Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 3. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés a következő határozatot hozza:
1. Az Országgyűlés elfogadja az e határozat mellékletét képező, 2018–2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát.
2. Az Országgyűlés a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia alapján megerősíti az alábbiakat:
2.1. Az éghajlatváltozás egyike azoknak a környezeti, társadalmi-gazdasági kihívásoknak, amelyek közvetlenül befolyásolják az emberek létfeltételeit és életminőségét, veszélyeztetik a természeti erőforrások és az ökoszisztéma szolgáltatások készleteit és minőségét, károsítják az épített környezetet és infrastruktúrát, akadályozzák a kiemelt közszolgáltatásokhoz történő biztonságos és zavarmentes hozzáférést. A fenti hatások összessége miatt az éghajlatváltozás jelentős akadályát képezi a fenntartható fejlődésnek.
2.2. Magyarország az éghajlatváltozás mérséklése érdekében – a közös, de megosztott felelősség elvének, valamint hazánk nemzeti érdekeinek következetes érvényesítése mellett – részt vesz mindazon nemzetközi és európai uniós klímavédelmi folyamatokban, valamint eleget tesz azon kötelezettségeinek, amelyek az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére, valamint a szén-dioxid elnyelésének fokozására irányulnak.
2.3. Az éghajlatváltozás mérséklése érdekében tett erőfeszítések mellett azonos súllyal kell kezelni az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz történő alkalmazkodást, különösen az éghajlatváltozás hatásaival szemben kiemelkedő mértékben sérülékeny ágazatokban és térségekben.
2.4. Az éghajlatváltozás elleni sikeres fellépés csak a fenntarthatóság elveivel összhangban, az érdekeltek széles körének bevonásával valósítható meg. Az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló törekvés, továbbá a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás csak akkor lehet hatékony, ha az ezt szolgáló intézkedések szükségességét és indokoltságát társadalmi és szakpolitikai konszenzus övezi. Az éghajlatváltozással kapcsolatos szemléletformálás célja ezért a klímatudatosság és a fenntarthatóság szempontjainak integrálása a tervezésbe, a döntéshozatalba és a cselekvésekbe a társadalom minden szintjén.
2.5. A kibocsátás-csökkentésre, az elnyelés mértékének növelésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló célok elérése érdekében a 2.2–2.4. alpontokban meghatározott következtetéseket, feladatokat és célkitűzéseket integrálni kell az ágazati és területi szakpolitikai tervezési folyamatokba, valamint érvényesíteni kell azokat a kapcsolódó döntéshozatal során.
3. Az Országgyűlés az 1–2. pontokban foglaltak végrehajtása érdekében felkéri a Kormányt, hogy a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában foglaltak alapján a következő feladatokat végezze el:
3.1. Fordítson kiemelt figyelmet az Európai Unióval, annak tagállamaival, valamint más államokkal és nemzetközi szervezetekkel kialakított kapcsolatainak fenntartása és fejlesztése során az éghajlatváltozással kapcsolatos célok megvalósítására.
3.2. Vegye figyelembe a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában kijelölt cselekvési irányokat a hazai szakágazati és területi stratégiák előkészítése és felülvizsgálata során, különös tekintettel az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióra, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiára, a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiára, a Kvassay Jenő Terv Nemzeti Vízstratégiára, Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájára, az Irinyi Tervre, a Nemzeti Környezetvédelmi Programra, a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiára, a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégiára, a Jedlik Ányos Tervre, továbbá a Nemzeti Energiastratégiára, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiára, Nemzeti Természetvédelmi Alaptervre, a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiára, a Nemzeti Erdőstratégiára, továbbá mindezek végrehajtási keretrendszerének esetében.
3.3. A második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia elfogadását követő hat hónapon belül, azt követően háromévente dolgozzon ki Éghajlatváltozási Cselekvési Tervet. Az Éghajlatváltozási Cselekvési Terv Dekarbonizációs Programjának kidolgozása során kiemelt figyelmet kell fordítani a Nemzeti Energiastratégia, a Nemzeti Közlekedési Stratégia, a Nemzeti Reform Program, a Nemzeti Erdőstratégia és a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia célkitűzéseivel való összhang megteremtésére. Az Éghajlatváltozási Cselekvési Terv dekarbonizációs, alkalmazkodási és szemléletformálási alprogramokból épül fel a következő tartalmi elemekkel:
a) a tárgyidőszakban megvalósuló, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia cselekvési irányainak megfelelő intézkedések, beavatkozások bemutatása;
b) a jelentős üvegházhatású gáz kibocsátás-csökkentési és elnyelési potenciállal rendelkező, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia előrehaladását nyomon követő indikátorok azonosítása;
c) a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia nyomon követésére és értékelésére vonatkozó terv, valamint nyomon követési és értékelési rendszer.
3.4. Gondoskodjon az éghajlatváltozással kapcsolatos információk előállításáról és rendszeres felülvizsgálatáról, ezen belül különösen az éghajlatváltozás hosszú távú előrejelzéséről; a magyarországi üvegházhatású gáz kibocsátás, valamint szén-dioxid elnyelő kapacitás alakulásának nyomon követéséről; továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos hazai hatások és sérülékenység jellegének, illetve mértékének meghatározásáról szóló információkkal kapcsolatosan.
3.5. Gondoskodjon az éghajlatváltozás hatásainak vizsgálatához szükséges modellek előállításáról, folyamatos frissítéséről, azok módszertani és technológiai fejlesztéséről.
3.6. Gondoskodjon a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia céljainak hatékony megvalósulását elősegítő források koordinációjáról, valamint a pályázati rendszerek kidolgozásánál vegye figyelembe az éghajlatváltozás mérséklésének és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak a szempontjait.
3.7. A klímavédelmi célok megvalósítása érdekében segítse az épületenergetikai beruházások finanszírozását, különösen a lakóépületek és a közfeladatot ellátó intézmények vonatkozásában.
3.8. Azonosítsa az éghajlatváltozási kockázatkezeléssel összefüggő kutatás-fejlesztési feladatokat, gondoskodjon azok végrehajtásáról.
3.9. Ösztönözze az éghajlatváltozással kapcsolatos szemléletformálás eredményes megvalósítását.
3.10. Módosítsa a tervek és programok stratégiai környezeti vizsgálati folyamatára vonatkozó szabályozást olyan módon, hogy a vizsgálati szempontok kiegészüljenek az éghajlatváltozásra gyakorolt hatások, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás mértékének és jellegének megítélésével.
4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
5. Hatályát veszti a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló 29/2008. (III. 20.) OGY határozat.
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
A 2018–2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (a továbbiakban: NÉS-2) kidolgozása során a közpolitikai cél egy olyan nemzeti éghajlatváltozási stratégia megalkotása volt, amely lefekteti azokat a célkitűzéseket, amelyek megvalósításával az éghajlatváltozás által előidézett hatások hosszútávon kezelhetők. Ez két úton valósítható meg.
A nemzetközi erőfeszítésekkel összhangban mérsékelnünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, továbbá – hazánk érdekeit szem előtt tartva – növelnünk kell a szén-dioxid elnyelő kapacitásainkat. Ezek a lépések hozzájárulnak a nemzetközi klímavédelmi együttműködéshez, amelynek sikeres megvalósítása esetén hosszútávon mérsékelhető az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja, amely a globális légköri hőmérséklet további emelkedési ütemének csökkenéséhez vezet. A CO2 kibocsátás csökkentése és az elnyelő képesség növelése mellett szükséges az ország területét érő hatások objektív értékelése is.
Az éghajlatváltozás kedvezőtlen következményeihez való alkalmazkodás is nemzeti érdekünk, tekintettel arra, hogy a klímaváltozás napjainkban is zajló, mérésekkel igazolható folyamat, amely az üvegházhatású gázok jelenlegi légköri koncentrációja, valamint a jövőbeli várható kibocsátások és a mértékadó tudományos előrejelzések alapján tovább folytatódik.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) 3. § (1) bekezdésében foglaltak szerint „Az Országgyűlés az éghajlatváltozással kapcsolatos célok, eszközök, prioritások, így különösen az éghajlatváltozással, az azt kiváltó folyamatokkal és a hatásokkal kapcsolatos hazai kutatásokkal, az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásainak csökkentésével és az alkalmazkodással, valamint a hazai hatásokra való felkészüléssel kapcsolatos feladatok, és ezen célok végrehajtásához szükséges eszközök meghatározása érdekében Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát (a továbbiakban: Éghajlatváltozási Stratégia) fogad el”, amelyet első alkalommal a 2008–2025-ig tartó időszakra kell kidolgozni a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően.
A fentiekben foglaltaknak megfelelően az Országgyűlés az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát a 29/2008. (III. 20.) OGY határozatával fogadta el. Figyelemmel arra, hogy az Éhvt. 2015-ben hatályos 3. § (2) bekezdése értelmében a Kormánynak a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára vonatkozóan ötéves felülvizsgálatai kötelezettség volt előírva, az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia jogszabályban meghatározott felülvizsgálatának eredményeképpen a „2014–2025-re, kitekintéssel 2050-re vonatkozó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia” tervezete 2013-ban elkészült, és 2015. június 2-án benyújtásra került az Országgyűlés részére.
Tekintettel azonban arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Részes Feleinek 2015. november 30. és december 11. között Párizsban lezajlott 21. konferenciája keretében elfogadták az új globális, úgynevezett „Párizsi Megállapodást”, illetve az azt támogató döntéseket tartalmazó „Párizsi Csomagot”, indokolttá vált az Országgyűlés részére 2015-ben benyújtott stratégiának a Párizsi Megállapodásban foglaltaknak megfelelő felülvizsgálata és átdolgozása. Erre figyelemmel a NÉS-2 már a Párizsi Megállapodásban foglalt célkitűzéseknek és prioritásoknak megfelelő átdolgozott szöveget tartalmazza.
A NÉS-2 SZÜKSÉGESSÉGE
Az éghajlatváltozás csak egyike azoknak a környezeti, társadalmi, gazdasági problémáknak, amelyek a természeti erőforrások készleteit és minőségét veszélyeztetik, és akadályát képezik a fenntartható fejlődésnek. Kárpát-medencei létalapjaink – gazdag vízkészleteink, termőföldjeink, erdeink, változatos élővilágunk – tartós megóvása nemzetstratégiai jelentőséggel bír. A biológiai sokféleség csökkenése, az áradások és aszályok súlyosbodása, a termőföld pusztulása, a vizek és a levegő szennyeződése, az idegenhonos inváziós fajok és kártevők terjedése, a környezeti okokra visszavezethető megbetegedések gyarapodása által okozott hatások és azok következményei a klímaváltozással együtt olyan komplex problémakört alkotnak, amely kihívásokra hatásos választ csak összehangolt, távlatos koncepciók adhatnak. A NÉS-2 cél- és eszközrendszere – összhangban más ágazati és horizontális stratégiákkal – lehetővé teszi az EU és hazai pénzügyi források éghajlatvédelmi célokra fókuszáló felhasználását és nyomon követését.
AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS VÁRHATÓ ALAKULÁSA A 2021–2050 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN, KITEKINTÉSSEL AZ ÉVSZÁZAD VÉGÉRE
A XXI. században Magyarországon az átlaghőmérséklet emelkedése várható, amelynek mértéke 2021–2050 közötti időszakra minden évszakban szinte az ország egész területén eléri az 1 °C-ot, az évszázad végére pedig a nyári hónapokban a 4 °C-ot is meghaladhatja. A hőmérséklettel kapcsolatos szélsőségek egyértelműen és szignifikánsan a melegedés irányába mozdulnak el: a fagyos napok száma csökkenni, a nyári napok és a hőhullámos napok előfordulása növekedni fog, az évszázad végére már egy hónapot megközelítő mértékben.
Éves és évszakos átlaghőmérséklet-változás (°C)
Megjegyzés: az ALADIN–Climate * és a REMO * regionális klímamodellek eredményei alapján 1961–1990 modellátlagaihoz képest (SRES A1B forgatókönyv). A feltüntetett számértékek az országos átlagos változás alsó és felső határát jelölik. Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
A csapadék éves összegében nem számíthatunk nagy változásokra, az eddigi évszakos eloszlás viszont nagy valószínűséggel átrendeződik. A nyári csapadék a következő évtizedekben 5%-ot, az évszázad végére pedig 20%-ot elérő csökkenése bizonyosnak tűnik, amelyet nagy valószínűséggel az őszi és a téli csapadék növekedése fog kompenzálni. A nagymennyiségű és intenzív csapadékos jelenségek várhatóan elsősorban ősszel lesznek gyakoribbak, a száraz időszakok hossza pedig nyáron fog leginkább növekedni. A következő évtizedekre jelzett változások azonban többnyire bizonytalan előjelűek és nem szignifikánsak, s csak az évszázad végére tehetők határozott megállapítások.
A szélsőségek várható alakulása jellegzetes térbeli eloszlást mutat és elsősorban Magyarország középső, déli és keleti területeit érinti kedvezőtlenül, ami a területi sérülékenységvizsgálatok jelentőségére hívja fel a figyelmet.
Éves és évszakos átlagos csapadékösszeg-változás (%)
Megjegyzés: az ALADIN-Climate és a REMO regionális klímamodellek eredményei alapján 1961–1990 modellátlagaihoz képest (SRES A1B forgatókönyv). A feltüntetett számértékek az országos átlagos változás alsó és felső határát jelölik. A statisztikailag szignifikáns változást pontozás jelöli.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
AZ ÜVEGHÁZHATÁSÚ GÁZOK MAGYARORSZÁGI KIBOCSÁTÁSÁNAK ALAKU LÁSA AZ 1990–2016 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
Az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából Magyarország helyzete az Európai Unión belül kedvező. Magyarország 2016. évi üvegházhatású gáz kibocsátása 61,5 millió tonna CO2 egyenérték volt. Ha figyelembe vesszük az erdeink által elnyelt szén-dioxidot is, a (nettó) kibocsátásunk 57,2 millió tonna CO2 egyenértékre csökken. A Magyarországra vonatkozó 6 tonna körüli egy főre jutó kibocsátási érték alacsonyabb a 8 tonna/fő fölötti európai átlagértéknél, amely jórészt az alacsony egy főre eső energiafogyasztásnak, továbbá az energiatermelésen belül az atomenergia és a relatíve alacsony fajlagos kibocsátású földgáz dominanciájának köszönhető.
Az ÜHG-kibocsátás alakulása Magyarországon 1990–2016 között üvegházhatású gázok (balra) és ágazatok (jobbra) szerint
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása jól elkülöníthető szakaszokra osztható az 1990 óta eltelt időszakban. Az 1990-es évek legelején a kibocsátás nagy részéért felelős szocialista nehézipar megszűnése, a villamosenergia termelés alacsony szén-dioxid kibocsátású technológiáinak (atomenergia, földgáztüzelésű erőművek) térnyerése, a gazdasági szerkezet átalakulása, a mezőgazdaság teljesítményének csökkenése a kibocsátás radikális mérséklődését eredményezték. Ezt követően a kilencvenes évek elejétől kezdve a szén nagyarányú kiváltása földgázzal, és a máig folyamatosan zajló hatékonyság-javulás már aktívan, a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan tartotta fenn a viszonylag kedvező állapotot. A 2008-ban kezdődött gazdasági világválság jelentős hatással volt a magyar gazdaság teljesítményére, és közvetve alapvetően befolyásolta a hazai üvegházhatású gázok kibocsátásának hazai alakulását is. 2008 és 2009 között közel 9%-kal csökkent a kibocsátásunk, majd a következő öt évben (2009–2013) további 12%-os csökkenést mutatott, elérve ezzel a teljes időszakra vonatkozó legalacsonyabb szintet. A kibocsátások csökkenő trendje 2014-ben megszakadt, 2015-ben pedig már 5%-os növekedést regisztrálhattunk, és – bár kisebb mértékben, de – a növekedés 2016-ban is folytatódott (+1%). E növekedés dacára a 2016-os kibocsátás is jelentős mértékben – 19%-kal – a 2005-ös szint alatt maradt.
A NÉS-2 – hasonlatosan más, több ágazatot átfogó, horizontális stratégiákhoz – az ágazati tervezést segítő, önálló célrendszert és konkrét cselekvési irányokat kitűző, azonban az ágazati fejlesztési törekvéseket „felül nem író” tervdokumentum. E tekintetben a NÉS-2 a klímapolitika, a zöldgazdaság-fejlesztés és az alkalmazkodás átfogó keretrendszere, amely az éghajlatvédelem céljait (ideértve a nemzetközi kötelezettségeket is) és cselekvési irányait tükrözi mind ágazati, mind területi dimenziókban a szakpolitikai és gazdasági tervezés számára, illetve a társadalom egésze felé. Fontos ernyő-stratégiáról van tehát szó, amely koordináló szerepet vállal a többi ágazati stratégia vonatkozásában.
JÖVŐKÉP
A NÉS-2 a mitigációs–adaptációs célkitűzés-kettősnek megfelelően egy-egy dekarbonizációs és adaptációs jövőképre (vízióra) támaszkodik:
– Dekarbonizációs jövőkép: „a fenntartható fejlődés felé” Magyarország a gazdasági versenyképesség és növekedés, a társadalmi jólét megteremtése és a szegénység elleni küzdelem, valamint az éghajlatvédelem szempontjait egyaránt figyelembevevő pályán fokozatosan áttér az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra. A helyesen megválasztott klímapolitikai irányok, a megfelelően ambiciózus kibocsátás-csökkentési célok az ország versenyképességét is pozitívan befolyásolják, különösen hosszú távon. Az áttérés elsődleges hajtóereje nem a nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelés szándéka, hanem a fenntartható fejlődés nemzetstratégiai céljainak elérése, különösen a fosszilis tüzelőanyagoktól való függés mérséklése, az anyag- és energiatakarékos technológiák térnyerése, a megújuló energiaforrások elterjedése vonatkozásában.
– Adaptációs jövőkép: „felkészülni az elkerülhetetlenre, megelőzni az elkerülhetőt!” Hazánk az éghajlatváltozás valószínűsíthető következményeit tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa. Az éghajlatváltozás várható magyarországi hatásainak, természeti, társadalmi és gazdasági következményeinek elhárítása érdekében az alkalmazkodás és a felkészülés teendői – elsősorban a vízgazdálkodás, a mezőgazdasági termésbiztonság, valamint a természeti értékeink és az emberi egészség megóvása terén – már rövidtávon beépülnek a szakpolitikai tervezésbe és a gazdasági döntéshozatalba.
ÁTFOGÓ CÉLOK
A jövőképek elérése érdekében a NÉS-2 háromszintű célrendszerre épül, amelynek elemei célhierarchiában rendeződnek egymáshoz. A célhierarchián belül az átfogó célok a hazai éghajlatpolitika prioritásait adják meg.
– Fenntartható fejlődés egy változó világban. Az éghajlatváltozás nemzeti (természeti, humán és gazdasági) erőforrásainkat veszélyezteti. Cél az élhetőség tartós biztosítása Magyarországon, természeti értékeink, erőforrásaink (termőföld, ivóvíz, biológiai sokféleség), és kulturális kincseink megőrzése, valamint az emberi egészség kiemelt védelme. Cél továbbá a fenntartható, tartósan fennálló (tartamos) fejlődés, amely az erőforrások takarékos és hatékony használatát feltételező gazdasági fordulatra és életmódváltásra épül, elősegítve a területi különbségek mérséklődését.
– Adottságaink, lehetőségeink és korlátaink megismerése. Az éghajlatváltozás jelenségének, természeti hatásainak, területi jellemzőinek és társadalmi–gazdasági következményeinek feltárása tudományos megalapozottságú elemzéseket igényel. A tervezési bizonytalanságok csökkentése és az intézkedések hatékonyságának nyomon követése érdekében, továbbá a döntéshozatal támogatására komplex monitoring rendszer, valamint térinformatikai támogatottságú alkalmazkodási és mérséklési elemző-értékelő mechanizmusok fejlesztése szükséges, amely az intézkedések hatékonyságának ellenőrzéséhez is alapul szolgál. A kibocsátás-csökkentés és az alkalmazkodás költséghatékony lehetőségeinek feltárásához célirányos kutatási–fejlesztési, innovációs tevékenységekre kell támaszkodni.
SPECIFIKUS CÉLKITŰZÉSEK
Az éghajlatpolitika tématerületeit az Éhvt. jelöli ki. Ennek megfelelően a NÉS-2 négy tematikus specifikus célkitűzést határoz meg, amelyek az átfogó célok részletesebb, szakterületi kifejtését jelentik:
– Dekarbonizáció: Cél az éghajlatváltozás hajtóerői elleni küzdelem keretében, a nemzetközi és EU tagságunkból adódó kötelezettségek figyelembevételével az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés az üvegházhatású gázok (CO2, CH4, N2O, F-vegyületek stb.) kibocsátásának csökkentése és a természetes nyelő kapacitások megerősítése révén. A szén-dioxid geológiai közegben történő elhelyezését és tározását (CLT) az Európai Unió a dekarbonizáció egyik lehetséges és ajánlott eszközének tekinti, ezért szükséges a környezeti és biztonsági kockázatok, valamint a gazdaságosság további vizsgálata annak érdekében, hogy a technológia esetleges alkalmazása a lehető legkisebb kockázattal járjon.
– Az éghajlati sérülékenység területi vizsgálatának térinformatikai megalapozása: Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás területi és ágazati stratégiai integrációja részletes információkat igényel a változásokkal szembeni társadalmi, gazdasági és környezeti sérülékenységről. Cél egy olyan, hazai kutatásokon és a földmegfigyelés eredményein alapuló, többcélú felhasználásra alkalmas térinformatikai adatrendszer folyamatos működtetése, amely objektív információkkal segíti a változó körülményekhez igazodó, rugalmas tervezést, döntés-előkészítést és döntéshozatalt.
