Időállapot: közlönyállapot (2020.XII.22.)

2020. évi CLXXIX. törvény

a pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról * 

1. A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosítása

1. § A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 3/A. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A légiközlekedési hatóság, vagy az állami célú légiközlekedéssel összefüggő feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság a kérelmező és az eljárás egyéb résztvevője lakcímadatait, az ügyfél által választott kapcsolattartási formára vonatkozó adatot, valamint)

f) az eseti légtér kijelöléssel és a pilóta nélküli állami légijárművel kapcsolatos hatósági eljárással összefüggésben a kérelmező, a pilóta nélküli légijármű üzembentartó, a pilóta nélküli légijármű tulajdonos, a szakszemélyzet, a távoli pilóta és a segítő személy nevét, születési adatait, anyja nevét (a továbbiakban: természetes személyazonosító adatait), a kapcsolattartást biztosító e-mail-címét és telefonszámát, a tevékenység ellátásához szükséges egészségi állapotára, továbbá kóros szenvedélyére vonatkozó adatait, a vizsgaeredményeit, alkalmassági minősítéseit, képesítéseit,”

(a légiközlekedés biztonsága, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása valamint a véglegessé vált döntésben foglaltak ellenőrzése céljából, a kiadott engedély hatályának időtartama alatt kezeli.)

2. § (1) Az Lt. 3/A. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A távoli pilóták képzésére jogosult szervezet a képzésre jelentkező személy természetes személyazonosító adatait a képzésre jelentkezéstől a képzés befejezését követően öt évig kezelheti. A távoli pilóták vizsgáztatására kijelölt szervezet jogosult a vizsgázó természetes személyazonosító adatait, valamint abban az esetben, ha a vizsgára jelentkezésnek az feltétele, az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó különleges adatait kezelni, továbbá a vizsgaeredményeket - ezek hitelességének utólagos igazolása céljából - a kompetenciatanúsítvány időbeli hatályának megszűnését követő öt évig nyilvántartani.”

(2) Az Lt. 3/A. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A légiközlekedési hatóság a légijármű lajstrom vezetésével összefüggésben a tulajdon védelméhez, a légiközlekedés biztonságának elősegítéséhez és a hatósági okmányok közhitelességének biztonságához fűződő közérdek érvényesítése érdekében a légijármű lajstromba történő felvételre irányuló eljárás kezdetétől a légijármű lajstromból való törlésétől számított három évig kezeli a légijármű tulajdonosának, és a légijármű üzembentartójának természetes személyazonosító adatait.

(4) A légiközlekedési hatóság a repülőeszközök, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartók nyilvántartásának vezetésével, valamint a repülőeszközök, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartókkal kapcsolatos hatósági eljárásokkal összefüggésben a légiközlekedés biztonságának elősegítése, a hatósági okmányok közhitelességének biztonságához fűződő közérdek érvényesítése, a tevékenység ellátásához szükséges alkalmasság igazolása, a bűnüldözési tevékenységek és a hatósági felügyeleti eljárások elősegítése érdekében,

a) a pilóta nélküli légijármű üzembentartó, a pilóta nélküli légijármű tulajdonos, a szakszemélyzet és a távoli pilóta, a repülőeszköz tulajdonos, repülőeszköz üzembentartó

aa) személyazonosító adatait,

ab) lakcímét,

b) a pilóta, a távoli pilóta tevékenység ellátásához szükséges egészségi állapotára, kóros szenvedélyére vonatkozó adatait, a vizsgaeredményeit, alkalmassági minősítéseit, képesítéseit,

c) a kérelmező és a közreműködő szakszemélyzet telefonszámát,

d) a könnyű UAS-üzembentartói tanúsítványban megnevezett felelős pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartót segítő személy természetes személyazonosító adatait, és

e) az UAS-műveletek engedélyeztetéséért felelős személy természetes személyazonosító adatait és lakcímét jogosult hatósági eljárás esetén, a döntés véglegessé válásának időpontjától számított öt évig, nyilvántartás esetén a nyilvántartásból való törléstől számított öt évig kezelni.”

