(5) A (4) bekezdés szerinti előterjesztés alapján a büntetés-végrehajtási bíró pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el, és a pártfogó felügyelet alkalmazásának megállapításával külön magatartási szabályt írhat elő.
(6) A pártfogó felügyelő a (2) és az (5) bekezdés szerinti pártfogó felügyelői vélemény elkészítése érdekében az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt legalább két hónappal a bv. intézetben meghallgatja, és vele ettől az időponttól kezdődően rendszeresen kapcsolatot tarthat.
(7) A Btk. 70. § (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén a pártfogó felügyelő jelentést készít, és annak megküldésével a pártfogó felügyelet megszüntetésére tesz javaslatot az ügyésznek.
(8) Az ügyész indítványára a büntetés-végrehajtási bíró az elítélt pártfogó felügyeletét megszünteti, ha a pártfogó felügyelet fele része, de legalább egy év eredményesen eltelt, és annak szükségessége már nem áll fenn. A büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.
(9) Az ítéletben, vagy a bíróság határozatában előírt külön magatartási szabályok megváltoztatása iránt a pártfogó felügyelő tesz javaslatot a büntetés-végrehajtási bírónak. A külön magatartási szabályok megváltoztatása iránti javaslatnak a pártfogolt kérelme alapján is helye van. Ez utóbbi esetben a büntetés-végrehajtási bíró az iratok alapján hozhatja meg a döntést.
(10) A pártfogolt kérelme esetén a büntetés-végrehajtási bíró a pártfogó felügyelőt meghallgathatja, és pártfogó felügyelői véleményt szerezhet be.
(11) Az e §-ban szabályozott eljárásokban a bűnügyi költséget az állam viseli.
69. § (1) A javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra az 57–59. §, a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás megszüntetésének a magatartási szabályok megszegése miatt történő elrendelésére a 61. § rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra az intézeti tanács tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak.
(2) A javítóintézetből való ideiglenes elbocsátás megszüntetése iránti eljárásban felmerült bűnügyi költséget az állam viseli, ha a büntetés-végrehajtási bíró a javítóintézetből való ideiglenes elbocsátást nem szünteti meg.
70. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból vagy az ügyész indítványára, iratok alapján megállapítja a büntetés vagy a javítóintézeti nevelés végrehajthatóságának kizártságát a 28. § szerinti elévülés bekövetkezése miatt.
(2) Az eljárásra – a közérdekű munka kivételével – az a büntetés-végrehajtási bíró illetékes, aki a büntetés végrehajtása érdekében utoljára intézkedett vagy intézkedésre köteles.
71. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró hivatalból, az ügyész indítványára vagy az elítélt kérelmére, illetve a végrehajtásért felelős szerv jelzése alapján utólag – a Be. XXIX. Fejezetében írt szabályok alapján – folytatja le az 52–70. § szerinti eljárásokat, ha a határozatában nem a törvénynek megfelelően rendelkezett.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
72. § (1) A büntetés-végrehajtási bíró – a 24. § szerinti eljárásban –
a) a bírósági felülvizsgálati kérelmet elutasítja, ha az elkésett, e törvényben kizárt vagy nem a jogosulttól származik,
b) a határozatot helyben hagyja, ha a bírósági felülvizsgálati kérelem alaptalan,
c) a határozatot megváltoztatja, ha a bírósági felülvizsgálati kérelem és az iratok alapján lehetséges a törvénynek megfelelő határozat meghozatala,
d) a határozatot hatályon kívül helyezi és a döntésre jogosultat új eljárásra utasítja, ha új határozat
meghozatala szükséges.
(2) A büntetés-végrehajtási bíró csak az elítélt javára változtathatja meg a végrehajtásért felelős szerv döntését. A büntetés-végrehajtási bíró bírósági felülvizsgálati eljárásában hozott határozata ellen fellebbezésnek helye nincs.
(3) A büntetés-végrehajtási bíró végzéssel határoz, az iratnak a hozzá érkezésétől számított nyolc napon belül; a határozat tartalmára, alakszerűségére, közlésére, valamint a kijavításra a Be. 257–262. §-át kell értelemszerűen alkalmazni.
(4) A határozat hatályon kívül helyezése vagy megváltoztatása esetén a bűnügyi költséget az állam viseli.
73. § (1) Az elítéltnek a bv. intézet parancsnokának a biztonsági zárkába helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról, valamint az országos parancsnok biztonsági zárkába helyezés meghosszabbításáról vagy biztonsági részlegre helyezés elrendeléséről és meghosszabbításáról szóló határozata elleni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglaltak az előzetes letartóztatottak esetén is irányadók.
74. § (1) Az elítéltnek a 124. § szerinti nyilatkozattételét és a 125. § szerinti nyilatkozat közzétételét megtagadó, határozattal szemben benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül – az iratok alapján – bírálja el.
(2) Ha a bíróság az országos parancsnok határozatát helybenhagyja, a közlésre szánt anyagot haladéktalanul meg kell semmisíteni.
(3) A bűnügyi költséget az állam viseli.
75. § (1) Az elítéltnek vagy védőjének a bv. intézet magánelzárás fenyítést kiszabó határozattal szembeni bírósági felülvizsgálati kérelmét a büntetés-végrehajtási bíró az iratnak a hozzá érkezésétől számított öt napon belül bírálja el.
(2) A bűnügyi költséget az állam viseli.
(3) Az (1)–(2) bekezdés irányadó az elzárásra ítéltnek és a szabálysértési elzárást töltő elkövetőnek, valamint az előzetesen letartóztatottnak és a rendbírság helyébe lépő elzárásra kötelezettnek a magánelzárás fenyítést kiszabó határozat elleni bírósági felülvizsgálati kérelme elbírálására.
76. § (1) E törvényben meghatározott feladatai teljesítése céljából a bíróság, az ügyészség és a végrehajtásért felelős szerv a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtására vonatkozó adatokat, továbbá a végrehajtással összefüggésben az elítéltre vagy az egyéb jogcímen fogvatartottra vonatkozó személyes adatokat kezeli.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelés kiterjed
a) a büntetőügyben eljáró bíróság, ügyészség megnevezésére, határozatának számára és keltére, jogerőre emelkedésének napjára, a kiszabott büntetés, alkalmazott intézkedés nemére, tartamára és mértékére, az előírt magatartási szabályra vagy kötelezettségre, a bűncselekmény Btk. szerinti megnevezésére és minősítésére, az elkövetői minőségre, valamint a bűnismétlésre vonatkozó adatokra, kényszerintézkedés esetén az eljáró bíróság, ügyészség megnevezésére és az ügyszámra, az ezzel kapcsolatos valamennyi határozat keltére, jogerőre emelkedésének napjára, továbbá a kényszerintézkedés tartamára,
b) az elítélt, vagy az egyéb jogcímen fogvatartott természetes személyazonosító adataira, nemére, állampolgárságára, – hontalan személy esetén – a hontalansága tényére, valamint lakcímére, katona elítélt esetén annak rendfokozatára, valamint állományilletékes alakulata vagy testülete megnevezésére és címére,
c) az elítélt vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló családi állapotára, iskolai végzettségére és szakképzettségére, a kényszergyógykezelt családi állapotára,
d) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott törvényes képviselőjének, meghatalmazott vagy kirendelt védőjének, jogi eljárásban eljáró képviselőjének, valamint a kényszergyógykezelt házastársának, továbbá nem magyar állampolgárságú fogvatartott esetén az állampolgársága szerinti diplomáciai vagy konzuli képviselet eljáró tagjának családi és utónevére, továbbá – ha azokat megadja – a levelezési címére, telefonszámára, illetve e-mail címére,
e) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott részére kiállított, a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló esetében a vezetői engedély okmányazonosítójára és érvényességi idejére, továbbá az okmányt kiállító hatóság megnevezésére,
f) a szabadságvesztés büntetés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, az egészségügyről szóló törvényben meghatározott egészségügyi adataira (a továbbiakban: egészségügyi adat), esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, a választójoggal nem rendelkező elítélt személyi azonosítójára, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,
g) a közérdekű munkára ítélt társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, szociális helyzetére, foglalkozására, munkahelyére, munkarendjére és tanulói jogviszonyára, tanulmányi rendjére vonatkozó adataira, továbbá – ha azokat megadja – a levelezési címére, telefonszámára, illetve e-mail címére, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára, valamint a ledolgozott napok számára,
h) a közügyektől eltiltott esetén a népképviseleti szerv testületében vagy bizottságában korábban betöltött tagságára, civil szervezetben betöltött vezetői tisztségére, köztestületben vagy közalapítványban viselt tisztségére, volt katonai rendfokozatára, volt belföldi vagy külföldi kitüntetésére, a hivatalos személyi minőséget korábban megalapozó jogviszonyára, törvényben kihirdetett nemzetközi szerződéssel létrehozott szervezet közgyűlésébe, testületébe történt korábbi delegálására vonatkozó adataira, illetve az arra vonatkozó adatokra, hogy korábban védőként vagy jogi képviselőként járt el,
i) a pártfogó felügyelet alatt álló egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, foglalkozására, munkahelyére vagy tanulói jogviszonyára vonatkozó adataira, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére,
j) a kényszergyógykezelés és a javítóintézeti nevelés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi viszonyaira, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére, továbbá javítóintézeti nevelés esetén a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,
k) az utógondozott társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi viszonyaira, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira,
l) a kényszerintézkedés hatálya alatt álló arcképmására, társadalombiztosítási azonosító jelére, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, valamint a végrehajtás helyére, kezdő és befejező időpontjára,
m) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítéséhez szükséges további személyes adatokra, különösen az egészségügyi állapotára, esetleges káros szenvedélyeire vonatkozó vagy a bűnügyi személyes adataira,
n) az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a végrehajtással összefüggésben keletkezett kártérítési és egyéb fizetési kötelezettségére, kártérítési igényére vonatkozó adatokra és a keresményét terhelő fizetési kötelezettségekre,
o) a büntetések és az intézkedések végrehajtására vonatkozó adatokra, így különösen a végrehajtás elhalasztásával, a végrehajtás kezdő és befejező időpontjával, a foganatosítás helyével és körülményeivel, a jutalmazással és a fenyítéssel, a végrehajtás félbeszakításával és annak okával, valamint a büntetés végrehajtását kizáró ok vagy végrehajtási akadály bekövetkezésével kapcsolatos adatokra,
p) pártfogó felügyelői vélemény, környezettanulmány, megelőző pártfogó felügyelői vélemény vagy jelentés készítése esetén a terhelt családi állapotára, iskolai végzettségére, szakképzettségére, foglalkozására, munkahelyére vagy tanulói jogviszonyának adataira, egészségügyi adataira, esetleges káros szenvedélyeire, szociális helyzetére, így különösen családi körülményeire, lakáskörülményeire, valamint jövedelmi és vagyoni körülményeire vonatkozó adataira, valamint a sértett azon személyes adataira, amelyek a részére adandó jóvátételhez szükségesek, fiatalkorú esetén tanulmányi eredményeire, az oktatási intézményben tanúsított magaviseletére, pedagógiai jellemzésére,
q) a büntetőeljárásban vagy az elítélttel kapcsolatos egyéb – bírósági, ügyészségi, közjegyzői, közigazgatási – eljárásban keletkezett azon iratokra, amelyeket jogszabály rendelkezése alapján a végrehajtásért felelős szerv részére meg kell küldeni.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni az elítélt adatainak kezelésére akkor is, ha
a) az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárás során elrendeli az elítéltnek a Központi Kórházban történő szakorvosi vizsgálatát, vagy
b) a szabadlábon lévő elítélt feltételes szabadságra bocsátása az előzetes letartóztatásban vagy házi őrizetben töltött idő beszámítására figyelemmel esedékes, de az előzetes letartóztatást nem a bv. intézetben töltötte.
77. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárások lefolytatása során, illetve a nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében lefolytatott eljárások során, a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül a kegyelem iránti előterjesztéshez, továbbá a jogsegélykérelem elintézéséhez és a bűnügyi jogsegélyről szóló jogszabályokban meghatározott vagy nemzetközi egyezményből eredő egyéb feladatai teljesítéséhez szükséges személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.
(2) A büntetés-végrehajtásért felelős miniszter a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül a büntetések félbeszakítása iránti kérelmek elbírálásához szükséges személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.
(3) A gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül a javítóintézeti nevelés félbeszakítása iránti kérelmek elbírálásához szükséges személyes adatokat ismerheti meg és kezelheti.
78. § (1) A rendőrség a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül
a) a Be. szerinti őrizet,
b) ha az előzetes letartóztatást rendőrségi fogdában hajtják végre, az előzetes letartóztatás,
c) a pártfogó felügyelet,
d) az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott más ügyben történő előállítása, szállítása
végrehajtásához szükséges adatokat ismerheti meg és kezelheti.
(2) A helyi önkormányzat a társadalmi kötődés program, illetve az utógondozás végrehajtása során az ezekben részt vevő elítélt természetes személyazonosító adatát ismerheti meg és kezelheti.
(3) A közérdekű munka végzésének helyeként kijelölt munkáltató a 76. § (2) bekezdésében meghatározott adatok közül az elítélt természetes személyazonosító adatát, társadalombiztosítási azonosító jelét, egészségügyi adatait, továbbá – ha azokat megadja – a levelezési címét, telefonszámát, illetve e-mail címét, valamint a ledolgozott napok számát ismerheti meg és kezelheti.
(4) A szabadságvesztés vagy elzárás büntetést töltő elítélt, illetve a javítóintézeti nevelés alatt álló személy munkáltatását biztosító gazdálkodó szervezet a munkáltatásban részt vevő természetes személyazonosító adatait és a büntetés-végrehajtási szervezet által alkalmazott nyilvántartási számát ismerheti meg és kezelheti.
79. § Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a 76–78. § alapján kezelt személyes adatokat a büntetés, az intézkedés, a kényszerintézkedés, vagy a szabálysértési elzárás végrehajtása befejezésekor vagy végrehajthatósága megszűnésekor törölni kell.
80. § (1) A pártfogó felügyelő a közérdekű munka és a pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében az érintett következő bűnügyi személyes adatait igényelheti és veheti át a bűnügyi nyilvántartó szervtől:
a) a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 11. § (1) bekezdés c)–l) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott adatokat,
b) a Bnytv. 16. § (1) bekezdés c)–l) pontjában és (2) bekezdés m) pontjában meghatározott adatokat, ha az érintettel szemben kényszergyógykezelést rendeltek el,
c) a Bnytv. 28. § b)–d) pontjában meghatározott adatokat, ha a terhelttel szemben lakhelyelhagyási tilalmat, házi őrizetet, előzetes letartóztatást vagy ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el.
(2) Az (1) bekezdés alapján átvett adatokat törölni kell, ha
a) azokat a bűnügyi nyilvántartásból törölték,
b) ha a közérdekű munkát vagy a pártfogó felügyeletet végrehajtották, vagy
c) a közérdekű munka a pártfogó felügyelet végrehajtása megszűnt.
81. § Az elítéltek, az egyéb jogcímen fogvatartottak, a vádemelés elhalasztása során pártfogó felügyelet alatt állók és az utógondozottak adatai – személyazonosításra alkalmatlan módon – statisztikai és tudományos célra felhasználhatók.
82. § E fejezet alkalmazásában
1. fiatalkorú alatt érteni kell a tizennyolcadik életévét betöltött, de huszonegyedik életévét meg nem haladott szabadságvesztést töltő elítéltet is,
2. fogvatartotti nyilvántartás: az elítéltről és az egyéb jogcímen fogvatartottról a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló törvény szerint vezetett nyilvántartás,
3. kockázatelemzési és kezelési rendszer: az elítélt visszaesési és fogvatartási kockázatának a felmérése, értékelése és kezelése érdekében kialakított és működtetett szakmai rendszer,
4. közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvben közeli hozzátartozóként meghatározott személy és az élettárs,
5. reintegrációs program: az elítélt munkaerő-piaci integrációjának elősegítését, a befogadást megelőző életkörülményeiből, életviteléből eredő hátrányok csökkentését, személyisége és szociális készségei fejlesztését célzó reintegrációs programok, foglalkozások,
6. rezsim: az egyéniesítés alapelvéhez igazodó, az elítéltre vonatkozó reintegrációs célok megvalósítását biztosító végrehajtási környezet, amelyet e törvény vagy annak céljaival összhangban a bv. szervek vezetői hoznak létre.
83. § (1) A szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.
(2) A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtásának célja a társadalom védelme érdekében az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése.
(3) Az elítéltek társadalmi beilleszkedését elősegítő reintegrációs tevékenységet a végrehajtásért felelős szerv – önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve – az elítéltek munkáltatása, terápiás foglalkoztatása, továbbá általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatása, felsőfokú tanulmányok végzése, szakképzése, szakmai gyakorlat megszerzése, valamint egyéb reintegrációs programok által biztosítja. A végrehajtásért felelős szerv a reintegrációs tevékenységet az elítélt személyéhez igazodó szakmai módszerekkel végzi.
(4) A szabadságvesztés végrehajtása során – a szabadságvesztés végrehajtási fokozatára, a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel – törekedni kell arra, hogy az elítélt életkörülményei közelítsenek a szabad élet általános körülményeihez, és ezáltal a szabadságvesztés káros hatásai enyhíthetők, illetve ellensúlyozhatók legyenek.
(5) A szabadságvesztés végrehajtása során a végrehajtás rendjének megtartásához és a büntetés-végrehajtás feladatainak ellátásához szükséges fegyelem érvényesül. Ezt lehetőleg az elítélt önkéntes jogkövetésével, vele együttműködésben kell biztosítani.
(6) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben lehet elkülöníteni a társadalom tagjaitól. Az elítélt számára biztosítani kell a büntetés céljával, valamint az intézet rendjével és biztonságával nem ellentétes családi, személyes és társadalmi kapcsolatok létesítését, fenntartását, illetve fejlesztését.
(7) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell, hogy az elítélt önbecsülése, személyisége, felelősségérzete fejlődhessen, és ezáltal felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre.
(8) Az elítéltet kizárólag a büntetés céljának eléréséhez szükséges legkisebb mértékű korlátozásoknak lehet alávetni. A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik be. Az elítélt szabadságvesztés alatti életvitelét – ha erre képesnek és késznek mutatkozik – vele együttműködésben kell kialakítani.
