Időállapot: közlönyállapot (2022.XII.21.)

2022. évi LXXVI. törvény - a hulladékgazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról 2/2. oldal

a) fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot írásba foglalt megállapodás vagy írásbeli szerződés nélkül, illetve az anyag jogszerű szerzésére vonatkozó nyilatkozat nélkül vesz át,

b) a 3. § (5) bekezdése szerinti fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a közszolgáltatást, vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezettel kötött írásbeli szerződés, vagy a szervezet által kiállított igazolás nélkül, illetve a fémkereskedelmi hatóság visszaigazolása nélkül szerez be vagy vesz át.”

54. § A fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény 11/B. §-a a következő c) ponttal egészül ki:

(A fémkereskedelmi hatóság a fémkereskedőt 1 millió forintig, a nevében eljáró természetes személyt 300 ezer forintig terjedő bírsággal sújtja, ha az e törvényben meghatározott)

c) a 4. § (6a) bekezdésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti.”

55. § A fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény

a) 3. § (7b) bekezdésében a „kézhezvételétől számított 15 napon belül használható fel. A 15” szövegrész helyébe a „kiállításától számított 45 napon belül használható fel. A 45” szöveg,

b) 3. § (11) bekezdésében a „(7)” szövegrész helyébe a „(6)” szöveg,

c) 8. § (6) bekezdésében a „belül kiadja” szövegrész helyébe a „belül – a gazdálkodó szervezetek részére elektronikus úton – kiadja” szöveg,

d) 11/A. § (6) bekezdésében a „törvényben előírt” szövegrész helyébe a „törvényben vagy az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben előírt” szöveg

lép.

7. Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény módosítása

56. § (1) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 90. § (2) bekezdés 1. és 2. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A Ht.)

„1. 2. § (1) bekezdés 34. és 39. pontjában, 32/A. § (5a) bekezdésében, 38. § (1) és (2) bekezdésében, 42. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében és f) pontjában, 43. § (2) bekezdésében, 44. § (3) bekezdésében, 52. § (1) bekezdésében, 88. § (1) bekezdés 1. pontjában és (3) bekezdés a) pont ac) alpontjában a „közszolgáltatás” szövegrész helyébe a „közszolgáltatási résztevékenység” szöveg,

2. 2. § (1) bekezdés 34. és 39. pontjában, 3. § (1) bekezdés h) pontjában, 38. § (1) bekezdésében, 39. § (4) bekezdésében, 41. § (1) bekezdésében, 42. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, a) pontjában és (2) bekezdésében, 43. § (3) bekezdés nyitó szövegrészében és (4) bekezdésében, 44. § (1)–(3) bekezdésében, 52. § (2) bekezdésében, 65. § (1) bekezdésében, 88. § (1) bekezdés 23. és 35. pontjában, 91. § (13)–(16) bekezdésében és 91/A. § (1) bekezdésében a „közszolgáltató” szövegrész helyébe a „hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet ellátó koncessziós társaság” szöveg,”

(lép.)

(2) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 90. § (2) bekezdés 5. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A Ht.)

„5. 3. § (1) bekezdés h) pontjában, 42. § (2) bekezdésében és 91/A. § (2) bekezdésében a „közszolgáltatás” szövegrészek helyébe a „közszolgáltatási résztevékenység” szöveg,”

(lép.)

(3) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 90. § (2) bekezdés 17. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A Ht.)

„17. 38. § (1) bekezdésében, 40. § (3) bekezdésében, 91. § (4) bekezdésében, 91/A. § (1)–(5) bekezdésében a „közszolgáltatást” szövegrész helyébe a „hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet” szöveg,”

(lép.)

(4) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 90. § (2) bekezdés 21. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A Ht.)

„21. 40. § (3) bekezdésében a „közszolgáltatóval” szövegrész helyébe a „hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet ellátó koncessziós társasággal” szöveg,”

(lép.)

(5) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 90. § (2) bekezdés 24. és 25. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A Ht.)

„24. 41. § (2) bekezdésében, 83. § (1) bekezdésében, és 91. § (12) bekezdésében a „közszolgáltató” szövegrészek helyébe a „koncessziós társaság” szöveg,

25. 41. § (4) bekezdésében a „tevékenység” szövegrész helyébe a „résztevékenység” szöveg,”

(lép.)

(6) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 90. § (2) bekezdés 27. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(A Ht.)

„27. 42. § (1) bekezdés g) pontjában, a „közszolgáltatással” szövegrész helyébe a „közszolgáltatási résztevékenységgel” szöveg,”

(lép.)

(7) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 91. § (2) bekezdés 19. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

(Hatályát veszti a Ht.)

