Időállapot: közlönyállapot (2017.XI.22.)

2017. évi CL. törvény - az adózás rendjéről 2/5. oldal

(3) A külföldi vállalkozást közvetlenül, illetve – belföldi fióktelepén keresztül – közvetve terhelő valamennyi adótartozás, illetve e törvény hatálya alá tartozó köztartozás megfizetésére egyetemlegesség címén a fióktelep is kötelezhető határozattal.

60. § [Az adó megfizetésére kötelezés részesedés átruházáskor]

(1) Az adó megfizetésére határozattal kötelezhető a jogi személy tartozásaiért korlátozottan felelős, részesedését átruházó tag vagy részvényes (ide nem értve a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényesét) a jogi személytől nem behajtható adótartozás átruházott részesedéssel arányos részének erejéig, ha

a) a tag, részvényes a részesedésének átruházásakor a jogi személyben a szavazati jogok huszonöt százalékát elérő vagy azt meghaladó részesedéssel rendelkezett, és

b) a részesedés átruházásakor a jogi személy – késedelmi pótlék és adóbírság nélküli és nettó módon számított – adótartozásának összege a jogi személy jegyzett tőkéjének ötven százalékát meghaladja,

feltéve, hogy a tag, részvényes a b) pontban foglalt körülményről a részesedés átruházásakor tudott, vagy az arra vonatkozó információkról az adóhatóságtól tájékoztatást kérhetett volna.

(2) A tagot, részvényest az (1) bekezdés szerinti helytállási kötelezettség nem terheli, ha a tag, részvényes igazolja, hogy

a) a jogi személy a végrehajtható adótartozást a 20. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt okokból nem tudta megfizetni a részesedés átruházásáig, vagy

b) a részesedés átruházását megelőzően – a jogi személyre vonatkozó anyagi jogi jogszabályban előírt módon –

ba) sor került a legfőbb szerv kötelező összehívására és az előírt döntés meghozatalára,

bb) sor került a tőkevesztésre tekintettel kötelező átalakulásra vagy az átalakulás helyett hozható más döntés meghozatalára, vagy

bc) a jogi személy adótartozásának megfizetése, illetve a ba)–bb) alpont szerinti jogszabályi rendelkezések teljesítése érdekében a tag, részvényes tagsági jogaival élve a tőle elvárható minden intézkedést megtett.

(3) Az adóhatóság az (1) bekezdés szerinti határozatot az adótartozás behajtása eredménytelenségének megállapításától számított kilencvennapos jogvesztő határidőn belül hozhatja meg. Ha a részesedés átruházása a határozat meghozatalára nyitva álló határidő letelte után jut az adóhatóság tudomására, a határozatot a tudomásszerzéstől számított harminc napon belül az adóhatóság akkor is meghozhatja, ha a jogvesztő határidő már eltelt, vagy abból harminc napnál kevesebb van hátra.

61. § [Kezességvállalás adó megfizetéséért, az adótartozás átvállalása]

(1) Az adó megfizetéséért a Ptk. szerint – a (2)–(3) bekezdésben írt eltérésekkel – kezességet lehet vállalni, az adótartozást tartozásátvállalóként más átvállalhatja, illetve annak teljesítését tartozáselvállalóként elvállalhatja, amelynek során az adóhatóság követelésének jogcíme nem változik meg.

(2) A kezesség vállalása az adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé. Az adóhatóság a jóváhagyást megtagadja, ha az adótartozás megfizetése a kezes, illetve a tartozást átvállaló személyében nem biztosított.

(3) Az adótartozás átvállalásról szóló háromoldalú szerződést az adóhatóság abban az esetben írja alá, ha a tartozást átvállaló személyében a tartozás megfizetése biztosított, és az eredetileg kötelezett adózó az átvállalt tartozásért készfizető kezességet vállal. A tartozás az eredeti kötelezett kezességvállalása nélkül egyoldalúan is átvállalható, ha ehhez az átvállalónak különösen méltányolható érdeke fűződik. Ha az adótartozást átvállaló az átvállalt tartozást az esedékességig nem fizeti meg, a tartozás a készfizető kezességet vállaló eredetileg kötelezett adózótól külön megfizetésére kötelező határozat nélkül végrehajtható.

62. § [Az adó esedékessége]

Az adót a jogszabályban meghatározott időpontban, az adóhatóság által megállapított adót – ha e törvény vagy fizetési kötelezettséget megállapító jogszabály eltérően nem rendelkezik – a határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül kell megfizetni. Ha az adóhatóság által határozattal megállapított adó törvényben előírt esedékessége előtt a fizetésre kötelezett gazdasági társaság cégbejegyzés nélkül szűnik meg, a megszűnés napján valamennyi, az adóév egészére fizetendő adó esedékessé válik.

63. § [Az adó megfizetésének időpontja]

Az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy – ha jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták. Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság által megjelölt számlán a befizetést jóváírják.

64. § [Adó, költségvetési támogatás kiutalási határideje]

(1) Az adózót megillető költségvetési támogatás kiutalásának esedékességéről e törvény vagy törvény rendelkezik. A költségvetési támogatást az igény (bevallás) beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított harminc napon belül, a visszaigényelt általános forgalmi adót hetvenöt napon belül kell kiutalni. Ha a felszámolás alatt álló adózóval szemben e határidő alatt az igényelt költségvetési támogatással összefüggésben adóellenőrzés indul, vagy van folyamatban, a költségvetési támogatás kiutalásának határidejét az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat véglegessé válásától kell számítani. Ha az adózó a kiutalási igényét a felszámolást, egyszerűsített felszámolást vagy a végelszámolást, egyszerűsített végelszámolást lezáró adóbevallásban terjeszti elő, a költségvetési támogatást felszámolás vagy végelszámolás esetén hatvan napon belül, egyszerűsített felszámolás vagy egyszerűsített végelszámolás esetén negyvenöt napon belül kell kiutalni, amely határidőt a lezáró adóbevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől kell számítani. Az adóhatóság a természetes személy jövedelemadó-bevallásában feltüntetett visszatérítendő adót, illetve költségvetési támogatást az igény (bevallás) beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban az adóévet követő év március elsejétől utalja ki. Ha a költségvetési támogatást az adóhatóság állapítja meg, a kiutalást az erről szóló határozat véglegessé válásától számított harminc napon belül kell teljesíteni.

(2) A kiutalásra nyitva álló határidőt,

a) ha az adózó bevallásának, igénylésének kijavításához az adózó közreműködése szükséges, az adóbevallás kijavításának napjától,

b) ha az ellenőrzés megkezdését vagy befejezését az adózó érdekkörében felmerült ok akadályozza vagy késlelteti, az akadály megszűnésének napjától

kell számítani.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a visszaigényelt általános forgalmi adót, feltéve, hogy az adózó a kiutalási igényét nem a felszámolást (egyszerűsített felszámolást) vagy a végelszámolást (egyszerűsített végelszámolást) lezáró adóbevallásban terjeszti elő, a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított harminc napon belül, ha a visszaigényelhető adó összege az egymillió forintot meghaladja, negyvenöt napon belül kell kiutalni, ha az adózó az általános forgalmi adó áthárítására jogalapot teremtő minden ügylet – amelynek teljesítését tanúsító számla (számlák) alapján az adott adómegállapítási időszakban adólevonási jogát gyakorolja – számlában feltüntetett ellenértékének adót is tartalmazó összegét a bevallás benyújtásának napjáig teljes mértékben megfizette vagy tartozása egészében más módon megszűnt, és a feltétel fennállásáról az adózó a bevallásában nyilatkozik. Ha a felszámolás alatt álló adózóval szemben e határidő alatt az igényelt költségvetési támogatással összefüggésben adóellenőrzés indul, vagy van folyamatban, a költségvetési támogatás kiutalásának határidejét az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat véglegessé válásától kell számítani. E rendelkezés alkalmazása során az ellenértéket megfizetettnek kell tekinteni, ha abból kizárólag szerződésben előre kikötött teljesítési garancia miatt történik a visszatartás.

(4) A kiutalás napjának az számít, amelyen az adóhatóság az átutalásra megbízást adott. Költségvetési támogatás kiutalásának minősül az is, ha az adóhatóság gyakorolja visszatartási jogát. Ez esetben a kiutalás napjának azt a napot kell tekinteni, amelyen az adóhatóság a visszatartott költségvetési támogatással az általa nyilvántartott tartozás összegét csökkenti, illetve amelyen a köztartozást nyilvántartó szervezetnek történő átutalásról rendelkezik.

65. § [Késedelmi kamat]

(1) Ha az adóhatóság a kiutalást késedelmesen teljesíti, a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet. Késedelmes kiutalás ellenére sem jár kamat, ha az igénylés (bevallás) az igényelt (bevallott) összeg harminc százalékát meghaladóan jogosulatlan, vagy a kiutalást az adózó vagy az adatszolgáltatásra kötelezett mulasztása akadályozza.

(2) Az állami adó- és vámhatóság az ötezer forintot el nem érő késedelmi kamatot nem utalja ki, és azt nem írja jóvá az adószámlán.

66. § [A megfizetés, a kiutalás módja]

(1) Az e törvény hatálya alá tartozó fizetési kötelezettséget forintban kell teljesíteni, a költségvetési támogatást forintban kell kiutalni.

(2) Az adóhatóság által nyilvántartott adót (az állami adó- és vámhatóság vonatkozásában ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) az adózónak adónként, kötelezettségenként a megfelelő, a Magyar Államkincstár által létrehozott központosított beszedési számlára kell megfizetnie, illetve a költségvetési támogatást támogatásonként, a megfelelő, a Magyar Államkincstár által létrehozott központosított beszedési számláról kell visszaigényelnie. A bírságot, a pótlékot és a költséget külön számlára kell megfizetni.

(3) A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózót megillető költségvetési támogatást az adóhatóság kizárólag az adózó belföldi pénzforgalmi számlájára történő átutalással teljesítheti. A pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett adózót megillető költségvetési támogatást az adóhatóság belföldi fizetési számlára történő átutalással vagy pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján teljesíti az adózónak. A belföldi fizetési számla nyitására nem kötelezett, külföldi illetőségű adózót megillető adó-visszatérítést, adó-visszaigénylést az adóhatóság az adózó által megadott külföldi fizetési számlára, az adózó által meghatározott devizanemben utalja át.

(4) Költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés faktorálása esetén – ha az adózó bevallásához az erről szóló szerződést mellékeli – az adóhatóság a költségvetési támogatás, adó-visszaigénylés összegét a faktorálási tevékenységet végző pénzügyi intézmény bankszámlájára átutalással teljesíti. Az adóhatóság visszatartási jogát az adózó tartozása tekintetében gyakorolhatja. Az adózó bevallásában nem rendelkezhet arról, hogy az igényelt költségvetési támogatást, adó-visszaigénylést az adóhatóság az általa megjelölt adó megfizetésére számolja el. Késedelmes kiutalás esetén a késedelmi kamat a faktorálási tevékenységet végző pénzügyi intézményt illeti meg.

(5) Jogszabály az e §-ban meghatározott fizetési módoktól eltérő fizetési módot is megállapíthat.

67. § [Megfizetés bűncselekmény esetén]

(1) Az állami adó- és vámhatóság által kezelt elkülönített számlára kell megfizetni a költségvetést károsító [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 395. §, 396. §, illetve a 2013. június 30-ig hatályos, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) 309. §, 310. § szerinti] bűncselekmény elkövetője által a büntetés korlátlan enyhítése érdekében teljesített, a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátránnyal, kárral megegyező mértékben megfizetett összeget.

(2) Az állami adó- és vámhatóság által kezelt elkülönített számlára kell megfizetni az 1978. évi IV. törvény 2011. december 31-ig hatályos 310. §-a szerinti adócsalás, valamint a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűncselekmények elkövetője által teljesített, a bűncselekménnyel okozott bevételcsökkenés összegével megegyező – büntethetőséget megszüntető okot eredményező – összeget.

(3) Az állami adó- és vámhatóság által kezelt elkülönített számlára kell megfizetni az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó adóval, költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett költségvetési csalás – Btk. 396. §-a, illetve a 2013. június 30-ig hatályos 1978. évi IV. törvény 310. §-a – miatt indított büntetőeljárásban a nyomozás elrendelésétől a büntetőeljárás jogerős befejezéséig a vagyoni hátrány megtérítése érdekében – a büntetés enyhítése érdekében – megfizetett összeget.

68. § [Elszámolás bűncselekmény esetén]

(1) Az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó adóval, költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekményre tekintettel az elkövető által befizetett összeget az adóhatóság átvezeti azon adózó adószámlájára, amelynek a bűncselekmény következtében fizetési kötelezettsége keletkezett.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti átvezetésnek lenne helye, de az bármely okból nem lehetséges – különösen, ha az adózó megszűnt, vagy ha az adózóval szemben nem folytatott az állami adó- és vámhatóság a büntetőeljárással érintett adónemmel és időszakkal összefüggésben ellenőrzést, vagy ha a terhére nem tett megállapítást –, az elkülönített számlára megfizetett összeget – a (3) bekezdésben meghatározott eset kivételével – át kell utalni a kincstár által vezetett külön költségvetési számlára. A kincstár számlájára átutalt összeg a központi költségvetés bevételét képezi.

(3) Ha a büntetőeljárás eredményeként nem állapítják meg a bűnügyi letéti számlára megfizetést teljesítő természetes személy büntetőjogi felelősségét, vagy alacsonyabb elkövetési értéket állapítanak meg, mint amennyit a bűnügyi letéti számlára korábban megfizetett, akkor az előbbi esetben a megfizetett összeg, az utóbbi esetben pedig a többletként jelentkező különbözet visszatérítésére akkor kerülhet sor, ha a természetes személynek nincs köztartozása. Ugyanígy kell eljárni azokban az esetekben is, amikor az (1) bekezdés szerinti adózónak – önkéntes teljesítés vagy eredményes végrehajtás következtében – már nem áll fenn adótartozása, azonban az elkövetőnek köztartozása van.

(4) A (3) bekezdés szerinti köztartozások esetén a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti követelésfoglalásnak van helye.

