Időállapot: közlönyállapot (2018.VII.31.)

2018. évi L. törvény - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről 7/10. oldal

10 001 fő lakosságszám alatti település 320 000 Ft/km

A településen kiépített kisfeszültségű hálózat hossza tekintetében a Központi Statisztikai Hivatal 2017. december 31-ei állapotnak megfelelően elkészített Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (a továbbiakban: OSAP-jelentés) „Jelentés a települések villamosenergia-ellátásáról” adatgyűjtés szerinti adatokat kell figyelembe venni azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata tekintetében a kiépített kisfeszültségű hálózat hossza megegyezik a budapesti kerületeknél rögzített adatok összegével.

bc) Köztemető-fenntartással kapcsolatos feladatok alaptámogatása

A támogatás a települési önkormányzatokat a köztemető fenntartásával kapcsolatos feladataihoz kapcsolódóan illeti meg, a 2017. évi országosan összesített önkormányzati beszámolóban szereplő „Köztemető-fenntartás, és -működtetés” kormányzati funkció településkategóriánként számított egy négyzetméterre eső nettó működési kiadások figyelembevételével. Az így meghatározott támogatás összege legalább 100 000 forint.

Ugyancsak 100 000 forint támogatás illeti meg azon önkormányzatokat, amelyeknek a fenti kormányzati funkción mutatkozó nettó kiadása nem haladja meg a 100 000 forintot, illetve az OSAP-jelentés alapján naturális mutatóval rendelkeznek, de a fenti kormányzati funkción nettó kiadásuk nem mutatkozott. Nem részesülnek támogatásban azon önkormányzatok, amelyek az OSAP-jelentésben nem szerepeltettek temetőt. Azon önkormányzatok, amelyek temetővel nem rendelkeznek, de megállapodás alapján köztemető fenntartásához hozzájárulnak vagy a feladatot ellátják, és a fenti kormányzati funkción nettó működési kiadásuk a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által ellenőrzött és igazolt módon meghaladja a 100 000 forintot, a nettó kiadásuk 90%-ának megfelelő összegű támogatásra, de legalább 100 000 forintra jogosultak.

E támogatásban a fővárosi kerületek nem részesülnek.

Budapest Főváros Önkormányzata esetében a támogatás összege 18,3 millió forint. Településkategóriánként a támogatás fajlagos összege az alábbi:

A településen lévő köztemető nagyságát az OSAP-jelentés „Jelentés az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyonról „T” adatlap 01-04. sorok” adatai alapján kell figyelembe venni.

bd) Közutak fenntartásának alaptámogatása

A támogatás a települési önkormányzatokat a közutak fenntartásával kapcsolatos feladataihoz kapcsolódóan illeti meg, a 2017. évi országosan összesített önkormányzati beszámolóban szereplő „Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása” és „Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása” kormányzati funkciók alapján településkategóriánként számított nettó működési kiadások figyelembevételével.

Településkategóriánként a támogatás fajlagos összege az alábbi:

Főváros, fővárosi kerületek, megyei jogú város, 40 000 fő lakosságszám feletti város 470 000 Ft/km
10 001-40 000 fő lakosságszám közötti település 295 000 Ft/km
10 001 fő lakosságszám alatti település 227 000 Ft/km

A településen lévő belterületi út hosszát az OSAP-jelentés „Helyi közutak és hidak adatai” alapján kell figyelembe venni.

c) Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 700 forint/fő, de

a) az 1000 fő lakosságszámot meg nem haladó azon települések esetében, ahol az egy lakosra jutó adóerő-képesség nem haladja meg a 32 000 forintot, településenként legalább 5 000 000 forint,

b) az 1000 fő lakosságszám feletti azon települések esetében, ahol az egy lakosra jutó adóerő-képesség nem haladja meg a 32 000 forintot, településenként legalább 6 000 000 forint,

c) az egyéb településenként legalább 3 500 000 forint.

A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok számára a Mötv. 13. §-ában meghatározott egyes - az 1.a)-b) pontokban nem nevesített - feladatok ellátására.

E mellékletben az adóerő-képesség a 2018. II. negyedéves költségvetési jelentés alapján a helyi iparűzési adóalap 1,4%-át jelenti. Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészítő szabályok 1.c) pontja tartalmazza.

d) Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 550 forint/külterületi lakos

A központi költségvetés támogatást biztosít a lakott külterülettel rendelkező települési önkormányzatoknak a 2018. január 1-jei külterületi lakosok száma alapján.

e) Üdülőhelyi feladatok támogatása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1,0 forint/idegenforgalmi adóforint

A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatoknak az üdülővendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó 2017. évi tényadatai alapján. Késedelmi pótlék, bírság alapján nem igényelhető a hozzájárulás.

f) Beszámítás, kiegészítés

A települési önkormányzatot a következő sorrend szerint a c), d), ba), bb), bc), bd), e) és a) jogcímeken megillető támogatás összegéig (a továbbiakban: beszámítás alapja) a számított bevételével összefüggő támogatáscsökkentés terheli. A kiegészítés az önkormányzatot az a)-e) jogcímeken megillető szerinti támogatások összegére illeti meg (a továbbiakban együtt: kiegészítés alapja). A támogatáscsökkentés és kiegészítés a nettó finanszírozás során kerül érvényesítésre.

A támogatáscsökkentés és a kiegészítés mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla:

No. Kategóriák a települési
önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint (forint)
Támogatáscsökkentés
mértéke a számított bevétel százalékában
Kiegészítés mértéke a
kiegészítés alapjának százalékában
alsó határ felső határ minimum maximum maximum minimum
a b c d e f
1. 1 7 000 0 0 50 45
2. 7 001 10 000 0 0 25 20
3. 10 001 12 500 0 0 0 0
4. 12 501 22 500 20 80 0 0
5. 22 501 42 000 80 105 0 0
6. 42 001 110 000 105 120 0 0
7. 110 001 536 000 120 125 0 0

A támogatáscsökkentés az alábbi képlet alapján határozható meg a 12 500 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meghaladó adóerő-képességű önkormányzatok esetében:

TCS = IA * [c + (AE - a)/(b - a) * (d - c)] / 100, egész számra kerekítve ahol:

TCS = támogatáscsökkentés összege,

IA = a 2017. évi iparűzési adóalap 0,55%-a

AE = az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége, ami alapján a támogatáscsökkentés és a kiegészítés mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla megfelelő sora alkalmazandó

a-d = a támogatáscsökkentés és a kiegészítés mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla szerinti érték.

Amennyiben a település közös hivatal székhelye, a 4-7. kategóriákban a rá irányadó %-os támogatáscsökkentés 10 százalékponttal kisebb.

A számított bevétel számítása során az iparűzési adóalap a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény 2018. január 1-jén hatályos 3. §-a, illetve annak melléklete szerint kerül megosztásra. Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészítő szabályok 1.c) pontja tartalmazza. Budapest Főváros lakosságszámaként az egy lakosra jutó adóerő-képesség számításakor a fővárosi kerületek együttes lakosságszámát kell figyelembe venni.

A legfeljebb 10 000 forint egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező önkormányzatok esetében a kiegészítés összege a kiegészítés alapja és a kiegészítés százalékos mértékének szorzata, ahol a kiegészítés mértéke az egy lakosra jutó adóerő-képesség növekedésével arányosan csökken és az alábbi képlet alapján határozható meg:

KM = e + (AE - a)/(b - a) * (f - e)

ahol:

KM = kiegészítés százalékos mértéke,

AE = az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége, ami alapján a számított bevétel és a kiegészítés mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla megfelelő sora alkalmazandó,

a-b, e-f = a számított bevétel és a kiegészítés mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla szerinti értékek.

g) Teljesítési adatokhoz kapcsolódó korrekciós támogatás

Amennyiben az e pont szerinti támogatás megállapítását követően az előirányzat összege lehetőséget ad rá, a 2017. évi országosan összesített beszámolók és a 2017. évi adóerő-képesség alapján a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter 2018. december 21-éig a 2017. évi adóerő-képesség ismeretében az f) pont szerinti kategóriák és támogatáscsökkentési és kiegészítési mértékek módosítására jogosultak, amely egyetlen kategóriát sem érinthet hátrányosan.

