Időállapot: közlönyállapot (2020.VI.9.)

2020. évi XLIX. törvény

egyes törvényeknek a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzésére vonatkozó európai uniós jogi szabályozás módosításával összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról * 

1. A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosítása

1. § (1) A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 2. § 11. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)

„11. hatástalanított lőfegyver: a lőszer, illetve lövedék kilövésére a jogszabályban meghatározott vagy az azzal egyenértékű biztonsági szintet garantáló módon a hatástalanított tűzfegyverek végleges működésképtelenségét biztosító hatástalanítási előírásokra és technikákra vonatkozó közös iránymutatások meghatározásáról szóló, 2015. december 15-i (EU) 2015/2403 bizottsági rendelet (a továbbiakban: Bizottsági Rendelet) kötelező alkalmazását megelőzően véglegesen alkalmatlanná tett tűzfegyver;”

(2) Az Ftv. 2. § 29. és 30. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)

„29. tűzfegyver: az 1. mellékletben meghatározott

a) „A” vagy „B” kategóriába tartozó olyan - vagy olyanná átalakítható - kézifegyver, amelynek csövéből gyúlékony hajtóanyag segítségével szilárd anyagú lövedék lőhető ki, ideértve a szilárd anyagú lövedék gyúlékony hajtóanyag segítségével történő kilövésére átalakítható fegyvert is, kivéve, ha

aa) riasztásra, jelzésre, életmentésre, állatok leölésére vagy szigonnyal történő halászatra, illetve ipari vagy műszaki célokra tervezték, feltéve, hogy rendeltetésszerűen csak e célokra használható, vagy

ab) e törvény alapján hatástalanított lőfegyvernek vagy muzeális fegyvernek minősül,

b) „A” vagy „B” kategóriába tartozó színházi tűzfegyver,

c) „A”, „B” vagy „C” kategóriába tartozó olyan eszköz, amely rendeltetésszerűen csak gáztöltény vagy riasztótöltény működtetésére alkalmas, feltéve, hogy e törvény alapján nem minősül gáz- és riasztófegyvernek, valamint

d) „C” kategóriába tartozó, a lőszer, illetve lövedék kilövésére a Bizottsági Rendelet I. MELLÉKLETÉBEN meghatározott követelményeknek megfelelő módon véglegesen alkalmatlanná tett tűzfegyver;

30. tűzfegyver fődarab (lőfegyverdarab): a fegyvercső, a váltócső, a betétcső, a forgódob, az ezeket egybefoglaló tokszerkezet, a zár vagy zárszerkezet, valamint a szán; a tűzfegyver fődarab abba a tűzfegyver-kategóriába tartozik, amelyre felszerelték vagy amelyhez gyártották;”

(3) Az Ftv. 2. § 32. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)

„32. gáz- és riasztófegyver: olyan eszköz, amely rendeltetésszerűen csak gáztöltény vagy riasztótöltény működtetésére alkalmas, feltéve, hogy

a) e törvény alapján nem minősül színházi tűzfegyvernek,

b) nem rendelkezik saját töltényűrrel, vagy

c) - a saját töltényűrrel rendelkező darabok esetében -

ca) viselését a 3. § (1) bekezdés d) pontja szerint engedélyezték,

cb) 2023. január 1. napját megelőzően gáz- és riasztófegyverként jogszerűen forgalomba hozták, vagy

cc) megfelel a 2. mellékletben meghatározott követelményeknek;”

(4) Az Ftv. 2. § 35. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)

„35. színházi tűzfegyver: a kifejezetten vaktöltény működtetésére készült, az 1. mellékletben meghatározott „A” vagy „B” kategóriába tartozó tűzfegyver, amelynek csövét (forgódobját) úgy alakították át, hogy az a fegyverhez eredetileg használható lőszer befogadására nem alkalmas, illetve a csőben elhelyezett szűkítések megakadályozzák űrméretes lövedékek kilövését, továbbá a rendeltetésszerűen csak gáztöltény vagy riasztótöltény működtetésére alkalmas, szilárd anyagú lövedék kilövésére alkalmatlan olyan eszköz, amelynek a színházi fegyverként történő tartását engedélyezték vagy amelyet színházi és hagyományőrző használati célra kívánnak használni;”

(5) Az Ftv. 2. § 43. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)

„43. lőfegyvertartási cél: az önvédelem, a munkavégzés, a filmgyártás, a színházi és hagyományőrző használat, a céllövészet, az oktatás, a sportlövészet, a személy- és vagyonvédelem, valamint a vadászat;”

(6) Az Ftv. 2. §-a a következő 48-51. ponttal egészül ki:

(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)

„48. alkategória: a tűzfegyvereknek és a lőszereknek az e törvény szerinti „A”, „B” vagy „C” kategórián belüli - az 1. mellékletben foglalt számozás, illetve egyéb jelölés segítségével meghatározott - besorolása;

