Időállapot: közlönyállapot (2011.XII.29.)

2011. évi CXC. törvény - a nemzeti köznevelésről 3/4. oldal

c) alapfokú művészetoktatás,

d) kollégiumi ellátás,

e) azoknak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, tanulóknak az óvodai, iskolai, kollégiumi ellátása, akik a többi gyermekkel, tanulóval nem foglalkoztathatók együtt.

(5) A (4) bekezdésben foglalt feladatot ellátó intézmény működtetésének átvétele esetében a települési önkormányzat gondoskodik az átvett feladat tekintetében a felnőttoktatás megszervezéséről is.

(6) A fővárosban a fővárosi önkormányzat is átveheti a (4) bekezdés szerint az intézmény működtetését, ha a kerületi önkormányzat az adott intézmény vonatkozásában nem nyújtott be erre irányuló kérelmet.

(7) A nemzetiségi önkormányzat a nemzetiség által lakott településen a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelésére és általános iskolai nevelés-oktatására létrehozott intézmény fenntartói jogát köznevelési szerződéssel átveheti az államtól.

75. § (1) A kormányhivatal a megye területén működő helyi önkormányzatok véleményének kikérésével és közreműködésével feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és köznevelés-fejlesztési tervet készít – amelynek része a megyei szakképzési terv – a köznevelési feladatok megszervezéséhez szükséges döntései előkészítése céljából. A települési önkormányzat a köznevelés-fejlesztési tervhez adott véleményéhez beszerzi a településen működő köznevelési intézmények nevelőtestületei, a köznevelési intézményben közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony keretében foglalkoztatottak közössége (a továbbiakban: alkalmazotti közösség), szülői és diákszervezeteinek véleményét.

(2) A kormányhivatal a köznevelés-fejlesztési tervet legalább ötévente értékeli és szükség szerint módosítja.

(3) Az állami fenntartású gyakorló nevelési-oktatási intézményt, gyakorló szakszolgálati intézményt fenntartója egyoldalú nyilatkozata alapján az intézmény székhelye szerint illetékes kormányhivatal felveszi a köznevelés-fejlesztési tervbe.

(4) A kormányhivatal a köznevelés-fejlesztési terv elkészítésekor beszerzi – a nemzetiséget érintő kérdésekben – az érintett települési, területi és országos nemzetiségi önkormányzat egyetértését.

76. § (1) A köznevelési szerződés keretében a települési önkormányzat vállalja a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők illetményén és annak járulékain felül jelentkező összes működtetési költség saját forrásból történő finanszírozását. A települési önkormányzat vállalja az átvett intézmény épülete állagának megóvását, az állagmegóváson túl jelentkező rekonstrukciós, fejlesztési költségek fedezése már nem kötelessége, de ehhez az állam pályázati úton támogatást nyújt.

(2) A köznevelési szerződés érvényességének ideje alatt a települési önkormányzat legalább olyan színvonalon biztosítja az intézmény működtetését, mint azt az állam az intézmény átvételének idején biztosította. E bekezdés alkalmazásában a feltételek megváltoztatásának minősül:

a) a tárgyi feltételekben bekövetkező olyan változás, amelynek eredményeként rosszabb körülmények között valósul meg az oktatás,

b) a szakmai feltételekben bekövetkező változás, amely az intézmény által ellátott pedagógiai feladatok számának csökkenését eredményezi,

c) az intézmény működtetésének átvételekor a pedagógiai program végrehajtásához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések hiánya.

(3) A feltételek megváltoztatásának vizsgálatát hatósági ellenőrzés keretében a kormányhivataltól kérheti az érintett szülői szervezet a nevelőtestület. Ha bebizonyosodik a feltételek romlása, a kormányhivatal

a) kötelezi az önkormányzatot az eredeti állapot helyreállítására,

b) bírságot szab ki,

c) az eredeti állapot helyreállítására irányuló ismételt felszólítás eredménytelenségét követően a szerződést felbontja.

(4) A felügyeleti bírságot az elkövetett cselekmény súlyával arányosan kell kiszabni.

(5) A települési önkormányzattal kötött köznevelési szerződés a 31. § (5) bekezdésében foglaltakon túl tartalmazza az intézmény felvételi körzetét. A települési önkormányzattal kötött köznevelési szerződés érvényességi ideje öt év.

(6) A szerződés érvényességének ideje alatt az átvett intézmény épülete – beleértve a székhelyen és az összes telephelyen található épületet – nem idegeníthető el, nem adható bérbe, nem terhelhető meg, az oktatásból nem vonható ki. Ha a szerződésben foglalt feltételek teljesítését nem veszélyezteti, e bekezdésben foglalt kötelezettség alól a szerződést kötő kormányhivatal felmentést adhat vagy engedélyezheti az elidegenítést, hasznosítást.

(7) Az önkormányzat a szerződés megkötésének időpontjában az anyagi helyzetére vonatkozóan elvégzett vizsgálat alapján biztosítani tudja a szerződés érvényességi ideje alatt a vállalt kötelezettségek teljesítését.

45. Az ágazati irányítás, az oktatásért felelős miniszter és a Kormány szabályozási feladatai

77. § (1) Az oktatásért felelős miniszter e törvényben meghatározottak szerint ellátja a köznevelés ágazati irányítását. Az oktatásért felelős miniszter ágazati irányító hatásköre kiterjed e törvény hatálya alá tartozó valamennyi tevékenységre, függetlenül attól, hogy a tevékenységet milyen intézményben, szervezetben látják el, vagy ki az intézmény fenntartója. A szakképző iskolákban folyó szakképzés tekintetében az irányítási hatásköröket a szakképzésről szóló törvény állapítja meg.

(2) Az oktatásért felelős miniszter

a) rendszeresen, de legalább ötévenként értékeli – az általa létrehozott tanács közreműködésével – az Óvodai nevelés országos alapprogramja és a Nat bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokat, szükség esetén kezdeményezi a Kormánynál a szükséges módosítást,

b) ellenőrzi a tankönyvkiadást és tankönyvforgalmazást, szabályozza a tankönyvekkel kapcsolatos támogatások rendszerét,

c) gondoskodik – az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról és az állami nevelési-oktatási intézmények számára ingyenesen nyújtott pedagógiai-szakmai szolgáltatások megszervezéséről,

d) gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai munka országos, térségi, megyei, fővárosi szintű szakmai ellenőrzéséről, értékeléséről a hivatal közreműködésével,

e) működteti a KIR-t,

f) működteti az oktatási jogok biztosának hivatalát,

g) javaslatot tesz statisztikai adatszolgáltatásra,

h) jóváhagyja az iskolák által használt bizonyítványnyomtatványokat és a kiállításuk alapjául szolgáló nyomtatványokat, engedélyezi előállításukat és forgalomba hozatalukat, továbbá jóváhagyja a kötelező tanügyi nyilvántartást felváltó elektronikus adatnyilvántartást,

i) ellátja a területfejlesztéshez kapcsolódó oktatáspolitikai feladatokat,

j) az e törvényben biztosított tanulói jogok érvényesülésének elősegítésére megszervezi a középiskolai felvételi eljárást, kidolgoztatja a középiskolai felvételi eljárásban alkalmazott írásbeli felvételi vizsgafeladatokat.

(3) Az oktatásért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium költségvetésének a terhére országos és térségi szakmai ellenőrzést, pedagógiai-szakmai mérések, átvilágítások, elemzések készítését rendelheti el, továbbá felkérheti a fenntartót, hogy a fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézményben végeztessen törvényességi, szakmai ellenőrzést, pedagógiai-szakmai mérést, átvilágítást, elemzést, és ennek eredményéről tájékoztassa. Ha a fenntartó a felkérésnek nem tesz eleget, az oktatásért felelős miniszter intézkedésére a hivatal jár el.

(4) Az oktatásért felelős miniszter kezdeményezi a kormányhivatalnál, hogy határidő kitűzésével hívja fel az érintett települési önkormányzatot a köznevelési feladatainak ellátásával összefüggő törvénysértés megszüntetésére. Az oktatásért felelős miniszter, ha az egyházi és magánintézmény működésével, működtetésével összefüggésben jogsértés megalapozott gyanúja merül fel, tájékoztatja a kormányhivatalt.

(5) A szakképzés irányításával kapcsolatos hatásköröket az oktatásért felelős miniszter és a szakképesítésért felelős miniszterek a szakképzésről szóló törvényben meghatározottak szerint gyakorolják.

(6) Az oktatásért felelős miniszter kinevezi, valamint felmenti az oktatási jogok biztosát.

78. § (1) Az oktatásért felelős miniszter köznevelés-fejlesztéssel kapcsolatos feladata

a) a köznevelés hosszú és középtávú fejlesztési terveinek kidolgozása,

b) az országos vizsgarendszer létrehozása, működtetése, fejlesztése és korszerűsítése, ennek keretében rendkívüli intézkedés meghozatala az érettségi vizsga megszervezésével, megtartásával összefüggésben, ha az intézkedés megtétele nélkül országos szinten veszélybe kerül az érettségi vizsga jogszabályok szerinti lebonyolítása,

c) a köznevelésben jelentkező pedagógiai problémák vizsgálata, pedagógiai megoldások és eljárások kifejlesztése,

d) a pedagógusok, a köznevelési intézményvezetők ismereteinek megújításához szükséges továbbképzés feltételeinek megteremtése, továbbá a köznevelés állami és önkormányzati irányítási feladataiban közreműködők továbbképzésének segítése,

e) a köznevelés-fejlesztési tervek előkészítéséhez szakmai segítség nyújtása,

f) működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét, gondoskodik az ebben részt vevő szakértők képzéséről és továbbképzéséről, az ellenőrzés általános tapasztalatainak feldolgozásáról és nyilvánosságra hozataláról,

g) nevelési-oktatási programok kidolgozása, kiadása,

h) az érettségi vizsgaelnöki és szakértői tevékenység szakmai feltételeinek megteremtése, fejlesztése,

i) az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatás, a nemzetiségi nevelés-oktatást segítő pedagógiai-szakmai szolgáltatás rendszerének kiépítése, működtetése,

j) az országos tanulmányi verseny meghirdetése, támogatása, a versenyszabályzat közzététele,

k) évenként országos és térségi mérési, értékelési feladatok elrendelése és a szükséges feltételek biztosítása.

(2) Az oktatásért felelős miniszter szakmai felügyeletet gyakorol a köznevelési rendszert érintő központi támogatások elosztására irányuló pályázatok felett, különös tekintettel azok pedagógiai tartalmára.

(3) Az oktatásért felelős miniszter, az egészségügyért felelős miniszter programok kiadásával, pályázatok kiírásával, továbbképzés biztosításával segíti a nevelési-oktatási intézményekben folyó egészségfejlesztési feladatok végrehajtását.

(4) Az oktatásért felelős miniszter, a sportpolitikáért felelős miniszter programok kiadásával, pályázatok kiírásával, pedagógus-továbbképzés biztosításával segítheti a mindennapos testnevelés feladatainak végrehajtását, a sportiskolák megalakulását és működését.

(5) Az oktatásért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti a környezeti nevelés, oktatás feladatainak végrehajtását és az Erdei Iskola Program, Erdei Óvoda Program, Zöld Óvoda Program, Ökoiskola Program megvalósulását.

(6) Az oktatásért felelős miniszter, a kultúráért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti a közgyűjtemények nevelési-oktatási feladatainak végrehajtását.

(7) Az oktatásért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával, pedagógus-továbbképzés biztosításával segíti a nevelési-oktatási intézményekben folyó honvédelmi nevelési feladatok végrehajtását.

(8) Az oktatásért felelős miniszter háromévenként összehívja a diákparlamentet. A diákparlament a diákok közneveléssel kapcsolatos országos tájékoztató fóruma, amely az előterjesztésében áttekinti a tanulói jogok érvényesülését, és ajánlást fogadhat el, amelyben megfogalmazza véleményét, javaslatát.

(9) Az oktatásért felelős miniszter – ha enélkül a szükséges intézkedés megtételére nincs lehetőség – az (1) bekezdés b) pontjában foglalt rendkívüli intézkedései során a vizsgaszabályzatban, valamint a tanév rendjében foglaltaktól – az adott ügy elintézéséhez szükséges mértékben – eltérő módon is eljárhat. Az oktatásért felelős miniszter döntését három munkanapon belül meghozza és közzéteszi. Az oktatásért felelős miniszter intézkedése a közzététel után azonnal végrehajtható. Az oktatásért felelős miniszter intézkedését elektronikus úton is közzéteheti.

