Időállapot: közlönyállapot (2019.VII.23.)

2019. évi LXXI. törvény - Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről 9/10. oldal

– a támogatás szempontjából kizárólag a b) alpontban szereplő kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe,

– a nyilvános könyvtár technikai, informatikai, műszaki eszközeinek, berendezési tárgyainak gyarapítására fordított összeg a támogatás 30%-át nem haladhatja meg.

A támogatás felhasználásáról az önkormányzat 2021. február 28-áig adatszolgáltatást köteles teljesíteni, amelynek formáját, tartalmát és rendjét a kultúráért felelős miniszter által kiadott Útmutató rögzíti.

e) Színházművészeti szervezetek támogatása

ELŐIRÁNYZAT: 10 306,3 millió forint

Az előirányzat a nemzeti és kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek művészeti és létesítménygazdálkodási célú működési támogatását szolgálja.

A támogatás szempontjából kizárólag a „Színházak tevékenysége” kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe.

f) Táncművészeti szervezetek támogatása

ELŐIRÁNYZAT: 286,4 millió forint

Az előirányzat a nemzeti és kiemelt minősítésű táncművészeti szervezetek művészeti és létesítménygazdálkodási célú működési támogatását szolgálja.

A támogatás szempontjából kizárólag a „Művészeti tevékenységek (kivéve: színház)” kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe.

g) Zeneművészeti szervezetek támogatása

ELŐIRÁNYZAT: 2 980,0 millió forint

Az előirányzat a nemzeti és kiemelt minősítésű zenekarok és énekkarok működési támogatását szolgálja.

A támogatás szempontjából kizárólag a „Művészeti tevékenységek (kivéve: színház)” kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe.

Az e)–g) pontok szerinti előirányzatok az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) 11. §-ában és 12. §-ában meghatározott, települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott nemzeti vagy kiemelt minősítésű előadó-művészeti szervezetek művészeti és létesítménygazdálkodási célú működési támogatására szolgálnak.

Az önkormányzatokat megillető, jogcímenként és szervezetenként megállapított támogatás éves összegét – az e)–g) pontok tekintetében, az Emtv. 5/B. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott módon, az Előadó-művészeti Bizottságok, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács által véleményezett, javaslata alapján – a kultúráért felelős miniszter az

– az a)–c) és e)–g) pontok esetében 2019. december 20-áig,

– a d) pont esetében április 30-áig

állapítja meg.

Az a)–c) és e)–g) pont szerinti támogatások 12%-ának folyósítása január hónap utolsó munkanapját megelőző második munkanapon, majd ezt követően az az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint történik. A d) pont szerinti támogatás folyósítása egy összegben május hónapban történik.

14. Kulturális illetménypótlék

ELŐIRÁNYZAT: 3 605,0 millió forint

A központi költségvetés támogatást biztosít a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére című 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kulturális Kjtvhr.) 21. §-a szerinti, 2019. január – 2019. december hónapokban kifizetendő kulturális illetménypótlékhoz és annak szociális hozzájárulási adójához.

A települési önkormányzat a támogatásra akkor jogosult, ha a kulturális illetménypótlék teljes összege tényleges bérnövekedésként jelenik meg a foglalkoztatott számára. Nem nyújtható támogatás a kulturális illetménypótléknak a kulturális Kjtvhr. 5. mellékletében meghatározott összegén felül nyújtott összeg és az arra tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez.

A támogatás havi összege a helyi önkormányzati költségvetési szervek foglalkoztatottjaira vonatkozó, előző hónapra számfejtett, tárgyhónapban kifizetendő havi kulturális illetménypótlék szociális hozzájárulási adóval növelt bruttó összege. A támogatás folyósítása – a Kincstár tárgyhónap 5-éig a támogatás önkormányzatokat megillető összegével kapcsolatosan teljesített adatszolgáltatása alapján – havonta történik.

II. Felhalmozási célú támogatások

1. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása

Előirányzat: 390,0 millió forint

A támogatást a települési önkormányzatok a meglévő közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartására, felújítására és fejlesztésére, valamint kivételes esetben új eszköz beszerzésére pályázati úton igényelhetik. Méltányolandó kistérségi foglalkoztatáspolitikai szempontok esetén lehetőség van a működtetés támogatására is. A működtetésre szolgáló támogatás felhasználásának határideje a tárgyév december 31-e, a fenntartásra, felújításra, fejlesztésre és beszerzésre szolgáló támogatás felhasználásának határideje a tárgyévet követő év december 31-e.

A kompközlekedés működtetéséhez Mohács Város Önkormányzatát legalább 65,0 millió forint, Dunafalva Község Önkormányzatát legalább 15,0 millió forint illeti meg az előirányzatból.

A támogatásról tárcaközi bizottság javaslata alapján a közlekedésért felelős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik.

2. Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések

Előirányzat: 6 000,0 millió forint

a) Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása

Előirányzat: 2 000,0 millió forint

Az előirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az önkormányzati tulajdonban lévő, a települési önkormányzat, továbbá társulás által fenntartott, kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmény fejlesztésére, felújítására. Az igényelhető maximális támogatás mértéke 30,0 millió forint.

A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt.

b) Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás

Előirányzat: 500,0 millió forint

Az előirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet a tulajdonában lévő, sportlétesítményként üzemelő létesítmény fejlesztésére, felújítására, illetve új sportlétesítmény létrehozására. Az igényelhető maximális támogatás mértéke 20,0 millió forint.

A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt.

c) Belterületi utak, járdák, hidak felújítása

Előirányzat: 3 500,0 millió forint

Az előirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet – Budapest Főváros Önkormányzata kivételével – a közigazgatási területén, tulajdonában lévő út, híd és járda felújítására, karbantartására. Az igényelhető támogatás maximális mértéke:

− fővárosi kerületi önkormányzatok esetében 60,0 millió forint,

− megyei jogú városok esetében 50,0 millió forint,

− 10 000 fő vagy azt meghaladó lakosságszámú települések esetében 40,0 millió forint,

− 10 000 fő lakosságszám alatti települések esetében 20,0 millió forint.