A támogatáscsökkentési és kiegészítési mértékeket úgy kell megállapítani, hogy az előirányzat a korrekciós támogatás biztosításával se lépje túl a törvényi előirányzatot.

2. Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása
ELŐIRÁNYZAT: 76,3 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG: 100 forint/m3

A támogatás az összegyűjtött és a hatóságilag kijelölt lerakóhelyeken igazoltan elhelyezett, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyisége (m3) után illeti meg azon települési önkormányzatokat, amelyek

a) a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény alapján szervezett közszolgáltatás ellátásáról közszolgáltatóval kötött, hatályos szerződés útján,

b) a környezet és a vízbázisok védelme érdekében a közműves csatornahálózattal el nem látott településrészein keletkezett nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtéséről ártalmatlanítás céljából

gondoskodnak.

Az összeg a fajlagos lakossági ráfordítások (díjak) csökkentéséhez járul hozzá.

A támogatást a települési önkormányzatok a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz becsült évi mennyisége (m3) alapján, a Kiegészítő szabályok 2.a)-b) pontjai szerint igénylik, és annak tényleges, közszolgáltatási szerződés szerint összegyűjtött mennyisége alapján számolnak el. A támogatás folyósítása négy egyenlő részletben, minden negyedév utolsó hónapjában történik.

3. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 115,4 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 forint/ki- és belépési adatok

Az előirányzat a 2015. december 31-ei schengeni külső (a magyar-ukrán, a magyar-román, a magyar-szerb és a magyar-horvát) határszakaszokon közúti határátkelőhelyet fenntartó települési önkormányzatok támogatását szolgálja. A támogatás a 2017. évi közúti ki- és belépési (személyi- és járműforgalmi) adatok alapján kerül megállapításra, folyósítására egy alkalommal, január hónapban kerül sor. A támogatás felhasználása érdekében a települési önkormányzat és az illetékes határrendészeti kirendeltség vezetője együttműködési megállapodást köt.

4. Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 4 891,3 millió forint

Az előirányzat a megyei önkormányzatok feladataihoz kapcsolódó kiadások támogatását szolgálja.

millió forint
Megyei önkormányzatok Támogatás
Baranya Megyei Önkormányzat 247,0
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 279,4
Békés Megyei Önkormányzat 239,9
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 318,1
Csongrád Megyei Önkormányzat 254,4
Fejér Megyei Önkormányzat 255,4
Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 261,2
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 283,0
Heves Megyei Önkormányzat 226,8
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 245,9
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 227,6
Nógrád Megyei Önkormányzat 201,2
Pest Megyei Önkormányzat 452,1
Somogy Megyei Önkormányzat 229,2
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 286,8
Tolna Megyei Önkormányzat 208,3
Vas Megyei Önkormányzat 214,6
Veszprém Megyei Önkormányzat 238,6
Zala Megyei Önkormányzat 221,8
Összesen: 4 891,3
5. A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2018. évi áthúzódó és 2019. évi kompenzációja
ELŐIRÁNYZAT: 2 987,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a helyi önkormányzati intézményrendszerben 2018. december 1. és 2019. november 30. között foglalkoztatottak havi keresete után járó bérkompenzációjának támogatására.

A támogatás a helyi önkormányzatokat a költségvetési szervek és az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak 2018. évi kompenzációjáról szóló 462/2017. (XII. 28.) Korm. rendeletben és e törvény 77. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint illeti meg.

6. Polgármesteri illetmény támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 3 010,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Mötv. 2016. december 31-én hatályos 71. § (4) és (5) bekezdés szerinti polgármesteri illetmény és tiszteletdíj, és a Mötv. 2016. évi CLXXXV. törvénnyel módosított 71. § (4) bekezdése szerinti polgármesteri illetmény és a 71. § (5) bekezdése szerinti tiszteletdíj összegének különbözetéhez, és az arra tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adó összegéhez (a továbbiakban együtt: tényleges különbözet) biztosított támogatásra.

A támogatás a 32 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó adóerő-képességű települési önkormányzatokat illeti meg a tényleges különbözet és az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint.

A támogatás szempontjából a polgármesteri tisztség betöltésének módját az OSAP-jelentés 1621 „Önkormányzati törzsadattár” 2016. II. félévi adatgyűjtése szerint kell figyelembe venni.

A támogatás mértékét az alábbi táblázat rögzíti:

No. Kategóriák a települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége szerint (forint) Támogatás mértéke a tényleges különbözet
alsó határ felső határ %-ában
1. 0 24 000 100
2. 24 001 32 000 25

Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészítő szabályok 1.c) alpontja tartalmazza.

II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

1. Az óvodában foglalkoztatott pedagógusok és az e pedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők bértámogatása
ELŐIRÁNYZAT: 150 365,0 millió forint
PEDAGÓGUSOK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE: 4 371 500 forint/számított létszám/év
PEDAGÓGUSOK NEVELŐMUNKÁJÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE: 2 205 000 forint/létszám/év

A központi költségvetés a Kjt., az Nkt., valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: köznevelési Kjtvhr.), továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít az óvodát fenntartó települési önkormányzat részére az általa fenntartott óvodában foglalkoztatott pedagógusok, és az e pedagógusok nevelőmunkáját közvetlenül segítők (a továbbiakban: segítő) béréhez és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz.

A támogatás a települési önkormányzatot az általa fenntartott óvodaintézmény(ek)ben foglalkoztatott, az Nkt. nevelés-szervezési paraméterei szerint számított pedagógus-, valamint segítői létszám után illeti meg. Egy óvodaintézménynek kell tekinteni az egy OM azonosítóval és alapító okirattal rendelkező intézményt, beleértve az óvoda valamennyi feladatellátási helyét (székhely, tagintézmény, telephely) akkor is, ha az alapító okiratban a tagintézményként vagy telephelyként nevesített feladatellátási hely a fenntartótól eltérő településen van.

a) Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek számának meghatározása (beleértve a sajátos nevelési igényű gyermekeket is)

Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek számának meghatározása a 2018/2019. és a 2019/2020. nevelési évek köznevelési statisztikai tényleges nyitó létszám adatai alapján történik.

Számításba kell venni továbbá mindazon gyermekeket, beleértve a krízisközpontban vagy a titkos menedékházban elhelyezett ellátásra tekintettel ideiglenes óvodai jogviszonyt létesített gyermekeket is,

- akik 2018. december 31-éig, vagy - az Nkt. 8. § (1) bekezdésében foglalt feltételek megléte esetén - a felvételüktől számított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 2018/2019. nevelési évben legkésőbb december 31-éig első alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést,

- akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2018/2019. nevelési évben legkésőbb december 31-éig az óvodai nevelést első alkalommal veszik igénybe,

- akik 2019. december 31-éig, vagy - az Nkt. 8. § (1) bekezdésében foglalt feltételek megléte esetén - a felvételüktől számított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 2019/2020. nevelési évben legkésőbb december 31-éig első alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést, valamint

- akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2019/2020. nevelési évben legkésőbb december 31-éig az óvodai nevelést első alkalommal veszik igénybe.

Az óvodai nevelésben részesülő integráltan nevelt sajátos nevelési igényű gyermekek számát a pedagógusok számított létszámának megállapításakor az Nkt. 47. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint kell figyelembe venni.

Nem igényelhető támogatás

- a 2018/2019. nevelési évre azon gyermekek után, akik a hetedik életévüket

2018. augusztus 31-éig betöltötték,

- a 2019/2020. nevelési évre azon gyermekek után, akik a hetedik életévüket

2019. augusztus 31-éig betöltik,

kivéve, ha az Nkt. 45. § (2) bekezdése alapján a gyermekek óvodai nevelése meghosszabbítható.

