Időállapot: közlönyállapot (2010.VIII.13.)

2010. évi XC. törvény - egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról 3/3. oldal

(2) A 3. § (1) bekezdésének c) pontja 2010. december 1-jén lép hatályba.

(3) Az I. Fejezetben meghatározott bejelentési szabályokat 2010. augusztus 15-étől, a regisztrációs díjfizetésre vonatkozó rendelkezéseket pedig 2010. szeptember 15-étől kell alkalmazni.

(4) Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény alapján háztartási munkára létrejött munkaviszonyhoz kapcsolódó közteherfizetésre vonatkozó rendelkezéseit az I. Fejezet hatálybalépését megelőző napig kell alkalmazni. Az I. Fejezet hatálybalépése napján, illetve azt követő 45 napon belül háztartási munkára létrejött foglalkoztatásra az általános szabályok szerinti bejelentési, bevallási, illetve befizetési kötelezettségek nem vonatkoznak.

133. § A II. Fejezet e törvény kihirdetését követő 44. napot követő hónap első napján lép hatályba, rendelkezéseit a 2010. január 1-jétől megszerzett, a II. Fejezet hatálya alá tartozó jövedelmekre kell alkalmazni.

134. § (1) A III. Fejezet – a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével – e törvény kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) E törvény 22–24. §-a, a 36. § (2) bekezdése, a 38. és 39. §-a és az 1. melléklet 2011. január 1-jén lépnek hatályba.

(3) A 34. § (2) bekezdése 2010. augusztus 15-én lép hatályba.

(4) A Nért. szerint adóköteles légi jármű, vízi jármű, nagy teljesítményű személygépkocsi után 2010. évre bevallott adó második részletét nem kell megfizetni. Ha az adózó az általa 2010. évre bevallott adó felénél többet fizetett meg, akkor a bevallott és a megfizetett adó különbözetét – az elévülési időn belül – legkorábban a III. Fejezet hatálybalépését követő naptól igényelheti vissza az állami adóhatóságtól.

(5) A 34. § (2) bekezdésével megállapított Art. 177/B. §-át, valamint a 46. § (2) bekezdésével megállapított Áht. 33. §-ának (14a) bekezdését a hatálybalépésüket követően megkötött szerződések vonatkozásában kell alkalmazni.

135. § (1) A IV. Fejezet 2010. augusztus 15-én lép hatályba.

(2) A IV. Fejezet hatálybalépését követően a költségvetési szervek jogállására, gazdálkodására, jogügyleteire az Áht. e törvénnyel módosított szabályait kell alkalmazni. A IV. Fejezet hatálybalépését megelőzően vállalt kötelezettségek, megindított gazdálkodási cselekmények esetén az Áht. és a Kt. a IV. Fejezet hatálybalépését megelőző napon hatályos szabályait kell alkalmazni.

(3) Az Áht. e törvény 42. §-ával módosított 13/A. § (4)–(6) bekezdését a hatálybalépést követően benyújtott támogatási igényekre, pályázatokra kell alkalmazni.

(4) Az Áht. e törvény 46. §-ával megállapított 24/B. §-át első alkalommal a 2010. évről készített maradvány-elszámolás során kell alkalmazni.

(5) A IV. Fejezet hatálybalépését megelőzően kiegészítő vagy kisegítő tevékenységként meghatározott tevékenységekre az Áht. e törvény 52. §-ával megállapított 92. §-a szerinti alaptevékenység szabályait, vállalkozási tevékenységként meghatározott tevékenységekre a vállalkozási tevékenység szabályait kell alkalmazni. A tevékenységtípusokra vonatkozó előírások változása miatt a költségvetési szerv alapító okiratát a IV. Fejezet hatálybalépését követő első módosítása során kell módosítani.

(6) Az Áht. e törvény 52. §-ával megállapított 100/B. §-át a 2010. év során a IV. Fejezet hatálybalépése napján aktuális (módosított) bevételi előirányzatokon felüli, pénzügyileg még nem teljesült többletbevételekre kell alkalmazni.

(7) A IV. Fejezet hatálybalépését megelőzően nyújtott támogatásokra az Áht. e törvény 52. §-ával megállapított 100/H. §-át nem lehet alkalmazni.