84. § (1) A szabadságvesztés végrehajtását azonnal foganatba kell venni, ha
a) a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt akár az adott ügyben, akár más ügyben előzetes fogvatartásban van, a határozat jogerőre emelkedését követő nappal,
b) a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának azonnali foganatba vételét rendelte el.
(2) Ha a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedésekor a terhelt más ügyben kiszabott szabadságvesztést, elzárást, javítóintézeti nevelést vagy szabálysértési elzárást tölt, a szabadságvesztés végrehajtását a 14. §-ban meghatározott végrehajtási sorrend érvényesítésével kell foganatba venni.
(3) Az (1)–(2) bekezdés esetein kívül a szabadságvesztés végrehajtásának a megkezdésére az elítéltet a BVOP hívja fel.
(4) A BVOP az elítéltet soron kívül hívja fel a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére, ha
a) a kiszabott szabadságvesztés ötévi vagy azt meghaladó tartamú,
b) az elítélt többszörös visszaeső.
(5) A (3)–(4) bekezdés szerinti felhívás tartalmazza
a) a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet nevét, címét,
b) a jelentkezés napját és időpontját,
c) tájékoztatást arról, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg,
d) tájékoztatatást a jelentkezési kötelezettség elmulasztásának egyéb következményeiről,
e) általános tájékoztatást az elítélt által a bv. intézetnél bemutatandó iratokról és a megjelenéssel kapcsolatos általános kötelezettségekről.
(6) A (3)–(4) bekezdés szerinti felhívást olyan időpontban kell kiadni, hogy azt az elítélt a jelentkezési kötelezettség napja előtt legalább tizenöt nappal megkapja.
(7) A (3)–(4) bekezdés szerinti felhívás kiadása érdekében a jogerős szabadságvesztést kiszabó bíróság két példányban kiállított gyűjtőjegyzékkel megküldi a szabadságvesztésekről kiállított, bíró rendelvénnyel ellátott értesítőlapokat BVOP-nak.
(8) A BVOP a (3)–(4) bekezdés szerinti felhívás megtörténtét követően a gyűjtőjegyzék egy példányának visszaküldésével haladéktalanul tájékoztatja a bv. csoportot a felhívás tényéről, a szabadságvesztés kezdő időpontjáról, valamint a végrehajtás megkezdésére kijelölt bv. intézetről.
85. § (1) A BVOP a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet kiválasztásánál figyelembe veszi
a) a kiszabott szabadságvesztés tartamát és végrehajtási fokozatát,
b) az elítélt állandó lakóhelyét,
c) azt, hogy az elítélt visszaeső-e, és
d) a telítettséget.
(2) A 84. § (3) bekezdése szerinti felhívást úgy kell kiadni, hogy a szabadságvesztés végrehajtását az elítélt legkésőbb a szabadságvesztést kiszabó határozat jogerőre emelkedését követő három hónapon belül megkezdje.
86. § (1) A BVOP az előző naptári héten kiadott felhívásokat az azokban megjelölt bv. szervek szerint összesíti, az ezek alapján összeállított jegyzéket az értesítőlapokkal együtt a bv. intézet parancsnokának megküldi.
(2) Ha a szabadságvesztés megkezdésére szóló felhívás az elítéltnek azért nem volt kézbesíthető, mert ismeretlen helyre távozott, a BVOP haladéktalanul megkísérli az elítélt tartózkodási helyének a felkutatást, ha ez nem vezet eredményre, kezdeményezi az első fokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál az elítélttel szemben elfogatóparancs kibocsátását.
(3) Ha az elítélt a szabályszerűen kézbesített felhívás ellenére nem jelent meg a bv. intézetnél, akkor a bv. intézet haladéktalanul intézkedik az elítélt elővezetése iránt, ha az elővezetés nem járt eredménnyel, kezdeményezi az első fokon eljárt bíróság székhelye szerint illetékes büntetés-végrehajtási bírónál az elítélttel szemben elfogatóparancs kibocsátását.
(4) A (2) és (3) bekezdésben foglaltak esetén mellékelni kell az intézkedések meghozatalának szükségességét alátámasztó iratokat.
87. § (1) Az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből ki kell zárni, ha a határozott ideig tartó szabadságvesztés letöltését önhibájából határidőben nem kezdte meg.
(2) Az elítéltet erre a következményre a szabadságvesztés megkezdésére kiadott felhívásban, halasztás engedélyezése esetén a határozatban figyelmeztetni kell.
88. § A bv. intézet az elítéltet
a) a jogerős bírósági ítéletről szóló értesítő lap,
b) az elővezetésről szóló rendelkezés,
c) az elfogatóparancs,
d) a szabadságvesztés letöltésére vonatkozó felhívás,
e) a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vételére vonatkozó ügyészi vagy bírói rendelkezés, vagy
f) az igazságügyért felelős miniszter külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átvételéről szóló értesítése
alapján fogadja be.
89. § (1) Ha a befogadás során az elítélt személyazonossága iránt kétség merül fel és az a személyazonosító okmánya alapján nem tisztázható, a bv. intézet ellenőrzi, hogy az elítélt
a) arcképmása szerepel-e a bűnügyi nyilvántartási rendszerben,
b) ujj- és tenyérnyomata szerepel-e a daktiloszkópiai nyilvántartásban.
(2) Ha az elítélt arcképmása szerepel a bűnügyi nyilvántartási rendszerben, a bv. intézet a befogadás során rögzíti az elítélt arcképmását és azt összehasonlítja a bűnügyi nyilvántartási rendszerben szereplő arcképmással.
(3) Ha az elítélt ujj- és tenyérnyomata szerepel a daktiloszkópiai nyilvántartásban, a bv. intézet az elítélt azonosítása érdekében a Bnytv. 82. § (5) bekezdés b) pontja szerint kezdeményezi a szakértői nyilvántartó szervnél az elítélt ujj- és tenyérnyomatának összehasonlítását a daktiloszkópiai nyilvántartásban szereplő ujj- és tenyérnyomattal.
(4) Ha az (1)–(3) bekezdésben foglalt intézkedések nem jártak eredménnyel az elítélt személyazonosságának megállapítása érdekében a bv. intézet a székhelye szerint illetékes rendőri szervhez fordul.
90. § A bv. intézet a befogadást megtagadja, ha
a) a befogadás alapjául szolgáló iratok hiányoznak, vagy
b) a szabadságvesztés végrehajtására előállított, átkísért, átszállított vagy önként jelentkező személy a befogadás alapjául szolgáló iratokban megjelölt személlyel nem azonos.
91. § (1) Az elítéltet ideiglenesen kell befogadni, ha a személyazonossága kétségessé válik, a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó értesítés hiányos vagy kijavításra szorul, illetve, ha a bv. intézet a szabadságvesztés végrehajtását kizáró ok gyanúját észleli.
(2) A szabadságvesztés végrehajtására kijelölt bv. intézet az oda útba indított elítéltet az értesítőlap megérkezéséig ideiglenesen fogadja be.
(3) Ideiglenes befogadás esetén a bv. intézet haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket az elítélt személyazonosságának tisztázása, illetve a szükséges iratok kiegészítése, kijavítása, pótlása vagy megküldése iránt.
(4) Az ideiglenes befogadás az arra okot adó körülmény megszűnéséig, de legfeljebb harminc napig tarthat.
92. § (1) A Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet (a továbbiakban: KKMI) a Kockázatelemzési és Kezelési Rendszer alapján elvégzi az e törvényben meghatározott elítéltek kockázatelemző, valamint az egyéb reintegrációs programokat és döntéseket elősegítő vizsgálatát.
(2) A tizennyolc hónapot meghaladó tartamú szabadságvesztésre ítélt személyt a KKMI-ben kell elhelyezni, ha várható szabadulásáig több mint egy év van hátra. A KKMI-ben az elítélt harminc napig tartózkodik, amit a KKMI főigazgatója további harminc nappal meghosszabbíthat.
(3) A KKMI-ben eltöltött időszak kockázatértékelési összefoglaló jelentéssel zárul, amely tartalmazza az elítélt befogadásakor mért általános – visszaesési és fogvatartási – kockázatát, meghatározza a kockázat csökkentéséhez szükséges egészségügyi, pszichológiai, biztonsági és reintegrációs feladatokat, amelyet a bv. intézetnek a reintegrációs tevékenysége során figyelembe kell vennie.
93. § (1) A KKMI elvégzi az elítélt újbóli kockázati csoportba sorolását a kiemelkedően magas kockázattal bíró elítéltek rezsimváltását megelőzően és a fogvatartásra különös veszélyt jelentő események bekövetkezésében részt vevő elítéltek esetében.
(2) E törvény eltérő rendelkezése hiányában az elítéltet szabadulása előtt legalább hat hónapon belül záró kockázatelemzési vizsgálatnak kell alávetni a KKMI-ben, amelynek időtartama húsz napig terjedhet, amelyet a KKMI főigazgatója további tíz nappal meghosszabbíthat. A záró kockázatértékelési jelentésben kell rögzíteni az elítélt szabadulásakor mért visszaesési kockázatát.
(3) A bv. intézeti szakterületi véleményezést megelőzően az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni a feltételes szabadságra bocsátáshoz készítendő előterjesztés megalapozása érdekében azzal, hogy a vizsgálatot az előterjesztés benyújtásának esedékességét megelőző két hónapon belül meg kell kezdeni.
