- Az erdők állapotát nyomon követő és a beavatkozások tervezését megalapozó, a földmegfigyelés, távérzékelés eredményeit is figyelembe vevő monitoring rendszer további fejlesztése szükséges, mely az erdők szénmegkötő képességének megőrzését, a károsítások időben történő jelzését és a szükséges beavatkozások hatékonyságát is elősegíti.

- A folyamatos faanyag ellátás biztosítását országos, térségi hozamszabályozással, hozamvizsgálatokkal kell támogatni.

HOSSZÚ TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- Az erdők fokozott védelme, az erdőpusztulások, erdőtüzek megelőzése, a kedvezőtlen hatások, az okozott széndioxid-kibocsátás mérséklése.

- A szakszerű, minőségi faalapanyagot szolgáltató erdőgazdálkodás és a faanyag minél nagyobb arányú feldolgozására képes faipar fejlesztése, a fa, mint megújítható alapanyag nagyobb arányú alkalmazása, a nagyobb energia befektetéssel, sok ÜHG kibocsátással előállított alapanyagok, termékek fával történő helyettesítése.

- A dekarbonizációs követelmények és a ténylegesen bekövetkező klímamódosulások figyelembevételével az éghajlatváltozás, mint peremfeltétel teljes körű integrálása az erdészeti politikákba.

III.5.8. Szén-dioxid leválasztás, tárolás és hasznosítás

A szén-dioxid leválasztás, tárolás (CLT) technológiája - bár ipari léptékű kísérleteit számos költséghatékonysági és fenntarthatósági kérdés kíséri - az uniós klímapolitika centrális eleme. Az Európai Bizottság és számos tagállam jelentős K+F forrásokat mozgósít e témakörben, mind a technológiai innovációk előmozdítása, mind a környezeti (felszín alatti vizekre gyakorolt) hatások feltárása érdekében.

Hazánknak kiemelkedően jó adottságai vannak a szén-dioxid földalatti tárolása tekintetében. Az előzetes vizsgálatok arra utalnak, hogy a rendelkezésre álló szén-dioxid tárolókapacitás képes lehet befogadni Magyarország teljes ipari szén-dioxid kibocsátásának akár százszorosát is. Magyarországon a szén-dioxid földalatti tárolására a letermelt szénhidrogén előfordulások, egyéb használatra alkalmatlan sósvizes rezervoárok lehetnek valóban alkalmasak. Ugyanakkor a CLT technológia alkalmazása csak a legszigorúbb környezeti, biztonsági és fenntarthatósági kritériumok teljesülése esetén képzelhető el Magyarországon. Ehhez a hazai intézményrendszer tudására alapuló K+F fenntartása és a fejlesztéseket hasznosító ipari háttér kialakítása és megerősítése szükséges. Mindezek hozzájárulhatnak a hazai tudás hasznosításához és beszállítói láncok létrehozásához is.

KÖZÉP- ÉS HOSSZÚ TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- Folytatni kell a geológiai kutatásokat, különös figyelmet szentelve a hosszú távú környezeti, természeti és humán egészségügyi kockázatok megértésére, és ezen hatások visszacsatolására a technológia fejlesztésébe a kockázatok minimalizálása érdekében.

- Fel kell tárni a CLT technológia energia- és pénzügyi mérlegét és költség-haszon elemzést kell készíteni a hazai alkalmazása vonatkozásában. Ezen fejleményeket és kutatási eredményeket széles körben ismertté kell tenni, mind a szakma, mind a közvélemény számára.

- A szén-dioxid, mint ipari nyersanyag hasznosításának vizsgálata, sikeres kutatás-fejlesztési eredmények esetében azok használatának támogatása.

- A karbon-negatív, azaz a légkör bio- és hidroszférájában található nem fosszilis eredetű szén-dioxid kivonását és megkötését lehetővé tevő technológiák (pl.: biomassza és a CLT) magyarországi alkalmazásának vizsgálata.

IV. NEMZETI ALKALMAZKODÁSI STRATÉGIA (NAS)

A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás hazai kereteit és lehetőségeit határozza meg. Az alkalmazkodás gyakorlati megvalósítása egyre sürgetőbbé válik, mert a cselekvés halogatása a kockázatok jelentős növekedését vonhatja maga után. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye számos cikkelyében utal az alkalmazkodás fontosságára és kötelezettséget ír elő arra vonatkozóan, hogy az egyes országok programokat alkossanak annak elősegítésére. Ezt erősíti a 2013 áprilisában napvilágot látott EU Alkalmazkodási Stratégia ^*  is, amely alapján 2020-ig az uniós tagállamoknak is ki kell dolgozniuk az alkalmazkodási stratégiájukat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC Ötödik Értékelő Jelentése ^* , továbbá az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény 2015 végén megrendezésre került klímacsúcsán (COP21) elfogadott Párizsi Megállapodás ^*  több ponton hangsúlyozzák a mitigációs és adaptációs intézkedések közti egyensúly szükségességét.

A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia kiindulópontja, hogy a klímaváltozás nem határolható el a társadalom-, a gazdaság- vagy a környezetpolitika témaköreitől, így a fenntartható fejlődés szempontrendszerével összhangban szükséges kezelni. A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia a rugalmas alkalmazkodás, azaz az összehangolt, a kockázatoknak elébe menő felkészülés lehetőségének megteremtését szolgálja.

IV.1. Kapcsolódás hazai stratégiai dokumentumokhoz

A klímaváltozás várható hatásait nehéz pontosan, teljes bizonyossággal előre jelezni, de várhatóan a jövőben - a természeti, társadalmi és gazdasági rendszerek alkalmazkodási képességét vizsgálva - fokozódó kihívásokkal kell szembenéznünk. Az éghajlatváltozás várható hatásai sokféle természeti, környezeti, társadalmi és gazdasági következménnyel járhatnak- amelyek között (ugyan kisebb arányban) akár kedvezőek is lehetnek (pl. hosszabbodó főszezon a turizmusban; őszi vetésű gabona terméshozama nőhet; téli félévben javuló vízmérleg). A probléma átfogó jellegét többek között az is alátámasztja, hogy a különböző ágazatok stratégiai dokumentumaiban is megjelenik az alkalmazkodás témaköre. Különösen a legsérülékenyebb természeti erőforrások, társadalmi rétegek és gazdasági ágazatok esetében szükséges, hogy az érintett szakterületek integráltan foglalkozzanak a klímaváltozás várható hatásaival és a felkészülés lehetőségeivel.

A következőkben azok a stratégiai dokumentumok kerülnek bemutatásra, amelyekben a felkészülés, alkalmazkodás szükségességének felmerülésén túl a gyakorlati megvalósítás igénye is megjelenik. ^* 

IV.1.1. Nemzeti Vidékstratégia

A Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 (NVS) ^*  alapvető célja, hogy a fenntarthatóságot, az életképes agrár- és élelmiszertermelést és a vidéki élet értékeit középpontba állító jövőkép alapján kijelölje az ország vidékpolitikájának célkitűzéseit, alapelveit, valamint az azok elérését biztosító programok és intézkedések végrehajtási kereteit. Az NVS alapvetően egy integrált vidékfejlesztési politika megvalósítását tűzi ki célul, amely kedvez a mezőgazdaság és vidékfejlesztés alaperőforrásait befolyásoló klímaváltozás várható hatásaira való felkészülésnek és az alkalmazkodási lehetőségek kialakításának. Az NVS által kitűzött célok megvalósítása érdekében 3 témakörön (Természeti erőforrások, környezet; Agrár- és élelmiszergazdaság; Vidéki gazdaság, vidéki közösségek) belül összesen 7 stratégiai célterületen 43 vidékstratégiai program, és további 8 térségi komplex program került meghatározásra. A célterületekhez kapcsolódóan az alkalmazkodás témaköre az alábbi stratégiai irányok és teendők tekintetében jelenik meg:

A mezőgazdaság tartós alkalmazkodásának nélkülözhetetlen feltétele a gazdálkodók alkalmazkodó-képességének és tudatosságának javítása;

Vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése, alkalmazkodás a klímaváltozás kihívásaihoz;

Az éghajlatváltozás várható hatásaihoz történő alkalmazkodás elősegítése a környezeti feltételek alakulásának nyomon követése, a kedvezőtlen irányú folyamatok kialakulását erősítő antropogén hatások csökkentése, kedvező hatású beavatkozások révén.

A vidékstratégiai programok az integrált megközelítésből adódóan számos esetben alátámasztják az alkalmazkodási esélyek javításának szükségességét. Az NVS kiemeli többek között, hogy a tájhasználatra évszázadokig a helyi előnyök sokoldalú hasznosítása volt jellemző, amely szükségessé tette a természeti korlátokhoz és kockázatokhoz való alkalmazkodást. Ez a XIX. századtól megváltozott, amikor a mezőgazdaságot próbálták az igényekhez igazítani, ami súlyos károkat okozott az ökoszisztémákban.

Magyarország európai viszonylatban élen jár a termőterület nagyságát és a mezőgazdálkodás környezeti feltételrendszerét tekintve, így a Nemzeti Vidékstratégia célja, hogy a természet- és környezetvédelmi törekvésekkel összhangban olyan utat mutasson az agrár- és vidékfejlesztés számára, amely képessé teszi azokat a jövőbeni kihívásokhoz való alkalmazkodásra.

IV.1.2. Nemzeti Erdőstratégia 2016-2030

Az EU Erdőgazdálkodási Stratégiája ^* , valamint számos ENSZ és FAO rendezvény, határozat, illetve megállapodás közös célul tűzte ki a fenntartható erdőgazdálkodás megvalósítását, amely többek között a klímaváltozás hatásainak mérséklését, illetve az azokhoz való alkalmazkodást is szolgálja. A fenntarthatóság követelményét szem előtt tartva az erdőgazdálkodással kapcsolatos szakmapolitikai elvárások Magyarországon a 1110/2004. (X. 27.) Korm. határozattal ^*  elfogadott Nemzeti Erdőprogramban (2006-2015) kerültek megfogalmazásra.

A program megállapította, hogy a termelésfejlesztési tevékenység során figyelembe kell venni a biodiverzitás megőrzését és a hagyományos tájképet, továbbá hozzá kell járulni a klímaváltozás negatív hatásainak és az eróziónak a megelőzéséhez. Ennek érdekében 10 célprogramot jelöl meg, amelyek közül a 9. célprogramban („Kutatás, oktatás és termelésfejlesztés”) célkitűzésként szerepel a klímaváltozás erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásának előrejelzése. A klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez hozzájárulhat továbbá a 3. célprogramban („Vidék- és területfejlesztés, erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás”) meghatározott célkitűzés, amely az agrárátalakulás során felszabaduló területek erdősítését célozza. Az erdőtelepítésekkel 1945-től napjainkra jelentős állami támogatással és szakmai munkával az ország erdősültsége a korábbi 11,8%-ról 20,8%-ra ^*  nőtt, így jelenleg 1,94 millió hektár a magyarországi erdőterület (faállománnyal borított vagy erdősítésre kötelezett terület). A Nemzeti Erdőtelepítési Program ^*  hosszú távú célként, mintegy 35-50 év során az ország erdősültségének - az optimálisnak tartott - 27%-ra történő növelését tűzte ki célul, amely további több mint 600 ezer hektár új erdő telepítését jelentheti az érintett erdőgazdálkodói kör telepítési szándéka, és a rendelkezésre álló uniós források függvényében.

Az erdészeti ágazat stratégiai tervezésének legújabb eredményeként 2016-ban a Földművelésügyi Minisztérium elkészítette a 2016-2030 közötti időszakra szóló Nemzeti Erdőstratégiát. ^*  A dokumentum az erdőket és erdőgazdálkodást érintő kihívások között elsőként említi a klímaváltozást. Célként deklarálja a kedvezőtlen hatások csökkentését (idegenhonos fajok és kártevők terjedése, erdők kiszáradása, erdőtüzek stb.) és az alkalmazkodó erdőművelési alternatívák kidolgozását. A dokumentum szerint az erdők szerepe mind mitigációs, mind pedig adaptációs szempontból jelentős: a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez a légköri szén-dioxid jelentős mértékű megkötésével, az alkalmazkodáshoz pedig a mikro-, mezo- és makroklimatikus hatásaik révén járulnak hozzá.

IV.1.3. Környezetvédelmi stratégiaidokumentumok

NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM

A Nemzeti Környezetvédelmi Program (NKP) ^*  Magyarország környezetpolitikai céljainak és intézkedéseinek átfogó keretét határozza meg. Az aktuális, sorszáma szerint 4. NKP (2015-2020) a környezet, társadalom és gazdaság komplex rendszerét vizsgálja és a fenntarthatóság értékrendjének figyelembevételével határozza meg hazánk elérni kívánt környezeti állapotát, melyben a már felmerült környezeti problémák orvoslása és a jövőbeni várható következmények elkerülése is megjelenik.

A klímaváltozással kapcsolatban a program rögzíti, hogy a felmelegedés tényét hazai vizsgálatok is alátámasztják, és annak komplex környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai miatt hazánk érdekelt a megelőzésben és alkalmazkodásban egyaránt, amelyet a dokumentum jövőképe is megerősít. A Program mindhárom stratégiai célja („Életminőség és az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása”; „Természeti értékek és erőforrások védelme, fenntartható használata”; „Erőforrás-takarékosság és erőforrás-hatékonyság javítása, gazdaság zöldítése”) kapcsolódik az alkalmazkodáshoz.

A dokumentum megállapítja, hogy az alkalmazkodást célzó törekvések elsősorban helyi és regionális szinten vezethetnek eredményre, továbbá kiemeli, hogy az alkalmazkodási lehetőségek további kutatására van szükség.

NEMZETI TERMÉSZETVÉDELMI ALAPTERV

A Nemzeti Környezetvédelmi Program mellékleteként a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv (2015-2020) (NTA) ^*  meghatározza az állam természetvédelmi feladatai kapcsán követendő kiemelt célokat, kijelöli a cselekvési irányokat, nemcsak a természetvédelmi igazgatási szervek, hanem minden állami szerv számára.

Az NTA a klímaváltozást a természetvédelmet érintő jelentős és gyakran váratlan veszélyhelyzetként írja le. A tervben megfogalmazott stratégiai célok összhangban állnak az alkalmazkodás kapcsolódó célkitűzéseivel. A terv kiemelt célja például az élőhelyek megőrzése - és így a biológiai sokféleség megvédése. Ehhez kapcsolódik a „Zöld infrastruktúra” koncepciója, amely a természetes és természetközeli élőhelyek létező vagy megtervezendő elemeinek hálózatával az ökológiai és tájökológiai kapcsolatok működőképességének fenntartására, illetve kialakítására törekszik, elősegítve ezzel az ökológiai rendszerek alkalmazkodóképességének javítását. A terv rögzíti továbbá, hogy a vízgazdálkodás erősen érintett a klímaváltozás hatásai által, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a vízgazdálkodás kérdéseire és a vízmegőrzésre.

A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG MEGŐRZÉSÉNEK 2015-2020 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA SZÓLÓ NEMZETI STRATÉGIÁJA

A biológiai sokféleség megőrzésének 2015-2020 közötti időszakra szóló nemzeti stratégiája ^*  - az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiájával összhangban ^*  - azt kívánja elérni, hogy a biodiverzitás csökkenése és az ökoszisztéma-szolgáltatások hanyatlása megálljon 2020-ig. A stratégia célkitűzései szoros összefüggésben állnak a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás céljaival, mert a diverz rendszerek ellenállóbbak a változásokkal, így a klímaváltozással szemben is. A stratégia a 2. célkitűzésében ki is emeli, hogy a zöld infrastruktúra elemeinek összehangolt fejlesztése elősegíti a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. Az ökoszisztéma-szolgáltatások - a víz, a tiszta levegő, a termékeny talaj stb. - egy sérülékeny rendszer elemei, de eközben az emberi jólét alapjai is. Ezek jó állapotban történő fenntartása önmagában is a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik módja.

NEMZETI KÖRNYEZETTECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓS STRATÉGIA

A középtávra szóló (2011-2020) Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia ^*  (NKIS) a környezettechnológiával kapcsolatos kormányzati célok eléréséhez szükséges intézkedések összehangolt és hatékony végrehajtását célozza a fenntartható fejlődési pályára való átállás elősegítése érdekében. Az NKIS által megfogalmazott jövőkép és célok a globális változásokra, kihívásokra adható válaszokat keresik, mégpedig a környezetvédelmi ipar olyan fejlődésének segítségével, ahol a környezettechnológiai innovációk bevezetésének támogatása a gazdaság fenntartható fejlesztéséhez járul hozzá. Ez a jövőkép és célkitűzés az alkalmazkodási lehetőségek és eszközök meghatározását, illetve fejlesztését is hatékonyan támogathatja.

IV.1.4. Nemzeti Tájstratégia 2017-2026 ^* 

A táj védelmét, kezelését és tervezését integráló tájpolitikát egységes, a tájjal foglalkozó stratégiai dokumentumban, a Nemzeti Tájstratégiában (NTS) rögzítették, melynek feladata, hogy horizontális jelleggel határozzon meg a táj védelme, kezelése és tervezése érdekében jövőképet és a vonatkozó jövőkép elérésének középtávú stratégiai eszközeit, céljait és intézkedéseit. Multiplikatív hatást kifejtve, a tájjal kapcsolatos döntéshozatal koordináltabbá válik, magasabb szintre emelkedik, hozzájárulva ezzel a célként meghatározott természeti erőforrások és kulturális örökség általános védelméhez, a bölcs és takarékos területhasználathoz és az éghajlatváltozás hatásának mérsékléséhez. Elengedhetetlen, hogy a kormányzati stratégiák integrálják a táji adottságokon alapuló felelős tájhasználat követelményét és az NTS-ben meghatározott intézkedéseket juttassák az ágazati politikákban érvényre. Az NTS horizontális célként nevesíti az éghajlatváltozás hatásának mérséklését, az alkalmazkodást. Az Élhető táj - élhető település - bölcs tájhasznosítás célhoz rendelve alcélként nevesíti a kompakt, klímabarát, értékőrző települések kialakítását és intézkedéseket fogalmaz meg ennek érdekében.

Az NTS megállapítja, hogy a klímatudatosság jegyében a települések kiemelt feladata az egy főre jutó zöldterület és zöldfelület nagyságának növelése a rekreációs igényekre tekintettel. Az ökoszisztémák fenntartása a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás fontos eszköze. A városi klíma javítása érdekében is szükséges a csapadék helyben tartása, például esőkertek, vagy akár városi tórendszerek kialakításával. A beszivárgást segítő csapadék-gazdálkodási rendszerek kialakításával, illetve a zöld infrastruktúra kiépítésével el kell érni, hogy a lehullott csapadék első 20 mm-e a talajvíz/talajnedvesség pótlására fordítódva, helyben maradjon. A kompakt települési modellt és a klímabarát települési modellt tovább kell fejleszteni, közérthetővé kell tenni, településszerkezeti szintű tervezés és beavatkozások kellenek. Fontos a barnamezőkre, rozsdaövezetre, használaton kívüli építményekre, a zöldfelületekre, árvízi és belvízi kockázatnak kitett települési területekre vonatkozó minőségi célkitűzések integrálása a területfejlesztési, településfejlesztési, területrendezési, településrendezési tervekbe.

IV.1.5. Nemzeti Vízstratégia (Kvassay Jenő Terv)

A Kvassay Jenő Terv (KJT) [1110/2017. (III. 7.) Korm. határozat] a vízgazdálkodás 2030-ig terjedő keretstratégiája és 2020-ig terjedő középtávú intézkedési terve. A kormány 2013-ban határozott az elkészítéséről ^* , majd az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából 2015-ben elkészült a stratégia tervezete. A Tervet a kormány 2017. március 7-én határozattal elfogadta.

A KJT szorosan kapcsolódik a Víz Keretirányelv ^*  céljaihoz, továbbá a felülvizsgált Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervhez ^* . A Stratégia bemutatja a klímaváltozás negatív hatásait a vizeinkre és a hazai vízgazdálkodásra. A KJT az éghajlatváltozást kiemelt veszélyforrásként kezeli, mert a környezeti változás negatív hatásainak nagy része a vízhez, és annak légkörben történő körforgásához köthető. A jövőbeli időjárási szélsőségek az elérhető víz mennyiségének csökkenését eredményezhetik, miközben a társadalom és gazdaság részéről a vízigények várhatóan növekedni fognak. Ez jelentős kihívást ró a vízkészlet-gazdálkodásra és vízminőség-szabályozásra. A KJT az MTA által kiadott dokumentumra ^*  hivatkozva kiemeli, hogy a vízproblémák jelentős részének kiváltó oka a hagyományos vízgazdálkodáson kívül esik. Megoldásukhoz nem elegendőek a hidrotechnikai eszközök, hanem ágazatközi együttműködésekre és a társadalmi értékrend megváltoz(tat)ására is szükség van. A vízgazdálkodás meghatározó kihívásai közé kell sorolni a területhasználati módok változását is (pl. a birtokszerkezet megváltozása; művelésre alkalmatlan, vízjárta területek művelésbe vonása; a városiasodás stb.).

A KJT rögzíti, hogy a jelenlegi vízügyi szabályozás esetenként nem megfelelő az alkalmazkodás támasztotta új kihívások kezeléséhez. A területi vízgazdálkodás (árvízmentesítés és -védekezés, síkvidéki vízrendezés, belvízvédekezés, dombvidéki vízrendezés; mezőgazdasági vízgazdálkodás; térségi vízszétosztás, folyógazdálkodás, vízi utak, vízenergia-hasznosítás) kulcsfontosságú. Ennek alapinfrastruktúrái azonban nem hasznosítás-orientáltak, defenzívek és rugalmatlanok. A jövő vízgazdálkodás legnagyobb kihívásának a KJT azt tartja, hogy miként legyen megelőző, és miként tegyen szert rugalmas eszközökre. Az évszázados hagyományú „létesítmény-központú” (hard) vízépítéssel szemben a vízigényt és -kibocsátást befolyásoló, integrált (soft) vízgazdálkodás bevezetését szorgalmazza a Terv.

Többek között a klímaváltozás teszi szükségessé az adaptív vízgazdálkodás, azaz az időben és térben változó környezeti és egyéb körülményekhez való alkalmazkodás képességének és gyakorlatának megteremtését is. A stratégia kiemeli továbbá, hogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében fontos a kulturális adaptáció, valamint az egyéni és közösségi felelősségvállalás egyensúlyának megteremtése.

A KJT átfogó, hosszú távú céljai között kiemeli, hogy a vizek okozta károk megelőzését kell előtérbe helyezni a védekezés helyett; a vízgazdálkodási rendszerek és a területhasználati módok összehangolt átalakításában pedig lényeges, hogy a víz káros bősége a vízhiány mérséklésére legyen fordítható.

A KJT a célokon túl az azok eléréséhez szükséges intézkedéseket, súlyponti feladatokat, a végrehajtás feltételeit és módját is meghatározza. Súlyponti feladatai között jelennek meg a vízvisszatartás és vízszétosztás a vizeink jobb hasznosítása érdekében; a kockázatmegelőző vízkárelhárítás; a vizek állapotának fokozatos javítása, a jó állapot elérésére; a minőségi víziközmű-szolgáltatás és csapadékvíz-gazdálkodás megvalósítása elviselhető fogyasztói teherviselés mellett; a társadalom és a víz viszonyának a javítása; a vízgazdálkodás gazdasági szabályozó rendszerének újjászervezése, végül a tervezés és irányítás megújítása. E feladatok közvetlenül vagy közvetve mind érintik az alkalmazkodás kérdéskörét.