Nem igényelhető támogatás továbbá azon gyermekek után, akik esetében az intézmény óvodai neveléshez kapcsolódó tandíjat állapít meg, továbbá akinek a jegyző vagy a fenntartó felmentést adott a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól.

b) A számított pedagógus és a segítők létszámának meghatározása

A pedagóguslétszám meghatározása a következő képlettel történik:

2018/2019. nevelési évre:

Psz1 = (L1 / Cs) * Feh1 + Vk1 + Op1

2019/2020. nevelési évre:

Psz2 = (L2 /Cs) * Feh2 + Vk2 + Op2

ahol:

Psz1; Psz2 = a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évre számított pedagógusok létszáma, egy tizedesre kerekítve,

L1; L2 = a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben szervezett csoport(ok)ban az

a) pont szerinti összes gyermeklétszám,

Cs = csoport átlaglétszám 20 fő,

Feh1; Feh2 = foglalkozási együttható az 50 órában egységesen meghatározott, óvodai foglalkoztatási időkeret, az Nkt. szerinti pedagógus heti kötelező óraszám, illetve kötött munkaidő figyelembevételével: 1,62.

Vk1; Vk2 = vezetői órakedvezmény miatti pedagógus-többletlétszám a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben (két tizedesre kerekítve).

Op1; Op2 = az Nkt. 61. § (3) bekezdése alapján az intézmény alapító okirata szerint 500 fő férőhelyet elérő vagy azt meghaladó intézményeknél kötelezően alkalmazandó óvodapszichológusok létszáma a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben (egy tizedesre kerekítve).

A támogatás igénylése szempontjából a segítők száma - beleértve a pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkező segítőket is - az Nkt. 2. melléklete szerint elismerhető és a Kjt. alapján foglalkoztatott - létszám, de legfeljebb

- 2019. év első 8 hónapjában a ténylegesen foglalkoztatott segítők - teljes munkaidőre átszámított - átlagos száma,

- 2019. év utolsó 4 hónapjában az erre az időszakra becsült segítők - teljes munkaidőre átszámított - átlagos száma,

egy tizedesre kerekítve.

A segítők létszámának meghatározásakor az Nkt. 2. melléklete szerinti pedagógiai asszisztens csak azon intézményeknél vehető figyelembe, ahol legalább 3 csoport működik.

Az év végi elszámolás mindkét nevelési év tekintetében a havonta, az Nkt. 2. melléklete szerint elismerhető és a Kjt. alapján ténylegesen foglalkoztatott segítők - teljes munkaidőre átszámított - egy tizedesre kerekített átlagos létszáma alapján történik.

A pszichopedagógus a segítők létszámában nem vehető figyelembe.

c) A pedagógusok és a segítők bértámogatásának összege

A bértámogatás az alábbiak szerint kerül meghatározásra:

2018/2019. nevelési évre:

Tp1 = Psz1 * ÁBp * 8/12

Ts1 = S1 * ÁBs * 8/12 + PS1 * ÁBp * 8/12

2019/2020. nevelési évre:

Tp2 = Psz2 * ÁBp * 4/12

Ts2 = S2 * ÁBs * 4/12 + PS2 * ÁBp * 4/12

ahol:

Tp1; Tp2 = a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben a pedagógusok átlagbéralapú támogatása,

Ts1, Ts2 = a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben a segítők átlagbéralapú támogatása,

S1; S2 = a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben a segítők b) pont szerinti száma, levonva a PS1, illetve a PS2 értékét,

PS1; PS2 = a 2018/2019., illetve a 2019/2020. nevelési évben a pedagógus szakképzettséggel, szakképesítéssel rendelkező segítők száma,

ÁBp = pedagógus átlagbér elismert összege,

ÁBs = segítők átlagbérének elismert összege.

A támogatás felhasználható a 2018. december havi bérek 2019. januárban történő kifizetésére is.

A 2018/2019. nevelési év átlagbéralapú támogatási összege 4%-ának folyósítása január első munkanapján, 12%-ának folyósítása január végén, ezt követően havonta egyenlő részletekben, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) meghatározott időpontokban történik. A 2019/2020. nevelési év átlagbéralapú támogatásának folyósítása négy egyenlő részletben, szeptember hónaptól havonta, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

2. Óvodaműködtetési támogatás
ELŐIRÁNYZAT: 27 493,2 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG: 97 400 forint/fő/év

A támogatás a települési önkormányzatot az óvoda működésével és feladatellátásával összefüggő kiadásaihoz kapcsolódóan illeti meg az általa fenntartott óvodában nevelt - az 1.a) pontban figyelembe vett - gyermeklétszám után.

A létszám meghatározásakor minden gyermeket egy főként kell figyelembe venni.

A 2018/2019. nevelési évre jutó támogatási összeg 4%-ának folyósítása január első munkanapján, 12%-ának folyósítása január végén, ezt követően havonta egyenlő részletekben, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik. A 2019/2020. nevelési évre jutó támogatás folyósítása négy egyenlő részletben, szeptember hónaptól havonta, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

3. Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 500,9 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG: 189 000 forint/fő/év

A támogatás a Mötv. alapján létrehozott társulás által fenntartott óvodákba járó - az

1.a) pontban figyelembe vett - gyermeklétszámból azon gyermekek után igényelhető, akik a lakóhelyüktől, ennek hiányában tartózkodási helyüktől eltérő településen veszik igénybe az óvodai ellátást és utaztatásuk autóbusz működtetésével, iskolabusz-szolgáltatás vagy különcélú menetrend szerinti autóbusz-szolgáltatás vásárlásával biztosított. E támogatás szempontjából iskolabusz-szolgáltatás vásárlásnak minősül a menetrendtől függetlenül kizárólag e célból indított járat(ok) igénybevétele. A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy az utaztatott gyermekek mellett kísérő utazzon.

A támogatás szempontjából az adott napon figyelembe vehető egy főként az a gyermek, akinek az utazását mind az oda-, mind a visszaúton a fentiek szerint biztosították. Az utaztatott gyermekek számának meghatározása: tervezéskor az éves becsült létszám, elszámolásnál az utaztatás kapcsán készített nyilvántartás alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 220-szal.

A támogatás folyósítása a nettó finanszírozás keretében, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

4. Kiegészítő támogatás a pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők minősítéséből adódó többletkiadásokhoz
ELŐIRÁNYZAT: 10 935,4 millió forint
ALAPFOKOZATÚ VÉGZETTSÉGŰ PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK
- PEDAGÓGUS II. KATEGÓRIÁBA SOROLT PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 396 700 forint/fő/év
- MESTERPEDAGÓGUS, KUTATÓTANÁR KATEGÓRIÁBA SOROLT PEDAGÓGUSOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 1 447 300 forint/fő/év
MESTERFOKOZATÚ VÉGZETTSÉGŰ PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK
- PEDAGÓGUS II. KATEGÓRIÁBA SOROLT PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ SEGÍTŐK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 434 300 forint/fő/év
- MESTERPEDAGÓGUS, KUTATÓTANÁR KATEGÓRIÁBA SOROLT PEDAGÓGUSOK KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁSA: 1 593 700 forint/fő/év

A központi költségvetés kiegészítő támogatást biztosít az Nkt. 64. §-a szerinti előmeneteli rendszer keretén belül lebonyolított minősítési eljárás során 2019. január 1-jén Pedagógus II., Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatú besorolással rendelkező pedagógusok, a bölcsődében és mini bölcsődében foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők (a továbbiakban: felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők), valamint Pedagógus II. fokozatba átsorolt, pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők (a továbbiakban: segítők) béréhez. A támogatás az önkormányzatot az általa fenntartott óvodai, bölcsődei és mini bölcsődei intézményben 2018. december 1-je és 2019. november 30-a között ténylegesen foglalkoztatott pedagógusok, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és segítők időarányosan figyelembe vett, egy tizedesre kerekített száma alapján illeti meg a következők szerint:

- a támogatás teljes összege megilleti a fenntartót azon pedagógusok, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és segítők után, akik a minősítést 2018. január 1-jéig történő átsorolással szerezték meg,

- a támogatás 11 havi időarányos része illeti meg a fenntartót azon pedagógusok, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és segítők után, akik a minősítést 2019. január 1-jei átsorolással szerezték meg.