(8) Az Áht. e törvény 57. §-ával megállapított 122. §-át a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(9) A költségvetési szerveknek a IV. Fejezet hatálybalépését megelőző napon hatályos Kt. 15–16. §-a szerinti típusba sorolása a IV. Fejezet hatálybalépésének napján hatályát veszti. A költségvetési típusba sorolást meghatározó alapító okirati rendelkezést a költségvetési szerv alapító okiratának a IV. Fejezet hatálybalépését követő első módosítása során kell az alapító okiratból törölni.

(10) A IV. Fejezet hatálybalépésének napján jogi személyiségű szervezeti egységgel rendelkező költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszabályt (határozatot), valamint a költségvetési szerv alapító okiratát a IV. Fejezet hatálybalépésétől számított hatvan napon belül módosítani kell. A kincstár a jogi személyiségű szervezeti egységet a törzskönyvi nyilvántartásból az Áht. 18/I. §-ában és 18/K. §-ában foglaltaknak megfelelő eljárás során törli.

(11) A IV. Fejezet hatálybalépése napjától kezdődően a jogi személyiségű szervezeti egység nem vállalhat kötelezettséget. A jogi személyiségű szervezeti egység által a IV. Fejezet hatálybalépését megelőzően szerzett jogok, vállalt kötelezettségek a költségvetési szervet illetik meg és terhelik.

(12) Az Áht.-nek a IV. Fejezet hatálybalépését megelőző napon hatályos 90. §-ában foglalt éves költségvetést a 2010. évre nem kell elkészíteni. A IV. Fejezet hatálybalépése előtt elkészített éves költségvetés – ide nem értve az önkormányzat által elfogadott éves költségvetési rendeletet, határozatot – a IV. Fejezet hatálybalépésének napján érvényét veszti.

(13) A IV. Fejezet hatálybalépésétől kezdődően az Áht.-nek a IV. Fejezet hatálybalépését megelőző napon hatályos 94. §-a szerinti feladatellátási megállapodás nem köthető. A IV. Fejezet hatálybalépésének napján hatályos feladatellátási megállapodások érvényben maradnak, az abból eredő jogokat és kötelezettségeket a felek betartani kötelesek.

(14) A IV. Fejezet hatálybalépésétől kezdődően az Áht.-nek a IV. Fejezet hatálybalépését megelőző napon hatályos 100/I. § (1) bekezdése szerinti megelőlegezési, likviditási kölcsön nem vehető fel, értékpapír nem vásárolható, visszatérítendő támogatás nem nyújtható. A IV. Fejezet hatálybalépésének napján hatályos jogügyletek érvényben maradnak, az abból eredő kötelezettségeket a felek teljesíteni kötelesek.

136. § (1) Az V. Fejezet – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivétellel – e törvény kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) A 75. § (4) bekezdése 2010. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3) A 68. §, a 75. § (1)–(3) bekezdése, a 75. § (5)–(6) bekezdése, a 75. § (10) bekezdése, a 75. § (12)–(15) bekezdése, valamint a 79. § e törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

137. § (1) A VI. Fejezet e törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A VI. Fejezet tervezetének a nemzeti hatóságoknak az Európai Központi Bankkal a jogszabálytervezetekről folytatott konzultációjáról szóló 1998. június 29-i 98/415/EK TANÁCSI HATÁROZAT 2. cikk (1) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

138. § (1) A VII. Fejezet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – e törvény kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 84–89. §, a 90. § (1) és (2) bekezdése, a 91. § (1) bekezdése és a 92. §, valamint a (4) bekezdés 2010. szeptember 1-jén lép hatályba.

(3) A 95. és 96. § e törvény kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése napját követő hónap első napjától a 95. és 96. § hatálybalépésekor tisztséget betöltő személyekre is alkalmazni kell. Amennyiben a 95. és 96. §-ban meghatározott jogviszonyokban a havi kereset összege meghaladja a 95. és 96. §-ok szerint számított összeget, akkor a havi kereset összege a 95. és 96. § hatálybalépésével a 95. és 96. § szerinti összegre csökken.

