Időállapot: közlönyállapot (2017.XI.24.)

2017. évi CLXVII. törvény - az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről 5/8. oldal

ex 2905 Fém-alkoholátok, az ebbe a vámtarifaszám alá tartozó alkoholokból és etanolból Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. Az e vámtarifaszám alá tartozó fémalkoholátok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2915 Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2932 - Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2909 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Ciklikus acetálok és belső
félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2933 Csak nitrogén-heteroatomos hetero- ciklikus vegyületek Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
2934 Nukleinsavak és sóik; vegyileg nem meghatározottak is; más
heterociklikus vegyületek
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 2932, a 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke azonban nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 2939 Mákszalma-koncentrátumok, legalább 50 tömegszázalék alkaloidatartalommal Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 30. árucsoport Gyógyszeripari termékek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3002 Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók, valamint módosult immunológiai termékek biotechnológiai eljárással előállítva is; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:
- Két vagy több alkotórész összekeveréséből készült termékek terápiás vagy megelőzési célra, vagy nem kevert termékek e célra, kimért adagokban vagy formában, vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más
- - Emberi vér Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Állati vérkészítmény
terapeutikus vagy profilaktikus célra
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin és a szérumglobulin kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok
azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- - Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve. A termékével azonos árumegnevezésű anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3003 és 3004 Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozó áruk
kivételével):
- A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból előállítva Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 3003 és a 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- Más Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 3003 és a 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
ex 3006 Ennek az árucsoportnak a 4(k)
megjegyzésében meghatározott gyógyszerhulladék
A termék eredeti besorolása szerinti származását meg kell tartani
ex 31. árucsoport Trágyázószerek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3105 Két vagy három trágyázóelemet (a nitrogén, a foszfor és a kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, illetve legfeljebb 10 kg bruttó tömegű csomagolásban, kivéve: Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és
- nátrium-nitrát,
- kalcium-cianamid,
- kálium-szulfát,




