Időállapot: közlönyállapot (2019.XII.18.)

2019. évi CXXIII. törvény

a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvényi rendelkezések módosításáról * 

1. A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény módosítása

1. § (1) A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény (a továbbiakban: Szaztv.) 20. § (2) bekezdése a következő r) ponttal egészül ki:

(Az adóazonosító jel kezelésére törvényben meghatározott feladatkörében eljárva jogosult)

„r) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az általa finanszírozott hazai közfinanszírozású támogatásban részesített projekttel összefüggésben.”

(2) Szaztv. 23. § o) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A TAJ számot a következő szervek az alábbiakban meghatározott célból kezelhetik:)

„o) statisztikai célra a Központi Statisztikai Hivatal;”

2. A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosítása

2. § (1) A tudományos kutatásról, fejlesztésről és az innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: KFItv.) 3. § 1. és 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„1. alapkutatás: kísérleti vagy elméleti munka, amelyet elsősorban a jelenségek vagy megfigyelhető tények hátterével kapcsolatos új ismeretek megszerzésének érdekében folytatnak, anélkül, hogy kilátásba helyeznék azok közvetlen üzleti alkalmazását vagy felhasználását,

2. alkalmazott kutatás: tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat, amelynek célja új ismeretek és szakértelem megszerzése új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez vagy a létező termékek, eljárások vagy szolgáltatások jelentős mértékű fejlesztésének elősegítéséhez, amely magában foglalja komplex rendszerek összetevőinek létrehozását, és beletartozhat a prototípusok laboratóriumi környezetben vagy létező rendszerekhez szimulált interfésszel rendelkező környezetben történő megépítése, valamint kísérleti sorozatok gyártása, amennyiben ez az alkalmazott kutatáshoz és különösen a generikus technológiák ellenőrzéséhez szükséges,”

(2) A KFItv. 3. §-a a következő 2a. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

„2a. Egyszerűsített elszámolási módok: az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 67. cikk (1) bekezdés b)-d) pontjai szerinti támogatási formák,”

(3) A KFItv. 3. § 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„6. innováció: egy új vagy továbbfejlesztett termék vagy folyamat, vagy ezek kombinációja, amely jelentősen különbözik a jogi formájától vagy finanszírozási módjától függetlenül az adott szervezet korábbi termékeitől vagy folyamataitól, és amelyet termék esetén a potenciális felhasználók számára elérhetővé tettek, vagy amelyeket folyamat esetén a szervezet használatba vett, továbbá amely lehet

a) termék innováció: egy új vagy továbbfejlesztett termék vagy szolgáltatás, amely jelentősen különbözik a vállalkozás olyan termékeitől, szolgáltatásaitól, amelyet már bevezetett a piacra,

b) üzleti folyamat innováció: egy vagy több üzleti tevékenységéhez - így különösen a termelés, disztribúció és logisztika, marketing és értékesítés, információs és kommunikációs technológia, az adminisztráció és a menedzsment, termék-, és folyamat fejlesztés - kapcsolódó új vagy továbbfejlesztett üzleti folyamat, amely jelentősen különbözik a vállalkozás korábbi üzleti folyamataitól, és amelyeket a vállalkozás használatba vett,”

(4) A KFItv. 3. §-a a következő 6a. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

„6a. innovatív tevékenység: jogi formájától vagy finanszírozási módjától függetlenül bármely szervezet azon fejlesztési, pénzügyi és kereskedelmi tevékenysége, amelynek célja, hogy innovációt eredményezzen az adott szervezetszámára,”