A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt.

Az a)–c) pontokra vonatkozó közös szabályok:

Egy önkormányzat az a)–c) pontok szerinti célok közül csak az egyikre nyújthat be pályázatot. Nem nyújtható támogatás olyan pályázathoz, amely a megjelölt műszaki tartalomra uniós vagy egyéb nemzeti támogatásban részesül. A támogatással létrehozott ingatlanvagyon a beruházás megvalósításától számított tíz évig nem idegeníthető el, kivéve az a)–b) pontok esetében, ha az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok teszik szükségessé, és az abból származó ellenértéket a kedvezményezett a támogatási cél szerinti további feladatokra fordítja. Az elidegenítés egyedi kérelem alapján az a)–b) pontok esetén a helyi önkormányzatokért felelős miniszter engedélyével történhet.

Az a)–c) pontok szerinti vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik.

3. Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása

Előirányzat: 1 500,0 millió forint

Az előirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az általa fenntartott és működtetett, a bölcsődei vagy óvodai gyermekétkeztetést kiszolgáló

a) új főzőkonyhák létrehozására,

b) az önkormányzat tulajdonában álló főzőkonyhák kapacitásbővítésére, fejlesztésére

c) melegítőkonyhák felújítására.

Konyhai eszközök beszerzése valamennyi cél esetében támogatható, azonban kizárólag eszközbeszerzésre támogatás nem igényelhető. Egy pályázat keretében kizárólag egy célra igényelhető támogatás.

Az igényelhető maximális támogatás mértéke

– az a) és b) pont szerinti célok esetében 100,0 millió forint, azzal, hogy az egy bölcsődés vagy óvodás ellátottra jutó támogatási igény nem haladhatja meg a 800 000 forintot

– a c) pont szerinti cél esetében 10,0 millió forint.

A támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 10 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően saját (ideértve a pályázó részvételével működő társulást is) fenntartásban kell működtetni. Az a)–b) pont szerinti célokra nem igényelhet támogatást az az önkormányzat, amely a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény, a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény, a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény és a 2019. évi költségvetési törvény azonos célú támogatási jogcíméből vagy a 2014–2020. évek közötti uniós programozási időszakban azonos célra rendelkezésre álló európai uniós támogatásban részesült.

A támogatásról az államháztartásért felelős miniszter dönt. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik. A támogatás felhasználási határideje 2022. december 31-e.

4. Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása

Előirányzat: 806,0 millió forint

a) Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás

Előirányzat: 300,0 millió forint

Az előirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az általa fenntartott vagy a vele kötött közművelődési megállapodás alapján működő közművelődési intézmény vagy közösségi színtér technikai, műszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására a közművelődési alapszolgáltatások biztosítása érdekében. A támogatást az önkormányzatok által az egyes célok tekintetében vállalt önrész arányában kell megállapítani. Ha a települési önkormányzat a közművelődési támogatás érdekében vállalt önrészt csökkenti, akkor ezzel arányosan csökkentett összegű érdekeltségnövelő támogatásra jogosult. A különbözet jogosulatlan igénybevételnek minősül.

A támogatás

aa) 60%-át a települési önkormányzat által fenntartott, továbbá a települési önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás alapján működő, az ab) alpont hatálya alá nem tartozó intézmény vagy közösségi színtér után,

ab) 40%-át az 1 000 fő lakosságszám alatti települési önkormányzat által fenntartott közművelődési intézmény vagy közösségi színtér után

a települési önkormányzat által vállalt önrész arányában kell felosztani.

A települési önkormányzatok lakosságszáma tekintetében a Belügyminisztérium – 2019. január 1-jei állapotnak megfelelő – adatait kell figyelembe venni.

Ha igény hiányában az ab) alpont szerinti esetben maradvány keletkezik, azt az aa) alpont szerinti célra kell felhasználni.

A vállalt önrészt

− a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló kormányrendeletben meghatározott települések esetében, valamint

− az 1 000 fő lakosságszám alatti települési önkormányzat esetében

háromszoros súllyal kell figyelembe venni a támogatás megállapításakor. A két feltétel együttes fennállása esetén a vállalt önrészt kilencszeres súllyal kell figyelembe venni.

Az arányossági számításnál az egy önkormányzatnál figyelembe vehető vállalt önrész nem haladhatja meg a pályázatot benyújtó valamennyi önkormányzat által 2019. évben vállalt önrészek összesített összegének 1,5%-át.

Nem részesülhet támogatásban az az önkormányzat, amelynél a vállalt önrész szerinti támogatás számított összege nem éri el a 100 000 forintot.

A támogatás szempontjából kizárólag a „Közművelődés – közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése”, a „Közművelődés – hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása”, a „Közművelődés – egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek” és a „Közművelődés – kulturális alapú gazdaságfejlesztés” kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe.

b) Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása

Előirányzat: 136,0 millió forint

Az előirányzatból a járásszékhely települési önkormányzatok, Budapest Főváros Önkormányzata és a fővárosi kerületi önkormányzatok pályázati úton támogatást igényelhetnek az általuk fenntartott múzeum modellértékű jó gyakorlatainak támogatására.

c) Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program)

Előirányzat: 370,0 millió forint

Az előirányzatból a települési önkormányzat pályázati úton támogatást igényelhet az általa fenntartott vagy támogatott muzeális intézmény szakmai fejlesztéséhez.

A b)–c) pontok szerinti támogatásokról a kultúráért felelős miniszter dönt.

A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik, felhasználásának határideje a tárgyévet követő év december 31-e.

A b)–c) pontok szerinti támogatások szempontjából kizárólag a „Múzeumi gyűjteményi tevékenység”, a „Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység”, a „Múzeumi kiállítási tevékenység”, valamint a „Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység” kormányzati funkciókon elszámolt kiadások vehetők figyelembe.

5. Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása

Előirányzat: 300,0 millió forint

A központi költségvetés az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről szóló 40/2003. (III. 27.) Korm. rendelet alapján támogatásra jogosult magánszemély részére biztosít támogatást a települési önkormányzatokon keresztül.

