeték- és költségfeljegyzésnek” szövegrész helyébe a „valamint költségfeljegyzési jognak” szöveg,

6. 37. § (2) és (4) bekezdésében a „hiánypótlási felhívás kibocsátása nélkül elutasítja” szövegrész helyébe a „hiánypótlási felhívás kibocsátása nélkül visszautasítja” szöveg,

7. 39. § (1) bekezdés f) pontjában a „25. § (4) bekezdése” szövegrész helyébe a „31. § (4) bekezdése” szöveg,

8. 41. § (7) bekezdésében a „beszámítási kifogásként” szövegrész helyébe a „beszámítás útján” szöveg,

9. 42. § (6) bekezdésében a „15 napon belül megszünteti” szövegrész helyébe a „15 napon belül hivatalból megszünteti” szöveg,

10. 42. § (7) bekezdésében az „az adósságrendezési eljárást megszünteti,” szövegrész helyébe az „az adósságrendezési eljárást hivatalból megszünteti,” szöveg,

11. 47. § (3) bekezdésében a „15 napon belül kell elbírálni.” szövegrész helyébe a „15 napon belül kell elbírálni; a kifogást elbíráló végzés ellen fellebbezésnek van helye.” szöveg,

12. 47. § (4) bekezdésében a „kifogás elbírálásáról szóló végzést” szövegrész helyébe a „kifogás elbírálásáról szóló jogerős végzést” szöveg,

13. 48. § (2) bekezdés c) pontjában az „erről szóló végzés kézhezvételétől” szövegrész helyébe az „erről szóló jogerős végzés kézhezvételétől” szöveg,

14. 48. § (2) bekezdés d) pontjában a „kifogásban foglaltaknak helyt adott” szövegrész helyébe a „kifogásban foglaltaknak jogerős végzéssel helyt adott” szöveg,

15. 74. § (2) bekezdésében az „adós, adóstárs és az eljárásban teljes vagyonával részt vevő egyéb kötelezett adósságrendezési eljárás alá tartozó vagyona és bevételei” szövegrész helyébe az „adós, adóstárs és az eljárásban az adós törlesztési kötelezettségének kiegészítésére kötelezettséget vállaló egyéb kötelezettet által vállalt fizetési kötelezettség” szöveg,

16. 82. § (7) bekezdésében a „csak az adós élhet fellebbezéssel” szövegrész helyébe az „az adós és a hitelező élhet fellebbezéssel” szöveg,

17. 86. § (1) bekezdésében az „és a hitelezők” szövegrész helyébe az „és adósságtörlesztési határozat esetén a hitelezők” szöveg,

18. 86. § (1) és (1a) bekezdésében az „adósságrendezési határozatban” szövegrész helyébe az „adósságtörlesztési határozatban” szöveg,

19. 86. § (2) bekezdésében a „zárómérlege” szövegrész helyébe a „záró elszámolása” szöveg,

20. 93. § (4) bekezdésében a „családi vagyonfelügyelőnek pedig megküldi” szövegrész helyébe a „családi vagyonfelügyelőnek pedig megküldi; a végzés ellen fellebbezésnek van helye.” szöveg,

21. 94. § (4) bekezdésében a „megállapítja a bíróságon kívüli egyezség hatályának megszűnését.” szövegrész helyébe a „megállapítja a bíróságon kívüli egyezség hatályának megszűnését, egyébként a kérelmet elutasítja; a végzés ellen fellebbezésnek van helye.” szöveg,

22. 96. § (2) bekezdésében az „elutasítja” szövegrész helyébe a „visszautasítja” szöveg,

23. 96. § (3) bekezdésében a „végzéssel elutasítja” szövegrész helyébe a „végzéssel visszautasítja” szöveg,

24. 98. § (1) bekezdésében az „érdemi vizsgálat nélküli elutasításának” szövegrész helyébe az „érdemi vizsgálat nélküli visszautasításának” szöveg,

25. 98. § (2) bekezdésében az „érdemi vizsgálat nélkül elutasítja” szövegrész helyébe az „– érdemi vizsgálat nélkül – visszautasítja” szöveg,

26. 99. § (1) bekezdésében a „másodfokú bíróság pénzbírsággal (Pp. 120. §) sújthatja” szövegrész helyébe a „másodfokú bíróság legfeljebb 100 000 Ft pénzbírsággal (Pp. 166. §) sújthatja” szöveg,

27. 100. § (1) bekezdésében a „bíróság hiánypótlási felhívás kiadása nélkül hivatalból elutasítja” szövegrész helyébe a „bíróság – hiánypótlási felhívás kiadása nélkül – visszautasítja” szöveg,

28. 101. § (2) bekezdésében a „Pp. 271. § (2) bekezdésének az alkalmazása során” szövegrész helyébe a „Pp. 408. § (1) bekezdésének az alkalmazása során” szöveg

lép.

68. Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosítása

132. § Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 39. §-a a következő (10) és (11) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Törvény vagy kormányrendelet lehetővé teheti, hogy az elektronikus ügyintézést biztosító szerv, a szabályozott vagy a központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás szolgáltatója az ügyfél jogszabályban meghatározott egyes ügyintézési rendelkezéseit, jogszabályban meghatározott módon a rendelkezési nyilvántartást vezető szervnek nyilvántartásba vétel céljából bejelentse.

(11) A rendelkezési nyilvántartást kezelő szerv vagy a rendelkezési nyilvántartás regisztrációs szerve az ügyfél vagy más szerv vagy a (10) bekezdés szerinti szolgáltató által az ügyintézési rendelkezés nyilvántartásba vétele során megadott személyes adatokat – ha törvény eltérően nem rendelkezik – kizárólag a rendelkezés nyilvántartásba vétele céljából, annak nyilvántartásba rögzítése idejéig kezeli.”

133. § Az E-ügyintézési tv.

a) 15. § (1), (2), (4) és (6) bekezdésében, 101. § (3) bekezdésében és 108. § (11), (12), (14) és (16) bekezdésében a „vélelem” szövegrész helyébe a „fikció” szöveg,

b) 108/A. § (2) bekezdésében az „a (3)” szövegrész helyébe az „az (1)” szöveg,

c) 108/A. § (3) bekezdésében az „a (3)” szövegrészek helyébe az „az (1)” szöveg, a „(4)” szöveg helyébe a „(2)” szöveg

lép.

69. Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény módosítása

134. § (1) Az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 4. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Eseti szakértőként csak az járhat el, aki a 45. § (2) bekezdés n) pontja szerinti felhívásnak megfelelően nyilatkozik arról, hogy az igazságügyi szakértőkre vonatkozó etikai és fegyelmi követelményeknek aláveti magát. Az eseti szakértő jogaira és kötelezettségeire e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.”

(2) A Szaktv. 13. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Az igazságügyi szakértőt törölni kell a névjegyzékből, ha

a) azt az igazságügyi szakértő kéri,

b) a névjegyzékbe való felvétel feltételei – ide nem értve az 5. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételt – már a felvételkor sem álltak fenn, vagy utóbb megszűntek, illetve az igazságügyi szakértő a szakértői esküt a 10. § (1) bekezdésében foglaltak szerint nem teszi le,

c) a névjegyzékben szereplő adatok változását, a Kormány rendeletében meghatározott módon, ismételt felhívásra, a jogkövetkezményekre történő írásbeli figyelmeztetés után, szándékosan nem jelenti be,

d) az igazságügyi szakértő hatósági kirendelésre történő szakvélemény nyújtásával egy évet elérő késedelembe esett,

e) az 5. § (2) bekezdés f) pontjában meghatározott kötelezettségének felhívás ellenére ismételten nem tesz eleget,

f) azon statisztikai adatokat, amelyeket e törvény alapján a Kamara részére szolgáltatni köteles, két egymást követő negyedévben határidőben nem szolgáltatja,

g) az igazságügyi szakértő negyedévente esedékes statisztikai adatszolgáltatást két éven belül három alkalommal elmulasztja, vagy az általa szolgáltatott adatok eltérnek a szakértő nyilvántartásában szereplő adatoktól,

h) az e törvény alapján fennálló képzési kötelezettségének határidőben nem tett eleget,

i) kamarai tagsága

ia) kizárás útján,

ib) a kamarai tagdíj fizetésének elmulasztása miatt, továbbá

ic) egyéb okból megszűnt, vagy

j) meghalt.