49. a tűzfegyver kategóriájának, illetve alkategóriájának a megváltozását eredményező átalakítás: olyan tevékenység, amelynek az eredményeként a tűzfegyvernek a kizárólag az 1. melléklet szerinti valamely kategóriára, illetve alkategóriára jellemző tulajdonsága a kizárólag az 1. melléklet szerinti valamely másik kategóriára, illetve alkategóriára jellemző tulajdonságra változik;

50. egyedi jóváhagyást igénylő lőfegyver: az a lőfegyver, amelynek az engedély nélküli megszerzését és tartását, illetve amelyre nézve az adott tevékenység engedély nélküli végzését e törvény kizárja;

51. működőképes lőfegyver: a 16. pontban meghatározott légfegyver, valamint a 29. pont b)-d) alpontjában meghatározott tűzfegyver kivételével a tűzfegyver.”

2. § (1) Az Ftv. 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott eszköz - a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel - a tartására jogosító engedély birtokában szerezhető meg. A rendőrség az engedélyt visszavonja, ha a jogosult az abban meghatározott eszközt az engedély kiállításától számított 90 napon belül nem szerzi meg.”

(2) Az Ftv. 3. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A 3/A. § (6) bekezdése alapján kiadott engedély az abban meghatározott tűzfegyver adásvétel útján történő megszerzésére nem jogosít.”

(3) Az Ftv. 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az (1) bekezdés c) pont ca) alpontjában meghatározott engedéllyel rendelkező személy vagy szervezet az engedélyben nem szereplő - az engedélyben meghatározott célra rendelt és az adott célra jogszerűen tartható - tűzfegyvert, lőfegyverdarabot, az e törvény alapján lőfegyvernek minősülő légfegyvert, lőszerelemet és hangtompítót, valamint a jogszerűen tartott működőképes lőfegyverhez használható lőszert az engedély birtokában szerezheti meg. A jogszerűen tartott működőképes lőfegyverhez használható lőszer megszerzéséhez a lőfegyvernek a tartására jogosító engedély meglétét igazoló hatósági igazolványba történő bejegyzése szükséges. Filmgyártási célra tartott lőfegyverhez, valamint a 2. § 29. pont b)-d) alpontjában meghatározott tűzfegyverhez lőszer nem szerezhető meg. A központi gyújtású félautomata tűzfegyverhez való, 20 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőszerkezet, illetve a hosszú tűzfegyverhez való, 10 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőszerkezet kizárólag az ilyen tűzfegyver tartására jogosító engedély birtokában szerezhető meg.”

3. § Az Ftv. 3/A. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A 22 Short, 22 Long Rifle kaliberjelű sportlőfegyver tartását a rendőrség a tizenhatodik életévét betöltött sportlövő (a továbbiakban: sportlövő) részére - a törvényes képviselő hozzájárulásával - engedélyezi, ha a lőfegyver, lőszer tárolásának a jogszabályban meghatározott feltételei biztosítottak

a) a sportlövővel egy háztartásban élő, az általa tartott sportlőfegyverrel azonos kategóriájú lőfegyver tartására jogosult nagykorú személynél, vagy

b) a 3/B. § (2) bekezdés a) pontja szerinti azon sportegyesületnél, amelynek a sportlövő tagja.”

4. § Az Ftv. az „A HATÓSÁGI ENGEDÉLYEZÉS SZABÁLYAI” című fejezetét követően a következő fejezetekkel egészül ki:

A BEJELENTÉS SZABÁLYAI

4/F. § Az 1. melléklet szerinti „C” kategóriába tartozó tűzfegyvert tartó személy vagy szervezet, illetve az ezek képviseletére jogosult köteles bejelenteni a rendőrség számára a tűzfegyverrel összefüggésben az e törvény alapján a lőfegyverek központi nyilvántartásában nyilvántartandó - általa a bejelentés megtételének az időpontjában ismert - adatokat.

A TŰZFEGYVER KATEGÓRIÁJÁNAK, ILLETVE ALKATEGÓRIÁJÁNAK A MEGVÁLTOZÁSÁT EREDMÉNYEZŐ ÁTALAKÍTÁS SZABÁLYAI

4/G. § (1) A tűzfegyver kategóriájának, illetve alkategóriájának a megváltozását eredményező átalakítást a lőfegyver gyártására, illetve javítására jogosult végezhet.

(2) Jogszabály az (1) bekezdésben meghatározott körbe tartozó adatoknak a lőfegyverek központi nyilvántartásába elektronikus úton történő továbbítását kötelezővé teheti, illetve előírhatja, hogy az átalakítást kizárólag az elektronikus úton történő adattovábbításhoz meghatározott technikai feltételekkel rendelkező végezheti.

A LŐFEGYVER, ILLETVE A LŐSZER MEGSEMMISÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI

4/H. § (1) A lőfegyver, illetve a lőszer - miniszteri rendeletben meghatározottak szerint - a rendőrség erről szóló döntése alapján semmisíthető meg, kizárólag abban az esetben, ha

a) a megsemmisítéshez a tulajdonos hozzájárult,

b) a tulajdonos ismeretlen, és kilétének a megállapítására a továbbiakban sincs kilátás, vagy

c) a megsemmisítést jogszabály kötelezővé, illetve lehetővé teszi.