- magnézium-kálium-szulfát



- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
ex 32. árucsoport Cserző- és színezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok; gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3201 Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3205 Színes lakkfesték; az árucsoporthoz tartozó megjegyzések 3. pontjában meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények (3) Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vámtarifaszám kivételével. A 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 33. árucsoport Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3301 Szilárd és vízmentes illóolajok
(terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolajkoncentrátum szilárd és vízmentes is, zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az e vámtarifaszám alá tartozó anyagok eltérő „csoportját” (4) is beleértve. A termékével azonos csoportba tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 34. árucsoport Szappan, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertyák és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipsz alapú fogászati készítmények: kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3403 Kenőanyag-készítmények 70 tömegszázaléknál kevesebb
kőolaj- vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal
Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több meghatározott eljárás (1)
vagy
Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a termékétől eltérő vámtarifaszám alá tartozik. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3404 Műviaszok és el készített viaszok:
- Paraffin, ásványolajviasz, bitumenes ásványi anyagból nyert viasz, paraffingacs, izzasztott préselt paraffinviasz alapú Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- a 1516 vámtarifaszám alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olajok,
- vegyileg nem meghatározott zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, amelyek hasonlóak a 3823 vámtarifaszám alá tartozó viaszokhoz, és
- a 3404 vámtarifaszám alá tartozó anyagok.
Ezek az anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 35. árucsoport Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3505 Dextrin és más átalakított keményítők (pl.: előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy átalakított más keményítő alappal készített enyvek:
- Éterezett vagy észterezett keményítők Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 3505 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1108 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3507 Másutt nem említett elkészített enzimek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
36. árucsoport Robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufák; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 37. árucsoport Fényképészeti vagy mozgófényképészeti termékek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3701 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton és textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:
- Azonnal előhívó film színes fényképezéshez, csomagolva Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével. A 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatóak, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével. A 3701 és a 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3702 Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a textil kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3704 Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és textil Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3701-3704 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 38. árucsoport A vegyipar különböző termékei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3801 - Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza elektródokhoz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Legalább 30 tömegszázalékban grafit és kőolaj keverékéből álló grafit, paszta formában Előállítás, amelynek során a 3403 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3803 Finomított tallolaj Nyers tallolaj finomítása Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3805 Tisztított szulfátterpentin-alkohol Nyers szulfátterpentin-alkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3806 Észtergyanta Előállítás gyantasavból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 3807 Fakátrány (fakátrányszurok) Fakátrány desztillációja Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
3808 Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve vagy mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3809 Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartóságot növelő anyagok, valamint más termékek és készítmények (pl. appretálószerek és pácanyagok) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3810 Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag és bevonóanyagai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3811 Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást
javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz:
- Kenőolaj-adalékok kőolaj- vagy bitumenes ásványokból nyert olajtartalommal Előállítás, amelynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3812 Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi- vagy műanyaglágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi- vagy műanyagstabilizátorok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3813 Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltógránátok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3814 Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- és festékeltávolítók Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3818 Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3819 Hidraulikusfék-folyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3820 Fagyásgátló és jégoldó készítmények Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3822 Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek, elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy 3006 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; tanúsítvánnyal ellátott referenciaanyagok Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3823 Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav: ipari zsíralkohol:
- Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Ipari zsíralkoholok Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 3823 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve
3824 Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is)
- - Az e vámtarifaszám alá tartozók közül a következők: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- - Természetes gumi alapú elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz
- - Nafténsavak, vízben oldhatatlan sóik és észtereik
- - Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével
- - Kőolaj-szulfonátok (az alkálifémek, az ammónium vagy az etanol-aminok kőolaj-szulfonátjai kivételével); bitumenes ásványokból nyert olajok tiofénezett szulfonsavai és sói
- - Ioncserélők
- - Getterek vákuumcsövekhez
- - Alkáli vas-oxidok gáztisztításhoz
- - Ammóniákvíz és a gáztisztítás folyamán kimerült oxid
- - Szulfonafténsavak, vízben oldhatatlan sóik és észtereik
- - Kozma- és Dippel-olaj
- - Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek
- - Zselatin alapú másolópaszták, papír vagy textil alapra is
- - Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
3901-3915 Műanyagok alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; kivéve az ex 3907 és 3912 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alább meghatározott szabályok vonatkoznak:
- Addíciós homopolimerizációs termékek, amelyekben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát
teszi ki
Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
20%-át (5)
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
20%-át (5)
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3907 - Polikarbonátból és
akrilnitril-butadiénsztirol kopolimerből (ABS) készült kopolimer
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át (5)
- Poliészter Előállítás, amelynek során az összes, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
20%-át és/vagy a előállítás
tetrabromo-(biszfe-nol A)-
polikarbonátból történik
3912 Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált, a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
3916-3921 Műanyag félgyártmányok és árucikkek; kivéve az ex 3916, ex 3917, ex 3920 és ex 3921 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alább meghatározott szabályok vonatkoznak:
- Sík termékek, a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva vagy a négyszögletestől (ezen belül négyzettől) eltérő alakra vágva; más termékek, a felületi megmunkáláson túlmenően megmunkálva Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Más
- - Addíciós homopolimerizációs termékek, amelyekben egyetlen monomer a teljes polimertartalom több mint 99 tömegszázalékát
teszi ki
Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
20%-át (5)
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- - Más Előállítás, amelynek során a 39. árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
20%-át (5)
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3916 és
ex 3917
Profilok és csövek Előállítás, amelynek során:
- alamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 3920 - - Ionomer lap vagy film Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink- és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- Regenerált cellulóz, poliamid vagy polietilén lap Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált, a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 3921 Fémezett műanyag fólia Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú víztiszta poliészter fóliából (6) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
3922-3926 Műanyagárucikkek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 40. árucsoport Gumi és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4001 Rétegelt kreppgumi lap lábbelihez Természetes gumilemezek laminálása
4005 Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke, a természetes gumi kivételével, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
4012 Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
- Újrafutózott gumi légabroncs, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs A használt gumiabroncsok
újrafutózása
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4011 és 4012 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4017 Keménygumiból készült áruk Előállítás keménygumiból
ex 41. árucsoport Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bár mely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4102 Juh- és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül A gyapjú eltávolítása a gyapjas
juh- és báránybőrről
4104-4106 Szőrtelenül cserzett vagy crust bőr, hasítva is, de tovább nem megmunkálva Az előcserzett bőr ismételt cserzése

vagy
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4107, 4112 és
4113
Szőrtelen, cserzés vagy kérgesítés után tovább kikészített bőr, beleértve a pergamentált bőrt, hasítva is, a 4114 vámtarifaszám alá tartozó bőr kivételével Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4104-4113 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 4114 Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr Előállítás a 4104-4106, a 4112 vagy a 4113 vámtarifaszám alá tartozó anyagból, feltéve hogy összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
42. árucsoport Bőráruk; nyerges- és szíjgyártóáruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 43. árucsoport Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4302 Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:
- Összevarrt lap, kereszt és hasonló formák A nem összeállított cserzett vagy kikészített szőrme fehérítése vagy festése a vágáson és összeállításon felül
- Más Előállítás nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből
4303 Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó, nem összeállított, cserzett vagy kikészített szőrméből
ex 44. árucsoport Fa és faipari termékek; faszén; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4403 Gömbfa, négy oldalán durván faragva Előállítás farönkből, kérgezettből is, vagy pusztán durvára faragra
ex 4407 Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva Gyalulás, csiszolás vagy végillesztés
ex 4408 Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is), és rétegelt lemez legfeljebb 6 mm vastagságban, lapolva, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez, legfeljebb 6 mm vastagságban, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva, Részekből összeragasztás, csiszolás, gyalulás vagy végillesztés
ex 4409 Fa, bármelyik széle vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is.
- Csiszolt vagy végillesztéssel összeállított
- Peremezett fa és mintázott fa
Csiszolás vagy végillesztés