(5) A KFItv. 3. § 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„7. kísérleti fejlesztés: a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, alakítása és felhasználása új vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások kidolgozása céljából, különösen:

a) az új termékek, eljárások vagy szolgáltatások fogalmi meghatározását, megtervezését és dokumentálását célzó tevékenységek;

b) az új vagy javított termékek, eljárások és szolgáltatások prototípusainak és kísérleti modelljeinek kidolgozása, illetve kiállítása, az ilyen termékeknek a tényleges működési körülményeket reprezentáló környezetben történő tesztelése és jóváhagyása abban az esetben, ha e tevékenységek elsődleges célja a véglegesnek még nem tekinthető termék, eljárás vagy szolgáltatás továbbfejlesztése;

c) a kereskedelmileg felhasználható olyan prototípusok és kísérleti projektek kifejlesztése, amelyek kereskedelmi végterméknek minősülnek, mert előállításuk túlságosan költséges ahhoz, hogy az kizárólag demonstrációs és hitelesítési céllal történjen, és amelyek egyidejűleg megfelelnek a kutatás alapvető ismérveinek (újszerűség, bizonytalanság, kreativitás), valamint amelyek módszeresen folytatott és megismételhető tevékenységnek tekinthetők. Ide nem értve azokat a szokásos vagy időszakos változtatásokat, amelyeket meglévő termékeken, gyártósorokon, előállítási eljárásokon, szolgáltatásokon és egyéb folyamatban lévő műveleteken végeznek, ha e változtatások fejlesztésnek minősülnek,”

(6) A KFItv. 3. § 13. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„13. kutatás-fejlesztési és innovációs program: a közfinanszírozású támogatási forrás céljának elérését szolgáló, vagy meghatározott témakörbe csoportosítható kutatás-fejlesztési vagy innovációs projektek megvalósításának támogatására kiírt pályázatok időben megismételt sorozata, illetve támogatási intézkedés,”

(7) A KFItv. 3. §-a a következő 14a. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

„14a. kutatási infrastruktúra: olyan létesítmények, erőforrások és kapcsolódó szolgáltatások, amelyeket a tudományos közösség az adott területtel kapcsolatos élvonalbeli kutatásához használ; ideértve a tudományos berendezéseket és eszközöket, a tudásalapú erőforrásokat - így különösen gyűjteményeket, archívumokat vagy strukturált tudományos információkat -, az infokommunikációs technológiai infrastruktúrákat - így különösen adat- és számítástechnikai rendszereket, szoftvereket, kommunikációs hálózatokat -, valamint a kutatás kiválóságának eléréséhez szükséges bármilyen más egyedi eszközöket, amelyek lehet egy helyszínre telepítettek vagy megosztottak, hálózatba szervezett erőforrások az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC) közösségi jogi keretéről szóló, 2009. június 25-i 723/2009/EK tanácsi rendelet 2. cikke a) pontjának megfelelően,”

(8) A KFItv. 3. §-a a következő 16a. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

„16a. kutató-tudásközvetítő szervezet: jogi formájától vagy finanszírozási módjától függetlenül olyan szervezet, így különösen egyetem vagy kutatóintézet, technológiatranszfer-ügynökség, innovációs közvetítő, valós vagy virtuális együttműködést kínáló kutatásorientált szervezet, amelynek elsődleges célja a független tevékenységként végzett alapkutatás, alkalmazott kutatás vagy kísérleti fejlesztés, vagy e tevékenységek eredményeinek oktatása, közzététele vagy tudástranszfer útján széles körben történő terjesztése, azzal, hogy amennyiben gazdasági tevékenységet is végez, úgy a gazdasági tevékenységek finanszírozását, a gazdasági tevékenységekkel járó költségek és az abból származó bevételek elszámolását elkülönítve végzi,”

(9) A KFItv. 3. § 18. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény alkalmazásában)

„18. nonprofit közhasznú kutatóhely: az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti közhasznú szervezetté minősített kutatóhely,”

(10) A KFItv. 3. §-a a következő 19b. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

„19b. prototípus: olyan eredeti modell, amelyet úgy alakítanak ki, hogy magán hordozza egy új termék minden műszaki jellemzőjét és teljesítményét,”

(11) A KFItv. 3. §-a a következő 21a. és 21b. ponttal egészül ki:

(E törvény alkalmazásában)

„21a. technológia transzfer: a technológia átadásának folyamata, amely során a technológia a terjesztési csoportoktól és helyektől több emberhez és helyhez kerül elosztásra,

21b. tudástranszfer: a tudás megosztása vagy terjesztése és a problémamegoldás új ismeretekkel történő támogatása a tudás maximális hasznosulása érdekében,”

3. § A KFItv. 4. § (2) bekezdése helyébe következő rendelkezés lép:

„(2) A Kormány a kutatási-fejlesztés és az innováció közfinanszírozású támogatásával kapcsolatos feladatokat a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter útján látja el.”