– Alkalmazkodás és felkészülés: Az éghajlati alkalmazkodás célja a nemzeti (természeti, humán és gazdasági) erőforrások készleteinek és minőségének megóvása, a változó külső feltételekhez való rugalmas természeti, társadalmi, gazdasági és szakpolitikai válaszok előmozdítása. Cél, hogy a felkészülés összehangolt választ adjon a klíma-, energia-, élelmezés- és vízbiztonság, valamint a kritikus infrastruktúra-biztonság hosszútávon fennálló problémaköreire.
– Éghajlati partnerség biztosítása: Cél, hogy a magyarországi klímapolitika széleskörű partnerség és társadalmi-gazdasági konszenzus keretei között valósuljon meg. Növelni szükséges az éghajlatváltozással, a megelőzési és alkalmazkodási intézkedésekkel kapcsolatos tájékozottságot és közbizalmat. Az államnak – többek között az energiatakarékosság, a klímabarát közbeszerzések terén – tartós és folyamatos példaállítással kell segítenie e konszenzus kialakulását. Erősítendő a civil, a karitatív és az egyházi szervezetek, önkormányzatok szerepe, valamint a gazdasági érdekképviseletek, kamarák részvétele a közös cselekvésekben, hiszen a klímapolitikai célok költséghatékony teljesüléséhez az államháztartáson kívüli források bevonása is elengedhetetlen.
A NÉS-2 célrendszere
A NÉS-2 a mitigáció – adaptáció – szemléletformálás tematikahármasnak megfelelően magában foglalja az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének céljait, prioritásait és cselekvési irányait tartalmazó Hazai Dekarbonizációs Útitervet (HDÚ). Az éghajlatváltozás várható magyarországi hatásainak, természeti és társadalmi, gazdasági következményeinek, valamint az ökoszisztémák és az ágazatok éghajlati sérülékenységének értékelése szintén a NÉS-2 részét képezi, amelyre alapozva Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia (NAS) épül a dokumentumba. Az alkalmazkodás és felkészülés koncepcionális keretei érintik többek között a vízgazdálkodás, a vidékfejlesztés, az egészségügy, az energetika, a turizmus és más ágazatok éghajlatbiztonsággal kapcsolatos helyzetét, kockázatait, megvizsgálva a felkészülés lehetséges cselekvési irányait. A hazai dekarbonizáció és az éghajlati alkalmazkodás teendőit éghajlati szemléletformálási program (Partnerség az Éghajlatért Szemléletformálási Terv) egészíti ki.
HAZAI DEKARBONIZÁCIÓS ÚTITERV (HDÚ)
Magyarország alapvető nemzetstratégiai érdeke, hogy a versenyképesség, a technológiaváltás és az éghajlatvédelem szempontjait egyaránt figyelembe vevő dekarbonizációs tervvel készüljünk az Európai Unió hosszú távú kibocsátás-csökkentési törekvéseiben és erőfeszítés-megosztási rendszerében való arányos és hatékony részvételünkre. Elengedhetetlen stratégiai érdekünk továbbá a fenntartható fejlődés feltételeinek megtervezése, a klímapolitikai vállalások teljesítését lehetővé tevő, munkahelyeket teremtő és megtartó, az innovációra és kutatásfejlesztésre építő nemzetgazdaság megteremtése. A helyesen megválasztott klímapolitikai irányok, a megfelelően ambiciózus kibocsátás-csökkentési célok az adott ország versenyképességet is pozitívan befolyásolják, különösen hosszú távon. Emellett a globális környezeti problémák megoldásában való arányos felelősségünk indokolja, hogy a NÉS-2 keretei között elindítsuk a magyarországi dekarbonizáció hosszú távú tervezési folyamatát. Ennek értelmében a HDÚ a klímaváltozáshoz hozzájáruló kibocsátások mérséklésének technológiai és fogyasztói viselkedésben rejlő lehetőségeit mutatja be. A HDÚ kiemelt törekvése, hogy rávilágítson azokra a megoldásokra, amelyek a kibocsátáscsökkentést a foglalkoztatás növekedésével párosulva valósíthatják meg.
A HDÚ-ban a kibocsátáscsökkentés lehetséges „szélső” pályái kerültek meghatározásra, azaz a NÉS-2-ben ismertetett minimum-maximum pályák elméleti kibocsátás-csökkentési potenciálokat jelölnek ki. A maximum ÜHG-kibocsátású pályák esetében a legmagasabb kibocsátásokat eredményező forgatókönyvek, míg a minimum ÜHG-kibocsátású pályák esetében a legkisebb kibocsátásokat adó forgatókönyvek kerültek alkalmazásra. A két szélsőérték pálya olyan forgatókönyvek kombinációiból áll össze, ahol az egyes forgatókönyvek beállításai a szakpolitikai célkitűzéseket, illetve a szakértők által elfogadott, legvalószínűbbnek tekinthető értékeket tükrözik. A költséghatékony, a fenntartható fejlődést leginkább támogató optimális kibocsátás-csökkentési pályák meghatározása a NÉS-2 egyik fontos végrehajtási feladata lesz és várhatóan – a szakágazati stratégiák készítésével, illetve felülvizsgálatával összhangban – az I. Éghajlatváltozási Cselekvési Terv keretében kerülnek kidolgozásra.
A nemzetgazdasági szintű maximum és minimum ÜHG-kibocsátási pályák vonatkozásában megállapítható, hogy a 2016-os adatok szerint Magyarország 44%-kal alacsonyabb ÜHG-kibocsátással rendelkezik, mint az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményébe foglalt bázisévben (1985–87 átlaga) és 34%-kal alacsonyabb az ÜHG-kibocsátás, mint 1990-ben. A 2016-ig tartó tényadatokat követően az előrevetített minimum és a maximum pályák között jelentős mértékben széttartó ÜHG-kibocsátási trend figyelhető meg: 1990-hez képest 2030-ra a maximum pálya alapján 29%-os, míg a minimum pálya alapján 64%-os csökkenés várható, 2050-re pedig a csökkenés 34% (maximum pálya) és 85% (minimum pálya) lehet. Ugyanez az 1985–87-es bázisévvel 2030 esetén 39% (maximum pálya) és 69% (minimum pálya) közötti, míg 2050 esetében 43% (maximum pálya) és 87,5% (minimum pálya) közötti ÜHG-kibocsátás csökkenési érték lehet.
Lényeges, hogy a Párizsi Megállapodás hatálybalépésével indul el az Európai Bizottság égisze alatt a többlet-mitigációs tevékenységek dekarbonizációs potenciáljának meghatározása. 2016. szeptemberig tagállami szinten csak a jelenlegi beavatkozások és szakpolitikák figyelembevételével kialakított EU Referencia Forgatókönyv állt rendelkezésre. A minimum ÜHG kibocsátási pálya és az EU Referencia Forgatókönyv közötti tartomány jelöli ki a hazai dekarbonizáció mozgásterét: a költséghatékony és egyúttal a fenntartható fejlődést támogató magyarországi dekarbonizációnak 2050-re 52–85% közé kell esnie (1990-hez képest).
A várható minimum és maximum ÜHG-kibocsátási pályák nemzetgazdasági szinten
Forrás: saját szerkesztés
Az épületszektor és a hulladékgazdálkodás kibocsátása nagy valószínűséggel csökkeni fog, ennek mértéke elsősorban a pénzügyi és szemléletformálási ösztönzők függvénye. A közlekedési szektor kibocsátása jelenleg a közlekedési igények növekedésének következtében emelkedik, azonban hosszú időtávon a közlekedési elektrifikáció elterjedésével, illetve egyéb új technológiák révén várhatóan csökkenni fog e szektor kibocsátása. Ennek feltétele a megfelelő pénzügyi és szemléletformálási ösztönzők alkalmazása. Az ipar és a mezőgazdaság csak kisebb mértékben tud hozzájárulni a dekarbonizációs törekvésekhez, így a dekarbonizáció megvalósítása nem jelent versenyképességi korlátot a magyar gazdaság számára, sőt az innováció és a zöldgazdaság-fejlesztés révén hozzájárulhat a termelő ágazatok modernizációjához és Magyarország újraiparosításához.
A villamosenergia-termelés ÜHG-kibocsátásának szempontjából meghatározó lépés lehet középtávon a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartása, illetve fejlesztése az átmenetileg megnövekvő atomenergia termelőkapacitás (a régi és új blokkok párhuzamosan futása) a 2020-as évek végén, a 2030-as évek elején jelentős kibocsátás-csökkenést okoz. A legjelentősebb dekarbonizációs potenciállal az energiahatékonyság javítása jár, mivel ez minden szektor esetében megvalósítható. Az épületek fogyasztásában meghatározóak a demográfiai folyamatok, ugyanis az előrejelzések szerint 2050-re jelentősen csökken a magyar háztartások száma.
Mindezek figyelembevételével a HDÚ a következő beavatkozási területeket állapítja meg:
– A fosszilis energiahordozók kiváltásának elősegítése, elsősorban a hő- és villamosenergia-termelés, az épületfűtés és a közlekedés területén. A villamosenergia-termelés szempontjából a célt a Nemzeti Energiastratégia atom–szén–zöld forgatókönyvének végrehajtása egy kiegyensúlyozott termelési szerkezet megvalósításával célozza meg, amelyben helyet kap az atomenergia, a megújulók és a CLT is. Ezen célok teljesítése a hazánk által az Európa 2020 stratégia keretében vállalt 14,65%-os megújuló energia részarány elérését is segíti. Bár Magyarország 2015-ben teljesítette a EU által kitűzött, jogilag kötelező 2020-as – 13%-os célt – amely a bruttó végső energiafogyasztáshoz viszonyítva lett megállapítva – az önként vállalt 14,65% elérése még hátra van. Fontos kiemelni, hogy a célokat 2020-ban kell elérni, illetve szem előtt kell tartani a 2030-as célokat is. Ennek fényében a feladat nem fejeződött be és továbbra is a kiegyensúlyozott energiamix elérése a feladatunk. A 2030-as célok felülvizsgálata – azaz a RED Irányelv módosításának elfogadása – még folyamatban van.
– Az energiahatékonyság növelése és az energiatakarékosság előmozdítása, elsősorban az épületenergetika és a közlekedés, a mezőgazdaság és az ipar egyes ágazatai területén, valamint a hazai erőműpark fejlesztésén keresztül a villamosenergia-termelésben is. Ezen intézkedések megvalósítása elősegítheti az Európa 2020 stratégia keretében megfogalmazott uniós szintű 20%-os energiahatékonyság javulást.
– Azon technológiák, szolgáltatások és fogyasztói szokások elterjesztésének ösztönzése, melyek a természeti erőforrások (különösen az energiahordozók, nyersanyagok és a víz) igénybevételének mérséklése révén és a zárt anyagforgalmú rendszerek alkalmazásával segítik a karbonszegény gazdaságba történő átmenetet.
– A dekarbonizáció zöldgazdaság-fejlesztési eszközként való megjelenése. A dekarbonizáció megvalósítását a hazai gazdaságfejlesztés keretrendszerébe kell helyezni. Ennek érdekében a dekarbonizációs törekvések, valamint az innovációs és kisvállalkozásokra vonatkozó fejlesztési politikák összehangolása szükséges.
– A zöldgazdaság-fejlesztési céllal összhangban a dekarbonizációs törekvések nem mehetnek a gazdaság versenyképességének rovására, így fokozott figyelmet kell fordítani a szénszivárgás jelenségének vizsgálatára és indokolt esetben kezelésére.
– A szén-dioxid természetes nyelőkapacitásainak (erdők, faanyag) növelését célozza a több szén-dioxid tartós megkötése a faanyagban, a fatermékek elterjedtebb használata és a geológiai közegben történő megkötés technológiai lehetőségeinek vizsgálata.
– Kutatások, fejlesztések, innovációk, demonstrációs projektek támogatása, különös tekintettel az anyag- és energiatakarékos technológiák, a megújuló energiahordozók elterjesztése, a biomassza megújuló ipari nyersanyagként való hasznosításának növelése, a környezetbarát közlekedés- és agrotechnikák, a fenntartható építészet, a hő- és villamosenergia-termelés, valamint a CLT területein. Ezen intézkedések megvalósítása a hazánk által az Európa 2020 stratégia keretében vállalt, GDP arányosan 1,8%-os KFI ráfordítás elérését is segíti.
NEMZETI ALKALMAZKODÁSI STRATÉGIA (NAS)
A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás hazai kereteit és lehetőségeit vázolja fel. Az alkalmazkodás gyakorlati megvalósítása egyre sürgetőbbé válik, mert a cselekvés halogatása a kockázatok jelentős növekedését vonhatja maga után.
A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia kiindulópontja, hogy a klímaváltozás nem határolható el a társadalom-, a gazdaság- vagy a környezetpolitika témaköreitől, ezért azt a fenntartható fejlődés szempontrendszerével összhangban szükséges kezelni. A Stratégia a rugalmas alkalmazkodás, azaz az összehangolt, a kockázatoknak elébe menő felkészülés lehetőségének megteremtését szolgálja. Küldetése az éghajlati változásokra rugalmasan reagáló, a kockázatokat megelőző és a károkat minimalizáló, élhető Magyarország természeti, valamint társadalmi–gazdasági feltételeinek biztosítása egy innovatív, a fenntartható fejlődés elérését támogató stratégiai keretrendszer révén.
A NAS részletesen vizsgálja az éghajlatváltozásnak a vizekre, a talajra, az élővilágra és az emberi egészségre gyakorolt hatásait, elemzi a várható mezőgazdasági, az épített környezetben jelentkező, valamint turisztikai és energetikai következményeket. Az éghajlati sérülékenység komplex elemzése alapján az éghajlatváltozás nem érinti majd egyformán Magyarország településeit, jelentős területi különbségekkel „köszönt be” e kedvezőtlen jelenség.
A NAS keretében vizsgált hatások, következmények és az alkalmazkodási beavatkozások
Forrás: saját szerkesztés
Magyarországon különböző természetű és eltérő okokra visszavezethető területi egyenlőtlenségek (nyugat–keleti, illetve újabban észak-nyugati–déli gazdasági lejtő, városias-vidékies térségek egyenlőtlenségei, súlyos társadalmi, jövedelmi különbségek) figyelhetők meg, amelyek az éghajlatváltozás során bekövetkező hatásokra tovább mélyülhetnek, ugyanis az egyes térségek más-más módon és mértékben sérülékenyek a prognosztizált közép- és hosszú távú klimatikus változásokkal szemben. Ebből következően a sérülékenység mértékének regionális összehasonlítása sürgető feladat. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások és feladatok területi stratégai tervezésbe és döntéshozatalba történő integrációját és gyakorlati eszközeinek megerősítését szolgálja a megfelelő területi szintű éghajlati sérülékenységvizsgálatok elvégzése. A sérülékenységvizsgálat célja annak feltárása, hogy az egyes térségek, települések mennyire veszélyeztetettek az éghajlatváltozás várható hatásaival szemben. A sérülékenységvizsgálat nem a sérülékenység abszolút mértékének megállapítására, hanem a térségek közti összehasonlíthatóság, a relatív különbségek meghatározására törekszik.
2021–2050 között az éves átlagos többlethalálozás változása (%), azaz a hőhullámokkal szembeni sérülékenység az ALADIN–Climate klímamodell 1991–2020 időszakához képest kistérségenként
Forrás: Országos Közegészségügyi Központ, Országos Környezetegészségügyi Igazgatóság alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer
A NAS a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (a továbbiakban: NATéR) keretében kidolgozott sérülékenységvizsgálati eredményeket mutatja be, amelyek jól szemléltetik az éghajlati hatások teljes, komplex láncolatát, beleértve a társadalmi és gazdasági következményeket is.
Az alkalmazkodás általában nem elszigetelt jelenség, hanem társadalmi, politikai és területi szinteken is együttműködést igénylő folyamat. Egyrészt integrálódnia szükséges a különböző szakpolitikákba, másrészt a változások térbeli különbözőségei miatt fontos a térségi adottságok, jellemzők és folyamatok figyelembe vétele. Az adott problémával szembenéző érintettek és az állami, kormányzati és önkormányzati szervek együttműködése is alapvető fontosságú a hatékony megvalósítás érdekében.
Mindezek figyelembevételével – az adaptációra vonatkozó tematikus célkitűzések alapján – a NAS a következő beavatkozási területeket állapítja meg:
– A természeti erőforrások készleteinek és minőségének megőrzése, illetve tartamos hasznosítása a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében.
– Sérülékeny térségek alkalmazkodási lehetőségeinek támogatása, térség-specifikus alkalmazkodási stratégiai dokumentumok kidolgozása és integrálása a térségi fejlesztési tervekbe.
– Sérülékeny ágazatok (többek között a mező- és erdőgazdálkodás, a turizmus, az energetika, a közlekedés, az épületszektor, a telekommunikáció, a hírközlési rendszerek) rugalmas és innovatív alkalmazkodásának megvalósítása, valamint ágazat-specifikus alkalmazkodási stratégiai dokumentumok kidolgozása és integrálása az ágazati tervezésbe.
– Növekvő kockázatok kezelésére való felkészülés elősegítése, és az alkalmazkodás megvalósítása kiemelt nemzetstratégiai jelentőségű horizontális területeken (többek között a katasztrófavédelem, a kritikus infrastruktúra, a vízgazdálkodás és a vidékfejlesztés területein).
– A klímaváltozás várható társadalmi hatásainak mérséklése és a társadalom alkalmazkodóképességének javítása, az alkalmazkodási lehetőségek társadalom által történő megismertetésének elősegítése.
– Kutatások, innovációk támogatása, a tudományos kutatási eredmények közzététele.
PARTNERSÉG AZ ÉGHAJLATÉRT SZEMLÉLETFORMÁLÁSI TERV
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem csak a fenntartható fejlődés alapelveivel összhangban, az érdekeltek széles körének bevonásával képzelhető el. A klímaváltozás lassítására irányuló törekvések, illetve a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás akkor lehet hatékony, ha az intézkedéseket szakmai-tudományos, szakpolitikai és társadalmi konszenzus övezi. Az éghajlatváltozással kapcsolatos szemléletformálás célja ezért a klímatudatosság és a fenntarthatóság szempontjainak integrálása a tervezésbe, a döntéshozatalba és a cselekvésekbe a társadalom minden szintjén.
A szemléletformálási terv a NÉS-2 jog- és stratégiaalkotási integrációjában 11, a média partnerség területén 6, az oktatás-nevelés terén 10, a klímatudatossági kampányok területén 7, a mintaprojektek terén 7, a kormányzati, gazdasági, civil, és tudományos szereplők bevonásával megvalósítandó hálózatépítés területén 5, a kormánytisztviselőket érintő, alkalmazkodással kapcsolatos képzésekkel kapcsolatban 4, míg az egyházakkal való partnerség terén 14 rövid-, közép- és hosszú távú cselekvési irányt határoz meg. Az éghajlati partnerség kialakítása és nyomon követése érdekében a NAS a következő intézkedéseket tartalmazza:
– Az érintett igazgatási szakemberek segítségével értékelni kell a NATéR-ra épülő információs, tanácsadási és szemléletformálási program használhatóságát.
– Rendszeresen közvélemény-kutatásokat kell végezni a klímatudatossággal kapcsolatban, amelyek része kell, hogy legyen a médián keresztül kapott információk hatásának mérése is.
– Az éghajlatváltozás megelőzésével és az alkalmazkodással kapcsolatos szempontok oktatási-képzési integrálása érdekében:
– elemezni kell a kerettanterveket, a felsőoktatási képzési követelményeket, valamint a tanárképzés rendszerét az éghajlatváltozással és fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletformálás további erősítése érdekében, valamint
– át kell világítani a közigazgatási vizsgák anyagait a fenntarthatósággal, éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek szempontjából.
– Az éghajlati partnerség nyomon követésére indikátorrendszert kell kialakítani a következő területeken:
– a Klímabarát Magyarország Évtized program szemléletformálási hatásának monitoringja,
– a mintaprojektekkel kapcsolatos tevékenységek eredményességének mérése,
– a hálózati együttműködés hatékonyságának, eredményességének mérése.
CSELEKVÉSI IRÁNYOK ALÁGAZATONKÉNT:
A HDÚ, a NAS és a Partnerség az Éghajlatért Szemléletformálási Terv egyaránt meghatároznak részletekbe menő, hosszú, közép- és rövidtávú cselekvési irányokat. Ezeket a NÉS-2 III.5.1.–5.8.; a IV.7.1.–7.9.; valamint az V.2.2.-V.2.9. fejezetei tartalmazzák, a következő alágazati bontásban:
Hazai Dekarbonizációs Útiterv | ||
– Villamosenergia-termelés; – Épületszektor; | – Mezőgazdaság; – Erdők szénmegkötése; | |
– Ipar; – Hulladékgazdálkodás; | – Szén-dioxid leválasztás, tárolás és hasznosítás. | |
– Közlekedés; | ||
Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia | ||
– Emberi egészség; | – Épített környezet, terület- és | |
– Vízgazdálkodás; – Katasztrófavédelem, biztonságpolitika; – Mezőgazdaság, vidékfejlesztés | településfejlesztés, és -rendezés, települési infrastruktúra; – Energiagazdálkodás; | |
– Természetvédelem – Erdőgazdálkodás | – Turizmus. | |
Partnerség az Éghajlatért Szemléletformálási Cselekvési Terv | ||
– A NÉS-2 érvényre juttatása a közigazgatásban; – Partnerség a médiával; – Szemléletformálás és gyakorlati nevelés az | – Mintaprojektek; – Hálózatépítés kormányzati, gazdasági, civil, tudományos és egyházi szereplők | |
oktatásban; – Partnerség az egyházakkal; | bevonásával; – Alkalmazkodással kapcsolatos | |
– Komplex klímatudatossági kampányok; | kormánytisztviselői képzések. |
INTÉZKEDÉSEK A NÉS-2 VÉGREHAJTÁSÁRA
A NÉS-2 végrehajtásának első és legfontosabb lépése az első Éghajlatváltozási Cselekvési Terv (ÉCsT) kidolgozása, majd az annak keretében megfogalmazott feladatok végrehajtása; ugyanakkor ezen túlmenően mitigációs és adaptációs bontásban is felmerülnek rövidtávon olyan feladatok, amelyek megoldása a végrehajtás kezdeti lépéseként kulcsfontosságú. A követezőkben ezek szerepelnek, hármas bontásban, először az általánosabb jellegű feladatokat érintve, majd a dekarbonizációs, végül az alkalmazkodási feladatokat véve sorra.