Peremezés vagy mintázás
ex 4410-ex 4413 Szegélyléc és díszléc, beleértve a padló szegélylécet és más szegélylemezt is Formázás vagy profilírozás
ex 4415 Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag Előállítás méretre nem vágott falemezből
ex 4416 Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok részei Előállítás hasított dongákból, a két főfelület fűrészelésén túl nem megmunkálva
ex 4418 - Ács- és épületasztalos-ipari termék fából


- Szegélyléc és gyöngyléc
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A parkettalécek, zsindelyek és hasítékok azonban felhasználhatók
Formázás vagy profilírozás
ex 4421 Gyufaszál; cipész faszeg vagy facsap Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó fadrót kivételével
ex 45. árucsoport Parafa és parafa áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4503 Természetes parafából készült áruk Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából.
46. árucsoport Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
47. árucsoport Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 48. árucsoport Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 4811 Vonalazott, margózott vagy négyzethálós papír és karton Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4816 Karbonpapír, önmásolópapír, másoló vagy átíró más papír (a 4809 vámtarifaszám alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
4817 Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapírkészletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
ex 4818 Toalett- (WC-) papír Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 4819 Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
ex 4820 Írótömb Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 4823 Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva Előállítás a 47. árucsoportba tartozó papír előállítására szolgáló anyagból
ex 49. árucsoport Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek; kéziratok, gépírásos szövegek és tervrajzok; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
4909 Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4909 és 4911 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
4910 Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:
- Nem papír vagy karton alapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
- Más Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 4909 és 4911 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
ex 50. árucsoport Selyem, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 5003 Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is), kártolt vagy fésült Selyemhulladék kártolása vagy fésülése
5004-ex 5006 Fonal selyemből és selyemhulladékból Előállítás (7):
5007 Szövet selyemből vagy selyemhulladékból:










- Gumifonalat tartalmazó
- Más
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papírból
vagy
vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
47,5%-át
ex 51. árucsoport Gyapjú, finom és durva állati szőr; lószőrfonal és szövet; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5106-5110 Fonal gyapjúból, finom és durva állati szőrből vagy lószőrből Előállítás (7):
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5111-5113 Szövet gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből:
- Gumifonalat tartalmazó
- Más
Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papírból
vagy
vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
47,5%-át
ex 52. árucsoport Pamut; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5204-5207 Pamutfonal és cérna Előállítás (7):
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5208-5212 Pamutszövet:
- Gumifonalat tartalmazó
- Más

Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papírból
vagy
vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
47,5%-át
ex 53. árucsoport Más növényi textilszálak; papírfonal és papírszövet; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5306-5308 Fonal más növényi textilszálból; papírfonal Előállítás (7):

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5309-5311 Szövet más növényi rostból; szövet papírfonalból:
- Gumifonalat tartalmazó
- Más
Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- jutafonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papírból
vagy
vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
47,5%-át
5401-5406 Fonal, szál és cérna műszálból Előállítás (7):
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5407 és 5408 Szövet végtelen műszálból
- Gumifonalat tartalmazó
- Más

Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papírból
vagy
vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
47,5%-át
5501-5507
5508-5511
Vágott műszálak
Fonal és varrócérna vágott műszálból

Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
Előállítás (7):
- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyersselyemből vagy selyemhulladékból,
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5512-5516 Szövet vágott műszálból
- Gumifonalat tartalmazó
- Más

Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papírból
vagy
vagy A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
47,5%-át
ex 56. árucsoport Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk; kivéve: Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból, természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5602 Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:
- Tűnemezből Előállítás (7):
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
Azonban
- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
- az 5503 vagy 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonalak,
vagy
- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilénvégtelen szál,




- Más
amelyek esetében az egyes végtelen szálak vagy vágott szálak finomsági száma minden esetben kisebb 9 decitexnél, felhasználható, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás (7):
- természetes szálakból,
- kazeinből készített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
5604 Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó textilszál, - szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva:
- Gumifonal és zsineg, textilanyaggal bevonva
- Más
Előállítás textilanyaggal be nem vont gumifonalból és zsinegből
Előállítás (7):
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5605 Fonal fémszálból, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek Előállítás (7):





- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
5606 Paszományozott fonal, az 5404 vagy az 5405 vámtarifaszám alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vámtarifaszám alá tartozó fonal és paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal Előállítás (7):








- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből,
vagy
- papír előállítására szolgáló anyagból
57. árucsoport Szőnyegek és más textil padlóborítók:
- Tűnemezből Előállítás (7):
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
Azonban:
- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,
- az 5503 vagy 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonalak, vagy
- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilénvégtelen szál, amelyek esetében az egyes végtelen szálak vagy vágott szálak finomsági száma minden esetben kisebb 9 decitexnél, felhasználható, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Jutaszövet hátoldalként felhasználható
- Más nemezből






- Más
Előállítás (7):
- nem kártolt, nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
Előállítás (7):
- kókuszrostfonal vagy jutafonal,
- szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonalból,
- természetes szálakból, vagy
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból
Jutaszövet hátoldalként felhasználható
ex 58. árucsoport Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve:
- Gumifonallal kombinált
- Más
Előállítás egyágú fonalból (7)
Előállítás (7)
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5805 Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel és keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5810 Hímzés méteráruban, szalagban, vagy mintázott darabokban Előállítás:

- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
5901 Szövetek mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez Előállítás fonalból
5902 Kerékköpeny kordszövet magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózműselyem fonalból:
- Legfeljebb 90 tömegszázalék textilanyagtartalommal
- Más
Előállítás fonalból

Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből
5903 Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vámtarifaszám alá tartozó szövetek kivételével Előállítás fonalból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5904 Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is Előállítás egyágú fonalból (7)
5905 Textil falborító:
- Gumival, műanyaggal vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve Előállítás fonalból
- Más Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5906 Gumizott szövet, az 5902
vámtarifaszám alá tartozó kivételével:
- Kötött vagy hurkolt



Előállítás (7):
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
- Szintetikus végtelen szálból készült más szövet több, mint 90 tömegszázalék
textilanyag-tartalommal
Előállítás vegyi anyagokból
- Más Előállítás fonalból
5907 Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió- (műtermi) díszletek vagy hasonlók számára Előállítás fonalból
vagy
A nyomáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. szennyeződés eltávolítása, fehérítés, mercerezés, hőrögzítés, bolyhozás, kalanderezés, zsugorodás mentesítés, tartós kikészítés, avatás, impregnálás, javítás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
5908 Textilalapanyagból szőtt, font vagy kötött bél, lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is:
- Fehérizzású gázharisnya, impregnálva
- Más
Előállítás csőszerűen kötött gázharisnyaszövetből
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
5909-5911 Ipari felhasználásra alkalmas
textiltermékek:
- Polírozókorong vagy -gyűrű az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, nemezből készítettek kivételével
- Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó, papírelőállításnál vagy más műszaki céllal általánosan használt, csőszerű vagy végtelenített egyszeres vagy többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű, többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal szőtt textilszövet, nemezelve, impregnálva vagy bevonva is


Előállítás fonalból vagy a 6310 vámtarifaszám alá tartozó textilhulladékból vagy rongyból Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- a következő anyagokból:
- politetrafluor-etilén fonalból (8),
- fenolgyantával bevont, impregnált vagy beborított, többágú poliamid fonalból,
- m-feniléndiaminból és izoftálsavból polikondenzációval előállított aromás szintetikus poliamid szálból készült fonalból,
- politetrafluor-etilén monofilből (8),
- poli(p-fenilén tetraftalimid)
szintetikus textilszálból álló fonalból,
-fenolgyanta bevonatú, akrilfonallal paszományozott üvegrost fonalból (8)
- poliészterből, valamint
tereftálsav és 1,4-ciklohexandimetanol és izoftálsav gyantából készült
kopoliészter monofilből,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
- Más Előállítás (7):
- kókuszrostfonalból,
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
60. árucsoport Kötött vagy hurkolt kelmék Előállítás (7):
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
- vegyi anyagokból vagy textilpépből
61. árucsoport Kötött és hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:
- Két vagy több, fazonra kiszabott vagy közvetlenül fazonra előállított, kötött vagy hurkolt darab
összevarrásával vagy más módon történő összeállításával készítve

Előállítás fonalból (7) (9)
- Más Előállítás (7):
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
ex 62. árucsoport Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; kivéve: Előállítás fonalból (7) (9)
ex 6202,
ex 6204,
ex 6206,
ex 6209
és ex 6211
Női, leányka és csecsemőruha és tartozékai, hímzéssel Előállítás fonalból (9)

vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át (9)
ex 6210 és Tűzálló felszerelés alumíniumozott Előállítás egyágú fonalból (9)
ex 6216 poliészter fóliával borított szövetből vagy
Előállítás nem bevont szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át (9)
6213 és 6214 Zsebkendő, kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló:
- Hímzett Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból (7) (9)
vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át (9)
- Más Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból (7) (9)
vagy
A kikészítést nyomás követi, amelyhez legalább két előkészítő vagy két befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mercerizálás, hőrögzítés, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), feltéve hogy a 6213 és a 6214 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált nem nyomott áruk összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át
6217 Egyéb konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok részei a 6212 vámtarifaszám alá tartozók kivételével:
- Hímzett Előállítás fonalból (9)
vagy
Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át (9)
- Tűzálló felszerelés alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből Előállítás fonalból (9)