(2) Jogszabály az (1) bekezdésben meghatározott körbe tartozó adatoknak a lőfegyverek központi nyilvántartásába elektronikus úton történő továbbítását kötelezővé teheti, illetve előírhatja, hogy a megsemmisítést kizárólag az elektronikus úton történő adattovábbításhoz meghatározott technikai feltételekkel rendelkező végezheti.”

5. § Az Ftv. 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az erre a feladatra kormányrendeletben kijelölt rendőrségi szerv központi nyilvántartást vezet

a) a rendőrség által kiadott engedélyekről és az engedéllyel rendelkezőkről - az engedély érvényességi idejének a lejártától számított húsz évig, tűzfegyver, illetve tűzfegyver fődarab tartására jogosító engedély esetében az engedélyben megjelölt eszköz megsemmisítésének az időpontjától számított harminc évig - a következő adattartalommal:

aa) az engedély érvényességi ideje és száma,

ab) a lőfegyver, lőszer tartására jogosító engedélybe bejegyzett jogosult, a lőfegyver, lőszer forgalmazásakor a forgalmazás időpontja, valamint a vevő, az eladó (szállító), illetve a megrendelő, az engedéllyel rendelkező jogi személy vezető tisztségviselői, egyéb szervezet esetén a tevékenységért felelős vezető és a szervezet lőfegyverét, lőszerét ténylegesen birtokló személy

1. természetes személyazonosító adatai,

2. állampolgársága,

3. lakóhelye,

4. személyazonosságának az igazolására alkalmas igazolvány száma, továbbá

5. szervezet esetében a cégszerű megnevezésben szereplő - annak hiányában az azonosításhoz szükséges - adatok,

ac) az engedéllyel rendelkező személy egészségi alkalmasságának időtartama,

ad) a nyilvántartásba vett

1. lőfegyver fajtája (tűzfegyver vagy légfegyver),

2. lőfegyver típusa,

3. lőfegyver gyártója,

4. lőfegyver gyártási száma,

5. lőfegyver kaliberjele,

6. tűzfegyver eredeti és - ennek változása esetén - megváltozott kategóriájának és alkategóriájának betűjele, valamint száma (az 1-6. pontban foglaltak a továbbiakban együtt: a lőfegyver azonosító adatai),

7. tűzfegyver vonatkozásában a tűzfegyver kategóriájának, illetve alkategóriájának a megváltozását eredményező átalakítás időpontja, továbbá

8. lőfegyver műszaki érvényességének időtartama,

ae) a tűzfegyver fődarab e törvény szerinti megnevezése, gyártási száma, valamint - ha a tűzfegyver fődarab tűzfegyverbe került beépítésre, - a tűzfegyver ad) alpontban meghatározott adatai,

af) a lőszer azonosítását lehetővé tevő adatok,

b) a gyártó által gyártott és raktározott

ba) a bb) alpont hatálya alá nem tartozó lőfegyverről - a gyártásra jogosító engedély érvényességi idejének lejártától számított húsz évig - az a) pont ad) alpontjában meghatározott adattartalommal, a lőfegyver műszaki érvényességének kivételével,

bb) tűzfegyverről és tűzfegyver fődarabról - a megsemmisítésének az időpontjától számított harminc évig - az a) pont ad) és ae) alpontjában meghatározott adattartalommal, a tűzfegyver műszaki érvényességének a kivételével, továbbá

bc) lőszerről - a gyártásra jogosító engedély érvényességi idejének a lejártától számított húsz évig - az a) pont af) alpontjában meghatározott adattartalommal,

c) a „C” kategóriába tartozó tűzfegyverről - a megsemmisítésének az időpontjától számított harminc évig - a következő adattartalommal:

ca) a tűzfegyvert tartó természetes személy természetes személyazonosító adatai, állampolgársága, lakóhelye és a személyazonosságának igazolására alkalmas igazolvány száma,

cb) a tűzfegyvert tartó szervezet cégszerű megnevezése, kereskedelmi meghatalmazottjának természetes személyazonosító adatai, állampolgársága, lakóhelye és a személyazonosságának igazolására alkalmas igazolvány száma,

cc) - a műszaki érvényesség időtartamának kivételével - a tűzfegyvernek az a) pont ad) alpontjában meghatározott adatai vagy az ezen adatok bármelyikének a hiányára vonatkozó bejegyzés, továbbá

cd) a 2. § 29. pont d) alpontja szerinti tűzfegyver hatástalanításának az időpontja és a hatástalanítást igazoló tanúsítvány száma,

d) a hatástalanított lőfegyverről - a hatástalanításának az időpontjától számított húsz évig - a következő adattartalommal:

da) - a műszaki érvényesség időtartamának a kivételével - a hatástalanított lőfegyvernek az a) pont ad) alpontban meghatározott adatai,

db) a hatástalanítás időpontja, továbbá

dc) a hatástalanítást igazoló tanúsítvány száma, valamint

e) a megsemmisített tűzfegyverről - a megsemmisítésének az időpontjától számított harminc évig - a következő adattartalommal:

ea) a tűzfegyvernek az e törvény alapján a lőfegyverek központi nyilvántartásában nyilvántartott adatai,

eb) a tűzfegyverrel együtt megsemmisített tűzfegyver fődarab e törvény szerinti megnevezése, gyártási száma, továbbá

ec) a megsemmisítés időpontja.”

