Időállapot: közlönyállapot (2022.XI.14.)

2022. évi XLI. törvény

a kondicionalitási eljárással összefüggésben a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról * 

1. § A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény a következő CV/A. Fejezettel egészül ki:

„CV/A. FEJEZET

ELJÁRÁS KÖZHATALOM GYAKORLÁSÁVAL VAGY KÖZVAGYON KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATOS KIEMELT BŰNCSELEKMÉNY ESETÉN

817/A. § (1) E törvény alkalmazásában közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény:

a) a korrupciós bűncselekmények (Btk. XXVII. Fejezet), kivéve

aa) a vesztegetés egyes enyhébben minősülő eseteit [Btk. 290. § (1) és (6) bekezdés],

ab) a vesztegetés elfogadása enyhébben minősülő esetét [Btk. 291. § (1) bekezdés];

b) a hivatali visszaélés (Btk. 305. §), kivéve, ha azt rendvédelmi szervnél, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, Országgyűlési Őrségnél, fővárosi vagy megyei kormányhivatalnál, önkormányzati igazgatási szervnél vagy köztestületnél nem vezető beosztású hivatalos személy követi el;

c) a vagyon elleni bűncselekmények közül a nemzeti vagyonra vagy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által kezelt vagyonra elkövetett vagy ilyen vagyonban kárt okozó

ca) sikkasztás súlyosabban minősülő esetei [Btk. 372. § (4)-(6) bekezdés],

cb) csalás súlyosabban minősülő esetei [Btk. 373. § (4)-(6) bekezdés],

cc) gazdasági csalás súlyosabban minősülő esetei [Btk. 374. § (4)-(6) bekezdés],

cd) információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás súlyosabban minősülő esetei [Btk. 375. § (2)-(4) bekezdés],

ce) hűtlen kezelés (Btk. 376. §);

d) a költségvetést károsító bűncselekmények (Btk. XXXIX. Fejezet) közül

da) a költségvetési csalás súlyosabban minősülő esetei [Btk. 396. § (3)-(6) bekezdés],

db) a költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása (Btk. 397. §);

e) a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban (Btk. 420. §);

f) az a)-e) pontban meghatározott bűncselekményekkel összefüggésben elkövetett

fa) bűnszervezetben részvétel (Btk. 321. §) és

fb) pénzmosás (Btk. 399. és 400. §).

(2) A közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban e törvény rendelkezéseit az e Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) Az e Fejezet szerinti eljárásban a felülbírálati indítványt előterjesztő, illetve a vádindítvány képviseletére jogosult személy jogi képviselete kötelező. A felülbírálati indítványt előterjesztő, illetve a vádindítvány képviseletére jogosult személy az írásbeli bejelentését, észrevételét és indítványát a jogi képviselője útján nyújthatja be.

(4) Az e Fejezet szerinti eljárásban a felülbírálati indítványt előterjesztő személy költségkedvezmény iránti kérelmet nem terjeszthet elő.

(5) Az e Fejezet szerinti eljárásban a felülbírálati indítványt előterjesztő, illetve a vádindítvány képviseletére jogosult személy eljárási cselekményére megállapított határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.

(6) Nincs helye feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazásának

a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, ha a bűncselekményt közbeszerzési eljárással, illetve az Európai Unió által vagy nevében kezelt költségvetéssel vagy pénzalapokkal kapcsolatban követik el, illetve

b) a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban (Btk. 420. §) bűncselekménye miatt folytatott eljárásban.

A feljelentés elutasítása, illetve az eljárás megszüntetése

817/B. § (1) Ha az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény miatt tett feljelentést a 381. § (1) bekezdés a)-c) vagy g) pontja alapján elutasítja vagy az ilyen bűncselekmény miatt folytatott eljárást a 398. § (1) bekezdés a)-d) vagy i) pontja, illetve (2) bekezdés a) pontja alapján megszünteti, felülbírálati indítvány benyújtásának van helye.

(2) Nincs helye felülbírálati indítvány benyújtásának, ha

a) a feljelentett vagy a terhelt fiatalkorú,

b) az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét gyermekkor vagy kóros elmeállapot zárja ki,

c) a bűncselekmény elkövetésével fedett nyomozó, a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított szerv tagja vagy titkosan együttműködő személy gyanúsítható megalapozottan, és az ügyészség a 224. § (1) bekezdése alapján a feljelentést elutasította vagy az eljárást megszüntette, vagy

d) az ügyészség a feljelentést a 382. § (1) bekezdése alapján utasította el, vagy az eljárást a 399. § (1) bekezdése alapján szüntette meg.