– A NÉS-2 és részelemei (HDÚ, NAS) megvalósításának operatív dokumentumai a háromévente készítendő Éghajlatváltozási Cselekvési Tervek. Ezek tartalmi szempontjairól külön kormányhatározat készítése javasolt.
– Javasolt az I. ÉCsT keretében kidolgozni a NÉS-2 Monitoring és Értékelési Tervét is. Ennek kapcsán az V.5. fejezet szolgál információkkal.
– Az I. ÉCsT (2018–2020) kidolgozásának 2018-ban kell megtörténnie, ezt követheti a tervben foglaltak végrehajtása.
Az éghajlatvédelmi támogatáspolitika végrehajtása során javasolt hangsúlyosan figyelembe venni az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció – éghajlati adaptációhoz kapcsolódó – átfogó és specifikus célkitűzéseit.
A HAZAI DEKARBONIZÁCIÓS ÚTITERV VÉGREHAJTÁSA
A mindenkori aktuális Éghajlatváltozási Cselekvési Terven belül ajánlott egy Dekarbonizációs Program − mint a HDÚ fő végrehajtási eszközének − kidolgozása. Ennek részeként:
– a jelentős ÜHG kibocsátás-csökkentési potenciállal rendelkező ágazatok szakmapolitikai programjai dekarbonizációs szempontú, indikátor alapú értékelési módszertanának kidolgozása;
– a HDÚ előrehaladását nyomon követő indikátorok kidolgozása;
– az aktuális ÉCsT időszakában megvalósuló, a HDÚ cselekvési irányainak megfelelő intézkedések, beavatkozások bemutatása;
Kulcsfontosságú a kapcsolódó ágazati, területi és horizontális stratégiai tervdokumentumok kidolgozása/felülvizsgálata során a HDÚ-ban rögzített célok és cselekvési irányok figyelembe vételének biztosítása.
Az ÉCsT Dekarbonizációs Programjának kidolgozása során kiemelt figyelmet kell fordítani a Nemzeti Energiastratégia, a Nemzeti Közlekedési Stratégia, a Nemzeti Reform Program, a Nemzeti Erdőprogram, a IV. Nemzeti Környezetvédelmi Program és a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia célkitűzéseivel való összhang megteremtésére.
A NEMZETI ALKALMAZKODÁSI STRATÉGIA VÉGREHAJTÁSA
A mindenkori aktuális Éghajlatváltozási Cselekvési Terven belül javasolt egy Alkalmazkodási Program, mint a NAS fő végrehajtási eszközének kidolgozása. A dokumentum keretében ki kell dolgozni:
– a klímaváltozás hatásainak kitett ágazatok szakmapolitikai programjainak alkalmazkodási szempontú, indikátor alapú értékelési módszertanát;
– a területi és ágazati sérülékenység leképezésén alapuló, a NAS előrehaladását nyomon követő indikátorkészletet;
– az aktuális ÉCsT időszakában megvalósuló, a NAS cselekvési irányainak megfelelő intézkedések, beavatkozások körét.
A szakpolitikai döntés-előkészítésben (különösen a mezőgazdaságban, vízgazdálkodásban, energetikában, katasztrófavédelemben) be kell vezetni az alkalmazkodási intézkedéseket megalapozni képes éghajlati szempontú kockázatértékelést.
Az ÉCsT Alkalmazkodási Programjának kidolgozása során kiemelt figyelmet kell fordítani a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia, a IV. Nemzeti Környezetvédelmi Program, valamint a IV. Nemzeti Természetvédelmi Alapterv, továbbá a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia célkitűzéseivel való összhang megteremtésére.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia előrehaladásáról szóló, kétévenként készülő Monitoring Jelentés keretében javasolt a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégiával való összhang értékelése.
A Stratégiában foglalt klímavédelmi fejlesztések támogatása Magyarországon alapvetően két forrásból eredeztethető. Egyrészt a nemzetközi kvótaértékesítésből származó bevételek biztosítják a háztartási energiahatékonysági és épületenergetikai beruházások ösztönzését, másrészt az EU költségvetéséből a hazai operatív programokon keresztül jut forrás a közösségi (állami, önkormányzati, egyházi és civil) és vállalkozói energiahatékonysági és megújuló energetikai, valamint alkalmazkodási fejlesztések támogatására. Az Uniós források hazai keretét és felhasználási szabályait a Partnerségi Megállapodás, az egyes alapokból finanszírozott fejlesztések szakterületeit pedig az operatív programok rögzítik. A kvótabevételekből származó források felhasználása kapcsán az Éhvt. 10. § (4) bekezdése, illetve az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: Ühgtv.) 26. §-a és 38. § (5) bekezdése az irányadó.
UNIÓS FORRÁSOK
Az Új Széchenyi Terv keretében a különböző szakpolitikák az operatív programokon keresztül érvényesítik támogatáspolitikájukat; ezt egészítik ki az agrár- és vidékfejlesztési programok környezetvédelmi és klímavédelmi támogatásai. 2007–13 között az operatív programok klímaváltozáshoz kapcsolódó, közvetett, szinergikus hatásait jelentősen csökkentette, hogy az OP-k tervezésekor még nem volt horizontális szempont az éghajlatváltozás hatásainak megelőzése és/vagy mérséklése. Kevésbé játszott még meghatározó szerepet a tervezéskor az adaptációs intézkedések azonosítása. Ugyanakkor elsősorban a megújuló energetikai és energiahatékonysági konstrukciók számos esetben túligényeltek voltak (pl. KEOP 4. és 5. prioritások, amelyekbe pótlólagosan más operatív programokból kellett forrást átcsoportosítani).
A 2014 és 2020 közötti programidőszak során kiemelt figyelmet kap az éghajlatváltozás témaköre, az ESB alapok támogatásainak legalább 20%-át ugyanis e célra kell fordítani a szabályozások szerint. A rendelkezésünkre álló uniós fejlesztési forrásokat a Bizottság által meghatározott 11 tematikus fejlesztési célnak megfelelően kialakított pályázati programok keretében kell odaítélni. A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság alkalmazását célzó mitigációs, továbbá az alkalmazkodási célú támogatások a Környezeti és Energiahatékonysági (KEHOP) mellett a Terület- és Településfejlesztési (TOP), a Gazdaságfejlesztési és Innovációs (GINOP), továbbá a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programokban (VEKOP), az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Programban (IKOP) és a Vidékfejlesztési Programban (VP) érhetők el.
Mitigációs intézkedések megjelenése a 2014–2020 időszak magyarországi operatív programjaiban
Operatív program | Prioritás-tengely | Intézkedés(ek) | |
KEHOP | Települési vízellátás, szennyvíz-elvezetés és –tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztése | – Szennyvíziszap optimális hasznosítása érdekében szükséges beruházások, fejlesztések energiahatékonysági elemekkel | |
Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások alkalmazása | – Hálózatra termelő, nem épülethez kötött megújuló energiaforrás alapú zöldáram-termelés elősegítése – Épületek energiahatékonysági korszerűsítése megújuló energiaforrások alkalmazásának kombinálásával – Távhő- és hőellátó rendszerek energetikai fejlesztése, illetve megújuló alapra helyezése; | ||
GINOP | Energia | – Vállalkozások energiahatékonyság növelését és megújuló energia felhasználását célzó fejlesztéseinek támogatása | |
Pénzügyi eszközök | – Megújuló energia és energiahatékonyság támogatása | ||
TOP | Alacsony CO2 kibocsátású gazdaságra való áttérés kiemelten városi területeken | – Fenntartható települési közlekedésfejlesztés – Önkormányzatok energiahatékonyságának és a megújuló energia-felhasználás arányának a növelése | |
Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban | – Önkormányzatok energiahatékonyságának és a megújuló energiafelhasználás arányának növelése – Fenntartható városi közlekedésfejlesztés | ||
VEKOP | Az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat és a megújuló energiák felhasználásának támogatása | – Vállalkozások energiahatékonyság-, valamint megújuló energia növelését célzó fejlesztéseinek támogatása – Energiahatékonyság és megújuló energia felhasználás növelését célzó projektek külső forrásbevonási lehetőségeinek javítása a Közép-magyarországi régióban – Fenntartható közlekedésfejlesztés | |
IKOP | Nemzetközi TEN-T közúti elérhetőség javítása | – Országhatárok elérésének javítása a magyarországi TEN-T úthálózaton | |
Nemzetközi TEN-T vasúti és vízi elérhetőség javítása | – Hazai TEN-T vasútvonalakon az utazási idő csökkentése – A dunai hajózás biztonságának javítása | ||
Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása | – KMR városi-elővárosi közösségi közlekedési teljesítményének megőrzése – A vidéki városi-elővárosi közösségi közlekedési teljesítményének megőrzése |
Forrás: a hazai 2014–2020 operatív programok alapján saját szerkesztés
Az operatív programok között is kiemelkedő a KEHOP szerepe, amelynek közvetlenül három tengelye, de közvetve a fennmaradó kettő is kapcsolódik a klímapolitikához. Kiemelendő az OP 5. tengelye, amely a hálózatra termelő, nem épülethez kötött megújuló energiaforrás alapú zöldáram-termelés elősegítését, az épületek energiahatékonysági korszerűsítését, a távhő- és hőellátó-rendszerek energetikai fejlesztését és megújuló alapra helyezését, illetve szemléletformálási programokat támogatja. A felsoroltakon kívül a KEHOP 1. prioritástengelyének első kettő és negyedik intézkedése (Vízgazdálkodással és az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos adat- és tudásbázisok fejlesztése; Hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek elősegítése; A vizek okozta kártételekkel szembeni ellenálló-képesség javítása), közvetve pedig a szennyvíziszap hasznosítását is szolgáló II.3. intézkedés (Szennyvíziszap optimális hasznosítása érdekében szükséges beruházások, fejlesztések energiahatékonysági elemekkel) és a III.1.–2. intézkedések hulladékgazdálkodási irányai kapcsolhatók a klímaváltozás hatásait mérséklő vagy az ahhoz való alkalmazkodást segítő tématerületekhez.
Az operatív programok közötti lehatárolások eredményeképpen az energetika területét érintő K+F+I tevékenységek, valamint a vállalkozások (kkv-k) épülethez kapcsolódó megújuló energiafelhasználásának növelését célzó fejlesztései, illetve a termelési, technológiai folyamatok energiaellátását biztosító megújuló alapú energiafelhasználás fejlesztései a GINOP-on belül kerülnek támogatásra.
Alkalmazkodási intézkedések megjelenése a 2014–2020 közötti időszak magyarországi operatív programjaiban
Operatív program | Prioritástengely | Alkalmazkodási intézkedés(ek) | |
KEHOP | Klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás | – Vízgazdálkodással és az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos adat- és tudásbázisok fejlesztése – Hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek elősegítése – Vízkészletekkel történő fenntartható gazdálkodás feltételeinek javítása – A vizek okozta kártételekkel szembeni ellenálló képesség fejlesztése – Dombvidéki vízgazdálkodás feltételeinek javítása, tározók építése | |
Természetvédelmi és élővilág-védelmi fejlesztések | – A természetvédelmi helyzet javítását és a leromlott ökoszisztémák helyreállítását célzó élőhely-fejlesztés – A természetvédelmi kezelés infrastrukturális feltételeinek javítása – A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok | ||
Energiahatékonyság növelése, megújuló energiaforrások alkalmazása | – Szemléletformálási programok | ||
TOP | Vállalkozásbarát, népesség- megtartó településfejlesztés | – Gazdaságélénkítő és népességmegtartó településfejlesztés (városi közterületek család- és klímabarát megújítása, városi zöld környezet fejlesztése, belterületi csapadékvíz-elvezetés, szemléletformálás) | |
Fenntartható városfejlesztés a megyei jogú városokban | – Gazdaságélénkítő és népességmegtartó városfejlesztés | ||
VEKOP | Turisztikai és természetvédelmi fejlesztések | – A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok – A természetvédelmi helyzet javítását és a leromlott ökoszisztémák helyreállítását célzó élőhely-fejlesztés |
Forrás: a 2014–2020 hazai operatív programok alapján saját szerkesztés
Alkalmazkodás (pl. városi és települési zöldfelületetek család- és klímabarát megújítása, zöldterületek minőségi fejlesztése, szemléletformálás) és mérséklés (pl. önkormányzati intézmények energiahatékonyságának és megújuló energiafelhasználásának javítása, fenntartható közlekedésfejlesztés) egyaránt megjelenik a településfejlesztési beavatkozások kapcsán a TOP és a VEKOP programokban. Az IKOP a mitigáció szempontjából játszik fontos szerepet a közlekedési eredetű kibocsátások csökkentését eredményező közlekedésfejlesztési, vasút- és vízi közlekedési infrastruktúra-fejlesztési beruházásokra irányuló támogatási forrásaival.
A Vidékfejlesztési Program energiahatékonyságot javító, illetve az erdőborítást növelő intézkedésein kívül túlnyomórészt alkalmazkodási intézkedésekkel kapcsolatba hozható beavatkozásokat nevesít. Ilyenek az élőhely-fejlesztés, a természeti károkra felkészülés, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklése komplex vízgazdálkodási beavatkozások alkalmazásával, a klímaváltozáshoz alkalmazkodó, vízvisszatartáson alapuló vízgazdálkodás fejlesztése és a környezeti terhelés csökkentése, a természeti erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodás és klímareziliencia, az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást ösztönző intézkedések, vagy a helyi gazdaságfejlesztés.
Mitigációs célú beavatkozások megjelenése a 2014–2020 közötti időszak magyarországi Vidékfejlesztési Programjában
Operatív program | VP intézkedés | VP művelet/alintézkedés | |
VP | Beruházások tárgyi eszközökbe | – Az energiafelhasználás hatékonyságának javítása a kertészeti ágazatokban – Kisméretű gabonatárolók és gabonaszárítók építése, energiahatékonyságuk fejlesztése – Az energiafelhasználás hatékonyságának javítása az állattenyésztési ágazatokban – Erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban | |
Az erdőterületek fejlesztésére és az erdők életképességének javítására irányuló beruházások | – Erdősítés támogatása – Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek – Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások |
Forrás: a 2014–2020 Vidékfejlesztési Program és a Széchenyi 2020 VP Kézikönyv alapján saját szerkesztés.
Alkalmazkodási célú beavatkozások megjelenése a 2014–2020 közötti időszak Vidékfejlesztési Programjában
Operatív program | VP intézkedés | VP művelet/alintézkedés | |
VP | Beruházások tárgyi eszközökbe | – A vízvisszatartás létesítményeinek támogatása fenntartható vízkészlet- gazdálkodás biztosításával – Üzemen belüli mezőgazdasági területekhez kapcsolódó meliorált utak kialakítása – Vízfelhasználás hatékonyságát javító öntözéses gazdálkodás fejlesztése – Fiatal Gazdák öntözéses gazdálkodásának üzemen belüli fejlesztése, meliorációs beavatkozások – Az agrár-környezetvédelmi, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos célok teljesítéséhez kapcsolódó nem termelő beruházásokhoz nyújtott támogatás (vízvédelmi beruházások, élőhely-fejlesztési célú nem termelő beruházások) | |
A természeti katasztrófák és katasztrófa-események által károsított mezőgazdasági termelési potenciál helyreállítása és megfelelő megelőző intézkedések | – Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása | ||
Az erdőterületek fejlesztésére és az erdők életképességének javítására irányuló beruházások | – Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása – Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése – Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások – Erdősítés támogatása | ||
Agrár-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos műveletek | – Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések – Növényi genetikai erőforrások megőrzése támogatás – Állati Genetikai erőforrások megőrzése támogatás | ||
Ökológiai gazdálkodás | – Ökológiai gazdálkodás | ||
NATURA 2000 kifizetések és a Víz keret-irányelvhez kapcsolódó kifizetések | – Kompenzációs kifizetések erdőgazdálkodási Natura 2000 területeken – A Natura 2000 mezőgazdasági területek tekintetében biztosított kompenzációs kifizetések | ||
Erdő-környezetvédelmi és klímavédelmi kifizetések | – Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése és fejlesztése – Erdő-környezetvédelmi és éghajlattal kapcsolatos szolgáltatások és természet-megőrzés | ||
Együttműködés | – Az éghajlatváltozás mérséklése vagy az ahhoz való alkalmazkodás céljából végrehajtott közös fellépésekhez, illetve a környezetvédelmi projektekre és alkalmazásban lévő környezetvédelmi gyakorlatokra irányuló közös megközelítésekhez nyújtott támogatás | ||
Kockázatkezelés | – Termény-, állat- és növénybiztosítás támogatása | ||
LEADER helyi fejlesztések támogatása | – Helyi gazdaság megerősítése – A természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás kialakítása és a klímarezíliencia fejlesztése |
Forrás: 2014–2020 Vidékfejlesztési Program és Széchenyi 2020 VP Kézikönyv alapján saját szerkesztés.
Az operatív programok esetében támogatási részterületek szerint is összesíthetjük a klímacélokra allokált forrásokat. A táblázatok elkészítése során alkalmazott módszertan lényege a „BIZOTTSÁG 215/2014/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2014. március 7.)” dokumentumban foglalt dimenziókódok használatán, illetve ennek I.sz. Melléklete 1. táblázatának „Az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések támogatási összegeinek kiszámítására vonatkozó együttható” oszlopán alapul. Itt kerültek meghatározásra ugyanis azok az együtthatók, melyek alapján adott támogatási területre meghatározható, hogy hány %-ban (pl. 100%, 40%, 0%) szolgál mitigációs/adaptációs célokat az OP adott prioritásában az adott dimenziókódú területre allokált pénzösszeg. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy az Éves Fejlesztési Keret dokumentumokban a következő táblázatokban jelzett összegekhez képest az esetleges átcsoportosítások következtében eltérés lehet.
Látható, hogy mitigáció esetében közcélú energiahatékonysági és demonstrációs projektek, az épületállomány energetikai megújítása, a biomassza alapú energiatermelés és az intelligens közlekedésfejlesztés mondhatja magáénak a legnagyobb abszolút értékű támogatásokat; a különböző megújuló energiatermelési beruházás-típusok mellett pedig a tiszta városi közlekedés támogatása fordul elő a legtöbb OP-ban. Mitigációs célú beruházásokat legnagyobb mértékben KEHOP, emellett kisebb mértékben a GINOP és a TOP is támogat.
Mitigációs támogatások a 2014–2020 közötti időszak magyarországi operatív programjaiban (millió euró)
Megjegyzés: A táblázat az elfogadott 2014–2020 közötti időszaki magyarországi Operatív Programok és a bennük meghatározott beavatkozási területi dimenziókódok adatai alapján készült. Az ÉFK dokumentumokban a táblázatban jelzett összegekhez képest az esetleges átcsoportosítások következtében eltérés lehet.
Forrás: a 2014–20 időszaki hazai operatív programok alapján saját szerkesztés.
Az alkalmazkodási támogatások közül az éghajlatváltozási alkalmazkodás és kockázatkezelés, valamint a biodiverzitás megőrzése/zöld infrastruktúra-fejlesztés jelentkezik a legtöbb OP-ban; a legnagyobb abszolút támogatásérték az előbbire jut. A KEHOP szerepe itt is kiemelkedő.
Adaptációs támogatások a 2014–2020 közötti időszak magyarországi operatív programjaiban (millió euró)
Megjegyzés: A táblázat az elfogadott 2014–2020 közötti időszaki magyarországi Operatív Programok és a bennük meghatározott beavatkozási területi dimenziókódok adatai alapján készült. Az ÉFK dokumentumokban a táblázatban jelzett összegekhez képest az esetleges átcsoportosítások következtében eltérés lehet.
Forrás: a 2014–20 időszaki hazai operatív programok alapján saját szerkesztés.
Az Európai Területi Együttműködés (ETE) a kohéziós politika egyik célkitűzéseként biztosít keretet közös fellépések végrehajtására és szakpolitikai tapasztalatcserére a különböző tagállamok között nemzeti, regionális és helyi szinteken. Az ETE három programtípusa a 2014–2020 programidőszakra: a határokon átnyúló, a transznacionális és az interregionális együttműködések támogatása. A programperiódusra magyar részvétellel hét határ menti, kettő transznacionális és négy interregionális program került kidolgozásra. A magyarországi határ menti programokban rendre megjelennek a NÉS-2 célkitűzéseinek megvalósításához is jelentősen hozzájáruló olyan tematikus célkitűzések, fejlesztési területek, mint a környezetvédelem, a klímaváltozás hatásai elleni küzdelem, az erőforrások hatékonyságának elősegítése, a fenntartható közlekedés elősegítése, a vízgazdálkodás fejlesztése; a kulturális és természeti örökségvédelem; a biodiverzitás és talajvédelem; az elmozdulás az alacsony széndioxid kibocsátású gazdaság felé. Kiemelendők még a programtípusok közül a régiók közötti együttműködési programok, amelyek keretén belül kiemelt hangsúlyt kap az innovációval, és városfejlesztéssel kapcsolatos jó gyakorlatok megosztása mellett az energiahatékonyság kérdésköre is.