IV.1.5.1. A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ ZÁRÓNYILATKOZATA ÉS AZ ENSZ FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI CÉLJAI

Az ENSZ által 2015-ben elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok között már szerepel az önálló, vízzel kapcsolatos (6.) cél: Biztosítani a fenntartható vízgazdálkodást, valamint a vízhez és közegészségügyhöz való hozzáférést mindenki számára. A KJT is hivatkozik ennek rész-célkitűzéseire. A 6. cél rész-célkitűzései között szerepel az integrált vízgazdálkodás, amelyre minden szinten, így a határokon átívelő együttműködés szintjén is szükség van. A vízi ökoszisztémáknak - beleértve a hegyeket, az erdőket, a vizes területeket, a folyó- és állóvizeket, valamint a víztározókat - védelmet kell biztosítani.

2016-os Budapesti Víz Világtalálkozó záródokumentumának (Budapesti Nyilatkozat 2016) tervezete elismeri, hogy 2015-ben egy új víz korszak kezdődik. Az új korszakban a megfelelő minőségben és mennyiségben rendelkezésre álló víz elengedhetetlen feltétele az emberi jólétnek és a fenntartható fejlődésnek, továbbá az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok és a Párizsi Megállapodás foglaltak eléréséhez is alapvetően szükséges. A korszak céljai megvalósításának egyik fontos kérdése a hidrológiai veszélyforrások okait képező éghajlatváltozás. A dokumentum a klímaváltozás erősödő hatásait a vizeket érintő legsürgetőbb megoldandó problémák között említi. A tervezet a legkritikusabb természeti erőforrásnak nevezi a vizet, mert közvetlen vagy közvetett kapcsolatban van a környezeti változásokkal. A záródokumentum tervezet javaslatként a klímaváltozással kapcsolatban megfogalmazza, a vizet érintő szakpolitikák - beleértve a klímapolitikát is - szoros együttműködését, az alkalmazkodás támogatását a vízgazdálkodási tevékenységek révén , valamint a hidrológiai veszélyek jobb kockázatkezelését.

IV.1.6. Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája

A katasztrófahelyzetek kezelésére vonatkozó hazai beavatkozási irányokat a Nemzeti Biztonsági Stratégia ^*  tartalmazza. A stratégia a Magyarországot érintő biztonsági fenyegetések és kihívások között említi a globális éghajlatváltozást. Az éghajlatváltozás összefüggésben van azoknak az erőforrásoknak az elérhetőségével, amelyek a jövőben konfliktusok alapját képezhetik. Ilyen például az egészséges ivóvíz, vagy az élelmezés alapjaként szolgáló termőföld. A stratégia feladatként határozza meg ezek mentén a természetes erőforrások, a vízbázisok és talajok védelmét, továbbá az egészségügyi kockázatok és járványok kiküszöbölését, valamint az élelmezési- és vízbiztonság fenntartását.

2016-ban a honvédelmi miniszter, a miniszterelnökséget vezető miniszter, a belügyminiszter és a külgazdasági és külügyminiszter együttes utasítással ^*  létrehoztak egy munkacsoportot, amelynek feladata a Nemzeti Biztonsági Stratégia felülvizsgálata volt.

IV.1.7. Élelmiszerlánc-Biztonsági Stratégia

A Kormány által 2013-ban elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia (továbbiakban ÉLBS) küldetése az élelmiszerlánc-biztonság javításával az emberek és a társadalom védelme. Az élelmiszerlánc-biztonság javítása az élelmiszerláncban előforduló egészségügyi és gazdasági veszélyek azonosításával és azok kockázatának közösen, környezettudatos módon történő csökkentésével valósulhat meg. A kockázatcsökkentésre két fő út áll rendelkezésre, melyek egyben a stratégia két pillérét is adják. A kockázatok közvetlen kezelésével, azaz a hatékony hatósági kockázatcsökkentéssel, már rövidtávon hatással lehetünk az élelmiszerlánc-biztonságra, míg a hosszabb, de mélyebb változtatásokat is elérni képes út az adatok, információk és tudás információáramlás segítése, valamint a szereplők tudásszintjének növelése, azaz a tudásmenedzsment megszervezése. Ezek alapján az ÉLBS jövőképe, hogy mindenkor egészséges, kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerek legyenek elérhetőek, melyek előállítása, kereskedelme, felhasználása és fogyasztása során mind az emberek, mind a társadalom magas fokú tudatosságot és felelősséget tanúsít. A Stratégia 11 programmal kívánja mindezt megvalósítani.

Az élelmezés-biztonság javítása során az egészség és a gazdaság védelmén keresztül, a környezeti szempontokat is érvényesíteni kell. Jelenleg olyan problémákra kell megoldást találni, mint a globális környezeti és éghajlati változások, a környezetszennyezés, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari technológiák változása, az életmód változása, a lakosság immunállapotának a romlása, a hamisítások, csalások terjedése, a terrorizmus veszélye, a vizsgálati módszerek fejlődése, új veszélyes ágensek létrejötte és felfedezése, valamint az egész élelmiszerlánc egyre összetettebbé válása.

A globális környezeti és klimatikus változások nyilvánvalóan érintik a mezőgazdaságot. A globális felmelegedéssel gyakoribbá válnak az enterális fertőzések, valamint új állat- és növénybetegségek jelennek meg. A változó klíma új élelmiszerkárosítók, új gyomnövények és mikotoxinokat termelő penészgombák elterjedéséhez vezethet. A más földrészekről érkező károsítók különösen veszélyeztetik a termesztési és természeti környezetet, az utóbbi időben pedig a globális kereskedelem és az éghajlatváltozás következtében jelentősen megnőttek a kockázatok.

A termesztett növények fokozott stressznek vannak kitéve, ez a károsítóik és a velük közvetített mikrobás szennyeződések kockázatát is fokozza. A környezeti stresszre a kórokozók genetikai változékonyságuk és gyors szaporodási ciklusuk következtében gyorsan reagálnak, alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez ellenálló, stressztoleráns, megváltozott virulenciájú vagy teljesen új típusú változatot kialakítva. Számos jele van annak, hogy a vektorok által átvitt fertőző betegségek új földrajzi területeket hódítanak meg (például kéknyelv-betegség, nyugat-nílusi láz vírus terjedése). Az ezek miatt szükségessé váló beavatkozások együtt járhatnak növényvédő- és állatgyógyászati szerek maradékainak fokozott előfordulásával.

IV.1.8. Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030

A 2017-ben elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia a jövőt meghatározó legfontosabb kihívások között szerepelteti a klímaváltozást, ami hatással lehet a jelenlegi turisztikai desztinációk vonzerejére. Erre a problémára a Stratégia cél- és eszközrendszere is reflektál.

A turizmus és klímaváltozás kapcsolata kettős: egyrészt a turizmus - ÜHG-kibocsátása révén - befolyásolja a klímaváltozást, továbbá a klímaváltozás hatásai is befolyásolják a turisztikai kínálatot és keresletet egyaránt. Az attrakciófejlesztésben ezért fontos szerepet kell kapnia a klíma- és környezettudatosságnak.

A klímaváltozás kockázatára is reagál a Stratégia első horizontális célja („Együtt-élő turizmus”), amely hangsúlyozza, hogy a jövő turizmusa a környezet és turista, illetve a turista és helyi társadalom viszonyában is kölcsönösen előnyös kell legyen.

Összességében a dokumentum megközelítése szerint a turisztikai ágazat hosszú távú fejlesztéseiben a környezeti fenntarthatóság szempontjainak maradéktalanul érvényesülnie kell.

Intézkedések az ágazati stratégiai tervdokumentumok és az alkalmazkodási éghajlatpolitika összehangolására
1. A Nemzeti Erdőstratégia végrehajtása során kiemelt figyelemmel kell lenni az erdők mitigációs, szénmegkötő szerepének növelése mellett az alkalmazkodásban betöltött funkcióik erősítésére is.
2. A IV. NKP végrehajtása során javasolt az éghajlati alkalmazkodási szempontok magas szintű figyelembevétele és monitorozása.
3. A Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia végrehajtásának keretében biztosítani szükséges az alkalmazkodáshoz kapcsolódó innovációk támogatását, mely mind fenntarthatósági, mind klímavédelmi szempontból célravezető.
4. A KJT megvalósításánál kiemelt prioritást kell élveznie a vízjárás szélsőségeit kiegyenlítő, a szárazodás hatásait ellensúlyozni képes, tájba illeszkedő vízvisszatartási megoldásoknak.
5. A kormányzati szakpolitikák együttműködésével kell elősegíteni, hogy a területhasználat fenntartható irányba mozduljon el, az adaptív vízgazdálkodás törekvéseivel összhangban.
6. A Nemzeti Vidékstratégia végrehajtása mellett különös figyelmet kell fordítani a következő időszakra előkészítés alatt álló Vidékfejlesztési Operatív Program tervre, célzott intézkedések megfogalmazásával a fenntartható gazdálkodás ösztönzésére, az alkalmazkodási és mitigációs képességeinek javítására, a vidéki gazdaságban az éghajlatváltozás kihívásaira.
7. Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája megvalósításakor a katasztrófakockázatok értékelési szempontjai közé integrálni kell az éghajlatváltozásból fakadó biztonsági, természeti és antropogén eredetű biztonsági kockázatok megelőzése érdekében tett intézkedéseket.
8. A korszerű élelmiszerlánc kockázatelemzési rendszer kidolgozása során kiemelt figyelmet kell fordítani az éghajlatváltozásból eredő kockázatok azonosítására, valamint az annak következtében hazánk területén kívül megjelenő járványokra, új ismeretlen veszélyekre történő felkészülésre.

IV.2. Az alkalmazkodással kapcsolatos nemzetközi és Európai Uniós kötelezettségek

Az éghajlatváltozással kapcsolatos szabályozói környezet kialakítása a nemzetközi közösség fellépésével indult, és ma leginkább az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény égisze alatt formálódik. E nemzetközi kötelezettségek az EU klímapolitikájának egyik hajtóerejét képezik, sőt az EU törekszik ösztönözni a nemzetközi közösséget a markánsabb klímapolitikai szabályozás érvényesítésére, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és felkészülés tématerületein is.

IV.2.1. Magyarország részvétele és kötelezettségei a globális együttműködési folyamatban az alkalmazkodás és felkészülés területén

Már 1992-ben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményébe is belefoglalták az alkalmazkodásra való felkészülést segítő intézkedésekkel összefüggő együttműködési és nemzeti szintű előírásokat, melyek szerint a kialakítandó és végrehajtandó szakpolitikai intézkedéseknek ki kell terjedniük az alkalmazkodásra is. A Kiotói Jegyzőkönyv megerősítette azt a feladatot, hogy valamennyi Részes Félnek olyan intézkedéseket kell kidolgoznia, megvalósítania, rendszeresen megújítania, amelyek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást is elősegítik. A fejlett és átmeneti gazdaságú országok az esetek többségében a nemzeti klímapolitikai dokumentumaikban, valamint az Keretegyezmény szerint benyújtott, klímapolitikai intézkedéseiket bemutató jelentéseikben szenteltek némi teret az alkalmazkodásnak.

A Kiotói Jegyzőkönyv 2012. évi Dohai Módosításával együtt elfogadott határozat értelmében a fejlett és az átmeneti gazdaságú országok is hozzájárulnak az Alkalmazkodási Alap ^*  pénzügyi keretéhez a nemzetközi emisszió-kereskedelemben folytatott tranzakciókból és az Együttes Végrehajtás projektjeiből származó jövedelmük 2%-ával. Emellett ez az országcsoport hatékonyabban közreműködhet az alkalmazkodási teendők, módszertan és technológiák közös elemzésében a 2010-ben létrehozott Alkalmazkodási Bizottságban. Ezáltal Magyarország számára is adott a lehetőség az éghajlati hatásokkal, szélsőségekkel, alkalmazkodási tapasztalatokkal kapcsolatos eredmények hasznosítására.

Az Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Felei a Keretegyezményben foglalt célok elérése érdekében tett beavatkozásokról ún. Nemzeti Jelentésekben ^*  számolnak be, amelyekben teljesítésre kerülnek az adaptációval kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségek is. A fejlett országok nemzeti jelentésének adaptációval foglalkozó része három altémára fókuszál: a) a klímaváltozás várható hatásai; b) érzékenységi vizsgálat; c) adaptációs intézkedések.

Az utóbbi évek jelentős tudományos eredménye, hogy 2014-ben megjelent az IPCC Ötödik Értékelő Jelentése. A jelentés kimondja, hogy az ember befolyása az éghajlati rendszerre egyértelmű. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése a természeti és az emberi tevékenység által létrehozott környezetre egyaránt hatással volt már az utóbbi évtizedekben is, a jövőben pedig ezeknek a hatásoknak az erősödésére, gyakoribbá válására kell számítanunk (gyakoribb és hosszabban tartó hőhullámok, heves esőzések stb.). A jelentés megállapítja, hogy az éghajlatváltozáshoz köthető kockázatok egyenlőtlenül oszlanak el az egyes társadalmak között (gyakran azok az országok, társadalmi csoportok vannak a legjobban kitéve a klímaváltozás hatásainak, amelyek a legkevésbé járultak hozzá a probléma kialakulásához), ezért a méltányosság és az etikai dimenzió figyelembevétele elengedhetetlen. Az éghajlatváltozás problémájának kezelésében a kibocsátás-csökkentés és az alkalmazkodás egymást kiegészítő eszközök: utóbbi előnyei a kockázatok csökkentésében már rövidebb távon is érezhetők, de hosszú távon önmagában egyik stratégia sem elegendő. A dokumentum megállapítja továbbá, hogy annak ellenére, hogy az alkalmazkodás elsősorban a helyi és nemzeti eredményekre fókuszál, hatékonysága az egyes irányítási rendszerek együttműködésével javítható.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 2015. évi, párizsi ülésszakán (UNFCCC COP21) elfogadott Párizsi Megállapodás létrehozta az adaptáció globális célját: az adaptációs kapacitások és az ellenálló-képesség fejlesztése, valamint a sérülékenység csökkentése mentén. A Megállapodás továbbá biztosítja a mitigációs és adaptációs intézkedések közötti egyensúlyt, és kimondja azt is, hogy megfelelő kibocsátás-csökkentési vállalások mellett az alkalmazkodás költségei csökkenthetők, ezzel az adaptációs erőfeszítések szükségessége és finanszírozása is csökkenthető. A Párizsi Megállapodás elfogadásáról szóló 1/CP.21 COP döntés ösztönzi az országokat regionális adaptációs együttműködések fejlesztésére, szükség szerint regionális adaptációs központok és hálózatok létesítésére.

A Keretegyezmény előírja a fejlett országok klímafinanszírozási kötelezettségét a fejlődő országok irányába. A Párizsi Megállapodásban ez a finanszírozási kötelezettség, mint a kibocsátás-csökkentési cél és az adaptáció megvalósításának egyik eszköze jelenik meg. Magyarország a Párizsi Megállapodás végrehajtásának elősegítésére a Zöld Klíma Alap részére korábban tett 1 milliárd Ft-os magyar felajánlás megerősítésén túl további 1 milliárd Ft-ot ajánlott fel kétoldalú és többoldalú kormányközi klímapolitikai célú felhasználásra.

IV.2.2. Kapcsolódás az EU adaptációs klímapolitikához

Az EU klímapolitikájában az utóbbi évtizedben kezdtek el előtérbe kerülni az alkalmazkodással kapcsolatos törekvések. A közösségi alkalmazkodási intézkedések általános koncepcióját a 2007-ben elkészített „Zöld Könyv” ^* , majd a 2009-ben kiadott „Fehér Könyv” ^*  vázolták. A Fehér Könyv négy fő téma - tudásbázis erősítése, a klímaváltozás hatásainak az EU szakpolitikákban való figyelembevétele, az adaptáció finanszírozása, valamint a szélesebb nemzetközi adaptációs erőfeszítések támogatása - kapcsán 33 feladatot azonosított. Az időközben folytatódó nemzetközi klímapolitikai tárgyalások, valamint az éghajlatváltozásnak az európai térséget érintő hatásairól és a sérülékenységről szóló 2012-ben megjelent értékelés ^*  is hozzájárult az EU alkalmazkodási stratégiatervezési folyamatának meggyorsításához.

Az előkészítést követően elkészült az alkalmazkodásra vonatkozó uniós célok és intézkedések kerete: az „Éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás EU stratégiája” ^* . A dokumentumot a Bizottság 2013 áprilisában fogadta el. Ennek általános célkitűzése az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rugalmas ellenállási, megújulási képesség (reziliencia) erősítése EU-szerte, illetve a tagállamokban. A tagállami stratégiaalkotás elősegítésére a Bizottság útmutatót készített ^* , ami szerint a nemzeti alkalmazkodási programok készítéséhez vagy megújításához fel kell mérni a tagállam különösen sérülékeny társadalmi-gazdasági, ill. földrajzi területeit, továbbá fontos a kockázatelemzések elvégzése, a lehetséges alkalmazkodási intézkedések költségeinek és hasznainak értékelése. A tagállamoknak az e feladatokkal kapcsolatos előrehaladásukról is rendszeresen tájékoztatást kell adniuk (a monitoringra vonatkozó előírások alapján). A tagállamok projektjeihez az uniós költségvetésből is forrásokat biztosítanak (pl. a LIFE program és a LIFE pénzügyi eszközök segítségével). Emellett a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az éghajlatváltozás hatásainak kitett ágazatok esetében a szakpolitikai programjaik figyelembe vegyék e hatásokat és az alkalmazkodás feladatait. ^*  További fontos lépés, hogy az Európai Parlament és a Tanács környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó 2011/92/EU irányelve a 2014/52/EU irányelvvel módosult. Ennek értelmében a nagy projektek környezeti hatásvizsgálatának ki kell egészülnie a projektek éghajlatváltozására gyakorolt hatásaival és az éghajlatváltozásnak való kitettség elemzésével, valamint a beruházások alkalmazkodási stratégiájával. Az irányelv módosításának való megfelelést egyidejűleg a tagállamoknak 2017. május 16-ig kellett biztosítaniuk a saját jogrendszereikben.

Az uniós alkalmazkodási stratégia számos konkrét cselekvési területet határoz meg és feladatokat jelöl ki mindenekelőtt a Bizottság és tagállamok számára. Az adaptációs stratégia nyolc akciópontot azonosított a szakterület fejlesztésére:

- tagállamok ösztönzése adaptációs stratégiák létrehozására;

- a LIFE program keretében a 2014-2020 közötti időszakban az adaptációs kapacitásfejlesztés támogatása;

- az önkéntes városi adaptációs stratégiák fejlesztésének előmozdítása;

- a tudáshiányos területek azonosítása az adaptáción belül és a hiány felszámolása;

- a CLIMATE-ADAPT információs platform továbbfejlesztése;

- adaptáció integrálása a Közös Agrárpolitikába és Kohéziós Politikába;

- különböző infrastruktúrák klímaváltozásnak ellenállóbbá tételével kapcsolatos útmutatás fejlesztése;

- a klímabiztos beruházások érdekében új biztosítási konstrukciók és más pénzügyi szolgáltatások előmozdítása.

Fontos kiemelni továbbá, hogy a 2014-2020-as EU-s költségvetési ciklusban az Európai Uniós költségvetésből származó források 20%-át éghajlatváltozással kapcsolatos beavatkozásokra, tevékenységekre kell fordítani ^* , beleértve ebbe az alkalmazkodást és a mitigációt egyaránt ^* .

Időközben az alkalmazkodással kapcsolatos ismeretek, intézkedések, megoldások információinak közreadása érdekében 2012-ben az Európai Bizottság létrehozott egy „alkalmazkodási” EU-portált ^*  is. A honlap célja a különféle tagállami és helyi (települési) kezdeményezések, jó példák széles körben ismertté tételén, a tudásmegosztáson túl a tervezési folyamat elősegítése is (pl. Adaptation Support Tool) ^* .

Az EU alkalmazkodási stratégiájával összhangban az Európai Bizottság támogatja a helyi alkalmazkodási kezdeményezéseket is. E célból hozták létre a Mayors Adapt nevű kezdeményezést, amely szakmai és gyakorlati segítségnyújtással és a forrásokhoz való hozzáférés elősegítésével támogatja az önkormányzatok alkalmazkodási beavatkozásait.

Intézkedések Magyarország éghajlati alkalmazkodással kapcsolatos nemzetközi együttműködésekben való részvételének koncepcionális kereteihez
1. Az adaptáció területén is meg kell erősíteni az EU belső klímapolitikai tárgyalásain a magyar részvételt, fokozott hangsúlyt célszerű helyezni a klímadiplomáciai érdekérvényesítés két- és többoldalú eszközeire (V4, Kárpátok Keretegyezmény, vagy MÁÉRT).
2. Háttérintézmények, műszaki és tudományos szervezetek bevonásával ki kell terjeszteni részvételünket az adaptációval kapcsolatos EU, OECD, ENSZ szakmai, szakmapolitikai testületeiben.
3. A hazai éghajlati alkalmazkodási monitoring kiépítése érdekében be kell kapcsolódni az EU CLIMATE-ADAPT szakmai-szakértői tevékenységeibe.
4. Az érintett országok alkalmazkodási gyakorlatainak összehangolása érdekében -a Párizsi Megállapodásban foglaltaknak és Magyarországnak a világ vízgazdálkodásának fenntarthatóbbá tételét és a klímaváltozáshoz való sikeres alkalmazkodást célzó ENSZ Vízügyi Elnöki Testületében való szerepvállalásának megfelelve - lépéseket kell tenni tematikus regionális adaptációs központok - például Duna vízgyűjtő adaptációs központ - létrehozására.

IV.3. Az éghajlatváltozás várható magyarországi hatásai a természeti erőforrásokra

A magyarországi éghajlat megfigyelt és várható változásai (lásd I.1. fejezet) alapvetően befolyásolják a kiemelten fontos természeti erőforrásokat is. Ezek közé tartoznak a vizek, a talajok, az erdők és a biológiai sokféleség. Az éghajlatváltozás hatással lesz az egyes természeti erőforrások közötti kölcsönös, bonyolult kapcsolatokra is, ismereteink e hatásokról azonban korlátozottak. A változó klimatikus tényezők következményeként fellépő, a vizsgált természeti erőforrásokat érintő legfontosabb várható hatások ismerete és azok további vizsgálata nélkülözhetetlen az alkalmazkodóképesség lehetőségeinek megismeréséhez. A természeti erőforrásokat érintő várható hatások a fenntartható fejlődés megvalósítását is befolyásolhatják.