A támogatás felhasználható a 2018. december havi bérek 2019. januárban történő kifizetésére is.

A minősítést elnyert pedagógusok, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és segítők fenntartónkénti adatait a köznevelési információs rendszer adatkezelőjének adatszolgáltatása alapozza meg. Ha a támogatást megalapozó adatok az önkormányzat által fenntartott intézményben ténylegesen foglalkoztatott, minősítést elnyert és átsorolt pedagógusok, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és segítők számával nem egyeznek meg, azok önkormányzat általi módosítására az Ávr. szerinti értesítőben meghatározott módon és határnapig kerülhet sor.

A támogatás folyósítása január hónaptól havonta egyenlő részletekben, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

5. Nemzetiségi pótlék
ELŐIRÁNYZAT: 418,9 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG: 563 000 forint/fő/év

A központi költségvetés kiegészítő támogatást biztosít a települési önkormányzatok által fenntartott óvodában foglalkoztatott, a köznevelési Kjtvhr. 16. § (6) bekezdése alapján nemzetiségi pótlékra jogosult pedagógusok nemzetiségi pótlékához és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz. A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy az óvoda

- alapító okiratában szerepel a nemzetiségi óvodai nevelés és

- a nemzetiségi óvodai nevelést a nemzetiségi óvodai nevelésének irányelve és a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet figyelembevételével elkészített pedagógiai program alapján szervezi meg.

A támogatás felhasználható a 2018. december havi nemzetiségi pótlék 2019. januárban történő kifizetésére is.

A támogatás folyósítása a nettó finanszírozás keretében, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

A II.1., II.2., II.4. és II.5. pontra vonatkozó közös szabály:

A II.1., II.2., II.4. és II.5. pont szerinti támogatás 50%-ára jogosult az önkormányzat, ha az óvoda napi nyitvatartási ideje nem éri el a nyolc órát, de eléri a hat órát.

III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS, GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

1. Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék
ELŐIRÁNYZAT: 16 941,1 millió forint

A központi költségvetés támogatást biztosít a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjtvhr.) 15/A. §-a és 15/C. §-a szerinti, 2019. január-december havi foglalkoztatásra tekintettel kifizetendő szociális ágazati összevont pótlékhoz, egészségügyi kiegészítő pótlékhoz és azok szociális hozzájárulási adójához.

A települési önkormányzat a támogatásra akkor jogosult, ha a Kjtvhr. 15/A. §-a és 15/C. §-a szerinti szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék teljes összege tényleges bérnövekedésként jelenik meg a foglalkoztatott számára. Nem nyújtható támogatás a szociális ágazati összevont pótléknak és az egészségügyi kiegészítő pótléknak a Kjtvhr. 5. és 7. számú mellékleteiben meghatározott összegén felül nyújtott összege és az arra tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez.

A támogatás havi összege a helyi önkormányzati költségvetési szervek foglalkoztatottjaira vonatkozó, előző hónapra számfejtett, tárgyhónapban kifizetendő havi pótlékok szociális hozzájárulási adóval növelt bruttó összege. A támogatás folyósítása - a Kincstár tárgyhónap 10-éig a támogatás önkormányzatokat megillető összegével kapcsolatosan teljesített adatszolgáltatása alapján - havonta történik.

2. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 34 079,4 millió forint

A támogatás a 35 000 forint egy lakosra jutó adóerő-képességet meg nem haladó települési önkormányzatok egyes szociális jellegű feladataihoz járul hozzá.

A támogatás számított összegét a

- 30%-a a Gyvt. 20/A. §-ának (1) bekezdése szerinti természetbeni támogatásban részesülők 2017. augusztus és 2017. november havi együttes létszámadataiból számított átlaga,

- 30%-a a Szoctv. 33. §-ának (1) bekezdés szerinti aktív korúak ellátásában részesülők 2017. évi átlagos száma,

- 10%-a a 18-59 éves korcsoportba tartozó, személyi jövedelemadót nem fizetők számának a 2016. évi adóbevallások összesítése alapján számított 18-59 éves korcsoporton belüli lakosságszámon belüli részaránya,

- 30%-a a településen élő 60 év feletti lakosoknak az állandó lakosokon belüli részaránya elismert mértéke szerint kell meghatározni.

A támogatás számított összege esetében a támogatási mérték számításakor alkalmazandó paramétertábla:

No. Kategóriák a települési önkormányzat egy lakosra jutó
adóerő-képessége szerint (forint)
Támogatási mérték (%)
alsó határ felső határ maximuma minimuma
a b c d
1. 1 18 000 100 95
2. 18 001 24 000 95 60
3. 24 001 32 000 60 30
4. 32 001 35 000 30 10

A támogatás számított összege esetében alkalmazandó támogatási mérték az egy lakosra jutó adóerő-képesség növekedésével arányosan csökken és az alábbi képlet alapján határozható meg:

TM = c + (AE - a)/(b - a) * (d - c)

ahol:

TM = támogatási mérték,

AE = az önkormányzat egy lakosra jutó adóerő-képessége, ami alapján a támogatás mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla megfelelő sora alkalmazandó,

a-b, c-d = a támogatás mértékének számításakor alkalmazandó paramétertábla szerinti értékek.

A támogatás meghatározása a támogatás számított összegét figyelembe véve az alábbi képlet szerint történik:

T = ha SZT < [SZT + ha(SZF2018>0; akkor K2017*1,6, egyébként K2017)]/2, akkor SZT, egyébként [SZT + ha(SZF2018>0; akkor K2017*1,6, egyébként K2017)]/2

ahol:

T= támogatás,

SZT = támogatás számított összege,

SZF2018= a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 2. melléklet, kiegészítő szabályok 1.d) pontja alapján visszamutatott, az önkormányzatot a III.3.- III.6. pontok szerint megillető támogatás összege,

K2017= az önkormányzat által a 2017. évi költségvetési beszámolóban a

- a „lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése”, a „lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások”, „egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások” kormányzati funkciókon teljesített költségvetési kiadások csökkentve a helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások és az ellátottak pénzbeli juttatásai rovatok összegével,

- a „támogatási célú finanszírozási műveletek” kivételével valamennyi kormányzati funkción az ellátottak pénzbeli juttatásai rovaton teljesített

kiadások együttes összege.

Az adóerő-képesség figyelembevételére vonatkozó szabályokat a Kiegészítő szabályok 1.c) pontja tartalmazza.

3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 51 764,7 millió forint

a) Család- és gyermekjóléti szolgálat

FAJLAGOS ÖSSZEG: 3 000 000 forint/számított létszám/év

A központi költségvetés a számított szakmai létszám alapján támogatást biztosít a Szoctv., a Gyvt. és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően család- és gyermekjóléti szolgálatot biztosító települési önkormányzatok részére, a személyi és dologi kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével.

A támogatásra a feladat ellátására kötelezett önkormányzat, azaz az önálló polgármesteri hivatalt működtető, illetve a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti önkormányzat jogosult. Ez utóbbi esetben a támogatás igénylője a támogatásból a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó valamennyi település feladatellátását biztosítja.