Az Európai Unió a soros magyar elnökség ideje alatt fogadta el a Duna Makro-Regionális Stratégiát (Duna Régió Stratégia), melynek célja a folyó menti makrorégió fenntartható fejlesztése, természeti területeinek, tájainak és kulturális értékeinek védelme. Végrehajtásában kilenc EU-tagállam és öt EU-n kívüli ország vesz részt. A Program a 2014–2020 közötti időszakra az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 202,1 millió euró, az Előcsatlakozási Eszközből (IPA) 19,8 millió euró, az Európai Szomszédsági Eszközből (ENI) 10 millió euró uniós forrás fölött diszponál. Az uniós forráskeretet a partnerországok nemzeti hozzájárulásai, valamint projektszintű társfinanszírozása egészítik ki, így összesen hozzávetőlegesen 273 millió euró összköltségvetéssel rendelkezik majd a Duna Transznacionális Program. A DMRS 11 prioritási területe közül öt is kapcsolatba hozható a NÉS-2 célkitűzései és cselekvési irányai által kijelölt tematikákkal [1) A mobilitás és intermodalitás fejlesztése; 2) A fenntartható energia használatának ösztönzése; 4) A vizek minőségének helyreállítása és megőrzése; 5) Környezeti kockázatok kezelése; 6) Biodiverzitás, a táj, valamint a levegő- és talajminőség megőrzése].
A 2014–2020-as programozási időszakban rendelkezésre álló, egyéb közvetlen közösségi források jellemzően innovációs, kutatás-fejlesztési projektekre fordíthatók, melyek közül energetikával, illetve környezetvédelemmel a Horizon2020 program foglalkozik.
2014–2020 között is folytatódik a LIFE program * , mely 1992 óta mintegy 4700 sikeres projektet támogatott annak érdekében, hogy a tagállamok által közösen kitűzött környezetvédelmi célok a köz- és magánszféra aktív együttműködésével valósulhassanak meg. Az Európai Bizottság a költségvetési időszakra mintegy 3,4 milliárd euró pályázati összeget különített el olyan új, innovatív megoldások, kutatások és bevált gyakorlatok támogatására, melyek az EU környezet-, természet- és éghajlatvédelmi politikájának megvalósításában példamutatóak és EU-s szinten hozzáadott értéket képviselnek. A Bizottság továbbá annak érdekében, hogy a tagállamok hatékonyabban vehessenek részt a programban, 2014-ben először lehetőséget adott arra, hogy a 2010 és 2012 között kevesebb sikeres LIFE pályázattal rendelkező tagállamok kapacitásépítést célzó projekttámogatást nyerhessenek el. E programban hazánk pályázata (LIFE14 CAP/HU/000010) is sikeresen szerepelt, így az Európai Bizottság támogatási szerződést írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal 2015 decemberében, mely elősegíti a legjobb gyakorlatok tagállamok közötti megosztását és hatékonyabb környezetvédelmi befektetéseket ösztönöz Magyarország és a többi uniós állam között. A LIFE program kormányzati felelősei a természetvédelemért, valamint az éghajlat-politikáért felelős tárcák.
A NER300 program keretében az Európai Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve alapján a 2013–2020 közötti kereskedési időszakban kiemelt cél a szén-dioxid környezetvédelmi szempontból biztonságos leválasztására és geológiai tárolására, valamint a megújuló energiaforrások hasznosítására irányuló innovatív technológiák demonstrációs projektjeinek támogatása, amelyre 300 millió kibocsátási egységet különítettek el. A program forrásai mára nagyrészt kimerültek, azonban az ETS irányelv 2018 áprilisában hatályba lépett módosítása * értelmében a program kibővített hatállyal és kerettel a jövőben is folytatódik Innovációs Alap néven. A mechanizmus működését részletesen a NÉS-2 V. 1.1 fejezete mutatja be.
2011-ben írták alá Norvégia, Izland és Liechtenstein képviselőivel a mintegy 40 milliárd forint felhasználását lehetővé tevő, az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok végrehajtásáról szóló aktuális megállapodásokat. A 2016-ig felhasználható forrásokat a három donor ország, Norvégia, Izland és Liechtenstein a szolidaritás jegyében bocsátja Magyarország rendelkezésére; a források mintegy 97%-át Norvégia biztosítja. A megállapodások a környezetvédelem területén megvalósuló együttműködéseknek kiemelt figyelmet szentelnek. A kutatás-fejlesztés és a civil szervezetek kapacitásfejlesztése mellett a legnagyobb összegű támogatás (mintegy 12 milliárd forint / 44,3 millió euró) a „zöld ipari innováció”, az energiahatékonyság, a klímaváltozás elleni küzdelem és a megújuló energia célterületekre fordítható. 2013. június 6-án került jóváhagyásra az EGT Alkalmazkodás az Éghajlatváltozáshoz programja. A program magyarországi alapkezelője a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC); keretösszege 7 010 000 euró, megvalósítása 2017. április 30-ig tartott. A program alapvető célja az volt, hogy mélyítse az éghajlatváltozás hatásairól és a jövőben esetlegesen felmerülő problémákról az ismereteket, növelje a társadalom tudatosságát és elősegítse az éghajlatváltozás várható káros következményeit csökkenteni képes mintaprojektek bemutatását.
Az EBRD–ELENA eszköz az EU Intelligens Energia Programja (IEE II) keretein belül az EU 20–20–20 célok megvalósulását szolgálja Bulgária, Horvátország, Észtország, Macedónia, a volt Jugoszláv Köztársaság, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia területén. Célja a helyi és regionális hatóságok és egyéb közintézmények által a fenntartható energetika területén megvalósítandó beruházások finanszírozási forrásainak előkészítése és mobilizálása. Az eszköz a megvalósítandó beruházások előkészítéséhez és kivitelezéséhez szükséges technikai együttműködés teljes költségének 90%-át fedezi. Az eszköz 5 különböző, az EBRD által támogatott energiahatékonysági beruházáshoz nyújt finanszírozást: önkormányzati építkezések; távfűtés-modernizáció; városi közlekedési beruházások; helyi infrastruktúra-fejlesztés; közműfejlesztés.
A NÉS-2 által meghatározott célkitűzések, fejlesztési, cselekvési irányok megvalósulásához alkalmazható források között továbbá érdemes megemlíteni a szintén az Intelligens Energia Európa Program keretében finanszírozott, a megújuló energiák alkalmazását (ALTENER), energiahatékonyság növelését (SAVE), valamint a fenntartható közlekedés fejlesztését (STEER) célul kitűző programokat is.
HAZAI FORRÁSOK
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Kiotói Jegyzőkönyve bevezette a csatlakozott fejlett államok közötti nemzetközi kvótakereskedelmet, azaz az üvegház hatású gázok kibocsátási jogainak adás-vételét. Magyarország jelentős kvótatöbblettel rendelkezik, 2008-ban a világon először értékesített kvótákat. Az Éhvt., majd a törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet, * illetve a kvótaszerződések alapján a kiotói egységek értékesítéséből származó bevétel az ún. Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) keretében került klímavédelmi felhasználásra. Az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszerének (EU ETS) kvótabevételei felhasználása céljából 2013-ban létrejött a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer (ZFR).
A klímapolitika területén 2014-ben szervezeti változások zajlottak le, amelyek következtében a kvótabevételek is megosztásra kerültek. Az Éhvt. 10. § (4) bekezdése alapján a kiotói egységek átruházásából 2015. január 1-jét követően keletkezett bevétel 50%-ának felhasználása, továbbá az Ühgtv. 26. § (1) bekezdése értelmében az EU ETS helyhez kötött létesítményei által használt kibocsátási egységek (EUA kvóták) bevételének negyede, míg a légiközlekedés által az EU ETS-ben használt légiközlekedési kibocsátási egységek (EUAA kvóták) bevételének fele a Gazdasági Zöldítési Rendszer (GZR) keretében történik. Az EUA bevétel fele a központi költségvetésbe kerül, továbbá az EU ETS hatálya alá nem tartozó ágazatok ESD (AEA) egységeinek értékesítésével elérhető bevétel felhasználásáról az Ühgtv. 38. § (5) bekezdése alapján a Kormány dönt.
A kiotói egységek értékesítéséről kötött szerződések és az Éhvt. is előírja, hogy e kibocsátási egységek értékesítésének bevételeit kizárólag az ÜHG-kibocsátás csökkentésére lehet fordítani. Az uniós kvóták eladásából származó bevételt pedig a hazai törvényi szabályozás szerint 50%-ban kell kibocsátáscsökkentésre és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra költeni.
A ZBR és a ZFR/GZR alapelvei közé tartozik, hogy csak olyan intézkedéseket támogat, amelyekkel a legjelentősebb mértékben csökkenthető az üvegházhatású gázok kibocsátása, így alprogramjaik tekinthetők a klímavédelmi szempontokat leginkább előtérbe helyező támogatási programoknak Magyarországon. Legfőbb céljuk az energiamegtakarításra, illetve üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló beruházások támogatása a magánszemélyek, a társasházak, a lakásszövetek, az önkormányzatok és vállalkozások körében.
A GZR forrásait az elektromobilitás terjesztésére, míg a ZBR és a ZFR forrásait az Otthon Melege Program energiahatékonysági pályázataira (háztartási gépek cseréje, épületenergetikai korszerűsítések), illetve nemzetközi és hazai klímapolitikai célokhoz hozzájáruló projektek előkészítésére és megvalósítására fordították.
Az épületkorszerűsítés kiemelkedő fontosságú a klímavédelemben, mivel az épületekhez kapcsolódó kibocsátások adják a teljes hazai szén-dioxid-kibocsátás 30%-át. Az épületekhez kapcsolódó energiahatékonysági programok megvalósítása nemcsak az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkenését eredményezi, hanem számos egyéb területre is pozitív hatással van. Ilyen a társadalmi jólét, az energiabiztonság és a lakosság egészségi állapotának javulása; az energiaszegénység csökkenése; az ingatlanok piaci értékének emelkedése; a foglalkoztatási mutatók kedvező irányú változása; új üzleti lehetőségek megteremtése.
A VÉGREHAJTÁS ÜTEMEZÉSE
Háromévente készülő Cselekvési Tervekkel számolva, valamint azzal a feltételezéssel élve, hogy 2018-ban a NÉS-2-t az Országgyűlés elfogadja, a dokumentumban foglaltak az alábbi ábra által vázolt időrendben valósulhatnak meg.
A Stratégia időkerete a NÉS-2 II.3.3. fejezetben már bemutatottak szerint 2018–2030 évekre terjed ki (kitekintéssel 2050-re), és háromféle időtávval számol a tervezés során. A rövidtávú célok az I. Éghajlatváltozási Cselekvési Terven keresztül, illetve a NÉS-2 záró részében felsorolt „Aktuális feladatok” végrehajtásán keresztül realizálódnak; középtávon a NÉS-2 átfogó és specifikus céljainak szükséges teljesülniük, míg a hosszabb távú célkitűzések 2050-ig előretekintő horizonttal valósulhatnak meg. Az ütemezési táblázatban feltüntettük a Stratégia ütemezett on-going és utólagos értékeléseinek időpontjait is. Az ütemezett értékelések-felülvizsgálatok eredményei az aktuális ÉCsT-k kapcsán hasznosulhatnak. A NÉS-2 időszaka alatt 4 darab, egyenként hároméves időszakokat felölelő Éghajlatváltozási Cselekvési Terv készül (2018–20; 2021–23; 2024–26; 2027–29).
A VÉGREHAJTÁS INT ÉZMÉNYI KERETEI
A Stratégia és a kapcsolódó cselekvési tervek végrehajtásának fő intézményi pillére a klímapolitikáért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium, továbbá szakmai közreműködőként a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat. A NÉS-2 és az említett dokumentumok folyamatos figyelemmel kísérése, időszakonkénti felülvizsgálata és a visszacsatolások tervezési és döntéshozatali mechanizmusokba való integrációja szintén a klímapolitikáért felelős minisztérium hatásköre, a felülvizsgálat jövőbeni irányításán és a közreműködő szervezetek koordinálásán keresztül.
A NÉS-2 elfogadásának és megvalósításának ütemezése
Forrás: saját szerkesztés
A PARTNERSÉG ÉRVÉNYESÍTÉSE A VÉGREHAJTÁSBAN
Már a NÉS-2 V.2. fejezete jelezte: a tervezési folyamatot a releváns partnerek a kezdettől fogva segítették és nyomon követhették. A tervezés során biztosított társadalmasítást és partnerséget azonban a végrehajtás során is érvényesíteni szükséges: biztosítva az érintettek széleskörű, szakpolitikai és társadalmi konszenzust garantáló bevonását. A végrehajtás szereplői igen sokfélék, így a biztosítandó horizontális szakpolitikai integráció a törvényhozástól kezdve a közigazgatási dolgozók éghajlatváltozási ismereteinek elmélyítésén keresztül a szakértői, intézményi hálózatok, adatbázisok kialakításáig terjed, az állami szektortól kezdve a vállalkozói szférán át a civil szektorig bezárólag.
Az állami szervek elsődleges feladatai közt jelennek meg a megfelelő jogszabályi keretrendszer biztosítása, az éghajlati és zöldgazdaság-fejlesztési ügyekre, ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzésére kiemelt hangsúlyt helyező pályázati struktúra és programok kialakítása, a kapcsolódó intézményrendszer megszervezése és működtetése, és az ellenőrző hatóságok, hivatalok kialakítása, felhatalmazása. A területi és helyi önkormányzatok helyi és térségi szinten töltenek be hasonló funkciót, rendeletek és pénzügyi ösztönzők kidolgozásával, helyi adók kivetésével, a klímabarát településrendezés és -fejlesztés feltételeinek biztosításával, a saját hatáskörbe tartozó cégek klímatudatos irányításával járulva hozzá az eredményekhez.
Az üzleti szektor szereplői a különböző üzleti tervek, szabványok klímatudatos felülvizsgálatával, az újszerű megoldásokat kereső szemlélettel, helyi alapanyagok használatával és helyi munkaerő foglalkoztatásával, takarékos erőforrás-gazdálkodással, valamint helyi klímaprogramok és akciók társfinanszírozóiként vehetik ki részüket az alkalmazkodásból és mérséklésből.
A civil, egyházi és kulturális szervezetek elsősorban közösségüket szervező aktivitásukkal, a helyi értékek tiszteletét és értékek megőrzését középpontba helyező szemléletükkel, a kapcsolódó információterjesztéssel és szemléletformálással, jó gyakorlatok bemutatásával járulhatnak hozzá a NÉS-2 végrehajtásához. A különböző szakmai szervezetek, kamarák az érdekeltek mozgósításában, megszervezésében, oktatásában-képzésében vehetnek részt, a szemléletformálási és jó gyakorlat-megosztási feladatokból is részt vállalva. A fenti szereplők által megmozgatott lakosság az említetteken túl saját maga is sokat tehet a Stratégia céljainak megvalósulásáért: tudatos fogyasztási magatartási minták követésével, erőforrás-takarékos életmóddal, proaktív alkalmazkodási megoldásokkal, a fenntarthatóságot középpontba helyező szemlélettel.
Kiemelt partner lehet a média (az írott és online sajtó, egyéb csatornák, közösségi médiafelületek) is a végrehajtás során, a megelőzést középpontba helyező kampányok, szemléletformálás, információterjesztés terén; példamutatással, követendő viselkedésformák elterjesztésével. Az oktatási rendszer hozzájárulása a klímabarát nevelésben és az éghajlatváltozási ismeretanyag (várható hatások, alkalmazkodási lehetőségek) közoktatási tantervekbe, a felsőoktatási tanagyagokba és a tanárképzésbe, valamint a közigazgatási szakvizsga-anyagokba történő integrálásának formájában valósulhat meg.
A NÉS-2 MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI RENDSZERE
Alapvető elvárás, hogy a NÉS-2 célkitűzéseinek megvalósulását, intézkedéseinek hatékonyságát folyamatosan nyomon követni és értékelni, a dokumentumot pedig időközönként ennek tükrében felülvizsgálni szükséges. Mindennek az alapja egy konzekvens monitoring rendszer lehet, szűkebb értelemben a NÉS-2, tágabban véve átfogóan a magyarországi klímapolitikai (és zöldgazdaság-fejlesztési) célkitűzések és teljesítmények kapcsán, nemzeti és területi szinteken egyaránt. A NÉS V.4.5. fejezete ennek megfelelően egy kétszintű megközelítést vázol fel. Egyrészt röviden felsorolja a NÉS-2 dokumentum és a rá épülő cselekvési tervek, az ÉCsT-k kapcsán elvégzendő konkrét monitoring és értékelési tevékenységeket; másfelől átfogó javaslatokat fogalmaz meg egy klímapolitikai horizontális monitoring és értékelési rendszer jövőbeni kiépítésére és a jelenlegi keretekbe integrálására, azzal a céllal, hogy alkalmassá tegye a hazai fejlesztéspolitikai monitoring rendszert a klímapolitikai információk rendszerszerű szolgáltatására.
A NÉS-2 felülvizsgálata során szerzett tapasztalatok alapján, továbbá az értékelési és monitoring rendszer hiányosságai miatt rövidtávon javasolt a NÉS-2 Monitoring és Értékelési Tervének megalkotása, amely rövid-, közép- és hosszútávon egyaránt azonosítja az értékelési feladatokat, azok típusait, finanszírozási forrását. Ennek részletes kidolgozására az I. ÉCsT keretei között kerül sor, megvalósítva a NÉS-2 céljainak teljesülését mérő indikátorrendszer felállítását. A Tervnek részleteznie kell a NÉS-2-re kalibrált értékelési tevékenység kereteit, a konkrét feladatokat és a várható egzakt eredményeket, a szükséges módszertan-fejlesztési feladatokat, a rendszer kialakítását koordináló, illetve felügyelő állami intézmények, továbbá a partner szervezetek nevesítését.
Aktuális feladat a NÉS-2 kapcsán az indikátorrendszer kiépítése, ez az I. ÉCsT (2018–2020) egyik feladata lesz. Első lépésként szükséges azon magindikátorok meghatározása, amelyek a NÉS-2 átfogó és specifikus célok megvalósulásának nyomon követését teszik lehetővé. Az indikátorok kialakításával kapcsolatban javasolt az összhang biztosítása a 2014–20-as időszaki magyarországi Partnerségi Megállapodás és az operatív programok indikátorkészletével. Az I. ÉCsT keretében e mutatókhoz bázis- és célértékeket rendelve történhet meg a konkretizálás. Így hosszabb távon egy folyamatos monitoring tevékenységre épülhet az értékelések ciklikus rendszere.
Javasolt magindikátorok a NÉS-2 nyomon követésére
Fennmaradó és tartamos fejlődés egy változó világban | Adottságaink, lehetőségeink és korlátaink megismerése | |||
Primer energia felhasználás (PJ) | A NATéR rendszerben elérhető tartalmi tematikák, sérülékenységvizsgálati módszertanok száma (db) | |||
Dekarbonizáció | Éghajlati partnerség | Alkalmazkodás és felkészülés | Éghajlati sérülékenység vizsgálata | |
Az elsődleges üvegház-hatású gázok (CO2, CH4, N2O) kibocsátásnak éves csökkenése (tonna CO2 egyenérték) | Energia- és klímatudatossági kampányokban aktívan résztvevő lakosság száma (fő) | Alkalmazkodási stratégiával rendelkező települések összesített lakosság száma (db) | NATéR rendszerbe regisztrált felhasználók száma (fő) |
Forrás: saját szerkesztés.
Az éghajlatváltozás folyamatos monitorozásának fontos eszköze a távérzékelés. Erre tekintettel kiemelt figyelmet kell fordítani az elérhető távérzékelési és földmegfigyelési információkra, különös tekintettel az EU Copernicus program nemzeti hasznosításának eredményeire.
A NÉS-2 összességében az alábbi javaslatokkal él az éghajlatvédelmi monitoring és értékelési tevékenység kapcsán:
– Szükséges a NÉS-2 dokumentum és a rá épülő ÉCsT-k megvalósulásának nyomon követését szolgáló monitoring és értékelési tevékenységek konkretizálása és rendszerének kiépítése az első ÉCsT keretén belül.
– A NÉS-2 célrendszerének (átfogó és specifikus céljainak) nyomon követését szolgáló indikátorok konkretizálása és pontosítása, az operatív programok indikátorkészletével való összehangolása szükséges.
– Hosszabb távon jelentkező, átfogóbb feladat a monitoring és értékelési ügyek kapcsán a NÉS-2 szűkebb dokumentum-keretein túllépve egy széleskörű klímapolitikai értékelési rendszer létrehozása és működtetése Magyarországon. Ennek kapcsán a rendszer alapvető jellemzői és a létrehozásához szükséges főbb lépések az első ÉCsT keretein belül kerülnek részletes kifejtésre.
– A NÉS-2 monitoring-rendszerének kialakítása során javasolt az ENSZ Fenntartható Fejlődés Céljainak (SDG) figyelembevétele; a kialakítandó indikátoroknak az SDG-célok indikátoraival történő harmonizálása.