(3) Az Lt. 3/A. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A légiközlekedési hatóság, az állami célú légiközlekedéssel kapcsolatos feladatok tekintetében a katonai légügyi hatóság az (1) bekezdés szerinti adatokat a tevékenység folytatása megszüntetésének bejelentését követő egy évig kezeli. A katonai légügyi hatóság az (1) bekezdés szerint kezelt, a légiközlekedési hatóság az (1), a (3), valamint a (4) bekezdés alapján kezelt személyes adatokat személyazonosításra alkalmatlan módon statisztikai célokra felhasználhatja, azokból statisztikai célra adatokat szolgáltathat.”

3. § Az Lt. 3/A. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) A pilóta nélküli légijárművekre vonatkozó szabályok megsértése miatt indult eljárással összefüggésben az eljáró hatóság a pilóta nélküli légijárművet használatba adó üzembentartó és a pilóta nélküli légijárművet használatba vevő, valamint távoli pilóta természetes személy esetén a személyazonosító adataira, lakcímére, jogi személy esetén annak megnevezésére, székhelyére vonatkozó adatokat az eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és a döntés meghozatala, a jogorvoslati eljárások lefolytatása érdekében a pilóta nélküli légijárművekre vonatkozó szabályok megsértése miatt indult eljárás kezdetétől kezeli a döntés véglegessé válásától számított öt év elteltéig.”

4. § Az Lt. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel - valamint a b) pont ba) alpontjában és a h) pontban említett környezetvédelmi érdekből korlátozott légtér esetében a környezetvédelemért felelős miniszterrel is - egyetértésben rendeletben jelöli ki a magyar légtérnek

a) a légiközlekedés által igénybe vehető részét, amely lehet

aa) ellenőrzött légtér: ahol légiforgalmi irányítás működik,

ab) nem ellenőrzött légtér: ahol repüléstájékoztató szolgálat igénybevételével a légijármű-vezető saját felelősségére közlekedik;

b) a légiközlekedés által korlátozottan igénybe vehető részét, amely lehet

ba) korlátozott légtér: ahol a légiközlekedés meghatározott és közzétett feltételekkel, elsősorban az emberi egészség és a környezet védelme, valamint a légtér-szuverenitás biztosítása érdekében korlátozott,

bb) időszakosan korlátozott légtér: amit az állami repülések céljára ideiglenesen elkülönítenek;

c) azt a részét, ahol kijelölt időben a légiközlekedésre veszélyes tevékenység folyik (veszélyes légtér);

d) azt a részét, ahol a légiközlekedés tilos (tiltott légtér), mivel légiközlekedési baleset a területen található földi létesítmény jellege miatt tömegszerencsétlenséget idézhet elő;

e) azt a részét és azokat a feltételeket, ahol és amelyekkel a légi járművek sebessége a hang terjedési sebességét átlépheti;

f) azt a részét, ahol a légiforgalmi szolgálatokat nemzetközi szerződés alapján a szomszédos országok, illetve a szakosított nemzetközi szervezet illetékes légiforgalmi szolgálati egysége látja el;

g) azt a részét, ahol pilóta nélküli légijárművek, valamint pilóta nélküli állami légijárművek használata, a légtérrel érintett területen található létesítmény jellege vagy az ott folytatott tevékenység jellege miatt tilos;

h) azt a részét, amely a pilóta nélküli légijárművek használatára korlátozottan vehető igénybe közbiztonsági, nemzetbiztonsági, honvédelmi, rendvédelmi, repülésbiztonsági, környezetvédelmi érdekekből vagy a magánélethez való jog védelme érdekében.”

5. § Az Lt. 5. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A magyar légtér - a pilóta nélküli játék légijármű kivételével - pilóta nélküli légijárművel végrehajtott UAS-művelethez lakott terület felett eseti légtér kijelölése esetén vehető igénybe.”

6. § (1) Az Lt. 6. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az ellenőrzött légtérben történő repülésekhez - ideértve az olyan külföldi légijárműnek a magyar légtérbe való berepülését is, amely számára a magyar légtér használatát nemzetközi szerződés, vagy a (3) bekezdésben meghatározott engedély lehetővé teszi - légiforgalmi irányítói engedély szükséges. Az ellenőrzött légtérbe való berepüléshez légvédelmi készenléti valós repülés esetében nincs szükség légiforgalmi irányítói engedélyre. Pilóta nélküli légijárművel, valamint pilóta nélküli állami légijárművel végrehajtott, ellenőrzött légtérben történő UAS-művelet esetén a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet a feltételek meghatározása mellett felmentést adhat a légiforgalmi irányítói engedély megkérése alól.”