6. § (1) Az Ftv. 6. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

[Az 5. § (2) bekezdésében meghatározott adatok az alábbi szervezeteknek továbbíthatók:]

e) a lőfegyverek, lőszerek és a hatástalanított lőfegyverek vizsgálatára jogosult szervezet, a jogszabályban meghatározott feladatainak az ellátása céljából.”

(2) Az Ftv. 6. § (4) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[A lőfegyvereknek, illetve a lőszereknek más tagállam területére történő átvitele esetén a rendeltetési hely, illetve a tranzitország között történő - a kérelmező által az 5. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjára, a szállítandó lőfegyverekre, lőszerekre, a lőfegyver-kereskedők közötti szállítás kivételével a szállítóeszközre, valamint az indulás és érkezés várható időpontjára vonatkozó bejelentési kötelezettség teljesítésén alapuló - adatszolgáltatást és adatfogadást a rendőrség központi szerve végzi, valamint - jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában - ellátja]

c) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló, 1991. június 18-i 91/477/EGK tanácsi irányelv 13. cikk (4) bekezdésében”

[meghatározott hatósági feladatokat.]

7. § Az Ftv. „A hatástalanított lőfegyver hatástalanítását tanúsító szervezetre vonatkozó adatkezelési szabályok” című alcíme helyébe a következő alcím lép:

A lőfegyverek, lőszerek és a hatástalanított lőfegyverek vizsgálatára jogosult szervezetre vonatkozó adatkezelési szabályok

11/A. § (1) A lőfegyverek, lőszerek és a hatástalanított lőfegyverek vizsgálatára jogosult szervezet

a) az 5. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontjában, valamint

b) az 5. § (2) bekezdés d) pont da)-dc) alpontjában meghatározott adatokat elektronikus úton továbbítja a lőfegyverek központi nyilvántartását vezető szervnek.

(2) Az (1) bekezdés szerint a lőfegyverek központi nyilvántartásába továbbított adatokat a lőfegyverek, lőszerek és a hatástalanított lőfegyverek vizsgálatára jogosult szervezet

a) az 5. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontjában meghatározott adatok esetében a tűzfegyver megsemmisítésének az időpontjától számított harminc évig, valamint

b) az 5. § (2) bekezdés d) pont da)-dc) alpontjában meghatározott adatok esetében a hatástalanított lőfegyver hatástalanításának az időpontjától számított húsz évig

megőrzi.”

8. § Az Ftv. a következő 13/A. §-sal egészül ki:

„13/A. § (1) A lőfegyver-kereskedő - a vevő, illetve a megrendelő (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: vevő) adatainak a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartásba vételét követően - megtagadhatja a lőszer, a lőszerelem eladását, cseréjét, illetve bérbeadását, ha különösen az ügylet célja, a beszerezni kívánt mennyiség, a teljesítés, illetve a fizetés módja vagy a vevőnek a fizetés feltételeire vonatkozó nyilatkozata az eszköz jogellenes felhasználásának a szándékára utal.

(2) A szerződéskötés (1) bekezdés szerinti megtagadásának kizárólagos alapjául nem szolgálhat olyan tény, esemény, cselekmény vagy körülmény, amelyre a 3. § (1) bekezdésében meghatározott engedély kiterjed.

(3) A szerződéskötés (1) bekezdés szerinti megtagadásáról - a 12. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően nyilvántartásba vett adatok, valamint az esettel összefüggésben rendelkezésre álló valamennyi lényeges információ egyidejű átadása mellett - a lőfegyver-kereskedő haladéktalanul tájékoztatni köteles a lőfegyverek központi nyilvántartását vezető hatóságot.”

9. § Az Ftv. 21. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A (2) bekezdés alapján visszavont engedély adatai a lőfegyverek központi nyilvántartásából a visszavonástól számított húsz évig - a tűzfegyver, illetve a tűzfegyver fődarab tartására jogosító, visszavont engedélyben rögzített adatok a tűzfegyver, illetve a tűzfegyver fődarab megsemmisítésének az időpontjától számított harminc évig - nem törölhetők.”

10. § Az Ftv. „Átmeneti rendelkezések” című alcíme a következő 21/A-21/E. §-sal egészül ki:

„21/A. § E törvénynek az egyes törvényeknek a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzésére vonatkozó európai uniós jogi szabályozás módosításával összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2020. évi XLIX. törvénnyel (a továbbiakban: 2. Módtv.) megállapított rendelkezései nem alkalmazhatóak a 2. Módtv. hatálybalépésének az időpontjában folyamatban lévő közigazgatási hatósági eljárások során.