(5) Ha az elkülönített számlára megfizetett összeg nem az állami adó- és vámhatóság hatáskörébe tartozó költségvetési befizetési kötelezettséggel vagy költségvetésből származó pénzeszközzel kapcsolatban elkövetett költségvetési csalás bűncselekménnyel függ össze, az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja az érintett szervet a befizetésről, és ezt követően az érintett szerv kérelmére gondoskodik az összeg átutalásáról. Ha az elkövető igazolja, hogy a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrányt az érintett szerv felé is megtérítette, úgy az állami adó- és vámhatóság az elkövető kérelmére intézkedik az elkülönített számlára megfizetett összeg elkövető részére történő visszatérítése iránt a (3) bekezdés egyidejű alkalmazása mellett.

69. § [Az adóelőleg mérséklése]

Az adózó az adóelőleg esedékességének időpontjáig benyújtott kérelmében az általa bevallott adóelőleg módosítását kérheti az adóhatóságtól, ha előlegét az előző időszak (év, negyedév, félév) adatai alapján fizeti, és számításai szerint adója nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét.

70. § [Az adószámla]

(1) Az adóhatóság az adózó adókötelezettségét (az állami adó- és vámhatóság esetében ideértve a vámot és az egyéb fizetési kötelezettséget is) és költségvetési támogatási igényét, valamint az arra teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Az adózó kötelezettségeit a bevallás – ideértve az önellenőrzési lapot is –, az adóhatóság vagy más hatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az adóhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán adónként (köztehernemenként), költségvetési támogatásonként mutatja ki.

(2) Az állami adó- és vámhatóság az Alapok javára teljesítendő befizetéseket külön számlákon tartja nyilván.

(3) Átalakulás, egyesülés, szétválás esetén az adóhatóság a jogelődöt megillető költségvetési támogatást, túlfizetést, illetve a jogelődöt terhelő tartozást a jogutód adószámlájára vezeti át.

(4) Ha az állami adó- és vámhatóság az adószámlán más hatóság határozata alapján tart nyilván valamely kötelezettséget – feltéve, hogy törvény vagy kormányrendelet így rendelkezik – a kötelezettséget megállapító hatóság a nyilvántartáshoz szükséges adatokat elektronikus úton adja át az állami adó- és vámhatóságnak és a kötelezettség előírásának alapjául szolgáló határozatot a végrehajtáshoz való jog elévüléséig megőrzi. Az elektronikus úton átadott adatok helyességéért a határozatot hozó hatóság felel.

(5) Jogszabály – az önkormányzati rendelet kivételével – más, nem közvetlen adózási célú fizetési kötelezettség nyilvántartását is előírhatja az adózó adószámláján.

71. § [Elszámolás az adószámlán]

Ha az adóhatóságnál a tartozást az adózó csak részben egyenlíti ki, a köztehernemenkénti befizetést az esedékesség sorrendjében kell elszámolni.

72. § [Rendelkezés költségvetési támogatás elszámolásáról]

Az adózó bevallásában rendelkezhet arról, hogy az igényelt költségvetési támogatást az adóhatóság az adózó által megjelölt adó vagy egyéb fizetési kötelezettség (tételes elszámolású fizetési kötelezettség esetében a konkrét fizetési kötelezettség) megfizetésére számolja el. A jogszerűen igényelt költségvetési támogatás beszámításával az adó, vagy egyéb fizetési kötelezettség megfizetettnek, a költségvetési támogatás kiutaltnak minősül. A költségvetési támogatás kiutalása, illetve az adó, vagy egyéb fizetési kötelezettség megfizetése időpontjának az igénylés (bevallás) beérkezése, de legkorábban a támogatás esedékessége napját kell tekinteni.

73. § [Adótartozás nettó számítása]

Az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás összegét – nettó módon számítva – csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott túlfizetés összegével, ide nem értve a letétként nyilvántartott összeget az adóigazolás kiállítása iránti eljárásban, vagy ha jogszabály valamely, az adózó által érvényesíthető kedvezmény igénybevételét adóhatóságnál nyilvántartott adótartozás, vagy tartozás hiányához köti.

74. § [A túlfizetés elszámolása]

(1) Ha az adott adónem tekintetében az adózónak vagy az 59. § (1) bekezdése és 60. § (1) bekezdése szerinti tartozás megfizetésére kötelezett személynek fizetési kötelezettségét meghaladó összeg áll az adószámlán a rendelkezésére (a továbbiakban: túlfizetés), az adóhatóság a túlfizetés összegét kérelemre az adózó, a tartozás megfizetésére kötelezett személy által megjelölt adónemre, fizetési kötelezettségre, tételes elszámolású fizetési kötelezettség esetében a konkrét fizetési kötelezettségre számolja el.

(2) Ha az adózónak adótartozása nincs, és bevallási kötelezettségeinek eleget tett, rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről. Rendelkezés hiányában az adóhatóság a túlfizetést a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el. Az adóhatóság a fennmaradó összeget csak akkor térítheti vissza, ha a befizetőnek nincs általa nyilvántartott, adók módjára behajtandó köztartozása.

(3) Csoportos adóalanynál fennálló túlfizetés összegét a csoportos adóalany képviselőjének kérelmére az adóhatóság a csoportos adóalany vagy a csoportos adóalanyiságban részt vevő bármelyik tag csoportos adóalany képviselője által megjelölt adószámlájára számolja el. A csoportos adóalanynál fennálló túlfizetés tag adószámlájára való elszámolásának feltétele a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok erre irányuló előzetes írásbeli megállapodása, amelyet a csoportos adóalany képviselője köteles bemutatni az adóhatóságnak.

(4) A túlfizetés visszaigényléséhez való jog elévülését követően az adóhatóság a túlfizetés összegét – ideértve a tételes elszámolású fizetési kötelezettséget is – hivatalból vagy kérelemre az általa nyilvántartott, az adózót, a tartozás megfizetésére kötelezett személyt terhelő más tartozásra számolja el, vagy tartozás hiányában azt hivatalból törli.

(5) Az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott, de téves adószámlára fizetett adót, vagy egyéb fizetési kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni.

(6) Az adóhatóság számlájára tévesen befizetett összeg visszafizetését a befizető a túlfizetésre vonatkozó szabályok szerint igényelheti.

(7) A csőd-, végelszámolási, kényszertörlési eljárás, valamint a felszámolás kezdő napját, illetve ha az adózót a csődeljárás elrendelését megelőzően ideiglenes fizetési haladék illeti meg, az ideiglenes fizetési haladék kezdő időpontját megelőző napon fennálló túlfizetés, valamint a jogutód nélkül megszűnt adózó adószámláján fennálló túlfizetés összegét az adóhatóság hivatalból számolja el az általa nyilvántartott, az adózót terhelő tartozásra.

75. § [Felosztási rendelkezéssel nem rendezett befizetések elszámolása]

Az adóhatóságnál nyilvántartott adótartozással vagy köztartozással rendelkező adózó esetében az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszer elszámolási számlájára átutalással teljesített, felosztási rendelkezéssel nem rendezett befizetéseket az adóhatóság először a természetes személy jövedelemadó előlegére, a levont jövedelemadóra, vagy a kifizető által a természetes személytől levont járulékokra az esedékesség sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában számolja el. Az ezt követően fennmaradó összeget először az egyéb, az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott tartozásokra kell elszámolni azok esedékességének sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozások arányában. Az adóhatóság az átvezetésekről az adózót azok elvégzésével egyidejűleg értesíti. Az ezt követően fennmaradó összeget a köztartozás jogosultjainak kell átutalni a köztartozás erejéig, a tartozások arányában. Az ezt követően fennmaradó összegre a túlfizetésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Az adók módjára behajtandó köztartozásra történő átvezetésről az adóhatóság az adózót végzéssel értesíti.

76. § [Visszatartási jog gyakorlása]

(1) Az adózó a költségvetési támogatás (visszaigénylés, visszatérítés) igénylésekor az önkormányzati adóhatóságnál az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozik arról, hogy a nyilatkozat időpontjában más adóhatóságnál van-e esedékessé vált tartozása, és az milyen összegű. Az önkormányzati adóhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést), az általa nyilvántartott adótartozás, adók módjára behajtandó köztartozás, az adózó nyilatkozatában vagy más adóhatóság megkeresésében közölt – más adóhatóságot megillető – tartozás összegéig visszatarthatja, és ezzel ennek erejéig a tartozás megfizetettnek minősül.

(2) Az állami adó- és vámhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést), az általa nyilvántartott adó- és vámtartozás, adók módjára behajtandó köztartozás, az általános közigazgatási rendtartás alapján behajtandó köztartozás, illetve önkormányzati adóhatóság megkeresésében közölt – önkormányzati adóhatóságot megillető – tartozás összegéig visszatarthatja, és ezzel ennek erejéig a tartozás megfizetettnek minősül.

(3) A visszatartásról az adózót az adóhatóság végzéssel értesíti. Az adózó nyilatkozatában feltüntetett tartozásra gyakorolt visszatartás esetében az adóhatóság a végzés mellőzésével, írásban értesíti az adózót a visszatartás tényéről.

(4) Az adóhatóság visszatartási jogának gyakorlását az adózó kérelmére akkor mellőzheti, ha a költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) elmaradása az adózó gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené, illetve, ha a természetes személy adózó esetében a támogatás elmaradása a saját és a vele együtt élő hozzátartozója megélhetését súlyosan veszélyeztetné.

(5) Az adóhatóság a nyilatkozat alapján visszatartott összegből e törvény szerint a kiutalásra nyitva álló határidőn belül, ha pedig megkeresésre jár el, a végzés jogerőre emelkedését követően tizenöt napon belül utalja át a jogosultnak az adózóval szemben fennálló követelését.

(6) Ha az igényelt költségvetési támogatás (adó-visszaigénylés, adó-visszatérítés) összege az adózót terhelő tartozások mindegyikére nem nyújt fedezetet, azt az adóhatóság először a nála nyilvántartott tartozás kiegyenlítésére számolja el az esedékesség sorrendjében, azonos esedékességű adóknál a tartozás arányában. Az ezt követően fennmaradó összeget a követelések arányában kell átutalni a köztartozás jogosultjainak.

IX. FEJEZET

A BIZONYLAT KIÁLLÍTÁS ÉS A NYILVÁNTARTÁS SZABÁLYAI

77. § [Bizonylatok, könyvvezetés, nyilvántartás]

(1) A jogszabályban előírt bizonylatot, könyvet, nyilvántartást – ideértve a gépi adathordozón rögzített elektronikus adatokat, információkat is – úgy kell kiállítani, illetve vezetni, hogy az az adó alapjának, az adó összegének, a mentességnek, a kedvezménynek, a költségvetési támogatás alapjának és összegének, továbbá ezek megfizetésének, illetve igénybevételének megállapítására, ellenőrzésére alkalmas legyen.

(2) A könyveket, nyilvántartásokat – ha jogszabály másként nem rendelkezik – úgy kell vezetni, hogy

a) a bennük foglalt feljegyzések e törvény, illetve a Számv. tv. bizonylati rendjére vonatkozó és egyéb jogszabályokban előírt bizonylatokon alapuljanak,

b) adónként és költségvetési támogatásonként folyamatosan, kihagyás nélkül tartalmazzák az adót, illetve költségvetési támogatást meghatározó adatokat és azok bizonylati hivatkozásait,

c) azokból kitűnjék az adott időszakra vonatkozó bevallott adó, illetve támogatás alapja,

d) az adó megfizetésének, a költségvetési támogatás igénybevételének, valamint az alapul szolgáló bizonylatoknak az ellenőrzését lehetővé tegyék.

78. § [A bizonylat megőrzése]

(1) A 77. § (1) bekezdésében meghatározott iratokat az ezek vezetésére kötelezett adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen köteles őrizni.

(2) Az iratokat a könyvelés, feldolgozás időtartamára más helyre lehet továbbítani, az adóhatóság felhívására azonban azokat három munkanapon belül be kell mutatni.

(3) Az iratokat az adózónak a nyilvántartás módjától függetlenül az adó megállapításához való jog elévüléséig, a halasztott adó esetén a halasztott adó esedékessége naptári évének utolsó napjától számított öt évig kell megőriznie.

(4) A munkáltató (kifizető) az általa megállapított adó, adóelőleg alapjául szolgáló bizonylatokat a (3) bekezdésben foglalt időpontig megőrzi.

(5) Az adókötelezettség megszűnése esetén az iratokat

a) a jogi személy jogutódja vagy jogszabályban, határozatban erre kötelezett,

b) a közkereseti társaságnál és a betéti társaságnál a jogszabályban meghatározott személy

a (3) bekezdésben foglalt időpontig megőrzi.

(6) A természetes személy az iratait maga köteles megőrizni. Ha az adókötelezettség a természetes személy halála miatt szűnt meg, az iratokat a vele közös háztartásban élt hozzátartozója, ennek hiányában az örökös köteles az állami vagy az önkormányzati adóhatósághoz továbbítani.

(7) Ha az adózó vagy a kapcsolt vállalkozása kölcsönös egyeztetési eljárást kezdeményez, az e §-ban előírt kötelezettségek a kölcsönös egyeztetési eljárás lezárultáig, vagy ha azután választott bírósági eljárás indul, a választott bírósági eljárás lezárultáig meghosszabbodnak. Ha az e §-ban előírtaknak a kifizető, a munkáltató köteles megfelelni, az őrzési kötelezettség az adóhatóság felhívására a kölcsönös egyeztetési eljárás, illetve a választott bírósági eljárás lezárultáig meghosszabbodik.

(8) Az (1)–(6) bekezdésben foglalt kötelezettség az iratok eredeti példányára, vagy – ha azt jogszabály nem zárja ki – eredeti példány hiányában a jogszabályban előírt módon, elektronikus úton előállított hiteles másolatára vonatkozik. Az adóigazgatási eljárásban az irat eredeti példánya – ha annak megőrzését jogszabály nem írja elő, és adózó azzal nem rendelkezik – nem kérhető.

(9) Ha az adózó a bizonylatot, könyvet, nyilvántartást online hozzáférést biztosítva, elektronikusan őrzi meg, köteles ellenőrzés esetén az adóhatóság részére az elektronikus hozzáférést, letöltést biztosítani.