(2) Az Lt. 6. §-a a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A magyar légtérben a pilóta nélküli légijármű-rendszerek távirányításához szükséges berendezést és a pilóta nélküli légijárműre rögzített hasznos teher vagy bármilyen eszköz adatkommunikációjához szükséges berendezést üzemeltetni a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökének a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló rendeletének megfelelően lehet.

(6) A magyar légtér pilóta nélküli légijárművel és pilóta nélküli állami légijárművel jogszerűen végrehajtott UAS-műveletre - ide nem értve a zárt térben az ingatlan tulajdonosának vagy használójának jóváhagyásával végrehajtott UAS-műveletet - a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás kormányrendeletben meghatározott használatával vehető igénybe.”

7. § Az Lt. 10. §-a a következő (2a) és (2b) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A magyar légtérben a nemzetbiztonság, a közrend, a repülésbiztonság és a közbiztonság érdekében, az arra jogosított szervezetek a pilóta nélküli légijárműveket detektálhatják, leszállásra szólíthatják fel, feltartóztathatják és jogszabályban meghatározott esetben elektronikai úton zavarhatják, valamint elektronikai vagy mechanikai úton földre kényszeríthetik a frekvenciahasználatra vonatkozó szabályok betartásával.

(2b) A feltartóztatott pilóta nélküli légijárműnek a leszállásra való felszólítást, jelzést haladéktalanul követnie kell. A felszólításnak nem engedelmeskedő pilóta nélküli légijárművet a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendeletben foglalt esetekben földre lehet kényszeríteni.”

8. § Az Lt. 12. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A magyar állami légijárművet, a pilóta nélküli állami légijárművet és a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli légijármű üzembentartóját a katonai légügyi hatóság veszi nyilvántartásba.”

9. § (1) Az Lt. „A légijármű nyilvántartás” című alcíme a következő 17. §-sal egészül ki:

„17. § (1) A légiközlekedési hatóság nyilvántartást vezet a repülőeszközökről, a pilóta nélküli játék légijármű kivételével a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről, valamint pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartókról.

(2) A repülőeszköz és pilóta nélküli légijármű-rendszer - a pilóta nélküli játék légijármű kivételével - akkor veheti igénybe a magyar légteret, ha a légiközlekedési hatóság nyilvántartásba vette.

(3) Bérelt pilóta nélküli légijármű-rendszer és repülőeszköz nyilvántartásba vétele esetén a tulajdonos hozzájárulása szükséges a nyilvántartásba vételhez.

(4) A pilóta nélküli légijármű-rendszerek nyilvántartása - a pilóta nélküli légijármű-rendszerek jogszerű használatának ellenőrzése érdekében - tartalmazza

a) a természetes személy tulajdonos esetén a tulajdonos természetes személyazonosító adatait, a lakcímét,

b) a jogi személy tulajdonos esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét,

c) a tulajdonos e-mail-címét, telefonszámát, jogi személy esetén a kapcsolattartó e-mail címét és telefonszámát,

d) a pilóta nélküli légijármű gyártójának nevét,

e) a pilóta nélküli légijármű típusát, altípusát, sorozatszámát, valamint

f) a légiközlekedési hatóság által generált nyilvántartási jelet.

(5) A (4) bekezdés szerinti nyilvántartás a (4) bekezdés d)-f) pontjában meghatározott adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6) A légiközlekedési hatóság a pilóta nélküli légijármű-rendszert a tulajdonos kérésére törli a nyilvántartásból, ha

a) az üzemben tartását végleg megszüntették;

b) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált; vagy

c) megsemmisült.

(7) Az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 14. cikk (5) bekezdésében meghatározott pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartóinak nyilvántartása tartalmazza

a) a természetes személy üzembentartó esetén az üzembentartó természetes személyazonosító adatait, valamint lakcímét,

b) a jogi személy üzembentartó esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét,

c) az üzembentartó e-mail-címét, telefonszámát, jogi személy esetén a kapcsolattartó e-mail-címét és telefonszámát,

d) - amennyiben azt jogszabály előírja - a kötelező felelősségbiztosítási kötvény számát,

e) a légiközlekedési hatóság által generált nyilvántartási számot, valamint

f) az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 14. cikk (2) bekezdés e) és f) pontja szerinti nyilatkozatokat.