(2) Ha a névjegyzékből történő törlésre

a) az (1) bekezdés i) pont ia) alpontja alapján került sor, az igazságügyi szakértő a határozat véglegessé válásától vagy jogerőre emelkedésétől számított öt éven belül,

b) az (1) bekezdés d), e) és g) pontja alapján kerül sor, az igazságügyi szakértő a határozat véglegessé válásától vagy jogerőre emelkedésétől számított két éven belül vagy

c) az (1) bekezdés c), f) és h) pontja, vagy i) pontjának ib) és ic) alpontja alapján kerül sor, a határozat véglegessé válásától vagy jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül

a névjegyzékbe nem vehető fel.”

(3) A Szaktv. 32. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha a hatóság állapít meg az igazságügyi szakértőre nézve kizáró okot, az igazságügyi szakértői intézmény vezetője más igazságügyi szakértőt jelöl ki. Ha a szakértői intézménynek nincs olyan kijelölhető igazságügyi szakértője, akire nézve a hatóság nem állapított meg kizáró okot, illetve a 30. § (7) bekezdésének vagy a 32. § (2) bekezdésének alkalmazására nincs lehetőség, az igazságügyi intézmény vezetője a kirendelést visszautasítja.”

(4) A Szaktv. 35. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az igazságügyi szakértői testület nem alkalmazható a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti magánszakértőként.”

(5) A Szaktv. 36. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az igazságügyi szakértői testület elnökét és tagjait a miniszter – a szakterületet felügyelő miniszter egyetértésével – öt évre nevezi ki. Az igazságügyi szakértői testület tagjainak névsorát a miniszter a kormányzati portálon közzéteszi. Az igazságügyi szakértői testület nem igazságügyi szakértő tagjaira e törvénynek az igazságügyi szakértőre vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatók.”

(6) A Szaktv. 45. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A nem természetes személy szakértő a kirendelő végzés kézhezvételétől számított tíz napon belül köteles a hatóságnak bejelenteni, hogy a nevében melyik tagja vagy alkalmazottja jár el.”

(7) A Szaktv. 52. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A polgári perrendtartásról szóló törvény szerint alkalmazott magánszakértő a megbízási díjról köteles a 49. § (2) bekezdése szerint díjjegyzéket kiállítani és azt a magánszakértői véleményhez csatolni.”

(8) A Szaktv. 85. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Kamara ügyviteli szerve a hivatal, amelynek vezetője és képviselője a Kamara főtitkára. A hivatal jogi személy.”

(9) A Szaktv. 87. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A tisztségviselők megbízatása vagy kinevezése az új tisztségviselők megválasztásának vagy kinevezésének napján szűnik meg. Ha a tisztségviselő megbízatása vagy kinevezése egyéb okból szűnik meg, a választására vagy kinevezésre jogosult szerv a megbízatás vagy kinevezés megszűnésétől számított harminc napon belül megválasztja vagy kinevezi az új tisztségviselőt.”

135. § A Szaktv.

a) 12. §-ában a „g) pontjában és az” szövegrész helyébe az „a), c) és g) pontjában, valamint az” szöveg,

b) 13. § (4) bekezdésében az „e) és f) pontjai” szövegrész helyébe az „f) és g) pontja” szöveg,

c) 13. § (5) bekezdésében és 14. § a) pontjában az „i) pontja” szövegrész helyébe a „j) pontja” szöveg,

d) 34. § (3) bekezdésében a „(3) bekezdés” szövegrész helyébe a „(3)–(5) bekezdés” szöveg,

e) 45. § (2) bekezdés b) pontjában a „szakkérdéseket” szövegrész helyébe a „kérdéseket” szöveg,

f) 71. § (2) bekezdésében a „száznegyven” szövegrész helyébe a „legfeljebb száznegyven” szöveg,

g) 87. § (1) bekezdésében a „megbízatásának” szövegrész helyébe a „megbízatásának vagy kinevezésének” szöveg,

h) 88. § (1) és (2) bekezdésében a „megbízatása” szövegrész helyébe a „megbízatása vagy kinevezése” szöveg,

i) 98. § (1) bekezdésében a „bizottság” szövegrész helyébe a „tanács” szöveg

lép.

70. A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény módosítása

136. § (1) A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Kjkt.) 132. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A bírósági felülvizsgálati kérelem bevezető részében fel kell tüntetni:

a) az eljáró bíróság megnevezését,

b) a kérelmező azonosító adatait, illetve amennyiben van ellenérdekű fél, annak az ismert azonosító adatait, és

c) a kérelmező jogi képviselőjének nevét, székhelyét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, több jogi képviselő esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt jogi képviselő nevét.”