A felülbírálat

817/C. § (1) Ha a 817/B. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott esetben felülbírálati indítvány benyújtásának van helye, a sértett, illetve a feljelentő a 369. § (1) és (2) bekezdésétől eltérően panasz benyújtása helyett a feljelentés elutasításáról vagy az eljárás megszüntetéséről rendelkező határozat kézbesítését követő egy hónapon belül felülbírálati indítványt nyújthat be.

(2) Az ügyészség vagy a nyomozó hatóság

a) ha a sértett vagy a feljelentő nem nyújt be felülbírálati indítványt, az (1) bekezdésben meghatározott időtartam lejártától, vagy

b) ha sértett vagy feljelentő nem vesz részt az eljárásban vagy a (7) bekezdés alapján felülbírálati indítványt nem nyújthat be, az (1) bekezdés szerinti határozat meghozatalától

számított öt munkanapon belül egy hónapra közzéteszi a 817/B. § (1) bekezdése szerinti határozatát, illetve az ügyiratjegyzéket az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 29. pontjában meghatározott álnevesítés alkalmazásával (a továbbiakban: anonimizált határozat, illetve anonimizált ügyiratjegyzék).

(3) Az anonimizált határozatot, illetve az anonimizált ügyiratjegyzéket

a) az ügyészség vagy a nyomozó hatóság központi elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján, és

b) a Kormány által rendeletben meghatározott közzétételi felületen

kell közzétenni.

(4) Az anonimizált határozatot, illetve az anonimizált ügyiratjegyzéket oly módon kell közzétenni, hogy

a) az interneten keresztül széleskörűen elterjedt böngészőprogramokkal folyamatosan elérhető és megtekinthető legyen, és

b) a honlapon belül kereshető legyen legalább

ba) a kibocsátó ügyészség vagy nyomozó hatóság megnevezése alapján,

bb) a hirdetmény alapjául szolgáló ügy száma alapján,

bc) a hirdetmény közzétételének időpontja alapján, és

bd) az eljárás tárgyát képező bűncselekmény, több bűncselekmény esetén valamennyi bűncselekmény megnevezése alapján.

(5) A közzététel során tájékoztatást kell nyújtani a határozattal szembeni felülbírálati indítvány benyújtásának a feltételeiről, a felülbírálati indítványt előterjesztő jogairól és kötelezettségeiről, a felülbírálati indítvány előterjesztésének határidejéről és arról a szervről, ahová a felülbírálati indítvány benyújtható.

(6) Az anonimizált határozatnak az ügyészség vagy a nyomozó hatóság központi elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján történt közzétételét követő egy hónapon belül - a gyanúsított, a védő, a sértett és a feljelentő kivételével - bármely természetes vagy nem természetes személy felülbírálati indítványt nyújthat be.

(7) Az állam és a közhatalmat gyakorló szerv nem jogosult felülbírálati indítvány benyújtására, akkor sem, ha feljelentőként vagy sértettként vesz részt az eljárásban.

(8) A sértett és a feljelentő kivételével a felülbírálati indítványt előterjesztő személy a felülbírálati indítvány benyújtása előtt az ügyiratok közül kizárólag az anonimizált határozatot, illetve az anonimizált ügyiratjegyzéket ismerheti meg.

(9) A gyanúsított, a védő, a vagyoni érdekelt és az egyéb érdekelt, valamint a sértettnek vagy feljelentőnek minősülő állam és a közhatalmat gyakorló szerv által benyújtott panaszt a felülbírálati indítvány bíróság általi elbírálását követően az általános szabályok szerint, a felülbírálati indítvány elbírálásának eredményére tekintettel kell elbírálni. Ilyen esetben a panasz elbírálására vonatkozó határidőbe az eljárás megszüntetésétől az eljárást megszüntető határozat hivatalból történő hatályon kívül helyezéséig, vagy a bíróság határozatának az ügyészség részére történő kézbesítéséig terjedő időszak nem számít bele.

(10) A felülbírálati indítvány benyújtásának a 817/B. § (1) bekezdése szerinti határozat rendelkezéseire - a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedésekre vonatkozó rendelkezések kivételével - halasztó hatálya van.