X. FEJEZET

AZ ADATSZOLGÁLTATÁS SZABÁLYAI

79. § [Adatszolgáltatás kötelező tartalma]

Az e törvényben vagy jogszabályban az adóhatósághoz adatszolgáltatásra kötelezett személy adatszolgáltatásának tartalmaznia kell a természetes személy adóazonosító számát.

80. § [Általános adatszolgáltatási határidő]

Ha törvény bíróságnak, államigazgatási vagy önkormányzati szervnek, köztestületnek az adózó adókötelezettségét érintő, az adóhatósághoz teljesítendő értesítési, tájékoztatási vagy adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő, azt – eltérő rendelkezés hiányában – az engedély kiadását, a határozat (végzés) véglegessé válását, illetve az adókötelezettséget érintő esemény bekövetkeztét követő tizenöt napon belül kell teljesíteni.

81. § [Adóhatósági adatigénylés személyiadat- és lakcímnyilvántartásból]

Az adóhatóság a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból adatot természetes személyazonosító adattal, lakcímmel vagy kapcsolati kódon igényelhet.

82. § [Adatszolgáltatás a föld bérbeadásáról származó jövedelemről]

A kifizető a föld bérbeadásából (földjáradékból) származó jövedelemről és a levont adóról, az adómentesség feltételéül szabott időtartamra kötött, de ezen időtartam lejárta előtt megszűnt haszonbérleti szerződésről és az adókötelessé vált időszakról, valamint a bérbeadott földterület ingatlan-nyilvántartási azonosító adatairól az adatszolgáltatást a földterület fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz teljesíti. Az adatszolgáltatásban fel kell tüntetni az adólevonás elmaradásának okát (természetben történő bérfizetés). Az adatszolgáltatást a kifizető papíralapú adathordozón az adóévet követő év március 31. napjáig teljesíti.

83. § [Az ingatlanügyi hatóság adatszolgáltatása]

(1) Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését, illetve az ingatlan tulajdonjogának a futamidő végén tulajdonjog átszállását eredményező pénzügyi lízing alapján a pénzügyi lízingbeadás tényének feljegyzését követően haladéktalanul adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak az illetékkiszabáshoz szükséges, birtokában lévő adatokról, valamint ingatlanértékesítés esetén az ingatlan értékesítőjéről és az ingatlan szerződés szerinti értékéről, továbbá föld átruházása esetén a földértékesítés tényéről, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról való lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén az átruházó (átengedő), e jogot alapító, illetve megszüntető természetes személyről és e jog szerződés szerinti értékéről. Az ingatlanügyi hatóság az adózó személyi adatait tartalmazó megkeresésre tájékoztatja az adóhatóságot az adózó tulajdonát képező – nyilvántartásában szereplő – valamennyi ingatlan adatáról.

(2) Az ingatlanügyi hatóság az önkormányzati adóhatóság megkeresésére évente egy alkalommal – kizárólag az építményadó, a telekadó, a természetes személy kommunális adója, a települési adó bevezetése, továbbá megállapítása (kivetése), ellenőrzése céljából –, térítésmentesen, elektronikusan feldolgozható formában, a megkeresés beérkezését követő harminc munkanapon belül adatot szolgáltat az önkormányzati adóhatóság illetékességi területén található, a nyilvántartásában szereplő valamennyi ingatlannak a megkeresés szerinti év január 1-jén hatályos adatairól. A megkeresésben meg kell jelölni a kért adatok felhasználásnak célját. A kapott adatok kizárólag a megjelölt célra használhatóak fel. Ha az önkormányzat adóbevezetés céljából kért adatot, de az adó bevezetéséről szóló önkormányzati rendelet legkésőbb a megkeresést követő év első napjáig nem lépett hatályba, akkor az adatszolgáltatásért egyébként járó díjat a megkeresést követő év január 31. napjáig meg kell fizetnie. Az adatszolgáltatás tartalmazza az önkormányzat illetékességi területén lévő, az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott ingatlan esetén

a) az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény szerinti, az ingatlanról nyilvántartott valamennyi adatot (így különösen az ingatlan címét, helyrajzi számát és terület nagyságát),

b) az ingatlan tulajdonosát és természetes személy tulajdonos esetén a tulajdonos természetes személy azonosító adatait, lakcímét, értesítési címét, jogi személy tulajdonos esetén a tulajdonos nevét, székhelyét és értesítési címét, több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadát,

c) az ingatlan-nyilvántartásba feljegyzett valamennyi jogot, ideértve azok jogosultjait, több jogosult esetén a jogosultak jogosultsági hányadát, a természetes személy jogosult esetén a jogosult azonosító adatait, lakcímét, jogi személy jogosult esetén székhelyét és értesítési címét,

d) a tulajdonjog, használati jog, vagyonkezelői jog átruházására irányuló szerződés esetén a szerződés, jog alapítása esetén a jogalapításról szóló szerződés, nyilatkozat széljegyre vételét, a széljegyzés napját, a szerző felet, természetes személy szerző fél esetén a szerző fél azonosító adatait, lakcímét, jogi személy szerző fél esetén a jogosult székhelyét, értesítési címét, több szerző fél esetén a szerző felek által megszerzett tulajdoni, jogosultsági hányadot, és

e) a telekalakítási vagy építési tilalom elrendelésének tényét, a tény bejegyzésének napját.

84. § [A hitelintézet, pénzforgalmi szolgáltató adatszolgáltatása]

(1) A pénzforgalmi számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató – a cégjegyzékbe bejelentett pénzforgalmi számlára vonatkozó adatok kivételével – a pénzforgalmi számla megnyitását és megszüntetését annak időpontját követő hó tizenötödik napjáig a pénzforgalmi jelzőszám feltüntetésével közli az állami adó- és vámhatósággal.

(2) Amennyiben az adózó belföldi pénzforgalmi számlaszáma a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató érdekkörében felmerült ok, illetve intézkedés miatt megváltozik, az eredeti és a megváltozott számlaszámot a pénzforgalmi szolgáltató köteles bejelenteni – az adózó adóazonosító számának feltüntetésével – a változástól számított tizenöt napon belül az állami adó- és vámhatóságnál.

85. § [Befektetési szolgáltatói adatszolgáltatás]

A befektetési szolgáltató az adóévet követő év január 31. napjáig elektronikus úton adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatósághoz az olyan ügyletben részt vevő személyek – ha egyikük, vagy mindegyikük természetes személy – azonosító adatairól, adóazonosító számáról, amely ügyletben az egyik fél tulajdonában lévő értékpapír (értékpapír-letéti) számláról másik fél tulajdonában lévő értékpapír, értékpapír-letéti számlára értékpapír áthelyezésére kapott megbízást teljesített. Az adatszolgáltatás tartalmazza továbbá az áthelyezett értékpapír fajtáját, névértékét, valamint – ha a megbízást adó fél igazolja, vagy arról nyilatkozik – az értékpapír átruházása ellenében megszerzett bevételt.

86. § [Építésügyi hatósági adatszolgáltatás]

(1) Az építésügyi hatóság az általa kiadott használatbavétel tudomásulvételéről szóló hatósági bizonyítvány egy példányát haladéktalanul megküldi az ingatlan fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz és állami adó- és vámhatósághoz.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, a használatbavételi engedélyhez kötött építmények esetében az építésügyi hatóság az általa kiadott véglegessé vált használatbavételi, illetve véglegessé vált fennmaradási engedély egy példányát, a véglegessé válás közlése időpontjának megjelölésével megküldi az ingatlan fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz és állami adó- és vámhatósághoz.

87. § [A közúti közlekedési nyilvántartási szerv adatszolgáltatása]

(1) A közúti közlekedési nyilvántartási szerv a járműnyilvántartásából a január 1-jei állapotnak megfelelő adatokat január 31. napjáig közli a gépjárműadó kivetésére illetékes önkormányzati adóhatósággal a következő tartalommal:

a) a gépjármű rendszáma, alvázszáma, személygépjármű saját tömege, tehergépjármű saját tömege és megengedett együttes tömege,

b) a gépjármű üzembentartójának, annak hiányában tulajdonosának neve, valamint lakcíme, székhelye vagy telephelye, továbbá természetes személy adózó esetén természetes azonosító adatai, nem természetes személy adózó esetén cégjegyzékszáma,

c) gépjármű forgalomba helyezésének, forgalomból való kivonásának időpontja, valamint a kivonás oka,

d) az üzembentartó személyében bekövetkezett változás, a tulajdonváltozás időpontja,

e) a gépjármű környezetvédelmi osztályba sorolása,

f) a gépjárműadóról szóló törvény szerinti személygépkocsi, motorkerékpár teljesítménye (kilowattban, ennek hiányában lóerőben meghatározva), gyártási éve,

g) a tehergépjármű, az autóbusz légrugós vagy azzal egyenértékű rugózási rendszerének (útkímélő tengely) tényét.

(2) A közúti közlekedési nyilvántartási szerv, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv a járműnyilvántartásból, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti nyilvántartásból

a) minden hónap 20. napjáig az előző hónap utolsó napja szerinti állapotnak megfelelő, az előző adatszolgáltatási időszakhoz képest bekövetkezett adókötelezettséget érintő változásokat (így különösen gépjármű forgalomba helyezése, forgalomból való kivonása, átalakítása, teljesítményadatának, illetve környezetvédelmi osztályba sorolásának módosulása),

b) január 20. napjáig a tárgyévet megelőző évben bekövetkezett tulajdonosváltozásról szóló, régi tulajdonos által teljesített változásbejelentést

az (1) bekezdés szerinti adattartalommal közli a gépjárműadó kivetésére illetékes önkormányzati adóhatósággal.

(3) Az első fokon eljáró közlekedési igazgatási hatóság által a jármű tulajdonjogának, üzemben tartói jogának bejegyzésére, ezek valamelyikének változására irányuló eljárás során a közlekedési igazgatási ügymenetet támogató informatikai rendszerben rögzített, az adózó által bemutatott, a gépjármű és pótkocsi vagyonszerzési illetékének megfizetését igazoló készpénz-átutalási megbízás azonosító számát, gyártójának kódját, valamint a befizetett illeték összegét a közúti közlekedési nyilvántartást vezető szerv útján, továbbá a közúti közlekedési nyilvántartást vezető szerv a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényben szereplő adatok közül a gépjármű és pótkocsi vagyonszerzési illetéke teljesítésének ellenőrzéséhez szükséges adatokat (a jármű fajtáját, gyártmányát, típusát, kategóriáját, forgalmi rendszámát, hengerűrtartalmát, kamratérfogatát, teljesítményét, össztömegét, gyártási évét, a járműtulajdonos, üzemben tartói jog jogosítottja azonosító adatait, lakcímét, székhelyét, adóazonosító számát) elektronikus úton továbbítja az állami adó- és vámhatóságnak.

88. § [Adatszolgáltatás ideiglenes rendszámtábla kiadásról]

A járási hivatal, valamint az állami adó- és vámhatóság minden hónap tizenötödik napjáig az előző hónap utolsó napja szerinti állapotnak megfelelően adatokat szolgáltat az „E” és „P” betűjelű ideiglenes rendszámtábla kiadásáról a kérelmező lakóhelye, székhelye szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz. Az adatszolgáltatás tartalmazza a kérelmező nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét, valamint lakcímét, székhelyét, továbbá a jármű fajtáját és rendszámát.

89. § [A Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás vezetéséért felelős szerv adatszolgáltatása]

(1) A Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás vezetéséért felelős szerv

a) minden hónap tizenötödik napjáig az előző hónap utolsó napja szerinti állapotnak megfelelően az állami adó- és vámhatóság részére,

b) az önkormányzati adóhatóság kérésére minden év január tizenötödik napjáig az előző év utolsó napja szerinti állapotnak megfelelően az önkormányzati adóhatóság részére

elektronikus úton, kapcsolati kód alkalmazásával megküldi azon személyek elektronikus azonosítási szolgáltatás, illetve tárhely azonosítóját, akik elektronikus azonosítási szolgáltatást, illetve tárhelyet hoztak létre vagy szüntettek meg, továbbá az elektronikus azonosítási szolgáltatás, illetve tárhely létrehozásának, illetve megszüntetésének időpontját.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás adatait az adóhatóság

a) az Szja tv. szerinti adóbevallási tervezethez kapcsolódó eljárásban,

b) az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett adózót érintő eljárásában,

c) az adózó képviselőjével való kapcsolattartáshoz, és

d) joghatás nélküli tájékoztatás küldéséhez

használhatja fel.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás adatait az adóhatóság az adózó 37. § szerinti nyilvántartásból való törléséig, illetve az adózó képviselője esetében a képviseleti jog megszűnéséig kezeli.

90. § [Adatszolgáltatás kötvénynyilvántartásból és közúti járműnyilvántartásból]

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvényeket nyilvántartó szerv, a közúti közlekedési nyilvántartási szerv a kötvénynyilvántartásból, illetve a közúti járműnyilvántartásból a tárgyévet követő év január 31. napjáig a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási jogviszony díj nemfizetési okból való megszűnéséről, továbbá ha a biztosító értesítése alapján a gépjármű forgalomból való kivonása iránti eljárás indul, az állami adó- és vámhatóságnak – elektronikus úton – adatot szolgáltat a következő tartalommal:

a) a biztosított (üzemben tartó) neve (jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, továbbá cégjegyzékszáma, illetve nyilvántartási száma), születési helye, születési ideje, anyja neve és lakcíme, illetve székhelye (fióktelepe),

b) a gépjármű hatósági jelzése (rendszáma) és alvázszáma,

c) a kockázatviselés kezdetének, megszűnésének időpontja,

d) a gépjármű forgalomból való kivonásának időpontja.

91. § [Az állami foglalkoztatási szerv adatszolgáltatása]

Az állami foglalkoztatási szerv elektronikus úton az állami adó- és vámhatósághoz az adóévet követő év január harmincegyedikéig adatot szolgáltat azon személyek azonosító adatairól, adóazonosító jeléről, akiknél az álláskeresési ellátás folyósítását az ellátásra való jogosultságot kizáró kereső tevékenység miatt szüntették meg, és az adatok rendelkezésre állása esetén e személyek munkaadóiról, azok adószámának feltüntetésével, valamint a folyósítás megszűnésének időpontjáról.