4. § A KFItv. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. § (1) A tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter koordinálásával a miniszterek, a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) elnöke és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkárságának (a továbbiakban: ELKH Titkárság) elnöke feladatkörükben részt vesznek a kormányzati KFI stratégia és eszközrendszere kidolgozásában, valamint megvalósításában.

(2) A miniszterek, a Kormány által kijelölt szerv vezetője, az MTA elnöke és az ELKH Titkárság elnöke feladatkörükben együttműködve

a) irányítják, felügyelik az általuk irányított fejezetbe sorolt költségvetési kutatóhelyeket,

b) gondoskodnak az általuk irányított fejezetbe sorolt előirányzatok terhére támogatott kutatás-fejlesztési és innovációs programok értékeléséről,

c) ellátják a nemzetközi szerződésekből rájuk háruló kutatás-fejlesztési és innovációs feladatokat,

d) elősegítik a kutatás-fejlesztési és innovációs eredmények hasznosítását, kutatás-fejlesztési célú szakmai együttműködések és innovációs hálózatok kialakítását, működését,

e) a szakterületükre irányuló támogatott kutatás-fejlesztési és innovációs programok tekintetében részt vesznek a tartalmi követelmények, a támogatási feltételek és az értékelési mutatók meghatározásában.

(3) A miniszterek, az MTA elnöke és az ELKH Titkárság elnöke feladatkörükben együttműködve a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter véleményének kikérésével gondoskodnak a felelősségi körükbe tartozó kutatás-fejlesztési és innovációs feladatok ellátásához szükséges források tervezéséről, rendelkezésre bocsátásáról, kezeléséről és felhasználásáról, valamint annak ellenőrzéséről.”

5. § A KFItv. 12. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a § a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(2) Az NKFI Alap éves részletes programstratégiáját a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter terjeszti az NTT elé. Az NKFI Alap éves részletes programstratégiáját a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter - az NTT véleményének kikérését követően - a Kormány elé terjeszti jóváhagyás céljából. A tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter a jóváhagyott programstratégiának megfelelően gondoskodik az NKFI Alap előirányzat-felhasználási tervének elkészítéséről és módosításáról.

(3) Az NKFI Alap tárgyévi kiadási előirányzatának 10%-át meghaladó mértékű módosítása esetén a (2) bekezdésben meghatározottak szerint kell eljárni.”

6. § A KFItv. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„13. § (1) Az NKFI Alap terhére visszatérítendő és vissza nem térítendő közfinanszírozású támogatás

a) pályázat útján;

b) a (3) bekezdés szerinti egyedi támogatási kérelem alapján;

c) jogszabály, kormányhatározat, nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség alapján, valamint

d) a (4) bekezdésben határozott jogcímeken

nyújtható.

(2) A pályázatokat az e törvényben meghatározottak szerint kell értékelni. A pályázat támogatására - amennyiben e törvény másként nem rendelkezik - a Kormány által kijelölt szerv vezetője által összehívott - a 25. § (2) bekezdés szerinti - testület tesz javaslatot. A támogatási döntést - a 12. § (2) bekezdése szerint jóváhagyott programstratégiában foglaltakra figyelemmel - a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter hozza meg.

(3) Az NKFI Alap terhére közfinanszírozású támogatás nyújtásáról egyedi támogatási kérelem alapján a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter saját hatáskörben dönthet az NKFI Alap tárgyévi kiadási előirányzatának 3%-át meg nem haladó mértékben.