Támogatás nyújtható a fentiek szerint meghatározott települési önkormányzatoknak a Gyvt. szerinti ellátási területen kívüli települések ellátásához is, figyelembe véve azon jogszabályi rendelkezést, hogy - közös hivatalhoz tartozó település esetén - a közös hivatalhoz tartozó valamennyi települést ugyanannak a szolgálatnak kell ellátnia. Ebben az esetben a támogatás megállapítása az ellátott

− önálló polgármesteri hivatallal rendelkező önkormányzatonként és

− közös hivatalonként

külön-külön történik, a támogatás igénylője ezek együttes összegére jogosult. Ebben az esetben az ellátást nem saját maga biztosító önkormányzat a támogatásra nem jogosult.

Társult feladatellátás csak abban az esetben támogatható, ha annak székhelye, így a támogatás igénylője a feladat ellátására kötelezett önkormányzat.

E támogatásra nem jogosult az a települési önkormányzat, amelynek a lakosságszáma nulla.

aa) Számított szakmai létszám meghatározása

Valamennyi, a támogatásra jogosult települési önkormányzatot támogatás illeti meg a számított szakmai létszám alapján. E szakmai létszám meghatározása számított alap- és kiegészítő létszám, illetve korrekciós szorzó alapján történik.

aaa) Számított alaplétszám meghatározása:

ALsz =

− járásszékhely települési önkormányzatok esetében: L/8 000,

− fővárosi kerületi önkormányzatok esetében: L/12 000,

− egyéb önkormányzatok esetében: L/5 000, de minimum 1 fő

ahol:

Alsz = az adott évre elismert foglalkoztatottak számított alaplétszáma, egy tizedesjegyre kerekítve,

L = a település, fővárosi kerület lakosságszáma, közös önkormányzati hivatal esetén a hivatalhoz tartozó önkormányzatok együttes lakosságszáma.

aab) Számított kiegészítő létszám meghatározása:

Amennyiben a közös önkormányzati hivatalt négynél több település alkotja, a székhely önkormányzat számított kiegészítő létszámának meghatározása:

Közös hivatalt alkotó települések száma KLsz (fő)
5-8 település L/10 000, de legalább 0,5 fő
8 település felett 2 * (L/10 000), de legalább 1 fő

ahol:

KLsz = adott évre elismert foglalkoztatottak számított kiegészítő létszáma, egy tizedesjegyre kerekítve.

aac) A számított alaplétszám korrekciós szorzója

A számított alaplétszám korrekciós szorzója (SZk) azon fővárosi kerületi önkormányzatok esetében, amelyeknél a kerület teljes lakosságszámához viszonyítva - tárgyévet megelőző év május 31-én - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek aránya meghaladja a 2,5%-ot: 1,5, minden más önkormányzat esetében: 1.

ab) A támogatás meghatározása:

T = [(Alsz*SZk) + KLsz + EM] * FÖ

ahol:

T = a támogatás összege,

FÖ = a támogatás fajlagos összege.

b) Család- és gyermekjóléti központ

FAJLAGOS ÖSSZEG: 3 000 000 forint/számított létszám/év

A központi költségvetés a számított szakmai létszám alapján támogatást biztosít a járásszékhely települési önkormányzatoknak és a fővárosi kerületi önkormányzatoknak a Szoctv.-ben, a Gyvt.-ben és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően működtetett család- és gyermekjóléti központ fenntartásához, a személyi és dologi kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével.

A támogatásra jogosult önkormányzat e támogatásból a járáshoz tartozó összes településen biztosítja a feladatellátást. Társult feladatellátás csak abban az esetben támogatható, ha annak székhelye, így a támogatás igénylője a feladat ellátására kötelezett önkormányzat.

ba) A számított szakmai létszám meghatározása

A számított szakmai létszám meghatározása számított alap- és kiegészítő létszám, illetve korrekciós szorzó alapján történik.

baa) Számított alaplétszám meghatározása:

JALsz =

− járásszékhely települési önkormányzatok esetében: Lj/9 000*(1+TELsz/84), de minimum 3 fő,

− kerületi önkormányzatok esetében: Lj/12 000, ahol:

JALsz = adott évre elismert foglalkoztatottak számított alaplétszáma, egy tizedesre kerekítve,

Lj = a járáshoz tartozó önkormányzatok együttes, illetve a kerületi önkormányzat lakosságszáma,

TELsz = a járáshoz tartozó települési önkormányzatok száma.

bab) Számított kiegészítő létszám meghatározása

A kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet szerinti kedvezményezett, fejlesztendő és komplex programmal fejlesztendő járások székhely települései esetében az alábbi számított kiegészítő létszám ismerhető el.

Járás besorolása JKLsz (fő)
Lj < 20 000 20 000 <= Lj <= 35 000 Lj > 35 000
Kedvezményezett járás 0,5 1 1 + [(Lj-
35 000)/35 000]
Fejlesztendő járás 1 2 2 + [(Lj-
35 000)/35 000]
Komplex programmal
fejlesztendő járás
1,5 3 3 + [(Lj-
35 000)/35 000]

ahol:

JKLsz = adott évre elismert foglalkoztatottak számított kiegészítő létszáma, egy tizedesjegyre kerekítve.

bac) A számított alaplétszám korrekciós szorzója

A számított alaplétszám korrekciós szorzója (SZk) azon kerületi önkormányzatok esetében, amelyeknél a kerület teljes lakosságszámához viszonyítva - tárgyévet megelőző év május 31-én - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek aránya meghaladja a 2,5%-ot: 1,5, minden más esetben: 1.

bb) A támogatás meghatározása:

JAT = [(JALsz * SZk) + JKLsz + EM] * JFÖ

ahol:

JAT = a támogatás összege,

EM = család- és gyermekjóléti központonként 1 fő szociális diagnózis felvételét végző esetmenedzser,

JFÖ = a támogatás fajlagos összege.

c) Szociális étkeztetés

FAJLAGOS ÖSSZEG: 55 360 forint/fő

A támogatás a települési önkormányzatoknak a Szoctv. 62. §-a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően nyújtott szociális étkeztetés feladataihoz kapcsolódik.

A támogatás a települési önkormányzatot a szociális étkeztetésben ellátottak száma szerint illeti meg. Ezen a jogcímen igényelhető támogatás a népkonyhai étkeztetésben részesülők után is.

A támogatás nem vehető igénybe a III.5. pont szerinti jogcímeken gyermekétkeztetésben részesülők után.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor - a heti 6, illetve 7 napon nyújtott szolgáltatásoknál a 6, illetve 7 nap alapulvételével - az ellátottak éves becsült száma, elszámoláskor az étkeztetésben részesülők étkeztetésre vonatkozó igénybevételi naplója alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 251-gyel. Egy ellátott naponta csak egyszer vehető figyelembe.

Amennyiben a szociális étkeztetés feladatának ellátásáról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 110%-a igényelhető.

d) Házi segítségnyújtás

A támogatásra az a települési önkormányzat jogosult, amely a házi segítségnyújtást a Szoctv. 63. §-a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően működteti.

A támogatás a települési önkormányzatot a házi segítségnyújtás szociális segítés keretében ellátott személyek száma, személyi gondozás esetén a számított ellátotti létszám szerint illeti meg.

da) Szociális segítés

FAJLAGOS ÖSSZEG: 25 000 forint/fő

A támogatás a Szoctv. 63. § (3) bekezdése és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok alapján biztosított szociális segítés keretében kizárólag szociális segítésre megállapodást kötött ellátottak után jár. A feladat ellátható közfoglalkoztatottak alkalmazásával, de ez esetben a támogatás kizárólag a feladat ellátásával összefüggő kiadások közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyéb állami támogatással nem fedezett részére használható fel.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor a szociális segítés keretében ellátottak éves becsült száma, elszámoláskor a szociális segítésben részesülők tevékenységnaplója alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 251-gyel.

db) Személyi gondozás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 210 000 forint/fő

A támogatás a Szoctv. 63. § (4) bekezdése és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok alapján biztosított személyi gondozás keretében kizárólag személyi gondozásra megállapodást kötött ellátottak után jár. 2016. évben kötött megállapodások esetén azon ellátottak után is jár a támogatás, akikkel személyi gondozásra és szociális segítésre kötöttek megállapodást. A támogatásnál nem vehető figyelembe a társadalmi gondozók alkalmazásával, a közérdekű önkéntes tevékenység keretében, a közfoglalkoztatotti jogviszonyban álló személyek, vagy szociális szövetkezet igénybevételével nyújtott ellátás.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor a személyi gondozásra megállapodással rendelkező ellátottak részére nyújtott tevékenység éves becsült óraszáma alapján kalkulált ellátotti létszám. Elszámoláskor az ellátotti létszámot a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 2. számú melléklet Kiegészítő szabályok 3. pontja alapján kell meghatározni. Amennyiben a gondozást nem heti 40 órában foglalkoztatott szociális gondozó végzi, úgy a gondozásra fordított havi 147 órás órakeret arányosan csökkentve vehető figyelembe. Az ellátottak száma igényléskor és elszámoláskor sem haladhatja meg a befogadott ellátotti létszámot.