(4) A Ktv. 62. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás helyett 2011-ben egyszerűsített adatszolgáltatásra kerül sor. Az egyszerűsített adatszolgáltatás a közigazgatási szerv szervezeti adataira, valamint a közszolgálati jogviszonyban állók létszámára, életkorára, munkaidejére, besorolására és vezetői beosztására a Ktv. 21. § (6) bekezdés c) pontjában foglaltakkal összefüggő adatokra, valamint a közszolgálati jogviszony létesítésére és megszűnésére vonatkozó adatokra terjed ki, azzal, hogy azt a 2011. január 1-jei állapotnak megfelelően 2011. február 28-áig – a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter által meghatározott módon – kell teljesíteni. A központi létszám- és bérgazdálkodási statisztikai információs rendszer a Ktv. 62. § (2) bekezdése alapján a 2010. szeptember 1-jei állapotra vonatkozó adatok helyett a 2011. január 1-jei állapotra vonatkozó adatokat adja át a központi közszolgálati nyilvántartás számára.

(5) A 95. és 96. § hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 5. § (1) bekezdése és a (4) bekezdésében az „(1)–” szövegrész, valamint az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2010. évi LII. törvény 26. § (2) és (3) bekezdése, és a 39. § (1) bekezdése, továbbá nem lép hatályba a 39. § (2) bekezdése.

139. § (1) A VIII. Fejezet és a 2. melléklet e törvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.

(2) E törvény 99., 100. és 102. §-ának rendelkezéseit a bérfőzött párlat esetében arra a bérfőzött pálinkára kell alkalmazni, amelyre az adófizetési kötelezettség a Jöt. 65. § (1) bekezdés szerint nem keletkezett a VIII. Fejezet hatálybalépéséig.

(3) Ha a természetes személy a VIII. Fejezet hatálybalépését megelőzően 2010. évben már bérfőzés keretében állíttatott elő pálinkát,

a) de az év fennmaradó hányadában magánfőzést kíván folytatni, azt a Jöt. e törvénnyel megállapított 64. §-a (7) bekezdésének rendelkezése ellenére megteheti,

b) a 2010. évben már átvett bérfőzött pálinka mennyiségét a Jöt. e törvénnyel megállapított 9. §-ának (3) bekezdése, illetve 64. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerinti mennyiségbe kell beszámítani.

140. § A VIII. Fejezet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, – a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított – 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

141. § A IX. Fejezet e törvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.

142. § (1) A X. Fejezet e törvény kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) A 122. és 125. § a hitelminősítő intézetekről szóló 2009. évi szeptember 16-i 1060/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 22. cikk (1) bekezdése végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

143. § A XI. Fejezet e törvény kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

144. § (1) A XII. Fejezet e törvény kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) A XII. Fejezet hatálybalépésével egyidejűleg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány javára felajánlott vagyonról szóló 1992. évi LI. törvény szerinti Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány megszüntetését és az alapítvány céljának megfelelő nonprofit gazdasági társaság – közhasznú szervezetként való – létrehozását a Kormány kezdeményezi.

145. § A 148. § 2010. augusztus 15-én lép hatályba.

146. § A 149–152. § e törvény kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

147. § A 154. § 2010. augusztus 15-én lép hatályba.

148. § (1) A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény 15. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„15. § Az Eximbank és a Mehib Rt. ügyvezetésének és ügyvitelének ellenőrzését a felügyelő bizottság végzi.”

(2) A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény (továbbiakban: MFB tv.) kiegészül a következő 8/A. §-sal:

„8/A. § E törvény 1. és 2. számú mellékletében szereplő pénzügyi vállalkozásoknál, valamint e törvény 1. és 2. számú mellékletében meghatározott gazdálkodó szervezetek részesedésével működő pénzügyi vállalkozásoknál igazgatóság nem működik kivéve, ha a tulajdonos (alapító), illetve a tulajdonosi jogok gyakorlója, vagy a közgyűlés másként rendelkezik. Egyszemélyes ügyvezetés esetén az igazgatóság jogait egy vezető tisztségviselő (vezérigazgató) gyakorolja. E rendelkezéseket 2010. július 1. napját követően létrehozott, illetve megszüntetett jogviszonyok tekintetében kell alkalmazni.”

(3) Az MFB tv. 13/A. §-a kiegészül a következő (5) bekezdéssel:

„(5) A jelen § rendelkezéseit e törvény mellékleteiben szereplő pénzügyi intézményekre, valamint az 1. és 2. számú mellékletben meghatározott gazdálkodó szervezetek részesedésével működő pénzügyi intézményekre is megfelelően alkalmazni kell.”