(8) A (7) bekezdés szerinti nyilvántartás a (7) bekezdés d)-f) pontjában meghatározott adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(9) Ha a (7) bekezdésben meghatározott pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója és tulajdonosa nem azonos, a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója a légiközlekedési hatóság részére bejelenti az általa üzemben tartott pilóta nélküli légijármű nyilvántartási jelét.

(10) A pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartót a légiközlekedési hatóság törli a nyilvántartásból, ha

a) az üzembentartó kéri, vagy

b) az üzembentartó meghal, vagy jogutód nélkül megszűnik.

(11) A (4) és (7) bekezdésben meghatározott nyilvántartásba vételt az UAS-műveletek megkezdését megelőzően legalább tíz nappal kell kérelmezni.

(12) A tulajdonos a (4) bekezdés szerinti nyilvántartásban, a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartó pedig a (7) bekezdés szerinti nyilvántartásban kezelt adatokban bekövetkezett változásokat 15 napon belül bejelenti a légiközlekedési hatóság részére.

(13) A repülőeszköz-nyilvántartás - a repülőeszközök jogszerű használatának ellenőrzése érdekében - az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a repülőeszköz fajtáját,

b) a repülőeszköz azonosító jelét,

c) a repülőeszköz gyártmányát, típusát, altípusát, a méretét,

d) a repülőeszköz gyártási számát,

e) a repülőeszköz gyártása évét,

f) a repülőeszköz megfelelőségi tanúsítványa, vagy a korlátozott megfelelőségi tanúsítványa minősítését, kiadásának dátumát, valamint a megfelelőségi tanúsítvány időbeli hatályának dátumát,

g) a repülőeszköz törzskönyvi számát,

h) természetes személy tulajdonos esetén a tulajdonos természetes személyazonosító adatait, valamint a lakcímét,

i) jogi személy tulajdonos esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét,

j) természetes személy üzembentartó esetén az üzembentartó természetes személyazonosító adatait, valamint a lakcímét,

k) jogi személy üzembentartó esetén a jogi személy nevét, adószámát, székhelyét.

(14) A (13) bekezdés szerinti nyilvántartás a (13) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(15) A légiközlekedési hatóság a repülőeszközt a tulajdonos kérésére törli a nyilvántartásból, ha

a) az üzemben tartását végleg megszüntették;

b) üzemeltetésre végleg alkalmatlanná vált; vagy

c) megsemmisült.”

(2) Az Lt. 17. §-a a következő (16)-(18) bekezdéssel egészül ki:

„(16) A repülőeszközök, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartók nyilvántartásba vételéért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(17) A légiközlekedési hatóság az ügyfél kérelmére a pilóta nélküli légijármű-rendszer nyilvántartásba vételéről a (4) bekezdés szerinti, a pilóta nélküli légijármű-rendszerek üzembentartói nyilvántartásba vételéről pedig a (7) bekezdésben meghatározott adattartalommal igazolást állít ki. Az ügyfél az igazolásért igazgatási szolgáltatási díjat fizet.

(18) A légiközlekedési hatóság a nyilvántartásba vételről az ügyfél erre irányuló kérelme és igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében a (13) bekezdésben szereplő adatokkal megegyező tartalommal igazolást állít ki a tulajdonos és a tanúsító szervezet részére.”

10. § Az Lt. 54. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A pilóta nélküli állami légijármű parancsnoka a pilóta nélküli állami légijármű kezelője.”

11. § Az Lt. IV. Fejezete a következő 60/A. §-sal egészül ki:

„60/A. § A pilóta nélküli légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű parancsnoka felelős a pilóta nélküli légijármű és más légijármű közötti biztonságos elkülönítés betartásáért.”

12. § Az Lt. 61/A. §-a a következő (8) és (9) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A Társaság a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás üzemeltetésével összefüggésben, a légtér jogszerű használatának biztosítása, a jogszerű légtérhasználat ellenőrzésének elősegítése és a (9) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatási tevékenység ellátása érdekében kezeli a távoli pilóta

a) nevére, születési helyére, születés idejére, lakcímére vonatkozó adatokat,

b) e-mail-címére, mobiltelefonszámára vonatkozó adatot,

c) a honlap és mobilalkalmazás használatával összefüggésben teljesített fizetéssel kapcsolatos banki tranzakció azonosító adatait, valamint

d) a személyazonosító igazolványa - a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 29. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott adatokat tartalmazó - felületének képét, vagy az útlevele adatoldalának képét,

a felhasználói fiókja érvényességi idejének lejártától számított 60 napig.