(4) Nem kell elvégezni annak az elítéltnek a záró kockázatértékelését,
a) aki nem tartozik a 92. § (2) bekezdés hatálya alá,
b) aki az anya-gyermek részlegen van elhelyezve,
c) aki a társadalmi kötődés programban vesz részt, vagy
d) akinél a fogva tartó bv. intézet ezt nem javasolja.
94. § (1) A KKMI a tevékenysége során keletkező fogvatartotti kockázatelemzéshez szükséges adatokat rendszerezi, elemzi, értékeli, indokolt esetben adatot szolgáltat a büntetés-végrehajtási ügyben döntésre jogosultak részére. Az elítéltről készült kockázatelemzési jelentéseket a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíteni kell és a bv. intézet által az elítélttel kapcsolatban kezelt iratok között kell elhelyezni.
(2) A KKMI új szakmai módszerek és eljárások kidolgozását is elvégzi.
95. § (1) A bv. intézetek Befogadási és Fogvatartási Bizottságot (a továbbiakban: BFB) működtetnek.
(2) A 92. § (2) bekezdésében meghatározott kivizsgálást követően az elítéltet haladéktalanul a számára kijelölt bv. intézet befogadó részlegébe kell helyezni, ahol legfeljebb tíz napig tartózkodhat. A befogadó részlegben tájékoztatni kell az elítéltet a kockázatértékelési összefoglaló jelentés tartalmáról, a javasolt visszaesési és fogvatartási kockázatot csökkentő reintegrációs programok igénybevételéről.
(3) Az elítélt együttműködésével a bv. intézeti befogadást követően a kockázatértékelési összefoglaló jelentés alapján a befogadó részleg vezetője rögzíti az elítélt beleegyezésével elkészült egyéniesített fogvatartási programtervet, majd a BFB az elítélt személyes meghallgatását követően nyolc napon belül dönt az elítélt rezsimbe helyezéséről és a bv. intézetben működő reintegrációs programokban történő részvételéről.
(4) Ha az elítélt KKMI-ben elvégzett vizsgálatára és értékelésére e törvény szerint nem kerül sor, az elítéltet a KKMI által kiadott módszertan alapján a BFB sorolja be az adott fokozathoz tartozó megfelelő rezsimszabály alá.
(5) A fogvatartott egyéniesítéséhez igazodó rezsimkategóriába sorolásáról, szigorúbb biztonsági csoportba, valamint a IV. biztonsági csoportba sorolásáról – a 26. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a BFB határozattal dönt.
(6) Halaszthatatlan esetekben az elítélt rezsimkategóriájának, illetve elhelyezésének módosításáról a bv. intézet parancsnoka is határozhat. Halaszthatatlan az eset, ha fogolyzendülés, fogolyszökés, támadás, tömeges ellenállás, önkárosítás, vagy bármilyen, az intézet biztonságára veszélyt jelentő más körülményről bejelentés érkezik, valamint ha rendkívüli esemény bekövetkezésétől tartani lehet.
(7) A fogvatartásért felelős szakterületek bevonásával a bv. intézetnél kell elvégezni – legalább hathavonta – az elítéltek kötelező felülvizsgálatát a rezsimbe helyezés vonatkozásában, amelyről a BFB dönt.
96. § (1) A BFB elítéltekkel kapcsolatos feladatai:
a) adatok, iratok egyeztetése,
b) befogadó részlegbe helyezés,
c) tájékoztatás az összefoglaló jelentés tartalmáról, valamint a reintegrációs programokról,
d) rezsimkategóriába sorolás, elhelyezés,
e) hosszúidős speciális részlegen történő elhelyezés, illetve annak megszüntetése,
f) gyógyító-terápiás, illetve drogprevenciós részlegre való besorolás vagy megszüntetés,
g) rezsimbe helyezés felülvizsgálata,
h) záró kockázatelemzési vizsgálathoz vélemény elkészítése,
i) reintegrációs gondozásba vétel, reintegrációs programba történő bevonás, ilyen programba történő helyezés, eredményességének értékelése,
j) nem dolgozó és újonnan befogadott elítélt munkába állítása, a munkahely és a munkakör kijelölése,
k) dolgozó elítélt munkahelyről történő leváltása,
l) dolgozó elítélt más munkahelyre történő áthelyezése,
m) a bv. szerv orvosának javaslata alapján döntés a terápiás foglalkoztatásról, annak munkaidejéről és munkarendjéről,
n) oktatásra, szakképzésre, továbbképzésre jelentkezők beiskolázása,
o) alacsony biztonsági kockázatú részlegen történő elhelyezés és megszüntetés,
p) biztonsági csoportba sorolás,
q) jogszabályban meghatározott egyéb feladat.
(2) A BFB az (1) bekezdés c), e) és i)–p) pontjában meghatározott feladatainak ellátása kapcsán az elítéltet meghallgatja.
(3) Az elítéltet a bv. intézet parancsnoka és a BFB döntéseivel szemben e törvényben meghatározott jogorvoslati jog illeti meg. Jogorvoslatnak a határozat, illetve a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya.
(4) A BFB részletes feladatait, tagjait, eljárásrendjét az országos parancsnok határozza meg.
(5) A bv. intézet parancsnokának hatáskörei kapcsán a BFB véleményezési, illetve javaslattételi feladatokat is elláthat.
97. § (1) A szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási szervezet hajtja végre. A szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban – fegyházban, börtönben vagy fogházban –, a büntetés-végrehajtási szervezet által – a jogszabály, illetve az országos parancsnok intézkedése alapján – kijelölt, lehetőleg az elítélt lakóhelyéhez legközelebb eső bv. intézetben hajtják végre. A fegyház a börtönnél, a börtön a fogháznál szigorúbb végrehajtási mód.
(2) A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának rendjét az elítélt egyéni körülményeinek figyelembevételével – személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés fokozatára és tartamára tekintettel – kell kialakítani.
(3) A szabadságvesztés végrehajtása során az elítélt kockázati elemzése, magatartása és a reintegrációs tevékenységben való részvétele függvényében az egyes fokozatokon belül a végrehajtás rendje, az elítélt részére adható kedvezmények az egyes fokozatokhoz kapcsolódó rezsimszabályok szerint eltérőek lehetnek.
(4) Az elítélt az egyes végrehajtási fokozatokhoz kapcsolódóan általános, enyhébb és szigorúbb rezsimszabályok alá sorolható be.
(5) A végrehajtás biztonságának fenntartása érdekében az egyes fokozatokhoz tartozó rezsimszabályokon belül az elítélt biztonsági besorolása alapján az elítélt őrzésére, felügyeletére, ellenőrzésére, a zárkaajtó zárva tartására, bv. intézeten belüli mozgására, látogatónak biztonsági fülkében vagy rácson keresztül történő fogadására, külső munkahelyen történő foglalkoztatására, az intézet elhagyására, az elítélt előállítására, szállítására vonatkozó előírások szigorúbbak lehetnek.
(6) Az elítélt biztonsági besorolása önmagában nem lehet akadálya annak, hogy az elítélt az egyes fokozatokhoz tartozó kedvezőbb rezsimszabályok alá kerüljön.
(7) A végrehajtás rendje az egyes végrehajtási fokozatokhoz képest eltérő az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása, az átmeneti részlegre, illetve a biztonsági zárkába, illetve részlegre helyezés esetén. A büntetés-végrehajtási szervezet a sajátos kezelési igényű elítéltek részére speciális részleget alakíthat ki, ahol a végrehajtás rendje elsősorban e sajátos igényekhez igazodik.
(8) A szabadságvesztés végrehajtásának részletes rendjét e törvény, valamint a szabadságvesztés rendjét szabályozó egyéb jogszabályok alapján kell meghatározni.
98. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt
a) őrzését, felügyeletét és ellenőrzését,
b) elhelyezését, élelmezését, ruházatát,
c) – ha e törvény másként nem rendelkezik – a hatályos egészségügyi, társadalombiztosítási, egészségbiztosítási jogszabályok, illetve a kötelező szakmai eljárásrend szerinti egészségügyi ellátását,
d) jogainak e törvény szerinti gyakorlását,
e) oktatásához szükséges feltételeket,
f) foglalkoztatásához szükséges feltételeket,
g) társadalmi visszailleszkedését segítő egyéb reintegrációs programokhoz szükséges feltételeket.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban eltérő az elítélt
a) elkülönítése a külvilágtól,
b) őrzése, felügyelete és ellenőrzése,
c) bv. intézeten belüli mozgása,
d) életrendje,
e) személyes szükségleteire fordítható összeg,
f) jutalmazása és fenyítése,
g) részvétele a reintegrációs programokban.
(3) A rezsimszabályok alapján a (2) bekezdés a)–g) pontja szerinti egyes feltételek – e törvény rendelkezései alapján – a szabadságvesztés végrehajtásának egyes fokozataiban megegyezhetnek.
99. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során – ha e törvény másképp nem rendelkezik –
a) a különböző végrehajtási fokozatba tartozókat egymástól,
b) a férfiakat a nőktől,
c) a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól,
d) a katonákat a katonának nem minősülő elítéltektől,
e) a dohányzókat a nem dohányzóktól,
f) a fekvőbetegeket az egészségesektől,
g) a fertőző betegeket a nem fertőző betegektől
el kell különíteni.