(10) Az oktatásért felelős miniszter – a vizsgaszabályzatról szóló rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben szabályozott eljárás keretében –

a) megvonhatja az iskolától az érettségi vizsga, a szakmai vizsga megszervezésének, lebonyolításának jogát,

b) megsemmisítheti az érettségi vizsga, a szakmai vizsga eredményét, valamint

c) a kiállított bizonyítványt érvénytelenné nyilváníthatja,

ha bebizonyosodik, hogy a vizsgát jogellenesen szervezték meg, bonyolították le, a bizonyítványt jogellenesen állították ki, továbbá, ha az iskola nem rendelkezik a vizsga biztonságos megszervezéséhez szükséges feltételekkel.

(11) Az érvénytelenné nyilvánított bizonyítványt be kell vonni és meg kell semmisíteni. Az oktatásért felelős miniszter határozatát – indokolás nélkül – a Magyarország hivatalos lapja mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzéteszi. Az oktatásért felelős miniszter a szakmai vizsgával és a szakképesítést tanúsító bizonyítvánnyal kapcsolatos döntésének meghozatala előtt beszerzi a szakképesítésért felelős miniszter egyetértését.

(12) Az oktatásért felelős miniszter az Alaptörvényben meghatározott rendkívüli állapot, szükségállapot esetén határozatban írja elő a köznevelési intézmények működésével, működtetésével, a nevelési év, tanítási év megszervezésével kapcsolatos feladatokat. A miniszter elrendelheti a határozat azonnali végrehajtását. A határozat közlése elektronikus úton is történhet.

46. Az oktatásért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes központi és területi feladatok

79. § (1) Az oktatásért felelős miniszter egyes külön jogszabályban meghatározott feladat- és hatásköreit az oktatásért felelős miniszter köznevelési feladatkörében eljáró, kormányrendeletben kijelölt központi hivatala útján látja el.

(2) A kormányhivatal hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a köznevelési intézmény jogszabályi feltételeknek megfelelő működését.

(3) A kormányhivatal a hatósági ellenőrzés során feltárt szabálytalanság megszüntetése érdekében a következő intézkedéseket teheti:

a) felhívja a köznevelési intézmény vezetőjét a szabálytalanság megszüntetésére, és erről tájékoztatja az intézmény fenntartóját,

b) eljárást kezdeményez a nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézmények esetén a kifizető szervnél a költségvetési támogatás felülvizsgálatára, folyósításának felfüggesztésére, szükség esetén az érintett gyermekek, tanulók másik nevelési-oktatási intézménybe történő átvételére, felvételére,

c) felügyeleti bírságot szab ki, amelynek összege nem haladhatja meg az egymillió forintot,

d) a semmisség megállapítása vagy a megtámadható döntés érvénytelenségének megállapítása érdekében bírósági eljárást indít.

(4) A felügyeleti bírságot az elkövetett cselekmény súlyával arányosan kell kiszabni.

(5) A kormányhivatal a hatósági ellenőrzés során a felügyeleti bírság összegének megállapításánál

a) a jogsértés súlyosságát,

b) a jogsértésnek a köznevelési intézmény működésére gyakorolt hatását,

c) a gyermekek, a tanulók, a szülők érdekeinek sérelmét és az érintettek számát,

d) a jogsértéssel okozott kárt,

e) az intézkedése alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolását és az arra irányuló szándékot,

f) a jogsértő állapot fennállásának időtartamát, a jogsértés ismétlődését, gyakoriságát,

g) a jogsértés feltárásában való közreműködést, a jogsértés következményeinek felszámolása érdekében tett intézkedéseket és az elért eredményeket, a kárenyhítés mértékét,

h) a vizsgált időszak alatt több különböző jogsértés elkövetése esetén azok számát és hatását, az a)–g) pontok szerinti feltételeket egyenként és összességükben mérlegelve

figyelembe veszi.

(6) Ha a kormányhivatal a hatósági ellenőrzés során feltárja, hogy a nevelési-oktatási intézmény a felvételi, átvételi kérelem elbírálása során megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, az érintett szülő kérelmére megállapítja az óvodai felvétel, a tanulói jogviszony, a kollégiumi tagsági viszony létrejöttét. A kormányhivatal akkor hozhat határozatot a felvételi, átvételi kérelem tárgyában, ha a kérelem benyújtásától számítva kevesebb, mint százötven nap telt el. A kormányhivatal határozatát az osztály, csoport maximális létszámhatárokat megállapító rendelkezésekre és az iskolai felvételi arányokra vonatkozó rendelkezésekre tekintet nélkül végre kell hajtani. A kormányhivatal mindaddig, amíg az érintett gyermek, tanuló az adott nevelési-oktatási intézménnyel óvodai felvételi jogviszonyban, tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban áll, szükség szerint, de minden nevelési, tanítási évben legalább egy alkalommal meggyőződik arról, hogy sérült-e az egyenlő bánásmód követelménye a nevelési-oktatási intézményben.

(7) A kormányhivatal (6) bekezdés alapján hozott határozata – fellebbezésre tekintet nélkül – végrehajtható. A kormányhivatal a (6) bekezdésben meghatározott intézkedéssel egyidejűleg az egyenlő bánásmód megsértése miatt az intézményvezetővel szemben szabálysértési eljárást indít.

80. § (1) Az oktatásért felelős miniszter az országos mérési feladatok keretében gondoskodik a nevelési-oktatási intézményekben folyó pedagógiai tevékenység méréséről, értékeléséről, a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. Az alapkészségek, képességek országos mérésének minden tanévben ki kell terjednie a köznevelés hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamán minden tanuló esetében az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődésének vizsgálatára. Az iskola vezetője, a tanuló és a pedagógus – jogszabályban meghatározottak szerint – vesz részt az országos mérés-értékelés feladatainak végrehajtásában.

(2) Az országos mérés, értékelés összesített és intézményekre vonatkozó eredményét az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni, és a mérés, értékelés során szerzett intézményi szintű adatokat a további feldolgozhatóság céljából hozzáférhetővé kell tenni.

(3) Az országos mérés-értékeléshez központilag elkészített, mérési azonosítóval ellátott dokumentum alkalmazható, amelyen nem szerepelhet olyan adat, amelyből a kitöltő tanuló azonosítható. A tanulói teljesítmény mérése és értékelése céljából az országos mérés-értékelés során keletkezett, a tanulók teljesítményének értékelésével kapcsolatos adatok feldolgozhatók, s e célból a mérési azonosítóval ellátott dokumentumok átadhatók a hivatal részére.

(4) Az átadott dokumentumhoz személyazonosításra alkalmatlan módon kapcsolni lehet az önkéntes adatszolgáltatás útján gyűjtött, a tanuló szociális helyzetére, a tanulási és életviteli szokásaira, a szülők iskolázottságára, foglalkozására vonatkozó adatokat. A hivatal a feldolgozott adatokat visszaküldi az iskolának.

(5) Az (1) bekezdés alapján lefolytatott országos mérések, értékelések során az érintett tanulónál minden esetben azt a mérési azonosítót kell alkalmazni, amelyet az általa első alkalommal kitöltött dokumentumon alkalmaztak.

(6) Az adatokat a tanulói jogviszony megszűnését követő ötödik tanítási év végén törölni kell. Az iskola az önkéntes adatszolgáltatással gyűjtött adatokat a dokumentumoknak a hivatalnak történő megküldést követő három munkanapon belül törli.

(7) A személyazonosításra alkalmas módon tárolt adatok csak az iskolán belül használhatók fel, a tanuló fejlődésének figyelemmel kísérése, a fejlődéshez szükséges pedagógiai intézkedések kidolgozása és megvalósítása céljából. A személyazonosításra alkalmas módon tárolt, a tanuló fejlődésének figyelemmel kísérésére vonatkozó adatok a szülő egyetértésével átadhatók a pedagógiai szakszolgálat részére a tanuló fejlődésének megállapításával kapcsolatos eljárásban történő felhasználás céljára.

(8) Ha a tanuló átvétellel iskolát vált, adatait – beleértve a mérési azonosítót is – a másik iskolának továbbítani kell. Az iskola értesíti a hivatalt arról, hogy a mérési azonosítót melyik iskolának küldte tovább.

(9) A hivatal az országos mérés-értékelés során feldolgozott adatokat a honlapján az érintett tanuló és szülője részére hozzáférhetővé teszi.

81. § A középfokú iskola minden év október 31-éig értesíti az általános iskolát arról, hogy az ott végzett tanulók – a középfokú iskola első két évfolyamán – a tanítási év végén milyen tanulmányi eredményt értek el. A középfokú iskola megküldi az általános iskolának a tanuló nevét, oktatási azonosítóját, továbbá az elért tanulmányi eredményeket. Az általános iskola a megküldött adatokat feldolgozza, és személyazonosításra alkalmatlan módon az iskola honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza.

47. Az Országos szakértői és érettségi vizsgaelnöki névjegyzék

82. § (1) Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály köznevelési szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, köznevelési szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a személynek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a köznevelési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és

a) felsőfokú végzettséggel és pedagógus szakképzettséggel, pedagógus- vagy oktatói munkakörben szerzett tíz év szakmai gyakorlattal, továbbá pedagógus-szakvizsgával rendelkezik, valamint akit pedagógus-munkakörben foglalkoztatnak, vagy a pedagógus-munkakörre szóló jogviszonya, munkaviszonya megszűnése óta tíz évnél kevesebb idő telt el, vagy

b) rendelkezik a hivatal engedélyével.

(2) Aki az (1) bekezdés a) pontja alapján szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a hivatalnak bejelenteni. A bejelentésben a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait, szakterületét, lakcímét és munkahelyét.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt esetben a köznevelési szakértői tevékenység folytatását a hivatal annak engedélyezi, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel és szakterületén szerzett tízéves gyakorlattal rendelkezik, és szakterületének elismert képviselője. A kérelemben meg kell jelölni a kérelmező természetes személyazonosító adatait, szakterületét, lakcímét és munkahelyét.

(4) A hivatal az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti szakértőkről Országos szakértői névjegyzéket vezet, amely tartalmazza a köznevelési szakértői tevékenység folytatására jogosult személy természetes személyazonosító adatait, szakterületét, lakcímét és munkahelyét. A névjegyzékből kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(5) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység folytatását külön jogszabály továbbképzéshez vagy szakvizsga letételéhez kötheti.

(6) A hivatal által vezetett Országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzék tartalmazza azok nevét, szakterületét, lakcímét és munkahelyét, akik érettségi vizsga vizsgaelnöki megbízást kaphatnak. Az Országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzékbe az vehető fel, aki mesterfokozattal, a 3. melléklet szerint középiskolában pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettséggel, valamint 10 év középiskolai pedagógus-munkakörben vagy pedagógusképző felsőoktatási intézmény oktatói munkakörben szerzett gyakorlattal rendelkezik, továbbá részt vett a vizsgaelnöki feladatok ellátásához szükséges szakmai felkészítésben vagy továbbképzésben.

(7) A (6) bekezdés szerinti névjegyzékbe nyilvános pályázat útján lehet felvételt nyerni. A pályázati felhívást az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni. A (6) bekezdés szerinti névjegyzékbe való felvétel öt évre szól. Szakképzés tekintetében a vizsgaelnöki névjegyzék elkészítéséről és kiadásáról a szakképzésről szóló törvény rendelkezik.

(8) A nemzetiségi óvodai nevelés, iskolai nevelés-oktatás, kollégiumi nevelés-oktatás tekintetében köznevelési szakértői feladatot és érettségi vizsgaelnöki feladatot az láthat el, aki az (1) vagy a (6) bekezdésben meghatározott gyakorlatot a nemzetiségi nevelésben, oktatásban szerezte.

(9) A hivatal – az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az engedély visszavonásával egyidejűleg – eltiltja a köznevelési szakértői tevékenység folytatásától vagy a vizsgaelnöki feladatok ellátásától és törli az Országos szakértői névjegyzékből, az Országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzékből azt, aki a tevékenységére vonatkozó, e törvényben vagy a felhatalmazására kiadott jogszabályban meghatározott szabályokat súlyosan megszegi.

(10) A köznevelési szakértői tevékenység (1) bekezdés b) pontja szerinti engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a köznevelési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a hivatal részére – annak a köznevelési szakértői tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a hivatal a (11) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(11) A hivatal az (1) bekezdés szerinti köznevelési szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a köznevelési szakértő büntetlen előéletű-e, és nem áll-e a köznevelési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a hivatal adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a köznevelési szakértő büntetlen előéletű-e, valamint a köznevelési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(12) A (10) és (11) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a hivatal

a) az (1) bekezdés b) pontja szerinti köznevelési szakértői tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig, vagy

b) a (11) bekezdés szerinti hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a névjegyzékből való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

48. A fenntartó kötelezettségei és jogai

83. § (1) A három vagy annál több nevelési-oktatási intézményt fenntartó települési önkormányzat köznevelési ügyekkel foglalkozó bizottságot létesít és működtet. A fenntartói kötelezettségek teljesítésével és jogok gyakorlásával összefüggő döntés-előkészítő munkában a pedagógus-munkakör betöltésére jogosító – 3. melléklet szerinti – felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező személynek kell közreműködnie.