(4) Az NKFI Alap terhére biztosítható

a) a Kormány kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó intézkedéseinek - ideértve nagy kutatás-fejlesztési és innovációs infrastruktúrák fejlesztését célzó beruházásokat - finanszírozása,

b) újdonságtartalommal rendelkező - a Kormány által jóváhagyott - kutatás-fejlesztési és innovációs infrastrukturális fejlesztések támogatása,

c) európai uniós vagy egyéb nemzetközi együttműködés keretében megvalósuló - a Kormány által jóváhagyott - kutatás-fejlesztési és innovációs projektek és infrastrukturális beruházások, valamint működtetésük támogatása,

d) a Kormány által jóváhagyott, az NKFI Alap forrásai terhére megvalósítandóként nevesített, nemzetgazdasági növekedést és a kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásnövekedést elősegítő projektek, programok és ösztöndíjak támogatása,

e) a kutatás-fejlesztés és innováció területén működő nemzetközi szervezetekben, valamint a nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs infrastruktúrákban és konzorciumokban való magyar részvétel tagdíjának és egyéb tagdíj jellegű befizetéseinek a finanszírozása,

f) a tudomány-, a kutatás-fejlesztési és az innovációpolitika megalapozását szolgáló elemzések és adatbázisok létrehozása és kezelése,

g) az országos kutatás-fejlesztési és innovációs támogatási programok tervezésének megalapozását szolgáló elemzések, tanulmányok, módszertanok, értékelések, koncepciók és stratégiák elkészítése, valamint a támogatási programok monitorozása és értékelése,

h) az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program keretében beszerzett tudományos tartalmak, folyóiratok, leíró és egyéb adatbázisok előfizetési díja, valamint az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program működési költsége.

(5) A Kormány által kijelölt szerv nemzetközi tagdíjakkal kapcsolatos fizetési kötelezettségeihez az NKFI Alap pénzeszköz átadással hozzájárul.”

7. § A KFItv. 21. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kutatás-fejlesztési és innovációs támogatási programokban kitűzött célok megvalósítását rendszeresen értékelni kell. Az értékelést a támogató és a jogszabályban, támogatási szerződésben, támogatói okiratban meghatározott személy végzi. Az értékelés során figyelembe kell venni, hogy

a) a 11. alcím szerint nyújtott támogatások esetén az alapkutatási tevékenység finanszírozási modelljét a bizalmi elvre épülő, a bevont egyéni kutatói kiválósághoz, az elért teljesítményhez és a kutatás-fejlesztési eredmények minőségi és mennyiségi jellemzőihez, ezek társadalmi, gazdasági hatásához kötött értékeknek megfelelő, a kutatási programok finanszírozását hosszú távra, fenntartható módon, átfogó minőségbiztosítási rendszer keretében érvényesített támogatás határozza meg;

b) a 12. alcím szerint nyújtott támogatások esetén az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés eredményeinek piaci, kereskedelmi hasznosítását tükröző értékelési szempontokat is szükséges alkalmazni;

c) a kutatás-fejlesztési infrastruktúrák értékelési szempontjait - külön erre vonatkozó fogalmi rendszer és értékelési módszertan alapján - a Kormány által kijelölt szerv által koordinált értékelő testület határozza meg.”

8. § A KFItv. 23. §-a a következő (4)-(6) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Kormány által kijelölt szerv az általa finanszírozott hazai közfinanszírozású támogatásban részesített projekttel összefüggésben - a projekttel kapcsolatos jogok és kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében - a következő személyes adatokat kezeli:

a) természetes személy esetében a kedvezményezett:

aa) nevét,

ab) születési nevét,

ac) anyja nevét,

ad) születési helyét, idejét,

ae) adóazonosító jelét,

af) lakóhelyét,

ag) tartózkodási helyét,

ah) értesítési e-mail címét,

ai) telefonszámát,

aj) fizetési számláját kezelő pénzforgalmi szolgáltató megnevezését,

ak) bankszámlaszámát;

b) nem természetes személy kedvezményezett esetében a kedvezményezett képviselője tekintetében az a) pont aa)-ad) és ah)-ai) alpontjaiban meghatározott adatait.

(5) A Kormány által kijelölt szerv a (4) bekezdés szerinti adatokat a kedvezményezett beszámolójának támogató általi jóváhagyásától számított tíz évig kezeli.

(6) A tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter irányítási jogköre ellátásához szükséges mértékben - a projekttel kapcsolatos jogok és kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében - jogosult megismerni a (4) bekezdés szerinti adatokat.”

