Időállapot: közlönyállapot (2007.VI.27.)

65/2007. (VI. 27.) OGY határozat - a Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról 2/2. oldal

- tervezett módon a felnőtt és az az alatti első utánpótlás korosztály Világ- és Európa-bajnoksága, valamint a felnőtt Világ Kupa támogatható;

- Világ Kupának az adott sportág versenynaptárában Világ Kupaként meghatározott versenyt tekintjük. Ezzel összefüggésben a Világ Kupa megrendezéséhez legfeljebb 2 évente nyújtható támogatás.

A támogatások megítélése elsősorban nem a sportágak gazdasági helyzetének javítását, hanem a tudatos, a sportágak adottságainak is megfelelő fejlesztését szolgálja. Rá kell irányítani a szövetségek figyelmét arra, hogy milyen ágazatközi lehetőségek rejlenek a hazai rendezésű világesemények megrendezésében. Minden támogatást meg kell feleltetni a magyar társadalmi és gazdasági körülményekkel és igényekkel, hiszen csak a források megfelelő koncentrációja révén lehet hatékony és megfelelő eredményeket elérni. Törekedni kell arra, hogy a sport kapcsolatrendszere fejlődjön és pótlólagos források bevonására alkalmassá váljon.

Egy sikeres világverseny hazai megszervezése közvetett és közvetlen módon (függően a sportesemény nagyságától, sportágtól, helyszíntől, időponttól) pozitív hatást gyakorol a turizmus eredményeire is. Ezért törekedni kell arra, hogy mindkét szakterület igényeinek megfelelő program, verseny, sportesemény támogatása valósuljon meg. A sikeres verseny azon túl, hogy területfejlesztési, gazdaságélénkítési érdekeket is szolgál, az ország imázsának emeléshez is nagyban hozzájárul. A kölcsönös figyelem, a kapcsolatok építése legyen evidencia. (Ugyanakkor a turizmus szempontjából kevésbé jelentős, azonban hagyományosan sikeres magyar sportágak világeseményeinek támogatását is szükséges biztosítani.)

Szükséges annak vizsgálata, melyek azok a nagyszámú hazai és külföldi amatőr sportolót egyidőben megmozgató, a sportot, mint életformát, az egészséges életmódot népszerűsítő tömegsportversenyek, melyek mind az országimázs, mind a turizmus vonatkozásában kiemelkedő jelentőséggel bírnak és támogatásra érdemesek.

A fentiek figyelembevétele lehetővé teszi egyrészt az egyre nagyobb számban megrendezésre kerülő és támogatást igénylő események még differenciáltabb és koncentráltabb kiválasztását, valamint a rendelkezésre álló állami támogatások hatékonyabb felhasználását. A jövőben az állami, önkormányzati és sportágspecifikus érdekeket és szempontokat figyelembe véve, mérlegelve szükséges felmérni és meghatározni az egyes események megrendezéséhez kötelezően előírt és nagy értékű beruházások, fejlesztések központi költségvetést terhelő nagyságát, és több éven áthúzódó támogatásának mértékét. El kell érni, hogy a rendezvénytámogatásnak a sportra, a gazdaságra, a régióra, a településre nézve fejlesztő hatása legyen. Ennek érdekében célszerű az események megrendezésének gazdasági, társadalmi, sportszakmai feltételeinek alakulását folyamatosan nyomon követni, illetve a fejlesztések tervezésekor az esetleges rendezési lehetőségek vonzatait szem előtt tartani. A hazai rendezésű világversenyek és események állami támogatása mögött a tudatos koncepció megjelenésével, a versenyrendezés pozitív hatással lesz mind a társadalom számára, mind az adott sportág fejlődésére.

Kiemelt állami feladatok a sport feltételrendszerének fejlesztésére vonatkozóan:

- A sportot és a sportolást ösztönző gazdasági és jogi környezet megteremtése, a stratégiával összhangban lévő sporttörvény megalkotása.

- Racionális és hatékony létesítményfejlesztési politika megvalósítása.

- Egyszerűsített szervezeti struktúra kialakításának támogatása.

- Kiszámítható, átlátható és ellenőrizhető finanszírozási rendszer kialakítása.

- Forrásbevonás lehetősége céljából EU-pályázatfigyelés és információtovábbítás a sportszféra számára.

- A szakemberképzési rendszer reformjának támogatása.

- A társadalom és a gyakorlat számára releváns, széles alkalmazhatóságot lehetővé tevő kutatások támogatása a sporttudomány-fejlesztési stratégia alapján.

- Működő, felhasználóbarát Nemzeti Sportinformációs Rendszer megalkotása.

- Következetes, koncepcionális kommunikáció megvalósítása.

- Világversenyek rendezésének támogatása racionális döntéshozatallal.

„A sport, az nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze.”

Szent-Györgyi Albert (Szeged 1930)