IV.3.1. Vizek

A globális melegedés következményeként Magyarország és a Kárpát-medence éghajlata melegszik, rövid távon az évi középhőmérséklet várhatóan 1-2,5 °C-kal emelkedik. Az évi csapadék változása bizonytalan, kisebb csökkenése vagy növekedése egyaránt lehetséges, várható az éven belüli átrendeződés, nő a téli-tavaszi és csökken a nyári-őszi félévben hulló mennyiség. Az éghajlat szélsőségesebb lehet, gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek, nő a tartósságuk és intenzitásuk, ami növeli a rendkívüli árvizek kockázatát. Hasonló változások várhatók nagyobb folyóink határainkon túli vízgyűjtőiben is. A Duna felső vízgyűjtőjében a gleccserek olvadása lehet számottevő hatással a folyó vízjárására. A kisebb vízfolyásokon várhatóan emelkedik a villámárvizek kockázata.

Vizeink, vízfajtától függően eltérő mértékben érzékenyek az éghajlatra, az időjárásra, főként a hőmérséklet és a csapadék területi és időbeli változására. Történelmi és kutatási adatok igazolják, hogy a csapadék és a hőmérséklet viszonylag kismértékű változása nagy hatással van a víz körforgására: többéves időszakok átlagos évi csapadékai közötti 15-20%-os eltérés, párosulva az évi középhőmérséklet 1-2 °C-os eltérésével az átlagos évi lefolyásban akár 60%-os különbséget is eredményezhet ^* . A vízgazdálkodási beavatkozások ellenére a vízjárásban többnyire nemcsak kimutatható az éghajlat területi változatosságának hatása, hanem igazolható annak vizeinkben történő felerősödése.

Az éghajlatváltozás jelentős hatással lesz vizeinkre, súlyosbítja a nem éghajlati eredetű kedvezőtlen hatásokat (területhasználat változásai, növekvő környezetterhelés). A hatások feltárására végzett vizsgálatok több évtizedes múltra tekintenek vissza, s az évtizedek során sokat fejlődtek a vizsgálati módszerek. A fejlett kutatási módszerek ellenére számos bizonytalansággal kell szembesülnünk: eltérő, egymásnak ellentmondó éghajlati forgatókönyvek, a hidrológiai modellek bizonytalansága, a nem éghajlati hatások korlátozott figyelembevétele, a modellek igazolásának korlátozott lehetőségei, a modelleredmények ellentmondásai, a hazai hatásvizsgálatok alacsony száma. Az előrejelzések bizonytalansága elsősorban a hatások mértékében van, amelyek rövid távon többnyire nem jelentősek és aligha különíthetők el egyértelműen a természetes változékonyság hatásaitól.

A várható hatások az alábbiak:

- Az átlagos évi lefolyás folyóink többségén csökken, várható az éven belüli átrendeződése, a lefolyás télen nő, nyáron csökken, hosszan tartó alacsony vízállás alakul ki.

- A síkvidéki folyók olvadásos árvizei korábbra tolódnak, gyakoribbá válnak az esőeredetű árvizek, tetőző vízhozamuk növekedhet, az olvadásos árvizeké a vízgyűjtő fekvésétől függően csökkenhet, vagy növekedhet.

- A kisvízgyűjtők villámárvizei gyakoribbá válnak.

- A nagytavak vízmérlege romlik, gyakoribbá válnak a tartós alacsony vízállások.

- A kisvízfolyások vízhozama szélsőségessé válik, a csapadékhiányos nyári időszakban tartósan kiszáradhatnak.

- A beszivárgás csökken, mérséklődik a felszín alatti vizek természetes utánpótlása. Ez a negatív hatás rövidebb-hosszabb távon káros kihatással lehet a felszín alatti áramlási rendszerekre is, ami az ivóvízkészleteink mellett a mélyebb elhelyezkedésű ásvány-, gyógyvíz- és hévízkészleteinkre is kihathat.

- A talajvízszint süllyedése, a talaj romló nedvesség-ellátottsága növeli az aszályhajlamot, nő az aszályos évek gyakorisága, az aszály a mainál nagyobb térségre terjedhet ki.

- A talajvízszint süllyedése csökkenti a talajvíztől függő felszíni vizek vízutánpótlását.

- A belvizek alakulása bizonytalan, várhatóan szélsőségessé válik.

- A vízhőmérséklet emelkedik, a jégjelenségek csökkennek.

20. ábra: Magyarország vizeiben megfigyelt változások

Forrás: Nováky (2013) ^* 

A XX. században és különösen az utóbbi évtizedekben a vizeinkben megfigyelt (ám nem teljes körűen vizsgált) tendenciák többnyire jó összhangban vannak a várható változásokkal (20. ábra). Több vízfolyáson csökkent az évi középvízhozam, a síkvidéki folyókon gyakoribbá váltak a szélsőséges árvizek, a kisebb vízfolyásokon a villámárvizek. A Balaton évi természetes vízkészlete jelentősen csökkent, a Duna vízhőmérséklete a léghőmérséklethez hasonlóan 1926 és 2005 között - 1970-től gyorsuló ütemben - 0,6 °C-kal emelkedett, a nagymarosi szelvényében a jégjelenségek időtartama 2,5 hónapról egy hónapra zsugorodott, a Duna-Tisza köze hátsági részén a talajvíz tartósan lesüllyedt. Esetenként jelentős lehet a vizeket érő közvetlen emberi beavatkozás, a tározók (kisvízhozamok, vízhőmérséklet, jégviszonyok), a vízkivételek (talajvíz) hatása is.

Vizeink esetében várható éghajlati változások többnyire kedvezőtlenül hatnak az ökoszisztémákra és növekvő kockázatot jelentenek a társadalmi-gazdasági rendszer számos területén (ld. IV.4 fejezet). Alkalmazkodás nélkül leginkább sérülékenyek lehetnek az árvizekkel, s főként a nagycsapadékok által kiváltott heves árhullámokkal fenyegetett térségek és települések, a hasznosítható vízkészletek valamennyi fajtája (határokon belépő és helyben keletkező felszíni vízkészlet, felszín alatti vízkészlet), az üdülő tóként hasznosuló nagytavak, valamint a vízi és vizes ökoszisztémák. A sérülékenység alkalmazkodással csökkenthető ^* . Az alkalmazkodás feladatai megoszlanak a vízgazdálkodás és társadalom-gazdaság vízzel érintett szakterületei között.

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS VÍZGAZDÁLKODÁSI HATÁSAI

Az éghajlatváltozás a vízgazdálkodás szakterületei számára is komoly kihívást jelent. A kihívás nagysága az éghajlatváltozás és hatásai feltáratlanságában és bizonytalanságában rejlik, mivel az éghajlatváltozás mértéke és üteme olyan, amire történelmi időkből nincs példa, ezért a múlt kevés tanulságul szolgálhat a jövő számára. Az éghajlatváltozás nem egyedüli kihívás a vízgazdálkodás számára, a tőle függetlenül jelentkező, sokrétű, nem éghajlati hatásokkal együtt jelentkezik, az éghajlati és nem éghajlati hatások egymás közt is bonyolult, alig feltárt kapcsolatain keresztül hat. Az éghajlat változása Magyarország vízgazdálkodására általában kedvezőtlenül hat, vagy kedvezőtlenül erősíti a nem éghajlati hatásokat. Az éghajlati és nem éghajlati hatások aránya szakterületenként és térségenként is változik (8. táblázat).

8. táblázat: A vízgazdálkodás szakterületeinek adaptációs eljárásai

Vízgazdálkodási szakterület	Proaktív		Reaktív
	Szerkezeti	Nem szerkezeti
Vízkészlet-gazdálkodás	Tározás, felszín alatti vizek felszíni vizekbe vezetése, vízátvezetés, ökológiai vízigény biztosítása	Vízhasználatok telepítése, vízigény-szabályozás, hatósági előírások, vízdíj	Vízkorlátozás, ideiglenes vízpótlás, élővilág menekítése
Vízminőség-szabályozás		Szennyvíztisztítási határértékek előírása	Ideiglenes vízpótlás
Árvízvédelem	Árvédelmi töltések, tározók, vésztározók, vízmegtartás/visszatartás	Ártéri hasznosítás korlátozása, előrejelzés	Árvízvédekezés, kitelepítés
Területi vízgazdálkodás	Öntözés, vízpótlás lehetőségének biztosítása, vízellátó és vízelvezető rendszerek (csatorna, szivattyú, tározó), belvíz tározása	Területhasználat váltás, művelés korlátozása, előrejelzés, aszálymérséklő eljárások a növénytermesztésben, fajtaváltás, csapadékvíz- tározás a talajban	Belvizek ideiglenes visszatartása
Települési vízgazdálkodás	Meder karbantartás, záportározók	Területi korlátozás, árvízi előrejelzés	Kitelepítés
Folyó- és tógazdálkodás	Vízszintszabályozás vízeresztő zsilippel és tározóval	Vízhasználat korlátozása	Ideiglenes vízpótlás

Forrás: Nováky (2013) alapján saját szerkesztés

Számolni kell az egyes alkalmazkodási eljárások korlátaival, aminek okai sokfélék: a hidrológiai folyamatok bonyolult kapcsolata, örökölt vízgazdálkodási rendszerek, műszaki okok, technológiai ismeretek hiánya, gazdaságossági megfontolások, magas költségek, a fenntarthatóság követelménye, kialakult vízhasználati szokások. Számolni kell azzal is, hogy esetenként az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatással lehet magukra az eljárásokra, pl. rontja a tározás hidrológiai feltételeit. Az alkalmazkodás során előnyben kell részesíteni azokat a megelőzést szolgáló proaktív, nem szerkezeti, a rugalmas, szükség szerint bővíthető eljárásokat, amelyek integráltan kezelik az éghajlatváltozásból fakadó problémákat, főleg az árvíz és aszály problémáit, harmonizálnak a területhasználattal, eleget tesznek a fenntarthatóság igényeinek ^* . Szükség lehet új, ma még kevéssé gyakorolt megoldásokra, mint a csapadék és a helyi vizek visszatartása és hasznosítása, a vízigények szabályozása, az árvizekkel érintett területeken a területhasználatok ésszerű, fokozatos korlátozása.

Az éghajlatváltozás rövid távon várható kedvezőtlen hatásai az alkalmazkodás ma ismert eljárásaival nagy valószínűséggel kivédhetők. Teljes, minden szempontból megnyugtató bizonyosságot azonban csak a részletes sérülékenységi és alkalmazkodási vizsgálatok adhatnak, amelynek kiváló eszköze az integrált, adaptív vízgazdálkodási tervezés. Az elővigyázatosság elvét szem előtt tartva, igen súlyos következményekkel járó hatásokhoz alkalmazkodni akkor is indokolt lehet, ha a bekövetkezés valószínűsége alacsony.

A KJT is megállapítja, hogy a vízmérnöki strukturális eszközöknek, vagyis számos vízi létesítmény bővítésének jól látszanak a határai (nem lehet például a gátakat a végtelenségig emelni). A vízgazdálkodásban lecsapódó problémák nagy része nem kezelhető kizárólag vízmérnöki eszközökkel. Alapvető feladat a KJT szerint is a társadalom és a víz viszonyának az alakítása, a vízigény szabályozása. Felül kell vizsgálni az árvízvédelmi igényeket (mérlegelt védelem és differenciált biztonság). Megkerülhetetlen feladat a művelés korlátozása belvízjárta területeken, de a települések fejlesztése során is kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak a fenntartható vízgazdálkodás szempontjai. A fenntartható vízgazdálkodás kialakítása tehát nem csupán vízgazdálkodási, vízmérnöki feladat, hanem mélyreható gazdasági, társadalmi változásokat, szemléletváltást igényel. Ehhez nélkülözhetetlen a széleskörű társadalmi párbeszéd.

IV.3.2. Talaj

TALAJ ÉS TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK

„A talaj a Föld legkülső szilárd burka, amely a növények termőhelyéül szolgál. Alapvető tulajdonsága a termékenysége, vagyis az a képesség, hogy kellő időben és szükséges mennyiségben képes ellátni a növényeket vízzel és tápanyaggal” ^* . A talajképződés alapanyaga a talajképző kőzet, melynek fizikai, kémiai, földtani és ásványtani tulajdonságai alapvetően határozzák meg a kialakuló talaj minőségét és szelvényfelépítését.

A talajok mennyiségét és minőségét egy adott térségben a talajképző tényezők (a földtani, az éghajlati, a domborzati, a biológiai tényezők és a talajok kora) jelenléte, súlya, aránya, összhangja és kölcsönhatása határozza meg, de nagyban befolyásolja a talajra ható antropogén tevékenység is.

Az éghajlati tényezők a hőmérséklet, a csapadék és a szél. Ezek dinamikája és intenzitása azon túl, hogy az adott térség talajának mennyiségét, minőségét és fejlődését befolyásolja, hatással van a talajon élő növényekre is. A domborzati tényezők módosíthatják az éghajlati elemek hatását az adott térségben, meghatározzák a talajvíz áramlási irányát és sebességét, hatnak a növényzet alakulására és életfeltételeire. Jelentős hatásuk lehet a talajpusztulásra. A talajon és a talajban élő élőlények tevékenysége közvetlenül és/vagy közvetve fejti ki hatását, meghatározva az adott térségben a talaj fő tulajdonságait, elsősorban humuszanyagának mennyiségét és minőségét. A talajképződés során lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatok időigényesek, így hatásuk az idősebb talajokban fokozottan érvényesül. Nem hagyható figyelmen kívül az emberi tevékenység sem, mint a talaj fejlődését, mennyiségi és minőségi alakulását befolyásoló, alakító, kezdeményező tényező sem. A talajdegradációs folyamatok a következők:

- Fizikai folyamatok: erózió, defláció, lejtőmozgások, árvíz, belvíz;

- Kémiai folyamatok: savanyodás, szikesedés, szerves anyagok mennyiségének csökkenése;

- Biológiai folyamatok: biológiai sokféleség csökkenése, humuszanyagok lebomlása;

- Antropogén folyamatok: szennyeződés, tömörödés, helytelen talajművelés.

KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSÁRA BEKÖVETKEZŐ VÁLTOZÁSOK ÉS A TALAJTÍPUSOK ÉRZÉKENYSÉGE

A klímaváltozás következményeként fellépő hatások közül a talajok esetében a legjelentősebbek a hirtelen lezúduló csapadék (erózió), az olvadó hó (talajszerkezet leromlás, belvíz, erózió), a szélviharok (defláció), valamint az aszály és szárazodás (erózió, defláció, szervesanyag-tartalom csökkenése).

Az egyes talajtípusok klímaváltozással szembeni érzékenysége különböző. Azok a talajok, amelyek érzékenyebbek a kiszáradásra, az erózióra, vagy a nedvességviszonyok éves ritmusának változására, a klímaváltozásra is érzékenyebben reagálnak. Ide tartoznak a váztalajok és a kőzethatású talajok sekély termőrétegük miatt; a szikes talajok, a réti talajok, a láptalajok és az öntéstalajok pedig a kialakulásukat és tulajdonságaikat meghatározó vízhatás miatt. A felsorolt talajtípusok egy része nem tartozik a mezőgazdasági szempontból legértékesebb típusok közé, ezért az ezekhez a típusokhoz esetlegesen kapcsolódó védett természeti területekre fokozottan érdemes figyelni a természetvédelmi károk megelőzése miatt. A mezőgazdasági szempontból értékesebb barna erdőtalajok és csernozjom talajok a nem művelt területeken kevéssé érzékenyek nagy vastagságuk és magas szervesanyag-készletük miatt, hacsak a lejtőviszonyok nem kedveznek eróziónak.

A művelt területeken az antropogén bolygatásnak köszönhetően nagyobb a talajok környezeti érzékenysége. A nem megfelelő talajművelés, felszínborítás és vízelvezetés növelheti az erózió veszélyét, a vízgazdálkodási beavatkozások a talajok szikesedését okozhatják. Túlzott vízbőséget eredményeznek, vagy okozhatnak kiszáradást is. A klímaváltozás következtében fokozott sebességgel zajlanak a lebomlási folyamatok, amelyek kihatással vannak a talajok humusztartalmára, termékenységére is.

TALAJMINŐSÉG-VÁLTOZÁS PROGNÓZIS

A jelenlegi ismeretekre, valamint a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszerben elérhető adatokra és információkra alapozva meg kell határozni, hogy adott közigazgatási egységenként a klímaváltozás milyen változásokat okozhat a talaj minőségében, milyen pozitív, illetve negatív hatások érhetik az adott térség talaját, s ezek hogyan változtatják meg az okszerű területhasználatot. A prognózis során figyelembe kell venni a felszíni és a felszín alatti vizek talajtermékenységben játszott kiemelt szerepét. Célszerű arra is tekintettel lenni, hogy a természeti és közigazgatási határok nem esnek egybe, ezért a közigazgatási egységek értékelésénél számolni kell a környező térségi hatásokkal is.

A talajminőségi prognózis elkészítését járásonként a következő adatokra kell alapozni.

- Földrajzi információk: a terület kiterjedése, domborzata, vízrajza, geomorfológiai jellemzői, a település- és úthálózat, népsűrűség, a lakóterületek jellege, gazdasági jellemzők, mezőgazdasági jellemzése, felszínborítottsága;

- Földtani információk: a helyszín földtani adottságai, a felszíni-felszínközeli földtani képződmények; a talajképző üledék típusa és elterjedése; a talajvíz mélysége, tengerszinthez viszonyított helyzete, összes oldott anyag tartalma és kémiai típusa; a terület erózió- és deflációveszélyeztetettsége, öntözhetősége, savanyodás- és csúszásveszélyeztetettsége;

- Meteorológiai információk (célszerűen éves és havi, szükség esetén napi bontásban megadva): hőmérséklet, csapadék jellege, mennyisége, intenzitása, éves eloszlása, párolgás, napfényes órák, uralkodó szél iránya, erőssége;

- Talajtani információk: a talajok típusa és elterjedése; a talajok tulajdonságai (pl. fizikai talajfélesége, aggregáltsága, tömődöttsége, a humuszos réteg vastagsága, a talaj szervesanyag-készlete, kémhatása, rétegzettsége); a talaj vízgazdálkodása (mely az előbbi talajparaméterek által meghatározott).

IV.3.3. Biológiai sokféleség

A természetes ökoszisztémák számos alapvető szolgáltatást (génmegőrzés, környezeti stabilitás, vízháztartás szabályozása) nyújtanak, amelyek a társadalom működéséhez és jólétéhez alapvetően hozzájárulnak. Az éghajlatváltozás más antropogén hatásokkal együtt világszerte jelentős hatást gyakorolhat az ökológiai rendszerek működésére, és ez potenciálisan súlyos következményekkel járhat az emberiség számára. A veszélyeztetettség mértékének csökkentéséhez meg kell ismernünk az ökológiai rendszereket veszélyeztető folyamatokat, a veszélyeztetettség mértékét, és fel kell tárni a sebezhetőség mérséklésének a lehetőségeit. A feltárt lehetőségek az éghajlatváltozásra való tudatos felkészülés, az alkalmazkodás eszköztárának fontos elemei lehetnek.

A természetes és természetközeli élőhelyek az ökoszisztémák a klímaszabályozó, a vízháztartás-szabályozó és az erózióvédelmi szolgáltatásokon keresztül képesek lehetnek a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, a vízháztartás szabályozás és erózióvédelem támogatásában. A természetes és természetközeli ökoszisztémák megőrzése és a degradált ökoszisztémák helyreállítása (EU Biodiverzitás Stratégia célkitűzése), mint megelőző tevékenység, kulcsfontosságú a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.

Az éghajlatváltozás igen kiterjedt és mélyreható változásokat fog okozni a globális ökológiai rendszerben. Az éghajlat többféle módon, több szinten is hatással van az élővilágra: az egyes egyedek életfolyamataira, a populációk dinamikájára, a fajok elterjedésére, az ökoszisztémák szerkezetére és működésére is. A várható változások ^*  köre az elterjedten használt csoportosítást követve, a következő:

- Fiziológiai hatások: A megváltozó külső körülmények (CO2-koncentráció, hőmérséklet, vízellátottság) közvetlen hatással vannak a fajok életfolyamataira, így az éghajlatváltozás következtében változások várhatók az egyes egyedek növekedésében, testfelépítésében, szöveteiben vagy biológiai produktivitásában.

- Fenológiai hatások: Határozott szezonalitással rendelkező területeken az élőlények többsége életszakaszait a környezet legfontosabb eseményeihez, az évszakok változásához időzíti, amely fajonként különböző, evolúciósan optimalizált küszöbértékek segítségével történik. Az éghajlat módosulása a küszöbértékek, és ezen keresztül a populációk életmenetének megváltozásával jár.

- Fajok elterjedésének változásai: Az éghajlati viszonyok megváltozásával az egyes populációk méretének és földrajzi elterjedésének változásai várhatók. Ez a folyamat egy adott helyen szemlélve a fajok gyakoriságának megváltozásaként, illetve fajkihalásoknak vagy új fajok megjelenésének a formájában érzékelhető. Különösen nagy problémát jelenthet, hogy a megváltozott éghajlati viszonyok hatására a hazánkban jelenleg is megtalálható vagy a hazánktól délebbre fekvő országokban már megjelent, többnyire más kontinensről származó, idegenhonos inváziós fajok (özönfajok) még inkább elterjednek, és hazánk természetes életközösségeit jelentősen átalakítják. E folyamatok a természetvédelem mellett számos szakterület (pl. emberi egészség, mezőgazdaság, erdészet) szempontjából kulcsfontosságú kockázatokat jelentenek.

- Ökoszisztémák működésének és szolgáltatásainak módosulása: A fiziológiai, fenológiai és elterjedésbeli változások következtében az egyes fajok közötti kompetíciós, táplálkozáshálózati és szukcessziós viszonyok átrendeződése is várható, amely az ökoszisztémák stabilitására, szerkezetére, szolgáltatásaira és alkalmazkodóképességére is jelentős hatást gyakorolhat.

- Evolúciós adaptáció: A megváltozó körülményekhez jobban alkalmazkodó új genotípusokmegjelenése és a populációk genetikai struktúrájának fokozatos átalakulása mutációk és természetes szelekció révén. Ez a folyamat hosszabb távon az élővilág legfontosabb alkalmazkodási mechanizmusát jelenti, a jelen éghajlatváltozás időskáláján nézve azonban várhatóan nem lesz jelentős.

A lehetséges válaszreakciók ilyen formában való csoportosítása szinte természetes módon követi az élővilág szerveződési szintjeit (egyedek, populációk, közösségek). Az egyes szinteken megjelenő hatások következményei azonban nem korlátozódnak feltétlenül az adott szintre, hanem előfordulhatnak a szinteken végiggördülő hatások is. A folyamatot jól szemlélteti például, hogy (1) a populáció/faj-szintű változások bekövetkeztéhez az éghajlati hatásoknak meg kell haladniuk az egyes egyedek tűrőképességét, illetve (2) a közösség érdemi szerkezeti vagy funkcionális átalakulásához pedig az egyes fajokat ért hatásoknak kell átlépniük egy kritikus reziliencia-küszöböt ^* . Ez azt eredményezi, hogy az ökológiai rendszerek képesek lesznek bizonyos mértékű változásokat különösebb következmények nélkül is tolerálni, a változások előrehaladtával azonban a küszöbök jelenléte előrevetíti a hirtelen, „katasztrofális” átalakulások lehetőségét. Magyarországon a közeljövőben a közösségek átrendeződése és a fajok elterjedésének változásai jelenti a legnagyobb kockázatot, ami várhatóan számos faj regionális kihalásával, illetve új fajok (köztük károkat okozó idegenhonos inváziós fajok) megjelenésével fog együtt járni.