vagy
Előállítás nem bevont szövetből, feltéve hogy a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át (9)
- Közbélés gallérhoz és mandzsettához, kiszabva
Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
- Más Előállítás fonalból (9)
ex 63. árucsoport Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és egyéb használt textiláru; rongy; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6301-6304 Takaró, útitakaró, ágynemű stb.; függöny stb.; más lakástextília:
- Nemezből, nem szőtt textíliából


Előállítás (7):
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
- Más
- - Hímzett







- - Más
Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból (9) (10)
vagy
Előállítás nem hímzett szövetből (a kötött vagy hurkolt kelme kivételével), feltéve hogy a felhasznált nem hímzett szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból (9) (10)
6305 Zsák és zacskó áruk csomagolására Előállítás (7):
- természetes szálakból,
- nem kártolt, nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített vágott műszálból,
vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
6306 Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla; szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk:
- Nem szőtt textíliából


- Más



Előállítás a következőkből (7) (9):
- természetes szálakból, vagy
- vegyi anyagokból vagy textilpépből.
Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból (7) (9)
6307 Más készáru, beleértve a szabásmintát is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
6308 Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta és hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben A készletben minden összetevőnek meg kell felelnie annak a szabálynak, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Nem származó árucikkek azonban beépíthetők, feltéve hogy összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
ex 64. árucsoport Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; ezek részei; kivéve: Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 6406 vámtarifaszám alá tartozó, a talpbéléshez vagy más talprészhez erősített felsőrész-összeállítások kivételével
6406 Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 65. árucsoport Kalap és más fejfedők, valamint ezek részei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6503 Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vámtarifaszám alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból (9)
6505 Kalap és más fejfedő kötött és hurkolt kelméből, csipkéből, nemezből vagy más textilanyagból (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is, hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is Előállítás fonalból vagy textilszálból (9)
ex 66. árucsoport Esernyők, napernyők, sétabotok, botszékek, ostorok, lovaglókorbácsok és ezek részei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
6601 Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
67. árucsoport Kikészített tollak és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok; valamint emberhajból készült áruk Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 68. árucsoport Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6803 Palakőből vagy agglomerált palából készült áru Előállítás megmunkált palakőből
ex 6812 Azbesztrostból készült áru; azbeszt alapú vagy azbeszt és magnézium-
karbonát alapú keverékekből készült áru
Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 6814 Csillámból készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyagalátéten Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is)
69. árucsoport Kerámiatermékek Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 70. árucsoport Üveg és üvegáruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7003,
ex 7004
és ex 7005
Üveg fényvisszaverődést gátló réteggel Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból.
7006 A 7003, 7004 vagy 7005 vámtarifaszám alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, fényezve vagy zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve
- Dielektromos vékony filmmel bevont üveglap szubsztrátum, félvezetői minőségben, a SEMII 11 szabványokkal összhangban (11) Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó nem bevont üveglap szubsztrátumokból
- Más Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7007 Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üveg Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7008 Többrétegű szigetelő üveg Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7009 Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7010 Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, lombik, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály, áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból


vagy
Üvegáru metszése, feltéve hogy a felhasznált nem metszett üvegáru összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7013 Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy a 7018 vámtarifaszám alá tartozók kivételével) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

vagy
Üvegáru metszése, feltéve hogy a felhasznált nem metszett üvegáru összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
vagy
A kézi munkával készült fúvott üveg kézi díszítése (a szitanyomás kivételével), feltéve hogy a felhasznált kézi készítésű fúvott üveg összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7019 Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével) Előállítás:

- színezetlen pászmából,
előfonatból, fonalból vagy vágott szálból,
vagy
- üveggyapotból
ex 71. árucsoport Természetes vagy tenyésztett gyöngyök, drágakövek, féldrágakövek, nemesfémek, nemesfémmel plattírozott fémek és ezekből készült áruk; ékszerutánzatok, érmék; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7101 Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 7102,
ex 7103
és ex 7104
Drágakő vagy féldrágakő megmunkálva (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből
7106, 7108 és 7110 Nemesfémek:
- Megmunkálatlan