(2) A fenntartó

a) e törvényben foglalt keretek között dönt a köznevelési intézmény létesítéséről, gazdálkodási jogköréről, átszervezéséről, megszüntetéséről, tevékenységi körének módosításáról,

b) dönt a köznevelési intézmény nevének megállapításáról, az óvodába történő jelentkezés módjáról, a nagyobb létszámú gyermekek egy időszakon belüli óvodai felvételének időpontjáról, az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról,

c) meghatározza a köznevelési intézmény költségvetését, továbbá a kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályait, a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit,

d) meghatározza az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számát, az adott tanítási évben az iskolában indítható osztályok, a kollégiumban szervezhető csoportok számát,

e) ellenőrizheti a köznevelési intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét, nevelési-oktatási intézményben továbbá a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzése érdekében tett intézkedéseket; ha a fenntartó nem települési önkormányzat, a tanuló- és gyermekbalesetet jelenti a nevelési-oktatási intézmény székhelye szerint illetékes kormányhivatalnak,

f) a köznevelési intézmény vezetőjének megbízása, kinevezése, a megbízás visszavonása, a jogviszony megszüntetésének jogával kapcsolatos, e törvényben foglalt korlátozó rendelkezések keretei között gyakorolja a munkáltatói jogokat a köznevelési intézmény vezetője felett,

g) jóváhagyja a köznevelési intézmény tantárgyfelosztását, továbbképzési programját,

h) értékeli a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai-szakmai munka eredményességét,

i) ellenőrzi a pedagógiai programot, a házirendet, valamint a SZMSZ-t.

(3) A fenntartó

a) a köznevelési intézmény megszüntetésével,

b) átszervezésével,

c) feladatának megváltoztatásával,

d) nevének megállapításával,

e) vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával

összefüggő döntése vagy véleményének kialakítása előtt beszerzi a (4) bekezdésben foglaltak véleményét.

(4) A fenntartó (3) bekezdésben foglalt döntése előtt ki kell kérni:

a) az intézmény alkalmazotti közössége,

b) az iskolaszék,

c) az iskolai szülői szervezet,

d) az iskolai diákönkormányzat,

e) a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő intézmény esetén – ha nem rendelkezik egyetértési joggal – a települési nemzetiségi önkormányzat, ennek hiányában az érintett országos nemzetiségi önkormányzat,

f) szakközépiskola és szakiskola esetén a fővárosi, megyei gazdasági kamara

véleményét.

(5) A (3)–(4) bekezdésben meghatározott vélemény kialakításához minden olyan információt hozzáférhetővé kell tenni a véleményezési joggal rendelkezők részére, amely a fenntartói döntés meghozatalához rendelkezésére áll. A vélemény kialakításához – az információk hozzáférhetővé tételének napjától számítva – legalább tizenöt napot kell biztosítani az érdekeltek részére.

(6) Ha a fenntartó három vagy annál több köznevelési intézményt tart fenn, a (3)–(4) bekezdés szerinti véleményeztetési kötelezettségének – a nevelési-oktatási intézmény átalakítása, megszüntetése, vezetőjének megbízása és megbízásának visszavonása kivételével – eleget tehet úgy is, hogy a tervezett intézkedésről szóló tájékoztatót az érintett köznevelési intézmény vezetőjének küldi meg azzal, hogy a helyben szokásos módon hozza nyilvánosságra, és hívja fel a (4) bekezdésben meghatározottak figyelmét arra, hogy a fenntartó tervezett intézkedésével kapcsolatos véleményüket a (5) bekezdésben meghatározott határidő biztosítása mellett a köznevelési intézmény vezetőjének küldhetik meg. A köznevelési intézmény vezetője a véleményeket a véleményezési határidő lejártát követő öt munkanapon belül megküldi a fenntartónak.

(7) A magyar nyelvi előkészítés, a nemzetiség nyelvén folyó nevelés és oktatás iránti igényt a kormányhivatal évente köteles felmérni az érintett első óvodai nevelési évre, első iskolai évfolyamra beiratkozni szándékozók körében az érdekelt települési nemzetiségi önkormányzat és az országos nemzetiségi önkormányzat bevonásával.

84. § (1) A fenntartó a köznevelési intézmény részére új feladatot az ellátáshoz szükséges feltételek biztosításával állapíthat meg.

(2) A fenntartó – a nevelési-oktatási intézmény költségvetésében – gondoskodik az iskolaszék, a szülői szervezet, továbbá az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat működési feltételeiről.

(3) A fenntartó tanítási évben, továbbá – a július-augusztus hónapok kivételével – nevelési évben

a) iskolát nem indíthat, továbbá iskolát, kollégiumot, óvodát nem szervezhet át, nem szüntethet meg, fenntartói jogát nem adhatja át,

b) iskolai osztályt, kollégiumi csoportot, óvodai csoportot nem szerveztethet át, és nem szüntettethet meg,

c) az iskola, kollégium, óvoda feladatait nem változtathatja meg.

(4) A fenntartói jog átadásának tilalmára vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni a fenntartó jogutódlással történő megszűnésekor, az önkormányzatok szétválásával összefüggő vagyonmegosztáskor, az egyéni vállalkozó halálakor, ha van, aki a tevékenység folytatására jogosult.

(5) Az átszervezés tilalmára vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a székhely, telephely megváltoztatására azért kerül sor tanítási évben, nevelési évben, mert a már meglévő épületet, helyiséget, területet megfelelő időben nem lehetett birtokba venni, vagy a nevelési-oktatási intézmény által használt épület, helyiség, terület váratlanul alkalmatlanná vált a rendeltetésszerű használatra.

(6) Az egyházi és más nem állami, nem önkormányzati intézményfenntartó részére a kormányhivatal engedélyezheti a székhely, telephely változását tanítási évben, nevelési évben más, előre nem látható okból is. Ha az egyházi és más nem állami, nem önkormányzati intézményfenntartó három éven belül másodszor kéri előre nem látható okból a székhely-, telephelyváltozás engedélyezését, a kormányhivatalnak le kell folytatnia a 34. § (2) bekezdésében szabályozott törvényességi ellenőrzést.

(7) A fenntartó legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést

a) a nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával,

b) a nevelési-oktatási intézmény átalakításával, amely történhet:

ba) egyesítéssel, amely lehet beolvadás vagy összeolvadás,

bb) szétválasztással, amely lehet különválás vagy kiválás,

c) a nevelési-oktatási intézmény megszüntetésével,

d) az alapfokú művészeti iskolában a tanszak indításával és megszüntetésével

kapcsolatban.

(8) A (7) bekezdésben fel nem sorolt egyéb átszervezésre vonatkozó döntések határideje július utolsó munkanapja.

(9) Az állami fenntartó az alapító okirata szerint nemzetiségi óvodai nevelésben, iskolai nevelés-oktatásban, kollégiumi nevelésben közreműködő nevelési-oktatási intézmény, továbbá az érintett gyermekek, tanulók ellátásában közreműködő pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény

a) létesítéséhez, megszüntetéséhez, átszervezéséhez, nevének megállapításához,

b) költségvetésének meghatározásához és módosításához,

c) az intézményben folyó szakmai munka értékeléséhez,

d) SZMSZ-ének jóváhagyásához,

e) pedagógiai programjának, pedagógiai-művelődési programjának jóváhagyásához és végrehajtásának értékeléséhez,

f) vezetőjének megbízásával, megbízásának visszavonásával összefüggő véleményéhez

beszerzi az érintett települési nemzetiségi önkormányzat, térségi feladatot ellátó intézmény esetében a területi nemzetiségi önkormányzat és országos feladatot ellátó köznevelési intézmény esetén az országos nemzetiségi önkormányzat egyetértését.

85. § (1) A fenntartónak, ha egyetértési joga van a köznevelési intézmény SZMSZ-e, házirendje, pedagógiai programja tekintetében, az egyetértés kialakítására harminc nap áll rendelkezésre.

(2) A fenntartó tanévenként legfeljebb egy alkalommal kötelezheti az intézményvezetőt arra, hogy az intézmény tevékenységéről átfogó módon beszámoljon.

(3) A fenntartó a honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozza a nevelési-oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelését.

(4) A fenntartó kötelezettségeinek teljesítése, jogainak gyakorlása nem sértheti a nevelési-oktatási intézmény szakmai önállóságát, az intézmény szakmai döntési hatásköreit, a köznevelési intézmény vezetőjének munkáltatói jogait, döntési jogosítványait, beleértve a gazdasági vezető feletti munkáltatói jogokat.

49. A köznevelési intézmény ellenőrzése

86. § (1) A köznevelési intézmény ellenőrzése lehet

a) pedagógiai-szakmai,

b) törvényességi,

c) hatósági

ellenőrzés.

(2) A köznevelési intézmény pedagógiai-szakmai ellenőrzésében – a (3) bekezdés b) pontjában foglalt kivétellel – köznevelési szakértő vehet részt. Szakképző iskolában folytatott pedagógiai-szakmai ellenőrzést szakmai szakértő bevonásával kell végezni.

(3) Ha a pedagógiai-szakmai ellenőrzés nemzetiségi feladatot ellátó köznevelési intézményben folyik

a) az ellenőrzést a nemzetiség nyelvét beszélő szakértő vezetheti, ha nincs ilyen szakértő, a vizsgálatot nemzetiség nyelvét beszélő pedagógus bevonásával kell végezni,

b) a pedagógiai-szakmai ellenőrzésről értesíteni kell az országos nemzetiségi önkormányzatot, amely a szakmai ellenőrzésben részt vehet olyan szakirányú felsőfokú végzettséggel és szakterületén szerzett tízéves gyakorlattal rendelkező delegáltjával, aki szakterületének elismert képviselője.

(4) A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megkezdése előtt legalább hét nappal az ellenőrzés vezetőjének egyeztetnie kell a köznevelési intézmény vezetőjével és azzal, aki az ellenőrzést kezdeményezte, a pedagógiai-szakmai ellenőrzés időtartamát, formáját, módszereit, az ellenőrzés időpontját, továbbá, hogy az érdekeltek milyen módon nyilváníthatnak véleményt az ellenőrzés megállapításairól. Az oktatásért felelős miniszter által szervezett pedagógiai-szakmai ellenőrzés megkezdése előtt legalább hét nappal értesíteni kell a köznevelési intézmény fenntartóját, tájékoztatva arról, hogy a szakmai ellenőrzés lefolytatásánál jelen lehet.

(5) A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításait megkapja az, akit az ellenőrzés érintett, továbbá az, akinek a kezdeményezésére az ellenőrzés indult, valamint a fenntartó. Ha az ellenőrzés nemzetiségi feladatot ellátó köznevelési intézményben folyik, a szakmai ellenőrzés megállapításait meg kell küldeni az érdekelt települési nemzetiségi önkormányzatnak, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatnak.

(6) A pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításait a személyiségvédelemre vonatkozó jogszabályok megtartásával kell az érintett nevelési-oktatási intézmény honlapján, annak hiányában a helyben szokásos módon, továbbá az ellenőrzést indító honlapján nyilvánosságra hozni.

(7) A köznevelési intézményben folyó törvényességi ellenőrzésnél a (4)–(5) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy az előzetes egyeztetésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell megtartani, ha az az ellenőrzés eredményességét veszélyezteti.

(8) A köznevelési intézményben szakmai ellenőrzést végző személynek és a törvényességi ellenőrzést végző személynek, szervezetnek nincs döntési, intézkedési jogköre.

87. § (1) Az oktatásért felelős miniszter működteti az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszerét. Ennek keretei között a köznevelési intézményben folyamatos pedagógiai-szakmai ellenőrzést szervez, amely intézményenként ötévente ismétlődő, értékeléssel záruló vizsgálat. Szakképző intézmények pedagógiai-szakmai ellenőrzésébe szükséges bevonni a szakképesítésekért felelős miniszterek által kijelölendő intézményeket.

(2) Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzést a hivatal szervezi a kormányhivatal közreműködésével.

(3) Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés célja a pedagógusok munkájának külső, egységes kritériumok szerinti ellenőrzése és értékelése a minőség javítása érdekében. Az ellenőrzés kiterjed fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményre.