(9) A Társaság által a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó honlap és mobilalkalmazás működtetésével összefüggésben tárolt adatok köréből a rendvédelmi feladatot, nemzetbiztonsági feladatot, bűnmegelőzési feladatot ellátó, nyomozó hatósági jogkört gyakorló, a terrorizmust elhárító szerv, a légiközlekedési hatóság, továbbá a bíróság az adatállományból közvetlen hozzáféréssel adatot vehet át vagy eseti megkeresés alapján, az adatkezelés céljának megjelölésével adatot igényelhet.”

13. § Az Lt. 63/D. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„63/D. § A munkáltató a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról, a 923/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról és a 805/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. február 20-i (EU) 2015/340 bizottsági rendelet IV. melléklet A. alrész 1. szakasz ATCO.MED.A.020 pontja, továbbá a légiforgalmi szolgáltatást/léginavigációs szolgálatokat és más légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkciókat és azok felügyeletét ellátó szolgáltatókra vonatkozó közös követelmények meghatározásáról, valamint a 482/2008/EK rendelet, az 1034/2011/EU, az 1035/2011/EU és az (EU) 2016/1377 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről, továbbá a 677/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2017. március 1-jei (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet XIII. melléklet A. alrészének végrehajtása érdekében ellenőrzési rendszert alakít ki.”

14. § Az Lt. 65/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezet engedélyét - az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű üzembentartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér üzembentartója és üzemeltetője, az állami légiforgalmi szolgálat repülésbiztonsági szervezetének kivételével - a légiközlekedési hatóság adja ki. Az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű üzembentartója és üzemeltetője, az állami repülések céljára szolgáló repülőtér és a közös felhasználású repülőtér üzembentartója és üzemeltetője, és az állami légiforgalmi szolgálat repülésbiztonsági szervezetének engedélyét a katonai légügyi hatóság adja ki. A légiközlekedési hatóság és a katonai légügyi hatóság - a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló törvényben meghatározott szakmai vizsgálattal összefüggésben történő kapcsolattartás biztosítása céljából - tájékoztatja az illetékes közlekedésbiztonsági szervet a kiadott, felfüggesztett és visszavont engedélyekről.”

15. § (1) Az Lt. 66/A. § (1) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

(E törvényben, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben és az Európai Unió rendeletében előírt)

i) a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) hatálya alá tartozó jogsértő magatartások kivételével a pilóta nélküli légijármű üzemeltetésére”

(vonatkozó rendelkezések megsértőivel szemben - a légiközlekedési bírság kivetésének részletes szabályairól és a beszedett bírság összegének felhasználási rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint - 100 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki. Nincs helye a légiközlekedési bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta öt év eltelt.)

(2) Az Lt. 66/A. §-a a következő (2b)-(2h) bekezdéssel egészül ki:

„(2b) A pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója, és a (2d) bekezdés szerinti esetben a pilóta nélküli légijárművet használatba vevő személy felelős az általa üzemben tartott vagy használt pilóta nélküli légijármű üzembentartására, használatára vonatkozó - jogszabályokban meghatározott - előírások betartásáért. A légiközlekedési hatóság által vezetett nyilvántartásba nem vett pilóta nélküli légijárművel elkövetett jogsértésért az elkövető személy felelős.

(2c) A (2b) bekezdésben említett előírások megszegése (a továbbiakban: szabályszegés) esetén a légiközlekedési bírságot a légiközlekedési hatóság, - vagy amennyiben az eljárás az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél indult, e szerv - a pilóta nélküli légijármű üzembentartójával, a (2d) bekezdésében meghatározott esetben pedig a pilóta nélküli légijárművet használatba vevő személlyel szemben szabja ki.

(2d) Ha a pilóta nélküli légijárművet az üzembentartó a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, ezt a használatba vevő személy által tett, közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a (2e) bekezdés szerinti adatokat tartalmazó nyilatkozattal igazolhatja.