92. § [Adatszolgáltatás adókedvezményre jogosító igazolásokról]

(1) Ha az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv olyan igazolást (bizonylatot) állít ki, amelynek alapján a természetes személy adókedvezmény (adómentesség) igénybevételére jogosult, a kedvezmény igénybevételére jogosító igazolás tartalmának közlésével adatot szolgáltat az adózónak kiadott igazolásról. Az adatszolgáltatást az adóévet követő év január harmincegyedikéig elektronikus úton az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv illetékes állami adó- és vámhatóságához kell teljesíteni.

(2) A tartósan álláskereső személyek után, illetve a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás, valamint a gyermeknevelési támogatás folyósítását követően foglalkoztatott munkavállalók után érvényesíthető szociális hozzájárulási adókedvezmény ellenőrzése céljából az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szerv a tárgyhónapban kiállított igazolásban szereplő adatokat a tárgyhónapot követő hónap ötödik napjáig elektronikus úton hivatalból megküldi az állami adó- és vámhatóság részére.

93. § [Adatszolgáltatás költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolásokról]

Ha jogszabály költségvetési támogatás igénybevételéhez más szerv által kiállított igazolás, bizonylat benyújtását írja elő, az igazolást kiállító szerv a kiállítás hónapját követő hó tizenötödik napjáig adatot szolgáltat a kiállítást kérő személy székhelye, telephelye, lakóhelye szerint illetékes adóhatóságnak a kiadott igazolásról. Az adatszolgáltatás tartalmazza a kiállítást kérő személy nevét, elnevezését, adóazonosító számát, az igazolásban feltüntetett tényt, körülményt, adatot, valamint a támogatás igénylésének jogcímét. Az igazolás kiállítása megtagadható, ha a kérelmező nem közli a támogatás igénylésének jogcímét. Az igazoláson a támogatás igénylésének jogcímét fel kell tüntetni, az igazolás csak a megjelölt támogatás igénybevételéhez használható fel.

94. § [Az önkormányzat jegyzőjének adatszolgáltatása]

(1) A jegyző az ingatlanokat terhelő adókról szóló bevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő negyvenöt napon belül adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak az önkormányzat illetékességi területén, a korrigált forgalmi érték szerinti adóztatás esetén az ötszázmillió forint forgalmi értéket elérő ingatlannal, alapterület szerinti adóztatás esetén az ezer m2-t elérő épülettel, illetve tízezer m2-t elérő telekkel rendelkező külföldön bejegyzett szervezetek tagjairól (tulajdonosairól), illetve az egyes tagokat megillető részesedés arányáról a külföldi szervezetek építményadóról, telekadóról szóló bevallásában feltüntetett adatok alapján.

(2) A jegyző az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül az állami adó- és vámhatóságnak adatot szolgáltat az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy önkormányzat illetékességi területén található földje haszonbérbeadásából származó jövedelméről.

(3) A jegyző elektronikus úton adatot szolgáltat azokról a személyekről, akiknek köztartozás-mentessége a Magyarország helyi önkormányzatairól, valamint a nemzetiségek jogairól szóló törvény méltatlansági eljárásra vonatkozó szabályai szerint vizsgálat tárgyát képezheti.

(4) A (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatás tartalmazza

a) az adózó nevét, adóazonosító számát,

b) azon helyi, illetve nemzetiségi önkormányzat megnevezését, ahol az adózó tisztséget tölt be.

(5) A (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a változás bekövetkezésétől számított öt napon belül kell teljesíteni az e célra rendszeresített formanyomtatvány alkalmazásával.

95. § [A tankerületi központ és a települési önkormányzat adatszolgáltatása]

(1) Az állami adó- és vámhatósághoz a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami feladatellátásba vételével kapcsolatos állami adó- és vámhatósági feladatok ellátása céljából

a) a tankerületi központ adatot szolgáltat a beolvadó intézmény nevének, adószámának feltüntetésével azon települési önkormányzatok nevéről és adószámáról, amelyek a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvény szerint intézményt működtetnek, a működtetés kezdetének napja megjelölésével, és

b) azon települési önkormányzat, amely az a) pont szerinti intézményt nem maga működteti, a működtetett intézmény nevének, adószámának feltüntetésével adatot szolgáltat az intézményt működtető, jogutódnak tekintendő költségvetési szerv, gazdasági társaság adószámáról, nevéről a működtetett intézmény működtetése kezdetének napja megjelölésével.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerint nem kell adatot szolgáltatni abban az esetben, ha a települési önkormányzat az (1) bekezdés a) pontja szerinti intézményt maga működteti, az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés b) pontja szerinti adatszolgáltatás hiányában ennek figyelembevételével jár el.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a tárgyhónapot követő hónap huszonötödik napjáig kell teljesíteni. Az állami adó- és vámhatóság adószámla vezetéssel kapcsolatos feladatai tekintetében – ideértve a kiutalások teljesítését is – a határidők az adatszolgáltatás beérkezésétől számítandók, ha az adatszolgáltatás a határidő kezdetére egyébként okot adó, jogszabályban rögzített körülmény bekövetkezését követően érkezett be.

(4) Ha az (1) bekezdésben említett adatok tekintetében változás következik be, akkor a változással érintett adatok vonatkozásában az adatszolgáltatást a tárgyhónapot követő hónap huszonötödik napjáig kell teljesíteni.

96. § [A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és a fővárosi és megyei kormányhivatal adatszolgáltatása]

A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal a tárgyévet követő év január 31. napjáig adatot szolgáltat a fogyatékossági támogatásban részesülő természetes személy azonosító adatairól, illetve az ellátás folyósításának időszakáról.

97. § [Adatszolgáltatás hagyatéki eljárás esetén]

Ha az adóhatóság az elhunyt természetes személy adóügyével összefüggésben adóigazgatási eljárást folytat vagy azt kezdeményez, és ennek során az örökösök személyének ismerete szükséges, az adóhatóság megkeresésére a hagyatéki leltározásra illetékes önkormányzati jegyző adatot szolgáltat a hagyatéki leltár készítésének tényéről, a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző nevéről és székhelyéről, valamint a rendelkezésére álló hozzátartozói adatokról (név, cím). Az adóhatóság a jegyző által megküldött hozzátartozói adatokat nyilvántartásából soron kívül törli, ha az eljárás eredményeként nem állapít meg adót, költségvetési támogatást az elhunyt terhére vagy javára. Az adóhatóság megkeresésére a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző a megkereső adóhatóságot tájékoztatja az örökösökről az azonosításukhoz szükséges természetes személyazonosító adatok és lakcím feltüntetésével, valamint az örökrészük alapján örökölt vagyonról és annak értékéről, vagy tájékoztatást ad a hagyatéki eljárás megszüntetéséről.

98. § [Adatszolgáltatás tevékenység szüneteléséről]

(1) A területi ügyvédi kamara, illetve a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara az ügyvédi, szabadalmi ügyvivői tevékenység szünetelésének kezdő napjáról, valamint a szünetelés megszűnésének napjáról az ügyvéd, szabadalmi ügyvivő természetes személyazonosító adatainak, lakcímének feltüntetésével a bejegyzést követő hó tizenötödik napjáig adatot szolgáltat az ügyvéd, szabadalmi ügyvivő illetékes állami adó- és vámhatóságához.

(2) A közjegyző székhelye szerint illetékes területi közjegyzői kamara a közjegyző szolgálata szünetelésének kezdő napjáról, valamint a szolgálat szünetelése megszűnésének napjáról a közjegyző természetes személyazonosító adatainak, lakcímének feltüntetésével, a szolgálat szünetelésének kezdő napját, illetve a szolgálat szünetelése megszűnésének napját követő hó tizenötödik napjáig adatot szolgáltat a közjegyző illetékes állami adó- és vámhatóságához.

99. § [Adatszolgáltatás nyugellátás adóévi összegéről]

A nyugdíjat folyósító szerv az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény 19/A. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott jövedelemkategóriát érintő automatikus információcsere teljesítése érdekében a rendelkezésre álló azonosító adatok alapján az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező személy részére kifizetett nyugellátás adóévi összegéről az adóévet követő év január harmincegyedikéig az adózó azonosításához rendelkezésre álló adatok feltüntetésével elektronikus úton adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóságnak.

100. § [Mezőgazdasági és vidékfejlesztési szerv adatszolgáltatása]

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az adóévet követő év január 31. napjáig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatósághoz az általa kifizetett támogatás jogcíméről, összegéről a természetes személy nevének, adóazonosító jelének feltüntetésével.

101. § [Adatszolgáltatás jövedéki adóvisszaigénylés ellenőrzéséhez]

Az állami adó- és vámhatóság megkeresésére a jövedéki adó visszaigénylés ellenőrzéséhez a nyilvántartásában szereplő adatok közül adatot szolgáltat

a) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a föld helyrajzi száma alapján a föld megműveléséről,

b) az erdészeti hatóság az erdő erdészeti azonosítója alapján az erdő nagyságáról, a használó személyéről, az erdőfelújítási kötelezettség elvégzéséről,

c) a vízügyi hatóság a halastó helyrajzi száma alapján a halastó nagyságáról, a használó személyéről, a halgazdálkodási tevékenység végzéséről.

102. § [Élelmiszerlánc felügyeleti hatóság adatszolgáltatása]

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az állami adó- és vámhatóság megkeresésére adatot szolgáltat a nyilvántartásában szereplő adatokról, ha az az ellenőrzés lefolytatásához szükséges.

103. § [Idegenrendészeti, menekültügyi, állampolgársági ügyekben eljáró hatóság adatszolgáltatása]

Az idegenrendészeti, menekültügyi, állampolgársági ügyekben eljáró hatóság az állami adó- és vámhatóság megkeresésére – az adózók ellenőrzésre történő kiválasztásához, ellenőrzéséhez, végrehajtási eljárás lefolytatásához – adatot szolgáltat a nyilvántartásában szereplő, az idegenrendészeti hatóság előtti engedélyezési eljárások során az engedélyek kiadásához szükséges feltételeket igazoló okiratokban szereplő, az adózó elérhetőségére, személyének azonosítására, valamint jövedelmi és vagyoni helyzetére vonatkozó adatokról.

104. § [Pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény, befektetési vállalkozás adatszolgáltatása]

(1) Ha az állami adó- és vámhatóság ellenőrzési eljárás, végrehajtási eljárás megindításához, lefolytatásához vagy bűnüldözési, nyomozóhatósági tevékenysége végzéséhez, továbbá a pénzügyi információs egységként működő hatóság feladatainak végzéséhez szükséges adatok iránti megkeresést elektronikus úton juttatja el az általa e célra működtetett elektronikus rendszeren keresztül a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és a befektetési vállalkozás részére, a megkeresést a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és a befektetési vállalkozás elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által meghatározott formátumban köteles teljesíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megkeresések teljesítésére nyitva álló határidő a végrehajtási eljáráshoz szükséges megkeresések tekintetében nyolc nap, az ellenőrzési eljáráshoz szükséges megkeresések tekintetében tizenöt nap.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus kapcsolattartásra köteles pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény és a befektetési vállalkozás az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges adatait köteles bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak.

(4) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus kapcsolattartás során az állami adó- és vámhatóság által meghatározott formátumú küldemények továbbíthatóak. Az állami adó- és vámhatóság az általa üzemeltetett honlapon köteles közzétenni az üzenetformátumokat és az azokhoz tartozó üzenetsémákat a bevezetési idejük feltüntetésével. A küldeményt a feladónak el kell látnia minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel, valamint titkosítania kell.

105. § [Telekommunikációs szolgáltatást nyújtó adózó adatszolgáltatása]

Ha a tényállás tisztázásához szükséges, az állami adó- és vámhatóság megkeresi a belföldön letelepedett, telekommunikációs szolgáltatást nyújtó adózót az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény szerinti elektronikus kereskedelemi szolgáltatásnak a szolgáltatás nyújtójára, valamint a szolgáltatás ellenértékére vonatkozó forgalmi adatai az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybevevő személyhez nem köthető módon történő beszerzése érdekében. A belföldön letelepedett, telekommunikációs szolgáltatást nyújtó adózó a megkeresést tizenöt napon belül teljesíti.

106. § [Adatszolgáltatás online pénztárgéppel és az adatszolgáltatás minőségét biztosító követelmények]

(1) Jogszabályban meghatározottak szerinti adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta kibocsátására az a pénztárgép felel meg, amelynek forgalmazását a jogszabályban meghatározottak szerint engedélyezték, és amelyet a jogszabályban meghatározottak szerint helyeztek üzembe.

(2) A forgalmazási engedély kiadásáért, módosításáért, kiterjesztéséért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(3) Az engedélyezési eljárás lefolytatásához szükséges, adótitoknak minősülő adatokról az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja az engedélyező hatóságot.

(4) Az engedélyező hatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza

a) az érvényes forgalmazási engedéllyel rendelkező pénztárgéptípus megnevezését, engedélyszámát és az engedély kiállításának dátumát, valamint a forgalmazó nevét és címét,

b) a visszavont forgalmazási engedélyek engedélyszámát, az engedély visszavonásának dátumát, a visszavonás okát, a visszavonással érintett pénztárgéptípus megnevezését, valamint a forgalmazó nevét és címét,

c) a forgalmazó jogutód nélküli megszűnése miatt érvénytelenné vált forgalmazási engedély számát és az érvénytelenné válás időpontját,

d) a forgalmazó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogelőd és a jogutód nevét és címét, a pénztárgéptípusát, valamint a forgalmazási engedély engedélyszámát és a forgalmazási engedély átírásának időpontját.

(5) Pénztárgép szervizelését csak nyilvántartásba vett szerviz végezheti érvényes műszerészi igazolvánnyal és plombanyomóval rendelkező műszerésze útján.

(6) Szerviz az az egyéni vállalkozó vagy szervezet, aki vagy amely a szervizek – állami adó- és vámhatóság által vezetett – nyilvántartásában szerepel.

(7) Szervizként való nyilvántartásba vételét az állami adó- és vámhatóságnál az az egyéni vállalkozó vagy szervezet kérelmezheti,

a) akinek vagy amelynek nincs száznyolcvan napon keresztül folyamatosan fennálló, az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott túlfizetéssel csökkentett, összességében számítva (a továbbiakban: nettó módon számítva) a tízmillió forintot, egyéni vállalkozó esetében nettó módon számítva 1 millió forintot meghaladó tartozása,

b) aki vagy amely megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, és

c) aki vagy amely e tevékenységét az állami adó- és vámhatóság felé szabályszerűen bejelentette.