(2) A Kjkt. 132. §-a a következő (1a) és (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A felülvizsgálati kérelem érdemi részében fel kell tüntetni:

a) a felülvizsgálati kérelemmel érintett döntés számát, valamint a döntésnek a felülvizsgálati kérelem által érintett rendelkezését vagy részét,

b) a döntés bíróság általi felülvizsgálatára irányuló határozott kérelmet, valamint

c) a döntés felülvizsgálatának szükségességét alátámasztó indokokat az ezeket alátámasztó bizonyítékokkal és a jogalap megjelölésével.

(1b) A felülvizsgálati kérelem záró részében fel kell tüntetni:

a) a bíróság hatáskörét és illetékességét megalapozó tényeket és jogszabályhelyet,

b) a megfizetett illeték összegét és megfizetési módját, vagy az eljárási illeték részleges megfizetésének hiányában a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmet, illetve jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén az ennek alapjául szolgáló tényeket és jogszabályhelyet,

c) a meghatalmazott képviseleti jogát megalapozó tényeket és jogszabályhelyet, valamint

d) a záró részben feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékokat.”

(3) A Kjkt. 133. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az SZTNH döntésének bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárás lefolytatására a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.”

(4) A Kjkt. 134. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„134. § A bíróság az SZTNH döntésének felülvizsgálatára irányuló kérelmet nemperes eljárásban – az e törvényben foglalt eltérő rendelkezések alkalmazásával – bírálja el. Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

(5) A Kjkt. a következő 136/A. §-sal egészül ki:

„136/A. § A bíróság előtti eljárásban a jogi képviselet kötelező, ideértve a jogorvoslati eljárásokat is.”

(6) A Kjkt. 141. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az elsőfokú bíróság a Pp. szabályai szerint bizonyítást folytat le és a Pp. érdemi tárgyalásra vonatkozó szabályai szerint tart tárgyalást.”

(7) A Kjkt. 141. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A bírósági eljárásban szünetelésnek helye nincs.”

137. § A Kjkt.

a) 135. § (1) bekezdésének nyitó szövegrészében a „Pp. általános rendelkezéseiben” szövegrész helyébe a „Pp.-ben” szöveg,

b) 135. § (1) bekezdés b) pontjában a „Pp. általános – a bírák kizárására vonatkozó – rendelkezéseiben megjelölt” szövegrész helyébe a „Ptk. szerinti” szöveg,

c) 144. §-ában a „257. §-ában” szövegrész helyébe a „389–391. §-ában” szöveg

lép.

71. A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény módosítása

138. § (1) A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 10. § (4) és (5) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(4) A kizárás kérdésében a Fővárosi Törvényszék dönt, ha a közigazgatási és munkaügyi bíróságnak nincs olyan bírája vagy tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, vagy ha a kizárási ok az egész bíróságra kiterjed.

(5) A kizárási kérelem bejelentésére és elintézésére egyebekben a polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni.”

(2) A Kp. 12. § (2) bekezdés b) és c) pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos per kivételével a törvényszék hatáskörébe tartozik)

b) a vasúti igazgatási szerv,

c) a légiközlekedési hatóság és”

(közigazgatási tevékenységével kapcsolatos per.)

(3) A Kp. 12. § (3) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(3) A törvényszék dönt

a) a közigazgatási szerv kijelölésére irányuló eljárásban,

b) a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos bírósági eljárásban,

c) a minősített adatok megismerésével kapcsolatos perben, továbbá

d) a köztestületi jogvitában.”

(4) A Kp. 84. §-a a következő (3) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:

„(3) A bíróság a határozatában megállapított összeg megfizetésére azt a szervet kötelezi, amelynek keretében a közigazgatási tevékenységet megvalósító közigazgatási szerv működik.”

(5) A Kp. 130. § (1) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(1) Ha a keresetlevél a 38. § (1) bekezdés d)–e) pontjában meghatározott kereseti kérelmet (a továbbiakban együtt: marasztalási kereseti kérelem) tartalmaz, e törvény szabályait az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A keresetlevélben fel kell tüntetni a per tárgyának értékét is.”