A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kezdeményezésének sorrendjében, egy összegben történik.

6. Pannon Park beruházási projekt támogatása

Előirányzat: 3 143,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Pannon Park beruházási projekt tárgyévi munkálatainak megvalósítására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a kultúráért felelős miniszter – mint támogató – Budapest Főváros Önkormányzatával a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel egyetértésben köt támogatási szerződést. A támogatás 50%-ának (a továbbiakban: előleg) folyósítása a szerződéskötést követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – szerződés szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

7. Normafa Park program támogatása

Előirányzat: 620,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Normafa Park kiemelt beruházás koncepciójáról és az azzal összefüggő feladatokról szóló 1443/2013. (VII. 16.) Korm. határozat 8. pontja alapján a Normafa Park program tárgyévi munkálatainak megvalósítására.

A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata számára oly módon, hogy

– a támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik és

– a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

8. Megyei önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása

Előirányzat: 300,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a megyei önkormányzatok fejlesztési igényeinek támogatására. A támogatást a megyei önkormányzatok pályázati úton igényelhetik.

A támogatásról a helyi önkormányzatokért felelős miniszter legkésőbb tárgyév november 30-áig dönt.

A vissza nem térítendő támogatás folyósítása előfinanszírozás keretében, egy összegben történik, felhasználásának határideje a tárgyévet követő év december 31-e.

9. Monor okos város projekt támogatása

Előirányzat: 523,3 millió forint

Az előirányzat szolgál az okos város központi platformszolgáltatás létrehozásához kapcsolódó költségek biztosításáról szóló 1715/2018. (XII. 17.) Korm. határozat 4. pontja szerinti feladatok 2020. évi ütemének támogatására.

A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Monor Város Önkormányzata számára oly módon, hogy a támogatás 100%-ának folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik.

A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

10. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata mélygarázs építésének támogatása

Előirányzat: 1 200,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a mélygarázs építésével összefüggő feladatok 2020. évi ütemének támogatására.

A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata számára oly módon, hogy

– a támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik és

– a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

11. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata forgalomtechnikai fejlesztési feladatainak támogatása

Előirányzat: 225,0 millió forint

Az előirányzat szolgál az Alkotás utca bevezető szakasza és a csatlakozó úthálózat kerékpáros forgalmának forgalomtechnikai fejlesztéséhez kapcsolódó feladatok támogatására.

A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata számára oly módon, hogy

– a támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik és

– a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

12. Kisbér Város városközpontja megújításának támogatása

Előirányzat: 970,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Kisbér Város városközpontja megújításának támogatására.

A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Kisbér Város Önkormányzata számára oly módon, hogy

– a támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik és

– a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

13. Normafa Park projekt egyes beruházási elemeinek támogatása

Előirányzat: 3 000,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Normafa Park projekt megvalósításával kapcsolatos beruházások 2020. évi ütemének támogatására.

A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzata számára oly módon, hogy

– a támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása a támogatói okirat kiadását követő 30 napon belül történik és

– a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

14. Fejlesztések támogatása Szanticskán

Előirányzat: 42,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Szanticska településrészen megvalósítandó fejlesztések támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Abaújlak Község Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

15. Erzsébetvárosi fejlesztések támogatása

Előirányzat: 100,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata területén megvalósítandó fejlesztések támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

16. Bölcsőde- és óvodafejlesztések támogatása Budapest Főváros VIII. kerületében

Előirányzat: 200,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat területén megvalósítandó bölcsőde- és óvodafejlesztések támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

17. Budapest Főváros VIII. kerületi Horváth Mihály tér fejlesztésének támogatása

Előirányzat: 150,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Budapest Főváros VIII. kerületi Horváth Mihály téren megvalósítandó fejlesztések támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

18. Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtti parkoló fejlesztésének támogatása

Előirányzat: 60,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtti parkoló fejlesztésének támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

19. Közbiztonsági fejlesztések támogatása Budapest Főváros VIII. kerületében

Előirányzat: 95,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Budapest Főváros VIII. kerületében a társasházi kamerarendszerek kialakításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

20. Önkormányzati bérlakásfejlesztések támogatása Budapest Főváros VIII. kerületében

Előirányzat: 620,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Budapest Főváros VIII. kerületében a bérlakásállomány fejlesztésének támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

21. Budapest Főváros IX. kerületi József Attila-Lakótelepi Közösségi Ház felújításának támogatása

Előirányzat: 400,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a József Attila-Lakótelepi Közösségi Ház felújításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

22. Csemő-Cegléd közötti kerékpárút kiépítése I. ütemének támogatása

Előirányzat: 100,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Csemő és Cegléd települések közötti kerékpárút kiépítése I. ütemének támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Csemő Község Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

23. Óvodafejlesztés és ravatalozó kialakítás támogatása Dabason

Előirányzat: 120,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Dabason óvodafejlesztés és a Dabas-Sári temetőben új ravatalozó kialakításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Dabas Város Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

24. Ispánki szennyvízelvezető-tisztító rendszer működőképessége helyreállításának támogatása

Előirányzat: 474,0 millió forint

Az előirányzat szolgál az Ispánk, Magyarszombatfa és Szalafő településeket kiszolgáló szennyvízelvezető-tisztító rendszer működőképessége helyreállításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Ispánk Község Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

25. Jászapáti Tölgyes Strandfürdő fejlesztésének támogatása

Előirányzat: 200,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Tölgyes Strandfürdő fejlesztésének támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Jászapáti Városi Önkormányzat számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

26. Kőszegi Dózsa György utca felújításának támogatása

Előirányzat: 100,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Kőszegen a Dózsa György utca felújításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Kőszeg Város Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

27. Ravatalozó kialakításának támogatása Nagybarcán

Előirányzat: 80,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Nagybarcán működő temetőben ravatalozó kialakításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Nagybarca Község Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

28. Vadkerti-Tó Kemping felújításának támogatása Soltvadkerten

Előirányzat: 100,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Soltvadkerten működő Vadkerti-Tó Kemping felújításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Soltvadkert Város Önkormányzata számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

29. Pihenőpark fejlesztés támogatása Tárnokon

Előirányzat: 20,0 millió forint

Az előirányzat szolgál a Tárnokon megvalósuló pihenőpark fejlesztés befejezésének támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Tárnok Nagyközség Önkormányzata számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

30. Tatán az Öreg-tó körüli utak és sétány felújításának támogatása

Előirányzat: 80,0 millió forint

Az előirányzat szolgál Tatán az Öreg-tó körüli utak és sétány felújításának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Tata Város Önkormányzata számára.