(4) Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés különösen az óra- és foglalkozáslátogatás, a megfigyelés, az interjú és a pedagógiai dokumentumok vizsgálata módszereit alkalmazza. Az intézmény ellenőrzését legalább három, a jogszabályi feltételek szerint kijelölt köznevelési szakértőből álló csoport végzi. A szakértői csoport intézkedésre nem jogosult, megállapításait, javaslatát jegyzőkönyvben rögzíti.

(5) Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben az a köznevelési szakértő vehet részt, aki a külön jogszabályban előírt továbbképzés követelményeit teljesítette. Az intézmény ellenőrzésében részt vevő szakértő kijelöléséhez a fenntartó egyetértése szükséges.

(6) A köznevelési intézményben a munkáltatói jogok gyakorlása során az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés eredményét figyelembe kell venni.

(7) Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés eredménye és az azt megalapozó dokumentumok a fenntartó számára a fenntartott intézmény vonatkozásában nyilvánosak.

50. A köznevelési rendszer finanszírozása

88. § (1) A köznevelés rendszerének működéséhez szükséges fedezetet az állami költségvetés és a fenntartó hozzájárulása biztosítja, amelyet az ellátottak térítési díjai, a tanuló által igénybe vett szolgáltatás díja, az e törvény szabályai szerint tandíj szedésére jogosult intézmény esetében a tandíj és a köznevelési intézmény más saját bevétele egészíthet ki. A fenntartó biztosítja az általa engedélyezett többletszolgáltatások, többletlétszámok fedezetét.

(2) A köznevelés alapfeladatainak ellátását szolgáló költségvetési előirányzat összegét az éves költségvetési törvényben kell meghatározni. A köznevelés egyéb feladatainak ellátásához a központi költségvetés támogatást biztosíthat.

(3) A központi költségvetés a nem állami szerv által fenntartott intézmény köznevelési feladatainak ellátásához költségvetési hozzájárulást biztosít, amelynek feltétele, hogy az intézmény a működési engedélyben foglaltaknak megfelelően végzi tevékenységét.

(4) A költségvetési hozzájárulás összege fedezi a nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálat ellátásához szükséges pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak illetményét, munkabérét és ezek járulékait. A pedagógiai szakszolgálat keretében biztosított ellátás időkereteit külön jogszabály állapítja meg. Nem állami fenntartású szakképző iskola esetében a költségvetési hozzájárulás igénybevételének feltétele, hogy a fenntartó szakképzési megállapodást kössön a kormányhivatallal.

(5) Az egyházi, valamint a nemzetiségi önkormányzati intézményfenntartók által ellátott nevelési, nevelési-oktatási feladatok központi költségvetési finanszírozása az állami fenntartású intézményekre vonatkozó általános szabályok alapján, azokkal azonos mértékben történik.

89. § (1) Azon a településen, ahol legalább nyolc óvodáskorú vagy nyolc alsó tagozatos korú gyermek rendelkezik lakóhellyel és a demográfiai adatok alapján feltételezhető, hogy ez a létszám legalább három évig fennmarad, továbbá ha a szülők ezt igénylik, a települési önkormányzat kezdeményezésére a kormányhivatal gondoskodik arról, hogy helyben működjék egy óvodai vagy egységes óvoda-bölcsődei csoport vagy az alsó tagozat feladatait ellátó tagiskola.

(2) A nemzetiséghez tartozók részére az óvodai csoportot, iskolai osztályt akkor is meg kell szervezni, fenn kell tartani, ha ugyanazon nemzetiséghez tartozó nyolc gyermek, tanuló szülője kéri.

(3) Az éves költségvetési törvényben kell meghatározni annak a támogatásnak az összegét, amelyet az iskolafenntartó kap a piaci áron forgalomba kerülő tanulói tankönyvek megvásárlásának támogatásához. A támogatás módjáról a nevelőtestület a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint dönt. Az iskolának a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényben meghatározottak szerint gondoskodnia kell a térítésmentes tankönyvellátásról.

(4) Az éves költségvetési törvényben kell meghatározni annak a támogatásnak az összegét, amelyet a fenntartó kap a gyermekek kedvezményes étkeztetésének megszervezéséhez, figyelembe véve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott normatív kedvezményeket.

(5) Az e törvény alapján a gyermek, tanuló részére biztosított óvodai nevelés, iskolai nevelés és oktatás, kollégiumi ellátás, pedagógiai szakszolgálat, az ezekhez kapcsolódó bármilyen térítési díj, a tandíj elengedése, mérséklése, bármilyen térítési díj, tandíj megfizetéséhez nyújtott támogatás, a természetben nyújtott ellátás (tankönyv, segédkönyv, étkezés, utaztatás) a köznevelési intézmény fenntartójától függetlenül, a személyi jövedelemadó megállapításánál adómentes szolgáltatásnak minősül.

51. Nemzetközi vonatkozású rendelkezések

90. § (1) Magyarország területén külföldi nevelési-oktatási intézmény akkor működhet, akkor adhat ki külföldi bizonyítványt, ha abban az államban, ahonnan származik, az intézményt nevelési-oktatási intézménynek, az általa kiadott bizonyítványt pedig az ilyen nevelési-oktatási intézménynek megfelelő bizonyítványnak jogszerűen elismerik, és az elismerést hitelt érdemlően bizonyították, feltéve hogy az intézmény működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal. E rendelkezéseket a nemzetközi iskolák tekintetében is alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy az elismerést az intézményt akkreditáló nemzetközi szervezetnek kell kiadnia. A külföldi nevelési-oktatási intézményt az oktatásért felelős miniszter – az intézmény fenntartójának kérelme alapján – nyilvántartásba veszi és engedélyezi a működését.

(2) A külföldi nevelési-oktatási intézmény alapítására, az intézményben folyó nevelő és oktató munkára, valamint annak ellenőrzésére, a gyermekekkel, tanulókkal összefüggő ügyekre és döntésekre annak az államnak az előírásait kell alkalmazni, amelyik a nevelési-oktatási intézményt sajátjának elismerte. A 34. § (2) bekezdésében meghatározott törvényességi ellenőrzést a hivatal látja el.

(3) Az (1) bekezdésben megjelölt nevelési-oktatási intézmény Magyarországon nemzetközi szerződés alapján is létrejöhet és működhet. A nemzetközi szerződés alapján létrejött és működő nevelési-oktatási intézményeket az oktatásért felelős miniszter hivatalból felveszi a nyilvántartásba. A nemzetközi szerződés alapján létrejött és működő nevelési-oktatási intézményeknek – a (2) bekezdésben meghatározott – törvényességi ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket a nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában kell alkalmazni.

(4) Ha a működés helye szerinti állam belső joga vagy nemzetközi szerződés ezt lehetővé teszi, magyar köznevelési intézmény külföldön az oktatásért felelős miniszter engedélyével alapítható. Ha a magyar nevelési-oktatási intézmény székhelye külföldön, magyar külképviseleten van, az oktatásért felelős miniszter veszi nyilvántartásba, és ellátja a törvényességi ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat.

(5) A külföldön működő magyar nevelési-oktatási intézmény létesítéséhez és működéséhez adott engedélyben meg kell határozni az alapítás és működés feltételeit. A külföldön működő magyar nevelési-oktatási intézményt az oktatásért felelős miniszter nyilvántartásba veszi és gyakorolja a 34. § (2) bekezdésében meghatározott jogköröket.

(6) Az a külföldi köznevelési intézmény, amelyet abban az államban, ahonnan származik, nevelési-oktatási intézménynek nem ismerték el, Magyarország területén csak akkor működhet, ha az oktatásért felelős miniszter nyilvántartásba vette.

(7) A külföldi köznevelési intézmény, a nemzetközi iskola fenntartójával az oktatásért felelős miniszter köthet köznevelési szerződést.

(8) Az e §-ban szabályozott köznevelési intézmények kötelesek bejelentkezni a KIR-be és adatot szolgáltatni számára.

(9) A Magyarország területén tartózkodó menedékesek gyermekei részére az oktatásért felelős miniszter – az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter egyetértésével – ideiglenes működési engedély kiadásával engedélyezheti nevelési-oktatási intézmény működését a 90. § (1) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában is, ha működése nem ellentétes az Alaptörvényben foglaltakkal. Az ideiglenes működési engedély egy évre szól és több alkalommal is meghosszabbítható. Az ideiglenes működési engedély iránti kérelmet az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter nyújtja be. Az ideiglenes működési engedély kiadásával egyidejűleg a nevelési-oktatási intézményt nyilvántartásba kell venni. Az ideiglenes működési engedélyben az oktatásért felelős miniszter tudomásul veszi, hogy az ideiglenes menedéket élvezők Magyarország területén gyermekeik részére megszervezték az óvodai nevelést vagy iskolai nevelés-oktatást. Az ideiglenes működési engedély nem jelenti annak elismerését, hogy a nevelési-oktatási intézmény megfelel azon ország előírásainak, ahonnan az ideiglenes menedéket élvezők Magyarország területére érkeztek, továbbá nem jelenti az iskola által kiállított bizonyítvány Magyarország részéről történő elismerését.

91. § (1) Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti.

(2) A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének, vagy, ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának.

(3) A külföldi tanulmányok alatt a tanuló magyarországi tanulói jogviszonya szünetel.

92. § (1) A nem magyar állampolgár kiskorú akkor válik óvodai ellátásra jogosulttá, továbbá akkor tanköteles Magyarországon, ha

a) a menedékjogról szóló törvény rendelkezései szerint a magyar állampolgárokkal azonos jogok illetik meg,

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,

c) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

(2) A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.

(3) A nem magyar állampolgár mindaddig, ameddig megfelel az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek, az óvodai nevelést, és – ha a magyar jog szerinti tanköteles kort eléri – az iskolai nevelés-oktatást, a kollégiumi nevelést, a pedagógiai szakszolgálatokat a tankötelezettség fennállása, továbbá a tankötelezettség ideje alatt megkezdett és a tankötelezettség megszűnése után folytatott tanulmányok alatt a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

(4) Az (1) bekezdés a) pontjában felsoroltak az elismerés iránti kérelem benyújtásától kezdődően gyakorolhatják a (3) bekezdésben meghatározott jogokat.

(5) A (3) bekezdésben szabályozott jog az (1) bekezdés b), c) pontjában meghatározottak alapján akkor gyakorolható, ha a szülő három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik és keresőtevékenységet folytat. E rendelkezéseket az érintett házastársa és gyermeke tekintetében is alkalmazni kell.

(6) Az a nem magyar állampolgár, aki az oktatásért felelős miniszter meghívólevelével rendelkezik, a meghívólevélben meghatározott ellátást a magyar állampolgárokkal azonos feltételek szerint veheti igénybe.

(7) Az a nem magyar állampolgár, aki nem tartozik az (1)–(6) bekezdésben foglaltak hatálya alá – ha nemzetközi szerződés vagy jogszabály másképpen nem rendelkezik –, az óvodai, iskolai és kollégiumi ellátásért, továbbá a pedagógiai szakszolgálat igénybevételéért díjat fizet. A díj nem haladhatja meg a szakmai feladatra jutó folyó kiadások egy tanulóra jutó hányadát. A köznevelési intézmény vezetője a díjat a fenntartó által meghatározott szabályok alapján csökkentheti vagy elengedheti.

(8) Az (1) bekezdésben meghatározott személyek óvodai neveléséhez, iskolai nevelés-oktatásához az oktatásért felelős miniszter nevelési-oktatási programokat ad ki.

(9) A külföldön megkezdett és befejezetlen tanulmányok a magyar köznevelés iskolarendszerében folytathatók. A tanulmányok beszámításáról, továbbá a tanuló felvételéről az iskola igazgatója dönt.

(10) Ha a beszámítás kérdésében az iskola igazgatója nem tud dönteni, beszerzi az oktatásért felelős miniszter, szakképzés esetén a szakképesítésért felelős miniszter véleményét.

93. § Ha a köznevelés rendszerében kiállított okiratot külföldön kívánják felhasználni, azokat hitelesíteni kell, megfelelő felülhitelesítéssel kell ellátni, feltéve, hogy nemzetközi szerződés másképpen nem rendelkezik. A hitelesítést az iskola fenntartója, kormányhivatal által működtetett érettségi vizsgabizottság, a jogutód nélkül megszűnt köznevelési intézmény esetén – a területileg illetékes levéltár adatszolgáltatása alapján – a kormányhivatal végzi el, és az oktatásért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter és az okirat felhasználása szerinti állam magyarországi külképviselete hitelesíti felül.