9. § A KFItv. 25. § (2)-(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A pályázatokat formailag a Kormány által kijelölt szerv ellenőrzi, tartalmilag a Kormány által kijelölt szerv által felkért értékelő testületek, így különösen szakterületi kollégiumok értékelik. Az értékelő testületek tevékenységének támogatására - a testület javaslata alapján - a Kormány által kijelölt szerv által megbízott szakértői csoportok működhetnek. Az értékelésben - a Kormány által kijelölt szerv vezetője, az értékelő testület vagy a szakértői csoport felkérése alapján - közreműködhetnek továbbá a pályázók számára nem megismerhető személyazonosságú szakértők (a továbbiakban: anonim szakértők).

(3) A Kormány által kijelölt szerv vezetője egy adott pályázati kiírás vonatkozásában dönthet úgy, hogy a pályázatok a (2) bekezdésben meghatározott rendtől eltérően kerülnek értékelésre.

(4) A Kormány által kijelölt szerv vezetője az NKFI Alapból meghirdetett kutatás-fejlesztési pályázatok és finanszírozott támogatások kezelésének eljárásrendjéről normatív utasításban határoz.

(5) A szakértői csoportok számát és összetételét úgy kell meghatározni, hogy a benyújtott pályázatok elfogulatlan, szakszerű és a pályázati kiírásban megadott határidőn belüli értékelése elvégezhető legyen. A kutatás-fejlesztési pályázatok értékelésében közreműködő értékelő testületek elnökei és tagjai, a szakértői csoportok tagjai és az anonim szakértők munkájukért díjazásban részesülhetnek. A díjazás feltételeit és összegét a Kormány által kijelölt szerv vezetője állapítja meg.

(6) A nyertes pályázóval a Kormány által kijelölt szerv köt támogatási szerződést vagy ad ki támogatói okiratot.”

10. § (1) A KFItv. 28. § a)-i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az NKFI Alap terhére a következő célokra nyújtható innovációs támogatás:)

„a) országos kutatás-fejlesztési és innovációs programokra,

b) a kutatás-fejlesztés és innováció eredményeinek hasznosításával kapcsolatos költségek fedezetének biztosítására,

c) a kutatás-fejlesztés és innováció eredményeként született új tudományos és technológiai eredmények alkalmazásának elterjesztésére,

d) a kutatás-fejlesztés és innováció infrastrukturális feltételeinek biztosítására és fejlesztésére, ideértve a nemzetközi kutatás-fejlesztési hálózatokhoz, infrastruktúrához való kapcsolódás megteremtésében és működtetésében történő részvételt,

e) a kutatás-fejlesztést és innovációt erősítő szolgáltatások, innovációs hídképző és hálózatépítő tevékenységek, innovációs inkubátorházak létrehozásának támogatására,

f) az innovációhoz kapcsolódó, az innovációt ösztönző kapcsolatok kialakulásának elősegítését célzó, az innovációs eredmények ismertetésére szolgáló konferenciák és rendezvények tartásának, szakkiállítások rendezésének, kiadványok készítésének költségeire,

g) az innováció ösztönzésére, valamint kutatás-fejlesztésre és innovációra irányuló tevékenységek folyó ráfordításaira,

h) a nemzetközi innovációs, tudományos és technológiai együttműködés támogatására, ideértve a nemzetközi pályázatoknál érvényesülő utófinanszírozással összefüggő likviditási problémák áthidalásának támogatását,

i) kutatás-fejlesztési és innovációs munkahelyek létrehozására, a kutatás-fejlesztés és az innováció emberi erőforrásainak biztosítására és fejlesztésére, a kutató-fejlesztői utánpótlás és képzés, tehetséggondozás, a kutató-fejlesztői, oktatói továbbképzés támogatására, a kutató-fejlesztők hazai és nemzetközi mobilitásának, tapasztalatcseréjének, valamint az elismert hazatérő kutatók magyarországi innovációs területen történő szakmai beilleszkedésének támogatására,”

(2) A KFItv. 28. § n) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az NKFI Alap terhére a következő célokra nyújtható innovációs támogatás:)

„n) a Kormány döntése alapján nemzetközi együttműködés keretében kutatási infrastruktúra magyarországi létesítésére, valamint Magyarországon létrehozott kutatási infrastruktúra működtetésére, fejlesztésére.”