– Az éghajlatváltozás folyamatos monitorozásának fontos eszköze a távérzékelés, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az elérhető távérzékelési és földmegfigyelési információkra, különös tekintettel az EU Copernicus Programjának, valamint a Földmegfigyelési Információs Rendszer projektnek az eredményeire.
– Javasoljuk a Nemzeti Energia és Klíma Tervre vonatkozó uniós szintű szabályozás elfogadását követően a NÉS-2 megvalósítása ütemezésének a szabályozásban foglaltakkal való harmonizálását.
– Javasoljuk a NÉS-2 alapján a 2014–2020-as programidőszak magyarországi operatív programjainak félidei felülvizsgálatánál, valamint a releváns stratégiai dokumentumok felülvizsgálata vagy kidolgozása során minden releváns intézkedésbe, a félidei értékeléseknél feltárt tapasztalatok szerint, szükség esetén a mitigáció, adaptáció és szemléletformálás szempontjainak integrálását.
BEVEZETÉS
„Az éghajlatváltozás a XXI. század meghatározó tényezője a társadalomban, az ember és a természet kölcsönhatásaiban egyaránt.” * A szélsőséges időjárási jelenségek világszerte megfigyelhető gyarapodásának jelentős kockázatokkal, károkkal fenyegető következményei ráirányították a döntéshozók, a szakemberek és a közvélemény figyelmét a klímapolitikára. A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének állásfoglalása szerint * : „minden ország közös érdeke a földi éghajlatra tett emberi hatások csökkentése, és ezáltal az éghajlati tényezők olyan stabilitásának megteremtése, amelyhez még alkalmazkodni képesek a természeti rendszerek és a társadalmak, és amely minimalizálja a szélsőséges időjárási események káros következményeit. Ezért sürgős feladat a globális, a regionális és a nemzeti szintű intézkedések kidolgozása és végrehajtása mind az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mind pedig a megelőzés, a védekezés és a helyreállítás (összefoglalóan: az alkalmazkodás) érvényesítésére.”
Az éghajlat ingadozása, esetenként akár kataklizmákra vezető átalakulása természetes folyamat. Az éghajlat a földtani erők mellett, a talaj, a táj és végső soron a földi életnek is elsődleges alakítója. Az élővilág – akár kihalásokkal, új fajok előretörésével – földtörténeti léptékben „megtanult” spontán alkalmazkodni a klímaingadozásokhoz, sőt a szénmegkötésben játszott szerepe által és az ökoszisztéma-szolgáltatások biztosításán keresztül klímaszabályozóként is működik.
Ugyanakkor az emberi civilizáció kb. tízezer évvel ezelőtt a vándorló életmód felhagyásával feladta a spontán alkalmazkodást, így a klímaövek eltolódását eleink többé nem voltak képesek követni. Az eljegesedések és az enyhébb időszakok váltakozásának társadalomformáló ereje vitán felül áll: a mezőgazdaság, a városok és a kereskedelem kialakulása, hatalmak felemelkedése és bukása, új találmányok, felfedezések gyarapodása, vagy éppen járványok kitörése vezethető vissza az éghajlat természetes ingadozására.
Az éghajlatváltozás tehát nem új keletű jelenség, ám ahogy eltávolodtunk a természeti létalapjainktól (víztől, termőföldtől, tájtól) alkalmazkodóképességünket – különösen a gyors változásokhoz – jószerével elvesztettük. A modern társadalmak civilizációs vívmányai (pl. a közmű ellátás, IT hálózatok, ipari tevékenységek, infrastruktúrák, élelmiszer-ellátás) rendkívül sérülékenyek a külső környezet változásaira, függetlenül attól, hogy e változásokat az emberi tevékenység idézte elő vagy sem. A gyors változások tehát – azok okától, mértékétől és bizonytalanságaitól függetlenül – biztonságpolitikai kérdéseket vetnek fel, melyekre átfogó felkészülési és alkalmazkodási keretrendszer kialakításával adható hathatós válasz.
A VAHAVA projekt keretében * , a 2000-es évek közepén első ízben került napvilágra, hogy Magyarország éghajlati sérülékenysége európai léptékben is jelentős. Az ismert területi egyenlőtlenségek (ilyenek a nyugat–keleti lejtő, a városias térségek egyenlőtlenségei, a város–falu dichotómia), valamint a társadalmi különbségek a klímaváltozás hatásaira tovább növekedhetnek, mert az egyes régiók, térségek, településtípusok, társadalmi rétegek érzékenysége és alkalmazkodóképessége eltérő. Egyes társadalmi csoportok (szegények, idősek, földművesek), illetve térségek, településrészek (tanyák, aprófalvas térségek, nagyvárosi lakótelepek), továbbá bizonyos gazdasági és közüzemi tevékenységek különösen sérülékenyek. A közelmúltban befejezett EU ESPON-CLIMATE projekt * elemzése alátámasztotta, hogy Magyarország elmaradottabb régiói európai léptékben is kiemelkedően sérülékenyek.
Éghajlati sérülékenységünk hajtóerői az időjárás szélsőséges jelenségeiben kereshetők. Az elmúlt évtized bővelkedik az időjárási szélsőségekben, rekordokban, melyek némelyike százmilliárd forintos nagyságrendű károkat okozott. A Zsófia és Jolanda mediterrán ciklonok 2010 májusában súlyos villám-áradásokat hoztak magukkal, és hasonló légköri jelenségek vezettek a 2013. március 15-i rendkívüli hóviharhoz (Xavér ciklon). Szintén a Kárpát-medencében egy másik jellegzetes áramlási kép, az ún. meridionális áramlás is gyakoribbá vált, ilyen vezetett a 2013-as, júniusi dunai árvíz kialakulásához. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) álláspontja szerint egyre inkább bizonyos, hogy e szélsőséges és veszélyes jelenségek egyértelműen az antropogén eredetű éghajlatváltozás rovására írhatóak, így ezek halmozódása, a kockázatok és a károk fokozódása az éghajlati sérülékenység feltárásának jelentőségére, valamint a megelőzés és a felkészülés fontosságára hívják fel a figyelmet.
Az éghajlat jövőbeni alakulásának modellezését – az elmúlt 30 év tudományos erőfeszítései ellenére – jelentős bizonytalanságok terhelik. A hatások az egyes térségekben nem egyszerre és nem azonos módon jelentkeznek, a feltételezett tendenciaszerű változások felismerését pedig nehezíti az éghajlat nagyfokú természetes változékonysága is. Az éghajlatváltozás kockázatának megítélésekor lényeges, hogy a Kárpát-medence a nedves óceáni, a száraz kontinentális és – a nyáron száraz, télen nedves – mediterrán éghajlati régiók határán helyezkedik el. E határzónában az éghajlati övek kisebb mértékű tartós eltolódása a hőmérséklet és a csapadék évi járásának jelentős – de csak nagy bizonytalansággal becsülhető – módosulását vonhatja maga után. Az elmúlt 10–15 évben végzett nemzetközi és hazai kutatások alapján hazánk térségében az üvegházhatás erősödésével a következő évtizedekben a feltételezett globális felmelegedésnél nagyobb mértékű átlaghőmérséklet-emelkedés várható. Egyúttal éghajlatunkra továbbra is jellemzőek lesznek a szélsőséges csapadékviszonyok; akár egyazon évben számíthatunk súlyos aszályra és pusztító árvízre. A tenyészidőszak valószínűleg forróbb és szárazabb lesz, amelyet a növekvő párolgás is súlyosbít.
Mindezek figyelembevételével a területi és ágazati tervezés – függetlenül attól, hogy az emberi tevékenységre visszavezethető éghajlatváltozással, vagy természetes eredetű éghajlat-ingadozással állunk szemben – nem kerülheti meg a változó klíma által meghatározott feltételrendszert, ez pedig a klímabiztonság és a „klímabiztosság” stratégiai integrációját igényli.
Az éghajlatváltozás jellegzetessége, hogy mind a valószínűsíthető hajtóerők és terhelések (üvegházhatású gázok [ÜHG] kibocsátása), mind a hatások (akár antropogén, akár természetes okokból módosuló klíma), mind a társadalmi, gazdasági és természeti következmények átlépik az országhatárokat, így e komplex problémakör csak megfelelő nemzetközi együttműködéssel kezelhető eredményesen. Az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó nemzetközi kötelezettségeket az 1992-ben aláírt ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak 1997-ben elfogadott és 2005-ben hatályba lépett Kiotói Jegyzőkönyve határozza meg. Az Európai Unió a klímaváltozás problémáját kiemelten kezeli, ezt jelzi a 2000-ben elindított, valamint a 2005-ben második szakaszába ért Európai Éghajlatváltozási Program, az üvegházhatású gázok kibocsátás-kereskedelmének közösségi szabályozása, az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszere, a 2013-tól bevezetett erőfeszítés-megosztási rendszer, továbbá az egyre gyarapodó klímavédelmi jogszabályok és erősödő intézményesülési folyamatok. 2012-től az Európai Bizottság fokozott figyelemmel fordul az éghajlati adaptáció (alkalmazkodás és felkészülés) tagállami és uniós teendői felé is. Hazánk számára a felsorolt nemzetközi dokumentumok jelölik ki a legfőbb klímapolitikai alapfeladatokat.
A Kiotói Jegyzőkönyv keretében a fejlett államok vállalták, hogy a 2008–12-es időszakra átlagosan 5,2%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok (a továbbiakban: ÜHG) kibocsátást az 1990-es bázisévhez képest. Ezen belül az országok között eltérések mutatkoznak, az EU15 példát mutatva 8 százalékos csökkentést vállalt. Az átalakuló gazdaságú országok engedményt kaptak, eltérő bázisévet választhattak. Közülük az EU-val ebben az időben már közvetlenül együttműködő országok 5–8%-os kibocsátás-csökkentési vállalást tettek. A 2004-ben EU-taggá vált Magyarország kötelezettsége 6%-os ÜHG-kibocsátás csökkentés volt, melyet a 2008–2012-es évekre kellett elérni az 1985–1987-es bázisidőszakhoz viszonyítva. Az Európai Unió 2009-es klíma és energiacsomagban lefektetett vállalása, hogy a tagállamok 2020-ig együttesen 20%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Emellett az Európa Tanács által 2014. október 23-án elfogadott 2030-ig szóló éghajlat- és energiapolitikai keret * javaslatot tett arra, hogy a tagállamok vállaljanak kötelezettséget az üvegházhatású gázok kibocsátásának további csökkentésére, és 2030-ig az 1990-es szinthez képest 40%-kal csökkentsék a kibocsátásukat, továbbá 2030-ra célul tűzi ki a megújuló energia részarányának 27%-ra növelését és az energiahatékonyság 27%-os növelését is. Az Európai Unió 2009-es klíma és energiacsomagban lefektetett vállalását az ÜHG-kibocsátás csökkentése terén a Kiotói Jegyzőkönyv 2012-ben elfogadott, de hatályba mindezidáig nem lépett Dohai Módosítása is tükrözte.
Hosszú tárgyalási folyamat eredményeként 2015. december 12-én jött létre a Részes Felek 21. Konferenciáján a globális klímapolitika jövőjét megalapozó legújabb nemzetközi megállapodás, a Párizsi Megállapodás. A jogilag kötelező erejű, globális nemzetközi megállapodást – mely egy új, átfogó keretet biztosít a nemzetközi klímapolitikai együttműködéshez – a világ összes országa aláírta, és több mint 175 ország már ratifikálta is azt.
A Szerződés ünnepélyes aláírási ceremóniájára 2016. április 22-én New Yorkban került sor, Magyarország részéről Áder János köztársasági elnök írta alá a dokumentumot. A Párizsi Megállapodást a Magyar Országgyűlés elsőként ratifikálta az EU-ban az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Feleinek 21. Konferenciáján elfogadott Párizsi Megállapodás kihirdetéséről szóló 2016. évi L. törvény elfogadásával. Tekintettel arra, hogy a kellő számú ratifikáció megtörtént, ezért a Párizsi Megállapodás 2016. november 4-én hatályba lépett.
A Párizsi Megállapodás elfogadásakor a Felek felkérték az IPCC-t, hogy 2018-ban jelentést tegyen közzé a 1,5°C-os globális felmelegedés hatásaira vonatkozóan. Többek között ennek a jelentésnek is az alapján a Párizsi Megállapodást aláíró Részes Felek (államok) értékelik a kollektív erőfeszítéseket a Párizsi Megállapodásban rögzített hosszú távú kibocsátás-csökkentési célok teljesülése tekintetében a 2018-ban megrendezésre kerülő ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Részes Feleinek 24. Konferenciáján, majd ezt követően ötévente. 2020 előtt várhatóan az EU-tagállamok véglegesítik a Párizsi Megállapodás alatt tett vállalásaikat és a Megállapodás hiányzó végrehajtási szabályait is elfogadják a Részes Felek. A fent említett nemzetközi folyamatokra tekintettel tehát szükségessé válhat a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2019. évi, majd a nemzetközi döntésekben meghatározott ütemezés szerinti, de legkésőbb ötévente történő felülvizsgálata.
Az új jogi eszköz, szemben a Kiotói Jegyzőkönyvvel, már egyetemes jellegű: az adaptáció és mitigáció terén is valamennyi részes ország számára kötelezettségeket ír elő a 2020. évet követő időszakra. Általánosságban elmondható, hogy hatályba lépésével új kereteket ad a nemzetközi és nemzeti folyamatoknak is, így Magyarország éghajlatváltozással összefüggő stratégiai tervezési tevékenységét is alapvetően meghatározza a dokumentum. *
Az ENSZ nemzetközi jogi dokumentumai, illetve az EU klímapolitikai irányelvei jogi, intézményi, szakmapolitikai és intézkedési feladatokat jelölnek meg, ugyanakkor éghajlatváltozási stratégia kidolgozására nincs jogi kötelezettség. A fent említett környezeti változások kockázata, továbbá a sokrétű, más ágazati és horizontális szakmapolitikák kialakítása során figyelembe veendő követelmények azonban mégis szükségessé teszik az éghajlatváltozással összefüggő feladatok stratégiai megközelítését. E stratégiai megközelítés szem előtt tartásával fogadta el az Országgyűlés a 2007. évi LX. törvényt, amely előírta az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia megalkotását. A 29/2008. (III. 20.) OGY határozattal elfogadott stratégia (a továbbiakban: NÉS-1) a 2008–2025 közötti időszakra tervezett intézkedések kereteit fogalmazta meg. A NÉS-1 célkitűzéseit a Nemzeti Éghajlatváltozási Program * valósította meg. A hazai klímapolitika stratégiai kereteit a NÉS-1 kijelölte, azonban a további stratégia- és jogalkotási lépések programozásával és nyomon követésével kapcsolatos teendőket nem tudta teljes körűen biztosítani.
Az éghajlatvédelem nemzetközi erőfeszítéseiben való arányos részvételünk, továbbá a várható kedvezőtlen hatásokra való felkészülés jegyében az Országgyűlés 2012 decemberében módosította az Éhvt-t. A módosított jogszabály szerint a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia kitér az éghajlatváltozást kiváltó folyamatokra, a hatásokkal kapcsolatos hazai kutatások eredményeire; továbbá meghatározza az üvegházhatású gázok hazai kibocsátásainak csökkentésével és az éghajlatváltozás hazai hatásaihoz való alkalmazkodással, valamint a hazai hatásokra való felkészüléssel kapcsolatos feladatokat. A Stratégiának a célok végrehajtásához szükséges eszközöket is be kell mutatnia.
Az Éhvt. 2016 májusában kihirdetett módosítása a Párizsi Megállapodásban szereplő nemzetközi folyamatokra tekintettel pontosította a NÉS-1 felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseket. Eszerint az Éhvt. a 3. § (2) bekezdésében előírja, hogy: „A Kormány az Éghajlatváltozási Stratégiát a Keretegyezményből fakadó 2018. évi döntésekre tekintettel 2019-ben, majd a nemzetközi döntésekben meghatározott ütemezés szerint, de legkésőbb ötévente felülvizsgálja.”
A jelen dokumentum tartalmazza az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia felülvizsgálatát és az új törvényi előírásoknak, a megváltozott társadalmi–gazdasági feltételeknek, valamint a legújabb tudományos eredményeknek megfelelő második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát (NÉS-2). A NÉS-2 az új követelményeknek megfelelően magában foglalja az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének céljait, prioritásait és cselekvési irányait tartalmazó Hazai Dekarbonizációs Útitervet (a továbbiakban: HDÚ), amely 2050-ig jelöl ki cselekvési irányokat. Alapvető nemzetstratégiai érdekünk, hogy a versenyképesség, a technológiaváltás és az éghajlatvédelem szempontjait egyaránt figyelembe vevő magyarországi dekarbonizációs tervvel készüljünk az Európai Unió hosszú távú kibocsátás-csökkentési törekvéseiben és erőfeszítés-megosztási rendszerében való arányos és hatékony részvételünkre. Elengedhetetlen stratégiai érdekünk továbbá a fenntartható fejlődés kereteinek biztosítása, a klímapolitikai vállalások teljesítését lehetővé tevő, munkahelyeket teremtő és megtartó, az innovációra és kutatásfejlesztésre építő nemzetgazdaság megteremtése.
Az éghajlatváltozás várható magyarországi hatásainak, természeti és társadalmi–gazdasági következményeinek, valamint az ökoszisztémák és az ágazatok éghajlati sérülékenységének értékelése is a NÉS-2 részét képezi, amelyre alapozva Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia épül a dokumentumba. Az alkalmazkodás és felkészülés koncepcionális keretei érintik többek között a vízgazdálkodás, az erdőgazdálkodás, a vidékfejlesztés, az egészségügy, az energetika, a közlekedés, a turizmus, és más ágazatok éghajlatbiztonsággal kapcsolatos helyzetét, kockázatait, a felkészülés lehetséges cselekvési irányait. A hazai dekarbonizáció és az éghajlati alkalmazkodás teendőit éghajlati szemléletformálási program egészíti ki.
Miért van szükség a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára? | |
Nemzetstratégiai indokoltság | |
Az éghajlatváltozás csak egyike azoknak a környezeti, társadalmi–gazdasági problémáknak, amelyek a természeti erőforrások készleteit és minőségét veszélyeztetik, ezáltal akadályt jelenthetnek a fenntartható fejlődés elérésében. Kárpát-medencei létalapjaink – gazdag vízkészleteink, termőföldjeink, erdeink, változatos élővilágunk – tartós megóvása nemzetstratégiai jelentőségű. A biológiai sokféleség csökkenése, az áradások és aszályok súlyosbodása, a termőföld pusztulása, a vizek és a levegő szennyeződése, az idegenhonos inváziós fajok és kártevők terjedése, a környezeti okokra visszavezethető megbetegedések gyarapodása által okozott hatások és azok következményei a klímaváltozással együtt olyan komplex problémakört alkotnak, amely kihívásokra hatásos választ csak összehangolt, távlatos koncepciók adhatnak. Ez különösen fontos egy olyan tervezési környezetben, ahol a klímavédelem horizontális szempontjai szinte minden gazdaságfejlesztési, regionális fejlesztési programban meg kell jelenjenek. A legutóbbi időkben kidolgozott stratégiai dokumentumok ennek szellemében készültek és ehhez kíván hozzájárulni a NÉS-2 is. | |
EU-támogatások | |
Az Európai Unió a 2014–2020 közötti időszakban kiemelt tematikus támogatási célterületként határozta meg az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulást is. A jelenlegi uniós költségvetési időszak forrásainak 20 százalékát éghajlatvédelmi célokra kell felhasználni. Ennek megfelelően a Partnerségi Megállapodás keretében kiemelt nemzeti fejlesztési prioritás az energia- és erőforrás-hatékonyság növelése, továbbá az alkalmazkodás terén többek között a vízgazdálkodás, a katasztrófavédelem, a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás fejlesztési szükségleteinek támogatása. A NÉS-2 cél- és eszközrendszere – összhangban más ágazati és horizontális stratégiákkal – lehetővé teszi az EU pénzügyi források éghajlatvédelmi célú felhasználásának fókuszált megvalósítását és nyomon követését. |
A klímaváltozás hatásaira való felkészüléshez elengedhetetlen a változások irányának és számszerű mértékének ismerete, aminek feltérképezése során alapvetően két forrásra támaszkodhatunk: egyrészt az összegyűjtött és rendelkezésre álló mérések birtokában következtetéseket vonhatunk le a közelmúlt és a jelen éghajlati viszonyairól, a megfigyelt tendenciákról; másrészt modellszimulációk segítségével számszerűsíthetők a XXI. században várható, jövőbeli változások. A továbbiakban elsőként az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) klimatológiai adatbázisában rögzített, ellenőrzött, homogenizált mérési adatokon alapuló tendencia-elemzések segítségével mutatjuk be az 1901-től 2017-ig tapasztalt változásokat, mind az átlagos viszonyok, mind a szélsőségek tekintetében. Ezt követően a jövőben várható magyarországi változásokról az OMSZ által használt regionális klímamodellek eredményei alapján adunk áttekintést a 2021–2050 és a 2071–2100 időszakra vonatkozóan.
I.1.1 . A magyarországi éghajlat megfigyelt változásai
A műszeres megfigyelések kezdete óta a rendelkezésre álló források alapján az ezredforduló és az azt követő évek bizonyultak a legmelegebbnek. 2015 a valaha mért legmelegebb év volt globálisan, Európában a második, Magyarországon pedig a harmadik a legmelegebb évek rangsorában. A legfrissebb monitoringadatok szerint 2017 globálisan a második, Európában az ötödik, Magyarországon pedig a tizenegyedik legmelegebb év volt. A melegedő tendencia a globális és a hazai megfigyelési sorokban is jelen van, ez utóbbit az OMSZ elemzései is alátámasztják.