52. Felhatalmazó rendelkezések

94. § (1) Felhatalmazást kap az oktatásért felelős miniszter, hogy

a) a köznevelési intézmények működésének szakmai szabályait, a tanév rendjét, a köznevelési intézmények vezetői megbízásával kapcsolatos eljárást; a köznevelési intézmények névhasználatával, címerhasználatával, a tanulók felvételével kapcsolatos kérdéseket, a diákkörök, diákönkormányzatok működésére vonatkozó részletes szabályokat, diáksport-egyesületek és a nevelési-oktatási intézmények kapcsolatát, az óvodaszék, iskolaszék, kollégiumi szék, szülői szervezet, intézményi tanács működésének részletes szabályait, a köznevelési intézmények ügyintézésének, iratkezelésének általános szabályait, valamint a tanügyi nyilvántartásokat, az adatkezelés rendjét, a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatokat, továbbá a balesetek kivizsgálásával, nyilvántartásával és jelentésével összefüggő tevékenységet,

b) az ágazati minőségpolitikai feladatok ellátásának, az országos mérési feladatok szervezésének, a tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérésével kapcsolatos feladatokat, a teljesítmény értékelésének rendjét és elveit,

c) a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve, a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve, a Két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelve, a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve, a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, a Kollégiumi nevelés országos alapprogramja, a kerettantervek, továbbá az Alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja kiadását és bevezetését,

d) a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésével és oktatásával, továbbá a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekekkel kapcsolatos szakértői vélemény elkészítésével összefüggő eljárást, a szakértői bizottság működését, az országos és más szakértői és rehabilitációs tevékenységet, az utazó gyógypedagógusi hálózat megszervezésének és működtetésének részletes szabályait,

e) az óvodai nevelésben való kötelező részvétel, a tankötelezettség, a fejlesztő nevelés, fejlesztő nevelés-oktatás teljesítésével kapcsolatos feladatokat, a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos egyes kérdéseket és – az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a tanulókat megillető juttatásokat, kedvezményeket,

f) az egységes óvoda-bölcsőde létesítésének feltételeit, a létesítés és működés, a nevelésben való közreműködés szakmai szabályait és a harmadik életévüket be nem töltött gyermekek felvételének feltételeit,

g) az egyházi és magánintézmény működése megkezdéséhez szükséges engedély kiadásának részletes szabályait és az azzal kapcsolatos mellékleteket, a pedagógiai szakszolgálatok és a pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátásában való közreműködés feltételeit,

h) az iskolai felvételi eljárás rendjét, az iskolai vizsgáztatás rendjét, a pedagógiai szakszolgálat megszervezését, a pedagógiai szakszolgálat igénybevételének rendjét, a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működését; a nevelési-oktatási intézmények részvételét és feladatait a pedagógiai szakszolgálatok ellátásában, az érintett gyermekek, tanulók nevelésében és oktatásában, a szakvélemény elkészítését, az ellenőrzés rendjét, a pedagógiai szakszolgálattal kapcsolatos jegyzői eljárás indításával összefüggő kérdéseket, az eljárás indítására jogosultak körét, azokat a feltételeket, amikor a pedagógiai szakszolgálat igénybevételéért ellenszolgáltatás kérhető, a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmények és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekben történő foglalkoztatáshoz és a vezetői megbízáshoz szükséges képesítési követelményeket, a kormányhivatal egyházi és magánintézmények engedélyezési eljárásával összefüggő, valamint a törvényességi ellenőrzésükkel kapcsolatos szakmai szabályokat, az egyes szolgáltatásokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit, továbbá a vizsgáztatással, a szakértői és más szolgáltató tevékenységgel kapcsolatos díjazás megállapításának kérdéseit,

i) az érettségi vizsga kivételével a vizsgák rendjét, továbbá az érettségi vizsga vizsgakövetelményeinek kiadását,

j) a tankönyvvé nyilvánítás feltételeit és rendjét, valamint eljárását, a tankönyvjegyzék elkészítését és kiadását, a tankönyvjegyzékre való felkerülés feltételeit és eljárását, a tankönyvjegyzékre kerüléssel kapcsolatos árkorlátot, a tankönyvjegyzékből való törlés rendjét és eljárását, a tankönyvtámogatás rendjét, a nem üzletszerű tankönyvforgalmazást, a kötelező eszköz- és felszerelési jegyzék kiadását, a kerettantervek, nevelési-oktatási program jóváhagyásának rendjét, valamint az e pontban felsorolt eljárásokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit,

k) az oktatási jogok biztosa hivatalának feladatait és működésének szabályait,

l) a 82. § szerinti köznevelési szakértői és érettségi vizsgaelnöki tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a köznevelési szakértői tevékenység 82. § (1) bekezdés a) pontja szerinti bejelentésének, illetve a 82. § (1) bekezdés b) pontja szerinti engedély kiadásának, valamint az Országos szakértői névjegyzékbe, az Országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzékbe történő felvétel részletes eljárási szabályait és a köznevelési szakértői, az érettségi vizsgaelnöki tevékenység folytatásának szakmai feltételeit, a köznevelési szakértők és a vizsgaelnökök továbbképzését és a továbbképzési kötelezettség elmulasztásának következményeit, valamint az Országos szakértői névjegyzék és az Országos érettségi vizsgaelnöki névjegyzék személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát és a névjegyzékek vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, az e pontban felsorolt eljárásokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit,

m) a közneveléssel összefüggő feladatok ellátását szolgáló képzéseket,

n) az országos szaktanácsadói tevékenység keretében megszervezésre kerülő, nem tantárgyhoz, nem szakterülethez kötődő szaktanácsadói feladatokat, azok megszervezését, valamint az országos szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó további szakmai követelményeket, a nem tantárgyhoz, nem szakterülethez kötődő országos szakmai szolgáltatások körét, területeit, megszervezését, az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatásban való részvétel feltételeit, az állami köznevelési közfeladat-ellátás keretében pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat nyújtó intézmény kijelölését,

o) azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a kereset-kiegészítést meg kell állapítani, valamint a kereset-kiegészítés legkisebb összegét,

p) a köznevelési intézményekben lefolytatható ellenőrzések részletes szabályait, a hivatal által szervezett országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés működési rendjét, lebonyolításának szabályait, az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben részt vevő szakértők tevékenysége folytatásának szakmai feltételeit,

q) az alkotói szabadság igénybevételének részletes szabályait,

r) a tanév, ezen belül a tanítási év rendjét, a tanév szervezésével kapcsolatos feladatokat, így különösen a tanév kezdő és befejező napját, azt az időszakot, amelynek keretében az iskolai nevelés és oktatás folyik, a tanítási szünetek szervezésének időszakát és időtartamát, a felvételi kérelmek elbírálásának, az érettségi vizsga és a szakmai vizsga időszakát,

s) az országos tanulmányi verseny szabályzatát,

t) a Köznevelési Hídprogramban folytatott képzéshez szükséges nevelési-oktatási programokat, a Köznevelési Hídprogramba történő bekapcsolódás részletes szabályait

rendeletben állapítsa meg.

(2) Az oktatásért felelős miniszter az (1) bekezdésben meghatározott jogkörét

a) a szakképzés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszterrel,

b) az (1) bekezdés h), j) és l) pontja szerinti egyes szolgáltatásokkal összefüggő igazgatási szolgáltatási díj tekintetében az adópolitikáért felelős miniszterrel

egyetértésben gyakorolja.

(3) Felhatalmazást kap

a) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a Magyar Honvédség, valamint a rendvédelmi szerv irányításáért felelős miniszter, hogy a rendvédelmi szerv működésének sajátosságaira tekintettel – az oktatásért felelős miniszter egyetértésével – a tanulók jogaira és kötelességeire, a pedagógusok végzettségére és szakképzettségére, jogaira és kötelességeire, az intézményvezető megbízására vonatkozó eltérő rendelkezéseket, a tanulói jogviszony létesítéséhez szükséges egészségügyi követelményeket, pályaalkalmassági követelményeket, valamint ezek megállapításának rendjét, a fenntartói irányítási jog ellátásával való megbízást,

b) az egészségügyért felelős miniszter, hogy az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezését, ennek keretében különösen az óvodába járó gyermek, valamint a tankötelezettség végéig az általános iskolába, középfokú iskolába járó tanuló évenkénti legalább egyszeri fogászati, szemészeti és általános szűrővizsgálaton való részvételének részletes szabályait

rendeletben állapítsa meg.

(4) Felhatalmazás kap a Kormány, hogy

a) az Óvodai nevelés országos alapprogramjának bevezetését és kiadását,

b) a Nemzeti alaptanterv bevezetését és kiadását,

c) az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának bevezetését és kiadását,

d) a diákigazolvány kiadásával és használatával kapcsolatos kérdéseket,

e) a pedagógusok fővárosi, megyei állandó helyettesítési rendszerének létrehozását és működtetését,

f) a pedagógus-szakvizsga bevezetését, a pedagógus-továbbképzés rendszerét, a továbbképzésben résztvevők juttatásait, kedvezményeit; a pedagógus-továbbképzés programjának, az érettségi vizsga vizsgatárgyai jóváhagyási eljárásának részletes szabályait, a pedagógus-továbbképzési programok akkreditációjának feltételeit és eljárási rendjét, az akkreditált továbbképzés indításával összefüggő adatszolgáltatás szabályait, továbbá a továbbképzések nyilvántartásának rendjét, a továbbképzés minőségbiztosításának, ellenőrzésének rendjét, az ellenőrzés során feltárt hiányosságok, a minőségbiztosítás követelményeinek megszegése esetén alkalmazható jogkövetkezményeket, az e bekezdésben meghatározott eljárásokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj megállapításának rendjét, mértékét, a megállapított összeg befizetésének szabályait, a befolyt összeg felhasználásának kérdéseit,

g) a pedagógusok előmeneteli rendszerét, az egyes fokozatokba történő besoroláshoz szükséges követelményeket, a minősítő vizsgát és a minősítési eljárást lefolytató bizottság működését, a szakmai kritériumokra vonatkozó részletes rendelkezéseket, a minősítő vizsga és a minősítési eljárások során adható minősítések feltételeit, a minősítésekhez kapcsolódó fokozatokhoz és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt, valamint az ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel a 8. mellékletben meghatározott keretek között az illetménypótlék és a kereset-kiegészítés, a jutalom megállapításának részletes szabályait, a megismételt minősítő vizsga és minősítési eljárások költségét, valamint az ezért kérhető díj mértékét, befizetésének szabályait, a nevelési-oktatási intézményekben elrendelhető rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és készenlét elrendelésének feltételeit, az ügyelet és az ügyelet alatt elrendelt munkavégzés díjazását is magában foglaló átalánydíjazás megállapításának szabályait és mértékét, a nevelés-oktatást előkészítő, nevelés-oktatással összefüggő egyéb feladatok körét, az eseti helyettesítésnek minősülő helyettesítést, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók szülei iskolai végzettséggel összefüggő önkéntes nyilatkozatának kérdéseit, valamint az igazgatótanács munkáltatói jogosítványait,

h) a köznevelés információs rendszerének létrehozását, működtetését, az információs rendszer részére történő adatszolgáltatás rendjét,

i) a pedagógusigazolvány igénybevételének feltételeit, az igazolvány kiadásának és kezelésének szabályait,

j) az egyházi és magánintézményeket megillető – a költségvetésről szóló törvényben meghatározott – állami hozzájárulások megállapításának, folyósításának, elszámolásának rendjét, az igényléssel, elszámolással, felhasználással összefüggő adatszolgáltatást, továbbá az ellenőrzés rendjét, valamint az egyházi és a nemzetiségi önkormányzati fenntartót megillető kiegészítő támogatás igénylésének, a jogosultat megillető kiegészítő támogatás megállapításának rendjét, a bármely jogcímen megállapításra kerülő kiegészítő támogatás igényléséhez szükséges adatszolgáltatást és a kiegészítő támogatás folyósításának, elszámolásának rendjét, az igényléssel, elszámolással, felhasználással összefüggő ellenőrzés rendjét, a kiegészítő támogatás megállapításához szükséges kormányhivatal általi, társulási tanács elnöki adatszolgáltatást,

k) az oktatásért felelős miniszter egyes feladat- és hatásköreit ellátó központi hivatal és az által ellátott feladat- és hatáskörök kijelölését,

l) a kormányhivatal köznevelési feladatköre ellátásával kapcsolatos illetékességi szabályokat,

m) az érettségiben részt vevő pedagógusok díjazásával kapcsolatos kérdéseket, az érettségi vizsgán való részvétellel összefüggő – a hivatal által megállapítható – vizsgadíj megállapításának elveit, a diákigazolvány, a pedagógusigazolvány kiállításával összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának, befizetésének és felhasználásának kérdéseit, a köznevelés információs rendszerével összefüggő igazgatási szolgáltatási díj megállapításának és befizetésének rendjét, a befolyt összeg felhasználásának rendjét, a pedagógusigazolvány igénylésével kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj megállapításának és beszedésének, befizetésének rendjét, valamint a befolyt összeg felhasználásának rendjét, a pedagógus-továbbképzéssel kapcsolatos akkreditációs eljárással összefüggő igazgatási szolgáltatási díj, egyes szolgáltató tevékenységgel összefüggő díjazás megállapításának rendjét, a befolyt összeg felhasználását, illetőleg a befizetés rendjét, a pedagógus-ösztöndíj alapítását,

n) az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szerv kijelölését, a települési önkormányzati fenntartású köznevelési intézmények fenntartói joga állam általi átvételének, az állami fenntartással összefüggő adatváltozások KIR-ben történő átvezetésének részletes szabályait,

o) az állami fenntartású intézmény működtetésének átvétele céljából a települési önkormányzattal köthető köznevelési szerződés megkötéséhez szükséges, a települési önkormányzat anyagi helyzetének vizsgálatára vonatkozó részletes szabályokat, a települési önkormányzat által köznevelési szerződés alapján működtetett intézmény működésének tárgyi, szakmai feltételeiben bekövetkező változás vizsgálatának részletes szabályait,

p) a térítésmentes, a térítési díj, valamint tandíj ellenében igénybe vehető szolgáltatások körét,

q) az e törvényben foglalt bírságok kiszabására jogosult hatóság vagy hatóságok kijelölését, a közigazgatási bírsággal sújtandó jogszabálysértések esetén kiszabható bírságok összegét, a bírság kiszabásának részletes szabályait, valamint a beszedett bírság felhasználását,

r) a bizonyítvánnyal tanúsított végzettség, szakképzettség Magyar Képesítési Keretrendszer szerinti besorolási rendjét

rendeletben állapítsa meg.