(8) Egyéni vállalkozó nyilvántartásba vételének további feltétele, hogy nem áll szervizelési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és nem áll más szerviz alkalmazásában.

(9) A műszerészi igazolvány a pénztárgépek szervizelésére jogosító, az állami adó- és vámhatóság által kiállított igazolvány.

(10) A műszerészi igazolvány

a) szervizelési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem álló, és

b) nyilvántartásba vett szerviz alkalmazásában álló vagy egyéni vállalkozó szervizként nyilvántartott

személy (műszerész) részére állítható ki, aki nem áll a kérelmezőn kívül más szerviz alkalmazásában.

(11) A műszerész igazolványra vonatkozó rendelkezéseket a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetén is alkalmazni kell.

(12) A műszerész igazolvány az állami adó- és vámhatóság tulajdona.

(13) A pénztárgép forgalmazásával, üzemeltetésével, szervizelésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott kötelezettségeket – a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő ötödik naptári év végéig – az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

(14) A pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos ellenőrzés során – ha az elektronikus hírközlő hálózat elérhetetlenségére vonatkozó tény vagy adat merül fel – az állami adó- és vámhatóság kérheti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakhatóságként történő közreműködését az elektronikus hírközlő hálózat elérhetősége kérdésében.

(15) Az állami adó- és vámhatóság az üzemeltető, a forgalmazó, a szerviz vagy más személy (13) bekezdés szerinti ellenőrzése során talált pénztárgépet vizsgálat céljából átvételi elismervény ellenében legfeljebb tizenöt napra bevonhatja, ha a pénztárgéppel történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható. A bevont pénztárgépet az állami adó- és vámhatóság annak megállapítása érdekében, hogy a pénztárgép megfelel a jogszabályban meghatározott műszaki követelményeknek (a továbbiakban e § alkalmazásában: ellenőrző vizsgálat), átadja az online pénztárgépet engedélyező hatóság részére. A bevonás időszaka alatt az adózó a nyugta kibocsátási kötelezettségét, ha a jogszabályban meghatározottaknak megfelelő, adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugta adására szolgáló másik pénztárgéppel is rendelkezik, annak alkalmazásával, pénztárgép hiányában kézi úton előállított nyugtával teljesíti.

(16) A (15) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, ha a pénztárgép működésének jogszabályban meghatározott hírközlő eszköz és rendszer útján történő felügyelete során az állami adó- és vámhatóság pénztárgéppel történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható.

(17) Ha az ellenőrző vizsgálat eredményeként megállapítást nyer, hogy a pénztárgép a jogszabályban meghatározott követelményeknek nem felel meg, és ez befolyásolja az adózással összefüggő funkciókat és a hiba, hiányosság nem küszöbölhető ki, vagy azt az arra kötelezett az előírt határidőn belül nem teljesíti, az online pénztárgépet engedélyező hatóság határozattal előírja a pénztárgépet engedélyező hatóság részére történő leadását. A leadott pénztárgépet az engedélyező hatóság megsemmisíti, erről az állami adó- és vámhatóságot értesíti.

(18) Az állami adó- és vámhatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza a nyilvántartásba vett vagy törölt szervizek, valamint az érvényes és az érvénytelen műszerészi igazolványok, plombanyomók adatait.

107. § [Élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automataberendezés adatszolgáltatása]

(1) Az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automataberendezést (a továbbiakban: automataberendezés) üzemeltető adózó köteles a jogszabályban meghatározott adattartalommal – automataberendezésenként – az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenteni:

a) az üzemeltetés megkezdését, legkésőbb az üzemeltetés megkezdését megelőző napon,

b) az üzemeltetés szüneteltetésének megkezdését és befejezését legkésőbb a szüneteltetés megkezdésének, illetve befejezésének napján,

c) az üzemeltetés megszüntetését, legkésőbb az azt megelőző napon,

d) az üzemeltetésnek az adózó érdekkörén kívül eső okból bekövetkezett megszűnését, legkésőbb az üzemeltetés megszűnésének napján,

e) haladéktalanul, a jogszabályban meghatározott adattartalomban bekövetkezett bármely változást.

(2) Az automataberendezéseket automata felügyeleti egységgel (a továbbiakban: AFE) kell ellátni, amely önállóan elkülöníthető zárt, elektronikus adattárolást és adatkommunikációt végez. Az AFE-ben tárolt adatokról az adózó rendszeresen adatszolgáltatást teljesít az állami adó- és vámhatóság részére, amely adatokat az állami adó- és vámhatóság kizárólag az e törvény szerinti adózók ellenőrzéséhez, ellenőrzésre történő kiválasztásához, törvényben meghatározott feladatai ellátásához használhatja fel az adó megállapításához való jog elévülési idején belül.

(3) Az automataberendezések működését az állami adó- és vámhatóság hírközlő eszköz és rendszer útján felügyeli.

(4) A (2) és (3) bekezdés végrehajtása érdekében az automataberendezés üzemeltetőjének szerződést kell kötnie egy felügyeleti szolgáltatóval. A felügyeleti szolgáltató az adatok rögzítésének és az állami adó- és vámhatóság felé történő szolgáltatásának technikai lebonyolítását végzi az AFE automataberendezésbe történő beszerelésével, és az automataberendezés működése során történő folyamatos működtetésével. A felügyeleti szolgáltatás minimális tartalma hatósági ár-köteles.

(5) A felügyeleti szolgáltatói tevékenység hatósági engedélyhez kötött tevékenység. A felügyeleti szolgáltatói tevékenységre vonatkozó rendelkezéseket a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetén is alkalmazni kell.

(6) A felügyeleti szolgáltatói engedélyezési eljárás tekintetében a mérésügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: engedélyező hatóság) jár el.

(7) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítéséhez szükséges feltételek folyamatos biztosítása érdekében a Kormány rendeletében ideiglenes jelleggel – legfeljebb 2 éves időtartamban – menedékes felügyeleti szolgáltatót jelölhet ki a jogszabály szerinti felügyeleti szolgáltatói feladatok ellátására, ha az engedélyező hatóság arról tájékoztatja, hogy a felügyeleti szolgáltatói engedély kiadására nem került sor.

(8) Menedékes felügyeleti szolgáltatóként olyan személy vagy szervezet jelölhető ki, amely

a) rendelkezik telephely biztonsági tanúsítvánnyal,

b) folyamatosan rendelkezik magyarországi székhelyű, vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban letelepedett biztosítónál legalább egymilliárd forint összegű felelősségbiztosítással,

c) informatikai rendszere érvényes tanúsítvánnyal rendelkezik a logikai, fizikai és adminisztratív védelmi intézkedéseinek, valamint jogszabályban foglalt informatikai követelményeknek való megfelelőségéről, amelyet arra feljogosított független tanúsító szervezet adott ki,

d) valamennyi kétezer fő lakosságszám feletti településen a felügyeleti szolgáltatói szerződésekkel kapcsolatos ügyintézési tevékenység ellátása érdekében ügyintézésre alkalmas ügyfélszolgálatot működtet,

e) teljesíti a felügyeleti szolgáltatóra vonatkozó – jogszabályban meghatározott – hardver követelményeket, és

f) az a)–e) pontban meghatározott feltételek fennállását az engedélyező hatóság felé legalább teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolja.

(9) Ha a kijelölés időtartama alatt a menedékes felügyeleti szolgáltató kérelmére az engedélyező hatóság a menedékes felügyeleti szolgáltató részére felügyeleti szolgáltatói engedélyt ad ki, erről a körülményről az engedélyező hatóság az engedély kiadásával egyidejűleg tájékoztatja a Kormányt.

(10) A Kormány a (9) bekezdés szerinti tájékoztatást követően haladéktalanul gondoskodik a menedékes felügyeleti szolgáltatót kijelölő kormányrendelet hatályon kívül helyezéséről.

(11) A menedékes felügyeleti szolgáltató e minőségét nem érinti, ha az engedélyező hatóság más – menedékes felügyeleti szolgáltatónak nem minősülő személy vagy szervezet – részére felügyeleti szolgáltatói engedélyt ad ki.

(12) A menedékes felügyeleti szolgáltatóra – e törvényben valamint e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott kivétellel – a felügyeleti szolgáltatóra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. A menedékes felügyeleti szolgáltatót megilletik mindazon jogok, amelyek jogszabály alapján a felügyeleti szolgáltatót megilletik.

(13) A felügyeleti szolgáltatói tevékenységre vonatkozó engedélyezési eljárás lefolytatásához szükséges, adótitoknak minősülő adatokról az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja az engedélyező hatóságot.

(14) Az engedélyező hatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza

a) az érvényes engedéllyel rendelkező felügyeleti szolgáltatók nevét és címét,

b) a visszavont engedélyű felügyeleti szolgáltató nevét és címét, engedélyszámát, az engedély visszavonásának dátumát, a visszavonás okát, valamint a visszavonással érintett AFE-k megnevezését,

c) a felügyeleti szolgáltató jogutód nélküli megszűnése miatt érvénytelenné vált engedély számát és az érvénytelenné válás időpontját,

d) a felügyeleti szolgáltató jogutóddal történő megszűnése esetén a jogelőd és a jogutód nevét és címét, valamint az engedély engedélyszámát és átírásának időpontját.

(15) A felügyeleti szolgáltatói tevékenységre vonatkozó engedély kiadásáért, módosításáért jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(16) Független tanúsító szervezet igazolja, hogy a felügyeleti szolgáltató az e törvény végrehajtására kiadott rendelet szerinti informatikai és biztonsági követelményeknek megfelel.

(17) A (4) bekezdés szerinti felügyeleti szolgáltatási szerződés a felügyeleti szolgáltatás nyújtásáról a felügyeleti szolgáltató és az üzemeltető között jön létre. A felügyeleti szolgáltatási szerződés részletes szabályait az e törvény végrehajtására kiadott rendelet tartalmazza.

(18) A felügyeleti szolgáltató a szolgáltatást szünetelteti, ha az üzemeltető a felügyeleti szolgáltatónak bejelentette az automataberendezés üzemeltetésének harminc napot meghaladó szünetelését.

(19) Az AFE jogszerű működéséért és a (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatás teljesítéséért a felügyeleti szolgáltató a felelős.

(20) Az automataberendezések üzemeltetésével és az AFE-val kapcsolatos, az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott kötelezettségeket – a kötelezettség fennállása alatt és az azt követő ötödik naptári év végéig – az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

(21) Az állami adó- és vámhatóság az üzemeltető, a felügyeleti szolgáltató vagy más személy (20) bekezdés szerinti ellenőrzése során talált automataberendezést, illetve AFE-t vizsgálat céljából átvételi elismervény ellenében legfeljebb tizenöt napra bevonhatja, ha az automataberendezéssel, illetve AFE-val történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható. A bevont automataberendezést, illetve AFE berendezést az állami adó- és vámhatóság annak megállapítása érdekében, hogy az automataberendezés, illetve AFE megfelel az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott műszaki követelményeknek (a továbbiakban e § alkalmazásában: ellenőrző vizsgálat), átadja az engedélyező hatóság részére.

(22) A (21) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni, ha az AFE működésének az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott hírközlő eszköz és rendszer útján történő felügyelete során az állami adó- és vámhatóság AFE-val történő visszaélés gyanúját észleli, és a tényállás másként nem tisztázható.

(23) Ha az ellenőrző vizsgálat eredményeként megállapítást nyer, hogy az AFE az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott követelményeknek nem felel meg, és ez befolyásolja az adózással összefüggő funkciókat és a hiba, hiányosság nem küszöbölhető ki, vagy azt az arra kötelezett az előírt határidőn belül nem teljesíti, az engedélyező hatóság határozattal előírja az AFE engedélyező hatóság részére történő leadását. A leadott AFE-t az engedélyező hatóság megsemmisíti, és erről az állami adó- és vámhatóságot értesíti.

108. § [Online pénztárgép és automataberendezés adatszolgáltatásához kapcsolódó hatósági ár]

(1) A hatósági ár

a) az Áfa tv. szerinti, a nyugtaadási kötelezettség gépi kiállítással történő megvalósítása esetén kötelező, közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatás esetén az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben rögzített ár,

b) az automataberendezések adatszolgáltatását biztosító minimális felügyeleti szolgáltatás esetén az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott legmagasabb ár.

(2) A hatósági ár megállapítása történhet tételesen vagy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírásokkal.

(3) A hatósági árat alkalmazási feltételeivel együtt az adópolitikáért felelős miniszter hivatalból állapítja meg.

(4) A hatósági árat, valamint annak alkalmazási feltételeit az adópolitikáért felelős miniszter rendeletben hirdeti ki. A hatósági ár megállapításakor rendelkezni kell arról, hogy a hatósági ár mikor lép hatályba. A hatósági ár a már megkötött szerződésekre is vonatkozik.

(5) A hatósági árat úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.

(6) A hatósági ártól eltérő árat a szerződésben érvényesen kikötni nem lehet. A hatósági ár az irányadó akkor is, ha a felek a hatósági árat megállapító jogszabály megsértésével más árban állapodtak meg.

(7) A hatósági árnak a szerződés megkötését követően bekövetkező változása esetén a megváltozott hatósági ár az érvényes szerződés részévé válik.

(8) A hatósági árnak a szerződés megkötése és teljesítése között bekövetkezett megszűnése esetén a szerződést – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a kikötött áron kell teljesíteni.

(9) A hatósági árra vonatkozó rendelkezések betartását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellenőrzi. A hatósági árakra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozattal

a) megtiltja a jogszabályt sértő ár további alkalmazását, és egyidejűleg kötelezi a vállalkozót a jogszerű ár alkalmazására,

b) kötelezi a vállalkozót a hatósági árra vonatkozó rendelkezések megsértésével elért többlet árbevételnek a sérelmet szenvedett részére történő visszatérítésére, ha pedig ennek személye nem állapítható meg, az állam javára történő befizetésére, valamint

c) bírságot szab ki a hatósági árakra vonatkozó rendelkezéseket megsértő vállalkozóval szemben.