21/B. § (1) E törvénynek a 2. Módtv.-vel megállapított rendelkezései - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - nem érintik a 2. Módtv. hatálybalépésének az időpontjában jogszerűen tartott tűzfegyvereknek és lőszereknek az e törvény 2. Módtv. hatálybalépését megelőzően hatályban volt Melléklete alapján fennállott besorolását.

(2) A 3. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti engedélyt a rendőrség az (1) bekezdésben meghatározott tűzfegyverre és lőszerre az 1. mellékletben foglalt besorolásnak megfelelően adja ki. Nincs helye a 3. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti engedély kiadásának abban az esetben, ha az engedély kiadását e törvénynek a 2. Módtv.-vel megállapított rendelkezései kizárják.

21/C. § (1) E törvénynek a 2. Módtv.-vel megállapított rendelkezései - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - nem érintik a 2. Módtv. hatálybalépését megelőzően kiadott engedélyek, valamint európai lőfegyvertartási engedélyek érvényességét.

(2) A 2. Módtv. hatálybalépésének az időpontjában a hatóság engedélye alapján jogszerűen végzett azon tevékenység, amelynek a végzését jogszabályban foglalt előírás a továbbiakban az eredetitől különböző hatósági engedélyhez köti, ennek hiányában 2023. január 1. napjáig végezhető jogszerűen.

21/D. § (1) Az 1. melléklet szerinti „C” kategóriába tartozó tűzfegyver a 4/F. § szerinti bejelentés hiányában legkésőbb 2023. január 1. napjáig tartható jogszerűen.

(2) A 4/F. § szerinti bejelentési kötelezettség alá eső eszközt tartó személy vagy szervezet, illetve a képviseletére jogosult kérésére a lőfegyverek központi nyilvántartását kezelő szerv - legkésőbb 2023. január 1. napjáig - személyes adatot nem tartalmazó írásbeli tájékoztatást ad az adott eszköz lőfegyverek központi nyilvántartásában való rögzítésének megtörténtéről vagy ennek hiányáról.

21/E. § A lőfegyverek központi nyilvántartásában tulajdonosként megjelölt, ennek hiányában az érintett eszközön fennálló tulajdonjogát valószínűsítő személy vagy szervezet, illetve törvényes képviselőjének a kérésére a rendőrség ellenérték nélkül átveszi a jogszerűen birtokolt azt az egyedi jóváhagyást igénylő tűzfegyvert és az ahhoz tartozó lőszert, amelynek a kezelésére nézve jogszabályban foglalt előírás eltérő követelményt nem állapít meg.”

11. § (1) Az Ftv. 22. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv szerinti riasztó- és jelzőfegyverekre vonatkozó műszaki előírások meghatározásáról szóló, 2019. január 16-i (EU) 2019/69 bizottsági végrehajtási irányelv 3. cikke szerinti nemzeti kapcsolattartó pont feladatait ellátó szervezetet.”

(2) Az Ftv. 22. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy rendeletben meghatározza:)

a) a lőfegyver, lőszer hatósági tárolásának, leadásának, értékesítésének, valamint megsemmisítésének a részletes szabályait, továbbá a lőfegyverek központi nyilvántartásába történő elektronikus adattovábbítás technikai feltételeit,”

12. § Az Ftv. 23. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ez a törvény

a) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló, 1991. június 18-i, 91/477/EGK tanácsi irányelvnek,

b) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2008. május 21-i 2008/51/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

c) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/853 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

d) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv szerinti riasztó- és jelzőfegyverekre vonatkozó műszaki előírások meghatározásáról szóló, 2019. január 16-i (EU) 2019/69 bizottsági végrehajtási irányelvnek,

e) a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazására és ellenőrzésére vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról szóló, 2014. február 26-i 2014/28/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikkének és 14. cikk (1) bekezdésének,

f) a pirotechnikai termékek forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról szóló, 2013. június 12-i 2013/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, valamint

g) a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.”

13. § Az Ftv.

a) Melléklete helyébe az 1. melléklet lép, valamint

b) a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki.