„19. 83. § (1) bekezdésében a „Koordináló szerv vagy a” szövegrész”

(8) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 95. § (1) bekezdésének az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény 1. § (3) bekezdését megállapító rendelkezése az „ellátást a hulladékgazdálkodási hatóság által kiszámított szolgáltatási” szövegrész helyett az „ellátást szolgáltatási” szöveggel lép hatályba.

(9) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 95. § (2) bekezdésének az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény 4/A. §-át megállapító rendelkezése a „hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapításáért” szövegrész helyett a „hulladékgazdálkodásért” szöveggel lép hatályba.

57. § (1) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 99. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A 21. § a) pontja, a 14. alcím, a 29. § (10) és (19) bekezdése, a 46. §, a 49. § (2) és (6) bekezdése, az 51. § (2) bekezdése, az 54. § (2) bekezdése, az 56. § (2) bekezdése, a 79. § (2) bekezdése, a 90. § (2) bekezdés 1–2., 5–8. 11., 16–27., 29., 32–40. és 43–48. pontja, a 91. § (2) bekezdés 1., 2., 4–14., 16., 18–20., 22. és 23. pontja, a 94. § (4) bekezdése és a 95. § (1)–(3) bekezdése 2023. július 1-jén lép hatályba.”

(2) Az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény 99. §-a a következő (7a) bekezdéssel egészül ki:

„(7a) A 4. § (3) és (4) bekezdése, a 19. §, a 20. § (2) bekezdés a) pontja, a 29. § (18) bekezdése, a 40. § (1) bekezdése, a 41–44. §, 85. § (1) bekezdése, a 90. § (2) bekezdés 4., 9. és 49. pontja 2024. január 1-jén lép hatályba.”

58. § Nem lép hatályba az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi II. törvény

a) 20. § (2) bekezdés b)–f) pontja,

b) 21. § b)–f) pontja,

c) 49. § (1), (4) és (5) bekezdése,

d) 55. § (2) bekezdése,

e) 61. §-a,

f) 90. § (2) bekezdés 3. pontja,

g) 90. § (2) bekezdés 12–14. pontja,

h) 90. § (2) bekezdés 28. pontja,

i) 90. § (2) bekezdés 30. és 31. pontja,

j) 90. § (2) bekezdés 41. és 42. pontja.

k) 91. § (2) bekezdés 3. pontja,

l) 91. § (2) bekezdés 15. pontja,

m) 91. § (2) bekezdés 17. pontja,

n) 91. § (2) bekezdés 21. pontja.

8. Az egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi LXVIII. törvény módosítása

59. § Nem lép hatályba az egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi LXVIII. törvény

a) 85. § (1) bekezdés a) pontja,

b) 85. § (2) bekezdés b) pontja.

9. Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény módosítása

60. § A Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény 253. § (12) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(12) A 123. § és 124. §, a 129. §, a 132. § 1. és 2. pontja és a 233. § 2023. július 1-jén lép hatályba.”

61. § Nem lép hatályba a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvény

a) 125. §-a,

b) 130. § (3) bekezdése,

c) 232. §-a.

10. Záró rendelkezések

62. § (1) Ez a törvény – a (2)–(7) bekezdésben foglalt kivétellel – 2023. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az 54. §, az 55. § d) pontja az e törvény kihirdetését követő 16. napon lép hatályba.

(3) A 49. § 3. pontja 2023. február 1-jén lép hatályba.

(4) A 3–12. §, a 13. § (1), (2) és (4) bekezdése, a 14. §, a 15. §, a 22. § (2) bekezdése, a 23. §, a 24. § (1)–(3) és (5) bekezdése, a 25–32. §, a 33. § (1) bekezdése, a 34. §, a 42. § (2) bekezdése, a 45. § (2) és (3) bekezdése, a 48. §, a 49. § 2., 10., 11., 13–15., 17., 30. és 34–37. pontja, az 50. § 1., 2., 4–6., 8–11., 15–17., 25., 26., 37., 47., 48., 50., 51. és 59. pontja, a 4. alcím, az 5. alcím, az 56. §, az 57. §, az 58. § a)–n) pontja, a 8. alcím, a 9. alcím, az 1. melléklet, a 2. melléklet és a 4. melléklet 2023. július 1-jén lép hatályba.

(5) A 24. § (4) bekezdése és a 44. § a Korábbi Koordináló Szerv tulajdonjogát 100%-ban megtestesítő részvények koncessziós hirdetmény szerinti kötelező vételi ajánlatot követő adásvétele ellehetetlenülésének napján lép hatályba.

(6) A 24. § (4) bekezdése és a 44. § hatálybalépésének naptári napját a hulladékgazdálkodásért felelős miniszter annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.

(7) A 33. § (2) bekezdése 2024. január 1-jén lép hatályba.