817/D. § (1) A felülbírálati indítványt a határozatot hozó ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál kell előterjeszteni. A felülbírálati indítványt meg kell indokolni és ahhoz a felülbírálati indítványt előterjesztő személy csatolhatja a rendelkezésére álló, az indítványozó álláspontja szerint az ügyben bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas adatokat, iratokat, nyilatkozatokat.

(2) A határozatot hozó ügyészség vagy nyomozó hatóság a felülbírálati indítványt az előterjesztésére nyitva álló határidő lejártát követően megvizsgálja, és ha azt alaposnak tartja, a határozatot hatályon kívül helyezi és a nyomozást elrendeli vagy az eljárás folytatását rendeli el. Ellenkező esetben a felülbírálati indítvány előterjesztésére nyitva álló határidő lejártát követő három napon belül az indítványt, az ahhoz csatolt iratokat és az ügyiratokat a nyomozó hatóság által hozott határozat esetén az ügyészséghez, az ügyészség által hozott határozat esetén a felettes ügyészséghez kell felterjeszteni.

(3) Ha a (2) bekezdés alapján felterjesztett indítvány alapos, a nyomozó hatóság által hozott határozat esetén az ügyészség, az ügyészség által hozott határozat esetén a felettes ügyészség a határozatot hatályon kívül helyezi és a nyomozást elrendeli vagy az eljárás folytatását rendeli el. Ellenkező esetben az indítványt, az ahhoz csatolt iratokat és az ügyiratokat, az indítvánnyal kapcsolatos esetleges észrevételeivel együtt, az indítvány hozzá érkezésétől számított nyolc napon belül megküldi a bíróságnak.

817/E. § (1) A felülbírálati indítvány elbírálása során a Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Bírói Csoportjának nyomozási bírája jár el az ország területére kiterjedő illetékességgel.

(2) A bíróság a felülbírálati indítványról annak a bíróságra érkezésétől számított egy hónapon belül dönt.

(3) Ha a felülbírálati indítványt az eljárást megszüntető határozat ellen jelentették be és

a) az ügyiratok, illetve a csatolt iratok mennyisége jelentős vagy

b) jelentős számú felülbírálati indítványt terjesztettek elő,

a bíróság a határidőt legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja. A bíróság az erről szóló határozatát a felülbírálati indítványt előterjesztő személy részére kézbesíti.

(4) A 476. § (2) bekezdése alkalmazásának nincs helye.

(5) A bíróság az összes felülbírálati indítványt együttesen bírálja el.

(6) A bíróság a felülbírálati indítványról az ügyiratok alapján dönt azzal, hogy a 467. § alapján nem tarthat ülést.

817/F. § (1) A bíróság a támadott határozatot a felülbírálati indítvány indokaira tekintet nélkül bírálja felül, ennek érdekében az ügyiratokat és az indítványozó által csatolt, az indítványozó álláspontja szerint az ügyben bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas adatokat, iratokat, nyilatkozatokat teljeskörűen megvizsgálja.

(2) Ha az indítvány elbírálásának nincs akadálya, a bíróság nem ügydöntő végzéssel határoz, amelyben

a) az indítványt elutasítja vagy

b) a támadott határozatot hatályon kívül helyezi.

(3) A bíróság hatályon kívül helyező határozata nem érinti a felülbírált határozatnak a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedésről szóló rendelkezését.

(4) A bíróság a támadott határozatot akkor helyezi hatályon kívül, ha

a) a támadott határozat megalapozatlan,

b) az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a támadott határozatban jogszabályt helytelenül alkalmazott, vagy

c) a támadott határozat indokolása a rendelkező résszel ellentétes,

és ez lényeges hatással volt a feljelentés elutasítására vagy az eljárás megszüntetésére.

(5) A támadott határozat akkor megalapozatlan, ha

a) az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a határozatban nem állapított meg tényállást vagy azt hiányosan állapította meg,

b) a határozatban szereplő tényállás részben vagy teljes egészében felderítetlen,

c) a megállapított tényállás ellentétes az (1) bekezdésben meghatározott ügyiratok tartalmával, vagy

d) az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a határozatban megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.

(6) A bíróság határozatának indokolása tartalmazza

a) támadott határozat lényeges elemeinek rövid leírását,

b) a felülbírálati indítványban megjelölt kifogások rövid összefoglalását,

c) a felülbírálati indítvány törvényi feltételeinek fennállását vagy azok hiányára való utalást, és

d) hatályon kívül helyezés esetén azon körülmények bemutatását, amelyekre tekintettel a támadott határozatot hatályon kívül kell helyezni, és megalapozatlanság esetén azon körülmények bemutatását is, amelyek alapján az eljárás megindításától vagy folytatásától eredmény várható; a felülbírálati indítvány elutasítása esetén pedig azon körülmények bemutatását, amelyekre tekintettel a felülbírálati indítványt el kell utasítani.