(2e) A (2d) bekezdés szerinti közokiratnak vagy magánokiratnak tartalmaznia kell

a) a pilóta nélküli légijármű típusát és nyilvántartási jelét,

b) a hatósági nyilvántartásba vett üzembentartó nyilvántartási számát,

c) a természetes személy üzembentartó és a használatba vevő természetes személyazonosító adatait, lakcímét, nem természetes személy üzembentartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét, továbbá

d) az átadás és átvétel tényét, valamit azon időszak megjelölését, amelyre a pilóta nélküli légijárművet a használatba vevő az üzembentartótól átvette.

(2f) Az üzembentartó mentesül a kiszabott légiközlekedési bírság megfizetése alól, ha a pilóta nélküli légijármű a szabályszegés időpontját megelőzően jogellenesen került ki a birtokából és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben - a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően - kezdeményezte a megfelelő hatóság eljárását.

(2g) A használatba vevő mentesül a kiszabott légiközlekedési bírság megfizetése alól, ha a pilóta nélküli légijármű a szabályszegés időpontját megelőzően jogellenesen került ki a birtokából és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben - a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően - kezdeményezte a megfelelő hatóság eljárását.

(2h) Ha a szabályszegést elkövető kiléte a helyszíni intézkedés során, vagy a közigazgatási hatósági eljárásban ismertté válik, az elkövetővel szemben kell a légiközlekedési bírságot kiszabni.”

16. § Az Lt. VII. Fejezete a következő 66/D. §-sal egészül ki:

„66/D. § (1) A légiközlekedési hatóság által a légiközlekedési hatóság kiegészítő eljárásjogi szabályairól szóló kormányrendelet alapján kiadott engedéllyel rendelkező képző szervezet, valamint a távoli pilóták képzését és vizsgáztatását végző szervezetek kijelöléséről, a távoli pilóták képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól, valamint a vizsgán való részvétel díjáról szóló miniszteri rendelet szerint bejelentés alapján tevékenységet végző képzőszervezetek felett ellátott felügyeleti feladatok ellátásért az engedélyezett, valamint a bejelentés alapján nyilvántartásba vett szervek évente felügyeleti díjat fizetnek. A felügyeleti díjat 2021. évre vonatkozóan 2021. június 30. napjáig, azt követően az adott évre vonatkozó felügyeleti díjat január 31-ig kell a légiközlekedési hatóság számlájára átutalással megfizetni.

(2) A felügyeleti díj a légiközlekedési hatóságot illeti meg, amely azt a felügyeleti feladataival összefüggésben használhatja fel.

(3) A felügyeleti díj éves mértéke az engedélyezett képző szervezet esetén 290 000 forint, bejelentés alapján tevékenységet végző szervezet esetén 165 000 forint.”

17. § (1) Az Lt. 71. § 1. és 2. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A törvény alkalmazásában)

1. állami célú légiközlekedés: a honvédelmi, a vámhatósági és a rendvédelmi célú légiközlekedés, amely végezhető állami légjárművel, pilóta nélküli állami légijárművel, valamint polgári légijárművel, vagy pilóta nélküli légjárművel abban az esetben, ha a repülés honvédelmi, vámhatósági vagy rendvédelmi célt szolgál;

2. állami légijármű: a honvédelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott nyilvántartásba bejegyzett, honvédelmi, vámhatósági vagy rendvédelmi szervek céljára szolgáló légijármű;”

(2) Az Lt. 71. § 35. és 36. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A törvény alkalmazásában)

35. pilóta nélküli légijármű (UA): az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikk 1. pontja szerinti fogalom;

36. pilóta nélküli légijármű-rendszer (UAS): az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 2. cikk 1. pontja szerinti fogalom;”

(3) Az Lt. 71. § 42. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A törvény alkalmazásában)

42. pilóta nélküli állami légijármű: honvédelmi, vámhatósági, rendvédelmi és rendvédelmi feladatot ellátó szervek céljára szolgáló, a honvédelemért felelős miniszter rendeletében meghatározott nyilvántartásba felvett légijármű, továbbá a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott üzembentartó által üzemben tartott pilóta nélküli légijármű;”

(4) Az Lt. 71. §-a a következő 47-56. ponttal egészül ki:

(A törvény alkalmazásában)

47. pilóta nélküli légijármű-rendszer üzembentartója (UAS-üzembentartó): az (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti fogalom;

48. távoli pilóta: az (EU) 2019/945 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3. cikk 27. pontja szerinti fogalom;