14. § (1) Az Ftv.

a) 2. § 38. pontjában a „színházi fegyver” szövegrész helyébe a „színházi lőfegyver” szöveg,

b) 3. § (1) bekezdés c) pontjában az „a tűzfegyver” szövegrész helyébe az „az „A”, illetve a „B” kategóriába tartozó tűzfegyver” szöveg,

c) 3/C. § (1) bekezdésében a „színházi fegyver tartására vonatkozó” szövegrész helyébe a „lőfegyver színházi és hagyományőrző használati célú tartására jogosító” szöveg, továbbá a „fegyverek” szövegrész helyébe a „lőfegyverek” szöveg,

d) 3/C. § (2) bekezdésében a „fegyverek” szövegrész helyébe a „lőfegyverek” szöveg,

e) 3/C. § (3) bekezdésében a „fegyverek” szövegrészek helyébe a „lőfegyverek” szöveg,

f) 3/C. § (5) bekezdésében a „fegyverek” szövegrész helyébe a „lőfegyverek” szöveg,

g) 3/C. § (7) bekezdésében a „fegyverek” szövegrészek helyébe „lőfegyverek” szöveg, továbbá a „színházi fegyver tartására” szövegrész helyébe a „lőfegyver színházi és hagyományőrző használati célú tartására jogosító” szöveg,

h) 3/C. § (8) bekezdésében a „színházi fegyver tartására” szövegrész helyébe a „lőfegyver színházi és hagyományőrző használati célú tartására jogosító” szöveg,

i) 4/A. § (2) bekezdésében az „az „A”, „B”, „C” vagy „D” kategóriába tartozó tűzfegyvernek, a lőfegyverdarabnak” szövegrész helyébe az „a lőfegyvernek” szöveg,

j) 6. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében az „adatok az” szövegrész helyébe az „adatok - a 21/C. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - az” szöveg,

k) 6. § (1) bekezdés b) pontjában a „szolgálatok a” szövegrész helyébe a „szolgálatok, valamint a vámhatóság a” szöveg,

l) 12. § (1) bekezdés d) pontjában az „adatokat a” szövegrész helyébe az „adatokat haladéktalanul a” szöveg,

m) 22. § (1) bekezdés a) pontjában a „javítását, szállítását” szövegrész helyébe a „javítását, átalakítását, szállítását” szöveg, továbbá az „engedélyek tartalmi” szövegrész helyébe az „engedélyek és a bejelentések tartalmi” szöveg, valamint

n) 22. § (1) bekezdés c) pontjában a „bekezdése szerinti” szövegrész helyébe a „bekezdése, valamint a 4/F. § szerinti” szöveg

lép.

(2) Hatályát veszti az Ftv.

a) 3. § (1) bekezdés b) és c) pontjában az „, a színházi fegyver” szövegrész,

b) 3. § (1) bekezdés e) pontjában a „valamint” szövegrész,

c) 4/A. § (1) bekezdésében az „, a színházi fegyvernek” szövegrész,

d) 6. § (4) bekezdés a) pontjában a „valamint” szövegrész, továbbá

e) 12. §-át megelőző alcím címében az „adatkezelési” szövegrész.

2. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosítása

15. § (1) A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 183. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Aki

a) a tűzfegyver kategóriájának, illetve alkategóriájának a megváltozását eredményező átalakításra, a lőfegyver bejelentésére, a lőfegyver vagy a lőszer gyártására, tartására, kereskedelmére, javítására, használatára vagy szállítására, illetve a lőfegyver, lőfegyverdarab megsemmisítésére vonatkozó szabályokat megszegi,

b) lőfegyverdarabot vagy lőszerelemet engedély nélkül készít, megszerez, tart vagy forgalomba hoz, illetve központi gyújtású félautomata tűzfegyverhez való, 20 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőszerkezetet vagy hosszú tűzfegyverhez való, 10 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőszerkezetet engedély nélkül megszerez,

szabálysértést követ el.”

(2) A Szabs. tv. 183. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Aki)

a) a légfegyver, a gáz- és riasztófegyver, a muzeális fegyver, a festéklövő fegyver, a hatástalanított lőfegyver, a flóberttöltény, a gáztöltény, a riasztótöltény, illetve a vaktöltény gyártására, forgalmazására, javítására, megszerzésére, birtoklására, viselésére, tartására vagy használatára, illetve a hatástalanított tűzfegyver behozatalára vagy kivitelére vonatkozó szabályokat megszegi,”

(szabálysértést követ el.)

16. § A Szabs. tv. 169. § (2) bekezdés a) pontjában a „lőfegyvert” szövegrész helyébe a „működőképes lőfegyvert” szöveg lép.

3. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása

17. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 325. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Aki)

d) a lőfegyver készítésére, kereskedelmére, illetve a működőképes lőfegyver megszerzésére, tartására vonatkozó engedély kereteit túllépi,”

(bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.)

18. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény

a) 165. § (4) bekezdésében az „a lőfegyver” szövegrész helyébe az „a működőképes lőfegyver” szöveg, továbbá

b) 325. § (1) bekezdés a) és c) pontjában, valamint 459. § (1) bekezdés 5. pont a) alpontjában a „lőfegyvert” szövegrész helyébe a „működőképes lőfegyvert” szöveg

lép.

4. Záró rendelkezések

19. § Ez a törvény 2021. január 1-jén lép hatályba.

20. § Ez a törvény

a) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/853 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, valamint

b) a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv szerinti riasztó- és jelzőfegyverekre vonatkozó műszaki előírások meghatározásáról szóló, 2019. január 16-i (EU) 2019/69 bizottsági végrehajtási irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 2020. évi XLIX. törvényhez

1. melléklet a 2004. évi XXIV. törvényhez

Tűzfegyverek és lőszerek

1. „A” kategória („Tiltott”)

1.1. 1. alkategória: automata tűzfegyver.