HŐMÉRSÉKLETI TENDENCIÁK
Magyarország évi középhőmérséklete országos átlagban 10,3°C az 1981–2010-es normál időszak adatai alapján. Az ország túlnyomó része a 10–11 °C közötti évi középhőmérsékletű zónába tartozik. Ettől eltérő hőmérséklet csak kisebb, elsősorban a domborzati tényezők által meghatározott területeken jellemző. A magasabban fekvő tájakon, valamint az északias lejtőkön 10°C-nál alacsonyabb, a leghidegebb területeken, a Mátra és a Bükk térségében 7 °C alatti az éves átlaghőmérséklet. 11°C-nál magasabb értékek az ország déli, délkeleti régióiban, a délies-délnyugatias lejtőkön, valamint a városhatás következtében Budapest körzetében fordulnak elő.
A több mint egy évszázadra kiterjesztett (1901–2017) vizsgálatok azt mutatják, hogy a hazai változások a hőmérséklet tekintetében jól illeszkednek a világméretű tendenciákhoz. A múlt század eleje óta tapasztalt 1,15°C-os országos mértékű emelkedés (1. ábra) meghaladja a globális változás 0,9°C-ra becsült mértékét. Az 1901–2017 közötti időszakban a tavaszok és a nyarak melegedtek leginkább, 1,34°C-kal és 1,25°C-kal; a legkisebb hőmérsékletnövekedést (0,86°C-ot) ősszel jeleznek a sorok; míg a telek melegedése is jelentős, 0,98 °C, az utóbbi évek igen enyhe telei miatt.
A hőmérséklet tendenciájának az emelkedése a nyolcvanas évektől igazán meredek. A melegedés mértéke a keleti, északkeleti országrészben a legnagyobb (2. ábra, bal panel), több mint 1,8 °C. Emellett az Alföld jelentős része és a nyugati határszél is az átlagosnál jobban melegedtek 1981 és 2017 között. Az évszakos változásokat tekintve a nyarak melegedtek leginkább ebben az időszakban, országos átlagban mintegy 2°C-kal, de a Mecsek környéke több mint 2,4°C; a középső Dunamenti régió és a keleti országrész pedig 2°C-ot meghaladó mértékű melegedést mutat nyáron (2. ábra, jobb panel).
1. ábra: Az éves országos átlaghőmérsékletek eltérései az 1981–2010. évi átlagtól az 1901-től 2017-ig tartó időszakban
Megjegyzés: a piros görbe a tízéves simítást jelöli.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
2. ábra: Az éves (balra) és a nyári (jobbra) átlaghőmérséklet (°C) változása 1981 és 2017 között
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
A HŐMÉRSÉKLETI SZÉLSŐSÉGEK ALAKULÁSA
A szélsőséges hőmérsékletekben bekövetkezett változások arra utalnak, hogy a klíma megváltozása a meleggel kapcsolatos szélsőségek egyértelmű növekedésével és a hideg szélsőségek csökkenésével jár térségünkben. A XX. század elejétől 2017-ig mintegy 16 nappal több a nyári (Tmax > 25°C), és a hőhullámos napok száma (Tközép > 25°C) is megnőtt, átlagosan 7 nappal (3. ábra, bal panel). Az ország középső és délalföldi területein a legmarkánsabb, kiterjedt területeken két hetet is meghaladó a növekedés a legutóbbi évtizedek tendenciáit tekintve (3. ábra, jobb panel), kiterjedt területeken a két hetet is meghaladva. Ezzel párhuzamosan kevesebb a fagyos nap (Tmin < 0 °C), mint a XX. század elején, országos átlagban jellemzően 17 nappal.
3. ábra: A hőhullámos napok alakulása országos átlagban 1901 és 2017 között (balra) és a változás területi jellemzői az 1981–2017 időszakra (jobbra)
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
CSAPADÉK TENDENCIÁK
A csapadékmennyiség térben és időben nagyon változékony, így az éghajlatváltozás hatására bekövetkező egyirányú változásokat nehezebb kimutatni, mint a hőmérséklet esetén. Míg Észak- és Nyugat-Európában a melegedési tendenciával együtt egyre több csapadék hullik, addig nálunk a Földközi-tenger térségéhez hasonlóan éves szinten valamivel kevesebb.
Az éves összeg hazánkban átlagosan 590 mm körüli az 1981–2010-es normál időszakot tekintve. Évszakos skálán tavasszal 140 mm, nyáron 200 mm, ősszel 145 mm, télen 110 mm az átlagos mennyiség. A csapadék területi eloszlását a tengerektől – elsősorban a Földközi-tengertől – való távolság és a domborzat határozza meg. A legszárazabb alföldi területeken szűk régióban 500 mm alatti csapadékú területeket is találunk, kiterjedt területeken 500–550 mm közötti csapadék hullik sokéves átlagban (4. ábra, bal panel). A délnyugati határszélen és a Bakony térségében 700 mm fölötti összegek jellemzők. Ennél magasabb, 800 mm-t meghaladó értékek csak kis foltokban, a Mátra és a Bükk csúcsai közelében, valamint a Kőszegi-hegységben jelennek meg.
Mivel a csapadék nagyon változékony meteorológiai elem, egy adott időszakban mind a térbeli eloszlás, mind pedig a mennyiség nagymértékben különbözhet az átlagostól. Jól szemlélteti ennek az éghajlati paraméternek a változékonyságát, hogy legcsapadékosabb a 2010-es, míg a legszárazabb az azt követő 2011-es esztendő volt az 1901-től rögzített mérések szerint. Az 1981–2010-es normál időszakban az egyes évek közötti ingadozást nedvesebb irányban nagyobb kilengések, akár a 60%-ot megközelítő anomáliák jellemzik, míg a szárazabb évek eltérése legfeljebb 30%-os (5. ábra).
4. ábra: Az évi csapadékösszeg átlaga 1981–2010 (balra) és változása 1961–2017 között (jobbra)
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
Az éves csapadékösszeg változása még egy fél évszázadot felölelő időszakban sem mutatható ki egyértelműen. Az elmúlt több mint ötven évben, 1961 és 2017 között kismértékű, országos átlagban mintegy 4%-os, nem szignifikáns növekedést mutatnak a sorok. A Dunántúl nyugati területein kiterjedt, csökkenő csapadékú területek (4. ábra) mutatkoznak. A Zalai-dombságban mintegy 15%-os a fogyás, de a Körös–Maros közének déli részén is 10%-kal kevesebb csapadék hullik jellemzően, mint a múlt század közepén. A Nagykunság és a Nyírség területein, valamint a Sajó-völgyében és a Bodrogközben a 15%-ot is meghaladó növekedés jelentkezik. Ezeknek a változásoknak a mértéke nem éri el a statisztikailag szignifikáns mértéket.
A csapadék éves összegének hosszú idősora 1901-től mindössze 4%-os csökkenést mutat (5. ábra), de az éven belüli eloszlása megváltozott. Az átmeneti évszakok csapadéka jelentősen csökkent: tavasszal 17%-os, míg ősszel 11%-os csökkenés mutatkozik. Az őszi másodmaximum eltűnőben van, a nyári növekedés mértéke pedig eléri az 5%-ot. Csak a tavaszi változás szignifikáns statisztikailag a hosszú idősoron.
A legutóbbi három évtizedet, a legintenzívebb melegedés időszakát jellemző csapadék tendenciák növekedést mutatnak éves és évszakos skálán is, de a változás nem szignifikáns. Az utóbbi években inkább a szélsőséges jelleg dominál. A nyári csapadék intenzívebb, ezáltal kevésbé hasznosul, nagy hányadban az elfolyást növeli csupán. A rendkívül száraz évek fellépésének valószínűsége nőtt. Nagy kilengések tapasztalhatók az utóbbi években, áradásokat kiváltó esőzésekre és aszályokat okozó csapadék hiányra egyaránt fel kell készülni.
5. ábra: Az éves csapadékösszegek országos átlagainak eltérései az 1981–2010. évi átlagtól az 1901-től 2017-ig tartó időszakban
Megjegyzés: A pozitív eltérések az átlagosnál nedvesebb, a negatívak pedig a szárazabb éveket jelölik.
A sárga görbe a tízéves simítás görbéje.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
A CSAPADÉK SZÉLSŐSÉGEK ALAKULÁSA
A csapadékos napok évi száma (napi összeg > 1 mm) összességében csökkent 1901 óta, országos átlagban 17 nappal (6. ábra, bal panel). A 20 mm-t meghaladó csapadékú napok száma átlagosan több mint 1,2 nappal emelkedett a XX. század eleje óta, ugyanakkor a száraz időszakok maximális hossza jelentősen, átlagosan évi közel 4 nappal megnövekedett (6. ábra, jobb panel). Az éves csapadékösszeg egyre nagyobb hányada tevődik ki a szélsőségesen magas csapadékhullással járó eseményekből. A napi csapadékintenzitás, vagy más néven átlagos csapadékosság (a lehullott csapadékösszeg és a csapadékos napok számának hányadosa) nyáron nagyobb lett, országosan kb. 1,5 mm-rel, ami arra utal, hogy a csapadék egyre inkább rövid ideig tartó, intenzív záporok, zivatarok során éri el a felszínt (7. ábra, bal panel). A legutóbbi évtizedekben a változások az ország északi régióiban jellemzően növekvőek, a legnagyobb növekedés 2 mm körüli, de a Dunántúl déli részén és a keleti országrészben megjelennek csökkenést mutató területek (7. ábra, jobb panel) is. A változások csak kisebb területeken szignifikánsak.
6. ábra: A csapadékos napok (>1mm) átlagos évi száma (balra) és a leghosszabb száraz időszakok hosszának (nap) alakulása az 1901–2017 közötti időszakban (jobbra)
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
7. ábra: A nyári átlagos napi csapadékosság (mm/nap) alakulása 1901–2017 között (balra) és a nyári változás térbeli jellemzői az 1961–2017 közötti időszakban (jobbra)
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
Megfigyelt éghajlati változások Magyarországon | |
Az OMSZ éghajlati adatbázisa alapján készült, ellenőrzött, homogenizált adatokon végzett tendencia-elemzések szerint a múlt század eleje óta tapasztalt 1,3°C-os országos mértékű emelkedés meghaladja a globális változás 0,9°C-ra becsült mértékét. Az 1901–2017 közötti időszakban Magyarországon a tavaszok és a nyarak melegedtek leginkább, 1,34 °C-kal és 1,25 °C-kal. A legkisebb hőmérsékletnövekedést ősszel jeleznek a sorok (0,86 °C), míg a telek melegedése is jelentős, 0,98 °C. Leginkább a meleg hőmérsékleti szélsőségek gyakoribbá válásában mutatkoznak meg az éghajlatváltozás jelei hazánkban. Az ország középső és dél-alföldi területein a hőhullámos napok száma jelentős, mintegy kéthetes növekedést mutat a legintenzívebb melegedés időszakában, 1981-től. | |
A csapadékváltozások kevésbé egyértelműek. Az éves összeg kismértékben, 4%-kal csökkent, a tavaszi fogyás 17%-os, az őszi csapadék csökkenésének mértéke 11% 1901-től. Kevesebb napon hullik csapadék, mintegy kéthetes a csökkenés 1901-től, hosszabbak a száraz időszakok, a múlt század elejétől átlagosan 4 nappal. 1961 és 2015 között kismértékű, országos átlagban mintegy 4%-os, nem szignifikáns csapadék növekedés mutatkozik éves átlagban. Az ország északi felében 1961-től helyenként 2 mm-t meghaladó a napi intenzitásnövekedés nyáron, ami a heves csapadékesemények növekvő arányát jelzi. | |
Az utóbbi két évtizedet jellemző magas hőmérsékleti anomáliák és az egymást követő évek szélsőséges csapadékviszonyai is indokolják az éghajlati állapot folyamatos nyomon követését a jövőben is, reprezentatív, ellenőrzött, homogenizált mérésekre alapozva. |
I.1.2 . A magyarországi éghajlat várható alakulása
A globális éghajlati modellek írják le az éghajlati rendszer kölcsönhatásait, így alkalmazhatók az éghajlatváltozás nagyskálájú jellemzőinek vizsgálatára. Horizontális felbontásuk miatt, egyedüli alkalmazásukkal azonban nem jutunk pontos információhoz a regionális éghajlatváltozás mértékére vonatkozólag. A kisebb területek éghajlati forgatókönyveit a finom horizontális felbontású regionális klímamodellekkel állítják elő. Az éghajlati modellezések számos bizonytalanságot tartalmaznak, pontos ismeretük szükséges a jövőbeli éghajlatváltozás becsléseinek megfelelő értelmezéséhez. Az éghajlati modellek eredményei csak a bizonytalanságok számszerűsítésével együtt értelmezhetők, ami úgy lehetséges, hogy nem egyetlen, hanem több modellszimuláció eredményét együttesen tekintjük. Ezt követjük az alábbiakban is a Magyarországon várható változások bemutatásánál. (A változásokat a továbbiakban az 1961–1990 referencia-időszak modellértékeihez viszonyítjuk.)
8. ábra: Éves és évszakos átlaghőmérséklet-változás (°C)
Megjegyzés: az ALADIN–Climate * és a REMO * regionális klímamodellek eredményei alapján 1961–1990 modellátlagaihoz képest (SRES A1B forgatókönyv). A feltüntetett számértékek az országos átlagos változás alsó és felső határát jelölik.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
AZ ÁTLAGHŐMÉRSÉKLET VÁRHATÓ JÖVŐBELI ALAKULÁSA
Ahogy globális szinten, úgy Magyarországon is minden kétséget kizáróan növekedni fog az átlaghőmérséklet a jövőben (8. ábra); mégpedig valamennyi évszak esetében statisztikailag szignifikáns módon (azaz a változás nagysága meghaladja a természetes változékonyság mértékét). Az átlagérték növekedése azonban nem azt jelenti, hogy minden év fokozatosan melegebb lesz az előzőnél – a jövőben is lesznek hűvösebb évek és évszakok, de inkább a jelenleginél melegebb értékek lesznek jellemzők. A modelleredmények a legnagyobb változásokat nyárra és őszre vetítik előre, de a melegedés pontos mértékében ezek eltérnek. Az évszázad közepéig nyáron 1,4–2,6 illetve ősszel 1,6–2,0°C-os változásra számíthatunk a referencia-időszakhoz képest, míg az évszázad végére a növekedés ősszel megközelítheti, nyáron pedig meg is haladhatja a 4°C-ot. A hőmérsékletemelkedés területi eloszlását tekintve a szimulációk egységesek abban, hogy az ország keleti és déli területein kell nagyobb mértékű melegedéssel számolnunk.
A HŐMÉRSÉKLETI SZÉLSŐSÉGEK VÁRHATÓ JÖVŐBELI ALAKULÁSA
A fagyos napok száma a jövőben a melegedő tendenciát követve egyértelműen és szignifikáns módon csökkenni fog (1. táblázat): a múltban megfigyelt átlagos évi 96 napról 2021–2050-re országos átlagban még csak 18–19 nappal, 2071–2100-ra pedig már 32–55 nappal. A fagyos napok gyakoriságának csökkenése várhatóan az ország egész területét érinteni fogja, legkisebb mértékben az északkeleti tájakat.
A nyári napok száma a jövőben egyértelműen emelkedni fog, a két modell szerint hasonló mértékben: az országos átlagot tekintve az 1961–1990 időszakot jellemző átlagosan évi 66 napról 2021–2050-re 21–23 nappal, míg az évszázad utolsó évtizedeire 41–54 nappal. A legnagyobb növekedés a keleti országrészben várható, bár az egyik modell az Északi-középhegység környezetében még jelentősebb változásokat mutat. A változás az országon belül minden rácspontban szignifikáns, azaz nagysága mindenütt meghaladja a természetes változékonyság mértékét.
A szélsőségesebb hőhullámos napok előfordulásában (amikor hazánkban kiadják a figyelmeztetést vagy a hőségriasztást) szintén szignifikáns növekedés várható, viszont ennek mértékét tekintve a két modell bizonytalansága nagyobb, mint a nyári napok esetében. A referencia-időszakban megfigyelt átlagérték 3,4 nap volt, ehhez képest a következő évtizedekben várhatóan 3,6–10 nappal, míg a távolabbi jövőre 14–20 nappal növekszik a hőhullámos napok átlagos évi száma. A modelleredmények alapján az egyébként is melegebb déli-délkeleti területeken számíthatunk a legnagyobb gyakoriságnövekedésre mindkét időszakban, az index értéke a hűvösebb északi tájakon fog emelkedni a legkevésbé.
1. táblázat: A hőmérsékleti szélsőségindexek mért és a jövőben várható éves átlagos magyarországi értékei (nap)
1961–1990 | 2021–2050 | 2071–2100 | ||
Fagyos nap | 96 | 77–78 | 41–64 | |
Nyári nap | 66 | 87–89 | 107–120 | |
Hőhullámos nap | 3,4 | 7–13 | 18–23 |
Megjegyzés: a mérések az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisából származnak, a jövőbeli értékek az Országos Meteorológiai Szolgálatnál alkalmazott két regionális klímamodell eredményein alapulnak.
AZ ÁTLAGOS CSAPADÉKÖSSZEG VÁRHATÓ JÖVŐBELI ALAKULÁSA
A csapadékváltozás tekintetében a modellek eredményei kevesebb részletben egyeznek meg, ráadásul a változások csak néhány esetben bizonyultak statisztikailag szignifikánsnak. Az éves csapadékösszeg változatlanságában és a nyári csapadékátlag 2021–2050-re 5–10%-ot, 2071–2100-ra 20%-ot elérő csökkenésében jobbára egységesek a becslések (9. ábra). Ősszel országos átlagban 3–14%-os növekedés lesz jellemző, de a keleti tájak esetében vannak eltérések a modelleredmények között. Tavasszal és télen az OMSZ-ban adaptált két modell – ALADIN–Climate és a REMO regionális klímamodellek – teljesen eltérő jövőképet ad: hasonló arányú növekedés és csökkenés mindkét évszakban egyaránt lehetséges (ez a következő évtizedekben nem haladja meg a 10%-ot, az évszázad végére télre viszont nagyobb változást mutatnak a modellek). További európai modelleredmények bevonásával már megállapítható, hogy télen inkább csapadéknövekedés várható, 2021–2050-re 60%, 2071–2100-ra pedig 80% feletti valószínűséggel (azaz a vizsgált modellek legalább 60 illetve 80 százaléka növekedést jelez Magyarország területére). A tavaszi évszakra azonban több modell bevonásával sem tehető egyértelmű megállapítás: az évszázad közepére a növekedésnek valamivel nagyobb az esélye, az évszázad végén viszont egyforma valószínűséggel lehet növekedésre és csökkenésre számítani.
9. ábra: Éves és évszakos átlagos csapadékösszeg-változás (%)
Megjegyzés: az ALADIN–Climate és a REMO regionális klímamodellek eredményei alapján 1961–1990 modellátlagaihoz képest (SRES A1B forgatókönyv). A feltüntetett számértékek az országos átlagos változás alsó és felső határát jelölik. A statisztikailag szignifikáns változást pontozás jelöli.
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
A CSAPADÉKKAL KAPCSOLATOS SZÉLSŐSÉGEK VÁRHATÓ JÖVŐBELI ALAKULÁSA
A leghosszabb egybefüggő száraz időszakok a referencia-időszakban általában ősszel fordultak elő (2. táblázat). Az index változása 2021–2050-re éves átlagban nagyon csekély és bizonytalan előjelű, és csak nyáron várható egyértelmű növekedés. Az évszázad végére már tavasszal és ősszel is a száraz időszakok hosszabbodásának irányába mutatnak a modelleredmények. A száraz időszakok nyári hosszabbodása az évszázad közepén még nem, de 2071–2100-ra már szinte az ország egész területén jellemző lesz, és a változás nagysága ekkorra meghaladja a változékonyság szintjét (10. ábra). A legnagyobb növekedéssel a déli és keleti területeken kell számolnunk, a legkisebb változások a Balaton térségében várhatók.
A 20 mm-t elérő csapadékú napok (2. táblázat) országos átlagos gyakoriságában már a következő évtizedekben egyértelmű növekedés várható minden évszakban. A nyár kivételével pozitív irányú és fokozottabb évszakos változásokra számíthatunk 2071–2100-ra is, nyáron viszont csökkenést mutatnak a modellek a 2021–2050 időszak átlagértékéhez képest. Ennek oka, hogy az évszázad végére nagyobb mértékű és szignifikáns gyakoriságcsökkenést mutatnak a modellek az ország több részén.
Az átlagos csapadékintenzitásban növekedés várható a nyár kivételével minden évszakban (2. táblázat). A csapadékos napokon lehulló átlagos csapadék legnagyobb mértékű növekedése ősszel valószínűsíthető, mégpedig a legtöbb rácspontban statisztikailag szignifikáns módon. Nyáron az index értéke nem, vagy csak alig változik – mind az országos átlag, mind az egyes rácspontok esetében –, ami egyformán érvényes a következő évtizedekre és az évszázad végére is.