(5) A (4) bekezdés a)–c) és f) pontjában meghatározott kormányrendeleteknek a Kormány részére történő benyújtásához – a nemzetiséghez tartozók óvodai nevelését, iskolai nevelését, oktatását érintő kérdésekben – be kell szerezni az országos nemzetiségi önkormányzatok véleményét.

53. Hatályba léptető rendelkezések

95. § (1) Ez a törvény – a (2)–(5) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) A 18. §, a 45. § (2) és (4) bekezdés, az 50. § (7) bekezdés, a 74–76. §, 95. § (7) bekezdés 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 4. § 12. pont b) alpont, a 8. § (3) bekezdés, a 13. § (4) bekezdés b) pontja, a 14. §-a, a 25. § (7) bekezdés, a 27. § (1)–(10) bekezdés, 27. § (12)–(13) bekezdés, 28–29. §, a 35. §, a 46. § (1) bekezdés a) pont, a 46. § (5) bekezdés, az 55. § (1) bekezdés, a 61. § (3) és (5) bekezdés, a 62. § (3) és (5)–(14) bekezdés, a 64–65. §, a 69. § (5)–(6) bekezdés, a 88. § (4)–(5) bekezdés, a 89. § (1)–(2) bekezdés, 95. § (8) bekezdés, az 1. melléklet, a 2. melléklet, a 4. melléklet, az 5. melléklet, a 6. melléklet, a 7. melléklet, a 8. melléklet 2013. szeptember 1-jén lép hatályba.

(4) A 8. § (2) bekezdés, az 53. § (1) bekezdés, 95. § (9) bekezdés 2014. szeptember 1-jén lép hatályba.

(5) A 6. § (2) bekezdés e) pont „szakközépiskolában a szakközépiskola ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgy” szövegrésze 2016. január 1-jén lép hatályba.

(6) Hatályát veszti a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 1–3. §-a, 4. § (1)–(3) bekezdése, 4. § (5)–(7) bekezdése, 4/A–5. §-a, 6. § (1) és (3)–(6) bekezdése, 7–11. §-a, 12. § (1) bekezdés b)–h) pontja, (2)–(6) bekezdése, 13–14. §-a, 15. § (1)–(2) és (5)–(6) bekezdése, 16. § (2)–(3) és (5)–(7) bekezdése, 17. §-a, 18–23. §-a, 24. § (1) bekezdése, 25–26. §-a, 27. § (1)–(7) bekezdése, 27. § (9)–(13) bekezdése, 28–33. §, 36–38. §-a, 39. § (1)–(2) és (4) bekezdése, 40–51. §-a, 52. § (15)–(16) bekezdése, 54–65. §-a, 66. § (1)–(8) bekezdése és (10)–(11) bekezdése, 67–68. §-a, 69. § (3)–(5) bekezdése, 70–73. §-a, 75–84. §-a, 92–93. §-a, 94. § (1)–(2) bekezdése, 94. § (3) bekezdés a)–e), g)–k) pontja, m)–p) pontjai, 94. § (4)–(7) bekezdése, 95–117. §, 118. § (1)–(2) bekezdése és (7)–(11) bekezdése, 119–120. §-a, 121. § (1) bekezdés 1–13. pontja, 15–46. pontja, (2)–(10) bekezdése, 122. § (2)–(15) bekezdése, 122/A–127. §-a, 128. § (1)–(7), (9)–(23), 129–133. §-a és 2. számú melléklete.

(7) Hatályát veszti a Kt. 6. § (2) bekezdése, 24. § (5) bekezdése, 34–35. §-a, 66. § (9) bekezdése, 85–91. §-a, 94. § (3) bekezdés f) pontja.

(8) Hatályát veszti a Kt. 4. § (4) bekezdése, 12. § (1) bekezdés a) pontja, 16. § (1) és (4) bekezdése, 17/A. §-a, 24. § (4) bekezdése, 27. § (8) bekezdése és (14)–(15) bekezdése, 39. § (3) bekezdése, 52. § (1)–(14) bekezdése és (17)–(18) bekezdése, 53. §-a, 69. § (2) bekezdése, 94. § (3) bekezdés l) pontja, 118. § (3)–(4) bekezdése, (6) bekezdése és (12)–(14) bekezdése, 121. § (1) bekezdés 14. pontja 122. § (1) bekezdése, 128. § (8) bekezdése, 1. számú melléklete, 3. számú melléklete.

(9) Hatályát veszti a Kt. 24. § (3) bekezdése, 69. § (1) bekezdése, 74. §-a.

54. Átmeneti és vegyes rendelkezések

96. § (1) E törvénynek a köznevelési intézmények működésére, a pedagógusok alkalmazására és foglalkoztatására, kötelezettségeire és jogaira, juttatásaira és kedvezményeire vonatkozó rendelkezéseit a gyermekgyógyüdülőkben, az egészségügyi és rehabilitációs intézményekben, gyermekotthonokban, a büntetés-végrehajtási intézményekben folytatott nevelő-oktató munka esetén is alkalmazni kell. Ezekben az intézményekben a nevelés-oktatás a körülményekhez igazodó pedagógiai program szerint folyhat, és a tanév rendjére vonatkozó előírásoktól el lehet térni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti intézményekben folyó nevelő-oktató munka során – a nevelő-oktató munka pedagógiai szakaszait, követelményrendszerét, az állami vizsgák rendszerét meghatározó rendelkezések kivételével – e törvény rendelkezéseitől el lehet térni.

(3) A működés megkezdéséhez szükséges engedély kiadására vonatkozó eljárásban, a nevelési-oktatási programok akkreditálásával, a tankönyvek jóváhagyásával, a kerettanterv jóváhagyásával összefüggő eljárásokban, a pedagógus-továbbképzési programokkal összefüggő eljárásokban, valamint a törvényességi és hatósági ellenőrzések során az ügyintézési határidő két hónap.

(4) Köznevelési intézmény tekintetében felügyeleti szerven a fenntartót, felügyeleten a fenntartói jogok és kötelességek gyakorlását, szakmai és gazdasági felügyeleten a szakmai és gazdasági ellenőrzést, nevelési-oktatási intézménynél az illetékességi és működési körön a működési (felvételi) körzetet kell érteni.

(5) Ahol jogszabály valamely kedvezményre, juttatásra való jogosultságot tanulói jogviszony fennállásához köti, tanulói jogviszony alatt a fejlesztő nevelés-oktatást is érteni kell.

(6) A tanulók tankönyvellátását szolgáló központi költségvetési támogatás terhére a készségfejlesztő speciális szakiskolai nevelés-oktatáshoz és a fejlesztő iskolai oktatáshoz a szakmai munkaközösség és az iskolai szülői szervezet egyetértésével a pedagógiai programban foglaltak megvalósítását szolgáló, a tankönyvjegyzékben nem szereplő könyvek, munkafüzetek, feladatlapok, digitális ismerethordozók is beszerezhetők tankönyv helyett, ha az iskolában a nevelő és oktató munkához részben vagy egészben nem alkalmaznak tankönyvet.

(7) Ahol jogszabály az óvodai nevelésben részt vevő, a tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban álló fogyatékos gyermek részére kedvezményt, juttatást, jogosultságot, kötelezettséget állapít meg, a fogyatékos gyermek, tanuló fogalom alatt a sajátos nevelési igényű gyermeket, tanulót kell érteni.

97. § (1) Azok a tanulók, akik tanulmányaikat az iskolai nevelés-oktatás kilencedik évfolyamán a 2011/2012. tanévben vagy azt megelőzően kezdték meg, tankötelezettségük azon tanítási év végéig tart, amelyben a tizennyolcadik életévüket betöltik. Azon sajátos nevelési igényű tanulók tankötelezettsége, akik esetében a szakértői és rehabilitációs bizottság e törvény hatálybalépése előtt a tankötelezettség huszadik életévükig történő meghosszabbításáról döntött, annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a huszadik életévüket betöltik.

(2) Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a 2016. január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni.

(3) E törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő 58. § szerinti fegyelmi eljárásokat a Kt. vonatkozó rendelkezései alapján kell befejezni.

(4) E törvény hatálybalépését követően a nem állami fenntartó négy hónapon belül felülvizsgálja az e törvény rendelkezéseinek megfelelően az e törvény szerinti köznevelési intézmény alapító okiratát, és megküldi a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnek vagy a kormányhivatalnak.

(5) A fejlesztő nevelés, nevelés-oktatás 15. § (2) bekezdés szerinti ellátása 2014. szeptember 1-jétől kötelező. Eddig az időpontig az érintett tanulók részére a fejlesztő iskolai oktatás a Kt. szabályai szerint is megszervezhető.

(6) A 27. § (11) bekezdés szerinti mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik, kilencedik évfolyamán 2012. szeptember 1-jétől kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni. A többi évfolyamon a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti mindennapos testmozgást kell kifutó rendszerben megszervezni.

(7) A 35. § (1) bekezdés szerinti erkölcstan órát vagy az ehelyett választható az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan órát az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik évfolyamán 2013. szeptember 1-jétől kezdődően felmenő rendszerben kell megszervezni. A többi évfolyamon a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti fakultatív hit- és erkölcstanra vonatkozó rendelkezéseket kell kifutó rendszerben alkalmazni.

(8) A kormányhivatal a köznevelés-fejlesztési tervet első alkalommal 2013. március 1-jéig készíti el.

(9) Az állam mint fenntartó, a fenntartói jogot gyakorló kormányhivatal, valamint az állami feladatellátásban közreműködő természetes vagy jogi személy megjelölését a KIR-ben 2013. március 2-áig át kell vezetni.

(10) Az e törvény hatálybalépésekor működő pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézmények 2013. szeptember 1-jétől feladatukat az oktatásért felelős miniszter szakmai irányításával láthatják el.

(11) E törvény hatálybalépése és 2012. december 31-e között a települési önkormányzati fenntartású köznevelési intézmény vezetőjének megbízására, valamint a megbízás visszavonására vonatkozó jogot a fenntartó gyakorolja.

(12) Az e törvény hatálybalépésekor már működő hat vagy nyolc évfolyamos gimnáziumnak a külön jogszabályban meghatározott emelt szintű követelményeknek a 2016/2017. tanév végéig kell megfelelniük.

(13) Az e törvény hatálybalépésekor működő nyelvi előkészítő évfolyamon, továbbá – a nemzetiségi nevelés-oktatás kivételével – a két tanítási nyelvű nevelés-oktatásban a 2014/2015. tanév végéig teljesíteni kell a külön jogszabályban meghatározott feltételeket. A külön jogszabályban meghatározott feltételeket nem teljesítő intézményekben a nyelvi előkészítő évfolyam vagy a két tanítási nyelven folyó oktatás felmenő rendszerben megszűnik.

(14) Az iskola 2012. december 31-ig felülvizsgálja a pedagógiai programját, annak érdekében, hogy a kerettantervről szóló jogszabály, valamint e törvény rendelkezéseinek megfeleljen.