(2) Az elkülönítést külön részlegen, ennek elkülönített részén, illetve külön zárkában vagy lakóhelyiségben kell végrehajtani.
(3) A gyógykezelés érdekében a különböző végrehajtási fokozatú elítéltek a kórteremben, a betegszobában, a fertőző elkülönítőben, illetve az e célra kijelölt zárkában közösen helyezhetők el, valamint az orvosi vizsgálatra, illetve egészségügyi rendelésre közösen várakozhatnak.
(4) Végrehajtási fokozattól függetlenül az elítéltek – az adott részlegen belül – együtt helyezhetők el a gyógyítóterápiás és az átmeneti részlegen, a drogprevenciós részlegen, a pszichoszociális részlegen, a hosszú időre ítéltek részlegén, az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása során, a fiatalkorú elítéltek részlegén és az anya-gyermek együttes elhelyezése esetén.
(5) A különböző végrehajtási fokozatú elítéltek a munkahelyen együtt dolgozhatnak, az általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatásban, a felsőoktatásban, a szakmai képzésben, a sport és a kulturális programon, a szállítás és az előállítás során, valamint a vallásos szertartásokon és más rendezvényeken közösen vehetnek részt, továbbá a szabad levegőn és a közös étteremben együtt tartózkodhatnak.
(6) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl jogszabály az elkülönítés egyéb szempontjait is meghatározhatja.
(7) A bv. szerv jellegéhez, rezsim szabályokhoz igazodóan a bv. szerv vezetője határozza meg a zárka vagy lakóhelyiség ajtók nyitva- illetve zárva tartásának rendjét.
100. § (1) A fegyház fokozat a szabadságvesztés legszigorúbb végrehajtási módja.
(2) A fegyházban az elítélt
a) eltávozása – a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek kivételével – kivételesen engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít,
b) életrendje részleteiben is meghatározott, állandó irányítás és ellenőrzés alatt áll,
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján
ca) engedéllyel és felügyelet mellett,
cb) felügyelet mellett, vagy
cc) felügyelet mellett, a kijelölt részlegen ellenőrzéssel mozoghat,
d) zárkája ajtaját éjszaka zárva kell tartani, nappal engedélyezhető a rezsimszabályokhoz igazodó időszakos nyitva tartás,
e) számára a rezsim szabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon,
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik,
i) külső munkáltatásban kivételesen részt vehet, ha a külvilágtól a munkavégzés alatt is elkülöníthető.
101. § A börtönben az elítélt
a) eltávozása kivételesen engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső munkáltatásban részt vehet,
b) életrendje meghatározott, irányítás és ellenőrzés alatt áll,
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján
ca) csak engedéllyel és felügyelet mellett,
cb) felügyelet mellett, a bv. intézet kijelölt területén ellenőrzéssel, vagy
cc) felügyelet mellett, a bv. intézet meghatározott területén ellenőrzéssel, illetve meghatározott szervezett programokon szabadon mozoghat,
d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva kell tartani, kivéve, ha a tisztálkodáshoz szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal engedélyezhető a teljes vagy az időszakos nyitva tartás,
e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon,
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári- és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik.
102. § (1) A fogház fokozat a szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási módja.
(2) A fogházban az elítélt
a) eltávozása engedélyezhető, amelynek időtartama a szabadságvesztésbe beszámít, külső munkáltatásban részt vehet,
b) életrendje részben meghatározott, a reintegrációs programokon kívüli szabad idejét belátása szerint használhatja fel,
c) a bv. intézeten belül a számára kijelölt területen biztonsági és rezsim besorolása alapján
ca) felügyelettel,
cb) ellenőrzéssel, vagy
cc) szabadon járhat,
d) zárkája vagy lakóhelyisége ajtaját éjszaka zárva, kivéve, ha a tisztálkodáshoz szükséges folyó vizet, illetve illemhelyet részlegenként biztosítják, nappal nyitva kell tartani,
e) számára a rezsimszabályokhoz igazodóan engedélyezhető, hogy részt vegyen az elítéltek csoportos kulturális és sportprogramjainak eltöltésében, illetve a bv. intézet által szervezett, bv. intézeten belüli programokon,
f) magánál tartható tárgyainak köre korlátozott, ami a rezsimszabályokhoz igazodóan bővíthető, azonban a korlátozás a könyvtári- és tankönyvekre, tanszerekre, valamint az engedélyezett kegytárgyakra, családi fényképekre nem terjedhet ki,
g) kapcsolattartásának gyakorisága, illetve tartama a rezsimszabályok szerint bővíthető, azonban az e törvényben az egyes kapcsolattartási formákra meghatározott alsó határt biztosítani kell,
h) a személyes szükségleteire fordítható összeg mértéke a rezsimszabályokhoz igazodóan változik.
103. § (1) Azt az elítéltet, aki büntetését fegyház- vagy börtönfokozatban tölti és a szabadságvesztésből legalább öt évet kitöltött, a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében, a várható szabadulása előtt legfeljebb két évvel átmeneti részlegre lehet helyezni.
(2) Az átmeneti részlegen az elítéltre irányadó büntetés-végrehajtási szabályok enyhíthetők, így különösen
a) a bv. intézetből az eltávozása engedélyezhető huszonnégy órát meg nem haladó időre, továbbá jutalomként ezt meghaladó időre, és részt vehet a bv. intézeten kívüli munkáltatásban,
b) csökkenthető az életrend meghatározottsága,
c) a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat,
d) a pártfogó felügyelővel rendszeresen tarthat kapcsolatot.
(3) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít.
(4) Az átmeneti részlegre helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan megsérti.
(5) Az (1) bekezdés alkalmazása szempontjából a szabadságvesztésből kitöltött idő meghatározásakor, ha az elítélt több, határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztését folyamatosan hajtják végre, akkor ezek tartamát összegezni kell.
104. § (1) A fogház, illetve a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb végrehajtási szabályok akkor alkalmazhatók, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára tekintettel – a szabadságvesztés célja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti.
(2) Enyhébb végrehajtási szabályok nem alkalmazhatók, ha
a) az elítélt a szabadságvesztésből – az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,
b) az elítélt a szabadságvesztésből börtönfokozatban legalább hat hónapot, fogházfokozatban legalább három hónapot nem töltött le,
c) az elítélt a törvény értelmében [Btk. 38. § (4) bekezdés] vagy a bíróság határozata folytán nem bocsátható feltételes szabadságra,
d) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,
e) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
f) a bíróság jogerős ítéletében fegyházbüntetésre ítélt elítélt a szabadságvesztés fokozatának enyhítésével [115. § (1) bekezdés] tölti a büntetését,
g) az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban,
h) az elítélttel szemben egyidejűleg több szabadságvesztés végrehajtására érkezik értesítés, és a büntetések nincsenek összbüntetésbe foglalva.
(3) Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása esetén az elítélt
a) huszonnégy órát, kivételesen negyvennyolc órát meg nem haladó időre havonta legfeljebb négy alkalommal eltávozhat a bv. intézetből azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát,
b) a személyes szükségletére fordítható pénzt készpénzben is megkaphatja, és azt a bv. intézeten kívül költheti el,
c) a látogatóját a bv. intézeten kívül is fogadhatja,
d) felügyelete mellőzhető, amikor a bv. intézeten kívül dolgozik.
(4) Az eltávozás időtartama a szabadságvesztésbe beszámít. Az elítélt köteles bejelenteni, hogy az eltávozás ideje alatt hol tartózkodik.
(5) Ha az elítélt az eltávozással vagy a bv. intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegi – így különösen, ha az eltávozásról önhibájából nem az előírt időn belül tér vissza, vagy más, súlyos fegyelemsértést követ el –, továbbá ha a (2) bekezdésben meghatározott okok valamelyike bekövetkezik, a bv. intézet parancsnoka felfüggeszti az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását, és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetése iránt.
105. § (1) Hosszúidős speciális részlegre (a továbbiakban: HSR) helyezhető az életfogytig tartó-, vagy legalább tizenöt évi szabadságvesztés büntetését töltő elítélt, akinek magatartása, a szabadságvesztés végrehajtása során tanúsított együttműködési készsége, az intézet rendjéhez és biztonságához való viszonya, illetve egyéni biztonsági kockázatelemzése alapján különleges kezelése és elhelyezése indokolt abból a célból, hogy a közösségbe helyezésre felkészítést, illetve a közösségbe visszahelyezést nyerjen.
(2) A HSR alkalmazására és megszüntetésére a BFB döntése alapján kerülhet sor, melyet háromhavonta felül kell vizsgálni, illetve haladéktalanul meg kell szüntetni, ha feltételei már nem állnak fenn. A HSR alkalmazásáról való döntés, illetve az elhelyezés felülvizsgálata során az elítéltet meg kell hallgatni, a döntésről az elítéltet írásban tájékoztatni kell.
(3) A szabadságvesztés végrehajtási fokozatára vonatkozó általános szabályok a HSR alkalmazása esetén annak végrehajtási rendjéhez igazodnak.