1.2. 2. alkategória: más tárgynak álcázott tűzfegyver.

1.3. 3. alkategória: páncéltörő (áthatoló), robbanó, fényjelző vagy gyújtólövedékeket tartalmazó lőszer, valamint az ilyen lőszerhez való lövedék.

1.4. 4. alkategória: expanzív (kiterjedő) lövedéket tartalmazó pisztoly- és revolverlőszer, valamint az ilyen lőszerhez való lövedék, kivéve a vadászati vagy sportlövészeti célokat szolgáló lőfegyverhez, a használatukra jogosult személyek számára.

1.5. 5. alkategória: a félautomata tűzfegyverré átalakított automata tűzfegyver.

1.6. 6. alkategória: a központi gyújtású félautomata tűzfegyver, ha az

a) olyan rövid tűzfegyver, amely képes újratöltés nélkül legalább 21 lőszer kilövésére, feltéve, hogy részét képezi egy 20 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőszerkezet vagy a tűzfegyverhez egy eltávolítható, 20 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőberendezést csatlakoztattak, vagy

b) olyan hosszú tűzfegyver, amely képes újratöltés nélkül legalább 11 lőszer kilövésére, feltéve, hogy részét képezi egy 10 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőszerkezet vagy a tűzfegyverhez egy eltávolítható, 10 lőszert meghaladó befogadóképességű töltőberendezést csatlakoztattak.

1.7. 7. alkategória: az a vállból történő lövésre tervezett félautomata tűzfegyver, amelynek hossza - behajtható, összehajtható vagy betolható, avagy szerszámok nélkül eltávolítható válltámasz segítségével - a működőképesség megtartása mellett 60 cm alá csökkenthető.

1.8. 8. alkategória: az „A” kategóriába tartozó tűzfegyverből átalakított színházi tűzfegyver.

2. „B” kategória („Engedélyköteles”)

2.1. 1. alkategória: az ismétlő rövid tűzfegyver.

2.2. 2. alkategória: a központi gyújtású egylövetű rövid tűzfegyver.

2.3. 3. alkategória: a peremgyújtású egylövetű tűzfegyver.

2.4. 4. alkategória: az „A” vagy a „C” kategóriába nem tartozó olyan félautomata hosszú

a) peremgyújtású tűzfegyver, amelynek töltőszerkezete és töltényűrje együttesen háromnál több, valamint

b) központi gyújtású tűzfegyver, amelynek töltőszerkezete és töltényűrje együttesen háromnál több, de tizenkettőnél kevesebb

lőszer befogadására alkalmas.

2.5. 5. alkategória: az „A” vagy a „C” kategóriába nem tartozó félautomata rövid tűzfegyver.

2.6. 6. alkategória: az „A” vagy a „C” kategóriába nem tartozó olyan félautomata hosszú tűzfegyver, amelynek töltőszerkezete és töltényűrje együttesen legfeljebb három lőszer befogadására alkalmas, ha a töltőszerkezet eltávolítható, vagy ha nem biztos, hogy szokásos szerszámokkal a tűzfegyvert nem lehet olyan tűzfegyverré átalakítani, amelynek töltőszerkezete és töltényűrje együttesen háromnál több lőszer befogadására alkalmas.

2.7. 7. alkategória: az ismétlő és félautomata hosszú tűzfegyver huzagolatlan, 60 cm-t meg nem haladó hosszúságú csővel.

2.8. 8. alkategória: a „B” vagy a „C” kategóriába tartozó tűzfegyverből átalakított színházi tűzfegyver.

2.9. 9. alkategória: a külső formájában automata tűzfegyverre hasonlító - az „A” kategóriába nem tartozó - félautomata tűzfegyver, feltéve, hogy e törvény hatálya kiterjed rá.

2.10. 10. alkategória: az „A” kategóriába nem tartozó ismétlő hosszú tűzfegyver.

2.11. 11. alkategória: az egylövetű hosszú tűzfegyver huzagolt csővel.

2.12. 12. alkategória: az egylövetű hosszú tűzfegyver huzagolatlan csővel.

3. „C” kategória („Bejelentéshez kötött”)

3.1. 1. alkategória: a 2. § 29. pont c) alpontjában meghatározott - az „A” vagy a „B” kategóriába nem tartozó - tűzfegyver.

3.2. 2. alkategória: a 2. § 29. pont d) alpontjában meghatározott tűzfegyver.”