(15) A tíznél több szakmai munkaközösséggel működő nevelési-oktatási intézmény 2012. december 31-ig felülvizsgálja és módosítja az SZMSZ-ét annak érdekében, hogy megfeleljen a 71. § (1) bekezdésében foglaltaknak.

(16) Az a pedagógus, aki e törvény hatálybalépésekor az ötvenkettedik életévét betöltötte, pedagógus-továbbképzésben történő részvételre nem kötelezhető.

(17) A 2012/2013. tanítási év végéig fejlesztőpedagógus-munkakörben foglalkoztatható az is, aki pedagógus-továbbképzés keretében elsajátította a szükséges ismereteket.

(18) A 4. melléklet szerinti osztály-, csoportlétszámokat első alkalommal a 2013/2014. tanévtől felmenő rendszerben kell alkalmazni.

(19) A nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak első minősítésére vagy minősítő vizsgájára 2013. szeptember 1. és 2018. június 30. között kerül sor.

(20) A nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatott, aki 2013. szeptember 1-jén már legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, első minősítéséig a Pedagógus I. fokozatba és a szakmai gyakorlata szerinti kategóriába, aki két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkezik, Gyakornok fokozatba kerül besorolásra. A pedagógiai szakszolgálat keretében pedagógus-munkakörben foglalkoztatott, aki 2013. szeptember 1-jén már legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik 2015. szeptember 1-től első minősítéséig a Pedagógus I. fokozatba és a szakmai gyakorlata szerinti kategóriába, aki két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkezik, Gyakornok fokozatba kerül besorolásra.

(21) Nem vonatkozik a minősítési kötelezettség arra a nevelési-oktatási intézményben foglalkoztatott pedagógusra, aki 2013. szeptember 1-től, és arra a pedagógiai szakszolgálat keretében pedagógus-munkakörben foglalkoztatottra, aki 2015. szeptember 1-től számított tizedik tanév végéig eléri a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt.

(22) A 46. § (5) bekezdés szerinti térítésmentes tankönyvellátást első alkalommal a 2013/2014. tanévben az első évfolyamra beiratkozott tanulók számára, ezt követően felmenő rendszerben kell biztosítani.

98. § (1) Egyéb foglalkozást a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazott tarthat.

(2) Középiskolában a művészetek és a technika-gyakorlati foglalkozás tantárgyakat főiskolai végzettséggel és a tantárgynak megfelelő tanári szakképzettséggel rendelkező pedagógus is taníthatja.

(3) Az óvodapedagógus-munkakör betölthető konduktor-óvodapedagógusi, a tanítói munkakör pedig felsőfokú végzettséggel és konduktor-tanítói szakképzettséggel is. Egyéb foglalkozás tartására alkalmazható az is, aki konduktor-tanítói végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(4) Az emelt szintű oktatás kivételével az iskolai nevelés-oktatás ötödik évfolyamán az adott tantárgy oktatására és pedagógus-munkakör betöltésére jogosít a szakkollégium elvégzését igazoló tanítói végzettség és szakképzettség.

(5) Idegen nyelv oktatására – minden iskolatípusban – alkalmazható az is, aki főiskolai szintű nyelvtanári vagy idegen nyelv- és irodalom szakos tanári felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik.

(6) Az általános iskola ötödik-nyolcadik évfolyamán az erkölcstan tantárgy tanítására az alkalmazható, aki a tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, vagy az iskolai nevelés oktatás ötödik-nyolcadik évfolyamán pedagógus-munkakör betöltésére jogosító végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik, továbbá legalább hatvan órás pedagógus továbbképzés vagy szakirányú továbbképzés keretében elsajátította az erkölcstan oktatásához szükséges elméleti és módszertani ismereteket.

(7) Iskolai, kollégiumi könyvtárostanárnak (tanítónak) alkalmazható az is, aki a 3. mellékletében foglaltak szerint az iskolában, kollégiumban pedagógus-munkakör betöltésére jogosító tanítói vagy tanári végzettséggel és szakképzettséggel, továbbá iskolarendszeren kívüli oktatásban szerzett felsőfokú könyvtárosi szakképesítéssel rendelkezik.

(8) Az alkalmazáskor és a vezetői megbízáskor

a) a végzettség szintjének megfelelő tanári szakképzettségnek kell elfogadni a képzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel igazolt szakképzettséget, ha a felsőfokú iskolai tanulmányok keretében el kellett sajátítani a tantárgy oktatásának módszertanát; a feltételek meglétéről az oklevelet kiállító felsőoktatási intézmény igazolása vagy a leckekönyv alapján a munkáltató dönt;

b) főiskolai szintű iskolai végzettségnek és pedagógus szakképzettségnek kell elfogadni az óvónőképző intézetben, tanítóképző intézetben, szaktanár képzőben, az állami zenekonzervatóriumban szerzett pedagógus szakképzettséget;

c) pedagógus-munkakör betöltésére jogosító oklevélnek kell elfogadni a pedagógia szakos előadói, a nevelőtanári, konduktor-óvodapedagógusi és konduktor-tanítói szakképzettséget tanúsító felsőfokú iskolai oklevelet;

d) egyetemi végzettségnek és szakképzettségnek kell elfogadni a Magyar Testnevelési Főiskola által az 1975. évi 16. törvényerejű rendelet hatálybalépése előtt kiadott testnevelő-tanári szakképzettséget.

(9) Gyakorlati oktató munkakörben történő alkalmazáskor a képzés szakirányának megfelelő főiskolai végzettségnek kell elfogadni a – képzésről rendelkező jogszabály szerint – felsőfokú végzettséget tanúsító műszaki oktatói, technikus tanári, szakoktatói oklevelet, bizonyítványt. A felsőfokú végzettséget nem tanúsító, tanfolyami képzésben szerzett műszaki szakoktatói (oktatói) bizonyítványt az alkalmazáskor a képzés szakirányának megfelelő középfokú szakképesítésnek kell elfogadni.

(10) Ha nincs a képzés szakirányának megfelelő hazai felsőfokú képzés, szakiskolában – az elméletigényes szakmai gyakorlat kivételével – alkalmazható határozatlan időre az is, továbbá köznevelési szakértői tevékenységet végezhet, aki középiskolai végzettséggel és mestervizsgával rendelkezik; továbbá a népzenész- és a szórakoztatózenész-képzésben az, aki emelt szintű szakképesítéssel rendelkezik.

99. § (1) A Gépírás- és Gyorsírástanítókat Vizsgáztató Országos Bizottság által kiállított gépírás és gyorsírás tanítására jogosító bizonyítvány gép- és gyorsírás oktatására, e körben pedagógus-munkakör betöltésére jogosító felsőfokú szakképesítés.

(2) Az artistaképzésben gyakorlati képzésre alkalmazható határozatlan időre az is, aki érettségivel és a művészi pályán szerzett legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkezik.

(3) Ha nincs a képzés szakirányának megfelelő hazai felsőfokú pedagógusképzés vagy megfelelő végzettségű és szakképzettségű pedagógussal nem tudják ellátni a feladatot, a nemzetiségi óvodai nevelésben, iskolai nevelés-oktatásban, kollégiumi nevelésben pedagógus-munkakört tölthet be, továbbá vezetői megbízást kaphat az is, aki az e törvény 3. mellékletében foglaltak vagy az átmeneti, továbbá a kivételi szabályok szerint pedagógus-munkakört tölthet be az óvodában, iskolában, kollégiumban, valamint az adott nyelvből legalább középfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik.

(4) A nemzetiségi szakképzésben gyakorlati ismeretek oktatására pedagógus-munkakört tölthet be az is, aki a képzés szakirányának megfelelő – a képzésről rendelkező jogszabály szerint – felsőfokú végzettséget tanúsító műszaki oktatói, technikus tanári, szakoktatói oklevéllel, bizonyítvánnyal vagy felsőfokú végzettséget nem tanúsító, tanfolyami képzésben szerzett műszaki szakoktatói (oktatói) bizonyítvánnyal vagy a Gépírás- és Gyorsírástanítókat Vizsgáztató Országos Bizottság által kiállított gépírás és gyorsírás tanítására jogosító bizonyítvánnyal és legalább középfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik.

(5) A nemzetiségi nyelv oktatására a bolgár, a cigány (romani vagy beás), a görög, a lengyel, az örmény, a ruszin, az ukrán nyelv oktatása esetében alkalmazható az is, aki pedagógus szakképzettséggel és az adott nyelvből felsőfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal rendelkezik.

(6) Az e törvényben foglaltaktól eltérően pedagógus-munkakörben továbbra is foglalkoztatható és újonnan alkalmazható

a) technika-gyakorlati foglalkozás tantárgy oktatására, aki a tantárgynak megfelelő felsőfokú végzettséggel vagy felsőfokú szakoktatói vagy műszaki oktatói végzettséggel és szakképzettséggel,

b) óvodapedagógus-munkakörben, aki óvónői szakközépiskolában szerzett érettségi-képesítő bizonyítvánnyal

rendelkezik, abban az esetben, ha a bizonyítvány, oklevél megszerzése óta 1996. szeptember 1. napjáig az adott pedagógus-munkakörben legalább hét év szakmai gyakorlatot szerzett.

(7) Az e törvényben foglaltaktól eltérően pedagógus-munkakörben továbbra is foglalkoztatható

a) gyógypedagógus-munkakörben, aki óvónői, tanítói, tanári oklevéllel,

b) kollégiumban, aki felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel

rendelkezik, abban az esetben, ha a bizonyítvány, oklevél megszerzése óta 1996. szeptember 1. napjáig az adott pedagógus-munkakörben legalább hét év szakmai gyakorlatot szerzett.

(8) Az iskolai rendszerű szakképzésben szakmai tárgyat oktatók végzettségére, alkalmazási feltételeire, a pedagógusok előmeneteli rendszerébe való bekapcsolódására vonatkozó eltérő rendelkezéseket a szakképzésről szóló törvény állapítja meg.

(9) Az e törvényben foglaltaktól eltérően pedagógus-munkakörben továbbra is foglalkoztatható és újonnan alkalmazható, aki a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény vagy a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény alapján vagy az azt megelőző felsőoktatási képzési rendszerben szerzett, az e törvény 3. mellékletében az adott pedagógus-munkakör betöltéséhez előírt szakképzettségnek megfeleltethető vagy a szakiránynak megfelelő felsőfokú végzettséggel és pedagógus szakképzettséggel rendelkezik.

(10) Ha a pedagógus szakképzettsége e törvényben meghatározott képesítésnek nem felel meg, és e törvény hatálybalépésekor a pedagógusnak

a) a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges korhatárig tíz évnél kevesebb ideje van, legfeljebb a nyugdíjkorhatár eléréséig változatlan munkakörben tovább foglalkoztatható;

b) a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges korhatárig tíz évnél több ideje van, e törvény hatálybalépésének napjától számított öt év után csak akkor foglalkoztatható tovább pedagógus-munkakörben, ha tanulmányait a felsőfokú pedagógus-szakképzettséget nyújtó oktatásban megkezdte.

(11) A Kt. alapján létrehozott Országos Köznevelési Tanács, valamint tagjainak megbízatása e törvény hatályba lépésével egyidejűleg megszűnik.

55. Az Európai Unió jogának való megfelelés

100. § Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés b) pont és 21. cikk,

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk,

c) a Tanács 2003/9/EK irányelve (2003. január 27.) a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról, 10. cikk (1)–(2) bekezdés.

1. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

A nevelési-oktatási intézményekben alkalmazott vezetők kötelező létszáma

A B C
1 Magasabb vezetői, vezetői megbízás Feltétel Létszám
2 intézményvezető intézményenként 1
3 tagintézmény-vezető tagintézményenként 1
4 intézményegység-vezető szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységenként 1
5 intézményvezető-helyettes 50 gyermek/tanuló létszám alatt
6 intézményvezető-helyettes 51–200 gyermek/tanuló 1
7 intézményvezető-helyettes 201–500 gyermek/tanuló 2
8 intézményvezető-helyettes 500-nál több gyermek/tanuló esetén 3
9 tagintézmény-, intézményegységvezető-helyettes intézményegységenként, tagintézményenként 200 gyermek/tanuló létszám alatt
10 tagintézmény-, intézményegységvezető-helyettes intézményegységenként, tagintézményenként 201–500 gyermek/tanuló 1
11 tagintézmény-, intézményegységvezető-helyettes intézményegységenként, tagintézményenként 500-nál több gyermek/tanuló esetén 2

2. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

A nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak finanszírozott létszáma

A B C
1 Munkakör Feltétel Létszám
2 óvodatitkár, iskolatitkár, kollégiumi titkár intézményenként, ahol a gyermekek, tanulók létszáma eléri a 100 főt: továbbá
450 gyermekenként, tanulónként,
kollégiumi titkár önálló kollégiumonként,
valamint a székhelyen kívül működő kollégiumi
intézményegységenként
1
3 dajka óvodában csoportonként 1
4 gondozónő és takarító óvodában intézményenként:
továbbá telephelyenként,
ahol legalább 3 óvodai
csoport működik
1
5 laboráns a köznevelés ötödik évfolyamától 250 tanulónként 1
6 pedagógiai asszisztens óvodában 3 óvodai csoportonként 1
7 pedagógiai asszisztens iskolában 100 tanulónként 1
8 iskolapszichológus, óvodapszichológus 1–500 gyermek, tanuló között 0,5
9 iskolapszichológus, óvodapszichológus 500 gyermek, tanuló felett 1
10 könyvtáros vagy könyvtárostanár/tanító 1–100 tanuló között 0,5
11 könyvtáros vagy könyvtárostanár/tanító 101–500 tanuló között 1
12 könyvtáros vagy könyvtárostanár/tanító 500 tanuló felett 2
13 szakoktató szakmától függően
14 szakorvos kizárólag sajátos
nevelési igényű gyermekeket,
tanulókat nevelő intézményben
250 gyermekenként/tanulónként 1
15 gyermek- és ifjúságvédelmi
felügyelő vagy gyógypedagógiai
asszisztens
fenntartó döntésétől függ
16 szabadidő-szervező fenntartó döntésétől függ
17 pszichopedagógus fenntartó döntésétől függ
18 műszaki vezető szakképző iskolában
legalább 120 munkahelyes
tanműhely, tangazdaság
esetén, vagy ha a
tanműhely, tangazdaság
délelőtt és délután is
üzemel
1
19 szakmacsoportos képzésben vezető szakterületenként 1
20 ápoló kizárólagosan fogyatékosokat ellátó diákotthonban 24 órás ellátásra 1
21 ápoló kollégiumban, diákotthonban 1–50 tanulóig 0,5
22 ápoló kollégiumban, diákotthonban 51–500 tanuló között 1
23 ápoló kollégiumban, diákotthonban 500 tanuló felett 2
24 ápoló kizárólagosan sajátos
nevelési igényűeket ellátó
diákotthonban
1–50 tanuló között 0,5
25 ápoló kizárólagosan sajátos
nevelési igényűeket ellátó
diákotthonban
51–500 tanuló között 1
26 ápoló kizárólagosan sajátos
nevelési igényűeket ellátó
diákotthonban
500 tanuló felett 2
27 hangszerkarbantartó zeneművészeti ágban
alapfokú művészeti iskola
1–200 tanuló között
0,5
28 hangszerkarbantartó zeneművészeti ágban
alapfokú művészeti iskola
200 tanuló felett
1
29 úszómester tanuszodával rendelkező
nevelési-oktatási
intézményben
1
30 rendszergazda intézményenként 1

3. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

A nevelési-oktatási intézményekben pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi és szakképzettségi követelményei

A B C
1 A nevelő-oktató munka
pedagógiai szakaszai/
Nevelési-oktatási intézmények
Pedagógus-munkakör Az alkalmazáshoz szükséges
szakképzettség
2 Óvodai nevelés óvodapedagógus óvodapedagógus
3 Alsó tagozat tanító tanító
4 5–6. évfolyam tanár a tantárgynak megfelelő szakos
tanár,
tantárgynak megfelelő műveltségi
területet végzett tanító
5 7–8. évfolyam tanár a tantárgynak megfelelő szakos tanár
6 9–12. évfolyam
középiskolában/középfokú
nevelés-oktatás
középiskolai tanár egyetemi szintű vagy mesterfokozatú, a tantárgynak megfelelő szakos tanár
7 Középfokú nevelés-oktatás a szakiskolában/9–11. évfolyam tanár a tantárgynak megfelelő szakos tanár
8 Az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza tanár a szakmai elméleti oktatásban a szakképzés szakirányának megfelelő szakos tanár
9 Az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza szakmai tanár, szakoktató, gyakorlati oktató a szakképzés szakirányának megfelelő szakos tanár, a szakképzés szakirányának megfelelő szakoktató, a szakképzés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettség, középiskolai végzettség és a szakiránynak megfelelő államilag elismert legalább középszintű szakképesítés, továbbá legalább öt év, az adott szakiránynak megfelelő szakmai gyakorlat
10 Alapfokú művészeti iskola és művészeti szakiskola tanár a művészeti tárgynak megfelelő szakirányú tanár, művészeti tárgynak megfelelő művész
11 Művészeti szakközépiskola tanár a művészeti tárgynak megfelelő szakirányú egyetemi szintű vagy mesterfokozatú tanár, művészeti tárgynak megfelelő művész
12 Kollégium kollégiumi nevelőtanár kollégiumi nevelőtanár,
gyógypedagógus,
szociálpedagógus,
játék- és szabadidő-szervező
tanár,
tanulási és pályatanácsadó tanár,
tehetségfejlesztő tanár,
hittanár-nevelő tanár,
a nevelő-oktató munka pedagógiai
szakaszának megfelelően
tanító, tanár
13 Az alsó tagozaton az emelt szintű oktatásban a művészetek, idegen nyelv, nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyak esetében tanár a tantárgynak megfelelő szakos tanár
14 könyvtárostanár (tanító) könyvtárpedagógia-tanár, informatikus könyvtáros és tanító vagy tanár vagy szociálpedagógus
15 iskolapszichológus pszichológus és tanító vagy tanár, pszichológus tanácsadás és iskolapszichológia szakiránnyal
16 fejlesztő pedagógus bármely pedagógus (óvodapedagógus, tanító, tanár, szociálpedagógus) és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, gyógypedagógus a tanulásban akadályozottak vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakiránnyal
17 szociálpedagógus szociálpedagógus
18 konduktor konduktor (tanító) konduktor (óvodapedagógus)
19 logopédus gyógypedagógus logopédia szakirányon
20 gyógypedagógus a fogyatékosság típusának megfelelő szakirányon végzett gyógypedagógus, egyetemi szintű vagy mesterfokozatú gyógypedagógus
21 Nemzetiségi óvodai nevelés nemzetiségi óvodapedagógus nemzetiségi óvodapedagógus
22 Nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás az alsó tagozaton nemzetiségi tanító nemzetiségi tanító
23 Nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás az 5–12. évfolyamon közismereti tantárgyat nemzetiségi nyelven oktató tanár tantárgynak megfelelő szakos tanár és a nevelés-oktatás nyelvének tanítására jogosító tanító vagy tanár vagy nyelvtanár szakképzettség vagy az adott nyelvből legalább középfokú „komplex” típusú államilag elismert nyelvvizsga, Magyarországon honosított oklevél alapján az adott évfolyamon az adott tantárgy tanításához előírt, a tanítás nyelvének megfelelő pedagógus végzettség és szakképzettség
24 Nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás az 5–12. évfolyamon nemzetiségi nyelvtanár nemzetiségi nyelvtanár
25 Minden iskolatípusban és minden évfolyamon idegennyelv-tanár nyelvtanár
26 Minden iskolatípusban és minden évfolyamon testnevelő testnevelő tanár
27 Minden iskolatípusban és minden évfolyamon ének-zene tanár ének-zene szakos tanár
28 Két tanítási nyelvű iskolai
nevelés-oktatás
tanár tantárgynak megfelelő szakos tanár és az iskolai nevelés-oktatás nyelvének tanítására jogosító tanító, tanár, nyelvtanár szakképzettség, Magyarországon honosított oklevél alapján az adott évfolyamon az adott tantárgy tanításához előírt, a tanítás nyelvének megfelelő pedagógus végzettség és szakképzettség

4. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

Osztály- és csoportlétszámok

A B
1 Intézménytípus/Oktatási forma Osztály- és csoportlétszámok
2 BA
minimum
BB
maximum
BC
átlag
3 Óvoda 13 25 20
4 Gyógypedagógiai osztály 5 13 9
5 Általános iskola 1–4. évfolyama 14 27 23
6 Általános iskola 5–8. évfolyama 14 27 23
7 Gimnázium és szakközépiskola 26 34 28
8 Hat és nyolc évfolyamos gimnázium 26 34 28
9 Szakiskola elméleti képzés 16 28 24
10 Szakközépiskola, szakiskola gyakorlati képzés 6 12 8
11 Alapfokú művészeti iskola, zeneművészeti ág 6 15 8
12 Alapfokú művészeti iskola, egyéb művészeti ág 8 20 10
13 Művészeti szakközépiskola közismereti 14 29 23
14 Művészeti szakközépiskola szakmai elmélet 6 12 10
15 Kollégiumi nappali foglalkozás 18 26 25
16 Kollégiumi éjszakai felügyelet épületenként és nemenként 120
17 Hídprogram keretében szervezett osztály 8 10 9

5. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

Intézményvezető heti tanóráinak száma
(óvodapedagógus esetén óvodai foglalkozásainak száma)

A B C D E
1 Intézménytípus legalább 450 fő gyermek-, tanulólétszám 200–449 fő
közötti
gyermek-,
tanulólétszám
50–199 fő
közötti
gyermek-,
tanulólétszám
50 fő alatti
gyermek-,
tanulólétszám
2 Óvoda 6 8 10 12
3 Általános iskola 2 4 6 8
4 Középfokú iskola 2 4 6 8
5 Kollégium 4 6 8 10
6 Kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvoda 4 6 8 10
7 Kizárólag sajátos nevelési igényű
tanulókat nevelő-
oktató általános iskola
2 4 6 8
8 Kizárólag sajátos nevelési igényű tanulókat nevelő-oktató középfokú iskola 2 4 6 8
9 Kizárólag sajátos nevelési igényű gyermekeket tanulókat nevelő-oktató kollégium 4 6 8 10
10 Alapfokú művészeti iskola 2 4 6 8

Az intézményvezető-helyettes, tagintézmény-vezető, intézményegység-vezető, tagintézményvezető-helyettes, intézményegységvezető-helyettes heti tanóráinak száma
(óvodapedagógus esetén óvodai foglalkozásainak száma)

A B C D E
1 Intézménytípus legalább 450 fő
gyermek-, tanulólétszám
200–449 fő
közötti
gyermek-,
tanulólétszám
50–199 fő
közötti
gyermek-,
tanulólétszám
50 fő alatti
gyermek-,
tanulólétszám
2 Óvoda 20 22 24 26
3 Általános iskola 4 6 8 10
4 Középfokú iskola 4 6 8 10
5 Kollégium 8 10 12 14
6 Kizárólag
sajátos nevelési
igényű
gyermekeket
nevelő óvoda
15 17 19 21
7 Kizárólag
sajátos nevelési
igényű
tanulókat
nevelő-oktató
általános iskola
4 6 8 10
8 Kizárólag
sajátos nevelési
igényű
tanulókat
nevelő-oktató
középfokú
iskola
4 6 8 10
9 Kizárólag sajátos nevelési
igényű gyermekeket, tanulókat
nevelő-oktató
kollégium
8 10 12 14
10 Alapfokú
művészeti
iskola
4 6 8 10

6. melléklet a 2011. évi CXC. törvényhez

Gyermekek, tanulók finanszírozott heti foglalkoztatási időkerete

A B C D E



1



évfolyam



gyermek, tanuló heti óraszáma



osztályok heti időkerete
nemzetiségi iskolai nevelés-
oktatás többlet tanórai
foglalko-
zásainak száma


sajátos nevelési igényű tanulók heti
egészségügyi és pedagógiai célú
habilitációs, rehabilitációs tanórai
foglalkozásainak száma
2 BA test-
nevelés nélkül
BB test-
nevelés
BC órák test-
neve-
léssel
CA enge-
délye-
zett
CB a hittan többlet
óra-
kerete egy-
házi
intéz-
mé-
nyek-
ben
CC 6 és 8 évf. gimná-
zium több-
letórái
DA nemzetiség EA értel-
mi fogya-
tékos
EB gyen-
gén-
látó
EC vak, na-
gyot-
halló,
moz-
gás- és
be-
széd-
fogya-
tékos
EE siket és autista EF egyéb
3 óvoda 61 61 61 2
4 első évfolyam 20 5 25 52 1 2 3 7 8 10 3
5 második évfolyam 20 5 25 52 1 2 3 7 8 10 3
6 harmadik évfolyam 20 5 25 52 1 2 3 7 8 10 3
7 negyedik évfolyam 22 5 27 55 1 2 3 7 8 11 3
8 ötödik évfolyam 23 5 28 51 1 2 2 3 8 9 11 3