(4) A HSR alkalmazása esetén az elítélt
a) állandó őrzés és felügyelet alatt áll,
b) a bv. intézet területén engedéllyel és felügyelettel mozoghat, zárkáját zárva kell tartani,
c) zárkájában indokolt esetben belső biztonsági rács alkalmazható,
d) munkát a hosszúidős speciális részlegen belül, illetve a parancsnok által kijelölt helyen végezhet,
e) önképzést folytathat, az intézet csoportos művelődési, sportolási és szabadidő eltöltésének lehetőségeit csak a hosszúidős speciális részlegen belül, illetve a parancsnok külön engedélyével veheti igénybe,
f) lelkészi gondozásban egyénileg, közösségi lelki gondozásban a parancsnok engedélye szerint részesülhet,
g) magánál tartható tárgyainak köre és mennyisége korlátozható,
h) számára a 175–177. §-ban biztosított kapcsolattartás gyakorisága növelhető.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott rendelkezések, illetve a szükséges biztonsági intézkedések együttesen vagy külön-külön alkalmazhatók, amelyről a bv. intézet parancsnoka írásban dönt, e jogkörét átruházhatja. Az esetleges rendelkezésekről, illetve azok felülvizsgálatáról a HSR alkalmazásáról vagy a felülvizsgálatáról szóló döntést követően haladéktalanul kell intézkedni.
106. § (1) Gyógyító-terápiás részlegre kell elhelyezni – az IMEI-ben végzett kivizsgálás után – azt az elítéltet,
a) akinek korlátozott beszámítási képességét állapították meg,
b) akit a szabadságvesztés végrehajtása alatti időben – kóros elmeállapota miatt – az IMEI-ben kezeltek, és elmeállapota olyan mértékben javult, hogy az a szabadságvesztés folytatását nem akadályozza,
c) akinek a személyiségzavar jellege, vagy annak súlyossága miatt a gyógyító-terápiás részlegen való elhelyezése indokolt.
(2) Az (1) bekezdés a) és c) pontja alá tartozó elítéltek az IMEI-be történő kivizsgálásig – az orvos javaslatára – harminc napra, a BFB döntése alapján a gyógyító-terápiás részlegbe ideiglenesen elhelyezhetők. Az időtartam egy alkalommal további harminc nappal meghosszabbítható a BFB döntése alapján.
(3) A gyógyító-terápiás részlegről való kihelyezésről – orvosi javaslatra – a BFB dönt. Javult elmeállapotú elítéltet – (1) bekezdés b) pontja – csak az IMEI írásbeli engedélyével lehet a gyógyító-terápiás részlegről kihelyezni.
(4) A gyógyító-terápiás részlegre utalt elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program keretében kell megvalósítani.
(5) A gyógyító-terápiás részlegre elhelyezett elítéltek részére az állapotuknak megfelelő jellegű és idejű terápiás foglalkoztatást, oktatást, valamint pszichológiai foglakozást kell biztosítani.
107. § (1) Ha az elítélt személyiségzavarban szenved, vagy mentális állapota miatt különleges gondozást igényel, de a gyógyító-terápiás részlegre helyezés feltételei nem állnak fenn, a BFB pszichoszociális részlegen helyezheti el.
(2) A pszichoszociális részlegen elhelyezett elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program keretében kell megvalósítani.
108. § (1) A drogprevenciós részlegen az az elítélt helyezhető el, aki írásban nyilatkozik arról, hogy a kábítószer-mentesség ellenőrzése érdekében aláveti magát rendszeres vizsgálatoknak, és azokhoz vizsgálati anyagot (testváladékot) szolgáltat.
(2) A drogprevenciós részlegen elhelyezett elítéltek számára a kapcsolattartás gyakorisága növelhető.
(3) A drogprevenciós részlegen elhelyezett elítélt reintegrációs tevékenységét komplex terápiás program keretében kell megvalósítani.
(4) Az elítélt írásbeli kérelmére a drogprevenciós részlegen történő elhelyezést meg kell szüntetni.
(5) Az elítélt drogprevenciós részlegen történő elhelyezését meg kell szüntetni, ha
a) a kábítószer-mentesség ellenőrzésére szolgáló vizsgálat eredménye pozitív (az elítélt szervezetében kábítószert mutatott ki),
b) az elítélt az intézetben vagy azon kívül súlyos fegyelemsértést, illetve bűncselekményt követ el, vagy
c) az együttműködési kötelezettségét nem teljesíti.
109. § (1) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen az az elítélt helyezhető el, akinek biztonsági csoportba sorolása alapján a fogvatartása nem igényli magas szintű biztonsági védelmi eszközök alkalmazását.
(2) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen csökkenthető az életrend meghatározottsága, az elítélt a reintegrációs programokon kívüli szabad idejét belátása szerint használhatja fel és a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat.
(3) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegre helyezés megszüntethető, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét súlyosan megsérti.
(4) Az alacsony biztonsági kockázatú részlegen elhelyezett, gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, egyévi vagy annál rövidebb tartamú szabadságvesztését töltő elítélt esetén a pártfogó felügyelő legkésőbb a bv. intézetből való szabadulás várható időpontja előtt két hónappal, az elítélt társadalmi kapcsolatainak megerősítése érdekében megkezdi a gondozását.
(5) A gondozás körében a bv. intézet székhelye szerint illetékes pártfogó felügyelő
a) a bv. intézetben felkeresheti az elítélteket és egyéni vagy csoportos tájékoztatást ad a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében,
b) ha az elítélt részt vesz reintegrációs programban, közreműködik annak megvalósításában, értékeli a reintegrációs programban elért eredményeket, szükség szerint kiegészíti, fejleszti azt,
c) szükség esetén segíti a családi kapcsolatok helyreállítását,
d) az elítélt társadalmi kapcsolatainak megerősítése érdekében a helyi önkormányzatokkal, a munkáltatókkal, az egyházi jogi személyekkel, a civil szervezetekkel és egyéb karitatív szervezetekkel, illetve egyéb önkéntes közreműködőkkel együttműködik.
110. § (1) Ha az elítélt kóros elmeállapotúvá válik, a szabadságvesztést a bv. intézetben nem lehet végrehajtani, az elítéltet a büntetés-végrehajtási bíró döntése alapján az IMEI-ben kell elhelyezni. Az itt eltöltött idő a szabadságvesztés tartamába beszámít.
(2) Ha a bv. intézet a szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket észlel, intézkedik az elítéltnek az IMEI-ben történő pszichiáter szakorvos általi kivizsgálása iránt.
(3) Ha az IMEI pszichiáter szakorvosa az elítélt kóros elmeállapotára utaló tüneteket állapított meg, és az elítélt pszichiátriai kezelése meghaladja a két hónapot, az IMEI főigazgató főorvosa előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a szabadságvesztés végrehajtási helyének megváltoztatására.
(4) Az elítélt elmeállapotában bekövetkezett kedvező változásra tekintettel, az IMEI főigazgató főorvosa soron kívül tehet javaslatot az elítélt bv. intézetbe történő visszaszállítására a büntetés-végrehajtási bírónak.
(5) Ha az elítélt szabadításakor gyógykezelésének szükségessége továbbra is fennáll, az IMEI főigazgató főorvosa az elbocsátás esedékességének napjával történő elhelyezés érdekében az egészségügyről szóló törvényben meghatározottak szerint kellő időben kezdeményezi a bíróságnál a kötelező gyógykezelés elrendelése iránti eljárást.
(6) Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező gyógykezelését, az IMEI főigazgató főorvos – az Országos Mentőszolgálat útján – intézkedik az elítélt átszállítása iránt a kijelölt, az egészségügyről szóló törvény szerinti gyógykezelést végző pszichiátriai intézetbe.
111. § A szabadságvesztés tartamába nem számít be az az idő, amíg az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alól kivonja magát.
112. § (1) Ha az összbüntetési ítélet olyan időpontban emelkedik jogerőre, amikor az elítélt az összbüntetésként megállapított szabadságvesztést már kitöltötte, és az elítélttel szemben más ügyben kiszabott szabadságvesztést kell foganatba venni, a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés tartamába be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés tartama meghaladja az összbüntetésként megállapított szabadságvesztés tartamát.
(2) Ha rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozatban a bíróság az elítélttel szemben nem, vagy nem a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozattal megegyező tartamban szab ki szabadságvesztést, vagy a kiszabott szabadságvesztés tartamát mérsékli, és az elítélt a kiszabott tartamnál hosszabb időt töltött szabadságvesztésben, ha az elítélttel szemben más ügyben kiszabott szabadságvesztést kell foganatba venni, akkor a végrehajtásra kerülő szabadságvesztés tartamába be kell számítani azt az időtartamot, amennyivel az elítélt által kitöltött szabadságvesztés tartama meghaladja a rendkívüli jogorvoslat folytán meghozott határozattal megállapított szabadságvesztés tartamát.
(3) Az (1)–(2) bekezdés abban az esetben alkalmazható, ha az elítélten az összbüntetésként megállapított, illetve a rendkívüli jogorvoslattal megtámadott határozattal kiszabott szabadságvesztést és a más ügyben végrehajtásra váró szabadságvesztést folyamatosan hajtják végre. Az (1)–(2) bekezdés akkor is alkalmazandó, ha a túltöltés tartama hosszabb a végrehajtásra váró szabadságvesztés tartamánál, de további szabadságvesztések várnak végrehajtásra.