(6) A Kp. 131. § (3) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(3) A pertárgy értékének meghatározására a polgári perrendtartás szabályait kell alkalmazni. Közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perben a pertárgy értékének meghatározására a polgári perrendtartás munkaügyi perekre vonatkozó szabályait is alkalmazni kell.”

(7) A Kp. 131. §-a a következő (7) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:

„(7) A fizetési meghagyásos eljárással indult marasztalási perben a bíróság a polgári perrendtartás fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perekre vonatkozó szabályainak megfelelő alkalmazásával jár el.”

(8) A Kp. 132. § (1) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(1) Az alperes legkésőbb az első tárgyaláson viszontkeresetet indíthat, ha az így érvényesíteni kívánt jog a felperes keresetével azonos vagy azzal összefüggő jogviszonyból származik, vagy a viszontkereset tárgyául szolgáló követelés a felperes kereseti követelésével szemben beszámításra alkalmas. A viszontkeresetre a keresetlevél szabályait megfelelően alkalmazni kell.”

139. § (1) A Kp. 133. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„133. § [Marasztalási ítélet]

(1) Ha a bíróság a marasztalási kereseti kérelemnek helyt ad, ítéletében a közigazgatási szervet a jogszabályi keretek között marasztalja.

(2) A marasztalási ítélet anyagi jogerejére és az utóperre a polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(3) A marasztalási ítélet ellen fellebbezésnek van helye.

(4) Előzetesen végrehajtandó

a) az alperes által elismert követelésben marasztaló ítélet,

b) a közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalt kötelezettségen alapuló pénzbeli marasztalást tartalmazó ítélet, ha az annak alapjául szolgáló összes körülményt ilyen okirattal bizonyították.”

(2) A Kp. 139. § (2) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(2) Ha a közigazgatási és munkaügyi bíróság eljárásának tárgya a helyi önkormányzat képviselő-testületének normatív határozata vagy a meghozatalára irányuló kötelezettség elmulasztása, e fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy ahol e fejezet a Kúriáról rendelkezik, ott a közigazgatási és munkaügyi bíróságot kell érteni.”

(3) A Kp. 151. §-a a következő (5) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:

„(5) E fejezet szabályait kell alkalmazni akkor is, ha a bíróság jogerős határozatában foglalt kötelezés kikényszerítése nem tartozik a bírósági végrehajtásról szóló törvény hatálya alá.”

140. § A Kp.

1. 4. § (7) bekezdés 1. pont e) alpontja a „törvény vagy kormányrendelet” szövegrész helyett „jogszabály” szöveggel,

2. 4. § (7) bekezdés 3. pontja az „általa foglalkoztatott” szövegrész helyett az „állam nevében foglalkoztatott” szöveggel,

3. 10. § (1) bekezdés a) pontja az „az aki” szövegrész helyett az „az, aki” szöveggel,

4. 11. § (4) bekezdése a „meghatározott esetekben, önálló aláírási joggal, tárgyaláson kívül” szövegrész helyett a „vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben, önálló aláírási joggal, tárgyaláson kívül – a bíró irányítása és felügyelete mellett –” szöveggel,

5. 15. § (3) bekezdés a) pontja az „esetén” szövegrész helyett „esetén, valamint akkor, ha az illetékes bíróság nem állapítható meg, vagy kizárás miatt nem járhat el” szöveggel,

6. 17. § a) pontja az „az akinek” szövegrész helyett az „az, akinek” szöveggel,

7. 17. § c) pontja a „szerződésben részes” szövegrész helyett a „közigazgatási szerződésben részes” szöveggel,

8. 26. § (2) bekezdése a „jogi előadó” szövegrész helyett az „ügyvédi kamarai nyilvántartásba vett jogi előadó” szöveggel,

9. 35. § (2) bekezdése az „az érdekeltre a félre, a perbeállított félre a perbevont félre” szövegrész helyett az „az érdekeltre és a perbeállított félre a félre” szöveggel,

10. 49. § (1) bekezdése a „jogi hatályai fennmaradnak” szövegrész helyett a „joghatásai fennmaradnak” szöveggel,

11. 49. § (2) bekezdése a „jogi hatályai fennmaradnak” szövegrész helyett a „joghatásai fennmaradnak” szöveggel,

12. 58. § (4) bekezdése a „legalább nyolc nappal” szövegrész helyett a „legalább tizenöt nappal” szöveggel,