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozók kivételével
vagy
A 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása
vagy
A 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel
- Félgyártmány vagy por alakban Előállítás megmunkálatlan nemesfémekből
ex 7107,
ex 7109
és ex 7111
Nemesfémmel plattírozott nem nemesfém félgyártmány Előállítás nemesfémmel plattírozott megmunkálatlan nem nemesfémekből
7116 Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
7117 Ékszerutánzat Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
vagy
Előállítás nem plattírozott vagy nemesfémmel nem bevont nem nemesfém részekből, feltéve hogy a felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
ex 72. árucsoport Vas és acél, kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7207 Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
7208-7216 Síkhengerelt termék, rúdvas, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7217 Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 7218, Félkész termék, síkhengerelt termék, Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá
7219-7222 rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7223 Huzal rozsdamentes acélból Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 7224, Félkész termék, síkhengerelt termék, Előállítás a 7206, a 7218 vagy a 7224
7225-7228 melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben; szögvas, idomvas és szelvény ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából
7229 Huzal más ötvözött acélból Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagokból
ex 73. árucsoport Vas- és acéláruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7301 Szádpalló Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból.
7302 Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból.
7304, 7305 és 7306 Cső és üreges profil vasból (az öntöttvas kivételével) vagy acélból Előállítása 7206, 7207, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból
ex 7307 Több részből álló csőszerelvény rozsdamentes acélból (ISO X5CrNiMo 1712) A kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, lesorjázása és homokfúvása, feltéve hogy a felhasznált kovácsdarabok összértéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át
7308 Szerkezet (a 9406 vámtarifaszám alá tartozó előre gyártott épületek kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvasakat, idomokat és szelvényeket azonban nem lehet felhasználni
ex 7315 Hólánc Előállítás, amelynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 74. árucsoport Réz és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
7401 Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz) Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7402 Finomítatlan réz; rézanód
elektrolízises finomításhoz
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7403 Finomított réz és rézötvözet,
megmunkálatlan:
- Finomított réz Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
- Rézötvözet és más elemeket is tartalmazó finomított réz Előállítás finomított,
megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és - törmelékből
7404 Rézhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
7405 Mesterötvözet Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 75. árucsoport Nikkel és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
7501-7503 Nyers nikkel (szulfid-fémkeverék), zsugorított nikkel-oxid és a nikkelkohászat más közbeeső termékei; megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 76. árucsoport Alumínium és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
7601 Megmunkálatlan alumínium Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
vagy
Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és
-törmelékből hőkezeléssel vagy elektrolízissel
7602 Alumíniumhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 7616 Alumíniumgyártmányok, az alumíniumhuzalból készült háló, drótszövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítőszövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve) és a terpesztett alumínium kivételével Előállítás:





- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Az alumíniumhuzalból készült hálót, drótszövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítőszövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is beleértve) és a terpesztett alumíniumot azonban fel lehet használni;
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
77. árucsoport Esetleges későbbi felhasználásra fenntartva a HR-ben
ex 78. árucsoport Ólom és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
7801 Megmunkálatlan ólom
- Finomított ólom Előállítás „nyers”- vagy „megmunkálatlan” ólomból
- Más Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7802 Ólomhulladék és törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 79. árucsoport Cink és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
7901 Megmunkálatlan cink Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
7902 Cinkhulladék és -törmelék Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 80. árucsoport Ón és ebből készült áruk; kivéve: Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
8001 Megmunkálatlan ón Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket azonban nem lehet felhasználni
8002 és 8007 Ónhulladék és -törmelék; más áru ónból Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
81. árucsoport Más nem nemesfém; cermet; ezekből készült áruk:
- Más nem nemesfém; megmunkált; és ezekből készült áruk: Előállítás, amelynek során a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
- Más Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 82. árucsoport Szerszámok, késművesáruk evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
8206 A 8202-8205 vámtarifaszámok közül két vagy több vámtarifaszám alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben Előállítás a 8202-8205 kivételével bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8202-8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszámokat azonban be lehet foglalni a készletbe, ha az összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
8207 Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésű kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló-,
csákoló-, lyukasztó-, menetfúró, menetvágó, fúró-, furatmegmunkáló, üregelő-, maró-, esztergályozó- vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztéket és a sziklafúráshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is
Előállítás:







- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
8208 Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez Előállítás:

- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
ex 8211 Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vámtarifaszám alá tartozó kés kivételével Előállítás a termékétől eltérő
bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A nem nemesfémből készült késpenge és nyél azonban felhasználható
8214






8215
Másutt nem említett késművesáru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- és
pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)
Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz
Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A nem nemesfémből készült nyél azonban felhasználható


Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A nem nemesfémből készült nyél azonban felhasználható
ex 83. árucsoport Különféle áruk nem nemesfémből; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 8302 Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez, és automatikus ajtócsukó Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8302 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
ex 8306 Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8306 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok azonban felhasználhatók, ha összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 84. árucsoport Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei; kivéve: Előállítás:



- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8401 Nukleáris fűtőanyagelem Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból (12) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8402 Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével); túlhevítő vízkazán Előállítás:



- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8403 és Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vámtarifaszám alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazánhoz Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8403 és 8404 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8404
8406 Gőzturbina (víz- vagy más gőz üzemű) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8407 Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8408 Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8409 Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vámtarifaszám alá tartozó motor alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8411 Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina Előállítás:



- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8412 Más erőgép és motor Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8413 Forgószivattyú Előállítás:



- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
ex 8414 Ipari ventilátor és hasonló ventilátorok Előállítás:



- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8415 Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8418 Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtővagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vámtarifaszám alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 8419 Fa-, papíripari rostanyag- és kartonipari gépek Előállítás, amelynek során:
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8420 Kalander vagy más hengerlőgép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8423 Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével); súly mindenfajta mérleghez Előállítás:



- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8425-8428 Emelő, mozgató, be- és kirakodó gépek Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8431 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8429 Önjáró buldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:
- Úthenger Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8431 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8430 Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép; cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8431 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 8431 Kizárólag vagy elsősorban az úthenger alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8439 Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8441 Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen
fajta papír- vagy kartonvágó gépet is
Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8444-4106 E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8448 A 8444 és 8445 vámtarifaszám alá tartozó gépek segédgépei Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8452 Varrógép, a 8440 vámtarifaszám alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű:
- Varrógép (csak zárt öltésű), motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel Előállítás, amelynek során:



- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
- valamennyi, a (a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét,
és
- a felhasznált szálfeszítő, hurkoló és cikcakk szerkezet már származó
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8456-8466 A 8456-8466 vámtarifaszám alá tartozó szerszámgépek és gépek, valamint alkatrészeik és tartozékaik Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8469-8472 Irodagépek (pl. írógépek, számológépek, automatikus adatfeldolgozó gépek, másológépek, fűzőgépek) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8480 Öntödei formázószekrény fémöntéshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
8482 Golyós vagy görgős gördülőcsapágy Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
8484 Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8485 Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 85. árucsoport Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
8501 Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével] Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8503 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8502 Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8501 és a 8503 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
ex 8504 Tápegység az automatikus adatfeldolgozó gépekhez Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8518 Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8519 Lemezjátszó, erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8520 Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8521 Videofelvevő és -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8522 Kizárólag vagy elsősorban a
8519-8521 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8523 Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8524 Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelet rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és a mesterlemezt is, a 37. árucsoportba tartozó termékek kivételével:
- Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8523 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8525 Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és televízióműsor adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő); állóképes videokamera és más videokamerafelvevők; digitális fényképezőgép Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8526 Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8527 Rádiótelefon-, rádiótávíró- és rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8528 Televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevő készüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is; videomonitor és video vetítőkészülék Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8529 Kizárólag vagy elsősorban a
8525-8528 vámtarifaszám alá tartozó készülékek alkatrészei:
- Kizárólag vagy elsősorban
videofelvevő vagy -lejátszó készülékhez
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
8535 és 8536 Elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8538 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8537 Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vámtarifaszám alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű, a 8517 vámtarifaszám alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8538 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
ex 8541 Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a csipekre még nem vágott egyben levő félvezető szelet kivételével Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
8542 Elektronikus integrált áramkör és mikroszerkezet
- Monolitikus integrált áramkörök Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
vagy
A diffúziós művelet (amelynek során az integrált áramkört a félvezető szubsztrátumon a megfelelő adalékanyag szelektív hozzáadásával alakítják ki), függetlenül attól, hogy összeszerelést és/vagy tesztelést a 3. és a 4. cikkben nem említett országban végezték
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 8541 és a 8542 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
8544 Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8545 Szénelektróda, szénkefe,
ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8546 Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8547 Szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez és berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyeket az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vámtarifaszám alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozódarabjai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8548 Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor, ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 86. árucsoport Vasúti mozdonyok és villamos-
motorkocsik, más, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti és villamosvágány-tartozékok,
-felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve:
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8608 Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze Előállítás:







- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 87. árucsoport Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8709 Önjáró üzemi targonca,
rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az
idetartozó jármű alkatrésze
Előállítás:






- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8710 Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
8711 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:
- Szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, amelynek hengerűrtartalma
- - Legfeljebb 50 cm3 Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
- - 50 cm3-t meghaladó Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 8712 Kerékpár golyóscsapágy nélkül Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8714 vámtarifaszám alá tartozók kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
8715 Gyermekkocsi és alkatrésze Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, - amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
8716 Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze Előállítás:


- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
ex 88. árucsoport Légi járművek, űrhajók és ezek részei; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 8804 Forgó (rotáló) ejtőernyő Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
8805 Légijármű-indító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
89. árucsoport Hajó, csónak és más úszószerkezet Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A 8906 vámtarifaszám alá tartozó hajótesteket azonban nem lehet felhasználni Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 90. árucsoport Optikai, fényképészeti,
mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve:
Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
9001 Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel, a 8544 vámtarifaszám alá tartozók kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9002 Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9004 Szemüveg, látásjavító, védő- vagy más szemüveg Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9005 Távcső, látcső (két és egy szemlencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata; a prizmás csillagászati távcsövek és ezek foglalata kivételével Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át, továbbá
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 9006 Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9007 Mozgókép-felvevő (kamera) és
-vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül
Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9011 Összetett optikai mikroszkóp,
mikrofényképészeti,
mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is
Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelyben valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
ex 9014 Más navigációs eszköz és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9015 Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai, oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék az iránytű kivételével; távolságmérő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9016 Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9017 Rajzoló-, jelölő- vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebben az árucsoportban más vámtarifaszám alá nem besorolható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és - szalag, mikrométer, körző) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9018 Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék szcintigráf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék:
- Fogorvosi szék fogászati felszereléssel felszerelve Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az 9018 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokat is beleértve Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
9019 Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozó készülék; pszichológiai képességvizsgáló készülék; ózon-, oxigén- és aerosolterápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
9020 Más légzőkészülék és gázálarc a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
9024 Keménység-, szakító-, nyomásszilárdság- és rugalmasságvizsgáló gép és készülék vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához) Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9025 Fajsúlymérő és hasonló, folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9026 Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiségmérő), a 9014, 9015, 9028 vagy 9032 vámtarifaszám alá tartozó műszer és készülék kivételével Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9027 Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer,
füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő, hang- és fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágításiidő-mérő is); mikrotom (metszetkészítő)
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9028 Gáz, folyadék és áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:
- Alkatrész és tartozék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9029 Fordulatszámláló, termékszámláló, taxióra, kilométer-számláló, lépésszámláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy a 9015 vámtarifaszám alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9030 Oszcilloszkóp, spektrumanalizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 9028 vtsz. alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9031 Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vámtarifaszám alá nem besorolható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9032 Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9033 A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 91. árucsoport Órák és ezek alkatrésze; kivéve: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
9105 Más óra Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9109 Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg valamennyi felhasznált származó anyag értékét
9110 Komplett „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers „kisóraszerkezet” vagy óraszerkezet Előállítás, amelynek során: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át,
és
- a fenti korlátozáson belül, a 9114 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át
9111 Tok „kisóraszerkezet”-hez és ennek részei Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
9112 Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek része Előállítás: Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
40%-át
9113 Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze:
- - Nem nemesfémből, arannyal vagy ezüsttel lemezelve is, vagy nemesfémmel plattírozott fémből is Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
- Más Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
92. árucsoport Hangszerek; mindezek alkatrészei és tartozékai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
93. árucsoport Fegyverek és lőszerek; ezek alkatrészei és tartozékai Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 94. árucsoport Bútor; ágyfelszerelés, matracok, ágybetétek, párnák és más párnázott lakberendezési cikkek; másutt nem említett lámpák és világítófelszerelések; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épületek; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
ex 9401 és
ex 9403
Nem nemesfémből készült, nem párnázott, legfeljebb 300 g/m2 tömegű pamuthuzatot tartalmazó bútor Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át
vagy
Előállítás a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá tartozó anyagok segítségével készített, felhasználásra kész pamuthuzatból, feltéve, hogy:
- a huzat értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át,
és
- valamennyi felhasznált egyéb anyag már származó, és nem sorolandó a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá
9405 Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9406 Előre gyártott épület Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
ex 95. árucsoport Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
9503 Más játék; kicsinyített méretű („méretarányos”) modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle kirakós játék (puzzle) Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át
ex 9506 Golfütő és alkatrészei Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. A golfütőfejek készítéséhez azonban durván megmunkált tömbök felhasználhatók
ex 96. árucsoport Különböző áruk; kivéve: Előállítás a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból
ex 9601 és
ex 9602
Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagból készült áru Előállítás a termékével azonos vámtarifaszám alá tartozó, „megmunkált”, faragásra alkalmas anyagokból
ex 9603 Seprű, kefe és ecset (a nyest- és a mókusszőrből készült seprűk és hasonlók és kefék kivételével) kézi működtetésű, mechanikus padlóseprű motor nélkül, szobafestőpárna és - henger, gumibetétes törlő és nyeles felmosó Előállítás, amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át
9605 Utazási készlet testápoláshoz, varráshoz vagy cipő-, vagy ruhatisztításhoz A készletben minden összetevőnek meg kell felelnie annak a szabálynak, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Nem származó árucikkek azonban beépíthetők ha összértékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át
9606 Gomb, franciakapocs, patentkapocs, patent, gombtest és ezek részei; nyers gomb Előállítás:
- a termékétől eltérő bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból,
és
- amelynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának
50%-át