113. § (1) Az elítéltet – megjelenési szándékától függetlenül – elő kell állítani, ha
a) büntető ügyben terheltként,
b) tanúként,
c) az apaság és a származás megállapítása iránti perben személyes megjelenésre kötelezéssel félként,
d) gondnokság alá helyezés iránti perben alperesként,
e) szabálysértési ügyben eljárás alá vont személyként
idézik.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja esetén az elítéltet nem kell előállítani, ha törvény lehetőséget ad arra, hogy a terhelt nyilatkozzon részvételi szándékáról, és az elítélt nemleges nyilatkozatot tesz.
(3) Az elítéltet – kivéve, ha írásban tett nyilatkozata szerint a közvetítői megbeszélésen nem kíván megjelenni – az intézet előállítja, ha a büntető ügyekben alkalmazandó közvetítői tevékenységet végző közvetítő idézi.
(4) Az elítéltet – amennyiben a tárgyaláson meg kíván jelenni – elő kell állítani, ha félként a személyes megjelenés kötelezettségével idézik.
(5) Az (1), (3) és (4) bekezdésben foglaltakon kívül az intézet akkor állítja elő az elítéltet, ha az az előállítást kéri, és annak költségeit megelőlegezi.
(6) Ha az elítélt az előállítás költségeit nem tudja megelőlegezni, az intézet tájékoztatja, hogy költségmentességet, illetve pártfogó ügyvéd kirendelését kérheti. Az intézet az előállítás költségeit az elítélt írásbeli kérelmére kivételesen megelőlegezheti, ha a kérelemben a költségek visszafizetését vállalja.
(7) A bírósági ügyekben való előállításra vonatkozó szabályokat a közjegyzői eljárásra is megfelelően alkalmazni kell.
114. § (1) A nyomozó hatóság az elítéltet az ügyész engedélye alapján – a bv. intézettel való előzetes egyeztetés szerint – az intézetben kihallgathatja, illetve ha az elítéltek ugyanabban az intézetben vannak fogva tartva, a nyomozó hatóság a szembesítést az intézetben is végrehajthatja. A nyomozó hatóság az elítélt intézetben lévő érték-, vagy tárgyletétjéből lefoglalhat, illetve iratismertetést (Be. 193. §) tarthat. Az ügyész más nyomozási cselekmények intézetben történő elvégzésére is engedélyt adhat.
(2) Az elítéltet az intézetben a hatósági ügyben eljáró más szerv a bv. intézettel való előzetes egyeztetés alapján hallgathatja ki.
(3) Az elítéltet az illetékes ügyész, illetve a nyomozó hatóságnak az illetékes ügyész engedélyét is tartalmazó írásbeli megkeresésére a parancsnok adja ki, nyomozási cselekmények lefolytatása, továbbá a Bnytv.-ben meghatározott bűnügyi nyilvántartási adat mintavétele céljából.
(4) Ha az elítélt kiadása a rendőrségi fogdán történő elhelyezéssel jár, úgy azt az illetékes ügyész a Be. 135. § (2) bekezdése szerinti időtartamban engedélyezheti.
(5) A kiadás nem teljesíthető, ha
a) az elítélt szabadulása esedékes,
b) az elítéltet a bíróság idézésére elő kell állítani, vagy
c) azt – orvosi vélemény szerint – az elítélt egészségi állapota nem teszi lehetővé.
(6) Az elítélt törvényes jogait a kiadás ideje alatt is biztosítani kell. A kiadás időtartama a szabadságvesztés idejébe beszámít.
115. § (1) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb fokozat akkor jelölhető ki, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, egészségi állapotára, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményre, a szabadságvesztés tartamára, a társadalomba való beilleszkedési készségére tekintettel – a büntetés célja a szabadságvesztés enyhébb fokozatban történő végrehajtásával is elérhető.
(2) Enyhébb végrehajtási fokozat nem jelölhető ki, ha
a) az elítélt a szabadságvesztésből – az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le,
b) az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztés tartamának – az előzetes fogva tartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva – egyharmadát nem töltötte le,
c) az elítélt a szabadságvesztésből fegyházfokozatban legalább egy évet, börtönfokozatban legalább hat hónapot nem töltött le,
d) az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható és a szabadságvesztésből – az előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött időt is beszámítva – annak fele tartamát nem töltötte le,
e) az elítélt erőszakos többszörös visszaeső,
f) az elítélt a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
g) az elítélt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra.
(3) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel szigorúbb fokozat akkor jelölhető ki, ha az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten vagy súlyosan megzavarja.
(4) A szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb, illetve eggyel szigorúbb végrehajtási fokozat kijelölése iránt a bv. intézet tesz előterjesztést a büntetés-végrehajtási bírónak. A szabadságvesztés szigorúbb végrehajtási fokozatának a kijelölésére a bv. intézet nem tehet előterjesztést, ha az elítélt a szabadságvesztésből legalább hat hónapot még nem töltött le.
116. § (1) Fontos okból – így különösen az elítélt személyi vagy családi körülményei, egészségi állapota miatt – a szabadságvesztés végrehajtása hivatalból vagy kérelemre félbeszakítható, erről
a) egy naptári évben harminc napig terjedő időtartamra a parancsnok,
b) egy naptári évben harmincegy naptól kilencven napig terjedő időtartamra az országos parancsnok,
c) a b) pontban szabályozottnál hosszabb időre a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
dönt.
(2) Kivételesen engedélyezhető a szabadságvesztés félbeszakítása, ha az elítélt ellen szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt újabb büntetőeljárás van folyamatban. Ebben az esetben az eljárás szakaszától függően az ügyész vagy a bíróság véleményét be kell szerezni.
(3) Nem engedélyezhető a szabadságvesztés félbeszakítása, ha a bíróság az életfogytig tartó szabadságvesztést kimondó ítéletben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.
(4) Ha az elítélt nő a várandósság tizenkettedik hetét elérte, és a szülés várható időpontja megelőzné a szabadulás napját, nyilatkoztatni kell arról, hogy kéri-e a szabadságvesztés félbeszakítását. A várandósság alatt vagy közvetlenül a szülés után benyújtott büntetés-félbeszakítási kérelmek elbírálása során elsősorban a gyermek érdekét kell figyelembe venni.
(5) A szabadságvesztés félbeszakítására irányuló kérelem indokoltságának ellenőrzése céljából a bv. intézet, illetve a BVOP megkeresheti az elítélt által megjelölt tartózkodási hely szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot, illetve rendőri szervet a környezettanulmány készítése céljából.
(6) A kérelem elutasítását indokolt határozatba kell foglalni.
(7) A félbeszakítás tartama a szabadságvesztés tartamába nem számít be.
(8) A félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik.
117. § (1) A szabadságvesztés félbeszakítását az engedélyező megszünteti, ha a tudomására jut, hogy
a) az elítélttel szemben a félbeszakítás tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás indult, vagy újabb szabadságvesztés végrehajtásáról érkezik értesítőlap,
b) az elítéltet más ügyben előzetes letartóztatásba helyezték,
c) a félbeszakítás indoka az engedélyezett határidő letelte előtt megszűnt.
(2) A félbeszakítás megszüntetéséről az engedélyező indokolt határozattal dönt.
(3) A félbeszakítás megszüntetéséről az elítéltet írásban haladéktalanul tájékoztatni kell, és fel kell hívni, hogy a megadott időpontban a szabadságvesztést végrehajtó intézetben jelentkezzen.
118. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt elveszti a személyi szabadságát, köteles eltűrni a végrehajtás tényéből eredően egyes alapvető jogainak és a jogszabályok által biztosított egyéb jogosultságainak szünetelését, korlátozását, módosulását.
(2) A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt az alapvető jogait és a jogszabályok által biztosított egyéb jogosultságait a büntetés végrehajtása során is gyakorolhatja és jogszabályban, vagy bírósági, illetve hatósági határozatban megállapított kötelezettségeit a büntetés végrehajtása során is köteles teljesíteni, kivéve, ha azok szüneteléséről, illetve korlátozásáról az ítélet vagy törvény rendelkezik, vagy amelyek gyakorlásában, illetve teljesítésében az elítélt akadályozva van.
(3) A büntetés-végrehajtási szervezet biztosítja, illetve elősegíti az elítélt jogainak gyakorlását.
(4) Az elítélt kötelezettségeinek teljesítése, illetve jogainak gyakorlása során a szabadságvesztés-büntetés céljai teljesítése érdekében köteles a bv. intézettel együttműködni.
(5) Az elítélt jogait személyesen vagy védője, illetve fiatalkorú esetén törvényes képviselője útján, a bv. intézet rendjével és biztonságával összhangban gyakorolja.
119. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt
a) munkához és foglalkozása szabad megválasztásához való joga és a vállalkozáshoz való joga,
b) művelődéshez való joga, illetve a tanulás és a tanítás szabadsága,
c) önrendelkezéshez való joga,
d) kegyeleti joga,
e) szülői felügyeleti joga,
f) közérdekű adatokhoz való hozzáféréséhez és azok terjesztéséhez való joga,
g) véleménynyilvánítási szabadsága,
h) egyesülési joga,
i) tulajdonhoz való joga,
j) a szabadidő eltöltéséhez való joga,
k) ha munkát végez, az éves fizetett szabadsághoz való joga,
l) magántitokhoz való joga,
m) általános cselekvési szabadsága a szünetelő jogokra való tekintettel,
n) lelkiismereti és vallási szabadsága
e törvényben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolható.