49. pilóta nélküli állami légijármű kezelő: a pilóta nélküli állami légijármű rendszer kezelésére, üzemeltetésére, vezetésére jogosult, képzésben részesült, és eredményes vizsgát tett vagy kiképzés alatt álló személy, akinek a tevékenysége a légiközlekedés biztonságát befolyásolhatja;

50. pilóta nélküli játék légijármű: a játékok biztonságáról szóló, 2009. június 18-i (EK) 2009/48 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján játéknak minősülő és 120 g maximális felszálló tömeget el nem érő, adatrögzítő eszközzel fel nem szerelt pilóta nélküli légijármű, amely a távoli pilótától 100 méternél nagyobb távolságra eltávolodni nem képes;

51. segítő személy: az a személy, aki a pilóta nélküli légijármű vagy a pilóta nélküli állami légijármű repülésének adott pillanatában a repülés helyszínén tartózkodik és az UAS-művelet biztonságos végrehajtásában a távoli pilóta, vagy a pilóta nélküli állami légijármű kezelő tevékenységét segíti;

52. UAS-művelet: UAS-sal végzett légiközlekedési tevékenység;

53. UA irányítása: UAS-művelet végrehajtását eredményező, vagy ahhoz kapcsolódó tevékenységek összessége;

54. állami szerv feladatának végrehajtása érdekében végzett UAS-művelet: pilóta nélküli légijárművel valamely állami szerv vagy közfeladatot ellátó szervezet feladatának végrehajtása érdekében, az állami szerv vagy közfeladatot ellátó szervezet által vagy annak megbízásából végzett tevékenység;

55. gazdasági célú UAS-művelet: pilóta nélküli légijármű megrendelésre vagy saját célra történő, gazdasági tevékenységként végzett vagy gazdasági céllal összefüggő használata, ideértve különösen a filmforgatást, a sajtótermékek előállítását vagy a kereskedelmi célból végzett képfelvétel készítését;

56. szabadidős célú UAS-művelet: pilóta nélküli légijármű kedvtelési célú, gazdasági célú használattal össze nem függő, és nem állami szerv feladatának végrehajtása érdekében végzett használata.”

18. § (1) Az Lt. 74. § (2) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap)

i) a miniszter, hogy a rendvédelemért felelős miniszterrel és a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben a repülésbiztonság összehangolt irányítása érdekében szükséges Nemzeti Repülésbiztonsági Programra és a Repülésbiztonság-irányítási Rendszer működtetésére vonatkozó részletes szabályokat,”

(rendeletben állapítsa meg.)

(2) Az Lt. 74. § (3) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

(Felhatalmazást kap)

d) a miniszter, hogy a távoli pilóta képzését és vizsgáztatását végző szervezetek kijelölését, valamint a távoli pilóta képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályait, a vizsgán való részvétel díját,”

(rendeletben állapítsa meg.)

(3) Az Lt. 74/A. § (1) bekezdés t) és u) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(Ez a törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:)

t) a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról, a 923/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról és a 805/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. február 20-i (EU) 2015/340 bizottsági rendelet,

u) a légiforgalmi szolgáltatást/léginavigációs szolgálatokat és más légiforgalmi szolgáltatási hálózati funkciókat és azok felügyeletét ellátó szolgáltatókra vonatkozó közös követelmények meghatározásáról, valamint a 482/2008/EK rendelet, az 1034/2011/EU, az 1035/2011/EU és az (EU) 2016/1377 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről, továbbá a 677/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2017. március 1-jei (EU) 2017/373 bizottsági végrehajtási rendelet,”

(4) Az Lt. 74/A. § (1) bekezdése a következő z) ponttal egészül ki:

(Ez a törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:)

z) a pilóta nélküli légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozó szabályokról és eljárásokról szóló, 2019. május 24-i (EU) 2019/947 bizottsági végrehajtási rendelet.”

(5) Az Lt. 74/A. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXXIX. törvény 1-20. §-ával módosított rendelkezések tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5-7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.”

19. § Az Lt. a következő 77. §-sal egészül ki:

„77. § A kijelölt eseti légtérben végrehajtott UAS-művelet során az adott eseti légtér jogosultjaként a távoli pilóta a pilóta nélküli légijárművek használatát támogató, az aktuális légtér információkat és egyéb korlátozásokat tartalmazó mobilalkalmazásban 2021. július 31. előtt akkor jelöli be az általa használt, a vonatkozó szabályok szerint aktivált légteret, ha azt a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet előírja.”