(7) A bíróság

a) a határozatot

aa) a támadott határozatot hozó ügyészség számára,

ab) ha a támadott határozatot a nyomozó hatóság hozta, a felülbírálati indítványt megküldő ügyészség számára, illetve

ac) annak, akire a határozat rendelkezést tartalmaz,

b) a c) pontban meghatározott kivétellel, a felülbírálati indítvány előterjesztőjének a 817/C. § (2) bekezdésében meghatározottak szerinti anonimizált határozatot, illetve

c) ha a felülbírálati indítványt a sértett vagy a feljelentő terjesztette elő, számára a határozatot

kézbesíti.

A támadott határozat hatályon kívül helyezését követő eljárás

817/G. § (1) Ha a bíróság

a) a feljelentés elutasításáról hozott határozatot helyezte hatályon kívül, a nyomozás a határozat meghozatalával külön döntés nélkül megindul,

b) az eljárás megszüntetéséről hozott határozatot helyezte hatályon kívül, az eljárás a határozat meghozatalával külön döntés nélkül folytatódik.

(2) Az eljárás folytatására a 400. §-ban meghatározottak nem alkalmazhatók. Ha az ügyben korábban gyanúsításra került sor, és a gyanúsítás törvényi feltételei fennállnak, a korábbi gyanúsítottal a gyanúsítást ismételten közölni kell. Ilyen esetben a nyomozás 351. § szerinti határidejébe nem számít bele az eljárás megszüntetése és a gyanúsítás ismételt közlése közötti időtartam.

(3) A nyomozás megindulása vagy az eljárás folytatása esetén az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a bírósági határozat indokolásában meghatározottak alapulvételével, felderítetlenség esetén az ott meghatározott hiányosságok kiküszöbölésére törekedve folytatja az eljárást.

(4) A nyomozás megindulása vagy az eljárás folytatása esetén

a) az ügyészség a felderítés során is a 26. § (3) bekezdésében meghatározott irányítási jogköröket gyakorolja,

b) az eljárást megszüntető határozat meghozatalára az irányítási jogkört gyakorló előzetes jóváhagyásával kerülhet sor,

c) az eljárást megszüntető határozat ellen a sértett a 369. § (1) bekezdésétől eltérően panaszt nem nyújthat be, a korábban felülbírálati indítványt benyújtó sértett az e Fejezet rendelkezései szerint nyújthat be vádindítványt,

d) az eljárást megszüntető határozat hatályon kívül helyezésére hivatalból, illetve a gyanúsított, a védő, a vagyoni érdekelt vagy az egyéb érdekelt által az eljárást megszüntető határozat ellen bejelentett panasz elbírálása során akkor kerülhet sor, ha vádindítványt nem nyújtottak be.

(5) A nyomozás megindulása vagy az eljárás folytatása esetén a felülbírálati indítvány előterjesztője a továbbiakban jogosult arra, hogy bizonyítékot terjesszen elő, illetve észrevételt tegyen.

Vádindítvány benyújtása

817/H. § (1) Ha az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a 817/G. § szerint folytatott eljárásban az eljárást a 398. § (1) bekezdés a)-d) vagy i) pontja, illetve (2) bekezdés a) pontja alapján megszünteti, vádindítvány benyújtásának van helye. Nincs helye vádindítvány benyújtásának a 817/B. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben.

(2) Ha az (1) bekezdés alapján vádindítvány benyújtásának van helye, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az anonimizált ügyiratjegyzékkel együtt

a) a felülbírálati indítványt előterjesztő sértett és feljelentő részére a határozatát,

b) a felülbírálati indítványt előterjesztő, a 817/C. § (6) bekezdése szerinti személy részére az anonimizált határozatát

kézbesíti.

(3) Ha az eljárásban több személy terjesztett elő felülbírálati indítványt, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság az eljárást megszüntető határozatának kézbesítése során tájékoztatást nyújt a többi felülbírálati indítványt előterjesztő személy jogi képviselőjének a nevéről, valamint a rendelkezésre álló elérhetőségéről.