11. § A KFItv. 29. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„29. § (1) Az NKFI Alap terhére finanszírozott innovációs pályázatok kiírására, azok értékelésére, a támogatási döntés meghozatalára az NKFI Alap terhére finanszírozott kutatás-fejlesztési pályázatokra vonatkozó 25. §-ban meghatározott rendelkezések megfelelően alkalmazandók.

(2) A Kormány által kijelölt szerv az innovációs pályázatok értékelésében közreműködő értékelő testületek elnökei és tagjai, a szakértői csoportok elnökei és tagjai, valamint az anonim szakértők e törvény szerinti feladatai ellátásával összefüggésben megismert személyes adatait az adatkezelés céljának megvalósulásáig, de legkésőbb az érintettel létrejött jogviszonnyal kapcsolatos ügyiratok selejtezéséig vagy levéltárba adásáig kezeli.”

12. § A KFItv. 42. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Más hatóság vagy bíróság általi kirendelés, továbbá harmadik személy megkeresése alapján az SZTNH szakértői véleményt ad a kirendelésben vagy a megkeresésben megjelölt tevékenységek kutatás-fejlesztési szempontú minősítésével összefüggő kérdésben, ideértve a kutatás-fejlesztési tevékenységnek minősített projektben az alapkutatási, alkalmazott kutatási vagy kísérleti fejlesztési tevékenységek arányát, valamint annak meghatározását is, hogy az adott tevékenységet az érintett személy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 32. pontja szerinti saját tevékenységi körében végzi-e.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti eljárásban az SZTNH a feltett kérdések és benyújtott iratok alapján alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást és nem tart helyszíni szemlét. Szükség esetén azonban az SZTNH további adatok szolgáltatását kérheti a megkereső bíróságtól, hatóságtól vagy harmadik személytől.”

13. § A KFItv. 42/C. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Irányító Testület tizenhárom főből áll, az elnökön felüli tagjai közül hat főt a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter, hat főt az MTA elnöke javasol azzal, hogy az Irányító Testület tagjainak legalább kétharmada a tudomány művelői közül kerüljön kiválasztásra. Az Irányító Testület tagjait a miniszterelnök nevezi ki. Az Irányító Testület tagjai tiszteletdíjra jogosultak.”

14. § A KFItv. a következő 43/A. §-sal egészül ki:

„43/A. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki az NKFI Alap kezelő szervét.”

15. § A KFItv. 50. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A főtitkár és a főtitkárhelyettes 42/C. § (3) bekezdés 1. pontja szerinti megválasztásáig az Irányító Testület által megbízott személy az ügyviteli feladatok tekintetében átmeneti jelleggel gyakorolja a főtitkár és a főtitkárhelyettes hatáskörét.”

16. § A KFItv.

1. 2. §-ában az „EUROPA 2020 Stratégia „Innovatív Unió” dokumentumban” szövegrész helyébe az „Európai Unió kutatás-fejlesztést és innovációt érintő stratégiai dokumentumaiban” szöveg;

2. 10/C. §-ában az „az NKFI Hivatal” szövegrész helyébe az „a Kormány által kijelölt szerv” szöveg;

3. 11. § (2) bekezdésében a „hasznosítását” szövegrész helyébe a „hasznosítását, erősíteni a nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködéseket” szöveg;

4. 11. § (3) bekezdésében az „az NKFI Hivatal a felelős” szövegrész helyébe az „a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter felelős, az NKFI Alap kezelő szerve a Kormány által kijelölt szerv” szöveg;

5. 14. §-ában az „az NKFI Hivatal az NKFI Alapból finanszírozza” szövegrész helyébe az „az NKFI Alap biztosítja” szöveg;

6. 18. §-ában az „Az NKFI Alap terhére nyújtott támogatások során a hazai” szövegrész helyébe az „A hazai” szöveg;