A támogatás folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik. A támogatás felhasználási határideje tárgyévet követő év december 31-e.

31. Tiszajenői temetőhöz vezető önkormányzati útszakasz aszfaltozásának támogatása

Előirányzat: 84,2 millió forint

Az előirányzat szolgál a tiszajenői temetőhöz vezető önkormányzati útszakasz aszfaltozásának támogatására. A támogatás felhasználásának részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter támogatói okiratot ad ki Tiszajenő Községi Önkormányzat számára.

A támogatás 50%-ának megfelelő előleg folyósítása az okirat kiadását követő 30 napon belül történik és a további részletek tárgyévi – támogatói okirat szerinti – folyósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az önkormányzat az előleget felhasználja és azzal legkésőbb tárgyév november 15-éig elszámol.

A támogatás felhasználási határideje – ideértve a tárgyév november 15-éig el nem számolt előleget is – tárgyévet követő év december 31-e.

III. Vis maior támogatás

Előirányzat: 6 100,0 millió forint

A támogatás szolgál a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a helyi önkormányzatok egyes természeti károkból adódó, indokolt és szükséges védekezéssel összefüggő kiadások részbeni vagy teljes megtérítése, a helyi önkormányzat tulajdonában lévő építményben vagy az állam tulajdonában és a helyi önkormányzat vagyonkezelésében lévő, kötelező feladatellátást szolgáló épületben a vis maior események okozta károk helyreállításának és a katasztrófavédelmi szúnyoggyérítéssel összefüggő kiadások részbeni támogatásának forrásául. A támogatás felhasználásával, annak határidejével kapcsolatban alkalmazandó szabályokat a Rendelet rögzíti.

Kiegészítő szabályok:

1. A pályázatot

a) az I.1. pont szerinti jogcím esetében a vízgazdálkodásért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter és a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter egyetértésével,

b) az I.2., I.8., II.2. és II.8. pontok szerinti jogcím esetében a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével,

c) az I.5. és II.1. pontok szerinti jogcímek esetében a közlekedésért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével,

d) a II.3. pont szerinti jogcím esetében az államháztartásért felelős miniszter,

e) az I.6. és I.9. pontok szerinti jogcímek esetében a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen,

g) a II.4. pont szerinti jogcímek esetében a kultúráért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével írja ki.

2. Az Áht. szerinti támogató

a) az I.4., I.5. és II.1. pontok szerinti jogcímek esetében a közlekedésért felelős miniszter,

b) a II.3.pont szerinti jogcím esetében az államháztartásért felelős miniszter,

c) az I.3., II.4. és II.6. pontok szerinti jogcímek esetében a kultúráért felelős miniszter.

3. Az e melléklet szerinti támogatások igénylési és döntési eljárására nem kell alkalmazni az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szabályait.

4. Ahol e melléklet a támogatás felhasználási határidejét nem rögzíti, ott az Áht. szerinti szabályozás alkalmazandó.

5. Ahol e melléklet nem rögzíti, hogy a támogató a kedvezményezettel a támogatás felhasználásának részletes szabályairól támogatási szerződést köt, azon előirányzatok esetében a támogató támogatói okiratot bocsát ki.

4. melléklet a 2019. évi LXXI. törvényhez

A központi alrendszer azon előirányzatai, melyek teljesülése módosítás nélkül eltérhet az előirányzattól