(4) Ha az eljárásban sértett is részt vett, a pótmagánvádra vonatkozó rendelkezések alkalmazásának nincs helye és a sértett az e Fejezet szerinti eljárásban léphet fel.

(5) Ahol e törvény vádiratot említ, ott a bíróság által befogadott vádindítványt is érteni kell.

817/I. § (1) Vádindítványt kizárólag a korábban felülbírálati indítványt előterjesztő személy nyújthat be.

(2) Ha felülbírálati indítványt több személy terjesztett elő, közülük egy jogosult az eljárásban a továbbiakban a vádindítvány képviseletére jogosult személyként eljárni. Ebben az esetben a korábban felülbírálati indítványt benyújtók megegyezésétől függ, hogy az eljárásban a továbbiakban melyikük jár el a vádindítvány képviseletére jogosult személyként. A megegyezésre a 817/H. § (1) bekezdése szerinti határozat kézbesítésétől számított tizenöt nap áll rendelkezésre. Ha a megegyezés nem jön létre, a vádindítvány képviseletére jogosult személyt a felülbírálati indítvány elbírálására jogosult bíróság jelöli ki. A vádindítvány képviseletére jogosult személykénti kijelölésre vonatkozó indítványt a 817/H. § (1) bekezdése szerinti határozat kézbesítésétől számított húsz napon belül kell benyújtani az eljárást megszüntető határozatot hozó hatóságnál.

(3) Az ügyészség vagy az ügyészség útján a nyomozó hatóság az indítványokat az ügyiratokkal együtt a (2) bekezdés szerinti határidőt követően haladéktalanul megküldi a felülbírálati indítvány elbírálására jogosult bíróságnak. A bíróság nyolc napon belül határoz a vádindítvány képviseletére jogosult személy kijelöléséről.

(4) Ha a feljelentő vádindítvány képviseletére jogosult személykénti kijelölésére vonatkozó indítványt nyújtott be, a bíróság a feljelentőt jelöli ki.

(5) Ha a feljelentő nem nyújtott be a vádindítvány képviseletére jogosult személykénti kijelölésére vonatkozó indítványt, azonban a sértett a vádindítvány képviseletére jogosult személykénti kijelölésére vonatkozó indítványt benyújtott, a bíróság a sértettet jelöli ki.

(6) Ha több személy terjesztett elő a 817/C. § (6) bekezdése alapján felülbírálati indítványt, a bíróság a vádindítvány képviseletére jogosult személy kijelöléséről annak mérlegelésével dönt, hogy mely indítványozó kijelölésével ért egyet a felülbírálati indítványt előterjesztő személyek többsége.

(7) A bíróság döntése ellen jogorvoslatnak nincs helye.

817/J. § (1) Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személyt a bíróság jelöli ki, a vádindítvány benyújtásának határidejét a bíróság döntésének a kézbesítésétől kell számítani.

(2) Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy az eljárás során meghal vagy tartós, súlyos betegsége miatt nem tud az eljárásban részt venni, a többi, korábban felülbírálati indítványt előterjesztő személy jogosult az újabb, a vádindítvány képviseletére jogosult személyként eljáró személyről megegyezni vagy a 817/I. § (2)-(7) bekezdésében meghatározottak szerint a bíróság kijelölését indítványozni.

(3) Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személyt a bíróság jelölte ki és ez a személy a vádindítványt határidőn belül nem nyújtja be, a többi, korábban felülbírálati indítványt előterjesztő személy jogosult egy alkalommal a vádindítvány benyújtására rendelkezésre álló határidőt követő tizenöt napon belül újabb, a vádindítvány képviseletére jogosult személyként eljáró személyről megegyezni, aki a vádindítványt a megállapodásuktól számított tizenöt napon belül nyújthatja be.

817/K. § A vádindítvány képviseletére jogosult személy számára lehetőséget kell adni arra, hogy a zártan kezelt ügyiratok kivételével az ügyiratokat megismerhesse. Az ügyiratok megismerésére jogosult személy és a jogi képviselője az ügyiratokat kizárólag az e Fejezet szerinti eljárás céljából használhatja fel. A megismert ügyiratot tilos nyilvánosságra hozni.

817/L. § (1) A vádindítványt a vádindítvány képviseletére jogosult személy a 817/H. § (1) bekezdése szerinti határozat kézbesítésétől számított két hónapon belül nyújthatja be.

