Időállapot: közlönyállapot (2017.XI.23.)

2017. évi CLIX. törvény - az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról 4/4. oldal

1. Az adóalany az erre a célra rendszeresített nyomtatványon adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatósághoz a 89. § (2) bekezdése szerinti termékértékesítésről, annak teljesítési időpontját magában foglaló adómegállapítási időszakot követő hónap 20. napjáig.

2. Az 1. pont szerinti adatszolgáltatás az alábbiakat tartalmazza:

a) a Közösség másik tagállamában letelepedett, letelepedés hiányában ott állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel bíró, közösségi adószámmal nem rendelkező vevő neve, címe,

b) az új közlekedési eszköz azonosító adatai és adó nélkül számított ellenértéke,

c) a számla kiállításának időpontja, illetve az első forgalomba helyezés időpontja, ha az megelőzi a számlakiállítás időpontját.”

4. melléklet a 2017. évi CLIX. törvényhez

6/C. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Nyilatkozat a fordított adózás alá tartozó ügyletekről

1. Az adóalany bevallásában nyilatkozik az adómegállapítási időszakban teljesített, a 142. § (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítése tekintetében a termék beszerzőjének adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint – a 6/A. és 6/B. számú mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – az értékesített termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

2. Az adóalany bevallásában azon, a 142. § (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítésnek megfelelő termékbeszerzései tekintetében, amelyek után termékbeszerzőként az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett, nyilatkozik a termékértékesítő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint – a 6/A. és 6/B. számú mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – a beszerzett termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

3. Az 1. és 2. pont alkalmazásában nem kell nyilatkozni a kilogrammban meghatározott mennyiségről, ha a termék külön jogszabály szerint hibrid vetőmagnak minősül és erről a tényről a terméket értékesítő nyilatkozik.”

5. melléklet a 2017. évi CLIX. törvényhez

10. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Összesítő jelentés

1. Az adóalany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén azon számlákról, amelyekben az áthárított adó összege az 1 000 000 forintot eléri vagy meghaladja, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban, amelyben az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számla alapján adólevonási jogot gyakorol, számlánként nyilatkozni köteles:

a) a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany – ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – adószámának, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről,

b) a nevére szóló számlában feltüntetett adóalapról és áthárított adó összegről, a számla sorszámáról, valamint

c) a számlában a 169. § g) pontja szerint feltüntetett időpontról, ennek hiányában a számla kibocsátásának keltéről.

2. Az adóalany termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetén azon számlákról, amelyekben egy másik, belföldön nyilvántartásba vett adóalanyra áthárított adó összege az 1 000 000 forintot eléri vagy meghaladja, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban, amelyben az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számlában feltüntetett adót meg kell állapítania, számlánként nyilatkozni köteles:

a) a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adóalany adószámának, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről,

b) a kibocsátott számlában feltüntetett adóalapról és áthárított adó összegről, a számla sorszámáról, valamint

c) a számlában a 169. § g) pontja szerint feltüntetett időpontról, ennek hiányában a számla kibocsátásának keltéről.

3. Amennyiben az adóalany ugyanabban az adómegállapítási időszakban ugyanazon termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó által kibocsátott több számlában – ideértve a számlával egy tekintet alá eső okiratot is – áthárított adó tekintetében gyakorol összesen 1 000 000 forintot elérő vagy ezt meghaladó összegben adólevonási jogot, úgy az erről az adómegállapítási időszakról benyújtott bevallásában nyilatkozik:

a) a termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó adóalany – ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – adószámának, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről, és

b) ezen számlákban feltüntetett, áthárított adó összegéről.

4. Számla módosítása esetén a számlát módosító okiratot kiállító és az azt befogadó adóalany abban a bevallásban, amelyben a módosítás hatását figyelembe veszi, akkor köteles a módosított számlát érintően az 1. és 2. pont szerint nyilatkozni, ha a számlában áthárított adó akár a módosítást megelőzően, akár azt követően vagy a módosítást megelőzően és azt követően is eléri vagy meghaladja az 1 000 000 forintot. Ebben az esetben az adóalany nyilatkozik annak a számlának az 1. és 2. pontjában meghatározott adatairól, amelyet a módosítás érint, a módosítás számszaki hatásáról az adóalap és áthárított adó tekintetében, valamint a számlát módosító okirat sorszámáról.

5. Számla érvénytelenítése esetén a számlát érvénytelenítő okiratot kiállító és az azt befogadó adóalany, amennyiben az érvénytelenített számlában – ideértve a módosított számlát is – áthárított adó összege elérte vagy meghaladta az 1 000 000 forintot, abban a bevallásban, amelyben az érvénytelenítés hatását figyelembe veszi, köteles a számlát érintően az 1. és 2. pont szerinti adatokról, valamint a számlát érvénytelenítő okirat sorszámáról nyilatkozni.