Mivel Magyarország alapvetően két nagy életföldrajzi övezet (a mérsékelt övi lombos erdők és az erdőssztyep biom) határvidékén helyezkedik el, így várható, hogy élőhelyeink jó része különösen érzékenyen fog reagálni az éghajlati övek eltolódására. Az éghajlatváltozás élőhely-alakító hatása hosszabb távon a hazai természetes és természetközeli élőhelytípusok túlnyomó többségét, mintegy 80%-át (75 vizsgált élőhelyből 60-at) veszélyezteti. A fontosabb hazai közösségek (ökoszisztémák, élőhelyek) közül a klímazonális erdőtársulások (bükkösök, gyertyános tölgyesek, cseres tölgyesek) és az üde gyepek (hegyi rétek, kaszálórétek) éghajlati veszélyeztetettsége modellezéssel is kimutatható. A 2016-ban lezárult, „A Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) kiterjesztése az agrár szektorba” (AGRATéR) projekt keretében vizsgálták egyes természetes élőhelyek - például a természetközeli gyepek - klímaváltozással szembeni sérülékenységét, amelynek eredményei a IV.5 fejezetben kerülnek ismertetésre.

Az éghajlatváltozás a vízellátottság csökkenése révén várhatóan igen kedvezőtlenül fogja befolyásolni a lápi élőhelyek (láprétek, láperdők), valamint részben a mocsári és ártéri élőhelyek fennmaradását is. A kisvízfolyások és állóvizek időszakos kiszáradásai veszélyeztetik a víztől függő életközösségek fennmaradását. A tüzek esetleges gyakoribbá válása számos élőhelyen fokozhatja a veszélyeztetettséget. Az éghajlatváltozás felgyorsíthatja a fajok vándorlását, és a jelenleg is problémás özönfajok elterjedését megváltoztathatja, segítheti. A hazánkban jelenleg is előforduló, idegenhonos, de nem inváziós fajok özönfajjá válhatnak, illetve új özönfajok jelenhetnek meg, mivel a természetes életközösségek sérülékenyebbé válásával megnövekedhet az általuk benépesíthető terület. Az idegenhonos inváziós fajok térnyerése általában a természetes életközösség biológiai sokféleségének csökkenésével jár. Különösen a kis elterjedésű és a szűk ökológiai tűrőképességű őshonos fajok veszélyeztetettek, közülük is ki kell emelni a bennszülött (endemikus) és a specialista fajokat.

Az éghajlatváltozás várható ökológiai hatásainak a bemutatott, szerveződési szinteken alapuló csoportosítása mellett létezik még egy fontos praktikus csoportosítás is, mely nem annyira a hatások viselőin, hanem a kiváltó mechanizmusokon alapul:

- Közvetlen hatások: amelyek esetében az éghajlati elemek (elsősorban a hőmérséklet és a csapadék különböző jellemzőinek) megváltozása közvetlenül gyakorol hatást az egyes egyedek, populációk és közösségek folyamataira.

- Közvetett hatások: olyankor jönnek létre, amikor az éghajlati változások által a fizikai vagy társadalmi környezetben okozott változások közvetve gyakorolnak hatást a természetes élővilágra. E hatások gyakran időben vagy térben elkülönülten, késleltetve jelentkeznek a kiváltó éghajlatváltozáshoz képest (az Alföld-peremi hegységek csapadékviszonyainak megváltozása jelentős késleltetéssel komoly átrendeződéseket eredményezhet a felszín alatti vizek áramlásában és ezáltal az Alföld lápi és szikes élőhelyeinek életkörülményeiben).

Különösen lényegesek lehetnek azok az antropogén közvetett hatások, melyeket az ember idéz elő azáltal, hogy a társadalom vagy a gazdaság működése reagál az éghajlatváltozásra, hiszen még az éghajlati adaptációs vagy mitigációs intézkedéseknek is lehetnek pozitív vagy negatív ökológiai (mellék)hatásai. E hatások az ökológiai szerveződési szintek, illetve a sérülékenységi hatásmechanizmus (érzékenység, várható hatás, alkalmazkodóképesség) bármelyikén jelentkezhetnek, és jelentős befolyást gyakorolhatnak a folyamatok menetére. Éppen ezért az ökológiai rendszerek éghajlati sérülékenysége szempontjából az antropogén közvetett hatások ismerete, illetve befolyásolása az egyik legjelentősebb, leghatékonyabb, legjobban tervezhető beavatkozási pontot jelenti.

IV.3.4. Erdők

Magyarországon jelenleg 2,06 millió hektár az összes erdőgazdálkodási célt szolgáló terület, amelynek 94%-át (1,94 millió ha) borítja faállomány ^* . A faállománnyal borított, illetve erdősítésre kötelezett területek alapján az ország erdősültsége 20,8%, amely alacsonynak tekinthető az európai uniós átlaghoz (42,4%) ^*  viszonyítva. A klímaváltozás hatására sérülhetnek az erdők ökoszisztéma szolgáltatásai (pl. szénmegkötő képesség; biodiverzitás; édesvíz készletek szabályozása; talajvédelem; erdők rekreációs értéke; faanyag és egyéb erdei melléktermékek; erdők levegőtisztító képessége, stb.) Az erdőknek továbbá fontos szerepük van a megfelelő talajárnyékolásban is.

A 2016-ban lezárult AGRATéR projekt keretében vizsgálták Magyarország erdős területeinek klímaváltozással szembeni sérülékenységét is. A kutatás eredményei a IV.5 fejezetben kerülnek ismertetésre.

Az erdők kiemelten fontos szerepet játszanak a légmozgásokban és a víz körforgásában, ebből adódóan mérsékelhetik a szélsőséges helyi klímaviszonyokat, a sivatagosodást és a vízbiztonsági problémákat is. Az erdők kedvező mikro- és mezoklimatikus hatásait erősíthetik az erdőtelepítések és erdőfelújítások, illetve az egyéb zöldítési megoldások (pl. agráriumban mezővédő fásítás) ^* .

VÁRHATÓ KÖZVETLEN ÉS KÖZVETETT HATÁSOK

Várható klímaváltozás (a mérsékelt éghajlati övezet, kontinentális éghajlaton):

- Kb. 1-2,5 °C-os hőmérsékletemelkedés esetén a rügyfakadás egyre korábbra kerül (évtizedenként átlagosan 1-3 nappal), a lombhullás pedig évről-évre később következik be (1-2 nap/évtized) ^* . Ennek következtében a fák növekedési időszaka évtizedenként átlagosan 2 nappal hosszabbodik, ami a megemelkedett CO2-szint mellett szintén hozzájárul a növények nagyobb produkciójához, megfelelő vízmennyiség esetén. Ez szerencsés esetben növelheti a szervesanyag-produkciót. Azonban az enyhébb telek következtében csökken a fák hideg elleni védekezőképessége, amely fokozhatja sérülékenységüket a fagykárra.

- Nyáron csökkenő mennyiségű, egyszerre nagymennyiségben lehulló csapadék, éves szinten csökkenő csapadék. Magyarországon (mérsékelt kontinentális éghajlaton) a hőmérséklet növekedése csökkenő csapadékmennyiség esetén aszályhoz vezet. Az aszály csökkenti a fák növekedését (növedékét), így a szénmegkötést és tárolást, szélsőséges esetben a faegyedek leromlását, pusztulását okozhatja. A várhatóan télen és tavasszal egyszerre nagy mennyiségben lezúduló csapadék megnöveli az árvizek esélyét. Az árvizek tavasszal, a növekedés időszakában legkárosabbak a fák számára, az ekkor keletkező sérülések akár a fa pusztulásához is vezethetnek. Mindezek miatt az erdészeti vízgazdálkodás fejlesztésére különös hangsúlyt kell fektetni, amit az erdő-potenciál megőrzése és helyreállítása a talaj- és erózióvédelmet szolgáló erdőgazdálkodási módok ösztönzése révén lehet elérni.

- Szélkárok, jégkárok valószínűségének növekedése. A vihar, szélkár, jégkár gazdasági hatása különösen súlyos lehet az erdőkben, mert egyszerre nagy mennyiségű, csökkent értékű faanyag rövid idő alatt történő kitermelését (kimentését) teszi szükségessé, veszélyezteti az egyenletes faellátást, további, biotikus károsítások gócpontja lehet, ami számottevő erdőkárokat okozhat (pl. szúkárok), továbbá jelentős az értékvesztés és az újra erdősítés is költsége.

- Biotikus kártevők megjelenése. Közép-Európában különösen a hőmérsékletemelkedés kedvezhet a kártevők elszaporodásának, különös tekintettel a megnövekedett vegetációs időszakra és az enyhébb telek következtében a túlélő egyedekre, petékre, lárvákra. A hőmérsékletnövekedés egyes egzotikus, a területen addig ismeretlen fajok megjelenését is eredményezheti. Számítani kell - és erre már Magyarország esetében is volt konkrét példa a gyapjaslepke 2004-2006. évi, korábban soha nem látott mértékű tömegszaporodásával - egyes károsítóknak a számukra kedvezőbb időjárási feltételek miatti tömeges elszaporodására, amelyet az állományok gyengébb ellenálló képessége is elősegíthet. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy számos kártevő faj esetében nem ismert, hogy hogyan reagál majd a hőmérséklet, a fogadó faj, a táplálék, és csapadékviszonyok változására, ezért sok a bizonytalanság a rovarok és egyéb kórokozók várható elterjedésével kapcsolatosan.

- Az utóbbi évtizedekben több olyan, meleg- és szárazságkedvelőnek ismert rovar okoz növekvő károkat, melynek erdővédelmi szerepén túl humán-egészségügyi és mezőgazdasági jelentősége is van. Ilyenek például a gyapjaslepke (Lymantria dispar), az aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea) és a búcsújáró lepke (Thaumetopoea processionea). Az elmúlt években számos új, idegenhonos inváziós kártevő és kórokozó jelent meg és terjedt el Magyarországon. Ezek némelyike már most is jelentős károkat okoz, és várható, hogy a jövőben jelentőségük tovább fog növekedni.

- Aszályos területeken erdőtüzek kialakulásának a veszélye. Az erdőtüzek várhatóan leginkább a dél-európai területekre jelenthetnek fokozott veszélyt, ugyanakkor Magyarországon a felmelegedés és az aszályok fogékonnyá tehetik az erdőket az erdőtüzekre.

- Klímazónák vándorlása, a biodiverzitás csökkenése. A klímaváltozás hatására az őshonos fafajaink elterjedést meghatározó, az éves csapadékkal és átlag hőmérséklettel (júliusi 14. órás légnedvességgel) jellemzett klímazónák északi és a magasabb tengerszintű területek irányába vándorolnak. A klímazónák vándorlásának prognosztizált üteme messze meghaladja a fafajok terjeszkedésének ütemét, ezért a kedvezőtlen klímazónában „ragadt” fafajok, erdőtársulások fennmaradása csak bizonytalan ideig lehetséges. Már most törekedni kell a jövőben várható klimatikus viszonyoknak megfelelő, lehetőleg elegyes faállományok kialakítására. Az erdőgazdálkodás eszközeivel segíteni kell a klímaváltozás követést biztosító migrációt. Az eddigi vizsgálatok alapján az európai bükk és a tölgy várhatóan rosszabbul fog reagálni a hőmérsékletváltozásokra, míg a cser várhatóan kevésbé bizonyul érzékenynek a vízhiányra, ezért a cseres állományokat várhatóan kevésbé befolyásolja a növekedő vízhiány. A jelenlegi kedvezőtlen irányú klímaváltozás hatására lucfenyveseink legyengültek, nedvkeringésük-gyantatermelésük lecsökkent, ezért jelentős pusztítást okoznak a szúfélék. Különösen igaz lehet ez az egykorú monokultúrás hegyvidéki állományokra Közép-Európában, ahol már most is különösen nagy károkat okoznak a szúfélék a fokozott vízhiány és viharkárok következtében. A több fafajból álló, elegyes állományok létrehozása hozzájárulhat az erdők az éghajlatváltozás várható hatásaival szembeni túlélőképességének növeléséhez.

- Az erdőgazdálkodás jövedelmezősége az éghajlatváltozás mértékének függvényében különbözőképpen változhat. A hazai komplex ökonómiai modellbe vont erdőgazdaságokban a jövedelemkiesés még enyhe kimenetelű klímaváltozás esetében is számottevő, közepesen erős (1,7 °C nyári átlaghőmérséklet-emelkedés) változás esetén a jövedelemkiesés mértéke pedig már olyan nagyságrendű, ami megkérdőjelezi a gazdálkodás rentábilitását is. Kritikus fafajok a bükk és a tölgyek, ezek termesztésének jövedelmezősége csökkenhet a legnagyobb mértékben.

- Szaporítóanyag-gazdálkodás és fafajpolitika. A hazai erdőművelés teendőire várhatóan a hőmérséklet-emelkedés és csapadékhiány mellett az extrém időjárási események gyakorisága, illetve kiszámíthatatlansága lesz meghatározó hatással. A természetvédelem és a fenntartható erdőgazdálkodás érdekében egyrészt támogatni kell a helyi természetes erdőfelújítási módokat, illetve mesterséges felújítás és pótlás esetén - az esetleges szélsőségesebb termőhelyi viszonyokhoz jól alkalmazkodott és feltehetően továbbra is alkalmazkodni képes - szaporítóanyag-források alkalmazását, másrészt azokon a termőhelyeken, ahol az már nem teszi lehetővé a megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag megtermelését, ott széles tűrőképességű, valamint szárazságtűrő szaporító-anyagot kell felhasználni. Mindezeket figyelembe véve fontos a hazai génforrások, génbanki gyűjtemények fenntartása, megóvása. Különösen fontos emiatt az őshonos fafajokból álló erdőállományok területének növelése, erdőtelepítések során őshonos fafajok és helyi génkészletű szaporítóanyaggal történő felújítás előnyben részesítése az ökológiai és klimatikus viszonyok figyelembe vételével, adaptív kezelés megvalósításával. A klímaváltozás várható hatásait ezért be kell építeni az erdészeti termőhely értékelési rendszerbe, a szaporítóanyag gazdálkodásba az erdők ellenálló képességének, stabilitásának növelése érdekében.

IV.4. Az éghajlatváltozás várható humán és társadalmi-gazdasági következményei kiemelt szakterületeken

A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia célja Magyarország éghajlati alkalmazkodóképességének megerősítése, a felkészülés esélyeinek javítása. Célszerű szem előtt tartani, hogy az éghajlatváltozással nemcsak a közvetlen klímatényezők hatásai jelennek meg, hanem közvetett, azaz a természeti erőforrásokban bekövetkező változások hatásaiból adódó komplex társadalmi- gazdasági következmények is felléphetnek. Ennek figyelembevételével a jelen fejezet a közvetett, komplex hatásokra is fókuszál.

IV.4.1. Emberi egészség ^* 

A 2013 áprilisában közreadott Uniós Alkalmazkodási Stratégia ^*  az éghajlatváltozásból fakadó legjelentősebb kockázatok között említi a magas hőmérsékletből (hőhullámok következtében) adódó halálesetek és megbetegedések különböző vonatkozásait. Az éghajlatváltozás következtében jelentkező, eddig még nem, vagy csak ritkán tapasztalt nagy intenzitású, időtartamú, gyakoriságú vagy hirtelen átmenettel bekövetkező időjárási események gyakoribbá válása miatt az emberi egészség reverzibilis és irreverzibilis változásai következhetnek be.

A klímaváltozás hatására várhatóan gyakoribb és intenzívebb hőhullámokra kell számítanunk. A hőhullámok az időseket, és a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőket különösen veszélyeztetik. A NATéR társprojektjeként az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetésével valósult meg „A klímaváltozás okozta sérülékenység vizsgálata, különös tekintettel a turizmusra és a kritikus infrastruktúrákra” (KRITéR) című projekt. Az ennek keretében elvégzett számítások szerint a hőhullámos napokon a napi halálozás országos átlagban 51 esetszámmal nő, ami éves szinten kb. 783 többlethalálozást okoz. Az ALADIN-Climate klímamodell alapján készített becslés szerint pedig a hőhullámok okozta többlethalálozás 2021-2050 között várhatóan kb. 2,6-szorosára nő ^* . (részletesen ld.: IV.5.1 Hőhullám okozta közegészségügyi sérülékenység c. fejezet)

Az elkövetkező évtizedekben a magyar népesség szerkezetének változására, az időskorúak arányának teljes lakosságon belüli növekedésére kell számítani ^* , ami a hőhullámok káros egészségügy hatásait súlyosbíthatja. A 65 évesnél idősebbek érzékenyebbek ^*  a hőhullámokkal szemben, ezért a felkészülés érdekében az egészségügyi ellátórendszer kapacitásának tervezésekor célszerű figyelemmel lenni a lakosságon belüli arányuk növekedésére.

A magasabb nyári hőmérséklet különösen a városokban élőket érinti kedvezőtlenül, mert a hőmérséklet az építészeti és városbeépítési körülményektől függően több fokkal is melegebb lehet, mint a városon kívül. A természetes szellőzés jóval gyengébb, mint a település környezetében, a délutáni enyhülés kezdetét pedig az épületek kisugárzása órákkal későbbre kitolja. Az intenzív fronthatások fokozhatják a balesetveszélyt, és munkateljesítmény-csökkenést is okozhatnak. A hőhullámokhoz való alkalmazkodást elsősorban az egyéni elhárítási lehetőségek (p. zöld tetők, árnyékolás, nyári elutazás, kiköltözés a városból, illetve esetenként klimatizálás) befolyásolják, amelyek egyrészt a jövedelmi helyzettől, másrészt pedig az infrastrukturális feltételektől is függnek (mentők kiérkezési ideje).

Az egészséget leginkább veszélyeztető hatások tehát a következők:

- az átlaghőmérséklet fokozatos és folyamatos növekedése;

- a szélsőségesen meleg időszakok gyakoribb kialakulása;

- a gyorsan bekövetkező és intenzív frontátvonulások;

- az időszakosan megnövekvő UV-B sugárzás;

- a téli szmoghelyzetek gyakoribbá válása.

Mindezek következtében fellépő egészségkárosodások az alábbi három fő területen várhatók:

NÉPEGÉSZSÉGÜGYET ÉRINTŐ TERÜLETEK

- A hirtelen és szokatlan légköri változások, elsősorban a hőhullámok következtében növekszik a halálozás, gyakoribbá válnak a megbetegedések a szív- és érrendszeri betegségben, az embólia és agyvérzés kórállapotaiban, metabolikus kórképekben, továbbá a közúti balesetek előfordulásában.

- Meteorológiai változások és katasztrófajelenségek hatása a vegetatív idegrendszerre és az azokkal összefüggő pszichopatológiai tünetekre.

- Globális és lokális éghajlat módosulással kapcsolatos élelmiszerellátási változások és zavarok hatásai, élelmiszerekkel terjedő fertőző betegségek - és az ezzel kapcsolatos egészségügyi kihívások.

- A gyakoribbá váló hőhullámokhoz kapcsolódóan a nyári típusú szmoghelyzetek alatt megnövekedő légszennyezés - főleg a troposzférikus O3-koncentráció növekedése miatt - komoly egészségügyi kockázatot jelent, különösen a krónikus légzőszervi betegségekben szenvedők számára. Télen a megváltozott áramlási rendszerek miatt több olyan meteorológiai helyzet kialakulása várható, amely kedvezhet a téli szmoghelyzet kialakulásának.

- A klímaváltozás hatásaként számolni kell az allergén növények elterjedésének térbeli és időbeli megváltozásával. Új, idegenhonos inváziós, allergén növényfajok jelennek meg, az allergén gomba spórák szóródási ideje megnyúlik, az allergiás betegek érzékenysége változik. A légköri allergénekre érzékeny lakosság jelentős része a parlagfűre allergiás. A pollenszám növekedése miatt a jövőben az allergiás lakosság arányának növekedésére kell számítanunk.

FERTŐZŐ BETEGSÉGEK

- A szúnyogok, kullancsok, rágcsálók (ún. vektorok) elterjedése - elsősorban a Lyme kór, a kullancs encephalitis, hantavírusok, nyugat-nílusi vírus, valamint különböző féregfertőzések gyakoriságának növekedése miatt - fokozott veszélyt jelenthet.

- Hosszabb távon a szintén szúnyogok által terjesztett, behurcolt malária esetek száma nőhet. Jelentős veszélyként prognosztizálható a lepkeszúnyogok által terjesztett leishmaniasis megjelenése, valamint egyéb, Európában a legutóbbi években detektált fertőzések (Chikungunya láz, Dengue láz, Rift-völgyi láz) megjelenése.

- Növekedni fog a vízzel, illetve a nem megfelelően kezelt - elsősorban rosszul hűtött - élelmiszerekkel terjedő bakteriális, vírusos és protozoon fertőzések gyakorisága (a salmonellosis, campylobacteriosis, hepatitis-A, cryptosporidiosis).

DAGANATOS BETEGSÉGEK

A megnövekedett UV sugárzás hatással van a bőr jó- és rosszindulatú patológiai folyamataira (melanoma). A klímaváltozásnak tulajdonítható az onkogén mutációk mennyiségi és minőségi alakulása és annak hatása az onkogenezisre. Az ózonréteg jövőbeni alakulását és az UV-B expozíciót figyelembe véve a tudósok a bőrdaganatok 5%-os többlet növekedését jelzik előre 2050-re az északi félteke 45. szélességi fokára vonatkoztatva.

A klímaváltozás következtében növekedni fog a toxin származékokat termelő gombák aránya, amelyeket fokozott és hosszantartó szaporodásuk fog kiszelektálni. Ez új rosszindulatú daganatok és idült toxikus károsodások kialakulását fogja előidézni.

Az éghajlatváltozás sérülékeny társadalmi csoportokra gyakorolt hatása

A klímaváltozással összefüggő hatások eltérő mértékben érintik a lakosság egyes csoportjait. Az idősebb korcsoportok hőhullámok alatti sérülékenysége ismeretes és magyarázható a csökkent hőszabályzó képességgel, valamint a krónikus betegségekkel, csökkent mobilitással és az öngondoskodó képesség csökkenésével. A legfiatalabbak (0-14 évesek) szintén kockázatnak vannak kitéve. Különösen nagy az újszülöttek sérülékenysége, tekintettel a fejletlen hőszabályozásukra és a fokozott folyadékigényükre. A klímaváltozás várható egészségi hatásainak becslésében meghatározó szerepet tölthet be a lakosság alkalmazkodási készségének változása, ezzel kapcsolatban azonban korlátozott mértékben állnak rendelkezésre adatok.

IV.4.2. Mezőgazdaság ^* 

Hazánkban a mezőgazdaság a klímaváltozásnak leginkább kiszolgáltatott ágazat. Az éghajlatváltozás hatásai időben és térben differenciáltan jelentkeznek és - többek között a természeti, földhasználati, agrotechnikai sajátosságok függvényében - eltérő károkat okozhatnak. A mezőgazdaságot érő elemi károk közül Magyarországon az aszály okozza hosszú időtávon a legnagyobb veszteséget, amelyet a jégkár és a vízkár követ. Figyelembe véve, hogy az éghajlatváltozás következtében a nyári átlaghőmérséklet növekedésére és a nyári félévben a csapadékmennyiség csökkenésére kell számítanunk, megállapítható, hogy a mezőgazdaság számára az aszályhajlam erősödése jelentheti a jövőben a legnagyobb kihívást. A 2016-ban lezárult AGRATéR projekt keretében részletesen vizsgálták az egyes területhasználatok - köztük a szántóföldi növénytermesztés - klímaváltozással szembeni sérülékenységét, amelynek eredményei a IV.5 fejezetben kerülnek ismertetésre.