(2) A vádindítványt a 817/H. § (1) bekezdése szerinti határozatot hozó ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál kell benyújtani. A vádindítványt a beérkezésétől számított nyolc napon belül az ügyészség vagy az ügyészség útján a nyomozó hatóság az ügyiratokkal együtt továbbítja az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz. A bíróság illetékessége a 21. § (3) bekezdése alapján nem állapítható meg.

(3) A vádindítvány tartalmazza

a) a 422. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározottakat,

b) a 422. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározottakat és

c) az egyes cselekmények, illetve részcselekmények bizonyításával összefüggő bizonyítási indítványokat.

(4) A vádindítványhoz csatolni lehet a vádindítvány képviseletére jogosult személy rendelkezésére álló, az álláspontja szerint az ügyben bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas adatokat, iratokat, nyilatkozatokat.

A vádindítvány előzetes vizsgálata

817/M. § (1) A bíróság a vádindítványt nem ügydöntő végzéssel elutasítja, ha

a) a vádindítvány képviseletére jogosult személy a vádindítványt a törvényben meghatározott határidő eltelte után nyújtotta be,

b) a vádindítvány képviseletére jogosult személynek nincs jogi képviselője,

c) a vádindítványt benyújtó személy e törvény alapján vádindítvány benyújtására nem jogosult,

d) a vádindítvány tárgyává tett cselekmény nem közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény,

e) a vádindítvány nem tartalmazza a 817/L. § (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározottakat, illetve

f) a vádindítványt nem a jogi képviselő útján nyújtották be.

(2) A vádindítvány képviseletére jogosult személy a vádindítvány elutasításáról rendelkező nem ügydöntő végzés kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a vádindítványt ismételten benyújthatja, ha azt a bíróság az (1) bekezdés b), e) vagy f) pontja alapján utasította el, és az elutasítás oka már nem áll fenn.

(3) A bíróság a vádindítványt nem utasíthatja el azon okból, hogy az nem tartalmazza a vádindítványban vádlottként megjelölt személynek a 184. § (2) bekezdésében felsorolt személyes adatait, és azok az ügyiratokból sem állapíthatók meg, ha a terhelt személyazonossága ezek hiányában is kétséget kizáróan megállapítható.

(4) Az (1) bekezdés d) pontja nem alkalmazható, ha a vádindítvány tárgyává tett cselekmény olyan bűncselekmény, amely a vádindítvány tárgyává tett közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekménnyel szoros összefüggésben áll.

(5) A vádindítvány előzetes vizsgálata során ülés nem tartható.

(6) Ha a bíróság a vádindítványt nem ügydöntő végzéssel elutasítja, a határozatát a vádindítvány képviseletére jogosult személynek kézbesíti.

(7) A vádindítvány elutasítása ellen fellebbezésnek nincs helye.

A vádindítvány megalapozottságának a vizsgálata

817/N. § (1) Ha a vádindítvány elutasításának nincs helye, a bíróság a vádindítvány benyújtásától számított két hónapon belül megvizsgálja, hogy a vádindítványban vádlottként megjelölt személy megalapozottan gyanúsítható-e a vádindítvány tárgyává tett bűncselekmény elkövetésével.

(2) A bíróság a vádindítvány megalapozottságának elbírálásakor teljeskörűen megvizsgálja az ügy ügyiratait és a vádindítvány képviseletére jogosult személy által csatolt adatokat, iratokat, nyilatkozatokat.

817/O. § (1) A bíróság nem ügydöntő végzésével a vádindítványt

a) elutasítja, ha a vádindítványban vádlottként megjelölt személy a vádindítvány tárgyává tett bűncselekmény elkövetésével nem gyanúsítható megalapozottan,

b) részben elutasítja, ha a vádindítványban vádlottként megjelölt valamely személy a vádindítvány tárgyává tett bűncselekmény elkövetésével, vagy a vádindítványban vádlottként megjelölt személy a vádindítvány tárgyává tett valamely bűncselekmény elkövetésével nem gyanúsítható megalapozottan.

(2) Ha a vádindítvány vizsgálata során adat merül fel arra, hogy a vádindítványban vádlottként megjelölt személy mentességet élvező személy és a vádindítvány elutasításának az érintett esetében nincs helye, a bíróság indítványozza a mentesség felfüggesztésére jogosult döntését. Ha a mentesség felfüggesztésére jogosult a mentességet nem függeszti fel, a bíróság a vádindítványt elutasítja vagy részben elutasítja.

(3) A vádindítvány megalapozottságának a vizsgálata során ülés nem tartható.