2. táblázat: A csapadékkal kapcsolatos szélsőségindexek mért és a jövőben várható éves és évszakos átlagos magyarországi értékei (nap, az intenzitás esetében mm/nap)
Megjegyzés: a mérések az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisából származnak, a jövőbeli értékek az Országos Meteorológiai Szolgálatnál alkalmazott két regionális klímamodell eredményein alapulnak. Az egyértelmű, azaz mindkét modell által jelzett intenzitásnövekedést zöld, a szárazodást barna szín jelöli. Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
10. ábra: A száraz időszakok maximális nyári időtartamának átlagos változása (%)
Megjegyzés: az ALADIN–Climate és a REMO regionális klímamodellek eredményei alapján 1961–1990 modellátlagaihoz képest (SRES A1B forgatókönyv). A statisztikailag szignifikáns változást pontozás jelöli. Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
Várható éghajlatváltozás Magyarországon | |
A XXI. századra bemutatott modellszámítási eredmények alapján a hőmérséklet további emelkedésére kell számítanunk, melynek mértéke 2021–2050-re minden évszakban szinte az ország egész területén eléri az 1°C-ot, az évszázad végére pedig a nyári hónapokban a 4°C-ot is meghaladhatja az 1961–1990 referencia-időszakhoz viszonyítva. A hőmérséklettel kapcsolatos szélsőségek egyértelműen és szignifikánsan a melegedés irányába mozdulnak el: a fagyos napok száma csökkenni, a nyári napok és a hőhullámos napok előfordulása növekedni fog, az évszázad végére már egy hónapot megközelítő mértékben. | |
A csapadék éves összegében nem számíthatunk nagy változásokra, az eddigi évszakos eloszlás viszont nagy valószínűséggel átrendeződik. A nyári csapadék a következő évtizedekben 5%-ot, az évszázad végére pedig 20%-ot elérő csökkenése bizonyosnak tűnik, amelyet nagy valószínűséggel az őszi és a téli csapadék növekedése fog kompenzálni. A nagymennyiségű és intenzív csapadékos jelenségek várhatóan elsősorban ősszel lesznek gyakoribbak, a száraz időszakok hossza pedig nyáron fog leginkább növekedni. A következő évtizedekre jelzett változások azonban többnyire bizonytalan előjelűek és nem szignifikánsak, s csak az évszázad végére tehetők határozott megállapítások. | |
A szélsőségek várható alakulása jellegzetes térbeli eloszlást mutat és elsősorban Magyarország középső, déli és keleti területeit érinti kedvezőtlenül, ami a területi sérülékenységvizsgálatok jelentőségére hívja fel a figyelmet. |
Az üvegházhatás természetes folyamat, amely nélkül a földi átlaghőmérséklet 33°C-kal alacsonyabb lenne a napjainkban mértnél. Az üvegházhatású gázok olyan gázok, amelyek elnyelik a Föld felszínéről a világűr felé irányuló infravörös sugárzás egy részét, majd az elnyelt energiát részben a felszín irányába visszasugározzák, ami összességében az alsó légkör felmelegedéséhez vezet. A legjelentősebb természetes üvegházhatású gázok a vízgőz (H2O), a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O). A legnagyobb mértékben a vízgőz járul hozzá az üvegházhatáshoz, ennek légköri tartózkodási ideje azonban rendkívül rövid, körülbelül 10 nap. Mennyiségét leginkább a természetes folyamatok, valamint a légkör hőmérséklete határozza meg. Ezzel szemben a másik három gáz légköri tartózkodási ideje viszonylag hosszú (10–200 év), be- és kikerülési arányukat, valamint légköri koncentrációjukat az emberi tevékenységek nagymértékben befolyásolják. *
I.2.1. Általános helyzetkép
Az ipari forradalom óta az emberiség fosszilis tüzelőanyag-felhasználása és a fokozódó mezőgazdasági termelés folyamatosan növelte a hosszú légköri tartózkodási idejű üvegházhatású gázok kibocsátását. Az egyes ipari tevékenységek a fent említett természetes üvegházhatású gázok mellett mesterséges üvegházhatású gázokat is kibocsátanak, ilyenek a fluorozott szénhidrogének (HFC-k), a perfluor-karbonok (PFC-k), a kén-hexafluorid (SF6) és a nitrogén-trifluorid (NF3). Minden üvegházhatású gáz különböző mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez, függően sugárzási tulajdonságától, molekuláris tömegétől és a légköri tartózkodási idejétől (3. táblázat). Az üvegházhatású gázok légköri tartózkodási idejét, illetve (a szén-dioxidéhoz viszonyított) üvegházhatásának mértékét az alábbi táblázat mutatja be.
3. táblázat: Egyes üvegházhatású gázok légtérben való tartózkodási ideje, globális felmelegítő (GWP) és globális hőmérséklet-változtató képessége (GTP)
Üvegházhatású gáz | Tartózkodási idő (év) | GWP különböző időskálán | GTP különböző időskálán | |||
20 éves | 100 éves | 20 éves | 100 éves | |||
CO2 | változó | 1 | 1 | 1 | 1 | |
CH4 | 12,4 | 84 | 28 | 67 | 4 | |
N2O | 121 | 264 | 265 | 277 | 234 | |
HFC–125 | 28,2 | 6 090 | 3 170 | 5 800 | 967 | |
HFC–134a | 13,4 | 3 710 | 1 300 | 3 050 | 201 | |
HFC–143a | 47,1 | 6 940 | 4 800 | 6 960 | 2 500 | |
SF6 | 3 200 | 17 500 | 23 500 | 18 900 | 28 200 | |
NF3 | 500 | 12 800 | 16 100 | 13 700 | 18 100 |
Forrás: IPCC Ötödik Értékelő Jelentés, 2013
A legfontosabb antropogén forrású üvegházhatású gáz – az elsősorban az energiaszektorban, a fosszilis tüzelőanyagok elégetése révén keletkező – szén-dioxid (CO2), amely az összes üvegházhatásúgáz-kibocsátás bő háromnegyedét (77%-át) teszi ki. Magyarország CO2 kibocsátása 35%-kal volt alacsonyabb 2016-ban mint 1990-ben. Ennek egyik elsődleges oka, hogy a rendszerváltással egy időben jelentkező gazdasági visszaesés a tüzelőanyag-felhasználás drasztikus csökkenését hozta magával. De nem elhanyagolható az alacsony szén-dioxid kibocsátású villamosenergia termelési módok (atomenergia, földgáz-tüzelésű erőművek) megjelenésének hatása sem, melynek révén éppen a legszennyezőbb lignit és széntüzelésű erőművek kerültek fokozatosan kiváltásra. A 90-es évek közepétől kezdve azonban a kibocsátás-csökkenés fő mozgatórugójává már a gazdasági szerkezetváltás, valamint a felhasznált tüzelőanyagok szerkezetében bekövetkezett változás lépett elő: az ipar a kibocsátások szempontjából kedvezőtlenebb szén helyett áttért a földgáz használatára. Elsősorban a 2008-ban kibontakozó gazdasági válság következtében tovább mérséklődött hazánk CO2 kibocsátása, s összességében a 2005 után bekövetkezett csökkenés mértéke (28%) immár összemérhetővé vált a rendszerváltozás hatásával. 2013 után azonban megfordult a kibocsátások csökkenő trendje, és a következő három évben 9%-os növekedést tapasztalhattunk.
A metán (CH4), amely a teljes hazai üvegházhatású gázkibocsátás nagyjából nyolcadát (2016-ban: 12%) teszi ki CO2 egyenértékben számolva, elsősorban az állattenyésztés és a hulladékgazdálkodás során keletkezik, de a földgáz szállításakor is elszivárog belőle egy bizonyos mennyiség. 1990 óta a metánkibocsátás folyamatos, egyenletes csökkenést mutat, ami nagyrészt az állattenyésztés kisebb volumenének, valamint a depóniagáz-hasznosítás elterjedésének eredménye.
A teljes hazai üvegházhatású gázkibocsátás 7%-át kitevő dinitrogén-oxid (N2O) elsősorban a termőföldekről és legelőkről, illetve vegyipari termelés következtében kerül a levegőbe. Az N2O mennyisége – a mezőgazdasági termelés visszaesése következtében – kevesebb mint a felére esett vissza 1990-hez képest, az elmúlt években azonban ismét növekedés tapasztalható az emelkedő műtrágya-felhasználás miatt.
Az F-gázok (HFC-k, SF6, PFC-k) összesített kibocsátása jelentősen nőtt. Noha CO2 egyenértékben számolva csak kb. 3%-os súlyt képviselnek a teljes üvegházhatású gáz kibocsátásban, globális felmelegedési potenciáljuk (GWP) több ezerszerese (akár tízezerszerese) a szén-dioxidénak, és a 2000-es évek eleje óta tapasztalható ugrásszerű növekedésük miatt egyre nagyobb figyelmet kapnak mind uniós, mind nemzetközi szinten.
Az F-gázok közé tartozó HFC-k felhasználása jelentős részben a hűtő- és klímaberendezések használatából ered, felhasználása az 1990-es évek közepétől 2000-ig lassabban, majd 2000-től 2008-ig erőteljesen emelkedett. Ennek oka, hogy az 1987-ben elfogadott Montreali Jegyzőkönyv és az Európai Parlament és a Tanács 2009. szeptember 16-i, az ózonréteget lebontó anyagokról szóló 1005/2009/EK rendeletének előírásainak megvalósítása során az ózonréteget lebontó anyagok helyett a nagy felmelegedési potenciállal rendelkező HFC-k alkalmazása került előtérbe. Az F-gázokat tartalmazó termékekből való kibocsátás 2014-ben és 2015-ben volt a legmagasabb, 2016-os értékeiben viszont drasztikus csökkenés figyelhető meg. A kén-hexafluorid (SF6) gázt szigetelő és ívoltó közegként elektromos kapcsoló-berendezésekben használják, kibocsátása – mely elsősorban a villamosenergia-szállító rendszer fejlődésével függ össze – folyamatos emelkedést mutatott: ezt a növekedést a 2008-ban kibontakozó gazdasági válság törte meg. A válság után 2014-ig kisebb mértékű csökkenés, majd
2015 óta újra emelkedés figyelhető meg a SF6-kibocsátás idősorában. A PFC-k kibocsátása leginkább az alumíniumgyártáshoz kapcsolódik, ezért tendenciája azzal együtt változik. 1991-ben több alumíniumkohó is leállt, ami drasztikus csökkenést eredményezett. Ezután egy lassabb, csaknem folyamatos emelkedés következett be egészen 2005-ig. Ebben az évben az utolsó alumíniumkohó is befejezte működését és a továbbiakban már csak néhány ipari hűtésre használt közegből származik – szinte elhanyagolható mértékű – PFC kibocsátás.
Az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából Magyarország helyzete az Európai Unión belül kedvező. Magyarország 2016. évi üvegházhatású gáz kibocsátása 61,5 millió tonna CO2 egyenérték volt (11. ábra). Ha figyelembe vesszük az erdeink által elnyelt szén-dioxidot is, a (nettó) kibocsátásunk 57,2 millió tonna CO2 egyenértékre csökken. A Magyarországra vonatkozó 6 tonna körüli egy főre jutó kibocsátási érték alacsonyabb a 8 tonna/fő fölötti európai átlagértéknél, ami jórészt az alacsonyabb egy főre eső energiafogyasztásnak, valamint a karbonsemleges atomenergia és a relatíve alacsonyabb fajlagos ÜHG-kibocsátású földgáz energiatermelésen belüli dominanciájának köszönhető.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása jól elkülöníthető szakaszokra osztható az 1990 óta eltelt időszakban (11. ábra). Az 1990-es évek legelején a kibocsátás nagy részéért felelős szocialista nehézipar megszűnése, a villamosenergia-termelés alacsony szén-dioxid kibocsátású technológiáinak (atomenergia, földgáztüzelésű erőművek) térnyerése, a gazdasági szerkezet átalakulása, a mezőgazdaság teljesítményének csökkenése a kibocsátás radikális mérséklődését eredményezte. Ezt követően a kilencvenes évek elejétől kezdve a szén nagyarányú kiváltása földgázzal és a máig folyamatos hatékonyságjavulás már aktívan, a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan tartották fenn a viszonylag kedvező állapotot. A 2008-ban kezdődött gazdasági világválság jelentős hatással volt a magyar gazdaság teljesítményére is, és közvetve alapvetően befolyásolta a hazai üvegházhatású gázkibocsátás alakulását is. 2008 és 2009 között közel 9%-kal csökkent a kibocsátásunk, majd a következő öt évben (2009–2013) nem csupán alacsony szinten maradt, de további 12%-os csökkenést mutatott, elérve ezzel a teljes időszakra vonatkozó legalacsonyabb szintet. A kibocsátások csökkenő trendje 2014-ben megszakadt, 2015-ben pedig már 5%-os növekedést regisztrálhattunk, és – bár kisebb mértékben, de – a növekedés 2016-ban is folytatódott (+1%). E növekedés dacára a 2016-os kibocsátás is jelentős mértékben – 19%-kal – a 2005-ös szint alatt maradt.
11. ábra: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása 1990 és 2016 között
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat *
I.2.2. Az egyes ágazatok üvegházhatású gázkibocsátása
A hazai üvegházhatású gázkibocsátás ágazatok közötti megoszlása egyenlőtlen (12. ábra). 2016-ban a kibocsátások legnagyobb része (72,6%) az energiaszektor számlájára írható, beleértve a közlekedési, mezőgazdasági, ipari célú tüzelőanyag felhasználást és az épületállományhoz kapcsolódó kibocsátást is. Ezt követi a mezőgazdaság 11,2%-os, és az ipari folyamatok, oldószerek és egyéb termékek előállítása és használata 10,5%-os, majd végül a hulladékszektor 5,7%-os részesedéssel.
12. ábra: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának és elnyelésének alakulása 1990 és 2016 között ágazatonkénti bontásban
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat *
Az egyes ágazatok kibocsátásának egymáshoz viszonyított aránya 1990 óta kismértékben módosult. A fő kategóriák immár mindegyikében alacsonyabb az emisszió. A legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést az ipari szektor (–45%) tudta felmutatni, de 1990-hez képest jelentősen csökkent a kibocsátás az energiaszektorban (–35%) és a mezőgazdaságban (–30%) is. Mindezek következtében az elmúlt két évtizedben az energiaszektornak az üvegházhatású gázkibocsátásban betöltött meghatározó szerepe megmaradt. Az erdőgazdálkodási tevékenység, a földhasználat, valamint a földhasználat változásai összességében elősegítik a szén-dioxid elnyelődését.
ENERGETIKAI ÁGAZAT
Az üvegházhatású gázkibocsátások túlnyomó része az energiatermeléshez és -felhasználáshoz (fosszilis energiahordozók elégetéséhez) kötődik. Mindez egyrészt villamosenergia-termelést, másrészt hőtermelést és hűtést, harmadrészt közlekedési célú üzemanyag-felhasználást jelent. Az energiatermeléshez szorosan kapcsolódik még az ún. fugitív emisszió, amelynek jelentős része a földgáz szállítása közben elszivárgó metán. Az energiaszektoron belül a legjelentősebb kibocsátó a villamosenergia-termelést magában foglaló energiaipar 30%-os részesedéssel, ezt követi a szolgáltatóipar, a háztartások és a mezőgazdaság energiafogyasztása (29%), valamint a közlekedésből származó kibocsátás (28%) (13. ábra).
1990–2016 között az energiatermeléshez kapcsolódó kibocsátások 35%-kal csökkentek, amelynek okai eleinte az energiaintenzív nagyipar gyors leépülése, majd a tüzelőanyag-váltás, továbbá az energiahatékonyság javulása voltak. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság folytán csökkenő energiaigény miatt az energetikai szektor kibocsátása jelentősen csökkent. A villamosenergia-termelés 2014-ig összességében 27%-kal csökkent, miközben a felhasználás nem változott jelentősen. Leginkább a földgáz alapú termelés esett vissza drasztikusan: 41%-kal 2013-ban, 24%-kal 2014-ben, 2008 óta pedig összességében 72%-kal. A következő két évben azonban ismét jelentős mértékben emelkedett a földgáz alapú áramtermelés, amely azonban így is csak a 2007–2008-as termelési szint 43%-át érte el. Az energiaipar kibocsátását alapvetően meghatározza az a tény, hogy a hazai bruttó villamosenergia-termelés 50%-át adja Paks, és csak 39%-a származik hagyományos fosszilis tüzelőanyagokból. Emellett a villamosenergia-behozatal részaránya is viszonylag magas (2016-ban 29%).
A 90-es években lezajlott tüzelőanyagszerkezet-váltásnak köszönhetően a korábban még elsődlegesnek számító forrást, a szilárd tüzelőanyagot mindinkább kiszorította a fajlagosan kisebb szén-dioxid kibocsátással jellemezhető földgáz. Magyarországon ma már a földgáz az egyik legjelentősebb energiahordozó, amelynek részesedése meghaladja a 30%-ot a végső felhasználásban * . Az energiahatékonyság szempontjából ellentétes folyamatok zajlanak. Míg a leépülő szocialista nagyipar helyére lépő új ipari létesítmények egyre jobban megközelítették, vagy akár el is érték az EU–15 átlagát az energiaintenzitás terén, addig az épületállomány (lakosság, valamint szolgáltatás és közszféra) hatékonysága – amely EU mércével értékelve a legrosszabbak közt van a tagállamok között – alig változott. Magyarországon az épületállományhoz (lakosság, illetve szolgáltatás és közszféra) kapcsolódik az energiahasználat mintegy 35–40%-a, egyben itt a legszembetűnőbb az energiapazarlás. A mintegy 4,3 millió lakás 70%-a nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek, és hasonló az arány a középületeknél is. Az éghajlati különbségekkel korrigált lakossági energiafelhasználás tekintetében Magyarország a tíz legmagasabb értéket mutató tagállam között van az EU-ban, ráadásul úgy, hogy a családi házakban élő háztartások jelentős része a háznak csak egy részét fűti ki a fűtési időszakban. Az, hogy a fűtésből származó kibocsátások mégis csökkentek a 90-es években, jellemzően a földgáztüzelésre való áttérésből, és nem az energetikai felújításokból fakadt.
2005 és 2014 között jelentősen csökkent a hazai teljes végső energiafelhasználás. Ennek illusztrálására jó példa a háztartások földgázfogyasztása, amely 42%-kal esett vissza 2005 és 2014 között. Az ezt követő két évben azonban ez a csökkenő trend is megfordult. A háztartások gázfogyasztása 2014-ről 2015-re 13%-kal, 2016-ban pedig további 7%-kal nőtt, ami azonban még így is 21%-kal alacsonyabb volt az előző évtized átlagánál.
13. ábra: Az energiatermeléshez és -felhasználáshoz kötődő üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat *
KÖZLEKEDÉSI ÁGAZAT
A közlekedés az egyetlen olyan szektor, amelyben 1990 után nőttek a kibocsátások. Ennek fő okai az uniós átlagtól messze elmaradó, ahhoz felzárkózó motorizáció és az autóhasználat növekedése a közösségi közlekedéssel és a vasúti áruszállítással szemben. Az 1990-es évek legelején – az elavult gépjárműpark cseréjének következtében – kis mértékben mérséklődtek a közlekedési eredetű kibocsátások, aztán 1995 és 2007 között 74%-kal nőtt a járművek kibocsátása, 2007 és 2013 között azonban 23%-os csökkenés volt megfigyelhető. A benzinfelhasználás 1985 óta nem volt olyan alacsony, mint a 2011 utáni években, és a gázolaj-felhasználás is visszaesett.
2014-ben azonban megállt a csökkenés, és az energiaszektoron belüli legnagyobb változást a szállítási ágazat produkálta (+12%). Elsősorban a hazai dízelfogyasztás nőtt jelentősen, a benzineladások alacsony szinten maradtak és az üzemanyagok árának érdemi csökkenése miatt a következő években is folytatódott, bár lassult a növekedés az ágazatban: 2015-ben még 9%-kal nőtt az emisszió, de 2016-ban már csak 2%-os volt növekedés. A közlekedési kibocsátások ezzel együtt még mindig 5%-kal alacsonyabbak voltak, mint 2007-ben.
MEZŐGAZDASÁG *
A mezőgazdaság hazánk második legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátója, 2016-ban 11%-kal járult hozzá Magyarország üvegházhatású gáz kibocsátásához. A mezőgazdasági tevékenységek metán és dinitrogén-oxid kibocsátással járnak. Magyarország dinitrogén-oxid kibocsátásának döntő része (2016-ban: 87%-a) ebből a szektorból származik. Az ágazati üvegházhatású gáz emisszió legfontosabb forrásai a termőföldek N2O kibocsátása, a trágyakezelés (N2O és CH4) emissziója és a haszonállataink emésztése (CH4).
Az ágazat kibocsátása jelentősen csökkent 1985 és 1995 között, amikor a mezőgazdasági termelés több mint 30%-kal esett vissza (14. ábra), és az állatállomány is drasztikusan csökkent. 1996 és 2008 között a mezőgazdaság kibocsátása 6,1 millió tonna körül stagnált, évi ±4% közötti ingadozásokkal. A háttérben ellentétes hatású folyamatok rajzolódtak ki: az állatállomány további csökkenése alacsonyabb kibocsátáshoz vezetett volna, ám a műtrágya felhasználás jelentős, 1995 és 2007 közötti 68%-os növekedése a talajok növekvő N2O kibocsátását vonta maga után. 2008-ban a műtrágya árak jelentősen emelkedtek, aminek hatására csökkent a műtrágya felhasználás, és ennek eredményeképpen a mezőgazdaságból származó emissziók is csökkenni kezdtek.