Amennyiben a házi segítségnyújtásról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy a személyi gondozásnál figyelembe vett ellátotti létszám után a fajlagos összeg 130%-a igényelhető.

Egy ellátott naponta a da)-db) jogcímek közül csak egy jogcímen vehető figyelembe.

e) Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 500 000 forint/szolgálat

A támogatásra az a települési önkormányzat jogosult, amely a falugondnoki vagy a tanyagondnoki szolgáltatást a Szoctv. 60. §-a és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően tartja fenn.

A támogatás a települési önkormányzatot az ellátást biztosító szolgálat száma alapján illeti meg.

f) Időskorúak nappali intézményi ellátása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 109 000 forint/fő

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. §-a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően időskorúak nappali ellátását biztosító intézményt tartanak fenn. A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg.

Azon ellátott után, akire vonatkozóan a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását, vagy a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet) alapján az akkreditált foglalkoztatónak támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak a támogatás 40%-át igényelheti.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámolásnál a nappali ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ellátottak száma - a heti 6, illetve heti 7 napon nyújtott szolgáltatásoknál a 6, illetve 7 nap alapulvételével - osztva 251-gyel. Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkeztetésben részesülők.

Amennyiben az időskorúak nappali intézményi ellátásáról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 150%-a igényelhető.

g) Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 500 000 forint/fő

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv.-ben szabályozott módon és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok szerint fogyatékosok nappali ellátását, illetve demens ellátást biztosító intézményt tartanak fenn. A demens személyek nappali intézményében a támogatás igénybevételének feltétele, hogy az ellátásban részesülő személy rendelkezzen pszichiáter, neurológus, vagy geriáter szakorvos demenciakórképet igazoló szakvéleményével.

A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg. Azon ellátott után, akikre vonatkozóan a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását, vagy a 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján az akkreditált foglalkoztatónak támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatás 40%-át igényelheti.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámolásnál a nappali ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ellátottak száma - a heti 6, illetve heti 7 napos nyitvatartással működő intézmények esetén a 6, illetve 7 nap alapulvételével - osztva 251-gyel. Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkezésben részesülők.

Amennyiben a fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátásáról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 110%-a igényelhető.

h) Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 310 000 forint/fő

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. §-a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően pszichiátriai és szenvedélybetegek számára nappali ellátást biztosító intézményt tartanak fenn. A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg. Azon ellátott után, akikre vonatkozóan a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatási támogatást vagy fejlesztő foglalkoztatás működési támogatását, vagy a 327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet alapján az akkreditált foglalkoztatónak támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatás 40%-át igényelheti.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámolásnál az ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített, a Szoctv. szerint az intézménnyel megállapodást kötött ellátottak száma - a heti 6, illetve heti 7 napos nyitvatartással működő intézmények esetén a 6, illetve 7 nap alapulvételével - osztva 251-gyel. Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkezésben részesülők és a 30 napnál folyamatosan hosszabb ideig távolmaradók.

Amennyiben a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátásáról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%-a igényelhető.

i) Hajléktalanok nappali intézményi ellátása

FAJLAGOS ÖSSZEG: 206 100 forint/számított férőhely

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. §-a alapján és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően hajléktalanok számára nappali ellátást biztosító intézményt tartanak fenn.

A támogatás a számított férőhelyek után igényelhető. A számított férőhelyek számának meghatározása:

Fh = L/251

Ahol:

Fh = a számított férőhelyszám, egész számra kerekítve,

L = az eseménynapló alapján összesített éves létszám, a heti 6, illetve heti 7 napos nyitvatartással működő intézmények esetén a 6, illetve 7 nap alapulvételével. Elszámolásnál a napi átlagos ellátotti létszám nem haladhatja meg a szolgáltatói nyilvántartásba bejegyzett férőhelyek 120%-át.

Amennyiben a hajléktalanok nappali intézményi ellátásáról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%-a igényelhető.

j) Családi bölcsőde

FAJLAGOS ÖSSZEG: 360 000 forint/fő

A támogatás a Gyvt.-ben meghatározott családi bölcsődei ellátás biztosítására a Gyvt. 44/A. §-a és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályok alapján szervezett feladatellátás után jár. A támogatás a települési önkormányzat által fenntartott családi bölcsődébe beíratott és ellátott gyermekek után vehető igénybe.

Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült számának figyelembevételével meghatározott gondozási napok száma osztva 240-nel, elszámolásnál a havi jelentőlapok szerinti, naponta ténylegesen ellátásban részesülő gyermekek száma alapján összesített éves gondozási napok száma osztva 240-nel.

Amennyiben a családi bölcsődei ellátásról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 130%-a igényelhető.

A fajlagos támogatás 77,5%-a megilleti a Gyvt. 145. § (2c) bekezdés b) pontja alapján 2017. január 1. előtt befogadást nyert és 2017. január 1-jétől az átalakult napközbeni gyermekfelügyeletet fenntartó önkormányzatokat is.

k) Hajléktalanok átmeneti intézményei

FAJLAGOS ÖSSZEG: 468 350 forint/férőhely

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelő módon átmeneti szállást és éjjeli menedékhelyet tartanak fenn hajléktalanok részére. A támogatás a települési önkormányzatot a hajléktalanok átmeneti szállásán a ténylegesen betöltött, éjjeli menedékhelyén a működő férőhelyek száma, továbbá a hajléktalanok kórházi ellátás előtti és utáni gondozását szolgáló olyan férőhelyek alapján illeti meg, amelyeket az Egészségbiztosítási Alap is finanszíroz.

A jogcím szerinti támogatás 50%-a igényelhető a kizárólag lakhatási szolgáltatás biztosítása esetén.

A férőhelyek számának meghatározása: tervezéskor a gondozási napokon rendelkezésre álló férőhelyek éves becsült összege osztva 365-tel, elszámolásnál az átmeneti szállás esetében a gondozási napokon ténylegesen betöltött férőhelyek, éjjeli menedékhely esetében a rendelkezésre álló férőhelyek éves összege osztva 365-tel.

Amennyiben a hajléktalanok átmeneti intézményi ellátásáról - a Kiegészítő szabályok 5.d)-e) pontoknak megfelelő - társulás gondoskodik, úgy a lakhatási szolgáltatásban és az önálló életvitel fenntartása érdekében szükség szerinti mértékű szociális munkában egyaránt részesülők után a fajlagos összeg 110%-a igényelhető.

l) Támogató szolgáltatás

Alaptámogatás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 3 000 000 forint/év/szolgálat

Teljesítménytámogatás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 1 800 forint/feladategység

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően támogató szolgáltatást tartanak fenn. A támogatásra jogosult települési önkormányzatot alaptámogatás illeti meg a szolgálatok száma és teljesítménytámogatás a szolgálat által biztosított feladategységek alapján a következők szerint.