A B C D
1 1. A teljesülés külön szabályozás nélkül is eltérhet az előirányzattól:
2 X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben
3 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás (20. cím, 2. alcím, 17. jogcímcsoport)
4 Jogi segítségnyújtás (20. cím, 2. alcím, 18. jogcímcsoport)
5 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése (20. cím, 2. alcím, 20. jogcímcsoport)
6 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése (20. cím, 2. alcím, 28. jogcímcsoport)
7 XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezetben
8 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék (30. cím, 1. alcím, 30. jogcímcsoport, 4. jogcím)
9 XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM fejezetben
10 Állat, növény- és GMO-kártalanítás (20. cím, 6. alcím)
11 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezetben
12 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz (8. cím, 2. alcím, 39. jogcímcsoport, 3. jogcím)
13 XV. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
14 Kárrendezési célelőirányzat (25. cím, 2. alcím, 5. jogcímcsoport)
15 Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok (25. cím, 2. alcím, 6. jogcímcsoport)
16 Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások (25. cím, 11. alcím)
17 Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja (26. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 1. jogcím)
18 Különféle kifizetések (26. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 2. jogcím)
19 Ágazati életpályák és bérintézkedések (26. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 3. jogcím)
20 XVII. INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM fejezetben
21 Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása (21. cím, 5. alcím)
22 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetben
23 Gyermekvédelmi Lakás Alap (20. cím, 17. alcím, 1. jogcímcsoport)
24 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása (20. cím, 17. alcím, 7. jogcímcsoport)
25 Családi támogatások (21. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport)
26 Korhatár alatti ellátások (21. cím, 1. alcím, 2. jogcímcsoport)
27 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (21. cím, 1. alcím, 3. jogcímcsoport)
28 Közgyógyellátás (21. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. jogcím)
29 XXII. MINISZTERELNÖKI KORMÁNYIRODA fejezetben
30 Peres ügyek (21. cím, 2. alcím)
31 XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben
32 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai (1. cím)
33 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai (2. cím)
34 Jutalékok és egyéb költségek (3. cím, 1. alcím)
35 Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások (3. cím, 2. alcím)
36 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezetben
37 Babaváró támogatás banki költségtérítés (24. cím)
38 Babaváró támogatás tartozások elengedése (25. cím)
39 Babaváró támogatás kamattámogatása (26. cím)
40 Diákhitel tartozás csökkentésének támogatása (27. cím)
41 Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatása (28. cím)
42 Lakástámogatások (29. cím)
43 Szociálpolitikai menetdíj támogatás (31. cím)
44 Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások (32. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport)
45 Szanálással kapcsolatos kiadások (32. cím, 1. alcím, 5. jogcímcsoport)
46 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése (32. cím, 1. alcím, 6. jogcímcsoport)
47 Egyéb vegyes kiadások (32. cím, 1. alcím, 11. jogcímcsoport)
48 1% SZJA közcélú felhasználása (32. cím, 1. alcím, 12. jogcímcsoport)
49 Mehib és Eximbank behajtási jutaléka (32. cím, 1. alcím, 19. jogcímcsoport)
50 Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés (32. cím, 1. alcím, 22. jogcímcsoport)
51 Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás (32. cím, 1. alcím, 26. jogcímcsoport)
52 Filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerinti kiegészítő finanszírozása (32. cím, 1. alcím, 28. jogcímcsoport)
53 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése (33. cím)
54 Pénzbeli kárpótlás (34. cím, 2. alcím, 1. jogcímcsoport)
55 Az 1947-es párizsi békeszerződésből eredő kárpótlás (34. cím, 2. alcím, 2. jogcímcsoport)
56 Nemzetközi pénzügyi intézmények felé vállalt kötelezettségek kiadásai (36. cím)
57 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez (37. cím)
58 Követeléskezelés költségei (41. cím)
59 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása (42. cím, 3. alcím)
60 XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben
61 Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása (1. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 2. jogcím)
62 Az államot korábbi tulajdonosi döntéseihez kapcsolódóan terhelő egyéb kiadások (1. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 3. jogcím)
63 ÁFA elszámolás (1. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 7. jogcím)
64 XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben
65 Bírósági döntésből eredő kiadások (2. cím, 4. alcím, 5. jogcímcsoport)
66 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezetben
67 Álláskeresési ellátások (4. cím, 1. alcím)
68 Bérgarancia kifizetések (5. cím)
69 LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezetben
70 Öregségi nyugdíj (2. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport)
71 Hozzátartozói nyugellátás (2. cím, 1. alcím, 3. jogcímcsoport)
72 Nyugdíjprémium céltartalék (2. cím, 1. alcím, 5. jogcímcsoport)
73 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai (2. cím, 4. alcím)
74 Vagyongazdálkodás (3. cím)
75 LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezetben
76 Csecsemőgondozási díj (2. cím, 2. alcím, 1. jogcímcsoport)
77 Táppénz (2. cím, 2. alcím, 2. jogcímcsoport)
78 Kártérítési járadék (2. cím, 2. alcím, 4. jogcímcsoport)
79 Baleseti járadék (2. cím, 2. alcím, 5. jogcímcsoport)
80 Gyermekgondozási díj és örökbefogadói díj (2. cím, 2. alcím, 6. jogcímcsoport)
81 Rokkantsági, rehabilitációs ellátások (2. cím, 2. alcím, 7. jogcímcsoport)
82 Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása (2. cím, 3. alcím, 2. jogcímcsoport)
83 Anyatej-ellátás (2. cím, 3. alcím, 3. jogcímcsoport)
84 Utazási költségtérítés (2. cím, 3. alcím, 6. jogcímcsoport)
85 Sürgősségi ellátás EGT-n, Svájcon belül (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, 1. jogcím)
86 Sürgősségi ellátás EGT-n kívül (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, 2. jogcím)
87 Külföldön történt speciális egészségügyi ellátások (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, 4. jogcím)
88 Külföldön igénybevett Magyarországon nem elérhető egészségügyi szolgáltatások (2. cím, 3. alcím, 7. jogcímcsoport, 5. jogcím)
89 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 1. jogcím)
90 Postaköltség (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 2. jogcím)
91 Egyéb kiadások (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. jogcím)
92 Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése (2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 5. jogcím)
93 Vagyongazdálkodás (3. cím)
94 2. Az előirányzat a Kormány jóváhagyásával túlléphető:
95 VIII. ÜGYÉSZSÉG fejezetben
96 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata (3. cím, 4. alcím)
97 XI. MINISZTERELNÖKSÉG fejezetben
98 Fővárosi és megyei kormányhivatalok peres ügyei (30. cím, 5. alcím)
99 XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM fejezetben
100 Peres ügyek (20. cím, 13. alcím)
101 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezetben
102 NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai (NRF, Battle Group, DCM és NFIU) (8. cím, 2. alcím, 1. jogcímcsoport)
103 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
104 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás (20. cím, 1. alcím, 50. jogcímcsoport)
105 Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások (20. cím, 21. alcím)
106 A terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások (20. cím, 22. alcím)
107 XV. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
108 Nagyvállalati beruházási támogatások (25. cím, 5. alcím, 7. jogcímcsoport)
109 XVII. INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM fejezetben
110 Szakképzési Centrumok által ellátott felnőttoktatási tevékenység finanszírozása (20. cím, 65. alcím, 1. jogcímcsoport)
111 XVIII. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
112 Beruházás ösztönzési célelőirányzat (7. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport)
113 Kötött segélyhitelezés (7. cím, 1. alcím, 2. jogcímcsoport)
114 Peres ügyek (7. cím, 5. alcím)
115 Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése (8. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport, 1. jogcím)
116 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetben
117 Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás (20. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport)
118 Hit- és erkölcstanoktatás és tankönyvtámogatás (20. cím, 2. alcím, 4. jogcímcsoport)
119 Peres ügyek (20. cím, 5. alcím, 4. jogcímcsoport)
120 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása (20. cím, 19. alcím, 1. jogcímcsoport)
121 XXII. MINISZTERELNÖKI KORMÁNYIRODA fejezetben
122 Autópálya rendelkezésre állási díj (19. cím, 1. alcím, 3. jogcímcsoport)
123 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezetben
124 Start-munkaprogram (8. cím)
125 3. Ha az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások felhasználása érdekében illetve e támogatások folyósításának elmaradása esetén életbe lépő átcsoportosítási szabályokra vonatkozó rendelkezésekben foglalt lehetőségek kimerültek, az együttes eredeti támogatási előirányzat 30%-ával, e fölött a Kormány döntése alapján túlléphető:
126 XII. AGRÁRMINISZTÉRIUM fejezetben
127 Méhészeti Nemzeti Program (20. cím, 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 1. jogcím)
128 Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása (20. cím, 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 3. jogcím)
129 Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása (20. cím, 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 4. jogcím)
130 Iskolagyümölcs program (20. cím, 20. alcím, 1. jogcímcsoport, 5. jogcím)
131 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
132 Belügyi Alapok (20. cím, 25. alcím, 4. jogcímcsoport)
133 XV. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
134 Európai Területi Együttműködés (2014–2020) (25. cím, 20. alcím, 2. jogcímcsoport)
135 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK fejezetben
136 Egyéb uniós előirányzatok (2. cím, 6. alcím)
137 2014–2020 közötti kohéziós politikai operatív programok (2. cím, 9. alcím)
138 Európai Területi Együttműködés (2014–2020) (2. cím, 10. alcím)
139 Vidékfejlesztési Program (2. cím, 12. alcím, 1. jogcímcsoport)
140 Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (2. cím, 12. alcím, 2. jogcímcsoport)
141 Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek (2. cím, 13. alcím, 1. jogcímcsoport)
142 4. A pénzügyi tranzakciós illeték megfizetéséhez kapcsolódóan az államháztartásért felelős miniszter engedélyével túlléphető a Dologi kiadások kiemelt előirányzat:
143 XV. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben
144 Magyar Államkincstár (8. cím)
145 5. A gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlásával összefüggésben az egészségbiztosításért felelős miniszter engedélyével, az államháztartásért felelős miniszter egyetértése mellett túlléphető:
146 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetben
147 Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlás kiadása (21. cím, 3. alcím)
148 6. A nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyek évközi ellátás-emelése végrehajtásával összefüggésben tételes elszámolás alapján a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter engedélyével túlléphető:
149 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fejezetben
150 Folyósított ellátások utáni térítés (21. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport, 4. jogcím)