A felmelegedés és szárazodás folyamata mellett a váratlan szélsőséges meteorológiai események is jelentős károkat okozhatnak. Az időjárással, illetve az éghajlattal összefüggő mezőgazdasági kockázatok között említhetők még:

- árvíz, belvíz;

- aszály;

- özönvízszerű esők, sárlavinák, földcsuszamlások, talajerózió;

- szélviharok, szélerózió;

- jégesők, ónos esők, köd, zúzmara;

- hófúvás, hóakadályok;

- hőségnapok, hőhullámok, UVB sugárzás erősödése;

- korai és késői fagyok, felfagyás, kifagyás;

- erdő-, bozót- és tarlótüzek;

- új kórokozók, kártevők és gyomnövények megjelenése; a hazánkban honos, eddig kisebb jelentőségű egyes károsítók veszélyességének megnövekedése;

- valamint közvetve, az ózon koncentráció növekedése miatti terméshozam csökkenés.

Az éghajlatváltozás következtében is bekövetkező kockázatok kezelésére egyre nagyobb szerepe lesz a Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszernek (MKR). Az MKR-ben gyűjtött adatok összekapcsolása a hazai tesztüzemi rendszer adataival olyan adaptációs stratégiák kidolgozását, modellezését teszi lehetővé, amelyek hatásos megoldásokat jelenthetnek a mezőgazdasági termelők számára az éghajlatváltozás okozta kihívásokra.

A mezőgazdaság alkalmazkodásának alapja - egyúttal a mezőgazdasági termelés elemi feltétele - a víz és a termőtalaj. Az alkalmazkodási beavatkozások alapja a területhasználat igazítása a változó ökológiai adottságokhoz. A mezőgazdasági termelés alapvető feltétele a víz, a természetes csapadék visszatartása a kistáji vízkörforgásban, illetve talajba szivárogtatásának elősegítése. A termőtalaj hazánk legnagyobb víztározója, megőrzése és hasznosítása, valamint a hiányzó víz pótlása kulcsfontosságú. A vízfolyásokon érkező vizek és a csapadék visszatartása, hasznosítása, valamint az öntözés nemcsak biztonságos hozamokat, hanem az aszály, belvíz, árvíz és időjárási anomáliák elleni eredményes küzdelmet is megalapozza. Felül kell vizsgálni területhasználatunkat, illetve a mezőgazdasági termelési szerkezetet és hozzá kell igazítani azt a változó adottságokhoz, csökkentve az ésszerűtlenül működő, intenzív, pazarló, fenntarthatatlan tevékenységek arányát. Mély fekvésű, belvizes, vízjárásos, kötött talajú területeken korszerű, technika-technológia és talajművelés jelentheti a megoldást. A Kvassay Jenő Terv megállapításaival összhangban már rövid, illetve középtávon sürgető feladat a vízkészletekhez igazodó vízhasználatok ösztönzése, a gyors vízelvezetési kényszerek megszüntetése. Ki kell alakítani a vízvisszatartásra ösztönző szervezeti, érdekeltségi és árképzési rendszert.

A szélsőséges vízháztartási viszonyokhoz történő alkalmazkodás fontos eleme a mezőgazdaság szempontjából a termőhely aktuális állapotának megfelelő földhasználati mód megválasztása. Az aszály sújtotta területeken a különböző szektorok és földhasználati módok között a vízért folyó verseny várhatóan erősödni fog. A klímaváltozás talajra gyakorolt hatásait részletesen a IV.3.2 Talaj c. fejezet ismerteti.

Hazánk termőföldjeinek közel fele belvízjárta, különösen a mély fekvésű Alföld, Kisalföld és Duna-melléke területén ^* . Kiemelendő, hogy a talajban történő víztározás, a belvíz és aszály elleni küzdelem, a talajművelés átalakítása egyúttal az árvizek megelőzéséhez is hozzájárul. A mély fekvésű, rendszeresen belvízjárta, talajhibás területeket a szántóföldi művelésből ki kell vonni művelési ág váltással, földhasználat váltással. A támogatási rendszereket illeszteni kell az optimalizált, több szempontú táj-, terület- és földhasználatokhoz.

A mezőgazdaság szempontjából jelentős veszélyeztető tényező a jégeső. A leginkább jégveszélynek kitett területek közé tartozott Tolna, Baranya és Somogy megye, amely megyékben az 1991-ben bevezetésre került talajgenerátoros jégeső-elhárítás jelentősen csökkentette a jégesők károsító hatását. E rendszer országos szintre való kiterjesztése jelenleg tervezés alatt áll, megvalósítása már rövid távon megvalósulhat. Továbbra is gyakori a jégesők előfordulása a Duna- Tisza közén, illetve a történelmi borvidékeken, ahol a gazdasági kockázatot némileg csökkentette a jéghálós védekezési mód terjedése. A korábbi virágzási időszak vonatkozásában, különösen a gyümölcsfák esetében pedig a fagykár okoz gondokat. Az extrém időjárási károk csökkentését, kivédését szolgálják a különböző védekezési megoldások: jégháló, talajgenerátoros jégeső elhárító berendezés, paraffin-kannás fagyvédelem, fagyvédelmi öntözés, fóliatakarás.

A mezőgazdaság alkalmazkodóképességét számottevően javíthatják a vízpótlás tartalékai, a többcélú víztározók létesítése és ezek öntözési célú hasznosítása, a tógazdaságok bővítése, a biológiai változatosság növelése, a természetvédelem és a mezőgazdaság távlati integrációja, az árvizes és a nyári gátakkal védett területek hasznosítása elöntést tűrő, sőt igénylő művelési módokkal. Az öntözést, a korábbi rendszerek helyreállításával és újabbak létesítésével, mindenekelőtt a jó termőhelyeken és az értékes ültetvényekben, fólia és üveg alatti termelésnél, szántóföldi zöldségnövényeknél, egyes szántóföldi növényeknél, valamint egyes technológiai fázisoknál (kelesztő öntözés) indokolt szorgalmazni. Az öntözés csak a magas hozzáadott értéket előállító termelés számára reális, lokális megoldásként jöhet szóba. Tájaink többségén a vízigények tervezése, összehangolása, továbbá a vízvisszatartó vízrendezés kialakítása, az erre építő tájgazdálkodási rendszerek, a beszivárgás elősegítése, valamint az alacsonyabb vízigényű kultúrák termesztésbe vonása jelenthet megoldást. Az öntözésnél célszerű mérlegelni az élelmiszerek és az öntözővíz árának emelkedését is. A házak körüli kertek öntözésére, locsolásra, permetezésre, mosásra, tisztogatásra érdemes újra alkalmazni a feledésbe merült hagyományos módszereket, például a csapadék felfogását, tárolását, ciszternákkal, tartályokkal, kádakkal, dézsákkal. Ezen módszerek alkalmazása azonban csak kisléptékben lehetséges, tekintettel arra, hogy a csapadékvíz csak korlátozottan gyűjthető és használható fel.

Ahol lehetőség van, ott ki kell dolgozni és alkalmazni kell azokat a termesztési eljárásokat, amelyekkel megelőzhető az idegenhonos károsítók agrár-élettársulásokban történő megtelepedése, felszaporodása és csökkenthetők az azok okozta károk.

Az Emberi egészség (IV.4.1.), a Biológiai sokféleség (IV.3.3.) és az Erdők (IV.3.4.) fejezetekben ismertetettekhez hasonlóan a mezőgazdaság esetében is számolni kell az éghajlatváltozás hatására megjelenő idegenhonos és gyorsan terjedő kártevők, kórokozók és gyomok elterjedésével. Ez a folyamat az őshonos fajok jelentős mértékű kiszorításával is járhat. E jelenséghez való alkalmazkodásban építeni kell a természeti folyamatok jobb megértésére és a természetközeli védekezési módszerek alkalmazására, mint az inváziós növények legeltetése; szukcesszió, bolygatott területek záródásának elősegítése; biodiverzitás növelése; az őshonos életközösségek önvédelmi mechanizmusainak ember általi segítése.

A vidéki lakosság életfeltételeit, jövedelmi viszonyait jelentősen befolyásolhatja a környezeti feltételek változása, különösen az aszályosságnak jobban kitett, sérülékeny területeken. Feltételezhető, hogy ezekben a körzetekben a lakosság eltartó képessége romlani fog és további elvándorlásra, helyi népesség-fogyásra kell számítani. Az MTA KRTK kutatásainak becslése szerint Magyarország járásainak nagy részében 2050-ig a népesség fogyására kell számítunk, ami egyes járásokban akár az 50%-ot is megközelítheti (a Dunántúl délnyugati felén, illetve Északkelet-Magyarországon) ^* .

Az állattenyésztés állatfajtól és tartásmódtól függően eltérően reagál a klímaváltozás várható hatásaira. Az intenzív állattartás a legveszélyeztetettebb. Az intenzív tartású szarvasmarha, sertés és baromfi fajták fokozottan érzékenyek, és az egyes sokkhatásokra azonnali hozamcsökkenéssel reagálnak. Egyes hagyományos állatfajták (így a magyar szürke marha, mangalica, rackajuh, parlagi tyúkfajták) genetikai adottságaikból és a külterjes tartástechnológiákból adódóan jobb alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, ugyanakkor ezen állatfajták termelékenysége alulmúlja az intenzív fajtákét. Azzal is célszerű számolni, hogy az állatok víz- és árnyékigénye egyaránt nőni fog. Az állatfajták nemesítése során a teljesítmény és a minőség mellett a klímaváltozás várható hatásait jobban tűrő tulajdonságok figyelembe vétele, másrészt a tartási feltételek várható hatásoknak megfelelő változtatása is egyre inkább előtérbe kerül, és fontos szerepet fog kapni az állategészségügy felkészülése, felkészítése a klímaváltozásból adódó kihívásokra. Az állattenyésztésben a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás legfontosabb kérdése, legnagyobb kihívása a takarmány- és a vízellátás kiszámítható biztosítása lesz (aszály-, árvíz-, és szélsőséges időjárási események kezelése a takarmánytermesztésben, vízgazdálkodásban). Magyarország agroökológiai adottságai változatos és kiegyensúlyozott termékszerkezet kialakítását tennék lehetővé, ennek ellenére a mezőgazdaság termelési szerkezete a két főágazat - a növénytermesztés és az állattenyésztés - tekintetében az utóbbi rovására megbomlott. Az állattenyésztésen belül a szarvasmarha ágazat van a legkritikusabb helyzetben, az európai - benne a magyar - tejpiaci nehézségek miatt. A szarvasmarha-állomány szignifikáns növelése csak az ÜHG-kibocsátásunk minél kisebb arányú növekedése mellett valósulhatna meg.

Magyarországon már napjainkra is jellemző, hogy akár egyazon évben súlyos árvíz-, belvíz-, aszály- és fagykár pusztít - a várható felmelegedés és szárazodás élesen veti fel az élelmiszerellátás biztonságát. Kritikus években fokozódhat az élelmiszerimport függőségünk, miközben az élelmiszer előállítás természeti erőforrásaival szűkösen ellátott országok igényei is növekednek, így az import élelmiszer ára is meredeken emelkedhet. Az élelmiszerellátás kockázata a hazai növénytermelés alkalmazkodóképességének erősítésével csökkenthető, következményei pedig mérsékelhetők.

A globális éghajlatváltozás jelentős hatással lehet az élelmiszertermelésre, az élelmiszerellátás biztonságára. A káros társadalmi és gazdasági hatások megelőzése érdekében szükséges az éghajlatváltozás várható hatásainak modellezése a mezőgazdaság területén, és az azokra való felkészülés ^* .

A mezőgazdaság éghajlatváltozásra történő felkészülését segíthetik a termőhelyi adottságokhoz igazodó, jövedelmező, fenntartható gazdálkodási rendszerek. Ezek kímélik a természeti erőforrásokat, nem terhelik a környezetet, víz- és energiatakarékosak, építenek a helyismeretre, tradicionális tudásra, csökkentik a talajból a légkörbe kerülő szén-dioxidot, metánt, akadályozzák az eróziót, ezért továbbfejlesztésük és elterjesztésük az alkalmazkodás egyik sarokköve lehet.

Éghajlati eredetű károk mérséklésének lehetőségei a mezőgazdaságban
- vízvisszatartó vízrendezés és tájgazdálkodás kialakítása, fenntartható öntözés;
- biodiverzitás növelése, több növényfaj egyidejű termesztése, mezővédő erdősávok létesítése honos fajokkal (fás-bokros: galagonya, kökény, juhar, egyéb fajok adott élőhelyre jellemzően);
- jó alkalmazkodóképességgel rendelkező, biztonságosan termeszthető növényfajták nemesítése és termesztésbe vonása;
- változatos, önvédelemre képes, természetközeli kultúrák meghonosítása (gyümölcs ültetvények, extenzív gyümölcsösök, agrár-erdészeti rendszerek);
- az időjárási szélsőségekre kevésbé érzékeny őshonos tájfajták termelésbe vonása;
- a talaj kevesebb bolygatásával járó művelési módszerek alkalmazása, a mulcsozás, komposztálás, zöldtrágya alkalmazása;
- természetközeli biotópok, erdősávok telepítése, legelők ligetesítése, zöldfelületek növelése;
- állattartó épületek szigetelése, hűtése, szellőztetése, istállók körüli árnyékolás létesítése;
- a növényvédelem és az állategészségügy felkészülése;
- a fenntartható gazdálkodási rendszerek általános bevezetése, különös tekintettel az ökológiai gazdálkodás térnyerésére;
- a fentieket segítő kutatási tevékenységek fokozása; a gazdálkodók támogatása a szükséges tudás, tanácsadás biztosításával.

AZ ALKALMAZKODÓ MEZŐGAZDASÁG STRATÉGIAI KERETRENDSZERE

A mezőgazdaság a közvetlen termékeken túlmenően számos kiemelten fontos szolgáltatást nyújt a társadalomnak, többek között a foglalkoztatás, a táj változatosságának fenntartása, a biológiai sokféleség megőrzése révén. A Nemzeti Vidékstratégia és a Kvassay Jenő Terv - Nemzeti Vízstratégia által kijelölt stratégiai irányok, továbbá a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia céljainak figyelembevételével az alkalmazkodó mezőgazdaság feltételrendszere (21. ábra) az alábbiakban fogalmazható meg:

21. ábra: Az éghajlat- és időjárás-változáshoz alkalmazkodó mezőgazdasági stratégia rendszere

Forrás: Csete (2013)

- Az alkalmazkodás alapjai. A mezőgazdaság alkalmazkodási stratégiájának alapja és minden további fejlesztés feltétele és lényege a víz: egyensúlyt kell teremteni a szűkülő, egyre egyenlőtlenebb eloszlású készletek és a növekvő igények között. Ki kell alakítani a változó éghajlati és ökológiai feltételekhez igazodó, helyes tájhasználatot és biztosítani kell a vízigények ésszerű szinten tartását. Fokozott figyelmet kell fordítani a táji szintű vízpótlásra, a kistáji vízkörforgás kialakítására, a természetközeli vízpótlásra és víztározásra és az erre épülő gazdálkodási rendszerekre. Növelni kell a tájak mozaikosságát, biológiai változatosságát, ami sérülékenységüket csökkenti. A helyesen megválasztott területhasználatba illeszkedő növénytermesztés, állattenyésztés, feldolgozási folyamatok, termelők vízellátását biztosítani kell, mindenekelőtt a természetes csapadék talajba juttatásának elősegítésével, megőrzésével, a párolgás mérséklésével, az ésszerű, takarékos használattal, a vízigény különféle más megoldásokkal való kielégítésével, az öntözéssel, tárolással, figyelemmel a felszíni, a talaj- és a rétegvizek védelmére.

- Alkalmazkodó mezőgazdasági tevékenységek. A mezőgazdasági tevékenységek alkalmazkodási stratégiájának legfontosabb eleme a fenntarthatóság érvényre juttatása, fenntartható termelési rendszerek alkalmazásával, fenntartható gazdálkodással. A második szinten tehát a vetésekkel, ültetvényekkel, állatállománnyal, az alkalmazott technikával és technológiával kapcsolatos hatások-válaszok szerepelnek (korszerű víztakarékos talajművelés, termelés- és vetésszerkezet-átalakítás, szélsőségekre kevésbé érzékeny őshonos, régen honosult, valamint tájfajták alkalmazása). Lényeges szempont, hogy az alkalmazkodási folyamat ne csak környezeti szempontból segítse elő a fenntartható fejlődés elérését, de javítsa a vidék népességmegtartó képességét is.

- Az alkalmazkodó hasznosítás stratégiájának lényege az előállított biomassza teljes körű hasznosítása, amely felöleli a termények, termékek, élelmiszerek mennyiségi és minőségi biztonságát, a takarmányozást, az energiaszolgáltatást is. A Nemzeti Vidékstratégiában lefektetett módon a környezeti szempontból fenntartható, a kis- és közepes méretű gazdaságokra, ezek együttműködésére építő, minőségi, magas hozzáadott értékű termékeket előállító mezőgazdasági termelés kialakítása a cél, melyben meghatározó szerepet kapnak a helyi termelés, helyi feldolgozás, helyi fogyasztás rendszerei.

- Az alkalmazkodás feltételeinek stratégiája a megvalósítást alapozza meg az intézményi háttérrel, a művezetői szaktanácsadással, a lakosság felkészítésével, a gyakoribbá váló mezőgazdasági tűzkárokra való helyi felkészüléssel, a katasztrófa-elhárítással, a biztosítással, a védekezési eszközök, berendezések beszerzésével, a pályázati-pénzügyi rendszer átalakításával egyetemben.

IV.4.3. Katasztrófavédelem, biztonságpolitika ^* 

ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS BIZTONSÁG ÁLTALÁNOS ÖSSZEFÜGGÉSEI

A szélsőséges időjárási viszonyok egyre közvetlenebb, szerteágazóbb és gyakoribb stressz-hatást gyakorolnak az emberi civilizációra, társadalmakra. Az extrém időjárási viszonyoknak, köztük a szárazságoknak, hőhullámoknak, viharoknak, s az ezek hatására keletkező tűzvészeknek, árvizeknek, földcsuszamlásoknak olyan következményei is lehetnek, amelyeket az elszenvedő önkormányzatok, országok egyedül nem képesek kezelni. A helyzetet bonyolítja, hogy egy-egy bekövetkező extrém természeti csapást szimultán - sorozatot alkotva - több is követheti, vagy akár más természeti vészhelyzettel is kiegészülhet, összességében egymás negatív hatásait, következményeit - rendszerint - progresszíven, hatványozottan felerősítve. A klímaváltozás következményei, különösen az azok hatására megjelenő, a természeti környezetre, valamint az emberi és az ember által létrehozott környezetre gyakorolt fokozódó fenyegetések a biztonságpolitika egyik központi elemévé emelték az éghajlatváltozást.

Az éghajlatváltozás európai kontextusában gyakran hivatkozott dokumentum a 2008-ban „Éghajlatváltozás és nemzetközi biztonság” címmel kiadott Solana-jelentés ^* , amely hét klímaváltozással kapcsolatos biztonsági fenyegetést nevez meg, melyek egyaránt veszélyeztetik a globális közösség és az egyes államok biztonságát. A Solana-jelentés szerint a klímaváltozás és a biztonság kapcsolatában a klíma-tényező a szorzó, vagyis sokkal inkább hatványozza a meglévő, ismert biztonsági kockázati tényezőket - gyorsítja a negatív biztonsági trendeket, eszkalálja a nemzetközi kapcsolatok aktuális feszültségeit, konfliktusait -, semmint önálló veszélyfaktorként jelenne meg. Ebből fakadóan az éghajlatváltozás „csak” közvetve fejti ki hatását a globális és regionális biztonságpolitikára, vagyis rendszerint meglévő problémákat erősít fel. Tény mindazonáltal, hogy az egyes régiókat, államokat nem egyenlő mértékben sújtják a klímaváltozás okozta fenyegetések. Ennek alapvetően két oka van: az országok földrajzi elhelyezkedésükből adódóan eltérően kitettek e fenyegetések hatásainak, illetve politikai, társadalmi és gazdasági fejlettségük szintje - amely képessé teszi őket, hogy kezelni tudják a klímaváltozás következményeit - különböző. Mindkét aspektus érinti az európai politikai és gazdasági érdekeket, illetve - jóllehet közvetett módon - aktuális és egyre növekvő fenyegetést jelent a nyugati demokráciákra nézve. A Világbank álláspontja szerint ^*  az éghajlatváltozás következtében közvetetten bekövetkező potenciális konfliktusok forrása alapvetően három tényező lehet: a csökkenő természeti és földi erőforrások, az emelkedő tengerszint és a természeti katasztrófák.

ÉGHAJLATVÁLTOZÁS BIZTONSÁGPOLITIKAI HATÁSAI MAGYARORSZÁGON

Az éghajlatváltozás, a biztonságpolitikát befolyásoló hatásai tekintetében Magyarországon az alábbi tendenciákkal, megnyilvánulási formákkal, jelenségekkel és azok kedvezőtlen egymásra hatásával lehet számolni.

- Egészségbiztonság és élelmezésbiztonság: A hőhullámok, elhúzódó szárazságok fokozhatják a betegségek, fertőzések, járványok kialakulását, ami extrém viszonyok (pl. tartós és különösen magas hőmérséklet) esetén akár az egész nemzet biztonságát is veszélyeztetheti. Az egyre gyakoribb, hosszabb ideig tartó, nagyobb intenzitású szárazságok, hőhullámok az élelmiszerellátást és az élelmezésbiztonságot kockáztatják. A szélsőséges csapadékeloszlás az öntözési rendszereket is veszélyezteti. A mélyebben fekvő területeken a növénytermesztési, állattenyésztési, vadgazdálkodási, halászati tevékenységek növekvő ár- és belvízveszélynek lehetnek kitéve. Az éghajlatváltozás maga után vonja új kártevők elterjedését, és az egyes - élelmiszerekkel terjedő - megbetegedések kockázata is növekszik. Az élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos stratégiai célokat, cselekvési irányokat az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia tartalmazza.

- Nemzetbiztonság: Közvetett veszélyfaktor, hogy a sarkvidéki jégsapkák olvadása következtében elöntött tengermelléki területekről, valamint a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, esetleg a mediterrán országokban elhúzódó hőhullámok, szárazságok és súlyos víz- és élelmiszerhiány miatt Magyarország a globális klíma-migráció cél-, vagy tranzitországává válhat.