(10) A (9) bekezdés c) pontja szerinti bírság mértéke legalább a jogsértő magatartással elért anyagi előny. A bírság nem haladhatja meg a jogsértő magatartással elért anyagi előny kétszeresét.

(11) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (9) bekezdésben szabályozott eljárására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(12) E § alkalmazásában hatósági ár

a) az üzemeltető részére nyújtott, az Áfa tv. szerinti, a nyugtaadási kötelezettség gépi kiállítással történő megvalósítása esetén kötelező, közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított,

b) az üzemeltető részére nyújtott, az automataberendezések útján megvalósított

adatszolgáltatást biztosító valamennyi szolgáltatás ára.

(13) E § alkalmazásában üzemeltető

a) a jogszabály szerint pénztárgép használatra kötelezett,

b) a jogszabály szerint pénztárgép használatra nem kötelezett, de pénztárgépet saját döntése alapján használó, vagy

c) az automataberendezést jogszabály szerint üzemeltető.

109. § [Soron kívüli adatszolgáltatás]

A jogutód nélkül megszűnő adózó, illetve az Szja tv. szerint egyéni vállalkozónak minősülő természetes személy, ha e tevékenységét megszünteti, vagy hatósági engedélyét véglegesen visszavonják, az e törvényben, illetve adótörvényben vagy költségvetési támogatást megállapító jogszabályban megállapított adatszolgáltatási kötelezettségét az éves elszámolású adókról benyújtott soron kívüli bevallással egyidejűleg teljesíti.

110. § [Kivételes adatszolgáltatás]

Az állami adó- és vámhatóság vezetője a nemzetgazdaság aktuális állapotának, illetve az azt befolyásoló hatások, folyamatok elemzése, értékelése érdekében a tízezer legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózót soron kívüli adatszolgáltatásra kötelezheti gazdasági tevékenységének olyan adatairól, amelyek a jogszabály alapján vezetett nyilvántartásaiból megállapíthatók és adókötelezettségeivel összefüggésben állnak.

111. § [A hallgatói hitelhez kapcsolódó adatszolgáltatás]

(1) A hallgatói hitelt igénylő magánszemély nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét, valamint adóazonosító jelét a Diákhitel Központ Zrt. és az állami adó- és vámhatóság a hitelszerződés hatályba lépését megelőzően elektronikus úton egyezteti. Amennyiben az adóazonosító jel a két nyilvántartásban eltér egymástól, a helyes adóazonosító jelet az állami adó- és vámhatóság megküldi a Diákhitel Központ Zrt.-nek.

(2) Az állami adó- és vámhatóság az adóévet követő év október harmincegyedikéig a fizetésre kötelezett adóazonosító jelét tartalmazó megkeresésre a Diákhitel Központ Zrt.-nek elektronikusan vagy elektronikus adathordozón adatot szolgáltat a hallgatói hitel törlesztésére kötelezett természetes személynek az adóévben keletkezett, a törlesztési kötelezettség alapját képező jövedelméről.

(3) Ha a törlesztésre kötelezett természetes személynek a megkeresésben közölt és az állami adó- és vámhatóság által nyilvántartott adatai között eltérés van, az adatokat a Diákhitel Központ Zrt. és az állami adó- és vámhatóság elektronikusan vagy elektronikus adathordozó útján egyezteti. Ha az egyeztetés nem vezet eredményre, a természetes személlyel a Diákhitel Központ Zrt. tisztázza az adateltérés okát.

112. § [Adatszolgáltatás az ingatlan forgalmi értékének megállapításához szükséges, a visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabása során felvett adatokról]

Az állami adó- és vámhatóság az ingatlan forgalmi értékének megállapításához szükséges, a visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabása során felvett adatokat tartalmazó nyilvántartásából kérelemre, igazgatási szolgáltatási díj ellenében adatszolgáltatást teljesít.

XI. FEJEZET

AZ ELEKTRONIKUS KÖZÚTI ÁRUFORGALOM ELLENŐRZŐ RENDSZERHEZ KAPCSOLÓDÓ KÖTELEZETTSÉGEK

113. § [Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez kapcsolódó kötelezettségek]

(1) Útdíjköteles gépjárművel, továbbá a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott termékértékesítést, termékbeszerzést, egyéb célú termékmozgatást kizárólag érvényes EKAER számmal rendelkező adózó folytathat.

(2) Az (1) bekezdést alkalmazni kell az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet által kockázatosnak minősített termékre vonatkozóan, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott esetben akkor is, ha a terméket olyan gépjárművel fuvarozzák, amely nem útdíjköteles.

(3) Az adózó a (2) bekezdés szerinti esetben, valamint akkor, ha az (1) bekezdés szerinti tevékenységét e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet által kockázatosnak minősített termékkel (a továbbiakban: kockázatos termék) végzi, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerinti esetekben kockázati biztosítékot köteles nyújtani.

(4) Kockázati biztosítékot köteles fizetni az új kötelezett – kockázatos termékkel végzett, az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott Közösségen belüli termékbeszerzés, illetve az első belföldi általános forgalmi adóköteles, nem közvetlenül végfelhasználó részére történő termékértékesítés esetén – az első bejelentés alkalmával és az első bejelentéstől számított száznyolcvanadik napig teljesített bejelentések esetén vagy az első tíz bejelentés alkalmával is, ha az első bejelentéstől számított száznyolcvan napon belül legalább tíz bejelentést nem tett.

(5) Az (1) és (2) bekezdés szerinti tevékenység folytatása esetén az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott módon az EKAER szám megállapítása érdekében az állami adó- és vámhatóságnál be kell jelenteni a címzett adatait (név, adóazonosító szám), a feladó adatait (név, adóazonosító szám) és az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott egyéb adatokat.

(6) Az adózó (5) bekezdés szerinti bejelentése alapján az állami adó- és vámhatóság a bejelentett adatokat nyilvántartásba veszi és szerepelteti az EKAER-ben, valamint a bejelentés alapján EKAER számot állapít meg az adózó számára. Az állami adó- és vámhatóság azon, e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott adózók számára is megállapítja az EKAER számot, akik nem tartoznak az (5) bekezdés hatálya alá, azonban az ott meghatározott adatokat ugyanúgy bejelentik az állami adó- és vámhatóságnak, mintha az (5) bekezdés hatálya alá tartoznának.

(7) Az (1)–(3) és az (5)–(6) bekezdésben meghatározott kötelezettséggel és az az alóli mentesüléssel kapcsolatos szabályokat az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet határozza meg.

(8) Az adózó vagy az adózó törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja az EKAER elektronikus felületét elektronikus azonosítási szolgáltatás útján éri el.

(9) A (8) bekezdés szerinti, az adózó nevében eljáró személyek addig az időpontig teljesíthetnek bejelentést, amíg az adózó, vagy annak törvényes képviselője vagy állandó meghatalmazottja az EKAER elektronikus felületén vissza nem vonja az erre vonatkozó jogosultságukat.

(10) E §, valamint az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet által kockázatosnak minősített termékek vonatkozásában a Kereskedelmi Vámtarifa tekintetében az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak az irányadók.

(11) E § alkalmazásában új kötelezett: az az adózó, aki vagy amely a tárgyévben és az azt megelőző két évben e § szerinti bejelentést nem tett, és

a) ebben az időszakban általános forgalmi adó bevallást nem nyújtott be – ideértve az alanyi adómentességet választó adóalanyt is, valamint ha az adózó adóbevallás helyett e törvény szerinti nulla adattartalmú nyilatkozatot nyújtott vagy nyújthatott volna be –, vagy

b) az időszakban adószám felfüggesztés hatálya alatt állt.

(12) A (11) bekezdés alkalmazása során a jogelőd az (1)–(2) és az (5) bekezdés alapján tett bejelentéseit is figyelembe kell venni.

XII. FEJEZET

PÉNZFORGALMI SZÁMLANYITÁSI KÖTELEZETTSÉG SZABÁLYAI

114. § [Pénzforgalmi számlanyitási kötelezettség]

(1) A belföldi jogi személynek és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személynek – ideértve az egyéni vállalkozót is – (a továbbiakban együtt: pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó) legalább egy belföldi pénzforgalmi számlával kell rendelkeznie. Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó rendszeres gazdasági tevékenysége körében kizárólag pénzforgalmi számlát nyithat. Az első pénzforgalmi számlát a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adószámának közlésétől számított tizenöt napon belül kell megnyitni. Az adózó bevallásában, valamint kiutalási kérelmében feltünteti azon pénzforgalmi számla számát, amelyre a költségvetési támogatás kiutalását kéri.

(2) A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgáló pénzeszközök kivételével köteles pénzeszközeit pénzforgalmi számlán tartani, pénzforgalmát pénzforgalmi számlán lebonyolítani, és ennek érdekében pénzforgalmi számlaszerződést kötni.

(3) Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó adóköteles tevékenysége keretében más, pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózónak a vele vagy más jogalannyal kötött szerződés alapján, az abban meghatározott szolgáltatás vagy termékértékesítés – általános forgalmi adó felszámítása esetén az általános forgalmi adóval növelt – ellenértékeként, szerződésenként egy naptári hónapban legfeljebb másfél millió forint összegben teljesíthet készpénzfizetést.

(4) Azon készpénzben teljesített fizetéseket, amelyeket a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó ugyanazon felek között kötött szerződések alapján ugyanazon adózó részére teljesít, a (3) bekezdés alkalmazásában egy szerződés alapján teljesített készpénzfizetésnek kell tekinteni, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felek közötti jogügylet nem rendeltetésszerű joggyakorlás miatt került több szerződésben meghatározásra.

XIII. FEJEZET

TÁVOLRÓL IS NYÚJTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOKAT NYÚJTÓ ADÓZÓKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

115. § [Értelmező rendelkezések]

E Fejezet alkalmazásában

a) teljesítési hely szerinti tagállam: az a tagállam, amelyet az Áfa tv. szerint nem adóalany részére nyújtott távolról is nyújtható szolgáltatás teljesítési helyének kell tekinteni,

b) HÉA-bevallás: a különös szabályozás szerint fizetendő hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) összegének megállapításához szükséges adatokat tartalmazó bevallás.

116. § [Különös szabályozás]

(1) Az az Áfa tv. szerint belföldön letelepedett, de a teljesítési hely szerinti tagállamban nem letelepedett, valamint az Európai Unió területén nem letelepedett adóalany (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: adózó), aki (amely) nem adóalany részére távolról is nyújtható szolgáltatást nyújt, e szolgáltatása utáni HÉA fizetési és bevallási kötelezettségének választása szerint az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget. Az adózó e választása esetén e törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel, valamint az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaira tekintettel kell alkalmazni (a továbbiakban: különös szabályozás).

(2) Ha az adózó a különös szabályozás alkalmazását választja, azt köteles alkalmazni minden olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, ahol nem telepedett le.

117. § [Az Európai Unió területén nem letelepedett adózó bejelentési kötelezettsége]

(1) Az adózó az azonosítószám megállapítása céljából a távolról is nyújtható szolgáltatási tevékenységének az Európai Unió bármely tagállamában történő megkezdését megelőzően az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, cégneve(i)t, ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) a székhelye szerinti adóazonosító számát, ha ilyennel rendelkezik,

d) az adózó székhelye szerinti ország megnevezését,

e) az IBAN vagy OBAN bankszámlaszámot,

f) a BIC-kódot

g) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

h) nyilatkozatot arról, hogy az Európai Unió más tagállamának HÉA-nyilvántartásában nem szerepel,

i) a különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját.

(2) Az adózó a különös szabályozás hatálya alá eső adókötelezettségét érintő változást – elektronikus úton, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott határidőben – bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak. Ilyen változásnak minősül különösen valamely, a különös szabályozás hatálya alá tartozó tevékenység megszűnése, vagy ha az adózó a továbbiakban már nem felel meg a különös szabályozás alkalmazásához szükséges feltételeknek.

(3) Az állami adó- és vámhatóság a bejelentés alapján az adózót nyilvántartásba veszi az Európai Unió területén nem letelepedett adózók között, és azonosító számmal látja el, amelyről elektronikus úton értesíti az adózót.

(4) Az adózó a különös szabályozás alkalmazásának időpontjától valamennyi adókötelezettségét elektronikus úton köteles teljesíteni az állami adó- és vámhatósághoz.

(5) Az állami adó- és vámhatóság törli a bejelentkezett és azonosító szám alapján nyilvántartásba vett, az Európai Unió területén nem letelepedett adózók közül azt:

a) aki a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatás nyújtását befejezte,

b) akinél feltételezhető, hogy a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatás-nyújtási tevékenysége befejeződött,

c) aki nem felel meg a különös szabályozás alkalmazására vonatkozó feltételeknek,

d) aki rendszeresen nem tartja be a különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat.

(6) Az állami adó- és vámhatóság a különös szabályozás hatálya alatt álló adózókra vonatkozó nyilvántartásában az adózóra vonatkozó adatokat a regisztrációs (bejelentési) és bevallási adatok adózó által történő rendelkezésre bocsátásának, illetve az adózó különös szabályok alkalmazhatóságából történő kizárásának, kilépésének naptári éve végétől számított 5 évig nyilvántartja.

(7) A különös szabályozás hatálya alatt, illetve az ennek hatálya alól történő kizárást, kilépést követően is a HÉA-bevallás – különös szabályozás keretében történő – módosítására a bevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő három évig van lehetőség.

118. § [Az Európai Unió területén nem letelepedett adózó bevallási kötelezettsége]

(1) Az adózó minden egyes naptári negyedévre vonatkozóan, elektronikus úton HÉA-bevallást nyújt be – függetlenül attól, hogy nyújtott-e a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatást – azon adómegállapítási időszak végét követő húsz napon belül, amelyre a bevallás vonatkozik.

(2) A HÉA-bevallás tartalmazza:

a) az azonosító számot,

b) az adómegállapítási időszakban nyújtott távolról is nyújtható szolgáltatások HÉA nélküli teljes összegét minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben HÉA fizetendő,

c) a vonatkozó HÉA – adómértékek szerint lebontott – teljes összegét,

d) az alkalmazandó HÉA-mértéket minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben a HÉA fizetendő,

e) a fizetendő HÉA teljes összegét minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben a HÉA fizetendő.