T=AT+ (Fe*Tt)

ahol:

AT= alaptámogatás

Fe = feladategység: a halmozott fogyatékossága vagy autizmusa miatt szociálisan rászorult személyek segítésével töltött 40 perc, más szociálisan rászorult személyek segítésével töltött 1 óra, illetve a szociálisan rászorult személyek szállítása közben megtett 5 kilométer,

Tt = teljesítménytámogatás

Feladategységek számának meghatározása: tervezéskor a feladategységek tervezett száma, de legfeljebb a Szoctv. alapján befogadott feladategység, elszámolásnál a teljesített feladategység, de legfeljebb a befogadott feladategység.

Támogató szolgáltatás esetén évente legalább 1200 feladategységet, nem egész évben történő támogatás esetén ennek időarányos részét személyi segítéssel kell teljesíteni. Ahány feladategységgel a szolgáltató ennél kevesebbet teljesít, annyi szállítási szolgáltatással teljesített feladategység nem vehető figyelembe a teljesített feladategység meghatározása során. A szállításhoz kapcsolódó személyi segítés aránya a személyi segítésen belül az elszámolható feladategység legfeljebb 50%-a lehet.

Ha a kötelezően teljesítendő feladatmutató - évi 3000 feladategység, nem egész évben történő támogatás esetén ezek időarányos része - nem teljesül, elszámoláskor a tárgyévi alaptámogatás arányos részét vissza kell fizetni.

m) Közösségi alapellátások

Alaptámogatás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 2 000 000 forint/év/szolgálat

Teljesítménytámogatás

FAJLAGOS ÖSSZEG: 150 000 forint/feladategység

A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátást vagy szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátást biztosító szolgálatot tartanak fenn. A támogatásra jogosult települési önkormányzatot alaptámogatás illeti meg a szolgálatok száma és teljesítménytámogatás a szolgálat által biztosított feladategységek alapján a következők szerint:

T=AT+ (Fe*Tt)

ahol:

AT= alaptámogatás

Fe = feladategység

a) pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás esetén az egész évben szolgáltatásban részesülő, a BNO 10 kódkönyv F 00-09 vagy 20-99 diagnóziskódba tartozó ellátott,

b) szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás esetén az egész évben szolgáltatásban részesülő, a BNO 10 kódkönyv F 10-19 diagnóziskódba sorolható, vagy egyéb kóros függőség által okozott mentális és viselkedési zavarokban - különösen játék- vagy munkaszenvedélyben, társfüggőségben - szenvedő ellátott.

Tt = teljesítménytámogatás

Feladategységek számának meghatározása: tervezéskor a feladategységek tervezett száma, de legfeljebb a Szoctv. alapján befogadott feladategység, elszámolásnál a teljesített feladategység, de legfeljebb a befogadott feladategység. Ha a kötelezően teljesítendő feladatmutató - éves átlagban 40 fő, nem egész évben történő támogatás esetén ezek időarányos része - nem teljesül, elszámoláskor a tárgyévi alaptámogatás arányos részét vissza kell fizetni.

n) Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása

ELŐIRÁNYZAT: 5 519,5 millió forint

A támogatásra az a járásszékhely települési önkormányzat jogosult, amely az általa fenntartott család- és gyermekjóléti központ útján ellátja a Gyvt. szerinti óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet.

Az önkormányzatokat megillető támogatás éves összegét a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter 2018. november 30-áig állapítja meg. A támogatás folyósítása négy egyenlő részletben, szeptember hónaptól havonta, az Ávr.-ben meghatározott időpontokban történik.

o) Kiegészítő fajlagos összegek

oa) Kiegészítő fajlagos összegek az a) és b) alpontok szerinti támogatásokhoz

A települési önkormányzatokat a 2017-18. évi minimálbér és garantált bérminimum összegét érintő intézkedésekhez az alábbi kiegészítő fajlagos összegek szerint illetik meg támogatások:

Jogcím Megnevezés Kiegészítő fajlagos összeg
III.3.a) Család- és gyermekjóléti szolgálat +400 000 forint/számított
létszám/év
III.3.b) Család- és gyermekjóléti központ +300 000 forint/számított
létszám/év

A támogatás az a) és b) alpontoknál jelzett létszám alapján illeti meg az önkormányzatokat. A támogatás felhasználásával kapcsolatban a kiegészítő szabályok a) és b) alpontokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

ob) Kiegészítő fajlagos összegek a db), e) és k)-m) alpontok szerinti támogatásokhoz

Az önkormányzatokat a 2017-18. évi minimálbér és garantált bérminimum összegét érintő intézkedésekhez az alábbi kiegészítő fajlagos összegek szerint illetik meg támogatások:

Jogcím Megnevezés Kiegészítő fajlagos összeg
III.3.db) Házi segítségnyújtás - személyi gondozás +120 000 forint/fő
III.3.e) Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás +600 000 forint/szolgálat
III.3.k) Hajléktalanok átmeneti intézményei +21 650 forint/férőhely
III.3.l) Támogató szolgáltatás - alaptámogatás +1 100 000 forint/év/szolgálat
III.3.m) Közösségi alapellátások - alaptámogatás +1 400 000 forint/év/szolgálat

A támogatás a db), e) és k)-m) alpontoknál jelzett létszám alapján illeti meg az önkormányzatokat. A támogatás felhasználásával kapcsolatban a kiegészítő szabályok db), e) és k)-m) alpontokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

4. A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 24 846,0 millió forint

A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk fenntartott, a Szoctv. és a Gyvt. szabályainak és a Kiegészítő szabályok 5.o) pontja szerinti szakmai szabályoknak megfelelően működtetett

- időskorúak átmeneti és tartós bentlakásos ellátását,

- a hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátását, illetve

- a gyermekek és családok átmeneti gondozását

biztosító intézmények, illetve a fogyatékos, valamint a pszichiátriai és szenvedélybeteg személyek részére nyújtotttámogatott lakhatás egyes kiadásaihoz.

a) A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása

SZAKMAI DOLGOZÓK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE: 2 606 040 forint/számított létszám/év

A központi költségvetés a Kjt., valamint a Kjtvhr., továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít az időskorúak átmeneti és tartós, a hajléktalan személyek tartós bentlakást nyújtó szociális intézményeit fenntartó, a gyermekek és családok átmeneti gondozását, illetve a fogyatékos, valamint a pszichiátriai és szenvedélybeteg személyek részére nyújtott támogatott lakhatást biztosító települési önkormányzatok részére, az általuk foglalkoztatott szakmai dolgozók béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez.

A támogatás a települési önkormányzatot a Kiegészítő szabályok 5.j) pontja szerint számított segítői létszám után illeti meg.

Az átlagbéralapú támogatás azon települési önkormányzatokat is megilleti, amelyek a gyermekek átmeneti gondozásának biztosítására a Gyvt.-ben szabályozott módon helyettes szülői jogviszonyt létrehozó írásbeli megállapodást kötöttek, és a helyettes szülői tevékenység folytatására a szolgáltatói nyilvántartásba történő bejegyzés alapján jogosultak, illetve az önálló helyettes szülői ellátást biztosítanak írásbeli megállapodás alapján. A támogatás ebben az esetben a helyettes szülői ellátással kapcsolatos költségekre fordítható.

aa) Az ellátottak számának meghatározása

A települési önkormányzatok a Kiegészítő szabályok 2.a) pontja szerinti igénylés keretében adatot szolgáltatnak az ellátottak létszámáról, amely éves szinten nem lehet több a szolgáltatói nyilvántartásban szereplő létszám 100%-nál. Az ellátottak között:

- 0,7-szeres szorzóval kell figyelembe venni a családok átmeneti otthonában külső férőhelyen elhelyezett személyeket,

- 1,2-szeres szorzóval kell figyelembe venni azokat a személyeket, akik rendelkeznek a pszichiáter, neurológus, vagy geriáter szakorvos demenciakórkép súlyos fokozatát megállapító szakvéleményével,

- 1,35-szörös szorzóval kell figyelembe venni a fogyatékos személyek részére nyújtott támogatott lakhatás keretében elhelyezett személyeket,

- 0,96-szoros szorzóval kell figyelembe venni a pszichiátriai és szenvedélybeteg személyek részére nyújtott támogatott lakhatás keretében elhelyezett személyeket.