- Infrastruktúra és a közüzemek biztonsága: Az egyre hektikusabb (hol rendkívül magas, hol minimális) folyóvíz-magasság következtében fokozódhat a mederváltozás, amely a gátak, védművek állapotát veszélyezteti. Károk jelentkezhetnek a folyóvizeken kiépített infrastruktúrákban, a hajózásban, eltömődhetnek a csatornák. Az árvizek, belvizek növekvő kockázata közvetlen veszélyt jelent a településekre, a közlekedésre és a kritikus infrastruktúra elemeire. A téli hónapokban egész országot lebénító hó- és jégviharok alakulhatnak ki a Kárpát-medencében, régiók, vagy akár az egész állam közlekedését lebénítva. Az alacsony folyóvízállás, illetve a csapadék-utánpótlás hiánya a folyó- és talajmenti vízbázisok apadásához vezet, veszélyeztetve ezzel a vízellátást. A szélsőséges időjárási események - elsősorban a viharok - kockáztatják a villamos hálózaton túl a távközlési infrastruktúra egyes elemeit, irányítási rendszereit, ami kedvezőtlenül érintheti az Internet elérhetőségét és az elektronikus adatforgalmazást.

- Ipari biztonság: Egyes erőforrás-igényes ipari ágazatokat - pl. vegyipar, élelmiszeripar, építőanyagipar - a klímaváltozás következményeként fellépő vízhiány, a növekvő hűtésigény, a növekvő CO2 csökkentési költségek és a változó fogyasztói igények egyaránt kedvezőtlenül érinthetnek. A hirtelen lezúduló, özönvíz-szerű csapadék okozta villám-árvizek egyes veszélyes anyag tárolókat, hulladékkezelő létesítményeket, így különösen veszélyeshulladék-lerakó létesítményeket veszélyeztethetnek. A szélsőséges időjárási viszonyok gyakoribbá válása miatt megnőhet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos üzemzavarok bekövetkezésének valószínűsége, emelkedhet a veszélyes anyag kibocsátással járó nem várt események száma, súlyossága.

- Ökológiai biztonság: Az éghajlati övek eltolódása, a mediterrán, szubtrópusi körülmények tartós megjelenése kedvezőtlenül hat a biológiai sokféleségre. Különösen a vizes élőhelyek, gyepek és az erdők élőhelyei és fajai kerülhetnek veszélybe.

IV.4.4. Épített környezet, terület- és településfejlesztés, terület- és településrendezés, települési infrastruktúra

Az épített környezetre és a települési infrastruktúrára a legjelentősebb fizikai veszélyt a hőhullámok, a viharokat kísérő özönvízszerű esőzések, a megnövekedett szélsebesség jelentik. Az épületekben élő és dolgozó emberek számára pedig a hőhullámok gyakoriságának és erősségének növekedése jelent kihívást. Az éghajlatváltozás hatásait jelentős mértékben befolyásolhatják az épületállomány, illetve a településszerkezet jellemzői. A megfelelő szabályozási környezet kialakításával, a tudatos várostervezéssel csökkenthetők az éghajlatváltozás negatív hatásai.

ÉPÜLETÁLLOMÁNY

Az éghajlatváltozás hatásaként a jövőben várhatóan növekedni fog a hőhullámok gyakorisága és erőssége, azaz várhatóan többször, hosszabb időtartamban és magasabb napi átlaghőmérséklettel alakulnak ki (ld.: I.1.2. fejezet). E jelenség az épületállomány állapotát közvetlenül nem veszélyezteti, azonban közegészségügyi szempontból (ld.: IV.4.1. Emberi egészség) nagy kockázatot jelent. A hőség elleni védekezés szempontjából kiemelten fontos az aktív (légkondicionálás, szellőztető rendszerek) és passzív (árnyékolás, tájolás, hőszigetelés) alkalmazkodási lehetőségek megfelelő használata, valamint a hő elleni védelem figyelembe vétele az építésügyi szabályozás, valamint az épületek tervezése és kivitelezése során. Ez az igény a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában is megfogalmazódik: „Az épületek felújítása során kiemelt figyelmet kell szentelni az épületek időjárás-állóságának biztosítására, és különösen a nyári felmelegedés elleni védelemre, lehetőleg építészeti és kertészeti eszközökkel, villamos energia fogyasztás elkerülésével.” ^*  A légkondicionálók a hűtés céljából az épületekből elvont hőt a környezetbe engedik ki, ami azt eredményezi, hogy a magas beépítettségű területeken tovább fokozódik a hőszigethatás. A homlokzatokon elhelyezett egyedi hűtő berendezések növelik a szomszédos lakások, helyiségek hőterhelését is, ezáltal - egyfajta láncreakcióként - további berendezések felszereléséhez, a hőterhelés további fokozódásához és - az energiafogyasztás jelentős növekedése révén - az ÜHG-kibocsátás növekedéséhez vezetnek. A légkondicionáló berendezéseket tehát körültekintően, a lehető legkisebb mértékben ajánlott csak alkalmazni, továbbá célszerű a berendezést a tetőn elhelyezni ^* .

A maximális szélsebesség, valamint a szélviharok gyakoriságának várható növekedése közvetlen, fizikai veszélyforrást jelent az épületállományra nézve, amely elsősorban az épületek külső határoló szerkezeteit érinti, így a homlokzaton és a tetőn lévő szerkezeteket. A tartószerkezeti méretezés mellett a homlokzatokon a szerelt burkolatok és a nyílászárók, árnyékolók tekintetében kell problémákra számítani, a tetőn pedig elsősorban a tetőfedő elemek és a vízszigetelő lemezek, illetve tetősíkból kiálló elemek (villámvédelmi berendezések, kémények, antennák) károsodására kell elsősorban felkészülni. Az épületek környezetében fellépő erős széllökések károsíthatják az utcai berendezéseket (jelzőlámpa, villanyoszlop, telefonfülke) és a növényzetet egyaránt, akár jelentős károkat okozva ezzel az épületen is ^* .

A szélsőséges időjárási események gyakoriságának növekedésével fokozottan kell számítani a hirtelen, nagy csapadékhozamú esőzések gyakoribb bekövetkeztére. Káros hatásukat befolyásolja a térség domborzata, a környék növényzettel való borítottsága, a vízelvezető rendszerek állapota és áteresztőképessége, a települések szerkezete, elhelyezkedése. A dombvidéki területeken villámárvizek, a síkvidékeken pedig belvizek kialakulására lehet számítani. A hirtelen fellépő esőzések bizonyos területeken felszínmozgásokat okozhatnak, valószínűsíthető, hogy a duzzadó agyagtalaj okozta épületkárok is növekedni fognak. E jelenségek súlyos károkat okozhatnak az épületállományban, amelyeknek elkerüléséhez a legfontosabb a megfelelő csapadékvíz-kezelés kialakítása és az építési előírások felülvizsgálata, szigorítása és következetes betartatása, valamint a megelőzés.

A műemléképületeket, műemléki területeket - az épületállomány egészéhez hasonlóan - az áradások, a szélsőséges csapadékhullás okozta elöntés, valamint az extrém szélsebességek gyakoribbá válása veszélyezteti, de meg kell említeni a szélsőséges napi és évi hőingadozás, illetve a fagyás és olvadás gyakori változásának kedvezőtlen hatásait is. A hőmérséklet és páratartalom változása repedéseket, töréseket okozhat. A műemlékek fa és egyéb szerves építőanyagaira pedig veszélyt jelentenek a kártevő élőlények, amelyek esetleges elszaporodása, vagy a térségünkben eddig jelen nem lévő új inváziós fajok megjelenése várható. A műemléképületek sok esetben sérülékenyebbek a klímaváltozás hatásaival szemben, ráadásul a más épületeknél alkalmazható építészeti megoldások a műemléképületeknél csak korlátozottan alkalmazhatók.

Meg kell említeni, hogy a várható klimatikus hatások felerősíthetnek egyes - az épített környezetet is fenyegető - földtani veszélyforrásokat (pl. partfalomlás, földcsuszamlás, sárfolyás) is.

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, TELEPÜLÉSTERVEZÉS

A településszerkezet nagymértékben befolyásolja a települések klimatikus viszonyait. A zöldfelületek segítik az éghajlatváltozás hatásai mértékének a csökkentését és a hozzájuk való alkalmazkodást: a zöldfelületek a fény egy részének elnyelésével csökkenti a talajközeli levegő (nem üvegház alapú) felmelegedését, az evapotranszspiráció során bekövetkező párologtatás hűti a mikroklímát, illetve a széndioxid megkötésével csökkenti az üvegházhatást. A beépítettség, a burkolt felületek aránya, a növényzet elhelyezkedése, aránya és minősége, valamint a település morfológiai jellegzetességei és fizikai elrendezése, továbbá a település horizontális és vertikális szerkezete, az árnyékolt területek aránya és az utcák természetes szellőzési képessége egyaránt fontos szerepet játszanak a települések mikroklimatikus viszonyainak alakításában, ezáltal döntő szerepük van az éghajlatváltozás hatásaival szembeni alkalmazkodásban. A településszerkezet önmagában nem tekinthető hatásviselőnek az éghajlatváltozás szempontjából, azonban a települések szerkezetének megfelelő alakításával csökkenthető a lakosságot, az épületállományt és az infrastruktúrát érintő negatív hatások mértéke. A településfejlesztés és a településrendezés eszközeivel hatékony adaptációs intézkedéseket lehet tenni az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére.

A városokban kialakuló hőhullámok mérséklése, valamint a levegőtisztaság-védelem szempontjából kiemelten fontos biztosítani az olyan átszellőzési útvonalakat, szélcsatornákat a városban, amelyeken keresztül a külterületekről a friss levegő a belvárosba tud áramlani, tisztítva és hűtve ezzel a városi levegőt. A nagyvárosok esetében a megfelelő átszellőzés szempontjából kiemelt figyelmet kell fordítani az agglomerációs települések beépítettségére, a várost körülölelő beépítetlen területek (erdők, mezőgazdasági területek) megőrzésére is.

Az átszellőzés mellett az árnyékolás is igen fontos a meleg elleni védekezésben, a megfelelő árnyékolási módszerekkel - épületek elhelyezésének és magasságának meghatározása, fasorok, növényzet telepítése, egyéb árnyékoló megoldások - ugyanis jelentősen mérsékelhetők a hőhullámok hatásai.

A zöldfelületek arányának növelése és a burkolt felületek nagyságának csökkentése is nagymértékben hozzájárul az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez. A zöldterületek a hősziget-hatás mérséklése mellett jelentős szerepet töltenek be a települések vízháztartásában is. A város és annak zöldfelületi rendszere, valamint a városi élet egyéb életközösségei egységes ökológiai rendszert alkotnak. A városi zöldfelületek arányának növelése mellett kiemelt fontosságú azok minőségének a javítása, nemcsak az emberi használat, hanem az ökológia szempontjából is. Ezzel párhuzamosan el kell indítani a burkolt felületek nagyságának csökkentését, illetve a szükséges új burkolatok kiválasztása során figyelembe kell venni azok fajtáját, fényvisszaverő képességét, így például színét is, hogy a lehető legkevésbé járuljon hozzá a városi hősziget-hatáshoz. A vízáteresztő burkolatok alkalmazása révén lehetőség nyílik a csapadék „helyben tartására”. Az épített környezet kialakítása során kiemelt figyelmet kell fordítani a természetközeli vizes és nem vizes élőhelyek megtartására, bővítésére és revitalizációjára is, amely a városi hőszabályozásban tölt be jelentős szerepet. Városi zöldfelület létesítésekor azonban kerülni kell az idegenhonos inváziós fajok ültetését.

Az alkalmazkodás érdekében törekedni kell a fenntartható, klimatikus szempontból is ideális városszerkezet kialakítására. A területhasználati tervezés, illetve szabályozás (rendezés) tudja befolyásolni az épített környezet elemeinek elrendezését, így a városi közlekedés távolságait, az épületek fűtéséhez és hűtéséhez szükséges energiát és az épített környezet sérülékenységét ^* . A tervezés során a város és környezete nem választható el egymástól, egységes, rendszerszintű megoldásokat kell megfogalmazni az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése érdekében.

A hőhullámokkal szemben a nagyvárosok és tanyás térségek a legsérülékenyebbek (ld.: IV.5.3 fejezet). A nagyvárosokban jellemző magas beépítettség és gyenge átszellőzés miatt kialakuló hősziget-hatás eredményeként magasabb az átlaghőmérséklet, ezért fokozottan jelentkeznek e jelenség negatív hatásai. A tanyás térségekben a hősziget-hatás ugyan nem jelentkezik, azonban a gyengébb egészségügyi és szociális infrastruktúra, valamint a lakosság alacsonyabb jövedelmi helyzete miatt e területek lakosai sérülékenyebbek a hőhullámok hatásaira.

IV.4.5. Közlekedés

A járművekre, a közlekedőkre, a forgalomra és a közlekedési infrastruktúrára közvetlenül is negatívan hat a várható éghajlatváltozás. A hőhullámok a közösségi közlekedés résztvevőire kiemelkedően nagy terhelést jelentenek, mivel a közlekedési eszközök belsejében a hőmérséklet több fokkal is meghaladhatja a szabadban lévőét. Az alagutakban képződő nagy mennyiségű hő, valamint a felszíni és felszín alatti hőmérséklet kiegyenlítődése miatt a hőség a földfelszín alatt közlekedő járművek esetében is problémát okoz. E probléma kiküszöbölése érdekében a járművek utasterében fokozni kell a szellőztetést, illetve a hűtést. Az egyéni közlekedési módok esetében közlekedésbiztonsági problémákat (pl. figyelemzavar) okozhat a magas hőmérséklet, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a közlekedők megfelelő tájékoztatására.

A nyári hónapokban fokozódó aszfaltkárosodásokra számíthatunk. A huzamosabb ideig fennálló hőségnapok a burkolat nyomvályúsodásának drasztikus erősödését vonhatják maguk után. Ez egyrészt hátrányosan befolyásolhatja a közlekedést, szélsőséges esetben egyes szakaszok lezárását, az ezeken zajló közlekedés korlátozását is szükségessé téve, másrészt a felmelegedő útburkolat tovább „fűti” a városok amúgy is meleg levegőjét. A forró napok a sínek deformálódását, vetemedését is magukkal hozzák. Az utak és a kötöttpályás közlekedési rendszerek tervezése során figyelembe kell venni a hőmérséklet várható emelkedését, valamint a hőhullámok gyakoribbá válását. Célszerű ezen felül az utak, járdák burkolatát ellenállóbbá tenni a meleggel szemben, valamint ahol lehetséges az aszfalt helyett más, ellenállóbb és kevésbé felmelegedő burkolatokat (térkő, beton) alkalmazni.

Télen a síkos utak és a rossz látási viszonyok (köd) előfordulása növekedhet, mely a közlekedési feltételek romlását vonja maga után. A fagypont körüli hőmérséklet és a változó halmazállapotú csapadékok is kedvezőtlenül érintik az útburkolatok állagát: az aszfaltrepedésekbe szivárgó és megfagyó nedvesség kátyúsodást okoz, mely jelenség szintén gyakoribbá válik. Ha a növekvő mennyiségű téli csapadék havazás formájában ér talajt, úgy a hóakadályok kialakulásának gyakoribbá válására is fel kell készülni.

A közlekedést az áradások és viharok gyakoriságának növekedése is veszélyezteti. Az alacsonyabban fekvő városrészeken, ártereken, vízfolyások mentén víz alá kerülhetnek a felszíni közlekedési infrastruktúra elemei, de földalatti közlekedés esetében is nehézségeket okozhat az árvíz. Az út és járdahálózat egy része tartós vízborítás alá kerülhet, a magasabb területekről lezúduló vizek pedig elmoshatják az utakat és egyéb műtárgyakat. További problémát jelenthetnek az áradások idején az árvízvédelmi töltéseknél létrejövő különböző árvízi jelenségek (pl. felpúposodás, buzgárok, altalaj folyósodás), amelyek károsíthatják az infrastruktúrát. (Részletesen ld. IV.3.1 „Vizek” című fejezet). A hirtelen lezúduló csapadék alámoshatja a közúti és vasúti töltéseket, partfalakat, esetenként földcsuszamláshoz vezethet, a tartósabb aszály pedig ugyanezen műtárgyak állékonyságát rontja (süppedés). Az éghajlatváltozás kedvezőtlenül érintheti az utakat, autópályákat szegélyező növénytakarók, élőhelyek biológiai sokféleségét is. A hevesebb, erősebb széllökésekkel járó viharok károsítják a közlekedésbiztonsági berendezéseket, közlekedési lámpákat, KRESZ-táblákat. Nyáron a villámcsapások gyarapodása a vasútbiztonsági berendezéseket is veszélyeztetheti.

Hőhullámok idején képződhet az ún. Los Angeles-típusú szmog, amely az erős napsugárzás (UV-sugárzás) és gyenge légmozgás, valamint a közlekedés által kibocsátott szennyező anyagok (NOX, szénhidrogének, CO) eredményeként alakulhat ki. Téli időszakban a klímaváltozás hatására megváltozó áramlási rendszerek miatt több olyan meteorológiai helyzet kialakulása valószínűsíthető (gyenge vertikális és horizontális átkeveredést okozó inverziós helyzetek), amely kedvezhet a talajközeli rétegben az aeroszol részecskék ^*  (PM10 és PM2.5) feldúsulásának. A fagypont körüli hőmérséklet tovább növeli a fűtési eredetű aeroszol részecskék emisszióját, amely a levegőminőségi helyzet további romlását eredményezheti. Mindkét típusú kedvezőtlen levegőminőségi helyzet kialakulásának megelőzése érdekében a közlekedésből és lakossági fűtésből származó légszennyező anyagok kibocsátásának mérséklése szükséges (például a PM10, nitrogén-oxidok stb). Ennek hatékony eszköze a közösségi közlekedés előtérbe helyezése, a motorizált egyéni közlekedési igények mérséklése és az alternatív hajtásmódok elterjesztése valamint a lakossági tüzelés esetében a szilárd tüzelők háttérbe szorítása. Annak érdekében, hogy a levegőminőség jövőbeli alakulása népegészségügyi és ökológiai szempontból is kedvezően változzon, komoly lakossági szemléletformálásra és technológiai változtatásokra lesz szükség.

IV.4.6. Hulladékgazdálkodás

A hulladékgazdálkodás önmagában kevésbé érintett az éghajlatváltozás hatásai által, az alkalmazkodás szempontjából a legnagyobb kihívást a meglévő infrastruktúra, különösen a hulladéklerakók biztonságos üzemeltetése jelenti. Az éghajlatváltozás következtében módosuló csapadékviszonyok a hulladéklerakók és a szennyvíztisztítók működését is befolyásolják. A hulladékgazdálkodás vonatkozásában az egészség- és járványügyi kockázat jelentős mértékben megnőhet. Speciális problémakört jelentenek továbbá a különféle zagy- és iszaptározók, valamint meddőhányók, ahol a tárolt nagy mennyiségű - sok esetben veszélyes - hulladék a tárolók sérülése esetén súlyos problémákat, akár katasztrófát is okozhatnak. A veszélyes üzemek kapcsán szintén megállapítható, hogy főként a meglévő létesítmények infrastruktúráját érinti a klímaváltozás.

A lerakók szigetelése a tervezés idején adott környezeti viszonyoknak megfelelően történt. Azonban az éghajlatváltozás hatására a csapadék okozta erózió erősödhet, a talajvíz szintjének megváltozása talajmechanikai változásokat, mozgásokat okozhat, aminek következtében a lerakók szigetelése, stabilitása sérülhet. A szél sebességének és irányának változásával, illetve a maximális szélsebesség várható növekedésével fokozódhat a szállópor-terhelés a lerakók környezetében. A megoldás minden esetben a kockázatok felmérése, és a szükséges egyedi beavatkozások megvalósítása, a fizikai védelem javítása, továbbá a monitoring rendszerek fejlesztése.

IV.4.7. Energiagazdálkodás

Az energiaszektor éghajlati sérülékenységének megítélésekor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az energiaellátás a gazdaság és a társadalom alapvető mozgatórugója, így a kisebb hatások is továbbgyűrűzhetnek a gazdaság működésének egészét befolyásolva.

Az erőművek számára az elsődleges kihívást a módosuló energiaigények jelentik. Télen a fűtési energiaszükséglet (elsősorban földgázfogyasztás) mérséklődésére, nyáron pedig a hűtési villamos energiaszükséglet jelentős növekedésére számíthatunk, akár a távhűtés iránti igény is megjelenhet hazánkban is. Az erőművi hő- és villamosenergia-termelés hűtővíz-ellátása is megváltozik. A rendelkezésre álló hűtővíz (vagy hűtőlevegő) hőmérséklete jelentős technológiai hatással bír, a gázturbinás erőművek esetében a külső levegő hőmérsékletének növekedésével csökken a teljesítőképesség. A folyók - Magyarország szempontjából elsősorban a Duna - emelkedő hőmérséklete, valamint a megváltozó vízhozama szintén problémákat okozhat a megfelelő hőmérsékletű és mennyiségű hűtővíz rendelkezésre állása szempontjából. Meg kell említeni, hogy a szilárd energiahordozók (elsősorban lignit, tűzifa, szalma) közúti és vasúti szállítását szintén befolyásolhatják klimatikus faktorok, melyek ellátás-biztonsági kockázatot jelenthetnek.

Az éghajlatváltozás érinti majd a megújuló energiahordozók rendelkezésre állását is, de a változások mértéke (esetenként még a változás iránya is) meglehetősen bizonytalan. A napenergia hasznosítását a várhatóan erősödő globálsugárzás és a felhőzetben bekövetkező változások egyaránt érintik. A vízenergia alkalmazását alapvetően meghatározza majd a folyók módosuló vízhozama, a szélerőművek teljesítményét pedig a széljárásban bekövetkező változások. Különösen bizonytalan a mezőgazdasági alapú energiahordozók elérhetőségének kérdése. Ezen megújuló energiahordozók alapanyagainak (elsősorban kukorica, a repce, szalma, tűzifa és fanyesedék) hozamát és ezen keresztül beszerzési árát - ma még ismeretlen mértékben - is érintheti a klímaváltozás.

Az energiaszállítási rendszerek, közüzemi szolgáltatások körében is növekvő kockázatok azonosíthatók. A heves széllökésekkel járó viharok gyarapodása veszélyezteti a légvezetékeket, áramátalakító berendezéseket, illetve a talaj felázása következtében instabillá válhatnak a tartószerkezetek. Az év leghidegebb hónapjaiban a zúzmara, a vizes hóteher és az ónos eső ráfagyása okoz növekvő terhelést a légvezetékeken. Az erdős területeken a gyakoribbá váló erdőtüzek, az ártereken pedig az elöntések jelentenek új kockázatot a légvezetékeknek. A gyakoribbá váló forró és hőségriadós napok - különösen a nagyvárosokban - fokozzák a villamos energia csúcsterheléseket, ez pedig váratlan és nagy kiterjedésű áramkimaradásokat okozhat. Emellett a tényleges fizikai behatások mellett az átviteli hálózatok kapacitása is visszaesik a hőmérséklet emelkedésével. A várható hatásokra mind az energiaszolgáltatóknak, mind pedig a fogyasztóknak fel kell készülniük. A fogyasztóknak számolniuk kell egyrészt az infrastruktúra működési zavarainak megnövekedő kockázataival (hosszabb idejű, vagy gyakoribb szolgáltatás kiesések), illetve esetenként költségnövekedéssel is (pl. biztosítási díjak, egyedi biztonságot növelő beruházások).