14. ábra: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása a mezőgazdasági szektorban
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat *
A mezőgazdasági emissziók 2009-ben és 2010-ben is csökkentek. Jelentősebb visszaesés 2009-ben következett be, amikor a kisebb mértékű műtrágya felhasználás mellett, a sertés létszám 11%-os csökkenése is hozzájárult az emissziók csökkenéséhez. A 2010. évi – a bázisév óta legalacsonyabb – kibocsátást követően 2011 óta folyamatosan növekszik a mezőgazdaság ÜHG-kibocsátása, főként a műtrágya-felhasználás, és a szarvasmarha állomány, valamint az egy tehénre eső tejtermelés növekedése miatt. 2016-ban a műtrágya-felhasználás növekedésén túl a kedvező terméseredmények miatt a tarlómaradványok szintén hozzájárultak az emissziók növekedéséhez.
A mezőgazdaságban a 2004 óta bekövetkezett szerkezetváltás, a növénytermesztés meghatározóvá válása az állattenyésztéssel szemben, az ÜHG-kibocsátásban is nyomon követhető. 2004 óta egyre inkább csökken a főként az állattenyésztésből származó CH4 emisszió aránya a kibocsátásokban, és egyre inkább növekszik a főként növénytermesztésből származó dinitrogén-oxidé.
Egyes műtrágyafajták, mint a karbamidtartalmú műtrágyák, illetve a Magyarországon leginkább pétisó néven ismert mészammonsalétrom típusú műtrágyák nemcsak nitrogén, hanem széntartalmuk miatt is hozzájárulnak a mezőgazdasági eredetű ÜHG-kibocsátásokhoz. Különösen az utóbbi műtrágyafajtának az elmúlt években tapasztalt egyre növekvő népszerűsége miatt, 2005 óta megháromszorozódott a hozzá köthető N2O, illetve CO2 kibocsátás.
IPARI ÁGAZATOK
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának legnagyobb arányú visszaesése az elmúlt két évtizedben az ipari szektorban, azon belül a fémipari eredetű kibocsátások területén következett be hazánkban. 2016-ban e szektor számított a harmadik legnagyobb kibocsátónak Magyarországon, a teljes kibocsátás 10,5%-át tette ki. A legjelentősebb üvegházhatású gáz az ipari tevékenységek során is a CO2, amely 69%-ban járul hozzá a szektor kibocsátásához, ezt követik az F-gázok együttesen 29%-kal. A legnagyobb kibocsátás 2016-ban a vegyiparból (37%) és az F-gázok felhasználásából (27%) származott. Ezeket követte az ásványi termékek gyártása (18%), a vas- és acélgyártás (13%), végül pedig a nem energetikai tüzelőanyag-felhasználás és egyéb termékek (SF6 és N2O tartalmú) gyártása és felhasználása (3, illetve 2%).
A szektor kibocsátása körülbelül a felére csökkent 1990-hez képest (15. ábra), 2005 óta 34%-os volt a visszaesés. A csökkenés kezdetben az ipari termelés – rendszerváltást követő – zuhanásával, azt követően pedig az erőforrás-hatékonyság javulásával indokolható. A 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság után az ipari termelés és vele együtt a kibocsátások is tovább csökkentek, 2013-ban rekord alacsony értéket értek el. 2014-ben ez a csökkenő trend megfordult és folytatódott a növekedés 2015-ben is, de még így sem érték el a kibocsátások a 2007-es, válság előtti szintet. Ráadásul a fő növekedést nem az ipari termelés, hanem a fluor tartalmú gázok felhasználása adta. Ezek után az ipari kibocsátások 2015 és 2016 között 13%-kal csökkentek. A legjelentősebb változás a fluor tartalmú gázok (F-gázok) felhasználásánál tapasztalható, ahol a csökkenés a 2015-től hatályos 517/2014/EU rendelet betartásának következménye. Szintén jelentős csökkenést mutatott a vas- és acélgyártás: az előző évhez képest 26%-kal mérséklődött a kibocsátás. Mind a nyersvas, mind az ebből előállított acéltermékek mennyisége csökkent, mely az exportpiacokon végbement kedvezőtlen folyamat eredménye. A megélénkült lakásépítés hatása megmutatkozott az ipari kibocsátásokban is: a cement- és téglagyártás erősödése a kibocsátások emelkedésében is megmutatkozott. Ugyanezt támasztja alá, hogy az építőiparban használt acéltermékek mennyiségének gyártása is jelentősen megemelkedett, miközben az összes acéltermék mennyisége csökkenést mutatott 2015-ről 2016-ra.
15. ábra: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása az ipari szektorban
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat *
Az ipari folyamatokból származó kibocsátás nem csökkenthető egy adott fajlagos szint alá pusztán a hatékonyság növelésével, mivel az a nyersanyagok technológiai feldolgozása során keletkezik. Az alkalmazott technológia adta határon túl csak az adott végtermék helyettesítésével, takarékosabb használatával érhető el további kibocsátás-csökkentés.
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS
Magyarországon 2016-ban a hulladékgazdálkodásból, valamint a szennyvízkezelésből származott a teljes üvegházhatású gázkibocsátás 5,7%-a. A hulladékszektor az egyik olyan szektor – a közlekedés mellett – amelynek emissziója növekedett 1990 után. Az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából – a keletkezett hulladék mennyisége mellett – fontos tényező a hulladék megfelelő újrahasználatra történő előkészítése, hasznosítása, ártalmatlanítása. A települési hulladék részeként lerakásra kerülő, biológiailag lebomló hulladék bomlása metánkibocsátással jár együtt, míg a hulladékok égetése során – a klímaváltozás szempontjából – a szén-dioxid-kibocsátás jelent problémát. A szilárd hulladék lerakásából keletkezik a hulladékszektor kibocsátásának zöme (85%), míg a szennyvízkezelés 10%-os, a komposztálás (és egyéb biológiai hulladékkezelés) 4%-os, a nem energetikai célú hulladékégetés pedig 1%-os részarányt képvisel.
Az 1990-es évekre jellemző intenzív emisszió-növekedés a 2000-es évek közepén megállt, majd 2005 és 2016 között 20%-kal csökkent a kibocsátás (16. ábra). A hulladéklerakókban a hulladékok lebomlása hosszú éveken keresztül történik, vagyis az évekkel azelőtt lerakott hulladék is hatással van a jelenlegi kibocsátásra. Azonban a lerakott hulladék mennyisége 2005 óta olyan jelentősen csökkent (a háztartási hulladékok esetében például 51%-kal), hogy az már csökkenő emissziót eredményezett.
A szennyvízkezelésből származó kibocsátások csökkenő trendjét a közcsatorna-hálózatra kötött lakások egyre nagyobb száma és a szennyvízkezelés hatásfokának javulása magyarázza.
16. ábra: Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása a hulladékszektorban
Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat *
I.2.3. Szén-dioxid megkötés
A fentiekben bemutatott ágazatok közös jellemzője, hogy azok mindegyike üvegházhatású gáz kibocsátó. Ezzel ellentétben léteznek olyan ágazatok – jelentőségénél fogva kiemelendő közülük az erdészet – amelyek szén-dioxid elnyelés révén mérsékelni képesek a klímaváltozás antropogén okainak mértékét. Az erdők esetében feltétlenül ki kell emelni azok klímaváltozáshoz való adaptációban betöltött megkerülhetetlen szerepét is. A szén-dioxid megkötését szolgálja továbbá a megfelelő – a talajmozgatások minimalizálására és a talaj vízháztartásának megőrzésére irányuló – agrotechnika alkalmazása is.
Erdeink évente átlagosan 3,5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg. Ezzel a hazai gazdaság területén az erdőgazdálkodás az egyetlen olyan ágazat, amely nem kibocsátó, hanem a szén-dioxid megkötése révén mérsékli a klímaváltozás ütemét. Az évente kitermelt mintegy 7–8 millió köbméter fa hazánk legjelentősebb megújítható alapanyag- és energiaforrása. A kitermelt faanyag kisebb része tartósan tárolja a szenet a faalapú termékekben, nagyobb része közvetlenül, vagy melléktermékként energetikai felhasználásra kerül, ezzel kiváltva a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását, részben csökkentve hazánk energiafüggőségét.
A földhasználat, földhasználati változások és az erdők nettó CO2 megkötésének mértékében egyértelmű trend nem mutatható ki, a mérési eredmények 1985 és 2014 között jelentősen ingadoztak. 2016-ban az erdők CO2 megkötése 4,6 millió tonna szén-dioxid egyenérték volt. Az erdők csak akkor tudják CO2 elnyelő szerepüket érdemben betölteni, ha ehhez a megfelelő ökológiai feltételek (terület, termőföld, ökológiai vízigény biztosítása, az életközösségek megfelelő ökológiai állapota) fennállnak, és hosszú távon biztosított a fenntartható módon végzett erdőgazdálkodás.
I.3.1. Az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia átfogó bemutatása
A NÉS-1 elkészítését az Éhvt. 3. §-a írta elő. A nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban első alkalommal a 2008−2025 időszakra került kidolgozásra az éghajlatváltozási stratégia. A NÉS-1 célkitűzéseinek megvalósítására a 2009–2010-es időszakra vonatkozóan kidolgozásra került a Nemzeti Éghajlatváltozási Program. A NÉS-1 tudományos megalapozását a Magyar Tudományos Akadémia és a klímapolitikáért felelős minisztérium közös projektje „A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok (VAHAVA: VÁltozás – HAtás – VÁlaszok)” adta. A NÉS-1 a középtávú klímapolitika három fő cselekvési irányát jelölte ki:
– Mitigáció – az uniós és nemzetközi követelményeknek megfelelő intézkedések az éghajlatváltozást kiváltó gázok kibocsátásának csökkentése, és növekedésének megelőzése érdekében;
– Adaptáció – az elkerülhetetlen éghajlatváltozás kedvezőtlen ökológiai és társadalmi– gazdasági hatásai elleni védekezés, az éghajlatváltozás következményeihez való alkalmazkodóképesség javítása;
– Szemléletformálás – az éghajlatváltozás társadalmi tudatosítása, a klímatudatosság erősítése.
A cselekvési irányok azonban nem teljes körűen tükröződtek a NÉS-1 átfogó jövőképében, hiszen az nem fogalmazott meg állításokat arra vonatkozóan, hogy miként kell kezelni a jövőben az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás kérdését. Kizárólag arra koncentrált a dokumentum e része, hogy az energiahatékonyság, az energiatakarékosság, illetve a lakossági, mezőgazdasági, közlekedési és ipari kibocsátás csökkentése, továbbá a mezőgazdaságban az okszerű és szakszerű növényvédőszer-használat általánossá válásával az integrált növényvédelem, illetve biogazdálkodás válik uralkodóvá.
A célrendszer következő szintjén a NÉS-1-ben a jövőkép elérését szolgáló prioritások kerültek meghatározásra, amelyek a nemzetközi kötelezettségek teljesítésére, az éghajlatváltozás mérséklésére, valamint az alkalmazkodás elősegítésére irányulnak. A NÉS-1 prioritásai tehát a következők voltak:
– a nemzetközi kötelezettségek maradéktalan teljesítése;
– az éghajlatváltozás hajtóerői elleni küzdelem;
– kibocsátás-csökkentés;
– alkalmazkodás a klímaváltozáshoz.
A mitigációs területen a stratégia kellő részletességgel bemutatta a hazai ÜHG-kibocsátás akkori és jövőbeni tendenciáit országosan és az egyes ágazatok vonatkozásában egyaránt, ezt követően kerültek megfogalmazásra ágazatonként a stratégiai célok és az ezek elérését szolgáló konkrét intézkedések.
Az alkalmazkodási munkarészben ezzel szemben nem történt meg a célrendszer kialakítása, csupán az egyes tématerületekre (élővilág és természetvédelem, emberi egészség, vízgazdálkodás, mező- és erdőgazdálkodás, valamint terület- és településfejlesztés, épített környezet) vonatkozó feladatokat határoztak meg. Fontos megjegyezni, hogy a NÉS-1 elkészítése (2006–2007) idején az adaptációval kapcsolatos nemzetközi, uniós és hazai kutatások, módszertanok, eljárások kialakítása még csak kezdeti stádiumban volt. Tekintettel arra, hogy az éghajlatváltozás Magyarországot különösen negatívan érintheti, számos jelentős kockázatra kell választ találni. Ezért olyan stratégiára van szükség, amelynek – a nemzetközi kibocsátás-csökkentési kötelezettségek teljesítése mellett – fő célja a kibocsátás-csökkentést is eredményező importált fosszilis energiahordozótól való függőség csökkentése és a hazánkban várható komplex klímabiztonsági kockázatok és problémák kezelésére adandó válaszok meghatározása.
I.3.2. Az első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia SWOT analízise
ERŐSSÉGEK
– A NÉS-1 tudományos hátterét a Magyar Tudományos Akadémia és a klímapolitikáért felelős minisztérium közös projektje „A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok (VAHAVA: VÁltozás – HAtás – VÁlaszok)” adta. A VAHAVA projekt keretében tudományosan megalapozott és előremutató megállapításokat tettek az éghajlatváltozás hazai hatásaira vonatkozóan, amely nagymértékben elősegítette a NÉS-1 helyzetértékelés munkarészeinek kidolgozását. A VAHAVA hálózat eredményei biztosították a NÉS-1 széles körű elfogadottságát.
– A NÉS-1 készítésekor még nem álltak rendelkezésre elfogadott nemzetközi minták a nemzeti szintű dekarbonizációs és alkalmazkodási stratégiák kidolgozására. Ennek ellenére a NÉS-1 rendszerszemléletű, egyszerre megelőző és válaszadó, hatni kíván a nem kívánt környezeti jelenségek okaira. A meglévő mérséklési és adaptációs válaszlépéseket igyekszik egy mederbe terelni.
– A NÉS-1-ben kellő megalapozottsággal és megfelelő mélységben kerültek kidolgozásra mitigációs munkarészek.
GYENGESÉGEK
– A NÉS-1-ben nem került részletesen bemutatásra a más horizontális és ágazati stratégiákhoz való kapcsolódás, a stratégia kidolgozói nem ismertették kellő mélységben, hogy mely más stratégiai és programdokumentumokat vettek figyelembe a NÉS-1 kidolgozása során, ami gyengíti a NÉS-1, mint horizontális stratégiai dokumentum illeszkedését a hazai tervezési rendszerbe.
– A NÉS-1-ben a hangsúly főként a kibocsátás-csökkentésre helyeződik, és arányaiban kevesebb hangsúlyt kapnak az alkalmazkodást célzó intézkedések. Megjegyzendő, hogy a NÉS-1 elkészítése (2006–2007) idején az adaptációval kapcsolatos nemzetközi, uniós és hazai kutatások, módszertanok, eljárások kialakítása még csak kezdeti stádiumban volt. Komoly hiányosságot jelent, hogy a stratégia jövőképe kizárólag a mérséklési, kibocsátás-csökkentési beavatkozási területekre fókuszál. A mitigációs munkarészben kellő részletességgel került kidolgozásra a célrendszer, és megvannak a megfelelő hierarchia szintek, addig az alkalmazkodás területén csupán általános feladatok kerültek meghatározásra.
– A helyzetértékelésben nem vizsgálták az éghajlatváltozás várható hatásainak területi, térségi vonatkozásait, csupán az ország egészére vonatkozó megállapításokat tettek. Az éghajlatváltozás hatásai azonban meglehetősen nagy területi differenciáltságot mutatnak, valamint hazánk egyes térségeinek alkalmazkodóképessége és gazdasági teljesítőképessége is jelentős különbségeket mutat.
– Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kérdéskörében a NÉS-1 nem alkalmaz egységes módszertant a hatások vizsgálatához és ezek alapján az adaptációs stratégiák kidolgozásához. Ily módon az éghajlati hatásvizsgálatok és az adaptáció lehetőségeinek feltárása általános, ad hoc megállapításokon nyugszik és nem valós meteorológiai forgatókönyveken.
– Nem került kellő mélységben kidolgozásra a NÉS-1 megvalósulásának monitoring rendszere, nem biztosított a célok és intézkedések megvalósulásának nyomon követése.
– A NÉS-1 nem teremti meg a lehetőséget az éghajlatváltozás hazai tendenciáinak, hatásainak, valamint a mitigáció és az adaptáció lehetőségeinek, továbbá a célkitűzések megvalósulásának egységes vizsgálatára, elemzésére.
– A NÉS-1 nem foglalkozik kellő mértékben a szemléletformálással, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyik alappillérével.
LEHETŐSÉGEK
– A NÉS-1 elfogadása óta megváltozott EU-szintű (Dekarbonizációs Útiterv 2050, Alkalmazkodási Fehér Könyv) jogi és stratégiai környezet eredményeként módosításra került az Éhvt-ben a nemzeti éghajlatváltozási stratégia kidolgozására és felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés. Az Éhvt. 3. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a stratégia különösen az alábbiakat kell, hogy tartalmazza:
– az éghajlatváltozás várható magyarországi hatásainak, természeti és társadalmi– gazdasági következményeinek, valamint az ökoszisztémák és az ágazatok éghajlati sérülékenységének értékelését;
– az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének céljait, prioritásait és cselekvési irányait tartalmazó hazai dekarbonizációs útitervet az alacsony szén-dioxid kibocsátású, versenyképes gazdaságra történő, 2050-ig tartó átmenetről, figyelembe véve az Európai Bizottság hasonló időtávú stratégiai dokumentumait;
– egy nemzeti alkalmazkodás stratégiai keretrendszert, különös tekintettel az éghajlatváltozással és a klímabiztonsággal összefüggő kockázatok megelőzésére és a károk mérséklésére; a stratégiai keretrendszer támogatásául a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer és az arra épülő területi és ágazati éghajlati sérülékenységvizsgálatok eredményei szolgálnak;
– az éghajlatváltozás megelőzését, valamint az éghajlatváltozásra való felkészülést és alkalmazkodást szolgáló szemléletformálási tevékenységek célrendszerét.
– Az Éhvt. 2012. évi módosítása megteremtette a lehetőséget továbbá arra, hogy a NÉS-1 felülvizsgálata keretében egy olyan új stratégiai dokumentum szülessen, amely biztosítja a Hazai Dekarbonizációs Útiterv és a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia egyidejű kidolgozását, ezáltal lehetővé teszi az e dokumentumok közötti megfelelő koherencia biztosítását.
– Az Európai Unió másik jelentős folyamata az EU ETS reformja, ennek keretében – az európai karbonpiac megerősítése érdekében – rövid és hosszú távú javaslatok is megjelennek a tárgyalásokon, ezekre szintén tekintettel kell lenni.
– A stratégiának továbbá figyelembe kell vennie az Európai Parlament és a Tanács 517/2014/EU rendeletét, amely a fluortartalmú gázok felülvizsgálatát szolgálja, és amelyben egy 2015–2030 között megvalósuló HFC csökkentési mechanizmust vezetnek be.
– 2014. január 22-én jelent meg és az Európai Tanács 2014. október 23–24-i ülésén fogadták el az EU 2030-as éghajlat- és energiapolitikai keretét, melynek irányvonalait az Európai Bizottság már a 2013. március 27-én megjelent Zöld Könyve lefektette a 2050-es Dekarbonizációs Útitervvel, a 2050-es Energia Útitervvel és a Közlekedési Fehér Könyvvel összhangban. A klíma- és energiapolitika 2030-ra vonatkozó irányairól, céljairól szóló részletszabályokat a NÉS-2 végrehajtásakor mindenképpen figyelemmel kell kísérni.
– Az Európai Bizottság 2013 áprilisában elfogadta az EU alkalmazkodási stratégiáját, így a NÉS-1 felülvizsgálata keretében megszülető új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában megteremthető a koherencia a hazai és EU-s célkitűzések között.
– Az éghajlat Magyarországon várható változásának térségi alapon történő számszerű becslésére hazai kutatások folynak, amelyek eredményeit fel lehet használni az átfogó és területi hatásvizsgálatok elvégzéséhez.
– A hazai kibocsátás-csökkentés lehetőségei egyre inkább a fogyasztás szerkezetének és szokásainak megváltozásában rejlenek. Csökkentési potenciál elsősorban az épületek energiafelhasználásában, illetve általánosságban az energiahatékonyság javításában rejlik.
– Az időben történő cselekvés versenyelőnyt jelent az ország számára. Fontos azonban, hogy a kibocsátás-csökkentési céloknak összhangban kell állniuk az egyes ágazatok és a teljes nemzetgazdaság teljesítőképességével.
VESZÉLYEK
– Az éghajlatváltozásra vonatkozó stratégiai dokumentumnak horizontális, azaz a rendszer egészére kiterjedő célkitűzéseket kell megfogalmaznia, mivel fenntarthatósági nézőpontból minden probléma egy rendszerben létezik, éppen ezért csak rendszerszintű választ lehet rájuk adni. A stratégiaalkotás hazai gyakorlatában azonban nem biztosított kellő mértékben a horizontális célkitűzések beépítése az ágazati stratégiákba, továbbá az is jellemző, hogy az alacsonyabb szintű stratégiai dokumentumok elfogadása időben megelőzi a magasabb szintűét, ami jelentős koherencia-problémákat vet föl.
– Az éghajlatváltozás hatásai Magyarországon térben differenciáltan jelentkeznek, amely jelentős mértékben befolyásolhatja a jelenleg is meglévő társadalmi–gazdasági különbségeket, elmélyítheti a leszakadó térségek elmaradottságát.
– A magyar lakosság többsége energiaszegénységben él, azaz a jövedelmének több mint 10%-át energiára költi. Ebben a jövedelmek relatív alacsony volta mellett azonban szerepet játszik a mindennapi megélhetéshez szükséges tevékenységek (fűtés, világítás, energiát használó berendezések stb.) fajlagosan magas energiaigénye, mert az energiahatékonysági beruházások megvalósítására a lakosság jelentős részének egyáltalán nincs anyagi lehetősége.
I.3.3 . A végrehajtás értékelése