63. § A 24. § (5) bekezdése az Alaptörvény 38. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

1. melléklet a 2022. évi LXXVI. törvényhez

1. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 1. melléklet f) pont címe helyébe a következő cím lép:

f) elektromos, elektronikus berendezések”

2. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 1. melléklet f) pontjában foglalt táblázat 55. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(A B C)
55. Fotovoltaikus panel (fényelem, amely modullá vagy panellé van összeállítva, bármely külső méret meghaladja az 50 cm-t) 8541 43

3. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 1. melléklet f) pontjában foglalt táblázat a következő 87. ponttal egészül ki:

(A B C)
87. Dohányt, visszanyert dohányt, nikotint, illetve dohány- vagy nikotinpótlókat tartalmazó, égés nélküli belégzésre szánt termékek; az emberi szervezetbe való nikotinbevitelre szánt más nikotintartalmú termékek ex. 2404

2. melléklet a 2022. évi LXXVI. törvényhez

2. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez

Az egyes termékdíjköteles termékek termékdíjtételei

1. A termékdíj meghatározása

1.1. A termék- és anyagáramonként fizetendő termékdíjtételeiket meghatározó általános formula:

T = (AT – F)

1.2. Az 1.1. pontban foglalt képlet alkalmazásában:

1.2.1. T: a két tizedes pontossággal kiszámított és a kerekítés általános szabályai szerint forintra kerekített termékdíjtétel (Ft/kg) azzal, hogyha (AT – F) eredménye negatív összeg, a T értéke nulla,

1.2.2. AT: a 2. pont szerinti táblázatban meghatározott, az adott termék- vagy anyagáramra vonatkozó általános termékdíjtétel (Ft/kg),

1.2.3. F: az adott termék- vagy anyagáramra vonatkozó, a termékdíj megállapítási időszak első napján hatályos, Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj (Ft/kg), csomagolószer esetén az abból előállításra kerülő csomagolás után fizetendő Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díjat kell figyelembe venni. Azon termék- és anyagáramok esetén, amelyekre a Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj nem kerül megállapításra, az F értéke 0.

2. Általános termékdíjtételek termék- és anyagáramonként:

2.1. Akkumulátor

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Akkumulátor (elektrolittal feltöltött vagy fel nem töltött) 57

2.2. Csomagolószer

A B
1 Anyagáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Műanyag (a műanyag hordtasak kivételével) 57
3 Műanyag hordtasak a biológiailag lebomló műanyagból készült műanyag hordtasak kivételével 1900
4 Biológiailag lebomló műanyagból készült műanyag hordtasak 500
5 Társított (kivéve társított rétegzett italkarton) 57
6 Társított rétegzett italkarton 19
7 Fém 19
8 Papír 19
9 Fa, természetes alapú anyag 19
10 Üveg 19
11 Egyéb 57

2.3. Egyéb kőolajtermék

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Kenőolaj 114

2.4. Egyéb műanyag termék

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Műanyag művirág, levél- és gyümölcsutánzat és ezek részei; ezekből készült áru 1900

2.5. Egyéb vegyipari termék

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek 11
3 Szépség- vagy testápoló készítmények 57

2.6. Elektromos, elektronikus berendezés

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Hőcserélő berendezések 57
3 Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2-nél nagyobb felszíni képernyőt tartalmaznak 57
4 Nagygépek (bármely külső méret meghaladja az 50 cm-t) a fotovoltaikus panel (fényelem, amely modullá vagy panellé van összeállítva) kivételével 57
5 Fotovoltaikus panel (fényelem, amely modullá vagy panellé van összeállítva, bármely külső méret meghaladja az 50 cm-t) 57
6 Kisgépek (egyik külső méretük sem haladja meg az 50 cm-t) 57
7 Kisméretű számítástechnikai berendezések és távközlési berendezések (egyik külső méretük sem haladja meg az 50 cm-t) 57

2.7. Gumiabroncs

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Gumiabroncs 57

2.8. Irodai papír

A B
1 Termékáram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Irodai papír 19

2.9. Reklámhordozó papír

A B
1 Termék áram Termékdíjtétel
(Ft/kg)
2 Reklámhordozó papír 85

3. melléklet a 2022. évi LXXVI. törvényhez

1. A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 3. melléklet 3. pont d) alpontja szerinti táblázat 2. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Gumiabroncs 12

4. melléklet a 2022. évi LXXVI. törvényhez

4. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez

Termékdíjátalány fizetés választása esetén a gépjárművek termékdíjköteles termék alkotórészeinek, tartozékainak átlagos tömege és az átalánydíj összege

1. A 2. táblázatban meghatározott egyes gépjárműcsoportok esetén fizetendő termékdíj-átalányt az alábbi általános formula határozza meg:

T = [akkumulátor (AT – F) * t] + [gumiabroncs (AT – F) * t] + [kenőolaj (AT – F) * t] + [elektromos, elektronikus berendezés (AT – F) * t]

Ahol:

T: a megfizetendő termékdíj-átalány összege, a kerekítés általános szabályai szerint ezer forintra kerekítve

AT: a 2. melléklet 2. pontjában meghatározott termékáramra vonatkozó általános termékdíjtétel,

F: az adott termékáramra vonatkozó – a termékdíj megállapítási időszak első napján hatályos – Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj, azon termék-és anyagáramok esetén, amelyekre a Ht. szerinti kiterjesztett gyártói felelősségi díj nem kerül megállapításra, az F értéke 0.

t: a 2. pontba foglalt táblázat B–E oszlopában az adott termékáramra vonatkozó átlagos tömeg.