(3) A HÉA-bevallást euróban kell elkészíteni, az adómegállapítási időszak utolsó napján érvényes, az Európai Központi Bank által az adott napra vonatkozóan közzétett átváltási árfolyamon. Ha az érintett napon nem tettek közzé átváltási árfolyamot, akkor a következő közzétételi napon kiadott árfolyamot kell alkalmazni.

(4) A HÉA-t a bevallás benyújtásával egy időben, legkésőbb a bevallás benyújtására előírt határidőig, az állami adó- és vámhatóság által közzétett euróbankszámlára euróban, átutalással kell megfizetni, hivatkozva a befizetés alapjául szolgáló HÉA-bevallásra. Bármely, az adózó önhibájából eredő, az adóhatóságot terhelő utalási költség, így különösen a téves, beazonosíthatatlan utalás költsége az adózót terheli.

119. § [Az Európai Unió területén nem letelepedett adózó nyilvántartási kötelezettsége]

Az adózó a 77. §-ban megállapított nyilvántartás-vezetési kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a teljesítési hely adóhatósága által végzett ellenőrzést is lehetővé tegye. Az adózó a nyilvántartást felhívásra elektronikus úton is rendelkezésre bocsátja. A nyilvántartást a távolról is nyújtható szolgáltatás Áfa tv. szerinti teljesítési időpontját magában foglaló naptári év utolsó napjától számított tíz évig kell megőrizni.

120. § [A belföldön letelepedett adózó bejelentési kötelezettsége]

(1) Az adózó a különös szabályozás alkalmazására vonatkozó választásakor az állami adó- és vámhatósághoz bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, cégneve(i)t, ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) az Európai Unió másik tagállamban található állandó telephely(ek) teljes postai címét,

d) a belföldi adóazonosító számát,

e) az adózó székhelye szerinti ország megnevezését, ha a székhely az Európai Unió területén kívül található,

f) az IBAN bankszámlaszámot,

g) a BIC-kódot,

h) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

i) az adózó állandó telephelye szerinti az Európai Unió más tagállamában megállapított HÉA azonosító számot, vagy ennek hiányában adónyilvántartási számot,

j) az Európai Unió más olyan tagállama által az adózó részére megállapított HÉA azonosító számot, ahol az adózó nem telepedett le,

k) a különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját.

(2) Az adózó a különös szabályozás hatálya alá eső adókötelezettségét érintő változást – elektronikus úton, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott határidőben – bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak. Ilyen változásnak minősül különösen valamely, a különös szabályozás hatálya alá tartozó tevékenység megszüntetése, vagy ha az adózó a továbbiakban már nem felel meg a különös szabályozás alkalmazásához szükséges feltételeknek.

(3) Az állami adó- és vámhatóság a bejelentés alapján az adózót a különös szabályozás hatálya alatt álló adózókra vonatkozó nyilvántartásába felveszi, amelyről elektronikus úton értesíti az adózót.

(4) Az adózó a különös szabályozás alkalmazásának időpontjától valamennyi, e különös szabályozás hatálya alá tartozó adókötelezettségét elektronikus azonosítását követően elektronikus úton köteles teljesíteni az állami adó- és vámhatósághoz.

(5) A bejelentkezés kivételével az adókötelezettség e fejezet alapján történő teljesítése során egyebekben az adóügyek állami adó- és vámhatóság előtt történő elektronikus intézésének szabályairól szóló jogszabály előírásait kell megfelelően alkalmazni.

(6) Az állami adó- és vámhatóság kizárja a különös szabályozás alkalmazhatóságából

a) az adózót, ha a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatás nyújtását befejezte,

b) azt, akinél feltételezhető, hogy a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatás-nyújtási tevékenysége befejeződött,

c) az adózót, ha nem felel meg a különös szabályozás alkalmazására vonatkozó feltételeknek, és

d) az adózót, ha rendszeresen nem tartja be a különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat.

(7) Az állami adó- és vámhatóság különös szabályozás hatálya alatt álló adózókra vonatkozó nyilvántartásában az adózóra vonatkozó adatokat a regisztrációs (bejelentési) és bevallási adatok adózó által történő rendelkezésére bocsátásának, illetve az adózó különös szabályok alkalmazhatóságából történő kizárásának, kilépésének naptári éve végétől számított öt évig nyilvántartja.

(8) A különös szabályozás hatálya alatt, illetve az ennek hatálya alól történő kizárást, kilépést követően is a bevallás – különös szabályozás keretében történő – módosítására az alapbevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő három évig van lehetőség.

121. § [A belföldön letelepedett adózó bevallási kötelezettsége]

(1) Az adózó minden egyes naptári negyedévre vonatkozóan, elektronikus úton HÉA- bevallást nyújt be – függetlenül attól, hogy nyújtott-e a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatásokat – azon adómegállapítási időszak végét követő húsz napon belül, amelyre a bevallás vonatkozik.

(2) A HÉA-bevallás tartalmazza:

a) az azonosítószámot,

b) az adómegállapítási időszakban nyújtott távolról is nyújtható szolgáltatások HÉA nélküli teljes összegét minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben HÉA fizetendő,

c) a vonatkozó HÉA – adómértékek szerint lebontott – teljes összegét,

d) az alkalmazandó HÉA-mértéket minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben HÉA fizetendő,

e) a fizetendő HÉA teljes összegét minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben HÉA fizetendő.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően, ha az adózó az Európai Unió másik tagállamában egy vagy több olyan állandó telephellyel rendelkezik, ahonnan távolról is nyújtható szolgáltatást nyújt, a bevallás tartalmazza – teljesítési hely szerinti tagállamonkénti bontásban – a különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatások teljes összegét minden olyan tagállam vonatkozásában, amelyben az adózó állandó telephellyel rendelkezik, és az egyéni HÉA-azonosító számát vagy e telephely adó-nyilvántartási számát.

(4) A HÉA-bevallást euróban kell elkészíteni az adómegállapítási időszak utolsó napján érvényes, az Európai Központi Bank által az adott napra vonatkozóan közzétett átváltási árfolyamon. Ha az érintett napon nem tettek közzé árfolyamot, akkor a következő közzétételi napon kiadott árfolyamot kell alkalmazni.

(5) A HÉA-t a bevallás benyújtásával egy időben, legkésőbb a bevallás benyújtására előírt határidőig, az állami adó- és vámhatóság által közzétett euró-bankszámlára euróban, átutalással kell megfizetni, hivatkozva a befizetés alapjául szolgáló HÉA-bevallásra. Bármely, az adózó önhibájából eredő, az adóhatóságot terhelő utalási költség, így különösen a téves, beazonosíthatatlan utalás költsége az adózót terheli.

122. § [Belföldön letelepedett adózó nyilvántartási kötelezettsége]

Az adózó a 77. §-ban megállapított nyilvántartás-vezetési kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a teljesítési hely szerinti tagállam adóhatósága által végzett ellenőrzést is lehetővé tegye. Az adózó a nyilvántartást felhívásra elektronikus úton is rendelkezésre bocsátja. A nyilvántartást a távolról is nyújtható szolgáltatás Áfa tv. szerinti teljesítési időpontját magában foglaló naptári év utolsó napjától számított tíz évig kell megőrizni.

HARMADIK RÉSZ

ADATNYILVÁNTARTÁS, HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY, ADÓTITOK, ADÓHATÓSÁGI ADATSZOLGÁLTATÁS

123. § [Az adatkezelés szabályai]

(1) Az adóhatóság jogosult az adózó és az eljárás egyéb résztvevője természetes személyazonosító adatainak és az ügyfajtát szabályozó törvényben meghatározott személyes adatok, továbbá – ha törvény másként nem rendelkezik – a tényállás tisztázásához elengedhetetlenül szükséges más személyes adatok megismerésére és kezelésére. A kérelemre induló eljárásban vélelmezni kell, hogy a kérelmező ügyfél a tényállás tisztázásához szükséges személyes adatok – ideértve a különleges adatokat is – kezeléséhez hozzájárulást adott.

(2) Az adóhatóság gondoskodik arról, hogy a törvény által védett titok (a továbbiakban: védett adat) ne kerüljön nyilvánosságra, ne juthasson illetéktelen személy tudomására, és a személyes adatok védelme biztosított legyen.

(3) Az adóhatóság az eljárása során annak lefolytatásához – jogszabályban meghatározott módon és körben – megismerheti azokat a védett adatokat, amelyek eljárásával összefüggnek, illetve amelyek kezelése az eljárás eredményes lefolytatása érdekében szükséges.

124. § [Adatnyilvántartás]

(1) Az adóhatóság a tudomására jutott adatokat nyilvántartja és megőrzi az adóvégrehajtáshoz való jog elévüléséig, kivéve a nyugdíjellátás megállapításhoz szükséges adatokat, amelyeket az adat nyilvántartásba vételétől számított ötven évig tartja nyilván és őrzi meg. Az adóhatóság a természetes személy adózó azonosításával, adókötelezettségének keletkezésével és teljesítésének ellenőrzésével összefüggésben személyes adatokat tart nyilván és ellenőrizhet.

(2) Más hatóság, közfeladatot ellátó adatkezelő szerv nyilvántartásában vagy adózói nyilvántartásban szereplő adatot az adóhatóság az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy azonosításához, az adókötelezettség, a költségvetési támogatáshoz való jogosultság megállapításához, az adózók ellenőrzésre történő kiválasztásához, ellenőrzéséhez, végrehajtási eljárás lefolytatásához, az adózó kérelmére indult adóigazgatási eljárásban a tényállás tisztázásához használhatja fel.

(3) A (2) bekezdés alkalmazása során a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a cégnyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a közúti közlekedési nyilvántartás, az építésfelügyeleti nyilvántartás, illetve valamennyi más, jogszabály alapján közhiteles nyilvántartás térítés nélkül felhasználható.

(4) Az adóhatóság nyilvántartja az adózó nevében eljáró állandó meghatalmazott, megbízott természetes személy adóazonosító jelét a meghatalmazás időtartama alatt a meghatalmazás alapján eljáró személyek beazonosíthatósága, eljárási jogosultságának ellenőrizhetősége érdekében.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszerben folytatott beszélgetést elektronikusan adathordozóra rögzíti, és annak anyagát az adó megállapításához való jog, illetve ha az hosszabb, akkor az adó végrehajtásához való jog elévüléséig, illetve a folyamatban levő bírósági eljárás befejezéséig megőrzi. Az adózó vagy képviselője kérelme alapján az általa folytatott, e bekezdés szerint megőrzött telefonbeszélgetéseit meghallgathatja, valamint azokról másolatot kérhet.

(6) Az adóhatóság az általa kezelt adatok nyilvántartásával kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú jogi személyt vagy kizárólagos állami tulajdonú egyéb szervezetet bízhat meg kivéve, ha e korlátozás alól az állami adó- és vámhatóságot irányító miniszter előterjesztésére a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényben meghatározott határozott idejű egyedi felmentést ad.

125. § [Közhiteles adóhatósági nyilvántartásra vonatkozó szabályok]

(1) Az adóhatóság a jogszabályban meghatározott adatokról közhiteles hatósági nyilvántartást vezet, ha

a) a nyilvántartásba történő bejegyzés, annak módosítása és a nyilvántartásból való törlés az adózó jogait és kötelezettségeit keletkezteti, módosítja vagy szünteti meg, vagy

b) a nyilvántartás vezetésének célja a benne foglalt adatok közhitelű igazolására, bizonyítására szolgál.

(2) Az adóhatósági nyilvántartásba történt bejegyzés határozatnak minősül.

(3) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az adóhatósági nyilvántartás közhitelessége alapján az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki az adóhatósági nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot. Az ellenkező bizonyításáig az adóhatósági nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, és az adóhatósági nyilvántartásból törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn.

(4) Az adóhatósági nyilvántartásba történő hivatalbóli, mérlegelés nélküli bejegyzésre a határozatra vonatkozó – a döntés tartalma, véglegessége, kijavítása, kiegészítése és saját kézbesítő útján történő kézbesítése tárgyában irányadó – rendelkezéseket nem kell alkalmazni, és a döntés a nyilvántartásba való bejegyzés napján véglegessé válik.

(5) Az adózó jogorvoslati kérelmének benyújtására nyitva álló határidő akkor kezdődik, amikor a bejegyzés tényét vagy az annak megtagadásáról szóló határozatot az adózóval közölték.

(6) Az állami adó- és vámhatóság a 41. § (2)–(4) bekezdésében, a 44. §-ban, a 123. §-ban, a 260. §-ban, a 263. §–266. §-ban és az 1. melléklet 1., 3., 14., 24. pontjában meghatározott adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartást vezet, illetve a 37. § (1) bekezdésében, a 70. § (1) bekezdésében, a 106. §-ban, a 260. §-ban foglalt nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül. E nyilvántartások azon adatok kivételével minősülnek közhitelesnek, amely adatokat jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít.

126. § [A hatósági bizonyítvány, igazolvány]

(1) A hatósági bizonyítvány és igazolvány határozatnak minősül.

(2) Az adóhatóság a jogszabályban meghatározott esetekben az adózó kérelmére adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki.

(3) Ha a hatósági bizonyítványt az adóhatóság visszavonta, a határozatot annak a hatóságnak, szervnek is meg kell küldeni, amelynek eljárásában az adózó a hatósági bizonyítványt felhasználta vagy fel kívánta használni.

(4) Ha az adózó valótlan vagy olyan adat igazolását kéri, amely az adóhatóság nyilvántartásában nem szerepel, az adóhatóság a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja.

127. § [Adótitok]

(1) Adótitok az adózást érintő tény, adat, körülmény, határozat, végzés, igazolás vagy más irat.

(2) Adótitoknak minősül különösen

a) az államháztartás alrendszere terhére nyújtott adókedvezmény, jóváírás,

b) az adózó által törvényben meghatározott célra nyújtott támogatás, vagy

c) az adózó által törvényben meghatározott kedvezményezett célra történő felajánlás

esetén a támogatást nyújtó, a felajánló adózó megnevezése, az általa igénybe vett adómentesség, adókedvezmény, jóváírás, valamint az általa juttatott támogatás, felajánlott adó vagy adóelőleg mértéke, továbbá a támogatott megnevezése, a támogatott által kapott támogatás és a támogatott javára felajánlott adó vagy adóelőleg mértéke.