IV.4.8. Turizmus

A turizmus egyaránt fontos szerepet tölt be a globális, az európai és a hazai gazdaságban. Az éghajlat és az időjárás a turizmus erőforrásainak is tekinthetők, hiszen alapvetően meghatározzák egy adott terület vonzerejét. A kedvező vagy éppen kedvezőtlen klimatikus adottságok behatárolják a turisztikai tevékenységek körét, befolyásolják a megjelenő turisztikai kínálat alakulását. A klíma változása korlátozhatja a turisztikai tevékenységek kapacitását, megszüntethet egy-egy konkrét turisztikai kínálati elemet, vagy akár újabb alternatív turisztikai termékek kialakítását ösztönözheti. A klimatikus viszonyok elsősorban a szabadtéri - elsősorban nyaraló-, aktív-, téli sport - turizmus esetében bírnak meghatározó jelentőséggel. Az éghajlatnak az utazási magatartás alakulásában is jelentős szerepe van. A turizmus dinamikusan alakuló, nyílt rendszerként integrálódik a gazdasági-társadalmi és a természeti környezetbe, így az éghajlat és a turizmus körkörös kapcsolatrendszerének alapvető jellegzetessége, hogy a turizmust egyszerre befolyásolják a külső tényezők, de vissza is hat környezetére.

- Egyrészt közvetlen kapcsolatról beszélhetünk, mivel az éghajlatváltozás módosítja az idegenforgalmi szektor alaperőforrását, az időjárást, ezáltal egyszerre befolyásolva a keresleti és kínálati oldalt is. Az extrém időjárási események, az átalakuló évszakok és az ehhez kapcsolódó fűtési-hűtési költségek alapjaiban változtatják meg a turisztikai szolgáltató szektor lehetőségeit ^* , a módosuló éghajlati viszonyok új üzleti preferenciákhoz, döntésekhez vezethetnek. A turizmus keresleti és kínálati mechanizmusait együttesen szemlélve, a várható hatások az utazási magatartás átalakulását okozzák, térben és időben visszahatva a turizmus iparágára is, ahol a termékek, tevékenységek és desztinációk tekintetében piaci átrendeződést okozhatnak. A közvetlen kapcsolat másik szempontja a turisztikai tevékenységek ÜHG-kibocsátásaiból fakad: az utazás, szálláshelyadás, vendéglátás, s egyéb kapcsolódó szolgáltatások tevékenységei által okozott kibocsátások is hozzájárulnak a klímaváltozáshoz.

- A hatások második csoportját a közvetett mechanizmusok alkotják, tehát az átalakuló éghajlat által érintett természeti erőforrások. Ide tartoznak többek között a biodiverzitás, vízbázisok, tájkép módosulása, mely folyamatok szintén negatívan érintenek egyes turizmuságakat. Hangsúlyozni szükséges a változások egészségügyi kockázatát is, hiszen a módosuló hőmérsékleti viszonyok, extrém jelenségek, aszály vagy éppen árvíz okán a különböző betegségek, járványok kialakulásának és fokozott elterjedésének a veszélye is növekszik.

- A hatások következő csoportját a gazdasági, társadalmi, politikai viszonyok jellemzik. Egyrészt a döntéshozók a problémák súlyosságát felismerve akár a turizmust korlátozó kibocsátás-csökkentési intézkedéseket is kezdeményezhetnek. Másrészt maguk a gazdasági, társadalmi körülmények is átalakulhatnak az éghajlatváltozás következményeként. A turizmus gyakran egyes országok számára a gazdasági fejlődés motorjaként jelentkezik, így visszaesése komoly gazdasági, politikai instabilitást is okozhat. Az éghajlatváltozás közvetve így más súlyos globális problémákat is felerősíthet, mint például a szegénység vagy a terrorizmus fokozódása, ami szintén befolyásolja a turizmus alakulását.

Lényeges, hogy a turizmusra nemcsak a közvetlen klímaparaméterek (hőhullámok, változó vízjárás, gyakoribb viharok) gyakorolnak hatást, hanem a klímaváltozás okozta természeti hatások (biodegradáció, idegenhonos inváziós fajok elterjedése) és azok társadalmi-gazdasági következményei (fertőző betegségek elterjedése, energia és ivóvíz árának alakulása) is. A klímabarát turizmus tudatosan számol és felkészül a klíma- és időjárás-változás kedvező és kedvezőtlen hatásaira, oly módon, hogy közben ÜHG-kibocsátásának csökkentésére törekszik, szem előtt tartva a klímatudatosság erősítését. Azokban a régiókban, ahol a turizmus az egyik domináns gazdasági szektor, a gazdasági diverzifikációt célzó alkalmazkodási válaszadás különösen fontos lehet a gazdasági károk csökkentése szempontjából.

IV.5. Az éghajlati sérülékenység területi értékelése a NATéR keretében

Magyarországon különböző természetű és eltérő okokra visszavezethető területi egyenlőtlenségek (nyugat-keleti, illetve újabban észak-nyugati-déli gazdasági lejtő, városias-vidékies térségek egyenlőtlenségei és a jelzett relációkban jelentkező súlyos társadalmi, jövedelmi különbségek) figyelhetők meg, amelyek az éghajlatváltozás során bekövetkező hatásokra tovább mélyülhetnek, ugyanis az egyes térségek más-más módon és mértékben sérülékenyek a prognosztizált közép- és hosszú távú, klimatikus változásokkal szemben. Ebből következően a sérülékenység mértékének regionális összehasonlítása sürgető feladat. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások és feladatok területi szintű stratégai tervezésbe és döntéshozatalba történő integrációját és gyakorlati eszközeinek megerősítését, szolgálja a megfelelő területi szintű éghajlati sérülékenységvizsgálat elvégzése. A sérülékenységvizsgálat célja annak feltárása, hogy az egyes térségek, települések mennyire veszélyeztetettek az éghajlatváltozás várható hatásaival szemben. A sérülékenységvizsgálat nem a sérülékenység abszolút mértékének megállapítására, hanem a térségek közti összehasonlíthatóság, a relatív területi különbségek meghatározására törekszik.

A NÉS-2 jelen fejezete a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer ^*  (a továbbiakban: NATéR) keretében kidolgozott sérülékenységvizsgálati eredményeket mutatja be, amelyek jól szemléltetik az éghajlati hatások teljes, komplex láncolatát, beleértve a társadalmi, gazdasági következményeket is. A NATéR létrehozásáról az Éhvt. rendelkezik. A törvényi felhatalmazás alapján került elfogadásra a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer működésének részletes szabályairól szóló 94/2014. (III. 21.) Korm. rendelet, valamint 2014 májusában a NATéR Üzemeltetési Szabályzata is. A NATéR a hivatkozott rendeletben meghatározott keretek között, a különböző forrásokból származó alapadatok felhasználásával készült származtatott mutatók, elemzések és hatástanulmányok alapján megbízható és objektív információt biztosít mindenki számára az ország éghajlati állapotáról, az éghajlatváltozás és egyéb hosszú távú természeti erőforrás-gazdálkodással kapcsolatos stratégiai kockázatok hatásairól, valamint az ezekhez való alkalmazkodást érintő és azt befolyásoló lehetőségekről. Az adatrendszer ezen információkkal segíti a változó körülményekhez igazodó, rugalmas éghajlatpolitikai döntés-előkészítést és tervezést, a klímaváltozás hatásaira való felkészülést szolgáló jogalkotást, stratégiaépítést, döntéshozatalt és a szükséges konkrét - a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégiában is jelzett - alkalmazkodási intézkedések végrehajtását. A NATéR ezen felül a lakosság klímatudatosságát támogató szemléletformáló eszközként, továbbá a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokat szolgáló adatbázisként is hiánypótló szerepet tölt be. Ezen felül a tudományos kutatások, valamint a gazdasági- és infrastruktúrafejlesztések, beruházások és a területhasználat tervezése során is hasznos eszköznek bizonyulhat.

A NATéR 10 km*10 km-es területi felbontású regionális klímamodellekből származó, három időszakra (1961-1990 évek - referencia érték; 2021-2050; 2071-2100 évek) vonatkozó, a klimatikus változások várható irányát és mértékét leíró projekciók, továbbá az egyes térségek klímaváltozással szembeni érzékenységét és alkalmazkodóképességét jellemző természeti, társadalmi és gazdasági adatok összesítése alapján teszi lehetővé a klímaváltozással szembeni sérülékenységben adódó térségi eltérések vizsgálatát.

A NATéR keretében számos szakterületre vonatkozóan állnak rendelkezésre származtatott adatok és térképi megjelenítések az egyes térségek éghajlatváltozási hatástényezőkkel szembeni sérülékenységéről, ezek közül a NÉS-2 hét szakterületre vonatkozó eredményeket mutat be.

IV.5.1. Hőhullám okozta közegészségügyi sérülékenység ^* 

Hivatkozva az I.1.2. fejezetben leírtakra kijelenthető: az éghajlatváltozás hatására a következő évtizedekben várhatóan megnövekszik a nyári átlaghőmérséklet és gyakoribbakká válnak a hőhullámok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat definíciója szerint hőhullámnak tekinthető az az időszak, amikor legalább három egymást követő napon a napi átlaghőmérséklet meghaladja a napi 25 °C átlaghőmérsékletet. E jelenség előfordulása Magyarországon az utóbbi években egyre gyakoribb. A hőhullámok alatt az adatok alapján nő a lakossági megbetegedések gyakorisága, amely a nem hőhullámos időszakokhoz viszonyított többlethalálozások formájában is megmutatkozik.

Különösen veszélyeztetettnek minősülnek a csecsemők, a kisgyermekek és a 65 évnél idősebbek, a fogyatékkal élők, krónikus szív- és érrendszeri betegségben szenvedők. A hőhullámok által előidézett egészségügyi kockázatok elsősorban a magas beépítettségű, nagy lakósűrűségű területeken - jellemzően városokban - a legnagyobb mértékűek. A városi hősziget jelenség és esetenként a rossz szellőzés hatására a sűrűn beépített városi területeken a napi átlaghőmérséklet több fokkal magasabb, a természetes szellőzés pedig jóval gyengébb a környező területekénél. Az átlaghőmérséklet növekedésének hatására vírusok, baktériumok, kórokozók és azok hordozóinak elterjedése, aktivitási időszakuk meghosszabbodása (például szúnyogok, rágcsálók által terjesztett vírusok, szalmonella), valamint új allergén növények megjelenése prognosztizálható. Az egészségügyi hatások mellett a hőhullámok a műszaki infrastruktúrában, közlekedésben, épített környezetben, továbbá az energiabiztonság terén is káros hatásokat okozhatnak.

A NATéR a hőhullámok témakörében kistérségi szintre vonatkozóan tart nyilván adatokat. A hőhullámokkal szembeni sérülékenység vizsgálata arra irányul, hogy az egyes kistérségekre jellemző - mért adatok alapján számított - hőhullámok alatti többlethalálozás mértékét állandónak véve mekkora többlethalálozást eredményeznének 2021-2050-es évek átlagára prognosztizált klimatikus paraméterek.

A többlethalálozás-változást a hőhullámos napok gyakoriságának és többlethőmérséklet változásának együttes hőösszeg-növelő hatása okozza. 2021-2050 közötti időszakban várhatóan 77%-kal nő a hőségnapok átlagos éves száma és ezzel párhuzamosan 46%-kal a küszöbhőmérséklet feletti napi többlethőmérséklet átlagos értéke. Ez alapján az éves átlagos többlethalálozás - kistérségtől függően - 107-182%-kal emelkedik meg a következő évtizedekben, amely kb. 2-2,8-szoros növekedést jelent. A 22. ábra alapján kirajzolódik, hogy az Alföld déli és keleti része, valamint az Északi-középhegység és környező területei minősülnek a legsérülékenyebbek a hőhullámokkal szemben, a hőhullámnapos időszakok gyakoriságának, a többlethőmérséklet növekedésének és a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági körülményeknek köszönhetően. Legkevésbé sérülékenyek a Kisalföld és a tőle délebbre lévő területek, többek között az országos átlagot meghaladó jövedelmi helyzet és az ott élő népesség átlagnál kedvezőbb egészségi állapotának következtében.

22. ábra: Az ALADIN-Climate klímamodell 2021-2050 időszakában az éves átlagos többlethalálozás változása (%), azaz a hőhullámokkal szembeni sérülékenység a klímamodell 1991-2020 időszakához képest kistérségenként

Forrás: Országos Közegészségügyi Központ, Országos Környezetegészségügyi Igazgatóság alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

IV.5.2. Szántóföldi növénytermesztés sérülékenysége ^* 

Az I.1.2. fejezetben leírtak szerint a klímaváltozás Magyarország területén leginkább az évi, és mindenekelőtt a nyári átlaghőmérséklet növekedésében, a csapadékeloszlás egyenetlenebbé válásában és az időjárási szélsőségek gyakoriságának növekedésében fog megnyilvánulni. Az éves csapadékmennyiség évszakos eloszlása az előrejelzések szerint átalakul, a nyarak a mainál várhatóan szárazabbak lesznek és várhatóan egyre nagyobb területet sújtanak majd nyaranta az aszályos periódusok, a IV.4.2. fejezet megállapításaival összhangban, komoly kihívást jelentve az egész mezőgazdaság, azon belül is különösen a szántóföldi növénytermesztés számára.

A szántóföldi növénytermesztés aszályokkal szembeni sérülékenységének vizsgálata a XXI. század utolsó három évtizedének (2071-2100) átlagos viszonyaira vonatkozik. Egy térség szántóföldi növénytermesztésének aszállyal szembeni sérülékenységét a NATéR-ben alkalmazott módszertan alapján a következő tényezők határozzák meg: a klimatikus paraméterek adott térségre prognosztizált változásai, az alkalmazott gazdálkodási módszerek, valamint az egyes térségek megváltozó éghajlati feltételekhez történő - elsősorban társadalmi-gazdasági jellegű - alkalmazkodóképességének jellemzői. Az első két kategória összesítése arra ad választ, hogy a jelenlegi szántóföldi művelési gyakorlat mellett a XXI. század utolsó harmadára prognosztizált éghajlati feltételek közepette milyen termésátlagok elérésére van kilátás az ország egyes régióiban, míg a sérülékenység - amelynek eredményét a 23. ábra szemlélteti - immár az egyes térségek eltérő mértékű alkalmazkodóképességét is figyelembe veszi.

A NATéR keretében elvégzett sérülékenységvizsgálat eredményei azt mutatják, hogy gyökeresen ellentétesen reagálnak az éghajlati paraméterek várható változására az őszi, illletve tavaszi vetésű szántóföldi növények. A nyári aszályhajlam várható fokozódása összességében csak a tavaszi vetésű szántóföldi növények esetében eredményez jelentős mértékű termésátlag-romlást, az őszi vetésű szántóföldi növények várhatóan még javuló termésátlagokat is elérhetnek a század utolsó harmadára. Ennek oka mindenekelőtt abban keresendő, hogy a klímamodellek projekciói szerint az őszi vetésű növények számára kulcsfontosságú tél végi, tavaszi időszak átlagos havi csapadékösszegei várhatóan nőni fognak, ugyanakkor a nyári időszak romló vízmérlege már nem érinti ezeket a növényeket, hiszen addigra már betakarításra kerülnek. Ebből fakadóan a NATéR keretében elvégzett sérülékenységvizsgálat csak a tavaszi vetésű szántóföldi növényekre terjed ki, hiszen az őszi vetésű növények esetében a fentiek szerint nem beszélhetünk sérülékenységről, mivel a várható klimatikus változások inkább e növények évi átlagos terméshozamának növekedését idézhetik majd elő.

Összességében megállapítható, hogy Magyarország közel háromnegyedén a tavaszi vetésű növényekre alapozott szántóföldi növénytermesztés sérülékenynek minősül a klímaváltozás által felerősített szárazodási tendenciákkal szemben (23. ábra). A sérülékenység mértéke az ország déli részén, mindenekelőtt Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, valamint Csongrád megyékben kiemelkedő mértékű, ami azt jelenti, hogy változatlan művelési gyakorlat mellett és az alkalmazkodást célzó beruházások elmaradása esetében a várható évi termésátlagok jelentősen, akár harmadukkal is csökkenhetnek az évszázad végére, a XX. század végén mért értékekhez képest. Az ország északi és nyugati térségeiben valamivel kedvezőbbek a kilátások, ugyanakkor néhány egybefüggő területet - Zalai-dombság, Mezőföld észak-nyugati része, a Kisalföld Duna menti részei, Hajdúság, Északi-középhegység előtere - leszámítva valamennyi régióban a termésátlagok csökkenése prognosztizálható. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a NATéR-módszertan alapján sérülékenynek nem minősülő térségek esetében sem jelenthető ki, hogy a tavaszi vetésű növények évi átlagos terméshozama nem fog csökkenni a következő évtizedekben. A „nem sérülékeny” besorolás azt jelenti, hogy a helyben rendelkezésre álló adaptációs lehetőségek hatékony kihasználásával nagy valószínűség szerint elérhető, hogy a tavaszi vetésű szántóföldi növények évi átlagos terméshozama csak minimális mértékben csökkenjen. Az alkalmazkodási lehetőségek elmulasztása esetén a termésátlagok nagy valószínűséggel a nem sérülékenynek minősített régiókban is csökkeni fognak.

23. ábra: A szántóföldi növénytermesztés klímaváltozással szembeni sérülékenységének mértéke (tavaszi vetésű növények esetében)

Forrás: MTA Agrártudományi Kutatóközpont alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

IV.5.3. Erdők éghajlatváltozással szembeni sérülékenysége ^* 

Magyarországon az erdőgazdálkodásba bevont terület nagysága meghaladja a 2 millió hektárt az elmúlt évszázadban kialakult tudatos és szakszerű erdőgazdálkodási tevékenység hatására. Az erdőknek fontos szerepük van a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, hiszen egyrészt megkötik a légköri szén-dioxid jelentős mennyiségét, másrészt kedvező mikro-, mezo- és makroklimatikus hatásuk révén hozzájárulnak a szélsőséges hőmérsékleti és csapadékviszonyok mérsékléséhez. A IV.7.6. fejezettel összhangban kijelenthető, hogy az évi csapadékeloszlás megváltozása, az évi átlaghőmérséklet növekedése, a szárazság, az aszály, az alacsony relatív páratartalom és a szélsőséges időjárási jelenségek (pl. szélviharok) gyakoriságának növekedése érzékenyen érinti az erdőterületeket, termőhelyüket, az erdők fajösszetételét, sokoldalú szerepkörét és fennmaradását, hiszen az erdők fatermőképességét a genetikai adottságok mellett a termőhely adottságai befolyásolják a leginkább.

A NATéR-ben elérhető, 8 fafajra vonatkozó adatokat összesítő integrált fatermesztési sérülékenységi besorolás a következő tényezőket veszi figyelembe: az ún. erdészeti klímatípusok két regionális klímamodell (RegCM és ALADIN) projekciói alapján valószínűsíthető átrendeződése 2021-2050-es, illetve a 2071-2100-as évekre az az 1961-1990 közötti évekhez képest; ennek hatása a faállományok produkciójára (fatermésére, fatermési osztály); a termőhely talaj-textúra-termőréteg paraméterei; az alkalmazkodást (termőhelyi alkalmazkodási potenciál, elegyesség és korosztály) jellemző adatok. A NATéR vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a klímaérzékenységet tekintve jelentős eltérések mutathatók ki a fafajok között. Legérzékenyebb a bükk, amelyet a kocsánytalan tölgy és a cser követ, mérsékelten érzékenynek tekinthető a feketefenyő, míg végül az éghajlat változására legkevésbé érzékeny az akác, a kocsányos tölgy és az erdei fenyő.

Az erdők éghajlatváltozással szembeni sérülékenysége területi eloszlását tekintve rendkívül heterogén. A legerősebben sérülékeny területek esetében mindazonáltal kimutatható egy - kevéssé markáns - területi koncentráció az Alföldön, a Duna-Tisza közén annak is elsősorban déli részén; a Balaton környékén; a Mezőföldön; továbbá a Komárom-Esztergomi-síkság, valamint a Kisalföld nyugati részein (24. ábra). E döntően alacsony mértékű termőhelyi alkalmazkodóképességet mutató erdőterületek túlnyomó részének esetében a klimatikus kitettség a legkedvezőtlenebb, azaz az erdő a klímaváltozás hatására a legkedvezőtlenebb erdészeti klímatípusba fog kerülni az előrejelzések szerint. E magas sérülékenységű területeken kulcsfontosságú az erdőgazdálkodás klímaváltozáshoz való alkalmazkodását segítő intézkedések meghozatala. A klímaváltozással szemben legkevésbé sérülékeny erdők az Északi-középhegységben, a Nyírség déli részén, a Dunántúli-dombságon, valamint a nyugat-magyarországi területeken találhatók. A Nyírség déli területeit leszámítva e területeken a termőhelyi alkalmazkodóképességi potenciál igen magas, az elegyességi mutató is többnyire közepes, továbbá az erdőállomány korszerkezete is változatos.

24. ábra: Az erdőterületekre vonatkozó összesített sérülékenységi indikátor

Forrás: Erdészeti Tudományos Intézet alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

IV.5.4. Természetes élőhelyek sérülékenysége ^* 

Hazánk éghajlatának megfigyelt és várható változásai (kiemelten a hőmérsékletemelkedés, a csapadék mennyiségének csökkenése, valamint annak térbeli és időbeli átrendeződése) a IV.3.3. fejezetben leírtaknak megfelelően, alapvetően befolyásolják és veszélyeztetik Magyarország természetes élőhelyeit, védett állat- és növényfajait. A természetes élőhelyek eltűnése, leromlása az ökoszisztéma-szolgáltatások romlásán keresztül a társadalom egészére, jólétére hatással vannak. A hatások nem csak lokálisan jelentkeznek, hanem a károsodástól messzebb, akár régiókon átnyúló károkat is okozhatnak.

A NATéR alapján a természetes élőhelyek éghajlati sérülékenysége arról ad információt a 2021 és 2050-es évek átlagára vetítve, hogy a bioklimatikus modellek alapján előzetesen azonosított 12 db ^*  leginkább klímaérzékeny természetes és természetközeli élőhely jelenléte Magyarország egyes térségeiben az éghajlati paraméterek előre jelzett változásai esetén mennyiben válik veszélyeztetetté.

25. ábra: Klímaérzékeny természetes élőhelyek együttes sérülékenysége 2021-2050-ben az ALADIN (bal) és RegCM (jobb) modell szerint

Forrás: MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

A 12 db kiválasztott élőhelytípus nagyrészt lefedi a hazai klímazonális vegetációt. Adott tájrészlet sérülékenységét az ott előforduló élőhelyek klímaérzékenysége, a környezeti és klímaparaméter változások (éghajlat, talaj- és vízrajzi viszonyok, domborzat), valamint az ott előforduló élőhelyek alkalmazkodóképessége (élőhely-diverzitás, természeti tőke index és konnektivitás) határozzák meg.