120. § (1) Az elítélt véleményét – ellenőrzés mellett az e törvényben meghatározott korlátozás kivételével – olyan formában nyilváníthatja ki, amely nem zavarja a bv. intézet rendjét és biztonságát.
(2) A vélemény nyilvánosságra hozatala
a) a nemzetbiztonság védelme,
b) a minősített adat közlésének megakadályozása,
c) a bűncselekmény közvetlen veszélyének fennállása esetén, annak megakadályozása,
d) a bv. intézet rendje és biztonsága,
e) a bűnöző életmód népszerűsítésének megakadályozása, valamint
f) az elítélt, vagy hozzátartozója számára a bűncselekménnyel kapcsolatos vélemény nyilvánosságra hozatalából eredő vagyoni előny elérésének megakadályozása
érdekében korlátozható.
121. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel az elítélt joga
a) a szabad mozgáshoz,
b) a tartózkodási hely szabad megváltoztatásához,
c) a békés gyülekezéshez,
d) a sztrájkhoz,
e) a szabad orvosválasztáshoz,
f) ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választható legyen.
(2) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítélt azon jogai, amelyekre a közügyektől eltiltás, illetve a bíróság ítéletében meghatározott foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kitiltás kiterjed.
122. § Az elítélt jogosult
a) a higiéniai feltételeknek megfelelő egészséges elhelyezésre, az egészségi állapotának és a szabadságvesztés végrehajtása alatti tevékenységének megfelelő élelmezésre, egészségügyi ellátásra, megfelelő ruházat biztosítására,
b) a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a bv. intézet által engedélyezett személyekkel, szervezetekkel az e törvényben meghatározottak szerint kapcsolatot tartani,
c) baleset esetén baleseti ellátásra és baleseti egészségügyi szolgáltatásra,
d) pihenésre, szabadidőre,
e) testi és szellemi állapotának fenntartása, illetve fejlesztése érdekében
ea) naponta – a szabadságvesztés végrehajtási rezsimjeinél megállapított rendelkezések szerint, de legalább egy óra – szabad levegőn tartózkodásra,
eb) önképzésre, sajtótermékek megrendelésére, a bv. intézet művelődési és sportolási lehetőségeinek – a szabadságvesztés végrehajtási rezsimjeinél megállapított rendelkezések szerinti – igénybevételére,
ec) tanuláshoz való jogát e törvényben meghatározottak szerint gyakorolni; általános iskolai, középfokú, valamint felsőfokú tanulmányok megkezdésére, illetve folytatására, a vizsgákra való felkészüléshez tanulmányi és vizsgaszabadságra,
f) a bv. intézetben, illetve annak felügyeleti szerveinél és a büntetés-végrehajtástól független szervhez közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére,
g) a büntetés végrehajtása során jogorvoslati joggal élni,
h) a rendelkezésére álló pénzből havonta meghatározott összeget személyes szükségleteire fordítani, illetve azzal egyéb módon rendelkezni,
i) a szabadságvesztés végrehajtása során keletkezett kárának megtérítésére,
j) sajátos védelemre a nők, fiatalkorúak és a fogyatékkal élők a rájuk vonatkozó eltérésekkel,
k) jogszabályban meghatározottak szerint saját ruha viselésére, illetve használati tárgyak tartására; az elítélt magánál tartható tárgyainak köre a bv. intézet rendjére és biztonságára figyelemmel, valamint az egyes rezsimszabályok szerint korlátozható,
l) a már megállapított, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott valamely rendszeres pénzellátásának (e fejezetben a továbbiakban: rendszeres pénzellátás) a meghatalmazott személy kezéhez vagy a bv. intézethez történő folyósítására, továbbá a saját jogon járó családi pótléknak a letéti számláján való elhelyezésére,
m) a szabadulást követő társadalomba való visszailleszkedés érdekében az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtésének segítségére,
n) önkéntes vállalása alapján – a szabadságvesztés fokozatának és a rezsimre vonatkozó szabályok szerint – oktatási, képzési, valamint reintegrációt elősegítő személyes fejlődését biztosító programokon való részvételre,
o) büntetés-végrehajtási szervezeten belüli fogvatartotti fórumon való véleménynyilvánításra.
123. § (1) Az elítélt a bv. intézet parancsnokának engedélye alapján – őrzéssel vagy anélkül – meglátogathatja orvos által igazoltan súlyos beteg közeli hozzátartozóját, részt vehet közeli hozzátartozója temetésén.
(2) A bv. intézet parancsnoka az (1) bekezdésben foglaltak engedélyezése esetén elrendelheti mozgáskorlátozó eszközök használatát, kivételes esetben megtagadhatja a látogatás, a temetésen való részvétel, illetve a kegyelet lerovásának engedélyezését.
(3) Az (1) bekezdés szerinti rendkívüli eltávozás az öt napot nem haladhatja meg, annak tartama a szabadságvesztésbe beszámít.
(4) Ha az elítélt a temetésen nem vett részt, a parancsnok a temetést követő harminc napon belül – az (1) bekezdés szerinti feltételekkel – engedélyezheti, hogy az elítélt lerója kegyeletét a közeli hozzátartozója temetési helyénél.
(5) Az elítélt az (1) és (4) bekezdésben felsorolt esetekben az előállítás költségét köteles megtéríteni.
124. § (1) Az elítélt a 120. §-nak megfelelően jogosult nyilatkozatot tenni a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény szerinti műsorszámban vagy sajtótermékben, illetve az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat útján történő közzététellel.
(2) A nyilatkozattétel engedélyezéséről vagy megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem benyújtásától számított három napon belül dönt. A nyilatkozattétel engedélyezése akkor tagadható meg, ha alapos okkal arra lehet következtetni, hogy a nyilatkozattétel a 120. §-ban meghatározott érdekek valamelyikét sértené vagy veszélyeztetné.
(3) Az országos parancsnok haladéktalanul értesíti a sajtó képviselőjét, ha az elítélt nyilatkozattételét engedélyezte, vagy e törvény szerint az engedélyt megadottnak kell tekinteni. Az értesítésben az országos parancsnok tájékoztatást ad a kapcsolatfelvétel részleteiről.
(4) Ha az országos parancsnok a nyilatkozattételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal dönt. A határozat minősített adatot nem tartalmazhat. A nyilatkozattétel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A kérelmet a bv. intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
(5) A bv. intézet parancsnoka vagy az általa kijelölt személy a nyilatkozattételt – a 120. §-ban foglaltak megtartása érdekében – ellenőrzi. Ha a nyilatkozattétel a 120. §-ban meghatározott érdekek valamelyikét sérti vagy veszélyezteti, a nyilatkozattétel megszakítható, és az elítéltet figyelmeztetni kell a szabályok megtartására és arra, hogy azok be nem tartása esetén a nyilatkozat közzététele megtagadható.
125. § (1) Az elítélt – hozzájárulásával készített – nyilatkozattételét tartalmazó írás, kép-, hangfelvétel (a továbbiakban: közlésre szánt anyag) közzétételéhez az országos parancsnok engedélye szükséges.
(2) A közzététel engedélyezéséről vagy megtagadásáról az országos parancsnok a kérelem benyújtásától számított három napon belül dönt. Az engedély akkor tagadható meg, ha a 120. §-ban meghatározott érdekek valamelyikét sértené, vagy veszélyeztetné.
(3) Ha az országos parancsnok a közzétételt megtagadja, arról indokolt írásbeli határozattal dönt. A közzététel megtagadásáról szóló határozat ellen az elítélt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. A kérelmet a bv. intézet haladéktalanul továbbítja a büntetés-végrehajtási bíróhoz.
126. § (1) A bv. intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy lelkiismereti és vallási meggyőződését szabadon megválassza vagy megváltoztassa, vallását gyakorolhassa.
(2) A bv. intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy az egyházi személy, a vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja, az egyházi jogi személy vagy a vallási tevékenységet végző szervezet által megbízott más személy általi gondozásban részesülhessen.
(3) Az elítélt magánál tarthatja a vallása gyakorlásához szükséges könyveket, írásos anyagokat és kegytárgyakat. A kegytárgyak vallásgyakorláshoz való szükségességének megállapításához az adott egyházi személy és vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjának állásfoglalása kérhető.
(4) Az elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy a bv. intézetekben megvalósítható vallásos szertartásban részesüljön a vallási közösség előírásainak megfelelően. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő elítélt kérelmére az egyházi személlyel vagy a vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával való találkozást soron kívül lehetővé kell tenni.
(5) Az elítélt eltiltható az istentiszteleten való részvételtől, ha az a bv. intézet rendjét vagy a biztonságot veszélyezteti.
(6) Az istentiszteletre önként jelentkezők részvétele – az (5) bekezdés alapján eltiltottakat, valamint a magánelzárást töltő elítélteket kivéve – nem korlátozható. A (2) bekezdésben meghatározott személlyel való ellenőrzés nélküli találkozás lehetősége azonban az istentisztelet látogatástól eltiltott, a magánelzárást töltő, illetve biztonsági zárkában vagy részlegen elhelyezett elítélttől sem tagadható meg.
(7) A bv. intézet elősegíti a vallási közösségek szociális, karitatív, gondozói tevékenységét és az elítéltnek a szabadulásra való felkészítéséhez nyújtott szolgálatait.