2. melléklet a 2020. évi XLIX. törvényhez

2. melléklet a 2004. évi XXIV. törvényhez

A gáz- és riasztófegyverekre vonatkozó műszaki előírások

1. A saját töltényűrrel rendelkező olyan eszköz, amely rendeltetésszerűen csak gáztöltény vagy riasztótöltény működtetésére alkalmas, abban az esetben minősül gáz- és riasztófegyvernek, ha

1.1. pirotechnikai jelzőtöltények kilövésére kizárólag a csőtorkolatra erősített adapter megléte esetén képes,

1.2. olyan tartós eszközt foglal magában, amely megakadályozza az egy vagy több szilárd anyagú söréttel vagy lövedékkel megtöltött töltények kilövését,

1.3. a kézi lőfegyverek próbajeleit felügyelő nemzetközi állandó bizottság (C.I.P.) által kidolgozott, a töltények és töltényűrök méreteivel kapcsolatos táblázatok (Tables of Dimensions of Cartridges and Chambers, TDCC) közül a VIII. táblázat 2019. január 16-án hatályban volt változatában feltüntetett méreteknek és egyéb szabványoknak megfelelő tölténnyel való használatra tervezték,

1.4. szokványos szerszámokkal nem tehető sem sörét vagy lövedék gyúlékony hajtóanyag segítségével történő kilövésére alkalmassá, sem pedig erre a célra átalakíthatóvá,

1.5. egyik fődarabja sem szerelhető fel tűzfegyverre, illetve használható fel tűzfegyver fődarabként,

1.6. csöve kizárólag a fegyver jelentős megrongálásával vagy tönkretételével távolítható el,

1.7. - a legfeljebb 30 centiméteres csővel vagy legfeljebb 60 centiméteres teljes hosszúsággal rendelkező fegyverek esetében - a fegyver csöve teljes hosszában eltávolíthatatlan akadályokat tartalmaz, amelyek meggátolják, hogy egy gyúlékony hajtóanyag segítségével kilőtt töltény, golyó vagy lövedék áthaladjon a csövön, továbbá legfeljebb 1 cm hosszúságú szabad teret hagynak a csőtorkolatnál,

1.8. - az 1.7. pont hatálya alá nem tartozó fegyverek esetében - a fegyver csöve a hosszúságának legalább egyharmada mentén eltávolíthatatlan akadályokat tartalmaz, amelyek meggátolják, hogy egy gyúlékony hajtóanyag segítségével kilőtt töltény, golyó vagy lövedék áthaladjon a csövön, továbbá legfeljebb 1 cm hosszúságú szabad teret hagynak a csőtorkolatnál,

1.9. a csőben található első akadály a fegyver töltényűrje után, ahhoz a lehető legközelebb helyezkedik el, ugyanakkor lehetővé teszi a gázok kivezető nyílásokon keresztül történő távozását,

1.10. - a kizárólag riasztótöltény kilövésére tervezett fegyverek esetében - az 1.7. és az 1.8. pontban említett akadályok - egy vagy több, gáznyomás-mentesítést lehetővé tevő nyílástól eltekintve - teljesen elzárják a csövet, az akadályok továbbá teljesen elzárják a csövet oly módon, hogy a fegyver elején keresztül nem bocsátható ki gáz,

1.11. az akadályok állandóak, és kizárólag a fegyver töltényűrjét vagy csövét tönkretéve mozdíthatók ki a helyükről,

1.12. - a kizárólag riasztótöltények kilövésére tervezett eszközök esetében - az akadályok teljes egészében olyan anyagból készülnek, amely ellenáll a vágásnak, a fúrásnak, a lyukasztásnak, a köszörülésnek vagy bármely hasonló eljárásnak, és amelynek a Vickers-keménységvizsgálat szerinti minimális keménysége 700 HV 30,

1.13. - az 1.12. pont hatálya alá nem tartozó fegyverek esetében - az akadályok olyan anyagból készülnek, amely ellenáll a vágásnak, a fúrásnak, a lyukasztásnak, a köszörülésnek vagy bármely hasonló eljárásnak, és amelynek a minimális keménysége 610 HV 30 azzal, hogy a cső a tengelye mentén rendelkezhet egy, az irritáló anyagok vagy egyéb hatóanyagok eszközből történő kibocsátására szolgáló csatornával,

1.14. az akadályok meggátolják

a) a lyuk kialakítását vagy kibővülését a cső tengelyében, valamint

b) a cső eltávolítását, kivéve, ha az eltávolítás használhatatlanná teszi a fegyver tokszerkezetét és töltényűrjét, vagy olyan mértékben károsítja a fegyvert, hogy az jelentős javítás vagy kiegészítés nélkül nem használható fel tűzfegyver alapjaként,

1.15. mind a töltényűr, mind a cső olyan eltolt, megdöntött vagy lépcsőzetes kialakítással rendelkezik, amely megakadályozza a lőszernek a fegyverbe való betöltését vagy a fegyverből való kilövését, valamint

1.16. - a revolver típusú fegyverek esetében -

a) a dobfurat elülső nyílásai szűkített kialakításúak annak biztosítása érdekében, hogy a golyók ne hagyhassák el a töltényűrt, valamint

b) az a) alpont szerinti nyílások a töltényűrhöz képest eltolt helyzetűek.”


  Vissza az oldal tetejére