A két tizedes pontossággal kiszámított termékáramonként számított összeget forintra kerekítve kell megállapítani. Amennyiben AT–F eredménye negatív összeg, nullának kell tekinteni.

2. A gépjármű termékdíjköteles alkotórészének, tartozékának átlagos tömege termékáramonként

1 A B C D E
2
Vtsz. és HR alszám, megnevezés

akkumulátor
(kg/db)

gumiabroncs
(kg/db)

kenőolaj
(kg/db)
elektromos, elektronikus berendezés (kg/db)
3 8702 10 Kizárólag kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő 40 150 20 60
4 8702 20 Kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő 40 150 20 150
5 8702 30 Szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő 40 150 20 150
6 8702 40 00 Kizárólag elektromos hajtómotorral működő 40 150 20 150
7 8702 90 Más gépjármű a vezetőt is beleértve 10 vagy annál több személy szállítására 18 45 11 35
8 8703 10 Speciálisan, havon való közlekedésre tervezett járművek; golfkocsik és hasonló járművek 10 25 7 17
9 8703 21 Más jármű, kizárólag szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, legfeljebb 1000 cm3 hengerűrtartalommal 10 25 7 17
10 8703 22 Más jármű, kizárólag szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, 1000 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal 13 35 9 20
11 8703 23 Más jármű, kizárólag szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3000 cm3 hengerűrtartalommal 15 40 11 23
12 8703 24 Más jármű, kizárólag szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, 3000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal 15 45 11 35
13 8703 31 Más jármű, kizárólag kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal 18 35 7 17
14 8703 32 Más jármű, kizárólag kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2500 cm3 hengerűrtartalommal 20 40 9 22
15 8703 33 Más jármű, kizárólag kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő 2500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal 22 45 11 30
16 8703 40 Más jármű, szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő, a külső elektromos áramforrásra csatlakoztathatóan tölthetők kivételével 15 45 11 80
17 8703 50 Más jármű, kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő, a külső elektromos áramforrásra csatlakoztathatóan tölthetők kivételével 22 45 11 80
18 8703 60 Más jármű, szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő, külső elektromos áramforrásra csatlakoztathatóan tölthető 15 45 11 80
19 8703 70 Más jármű, kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral és hajtómotorként elektromos motorral is működő, külső elektromos áramforrásra csatlakoztathatóan tölthető 22 45 11 80
20 8703 80 Más jármű, kizárólag elektromos hajtómotorral működő 15 45 2 80
21 8703 90 Más gépkocsi és más gépjármű, elsősorban személyszállításra tervezett
(a 8702 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót is
12 40 2 60
22 8704 10 Dömper, terepjáró kivitelű 40 500 20 20
23 8704 21 Más áruszállító gépjármű kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő, legfeljebb 5 tonna össztömegű 20 50 18 22
24 8704 22 Más áruszállító gépjármű kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő, 5 tonnát meghaladó, de legfeljebb 20 tonna össztömegű 30 360 25 17
25 8704 23 Más áruszállító gépjármű kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő, – 20 tonna össztömeget meghaladó 120 450 35 22
26 8704 31 Más áruszállító gépjármű, szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, legfeljebb 5 tonna össztömegű 15 40 11 22
27 8704 32 Más áruszállító gépjármű, szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő, 5 tonna össztömeget meghaladó 80 180 23 17
28 8704 90 Más áruszállító gépjármű 45 60 20 17
29 8711 10 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), oldalkocsival is; legfeljebb 50 cm3 hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő 3 6 1 2
30 8711 20 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), oldalkocsival is; 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3 hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő 4 10 2 6
31 8711 30 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), oldalkocsival is; 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 500 cm3 hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő 4 10 3 10
32 8711 40 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), oldalkocsival is; 500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 800 cm3 hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő 4 11 4 14
33 8711 50 Motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), oldalkocsival is; 800 cm3-t meghaladó hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő 4 14 5 18
34 8711 60 Elektromos hajtómotorral működő motorkerékpár (beleértve a segédmotoros kerékpárt [moped] is), oldalkocsival is (kivéve a 8711 60 90 vtsz. hatálya alá tartozó termékek) 4 9 3 15