6. Az 1–5. pontok szerinti nyilatkozat (összesítő jelentés) a jogkövetkezmények szempontjából bevallásnak minősül.

7. A XIII/A. Fejezet szerinti adózási módot választó adóalany által kibocsátott számla esetében az 1. és 2. pont szerinti nyilatkozatot csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban kell megtenni, amelyben ezen számla alapján az adóalany első alkalommal adólevonási jogot érvényesít, adómegállapításra kötelezett.

8. A XIII/A. Fejezet szerinti adózási módot választó adóalany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén az 1. pont szerinti nyilatkozatot ugyanazon számláról csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban teljesíti, amelyben ezen számla alapján első alkalommal adólevonási jogot érvényesít.

9. Az adóalany választása szerint a kötelezettségének az 1. és 2., valamint a 4. és 5. pontban meghatározott értékhatár figyelembevétele nélkül is eleget tehet.”

6. melléklet a 2017. évi CLIX. törvényhez

10. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Összesítő jelentés

1. Az adóalany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén azon számlákról, amelyekben az áthárított adó összege a 100 000 forintot eléri vagy meghaladja, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban, amelyben az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számla alapján adólevonási jogot gyakorol, számlánként nyilatkozni köteles:

a) a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany – ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – adószámának, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről,

b) a nevére szóló számlában feltüntetett adóalapról és áthárított adó összegről, a számla sorszámáról, valamint

c) a számlában a 169. § g) pontja szerint feltüntetett időpontról, ennek hiányában a számla kibocsátásának keltéről.

2. Amennyiben az adóalany ugyanabban az adómegállapítási időszakban ugyanazon termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó által kibocsátott több számlában – ideértve a számlával egy tekintet alá eső okiratot is – áthárított adó tekintetében gyakorol összesen 100 000 forintot elérő vagy ezt meghaladó összegben adólevonási jogot, úgy az erről az adómegállapítási időszakról benyújtott bevallásában nyilatkozik:

a) a termékértékesítő vagy szolgáltatást nyújtó adóalany – ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – adószámának, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről, és

b) ezen számlákban feltüntetett, áthárított adó összegéről.

3. Számla módosítása esetén a számlával egy tekintet alá eső okiratot befogadó adóalany abban a bevallásban, amelyben a módosítás hatását figyelembe veszi, akkor köteles a módosított számlát érintően az 1. pont szerint nyilatkozni, ha a számlában áthárított adó akár a módosítást megelőzően, akár azt követően vagy a módosítást megelőzően és azt követően is eléri vagy meghaladja a 100 000 forintot. Ebben az esetben az adóalany nyilatkozik annak a számlának az 1. pontban meghatározott adatairól, amelyet a módosítás érint, a módosítás számszaki hatásáról az adóalap és áthárított adó tekintetében, valamint a számlát módosító okirat sorszámáról.

4. Számla érvénytelenítése esetén a számlával egy tekintet alá eső okiratot befogadó adóalany, amennyiben az érvénytelenített számlában – ideértve a módosított számlát is – áthárított adó összege elérte vagy meghaladta a 100 000 forintot, abban a bevallásban, amelyben az érvénytelenítés hatását figyelembe veszi, köteles a számlát érintően az 1. pont szerinti adatokról, valamint a számlát érvénytelenítő okirat sorszámáról nyilatkozni.

5. Az adóalany termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetén azon nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott számlákról, amelyekben egy másik, belföldön nyilvántartásba vett adóalanyra áthárított adó összege

a) a 100 000 forintot eléri vagy meghaladja, de az 500 000 forintot nem éri el, a számla kibocsátását követő öt naptári napon belül,

b) az 500 000 forintot eléri vagy meghaladja, a számla kibocsátását követő naptári napon belül számlánként köteles a számla 169. § szerinti tartalmáról adatot szolgáltatni.

6. Az adóalany külön jogszabályban meghatározott elektronikus módon számlánként adatszolgáltatást teljesít az állami adó- és vámhatóság részére azon számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számlák külön jogszabályban meghatározott adattartalmáról, amelyekben egy másik, belföldön nyilvántartásba vett adóalanyra áthárított adó összege a 100 000 forintot eléri vagy meghaladja. Az adóalany ezen számlákat érintő módosításról vagy érvénytelenítésről is külön jogszabályban meghatározott módon elektronikus adatszolgáltatást teljesít. Szintén külön jogszabályban meghatározott módon kell elektronikus adatszolgáltatást teljesíteni azon módosításokról, amikor a módosítást követően éri el vagy haladja meg a 100 000 forintot a számlában áthárított adó.