Az ellátottak számának meghatározása:

- tervezéskor az intézményben ellátottak éves becsült gondozási napjainak száma osztva 365-tel,

- elszámolásnál az ellátottak gondozási napokra vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel.

ab) A számított segítői munkatárs létszám meghatározása

Gsz = L/4

ahol:

Gsz = adott évre számított, elismert segítő munkatársak együttes létszáma, egész számra felfelé, illetve helyettes szülői ellátás esetén két tizedesre kerekítve,

L = adott évre elismert aa) alpont szerinti összes ellátotti létszám.

ac) A szakmai dolgozók bértámogatásának meghatározása:

Tsz = Gsz * Ábsz

ahol:

Tsz = a finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók átlagbéralapú támogatása, Ábsz = a finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók átlagbérének elismert összege.

A támogatás felhasználható a 2018. december havi bérek 2019. januárban történő kifizetésére is.

A Kiegészítő szabályok 2.a) pontja szerinti igénylést követően, 2017. december 21-éig - az előirányzatból a b) pont szerinti döntés után fennmaradó összeg erejéig - az államháztartásért felelős miniszter dönt az önkormányzatokat megillető kiegészítő bértámogatás fajlagos összegéről.

b) Intézményüzemeltetési támogatás

A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatoknak az általuk fenntartott időskorúak átmeneti és tartós, a hajléktalan személyek tartós bentlakását, valamint a gyermekek és családok átmeneti gondozását biztosító intézményeiben - ide nem értve a helyettes szülői ellátást és a családok átmeneti otthonának külső férőhelyeit - az intézményvezető és a nem a közvetlen szakmai feladatellátásban dolgozók béréhez, az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz, a szakmai dologi kiadásokhoz, valamint a feladatellátásra szolgáló épület és annak infrastruktúrája folyamatos működtetéséhez szükséges kiadásokhoz, az intézményi térítési bevételek figyelembevételével.

A támogatás összege (a továbbiakban: T) - a Kincstár által ellenőrzött helyi önkormányzati adatszolgáltatás alapján - legfeljebb az alábbiak szerint meghatározott mérték lehet:

T <= Ösz + (Iv * Ábsz) - Szt

ahol:

Ösz = éves összes várható intézményüzemeltetési kiadás,

Iv = a finanszírozás szempontjából elismert intézményvezető száma a Kiegészítő szabályok 5.k) pontja szerint,

Szt = személyi térítési díjakból származó bevétel várható éves összege.

Az intézményüzemeltetési támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészítő szabályok 2.a) pontja, tartalmát az államháztartásért felelős miniszter által kiadott útmutató rögzíti, amelyet az elszámolás során is figyelembe kell venni.

Az intézményüzemeltetési támogatás önkormányzatonkénti meghatározásáról és annak összegéről - az önkormányzatok által nyújtott adatszolgáltatás alapján - a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszterek) 2018. december 21-éig döntenek. A Kiegészítő szabályok 2.b) pontja szerinti májusi adatszolgáltatás alapján a miniszterek döntésüket módosíthatják.

c) Kiegészítő fajlagos összeg az a) alpont szerinti támogatáshoz

Az önkormányzatokat a 2017-18. évi, minimálbér és garantált bérminimum összegét érintő intézkedésekhez a finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatás jogcímhez 241 960 forint/számított létszám/év kiegészítő fajlagos összeg illeti meg.

A támogatás az a) alpontnál jelzett létszám alapján illeti meg az önkormányzatokat. A támogatás felhasználásával kapcsolatban a kiegészítő szabályok III.4. pontra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

5. Gyermekétkeztetés támogatása
ELŐIRÁNYZAT: 78 974,0 millió forint

a) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása

A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, mini bölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (a továbbiakban: intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz. A támogatás igénylésének feltétele, hogy az önkormányzat saját fenntartásában lévő költségvetési szerv útján, társult feladatellátás esetén a társulás által fenntartott költségvetési szerv útján, vagy gazdasági társaságtól, egyéni vállalkozótól, központi költségvetési szervtől vagy nemzetiségi önkormányzattól vásárolt szolgáltatással biztosítsa az étkeztetést. Társult feladatellátás esetén a társulási megállapodás szerinti székhely önkormányzat igényelhet támogatást.

A támogatás igénylésének további feltétele vásárolt szolgáltatás esetén, hogy

- az étkeztetés térítési díj megállapítása úgy történjen, hogy az étkeztetést biztosító intézmény vagy az önkormányzat bevétele legyen,

- a szolgáltatási díjban a szolgáltatónak ki kell mutatnia az étkeztetés nyersanyagköltségét (ez megállapodás szerint arányosan is történhet).

aa) Az intézményi gyermekétkeztetés kapcsán az étkeztetési feladatot ellátók után járó bértámogatás

DOLGOZÓK ÁTLAGBÉRÉNEK ÉS KÖZTERHEINEK ELISMERT ÖSSZEGE: 1 900 000 forint/számított létszám/év

A központi költségvetés a Kjt., a köznevelési Kjtvhr., a Kjtvhr., továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok alapján elismert átlagbéralapú támogatást biztosít a gyermekétkeztetést biztosító települési önkormányzatok részére, az önkormányzat által foglalkoztatottak béréhez és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adóhoz.

A számított dolgozói létszám alapján megállapított bértámogatás megilleti azon önkormányzatokat is, amelyek a feladatot vásárolt szolgáltatás útján látják el, ekkor e támogatás a szerződés szerinti szolgáltatási díj ellentételezése, továbbá a gyermekétkeztetéssel összefüggő valamennyi kiadás fedezetéül szolgál.

Az ellátottak számának meghatározása

A települési önkormányzat az általa étkeztetett, bölcsődében, mini bölcsődében, óvodában, nappali rendszerű köznevelésben, továbbá a kollégiumi ellátásban részesülő gyermekek, tanulók, fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek esetén az ellátottak számának meghatározása a Kiegészítő szabályok 5.l) pontja figyelembevételével történik. Ugyanazon gyermek, tanuló csak egy feladatellátási helyen biztosított étkeztetésnél vehető figyelembe.

A számított dolgozói létszám meghatározása

A számított dolgozói létszám - a kollégiumi, externátusi étkeztetettek számán kívüli - az ellátottak számától függően az alábbi ellátotti kategóriák szerint a következő

ha L értéke 1-100 közötti:

Dsz = (L/25+Lk/25)*F

ha L értéke 101-500 közötti:

Dsz = (100/25+(L-100)/60+Lk/25)*F

ha L értéke 501-1 000 közötti:

Dsz = (100/25+(500-100)/60+(L-500)/70+Lk/25)*F

ha L értéke 1 001-1 500 közötti:

Dsz = (100/25+(500-100)/60+(1 000-500)/70+(L-1 000)/75+Lk/25)*F

ha L értéke 1 500 feletti:

Dsz = (100/25+(500-100)/60+(1 000-500)/70+(1 500-1 000)/75+(L-1 500)/80+Lk/25)*F

ahol:

Dsz = adott évre számított dolgozók létszáma, két tizedesre kerekítve,

L = adott évre elismert - kollégiumi, externátusi étkeztetettek kivételével - ellátotti létszám, Lk = az adott évre elismert kollégiumi, externátusi létszám,

F = a gyermekétkeztetési feladatellátási helyek számától függő tényező, amelynek értéke

1 feladatellátási hely esetén: 1,0
2-3 feladatellátási hely esetén: 1,1
4-6 feladatellátási hely esetén: 1,2