20. § Az Lt.

a) 3. § (2b) bekezdés o) pontjában az „állami légijárművekkel” szövegrész helyébe az „állami légijárművekkel és a pilóta nélküli állami légijárművekkel” szöveg,

b) 3. § (2e) bekezdés g) és h) pontjában és a 41. § (5) bekezdésében az „állami légijármű” szövegrész helyébe az „állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű” szöveg,

c) 3. § (2f) bekezdés a) pontjában az „állami légi jármű és légijármű-berendezés” szövegrész helyébe az „állami légi jármű, pilóta nélküli állami légijármű, légijármű-berendezés és pilóta nélküli állami légijármű rendszer” szöveg,

d) 3/A. § (1) bekezdésének záró szövegrészében a „tevékenyég” szövegrész helyébe a „tevékenység” szöveg,

e) 3/F. § (5) bekezdésben és a 21. §-ában az „Állami légijármű” szövegrész helyébe az „Állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijármű” szöveg,

f) 20/B. § (3) bekezdésében az „állami légijárművel” szövegrész helyébe az „állami légijárművel és pilóta nélküli állami légijárművel” szöveg,

g) 46. § (2) bekezdésben a „pilóta nélküli állami légijármű” szövegrész helyébe „a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli állami légijármű” szöveg,

h) 52. § (1) bekezdésében az „Az állami légijármű” szövegrész helyébe az „Az állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli állami légijármű” szöveg,

i) 65/A. § (1) bekezdésében az „állami légijármű” szövegrész helyébe az „állami légijármű és a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről szóló kormányrendeletben meghatározott esetben a pilóta nélküli állami légijármű” szöveg,

j) VII. Fejezete címében a „zajvédelmi díj” szövegrész helyébe a „zajvédelmi díj és felügyeleti díj” szöveg,

k) 66/A. § (2) bekezdés b) pontjában a „g) pontjába tartozó esetekben, valamint a pilóta nélküli légijárművekre vonatkozó szabályok megsértése esetén” szövegrész helyébe a „g) és i) pontjában meghatározott esetben” szöveg,

l) 73/B. § j) pontjában a „szabályait” szövegrész helyébe a „szabályait,” szöveg,

m) 1. mellékletében foglalt táblázat I. címében az „engedélyezett” szövegrész helyébe a „deklarált vagy engedélyezett” szöveg,

n) 1. mellékletében foglalt táblázat V. címében az „engedélyezett” szövegrész helyébe a „deklarált vagy engedélyezett” szöveg,

o) 1. mellékletében foglalt táblázat VII. címében az „1034/2011 és 1035/2011 EU rendeletek” szövegrész helyébe a „2017/373 EU rendelet” szöveg

lép.

2. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosítása

21. § (1) A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) 166. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Aki pilóta nélküli légijármű jogosulatlan használata során más lakásáról, egyéb helyiségéről, vagy ezekhez tartozó bekerített helyről jogosulatlanul hang- vagy képfelvételt készít, szabálysértést követ el.”

(2) A Szabs. tv. a következő 183. alcímmel egészül ki:

183. Pilóta nélküli légijárművel végzett jogosulatlan tevékenység

229. § (1) Aki lakott terület felett pilóta nélküli légijárművet jogosulatlanul használ, szabálysértést követ el.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője is szabhat ki helyszíni bírságot.”

3. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása

22. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény „Tiltott adatszerzés” című alcíme a következő 422/A. §-sal egészül ki:

„422/A. § (1) Aki pilóta nélküli légi jármű jogosulatlan használatával más lakását, egyéb helyiségét, vagy ezekhez tartozó bekerített helyet megfigyeli és az ott történteket rögzíti, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt elzárással büntetendő.

(2) Egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha más bűncselekmény nem valósul meg, aki az (1) bekezdésben meghatározott megfigyelés során készített hang- vagy képfelvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény csak magánindítványra büntethető.”

4. Záró rendelkezések

23. § (1) Ez a törvény - a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2021. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 15. § (1) bekezdése a kihirdetést követő 16. napon lép hatályba.

(3) A 9. § (2) bekezdése és a 16. § a kihirdetést követő 31. napon lép hatályba.

24. § Az 1-20. § tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5-7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.