7. Számla nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával történő módosítása esetén a számlával egy tekintet alá eső okiratot kibocsátó adóalany köteles ezen okirat 170. § szerinti tartalmáról adatot szolgáltatni annak kibocsátását követő

a) öt naptári napon belül, ha a számlában áthárított adó akár a módosítást megelőzően, akár azt követően vagy a módosítást megelőzően és azt követően is eléri vagy meghaladja a 100 000 forintot, de nem éri el az 500 000 forintot,

b) naptári napon belül, ha a számlában áthárított adó akár a módosítást megelőzően, akár azt követően vagy a módosítást megelőzően és azt követően is eléri vagy meghaladja az 500 000 forintot.

8. Számla nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával történő érvénytelenítése esetén a számlával egy tekintet alá eső okiratot kibocsátó adóalany köteles ezen okirat 170. § szerinti tartalmáról adatot szolgáltatni annak kibocsátását követő

a) öt naptári napon belül, ha az érvénytelenített számlában áthárított adó elérte vagy meghaladta a 100 000 forintot, de nem érte el az 500 000 forintot,

b) naptári napon belül, ha az érvénytelenített számlában áthárított adó elérte vagy meghaladta az 500 000 forintot.

9. Az 5–8. pont szerinti adatszolgáltatást az állami adó- és vámhatóság által erre a célra biztosított elektronikus felületen kell teljesíteni. Az elektronikus felület az adóalany egyedi azonosítására szolgáló adatok igénylését követően használható. Az azonosító adatokat az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja igényli.

10. Az 1–4. pont szerinti nyilatkozatra a bevallásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

11. A XIII/A. Fejezet szerinti adózási módot választó adóalany által kibocsátott számla esetében az 1–4. pont szerinti nyilatkozatot csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban kell megtenni, amelyben ezen számla alapján az adóalany első alkalommal adólevonási jogot érvényesít.

12. A XIII/A. Fejezet szerinti adózási módot választó adóalany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén az 1–4. pont szerinti nyilatkozatot ugyanazon számláról csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban teljesíti, amelyben ezen számla alapján első alkalommal adólevonási jogot érvényesít.

13. Az adóalany választása szerint e melléklet szerinti kötelezettségének az 1–8. pontban meghatározott értékhatár figyelembevétele nélkül is eleget tehet.

14. Az 5–8. pont szerinti adatszolgáltatást az adóalany nevében az a személy is teljesítheti, akit az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a 9. pont szerinti elektronikus felületen megjelöl. Az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja által megjelölt személy által teljesített valamennyi adatszolgáltatás az adóalany nevében tett jognyilatkozatnak minősül.

15. Az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a 9. pont szerinti elektronikus felületen megjelöli azon személyt, akinek az elektronikus felületen szolgáltatott adatokhoz hozzáférési lehetőséget ad.”

7. melléklet a 2017. évi CLIX. törvényhez

1. A pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Kihirdető törvény) 1. melléklete a következő 7a. és 7b. pontokkal egészül ki:

„7a. Azerbajdzsán

7b. Bahrein”

2. A Kihirdető törvény 1. melléklete a következő 21a. ponttal egészül ki:

„21a. Egyesült Arab Emírségek”

3. A Kihirdető törvény 1. melléklet 26. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„26. Franciaország és annak következő tengerentúli területei:

– Francia Guyana,

– Guadeloupe,

– Martinique,

– Mayotte,

– Réunion és

– Saint-Barthélemy”

4. A Kihirdető törvény 1. melléklet 32. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„32. Hollandia és annak következő területe:

– Bonaire, Sint Eustatius és Saba”

5. A Kihirdető törvény 1. melléklete a következő 45a. ponttal egészül ki:

„45a. Libanon”

6. A Kihirdető törvény 1. melléklete a következő 55a. ponttal egészül ki:

„55a. Nigéria”

7. A Kihirdető törvény 1. melléklete a következő 58b. ponttal egészül ki:

„58b. Pakisztán”

8. A Kihirdető törvény 1. melléklete a következő 69a. és 69b. pontokkal egészül ki:

„69a. Szaúd-Arábia

69b. Szingapúr”

9. A Kihirdető törvény 1. melléklete a következő 71a. ponttal egészül ki:

„71a. Törökország”

8. melléklet a 2017. évi CLIX. törvényhez

1. Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2017. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Megállapodást kihirdető törvény) 1. melléklete a következő 5a. ponttal egészül ki:

„5a. Ciprus”

2. A Megállapodást kihirdető törvény 1. melléklete a következő 11a. ponttal egészül ki:

„11a. Haiti”

3. A Megállapodást kihirdető törvény 1. melléklete a következő 17a. ponttal egészül ki:

„17a. Kajmán-szigetek”

4. A Megállapodást kihirdető törvény 1. melléklete a következő 18a. ponttal egészül ki:

„18a. Kolumbia”

5. A Megállapodást kihirdető törvény 1. melléklete a következő 28a. ponttal egészül ki:

„28a. Pakisztán”

6. A Megállapodást kihirdető törvény 1. melléklete a következő 30a. és 30b. pontokkal egészül ki:

„30a. Szingapúr

30b. Turks és Caicos-szigetek”