5. melléklet a 2019. évi LXXI. törvényhez

Uniós kötelezettségvállalási keretelőirányzatok


Megnevezés
Indikatív forráskeret
a 2014–2020-as időszakban
adatok euróban
Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Program 7 733 969 530
Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 463 703 439
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 3 389 963 001
Intelligens Közlekedésfejlesztési Operatív Program 3 331 808 225
Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 3 217 105 883
Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2 612 789 000
Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program 794 773 905
Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program 93 882 921
Vidékfejlesztési Program 3 430 664 493
Magyar Halgazdálkodási Operatív Program 39 096 293
Operatív Programok összesen 25 107 756 690
Belső Biztonsági Alap 75 827 831
Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap 34 455 028
Belügyi Alapok összesen 110 282 859
Megnevezés Indikatív forráskeret adatok
Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus,
Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2014–2021 (€)
212 142 765
Svájci – Magyar Együttműködési Program II (CHF) 87 620 000
A kötelezettségvállalások megtételéhez a törvényben rögzített forint/euró árfolyam az irányadó.

6. melléklet a 2019. évi LXXI. törvényhez

A közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozata szerinti garantált illetmények havi összege forintban, valamint a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok 2020. évben

Fizetési
fokozatok
Fizetési osztályok
A B C D E F G H I J
1. 69 000 77 000 78 000 79 000 89 000 122 000 127 000 129 500 142 000 154 500
2. 1,0175 1,0175 1,0200 1,0250 1,0275 1,0350 1,0350 1,0500 1,0450 1,0600
3. 1,0350 1,0350 1,0400 1,0500 1,0550 1,0725 1,0725 1,1000 1,1025 1,1350
4. 1,0525 1,0525 1,0650 1,0750 1,0900 1,1100 1,1100 1,1500 1,1675 1,2100
5. 1,0700 1,0700 1,0900 1,1000 1,1250 1,1475 1,1475 1,2000 1,2425 1,2850
6. 1,0875 1,0875 1,1125 1,1250 1,1600 1,1850 1,1850 1,2600 1,3175 1,3600
7. 1,1075 1,1075 1,1375 1,1525 1,1975 1,2225 1,2225 1,3350 1,3925 1,4200
8. 1,1275 1,1400 1,1625 1,1875 1,2350 1,2650 1,2725 1,4100 1,4675 1,4825
9. 1,1500 1,1725 1,1950 1,2250 1,2725 1,3075 1,3325 1,4850 1,5275 1,5450
10. 1,1725 1,2075 1,2300 1,2625 1,3100 1,3675 1,3950 1,5600 1,5875 1,6075
11. 1,1950 1,2425 1,2675 1,3000 1,3475 1,4275 1,4575 1,6250 1,6475 1,6700
12. 1,2175 1,2775 1,3050 1,3375 1,3775 1,4875 1,5200 1,6900 1,7075 1,7325
13. 1,2400 1,3125 1,3425 1,3750 1,4075 1,5475 1,5825 1,7550 1,7775 1,8025
14. 1,2625 1,3500 1,3800 1,4125 1,4425 1,6075 1,6450 1,8200 1,8475 1,8725
15. 1,2850 1,3875 1,4175 1,4500 1,4775 1,6675 1,7075 1,8850 1,9175 1,9425
16. 1,3075 1,4250 1,4550 1,4875 1,5125 1,7275 1,7700 1,9500 1,9875 2,0125
17. 1,3300 1,4625 1,4925 1,5250 1,5475 1,7875 1,8325 2,0150 2,0575 2,0825