(4) Ha a bíróság a vádindítványt nem ügydöntő végzéssel elutasítja vagy részben elutasítja, a határozatát a vádindítvány képviseletére jogosult személynek kézbesíti.

(5) Ha a bíróság a vádindítványt részben elutasítja, a vádindítvány képviseletére jogosult személy köteles a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül az elutasított vádindítványi részeket nem tartalmazó vádindítványt a bíróságnak ismételten benyújtani. Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy ezt elmulasztja, a bíróság az eljárást ügydöntő végzéssel megszünteti. Erre a nem ügydöntő végzésben a vádindítvány képviseletére jogosult személyt figyelmeztetni kell.

A bírósági eljárás szabályai a vádindítvány befogadását követően

817/P. § (1) Ha a vádindítvány elutasításának nincs helye, a bíróság

a) azt haladéktalanul megküldi a vádlottnak,

b) gondoskodik arról, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak, illetve

c) kényszerintézkedést rendelhet el.

(2) A vádindítvány vádlottnak történő kézbesítését követően az eljárásban védő részvétele kötelező.

(3) A vádlott és a védő a vádindítvány kézbesítése után jogosult az eljárás ügyiratainak a megismerésére.

(4) Ha a vádlott az eljárásban nem a magyar nyelvet használta, a vádindítvány vádlottra vonatkozó részének az általa az eljárásban használt nyelvre történő lefordításáról a bíróság gondoskodik.

817/Q. § (1) A vádindítvány képviseletére jogosult személy a bírósági eljárásban - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az ügyészség jogait gyakorolja, és az ügyészség feladatait látja el, ideértve a vádlott személyi szabadságát érintő kényszerintézkedés elrendelésének, továbbá az elfogatóparancs kibocsátásának indítványozását. A vádindítvány képviseletére jogosult személy a vádat nem terjesztheti ki.

(2) A vádindítvány képviseletére jogosult személy a vádat bármikor ejtheti. A vád ejtését nem köteles indokolni. A bíróság az eljárást megszünteti, ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy a vádat ejtette.

(3) A tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása körében hozott határozat kivételével a határozatot közölni kell a vádindítvány képviseletére jogosult személlyel.

(4) A vádindítvány alapján folytatott ügyhöz más ügyet nem lehet egyesíteni, kivéve, ha a vádlottat korábban akár magánvádas, akár közvádas ügyben próbára bocsátották.

817/R. § (1) A (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a tárgyaláson a vádindítvány képviseletére jogosult személy jogi képviselőjének a jelenléte kötelező. Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy a tárgyaláson nincs jelen, a jogi képviselője jogosult a büntetőeljárásban résztvevő személyeknek kérdést feltenni és indítványt előterjeszteni, nem érintve a vádindítvány képviseletére jogosult személy 817/Q. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott jogait.

(2) Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy jogi képviselője a tárgyaláson nem jelenik meg, és magát alapos okkal, előzetesen, haladéktalanul nem mentette ki, de a vádindítvány képviseletére jogosult személy jelen van, a bíróság a tárgyalást megtartja, azonban a jogi képviselőt rendbírsággal kell sújtani. A bíróság erre a jogi képviselőt az idézésben figyelmezteti.

(3) Ha a tárgyaláson a vádindítvány képviseletére jogosult személy és a jogi képviselője sem jelenik meg, és magát alapos okkal, előzetesen, haladéktalanul nem mentette ki, vagy mindkét személy önhibájából olyan állapotban jelenik meg, hogy az eljárási kötelezettségeit nem képes teljesíteni, továbbá, ha mindkét személy az eljárási cselekményről engedély nélkül távozik, a bíróság az eljárást ügydöntő végzéssel megszünteti. A vádindítvány képviseletére jogosult személyt az értesítésben, illetve a jogi képviselőt az idézésben erre figyelmeztetni kell.

(4) A vádindítvány képviseletére jogosult személy jogi képviselője a tárgyalásról ismételt vagy súlyos rendzavarása esetén sem utasítható ki, illetve vezettethető ki. Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy jogi képviselője a rendzavarással nem hagy fel, és ezzel lehetetlenné teszi a tárgyalás jelenlétében való folytatását, a jogi képviselőt rendbírsággal kell sújtani, és a vádindítvány képviseletére jogosult személy más jogi képviselőt hatalmazhat meg. Ha ez nyomban nem lehetséges, a bíróság a tárgyalást a rendzavaró jogi képviselő költségére elnapolja.