7. 20. § (2) bekezdésében és 35. § (1) bekezdésében a „nonprofit kutatóhely” szövegrész helyébe a „nonprofit közhasznú kutatóhely” szöveg;

8. 22. § (1) bekezdésében a „hasznosulását az” szövegrész helyébe a „hasznosulását - amennyiben azt be kellett nyújtani - az” szöveg;

9. 22. § (3) bekezdésében a „pályázó” szövegrész helyébe a „kedvezményezett” szöveg;

10. 23. § (1) bekezdésében, 26. § (3) bekezdésében, valamint a 27. § (3) bekezdésében az „Az NKFI Hivatal” szövegrész helyébe az „A Kormány által kijelölt szerv” szöveg;

11. 24. § (1) bekezdés a) pontjában a „témákkal” szövegrész helyébe a „témákkal, területekkel” szöveg;

12. 24. § (1) bekezdés f) pontjában a „biztosítására, személyi” szövegrész helyébe a „biztosítására - ideértve a nemzetközi kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférés díját és költségeit is -, személyi” szöveg;

13. 24. § (1) bekezdés j) pontjában a „hozzáférés” szövegrész helyébe a „hozzáférés költségeire” szöveg;

14. 25. § (1) bekezdésében, a 26. § (1) bekezdésben az „az NKFI Hivatal” szövegrész helyébe az „a Kormány által kijelölt szerv” szöveg;

15. 25. § (1) bekezdésében az „az NKFI Hivatal elnöke” szövegrész helyébe az „a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter” szöveg;

16. 25. § (1) bekezdésében az „az NKFI Hivatalhoz” szövegrész helyébe az „a Kormány által kijelölt szervhez” szöveg;

17. 26. § (1) bekezdésében a „pályázó” szövegrész helyébe a „kedvezményezett” szöveg;

18. 27. § (1) bekezdésében a „pályázónak” szövegrész helyébe a „kedvezményezettnek” szöveg;

19. 27. § (1) bekezdésében az „az NKFI Hivatalnak” szövegrész helyébe az „a Kormány által kijelölt szervnek” szöveg;

20. 32. § (3) bekezdésében a „pályázó” szövegrész helyébe a „kedvezményezett” szöveg;

21. 37. § (3) bekezdésében az „az NKFI Hivatal elnöke” szövegrész helyébe az „a Kormány által kijelölt szerv vezetője” szöveg;

22. 42/A. §-ában az „Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkárságából (a továbbiakban: ELKH Titkárság)” szövegrész helyébe az „ELKH Titkárságából” szöveg;

23. 42/C. § (3) bekezdés 7. pontjában az „ELKH Titkárság” szövegrész helyébe az „ELKH” szöveg;

24. 42/D. § (1) bekezdésében az „Irányító Testület vezetője” szövegrész helyébe az „Irányító Testület és az ELKH Titkárság vezetője” szöveg;

25. 42/I. § (1) bekezdésében a „főtitkárhelyettesek” szövegrész helyébe a „főtitkárhelyettes” szöveg

lép.

17. § Hatályát veszti a KFItv.

a) 3. § 12. pontjában a „vállalkozás keretében,” szövegrész;

b) III. Fejezete,

c) 23. § (1) bekezdésében a „kutatás-fejlesztési és innovációs” szövegrész;

d) 23. § (2) bekezdésében az „, és egyedi kutatás-fejlesztési támogatásban vagy ilyen megrendelésben részesülő, az ilyen forrásból támogatott kutatásokról a támogató szervezet” szövegrész;

e) 23. § (3) bekezdésében az „A nyilvánosan kezelt adatokat a projekt lezárását követő tíz évig kell megőrizni.” szövegrész;

f) 24. § (4) bekezdése;

g) 27. § (1) bekezdésében az „Az értékelés az első teljes kutatási év munkájának minősítésével kezdődik.” szövegrész;

h) 27. § (4) és (5) bekezdése;

i) 28. § l) pontjában a „pályázati úton” szövegrész.

18. § (1) Ez a törvény - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2020. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 16. § 2. és 4. pontja 2020. január 2-án lép hatályba.