7. melléklet a 2019. évi LXXI. törvényhez

Az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzatok és a magán köznevelési intézmények fenntartói köznevelési feladatainak és a bevett egyházak és annak belső egyházi jogi személye hit- és erkölcstanoktatás után járó támogatása

I. A PEDAGÓGUS–MUNKAKÖRBEN ÉS A NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAK UTÁN JÁRÓ ÁTLAGBÉRALAPÚ TÁMOGATÁS

1. Az átlagbéralapú támogatás alapja

a) A 40. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott átlagbéralapú támogatás alapja – az óvoda kivételével – az állam által fenntartott általános iskolában, középfokú iskolában, alapfokú művészeti iskolában (a továbbiakban együtt: iskola), kollégiumban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint pedagógiai szakszolgálati intézményben pedagógus-munkakörben, valamint nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak után kifizetett személyi juttatás és járulék.

b) A 40. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott átlagbéralapú támogatás alapja – az óvoda kivételével – az állam által fenntartott iskolában, kollégiumban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak után kifizetett személyi juttatás és járulék.

2. Az átlagbéralapú támogatás megállapítása

2.1. Óvodában az átlagbéralapú támogatást, beleértve a minősítéssel összefüggő többlettámogatást is a 2. melléklet II. pont 1. és 4–5. alpontja szerint kell megállapítani. Ha az óvoda a fenntartó engedélye alapján hat óránál rövidebb napi nyitvatartási idővel működik, a fenntartásához a központi költségvetésből támogatás nem igényelhető.

2.2. Az iskolában, kollégiumban, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint pedagógiai szakszolgálati intézményben az átlagbéralapú támogatást

a) a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak után az 1. pont a) alpontban meghatározott állami intézmények pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és az állam által fenntartott iskolával, kollégiummal, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézménnyel a nevelési évben vagy a tanévben október 1-jén jogviszonyban álló gyermekek, tanulók létszáma, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézmény által ellátott gyermekek, tanulók átlaglétszáma alapján egy tizedesre kerekített finanszírozott pedagóguslétszám szerint a 4–6. alpontok,

b) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak – a pedagógiai szakszolgálati intézmény kivételével – a ténylegesen foglalkoztatottak, teljes munkaidőre átszámított létszáma, de legfeljebb a jogszabályban meghatározott elismerhető létszáma alapján, figyelemmel az a) pont szerinti gyermek és tanulólétszámra a 4. alpont, az 5. alpont a)– c), e) pontjai

szerint kell megállapítani.

Az egy főre jutó átlagbér az iskolatípusra, kollégiumra, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményre, pedagógiai szakszolgálati intézményre számított, az állami intézményfenntartók által fenntartott intézményekben intézménytípusonként pedagógus-munkakörben, valamint nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak éves személyi juttatása és járulékai együttes összegének és az előbbinek megfelelő létszámhányadosa. A pedagógiai szakszolgálati intézményben nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak finanszírozott létszáma fenntartói szinten nem haladhatja meg a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógus-munkakörre megállapított finanszírozott létszám 8%-át.

3. A Magyarország területén külföldi állam vagy nemzetközi szervezet oktatási programja szerint az oktatásért felelős miniszter engedélye alapján működő nevelési-oktatási intézmény Magyarországon nyilvántartásba vett fenntartója az ilyen intézmény által pedagógus-munkakörben foglalkoztatott személy után átlagbéralapú támogatásra akkor jogosult, ha

a) a pedagógus szakképzettsége vagy szakképesítése megfelel az Nkt.-ban meghatározott képesítési előírásoknak,

b) a külföldi óvoda, a nemzetközi óvoda pedagógiai programja megfelel az Óvodai nevelés országos alapprogramjának, a külföldi iskola, a nemzetközi iskola pedagógiai programja tartalmi szempontból igazodik a Nemzeti alaptantervhez.

4. Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógusok, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbére és közterhei elismert együttes összegének meghatározása

a) A pedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összege

aa) általános iskolában 4 455 000 forint/számított létszám/év,

ab) gimnáziumban, szakgimnáziumban (szakképzési és nem szakképzési évfolyamon egyaránt), művészeti szakgimnáziumban, szakközépiskolában – beleértve a Köznevelési és Szakképzési Hídprogramot és az érettségire való felkészítő évfolyamokat is –, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben és köznevelési intézményben működő utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat esetén 4 638 000 forint/számított létszám/év,

ac) alapfokú művészeti iskolában főtárgy szerinti egyéni és csoportos foglalkozás keretében való részvétel esetében 4 356 000 forint/számított létszám/év,

ad) kollégiumban 4 459 000 forint/számított létszám/év,

ae) pedagógiai szakszolgálati intézményben 4 311 000 forint/számított létszám/év,

b) Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben a pedagógus szakképzettséggel vagy szakképesítéssel nem rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbérének és közterheinek elismert összege 3 000 000 forint/számított létszám/év.

c) Az Nkt. 2. § (3) bekezdés b) pont bd) alpontja szerinti fenntartók köznevelési feladatot ellátó intézményeiben foglalkoztatott pedagógusok, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők átlagbére és közterhei elismert összege az a)–b) és d) pontban, valamint a 2. pont 2.1. alpontban meghatározottak 30%-a a köznevelést alapfeladatként végző, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaság – ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot –, továbbá a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény hatálya alá tartozó vállalkozó esetén.

d) Az iskolában, a kollégiumban, a gyógypedagógiai, a konduktív pedagógiai nevelési-oktatási, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézményben az Nkt. 64. §-a szerinti előmeneteli rendszer keretén belül lebonyolított minősítési eljárás során 2020. január 1- jei hatállyal Pedagógus II., Mesterpedagógus vagy Kutatótanár fokozatú besorolással rendelkező pedagógusok, valamint Pedagógus II. fokozatba átsorolt pedagógus, és pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők esetén a bérnövekmény és közterheinek elismert összege

– Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba lépés és

= középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén 392 000 forint/fő/év,

= mesterfokozatú végzettség esetén 430 000 forint/fő/év,

– Mesterpedagógus, vagy Kutatótanár fokozatba lépés és

= középfokú vagy alapfokozatú végzettség esetén 1 432 000 forint/fő/év,

= mesterfokozatú végzettség esetén 1 576 000 forint/fő/év.