149. § A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. § (1) bekezdése a következő m) ponttal egészül ki:

[A Kormány rendeletben állapítja meg]

m) a fűtési célra és a használati melegvíz készítéséhez felhasznált hőmennyiség és díjának épületrészek közötti megosztására szolgáló szétosztási arányok meghatározására, valamint a fűtési költségmegosztók alkalmazására vonatkozó szabályokat.”

150. § (1) A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vet.) 143/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A kihirdetett árakat az egyetemes szolgáltató a kihirdetést követő 3 napon belül a honlapján közzéteszi. A közzétételnek a felhasználókat megillető felmondási jogra vonatkozó tájékoztatást is tartalmaznia kell.”

(2) A Vet. 178/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„178/A. § (1) A 2009. szeptember 3-án átviteli rendszerirányítási engedéllyel rendelkező engedélyes köteles kérelmezni a Hivatalnál a 160. § szerinti eljárás megindítását.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem legkorábban 2011. március 3-án nyújtható be.

(3) A kérelemben a kérelmező részletesen igazolja és bemutatja, hogy legkésőbb 2012. március 3-ától miként felel meg az átviteli rendszerirányítóra ezen időponttól kezdődően vonatkozó szétválasztási követelményeknek.”

(3) Hatályát veszti a Vet. 143. § (4) bekezdése.

151. § (1) A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: Get.) 140/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„140/A. § (1) A 2009. szeptember 3-án földgázszállítási és rendszerirányítási engedéllyel rendelkező engedélyes köteles kérelmezni a Hivatalnál a 128. § szerinti eljárás megindítását.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem legkorábban 2011. március 3-án nyújtható be.

(3) A kérelemben a kérelmező részletesen igazolja és bemutatja, hogy legkésőbb 2012. március 3-ától miként felel meg a szállítási rendszerüzemeltetőre ezen időponttól kezdődően vonatkozó szétválasztási követelményeknek.”

(2) A Get. 107/A. § (2) bekezdésében az „alkalmazásuk kezdete előtt legalább 5 nappal” szövegrész helyébe az „a kihirdetést követő 3 napon belül” szöveg lép.

(3) Hatályát veszti a Get. 107. § (4) bekezdése, valamint 133. §-a (1) bekezdésének 3. pontjában az „a 141. § alapján” szövegrész.

152. § Az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi VII. törvény 51. § (3) bekezdésében a „2010. október 1-jén” szövegrész helyébe a „2011. március 3-án” szöveg, 51. § (4) bekezdésében a „2011. március 3-án” szövegrész helyébe a „2012. március 3-án” szöveg és 51. § (6) bekezdésében a „2011. március 4-én” szövegrész helyébe a „2012. március 4-én” szöveg lép.

153. § A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról szóló 2009. évi LXXXVI. törvény 74. § (2) bekezdésében a „2010. június 30-tól” szövegrész helyébe „2011. április 30-tól” szöveg lép.

154. § A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 80. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(4) Az önkormányzat többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezetek alapításakor rendezendő feladatokra, a működés során az alapító (tag, részvényes), a gazdálkodó szervezet legfőbb szerve, vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága feladataira, jogosultságaira és kötelezettségeire – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az államháztartásról szóló törvényben foglalt rendelkezéseket is alkalmazni kell.”

1. melléklet a 2010. évi XC. törvényhez

1. Az Art. 2. számú mellékletének II./Általános rendelkezések/A/2. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[2. Kommunális adó, iparűzési adó]

c) A társasági adóelőlegnek az adóévi várható fizetendő adó összegére történő kiegészítésére kötelezett vállalkozónak az iparűzési adóelőleget a várható éves fizetendő adó összegére az adóév december 20. napjáig

kell kiegészítenie.”

2. melléklet a 2010. évi XC. törvényhez

3. számú melléklet a 2003. évi CXXVII. törvényhez

Kihozatali arányszámok

(100 kg alapanyagra /100 liter szőlőborra/ számítva)

Alapanyag megnevezése Párlat
(liter, tiszta szesz)
Cseresznye 4.0
Meggy 5.0
Kajszibarack 6.0
Szilva 7.0
Körte 4.5
Alma 5.0
Őszibarack 4.0
Vegyes 6.0
Birs 4.5
Bodza 3.0
Erdei gyümölcs 3.0
Szőlőtörköly 6.0
Aszútörköly 6.0
Borseprő 8.0
Szőlőbor 9.0
Szőlő 8.0”