(3) Az, akinek az adatszolgáltatás, -nyilvántartás, -feldolgozás, az ellenőrzés, az adómegállapítás, az adó és adóelőleg-levonás, adóbeszedés, adóvégrehajtás, jogszabályon alapuló egyéb feladatellátás, illetve statisztikai célú felhasználás során feladataival összefüggésben adótitok vagy más titok jut a tudomására, köteles azt megőrizni. Az adóhatóságot a hivatali eljárása során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.

(4) A (3) bekezdésben megjelölt személy megsérti a titoktartási kötelezettséget, ha az adózás vagy bírósági eljárás során megismert adótitkot vagy más titkot alapos ok nélkül illetéktelen személy részére hozzáférhetővé teszi, felhasználja vagy közzéteszi.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak a nyilvános cégadat, a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól kérhető adat, valamint az az adat, amely alanyával (adóalannyal vagy adózóval) nem hozható kapcsolatba.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak a bíróság által nyilvántartandó jogi személy jogszabályban meghatározott adata, a bírósági nyilvántartás nyilvános adata, valamint a bíróság által nyilvántartandó jogi személy bírósági nyilvántartásának üzemeltetőjétől kérhető adat, valamint az az adat, amely alanyával (adóalannyal vagy adózóval) nem hozható kapcsolatba.

(7) Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak

a) a támogatást nyújtó, felajánlást tevő adózó által az adóévben igénybe vett adókedvezmény, jóváírás,

b) a támogatott által az adóévben az adózóktól kapott támogatás, és

c) a támogatott javára az adóévben az adózók részéről felajánlott adó vagy adóelőleg

összesített mértéke.

(8) Nem minősül adótitoknak a nemzeti vagyont kezelő, azzal gazdálkodó adózó esetében a (2) bekezdés szerinti

a) adómentesség, adókedvezmény, jóváírás,

b) támogatás, és

c) felajánlott adó vagy adóelőleg

adóévben összesített mértéke.

128. § [Adótitok alapos okkal történő felhasználása]

(1) Az adótitkot alapos okkal használják fel, ha

a) adó vagy költségvetési támogatás ellenőrzését, az adóhatóság hatáskörébe tartozó eljárás megindítását, lefolytatását, az Európai Unió intézményeinek megkeresésre történő tájékoztatását vagy a (2) bekezdésben megjelölt szervek tájékoztatását szolgálja,

b) törvény előírja vagy megengedi,

c) az érintett hozzájárul,

d) a vállalkozási tevékenységet folytató adózó nevére, elnevezésére, székhelyére, telephelyére, adószámára vonatkozó adatok megismerésére más adózónak – az őt terhelő adókötelezettség jogszerű teljesítéséhez – vagy állami szervnek, köztestületnek törvényben meghatározott feladata ellátásához van szüksége,

e) az adóvégrehajtás során végrehajtási joggal vagy jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosának az ingatlanra az adóhatóság által bejegyeztetett jogok alapját képező tartozás fennálló összegéről, valamint a tehermentesítés módjáról szóló, továbbá ha az adótartozást egyoldalú nyilatkozattal átvállalni jogosult személy tájékoztatását szolgálja.

(2) Az adózással összefüggő tényt, adatot, iratot a hivatalos statisztikai szolgálathoz tartozó szervek statisztikai célra felhasználhatják, ha a titoktartási kötelezettség megtartását a feldolgozás során biztosítják és – ha a hivatalos statisztikáról szóló törvény másként nem rendelkezik – azt a későbbi egyedi azonosításra alkalmatlanná teszik. Az átadott adatok kezelése a hivatalos statisztikáról szóló törvény rendelkezései szerint történik.

129. § [Cáfolat közzététele]

Ha az adózó adózásával összefüggésben olyan valótlan tényt, adatot vagy valós tényt, adatot megtévesztő módon tett közzé, amely alkalmas arra, hogy a közigazgatás munkájába vetett bizalmat megingassa, az adóhatóság jogosult ennek nyilvánosság előtt történő cáfolatára. Az adózó által adózásával összefüggésben tett nyilvános nyilatkozata a nyilatkozattal érintett tárgyban az adóhatóság általi cáfolat szempontjából adótitok alóli felmentésnek minősül.

130. § [Adótartozással rendelkező adózók adatainak önkormányzati adóhatósági közzététele]

(1) Az önkormányzati adóhatóság helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában az egyszázezer forintot – természetes személyek esetében az ötvenezer forintot – elérő, kilencven napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező adózó nevét, lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, adóazonosító számát és az adótartozás összegét a helyben szokásos módon közzéteheti.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában nem tekinthető fennálló adótartozásnak az olyan adótartozás, amely végleges másodfokú adóhatósági határozaton alapul, feltéve, hogy a határozat ellen a keresetindítási határidő még nem telt el, vagy az adózó által kezdeményezett, a határozat ellen indított közigazgatási per jogerősen még nem zárult le. Ebben az esetben az adóhatósági határozaton alapuló adótartozás a közigazgatási per megindítására nyitva álló határidő eredménytelen lejártát követő naptól, illetve a közigazgatási per jogerős lezárását követő naptól, az adóhatósági határozat hatályában fenntartott része vonatkozásában tekinthető fennálló adótartozásnak.

131. § [Az adóhatóság adatszolgáltatása]

(1) Az állami adó- és vámhatóság adatot szolgáltat megkeresésre tizenöt napon belül

a) a központi nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, rehabilitációs hatóság és az egészségbiztosítási szerv, a Magyar Államkincstár, az állami foglalkoztatási szerv, a munkaügyi hatóság, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti hatóság részére az adóval összefüggő adatról, tényről, körülményről, ha az valamely ellátás vagy támogatás megállapítása, valamint a folyósítás és a jogviszonyok jogszerűségének ellenőrzése érdekében, idegenrendészeti feladatai ellátásához, továbbá

b) az állami foglalkoztatási szerv részére, ha statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében szükséges.

(2) Az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton hivatalból átadja a havi adó- és járulékbevallásra kötelezettek és a mezőgazdasági őstermelő által benyújtott, a havi adó- és járulék bevallásban szereplő adatok közül

a) a nyugdíjjogosultsághoz, nyugdíj-megállapításhoz, valamint a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított ellátások jogszerűségének vizsgálatához szükséges adatokat a központi nyugdíjbiztosítási szerv részére;

b) az egészségbiztosítási ellátások, valamint a rehabilitációs hatóság által folyósított ellátások utólagos ellenőrzéséhez szükséges adatokat az egészségbiztosítási szerv, és a rehabilitációs hatóság részére;

c) az álláskeresési támogatások és a foglalkoztatást elősegítő támogatások megállapításához és ellenőrzéséhez szükséges adatokat az állami foglalkoztatási szerv részére, a munkaügyi ellenőrzés elősegítéséhez és a munkajogviszonyok jogszerűségének ellenőrzéséhez szükséges adatokat a munkaügyi hatóság részére.

(3) Az állami adó- és vámhatóság a társadalombiztosítási ellátások és a foglalkoztatást elősegítő támogatások megállapítása és ellenőrzése céljából elektronikus úton hivatalból átadja a vendéglátó üzlet felszolgálója által a személyi jövedelemadóról benyújtott bevallásban bevallott borravaló után fizetett nyugdíjjárulék alapjára és összegére vonatkozó adatokat a központi nyugdíjbiztosítási szerv részére.

(4) Az állami adó- és vámhatóság a bevallásra előírt határidőt követő hónap utolsó napjáig, a nyugdíjfolyósító szerv részére elektronikus úton hivatalból átadja a havi adó- és járulék bevallásban szereplő nyugdíjas státusszal rendelkező vagy korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban, átmeneti bányászjáradékban részesülő természetes személyre vonatkozó tárgyévi nyugdíjjárulék-alapot képező összesített jövedelmi adatokat – ide nem értve az önkéntes tartalékos szolgálati viszonyban álló személynek a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 36. § (1) bekezdés h) pontja vagy (2) bekezdés a) pontja szerinti feladatban történő részvétellel teljesített szolgálatára figyelemmel kifizetett juttatásait – ahhoz az időponthoz igazodva, amikor a természetes személy tárgyévi nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme meghaladja a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny. törvény) 83/B. §-ában meghatározott éves keretösszeget.

(5) Az állami adó- és vámhatóság az adóévet követő év augusztus 31. napjáig elektronikus úton hivatalból átadja az Szja tv. hatálya alá tartozó kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó által a személyi jövedelemadó-bevallásban bevallott, valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó által az egyszerűsített vállalkozói adó bevallásban bevallott nyugdíjjárulék alapját és összegét a központi nyugdíjbiztosítási szerv részére.

(6) Az állami adó- és vámhatóság a foglalkoztató megszűnésének, a vállalkozási tevékenység megszüntetésének, az őstermelői igazolvány visszaadásának, visszavonásának időpontjáról, az egyéni vállalkozói, illetve az ügyvédi, szabadalmi ügyvivői tevékenység, valamint a közjegyzői szolgálat szünetelésének időtartamáról hivatalból tájékoztatja az egészségbiztosítási szervet, a nyugdíjbiztosítási szervet, ha a természetes személyre vonatkozóan a munkáltató, kifizető (ideértve a saját biztosítási jogviszonyának tekintetében az egyéni vállalkozót, a biztosított mezőgazdasági őstermelőt és a Tbj. 56/A. § (4) bekezdése szerinti kötelezettet is) biztosítási jogviszony létesítésével kapcsolatos adatot közölt (bejelentést tett), de a biztosítási jogviszony megszűnésének időpontját a foglalkoztatónak minősülő személy nem jelentette be és arról az adóhatóságnak hivatalos tudomása van.

(7) Az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton hivatalból haladéktalanul átadja az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 3. § (3) bekezdése szerint a foglalkoztató által hozzá bejelentett adatokat a munkaügyi hatóság részére ellenőrzésre történő kiválasztás céljából.

(8) Az állami adó- és vámhatóság megkeresésre elektronikus úton átadja a költségvetési támogatások kedvezményezettjének nevére vagy megnevezésére, lakóhelyére vagy székhelyére, valamint az adatszolgáltatást megelőző hónap utolsó napjáig esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozásuk jogcímére, összegére vonatkozó adatokat

a) a köztartozás összegének a költségvetési támogatásból való levonása céljából a kincstár és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv részére,

b) a költségvetési támogatásnak a köztartozás megfizetéséig történő visszatartása céljából az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági vagy közreműködő szervezeti feladatokat ellátó szerv, szervezet és az európai uniós források felhasználásért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére.

(9) Az állami adó- és vámhatóság elektronikus úton negyedévente, a negyedévet követő hó utolsó napjáig hivatalból átadja a szociális szövetkezet által benyújtott, havi adó- és járulék bevallásban szereplő adatok közül az egészségügyi szolgáltatási járulékkülönbözet összegére vonatkozó – negyedéves – adatokat a különbözetet az Egészségbiztosítási Alapnak megtérítő Nemzeti Foglalkoztatási Alap részére, az Egészségbiztosítási Alap részére megtérítendő járulékkülönbözet összegének meghatározása érdekében.

(10) Az állami adó- és vámhatóság megkeresésre tájékoztatja az AFE beszerzéséhez nyújtandó támogatás kezelő szervét arról, hogy az AFE üzembe helyezési folyamata sikeresen befejeződött.

(11) Az adóhatóság jogosult más adóhatóságot tájékoztatni a hatáskörébe tartozó, adóval kapcsolatos, a titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, körülményről vagy iratról, ha az valamely adó (vámteher) vagy adóhiány feltárását, behajthatóságának megállapítását, illetve adóigazgatási eljárás lefolytatását lehetővé teszi vagy valószínűsíti. Az adóhatóság tájékoztatja a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap és az elkülönített állami pénzalap kezelőjét az általa kezelt alap javára teljesítendő kötelező befizetéssel összefüggő adatról, tényről, körülményről vagy iratról. Az állami adó- és vámhatóság tájékoztatja a központi költségvetésből vagy európai uniós forrásból támogatást folyósító szervet az olyan véglegessé vált döntésről, amely alapján a támogatás folyósításának alapjául szolgáló adatok, illetve a támogatás felhasználására vonatkozó adatok valótlansága valószínűsíthető vagy a folyósítással, felhasználással összefüggésben az ellenőrzés visszaélésre utaló körülményeket tárt fel. Az adóhatóság megkeresés alapján tájékoztatja az állami foglalkoztatási szervet arról, hogy a természetes személynek az álláskeresési ellátás mellett van-e keresőtevékenységből származó jövedelme, és az meghaladja-e a törvényben meghatározott mértéket. A tájékoztatás joga – a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárás lefolytatásához szükséges mértékben – megilleti a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével összefüggő eljárásra hatáskörrel rendelkező hatóságot is.

(12) Az önkormányzati adóhatóság az adóztatási tevékenységéhez a vállalkozási tevékenységet folytató adózók bejelentkezése, és változásbejelentése alapján nyilvántartott adatokra vonatkozó adatokat igényelhet az állami adó- és vámhatóságtól. Az adóhatóság a tevékenysége során tudomására jutott, titoktartási kötelezettség alá tartozó adatról, tényről, iratról, körülményről hivatalból tájékoztatja a másik adóhatóságot, ha az lehetővé teszi, vagy valószínűsíti valamely adó (vámteher) vagy adóhiány feltárását, behajtását.

(13) Az örökös kérelmére, az örökös tájékoztatása érdekében az elhunyt adózó hagyatéki ügyében eljáró közjegyző a hagyatéki ügyben való eljárásának igazolása esetén tájékoztatást kérhet az adóhatóságtól az elhunyt adózó adóhatóságnál nyilvántartott adótartozásának vagy túlfizetésének mértékéről. Az adóhatóság a tájékoztatást a tájékoztatás kiadmányozásának napján fennálló állapotnak megfelelő adattartalommal adja meg.

(14) Az adóhatóság megkeresésre tájékoztatja az adótitokról

a) a bíróságot;