A támogatás a 2020. január 1-je és 2020. december 31-e között ténylegesen foglalkoztatott pedagógusok és a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítők teljes munkaidőre átszámított, egy tizedesre kerekített éves átlaglétszáma alapján illeti meg a fenntartót a következők szerint

da) A teljes összeg illeti meg a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést 2018. december 31-éig szerezték meg.

db) Az összeg 11 havi időarányos része illeti meg 2020. február hónaptól a fenntartót azon pedagógusok után, akik a minősítést a 2019. évben szerezték meg.

e) A köznevelési Kjtvhr. 16. § (6) bekezdése alapján nemzetiségi pótlékban részesülő pedagógusok nemzetiségi pótléknövekményének és közterheinek elismert összege 811 600 forint/fő/év. A támogatás a 2020. évben ténylegesen foglalkoztatott és nemzetiségi pótlékban részesülő pedagógusok átlagos száma alapján illeti meg a fenntartót.

5. A finanszírozott pedagóguslétszám és a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak létszámának megállapításához szükséges – az óvoda kivételével – a nevelési-oktatási intézménybe járó, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézmény által ellátott gyermekek, tanulók létszámának meghatározása

a) A tanulólétszám meghatározásánál a nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy a nappali oktatás munkarendje (a továbbiakban: nappali oktatás) szerint oktatott tanulót, továbbá a fejlesztő nevelésben-oktatásban részt vevő tanulót egy tanulóként, az esti oktatás munkarendje szerint tanulók számát kettővel, a levelező oktatás munkarendje szerint tanulók számát öttel elosztva, a kollégiumban ellátott – nappali oktatásban részt vevő – tanulót egy tanulóként kell figyelembe venni.

b) A pedagógiai szakszolgálati intézményben az ellátott gyermekek, tanulók létszámát az ellátott gyermekek, tanulók egy évre számított havonkénti átlaglétszámának éves összesített, tízzel elosztott becsült létszáma alapján kell meghatározni. A heti ellátotti létszám megállapításánál egy gyermek, tanuló csak egyszer vehető figyelembe tekintet nélkül arra, hogy a hét egy vagy több napján, egyéni vagy csoportos foglalkozás keretében biztosították számára a jogszabályban megállapított szakmai követelményeknek megfelelő ellátást. Új pedagógiai szakszolgálati intézmény esetén átlaglétszámként a becsült létszámot kell alapul venni.

c) Az alapfokú művészetoktatásban azt a tanulót lehet egy főként figyelembe venni, akinek a számára egy tanszak vonatkozásában legalább heti négy tanóra kerül megszervezésre. Azokat a tanulókat, akik számára heti kettő vagy három tanóra kerül megszervezésre, kettővel elosztva lehet figyelembe venni, más esetben a tanuló nem vehető figyelembe.

d) Az alapfokú művészetoktatás kivételével nappali oktatás szerint oktatott enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos vagy pszichés fejlődési zavarral küzdő sajátos nevelési igényű tanulót két főként, a mozgásszervi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos, autizmus spektrumzavarral küzdő vagy halmozottan fogyatékos tanulót három főként kell számításba venni, ha a nevelésük, oktatásuk a többi tanulóval együtt történik. Ha az óvodában, a nappali rendszerű iskolai oktatásban a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló számára az egészségügyi, pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs foglalkoztatást nem saját alkalmazottjával (vagy óraadó pedagógussal), hanem utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat igénybevételével láttatja el az intézmény, az integráltan oktatott sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló csak egy főként vehető figyelembe.

e) A gyermek- és tanulólétszám meghatározása feladatellátási helyenként egy tizedesre kerekítve történik.

6. A finanszírozott pedagóguslétszám meghatározása

A finanszírozott pedagóguslétszám meghatározásához az állam által fenntartott intézmény pedagógus-munkakörben foglalkoztatottjainak és az általa fenntartott iskolába, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézménybe felvett gyermekeknek, tanulóknak, továbbá kollégiumban elhelyezett tanulóknak, valamint a pedagógiai szakszolgálati intézmény által ellátott gyermekek, tanulók heti átlaglétszámának aránya köznevelési intézménytípusonként:

a) általános iskolában 11,8 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

b) gimnáziumban – beleértve a hat és nyolc évfolyammal működő gimnáziumokat is – 12,5 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

c) szakközépiskolában – beleértve a Köznevelési és Szakképzési Hídprogramot és az érettségire való felkészítő évfolyamokat is – 12 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

d) szakgimnáziumban, nem szakképzési évfolyamon 12,4 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

e) szakgimnáziumban, szakképzési évfolyamon 13,7 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

f) alapfokú művészeti iskolában főtárgy szerinti egyéni foglalkozás keretében való részvétel esetében 19,9 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

g) alapfokú művészeti iskolában főtárgy szerinti csoportos foglalkozás keretében való részvétel esetében 78,8 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

h) művészeti szakgimnáziumban

ha) párhuzamos oktatásban részt vevő 6 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

hb) szakképzési évfolyamon az Nkt. 27. § (9) bekezdése szerinti egyéni foglalkozás keretében részt vevő 3,5 fő tanulóként 1 pedagógus,

hc) szakképzési évfolyamon legalább 4 főből álló csoportos foglalkozás keretében részt vevő 8,5 fő tanulóként 1 fő pedagógus,

i) kollégiumban 18,5 fő tanulónként 1 fő pedagógus,

j) pedagógiai szakszolgálati intézményben

ja) logopédiai ellátás esetén 50,0 fő gyermek-, tanulólétszám alatt 1 fő pedagógus, további 50,0 gyermek/tanulólétszám esetén további 1–1 fő pedagógus,