(5) Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személy jogi képviselete az eljárásban megszűnik, és a következő tárgyalási napig a jogi képviseletéről nem gondoskodik, a bíróság az eljárást ügydöntő végzéssel megszünteti.

(6) Ha vádindítvány képviseletére jogosult személy az eljárás során meghal vagy tartós, súlyos betegsége miatt nem tud az eljárásban részt venni, a bíróság erről a többi felülbírálati indítványt előterjesztő személyt tájékoztatja. A többi felülbírálati indítványt előterjesztő személy a tájékoztatástól számított 15 napon belül jogosult az újabb, vádindítvány képviseletére jogosult személyként eljáró személyről megegyezni.

(7) Ha a vádindítvány képviseletére jogosult személyt a bíróság jelölte ki és e személy a vádat ejtette vagy a bíróság az eljárást a 817/O. § (5) bekezdése vagy a (3) és (5) bekezdés alapján megszünteti, a bíróság az eljárást megszüntető határozatát a többi felülbírálati indítványt előterjesztő személy részére is kézbesíti.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott esetben a többi felülbírálati indítványt előterjesztő személy jogosult egy alkalommal a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül újabb vádindítvány képviseletére jogosult személyként eljáró személyről megegyezni, aki tizenöt napon belül a vád ejtését visszavonhatja vagy a mulasztást pótolhatja. Ebben az esetben az eljárást folytatni kell.

A fellebbezés

817/S. § (1) A bíróság ítélete ellen a vádindítvány képviseletére jogosult személy fellebbezést nem jelenthet be.

(2) Fellebbezés bejelentése esetén a bíróság az ügyiratokat közvetlenül terjeszti fel a fellebbezés elbírálására jogosult bírósághoz.

(3) Az e Fejezet szerinti eljárásban hozott jogerős ügydöntő határozatot a bíróság megküldi az ügyben korábban eljárt ügyészségnek is.

(4) A másodfokú bíróság a 817/R. § (3) és (5) bekezdésében meghatározott esetben az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezi és az eljárást megszünteti.

A bűnügyi költség

817/T. § (1) Ha a bíróság a vádlottat felmentette vagy vele szemben az eljárást megszüntette, a vádindítvány képviseletére jogosult személy viseli a 145. § (1) bekezdésében és az 576. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bűnügyi költségből azt a költséget, amely a bírósági eljárás során keletkezett.

(2) Ha a bíróság a vádlottat az 566. § (3) bekezdésében meghatározott eset kivételével felmenti, vagy vele szemben az eljárást vádejtés miatt megszünteti, a vádindítvány képviseletére jogosult személy az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított egy hónapon belül - jogszabályban meghatározott mértékben - megtéríti a vádlott meghatalmazott védőjének azon díját és költségét, amely a bírósági eljárás során keletkezett.

(3) A vádindítvány képviseletére jogosult személyt csak azzal a cselekménnyel, illetve a tényállásnak azzal a részével kapcsolatban felmerült bűnügyi költség viselésére és a (2) bekezdésben meghatározott díj és költség azon részének megtérítésére lehet kötelezni, amelyre a bíróság az 566. § (3) bekezdésében meghatározott eset kivételével felmentő ítéletet hozott vagy az eljárást megszüntette.

A rendkívüli jogorvoslatokra vonatkozó eltérő szabályok

817/U. § (1) A vádindítvány képviseletére jogosult személy perújítási indítványt, felülvizsgálati indítványt nem terjeszthet elő.

(2) Az e Fejezet szerinti eljárásban hozott nem ügydöntő határozat ellen törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslatnak nincs helye.

(3) Az e Fejezet szerinti eljárásban a C. Fejezet, a CI. Fejezet és a CIII. Fejezet alkalmazásának nincs helye. A vádindítvány képviseletére jogosult személy különleges eljárások lefolytatását nem indítványozhatja.”

2. § A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény „Átmeneti rendelkezések” alcíme a következő 876/C. §-sal egészül ki:

„876/C. § E törvénynek a kondicionalitási eljárással összefüggésben a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény módosításáról szóló 2022. évi XLI. törvénnyel (a továbbiakban: 2022. évi XLI. törvény) megállapított rendelkezéseit a 2022. évi XLI. törvény hatálybalépését követően hozott, a feljelentés elutasításáról vagy az eljárás megszüntetéséről szóló határozatok vonatkozásában kell alkalmazni.”

3. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.