A NATéR vizsgálatai alapján megállapítható, hogy a klímaváltozás hatása várhatóan az élőhelyek többségére - azon belül kiemelkedő mértékben az erdőkre - vonatkozóan kedvezőtlen lesz. Ezzel szemben a szikesek várhatóan pozitívan fognak reagálni az éghajlat megváltozására, ami mindenekelőtt azzal indokolható, hogy eleve száraz éghajlaton alakultak ki és egy bizonyos szintig így jól is alkalmazkodnak a további várható szárazodáshoz. A fenti térképek tanúsága szerint mindkét alkalmazott regionális klímamodell alapján Magyarország államhatár menti területein terülnek el a kiemelt sérülékenységű természetes élőhelyek. Míg az ALADIN modell alapján a Dél-Dunántúl déli területein fekvő élőhelyek sorolhatók e kategóriába (25. ábra), addig a RegCM modell eredményei alapján a Kisalföld északnyugati részén, az Alpokalján, a Balatontól délre fekvő térségben, a Duna-Tisza köze középső részén, a Nyírségben és a tőle délre fekvő területeken lévő élőhelyek tartoznak a kiemelt és fokozott sérülékenységi kategóriába. Az ALADIN modell alapján az Alföldön, a RegCM modell alapján az ország középső területein fekvő élőhelyek minősülnek a legkevésbé sérülékenynek, ami a természetes élőhelyek kedvezőbb alkalmazkodóképességével indokolható az ország határ menti területeihez képest. Összességében megállapítható, hogy a két klímamodell eredményei kismértékben ugyan, de eltérnek egymástól 2021-2050-es évek átlagára nézve, a RegCM modell alkalmazásával általában magasabb mértékű sérülékenységi értékek prognosztizálhatók. A sérülékenységvizsgálat alapján a gyepek, valamint az erdők közül a cseres tölgyesek a klímaváltozás hatásainak várhatóan legkisebb mértékben kitett természetes élőhelyek, azonban a többi, kifejezetten sérülékeny élőhelytípusra kiemelt figyelmet kell fordítani az erdészeti és élőhelyrestaurációs tervezés, az erdőgazdálkodás, a tájtervezés és a tájrehabilitációs akciók során.

IV.5.5. Az éghajlatváltozás hatására kialakuló hegy- és dombvidéki villámárvizek veszélyeztetettségi értékelése ^* 

A klímaváltozás következményként várhatóan megnő az extrém időjárási jelenségek gyakorisága és intenzitása. Ezek közé sorolhatók az általában lokálisan jelentkező, hirtelen lezúduló, 30 mm/nap intenzitást meghaladó csapadékesemények is, amelyek bizonyos feltételek fennállása esetén villámárvíz kialakulását eredményezhetik. A villámárvíz kialakulásának fontos peremfeltétele az extrém hidrometeorológiai okon túl a vízgyűjtő felszínborítottsága, geomorfológiája, vízrajza és talajadottságai. A felszíntani adottságok miatt továbbá kiemelkedő jelentőséggel bír a vízgyűjtőt jellemző lejtőszögek kellően magas volta. Az utóbbi feltétel síkvidéken értelemszerűen nem adott, éppen ezért a villámárvíz fogalma csak a domb- és hegyvidéken értelmezhető. Ennek megfelelően a NATéR-ben a „Duna-vízgyűjtő magyarországi része vízgyűjtő-gazdálkodási terv” című dokumentumban definiált hegy- és dombvidéki víztestek területére eső települések esetében állnak rendelkezésre villámárvíz veszélyeztetettségre vonatkozó adatok.

Összességében megállapítható, hogy az egyes települések villámárvizekkel szembeni veszélyeztetettségét az azokat átszelő vízfolyások vízgyűjtőjének tulajdonságai - néhány km2-es kiterjedés, körhöz közelítő alak, meredek lejtésszögekkel jellemezhető völgyek, alacsony erdőborítottság -, valamint a lezúduló csapadék intenzitása együttesen határozzák meg.

Az a vízgyűjtő, amelyen a megjelenő intenzív csapadék a településre nézve veszélyt jelenthet, minden esetben a településen áthaladó vízfolyások legalacsonyabban fekvő pontjához (az erózióbázishoz) képest jelölhető ki, éppen ezért a villámárvíz veszélyeztetettségi besorolás is az erózióbázis pontjára vonatkozik. Amennyiben egy településen több vízfolyás is található, úgy azok mindegyikére önálló villámárvíz veszélyeztetettségi besorolás vonatkozik. Ezek között akár jelentős különbségek is mutatkozhatnak, hiszen a szomszédos patakokhoz tartozó vízgyűjtők tulajdonságai a térbeli közelség ellenére eltérhetnek egymástól. Mindez jól tükrözi a villámárvizek rendkívül lokális jellegét.

Az alábbi térkép Magyarország hegy- és dombvidéki térségeiben fekvő települések villámárvizekkel szembeni relatív veszélyeztetettségét mutatja be. Értelemszerűen csak azokra a településekre vonatkozóan tartalmaz adatot a térkép, amelyek területén egy, vagy több vízfolyás halad át. A villámárvizekkel szembeni veszélyeztetettség mértékét kifejező kategóriákba sorolás - a fent leírtaknak megfelelően - egyrészt a csapadékviszonyok prognosztizált változásának, másrészt a vízgyűjtők jellemzőinek együttes értékelésén nyugszik.

26. ábra: A hegy- és dombvidéki térségek villámárvizekkel szembeni veszélyeztetettsége

Forrás: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

Egyértelműen kirajzolódik, hogy az egyes települések villámárvizekkel szembeni veszélyeztetettsége rendkívül mozaikos területi eloszlást mutat, ami egyértelműen a kisvízfolyásokhoz tartozó vízgyűjtők rendkívül heterogén morfológiai jellemzőinek következménye, hiszen a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék gyakoriságának kismértékű emelkedését mutató előrejelzések az ország területén belül nem prognosztizálnak jelentős eltéréseket.

Összefüggő, az átlagosnál fokozottabban veszélyeztetett térségnek minősülnek a Mecsek, a Keszthelyi-hegység, a Bakony, a Cserhát, a Cserehát, valamint a Bükköt és Mátrát övező hegylábi területek (26. ábra). Mindezek mellett ugyanakkor az ország szinte valamennyi dombvidéki területe közepesen veszélyeztetettnek tekinthető a villámárvizekkel szemben. E természeti csapás csupán a domb- és hegyvidékek központi vonulataitól távol, valamint a síkvidékeken zárható ki a következő évtizedekben is. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ez nem jelenti azt, hogy ez utóbbi térségek helyi vízfolyásain nem alakulhatnak ki árhullámok, azokat azonban várhatóan nem jellemzi olyan gyorsmértékű kialakulás, olyan hirtelen vízszintemelkedés és -levonulás, mint az a villámárvizekre jellemző, és ami azok veszélyességét indokolja.

IV.5.6. Települések ivóvízellátásának sérülékenysége - esettanulmány ^* 

Magyarország ivóvízkészletének 95%-a felszín alatti vizekből származik, tehát a felszín alatti vizek kiemelt jelentőségűek az ivóvízellátásban. Legnagyobb vízkészletünk a síkvidékek alatt húzódó mélymedencék rétegvíz-készlete. Emellett kiemelten fontosak a középhegységi területek karsztvízkészletei is, amelyek egyes régiókban az ivóvízellátás alapját jelentik. Kiemelt szerepet töltenek be hazánk ivóvízellátásban az ún. parti szűrési rendszerek is, amelyek mind a jelenlegi, mind a távlati ivóvízellátás szempontjából fontosak.

A szélsőséges időjárási viszonyok számos esetben okozhatnak problémát az ivóvízellátásban. Nyári száraz időszakokban a csökkent vízkészletek és az egyidejűleg jelentkező magasabb vízigény hatására egyes területeken vízhiány alakulhat ki. Más esetben a csapadékos időjárás hatására kialakult árvizek, illetve karsztárvizek okozhatnak vízminőségi problémát, amely akár az ivóvízellátás korlátozásához is vezethet.

A szélsőséges időjárási viszonyok gyakoribb megjelenéséből, illetve a jövőben várható további változásokból adódóan szükségessé vált a klímaváltozás ivóvízbázisokra gyakorolt hatásának részletes vizsgálata. A NATéR kidolgozása során elkészült az ivóvízbázisok éghajlatváltozással szembeni sérülékenységének meghatározása egy adott mintaterületre, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) működési területére. A kiválasztott mintaterület lehetőséget adott a porózus, repedezett és karsztos vízadókra, valamint a parti szűrésű rendszerekre gyakorolt éghajlati hatások vizsgálatára egyaránt.

A NATéR projekt egyik részfeladataként végzett kutatás során a fő cél az ivóvízbázisok klíma-sérülékenységének meghatározása és jellemzése volt. A klímaváltozás ivóvízbázisokra gyakorolt hatása területileg eltérő, amely az éghajlati-, földtani-, vízföldtani adottságok függvénye. Az ivóvízbázisok sérülékenységvizsgálatának módszertani alapját a CIVAS modell ^*  adta. Ennek alapján a települések ivóvízellátásának klíma-sérülékenysége a klíma adatokból levezetett kitettségi indexek, az ivóvízbázisok érzékenységi kategóriái, valamint a települések alkalmazkodó-képességét jellemző paraméterekből levezetett komplex alkalmazkodóképesség-index alapján került meghatározásra. Az alkalmazkodóképesség meghatározása során az ivóvízellátás infrastrukturális tényezőit, valamint a települések társadalmi-gazdasági jellemzőit egyaránt figyelembe vették. A fenti indexeken kívül, a felszín alatti vízszint-megfigyelőkutak idősorai, illetve a felszín alatti víztestek vízháztartási modellezési eredményei alapján figyelembe vették a felszín alatti vizek víztermelés általi igénybevételét is.

27. ábra: Települések ivóvízellátásának sérülékenysége az ALADIN-Climate (bal) és a RegCM (jobb) modell adatai alapján a 2021-2050 közötti időszakban, a DMRV működési területén

Forrás: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat alapján Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer

A vízbázisok klíma-sérülékenysége az ALADIN, valamint a RegCM klímamodellek eredményei alapján készült el a 2021-2050 közötti időszakra vonatkozóan. A 27. ábra szemlélteti, hogy mindkét modell esetében már a 2021-2050 közötti időszakban is jelentkeznek különböző mértékben sérülékeny területek. Az egyes modelleredmények alapján számított sérülékenység eredmények között csak minimális eltérések mutatkoznak. Legsérülékenyebbnek azok a települések tekinthetők, amelyek ivóvízellátását a klímaváltozás hatásaival szemben érzékeny vízadók szolgálják ki, illetve ahol kedvezőtlen az adott települések alkalmazkodóképessége. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy a mintaterületen a legjelentősebb sérülékenységgel az Ipoly-mente egyes települései rendelkeznek.

A fenti vizsgálat eredménye alapján látható, hogy a települések ivóvízellátásának sérülékenysége jelentős eltéréseket mutathat akár egy kisebb területen belül is, ezért kiemelten fontos a sérülékenységvizsgálat egész országra történő kiterjesztése a többi regionális vízi közmű szolgáltató bevonásával, a kitettségi, az érzékenységi, a vízbázis-igénybevételi és az alkalmazkodási elemzések részletes elvégzésével. A térségi fejlesztések során ezek alapján figyelembe kell venni a vízbázisok klíma-érzékenységét, valamint a sérülékenység mértékét szintén meghatározó társadalmi-gazdasági tényezőket. Az ivóvízellátás infrastrukturális fejlesztéseinek tervezése során alapvető fontosságú, hogy mely térségekben jelenthetnek problémát a jövőben az éghajlatváltozás hatásai. Törekedni kell olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek az alkalmazkodóképesség javításával csökkentik az egyes térségek ivóvízellátásának sérülékenységét.

IV.5.7. Az éghajlati sérülékenységvizsgálatokkal kapcsolatos specifikus célkitűzések, ajánlások

A II.3.5. fejezetben bemutatott magyarországi éghajlatpolitika specifikus célkitűzései közül a 2. célkitűzés vonatkoztatható az éghajlati sérülékenységvizsgálatra. E vizsgálatoknak a NATéR értékelési keretrendszerébe kell illeszkedniük, lehetővé téve, hogy az éghajlatváltozás térségi szempontjai és az éghajlatváltozás káros hatásaival szembeni intézkedések a területfejlesztési, környezetügyi és egyéb érintett ágazati stratégiákba, helyi fenntarthatósági programokba beépüljenek, és az eltérő adottságú és veszélyeztetettségű térségek egyedi alkalmazkodási intézkedéseket dolgozhassanak ki. Mindezek figyelembevételével az éghajlati sérülékenység területi vizsgálatának keretei között a következő beavatkozási területek jelölhetők ki:

a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer fenntartása, továbbfejlesztése.

a területi sérülékenységvizsgálatokat, helyi alkalmazkodási stratégiákat megalapozó - az éghajlatváltozás kiváltó okaival, folyamataival és hatásaival kapcsolatos - kutatások támogatása.

az éghajlati sérülékenységvizsgálatokkal kapcsolatos módszertani háttér, indikátorok és adatbázisok fejlesztése.

A sérülékenységvizsgálat rendszeres elvégzése, azok eredményei elősegíthetik, hogy az eltérő adottságú és veszélyeztetettségű járások és egyéb térségek egyedi, a megelőzést és az alkalmazkodóképességet is magukba foglaló intézkedéseket dolgozhassanak ki. Ennek érdekében különböző teendők azonosíthatók, melyeket az alábbi keretes rész taglal.

Intézkedések az éghajlati sérülékenységvizsgálat továbbfejlesztéséhez
1. Tovább kell fejleszteni a sérülékenységvizsgálat adatmodelljét és információs modelljét, továbbá biztosítani kell, hogy a különböző érdekelt társadalmi csoportok szabályozott módon juthassanak hozzá a hatásvizsgálatok eredményeihez.
2. El kell végezni a sérülékenységvizsgálat alapját képező éghajlati kitettségi mutatók pontosítását, az új regionális klímamodellek futtatását, a járási szinten várható változásokat jobban leírni képes - akár 10 km-es horizontális felbontású - eredmények előállítását.
3. Szükséges a Duna vízgyűjtőjét lefedő és a regionális klímamodellekkel együttműködő hidrológiai modellek kifejlesztése, amely alapján a jövőben vizsgálható a nagy- és kisvízfolyásokra egyaránt hatással lévő éghajlati csapadékesemények és az azokból következő árhullámok, illetve a belvizek valószínűsége és hatása. A modellnek alkalmasnak kell lennie a vízhiány, a hidrológiai aszály vizsgálatára is.
4. Ki kell terjeszteni a vizsgálatokat az egyes nemzetgazdasági szempontból fontos hazai gazdasági ágazatok sérülékenységvizsgálatának módszertani fejlesztésére és a szükséges adatok előállíthatóságának feltérképezésére.
5. Tovább kell fejleszteni a NATéR-t, amely biztosítja a jövőbeni vizsgálatokhoz szükséges adatok és információk rendszerezett gyűjtését és feldolgozását, a klímamodell outputok megfelelő adatainak on-line rendszerbe integrálását, valamint a komplex mutatók informatikailag támogatott, egyszerűsített előállítását és lekérdezését, és az eredmények megjelenítését valamint a módszertani fejlesztések informatikai alapjainak megteremtését.
6. A 2014-20-as fejlesztési programok és pénzügyi támogatások klímapolitikai és zöldgazdaság-fejlesztési teljesítményének mérésére és monitorozására ki kell dolgozni egy, az eddigieknél szélesebb indikátorkészlettel bíró, és az éghajlati sérülékenységvizsgálat eredményeit is integráló klímapolitikai és fejlesztéspolitikai monitoring rendszert.
7. Kiemelt feladat az éghajlatváltozási kockázatkezeléssel összefüggő K+F+I feladatok azonosítása és ellátása, ezáltal ezek regionális, városi éghajlatvédelmi és adaptációs stratégiákba történő beépítése.

IV.6. Az alkalmazkodással és a felkészüléssel kapcsolatos küldetés és célok meghatározása

IV.6.1. A Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia küldetése

Mint a II.3.3. fejezet tartalmazza, a NÉS-2 alkalmazkodási jövőképe szerint hazánk az éghajlatváltozás valószínűsíthető következményeit tekintve Európa egyik legsérülékenyebb országa. Az éghajlatváltozás várható magyarországi hatásainak, természeti és társadalmi-gazdasági következményeinek elhárítása érdekében az alkalmazkodás és a felkészülés teendői - elsősorban a vízgazdálkodás, a mezőgazdasági termésbiztonság, valamint a természeti értékeink és az emberi egészség megóvása terén - már rövid távon beépülnek a szakpolitikai tervezésbe és a gazdasági döntéshozatalba.

Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia küldetése
A NAS küldetése az éghajlati változásokra rugalmasan reagáló, a kockázatokat megelőző és a károkat minimalizáló, élhető Magyarország természeti, valamint társadalmi-gazdasági feltételeinek biztosítása; innovatív, a fenntartható fejlődést támogató stratégiai keretrendszer révén.

IV.6.2. Az alkalmazkodás és felkészülés specifikus céljai

A II.3.5. fejezetben bemutatott magyarországi éghajlatpolitika specifikus célkitűzései közül a 2., 3. és 4. célkitűzés vonatkoztatható a NAS-ra. Az alkalmazkodás általában nem elszigetelt jelenség, hanem társadalmi, politikai és területi szinteken is együttműködést igénylő folyamat. Egyrészt integrálódnia szükséges a különböző szakpolitikákba, másrészt a változások térbeli különbözőségei miatt fontos a térségi adottságok, jellemzők és folyamatok figyelembe vétele, továbbá az adott problémával szembenéző érintettek és az állami, kormányzati és önkormányzati szervek együttműködése is alapvető a hatékony megvalósítás érdekében. Mindezek figyelembevételével - az adaptációra vonatkozó specifikus célkitűzések alapján - a NAS a következő beavatkozási területeket tűzi ki:

A természetes és természetközeli ökoszisztémák megőrzése és a degradált ökoszisztémák helyreállítása a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.

A természeti erőforrások készleteinek és minőségének megőrzése, illetve tartamos hasznosítása a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében.

Sérülékeny térségek alkalmazkodási lehetőségeinek feltárása, térség-specifikus alkalmazkodási stratégiai dokumentumok kidolgozása és integrálása a térségi fejlesztési tervekbe.

Sérülékeny ágazatok (többek között a mező- és erdőgazdálkodás, a turizmus, az energetika, a közlekedés, az épületszektor, a telekommunikáció, a hírközlési rendszerek) rugalmas és innovatív alkalmazkodásának megvalósítása, valamint ágazat-specifikus alkalmazkodási stratégiai dokumentumok kidolgozása és integrálása az ágazati tervezésbe.

Növekvő kockázatok kezelésére való felkészülés elősegítése, és az alkalmazkodás megvalósítása kiemelt nemzetstratégiai jelentőségű horizontális területeken (többek között katasztrófavédelem, kritikus infrastruktúra a vízgazdálkodás és a vidékfejlesztés területein).

A klímaváltozás várható társadalmi hatásainak mérséklése és a társadalom alkalmazkodóképességének javítása, az alkalmazkodási lehetőségek a társadalom által történő megismertetésének elősegítése.

Kutatások, innovációk támogatása, a tudományos kutatási eredmények közzététele.

IV.7. Az alkalmazkodás eszközrendszere: a hazai hatásokra való felkészüléssel kapcsolatos kiemelt ágazati cselekvési irányok és feladatok

Az alkalmazkodás potenciális eszköztára, a cselekvési irányok rendszerezési lehetősége igen széles skálán mozog. Egy konkrét adaptációs eszközhalmaz heterogén csoportot alkot. Alappilléreit a humán erőforrások, a tudatosság fejlesztése, a tradicionális gazdálkodási módok tapasztalatainak alkalmazása, a technológiai és műszaki innovációk, a menedzsment eszközök megfelelő kiválasztása és a külső szabályozási környezetnek való megfelelés adják. Mindezek feltételezik a szükséges információk közvetlen és közvetett módon történő áramlását, a horizontális és vertikális integrációt térségi és országos szinten, valamint az egyéni alkalmazkodási tevékenységnek egy nagyobb, közösségi rendszerbe való bekapcsolását.

Kiemelendő, hogy néhány esetben az alkalmazkodás és a kibocsátás-szabályozás céljai, az azok elérésére irányuló konkrét intézkedések, illetve ezen intézkedések közvetett hatásai összefüggnek egymással. Ez különösen érvényes a mezőgazdaságra és az erdőgazdálkodásra, valamint korlátozottabb mértékben az energiagazdálkodásra.

IV.7.1. Emberi egészség

A klímaváltozás hatásainak eredményeként számos új kockázat - így különösen egészségügyi kockázat - jelentkezik életünkben, amelyekre célszerű felkészülni. Szükség van arra, hogy az emberi egészég szempontjai számos szakpolitika, ezen belül a klímapolitika válaszlépései között is megjelenjenek. A klímaváltozás humán-egészségügyi hatásainak bemutatásával a IV.4.1. fejezet foglalkozik. Az éghajlati alkalmazkodás emberi egészséggel kapcsolatos feladatait kiemelten a Nemzeti Környezetvédelmi Program tartalmazza. Az NKP végrehajtása során célszerű a következő cselekvési irányok figyelembevétele:

RÖVID TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

A nagyobb létszámú csoportokat ellátó (szociális, oktatási) intézmények kötelezése a hőhullámok kezelésére irányuló „intézkedési terv” összeállítására, ahhoz központi szempontrendszer kidolgozása.

A beltéri és kültéri munkahelyeken a munkafeltételeket hatékonyan szabályozó előírások bevezetése annak érdekében, hogy a növekvő hőmérséklet ne veszélyeztesse az egészséget.

Kiemelten fontos a kullancsok, lepkeszúnyogok és más állati hordozók (ún. vektorok) esetében az elterjedtség kontrollálása, a fertőzöttség monitorozása, vírushordozás arányának nyomon követése, felügyeleti rendszer kiépítése.

Környezet-egészségügyi védelem és a betegségek felügyeleti rendszerének fejlesztése, klíma-egészségügyi hálózat (tovább)fejlesztése a „minimál-szerkezetek” elve alapján, azaz a meglévő rendszeren a minimálisan szükséges és elégséges módosítások végrehajtásával történjen. Célszerű a Fővárosban már működő Klíma-egészségügyi Hálózatot országosan kiterjeszteni. Fel kell készülni a klímaváltozással és változékonysággal kapcsolatos vészhelyzetekre és a gyors közegészségügyi válaszadásra. Standardizált korai figyelmeztető rendszereket kell kialakítani, javítani kell a sürgősségi betegellátás feltételeit, különös tekintettel a katasztrófahelyzetekre.

A tudatosság növelése, oktatás és figyelemfelkeltés keretén belül szükséges az egészségügyi és szociális személyzet szakirányú képzése, a klíma-egészségügyi ismeretek oktatása a különböző szintű oktatási intézményekben. Javasolt a lakosság klíma-egészségügyi tudatosságának növelése a média bevonásával, oktatási segédanyagok elkészítésével. A lehetséges veszélyekről a lakosságot rendszeresen tájékoztatni kell átfogó kampányok szervezése révén, a civil szervezetek, az egyházak és az önkormányzatok bevonásával.

Az egészségügy szereplőivel meg kell osztani a „legjobb gyakorlatokat”, kutatási eredményeket, adatokat, információkat, technológiákat és eszközöket az éghajlatváltozással, a környezettel és az egészséggel kapcsolatosan. Szükséges az egészségügyi szektor ellátása információval, eszközökkel és tanácsokkal, a WHO oktatóanyagai és a hazai tapasztalatok alapján.

KÖZÉPTÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

Az élelmezésbiztonsági intézkedéseket ki kell terjeszteni a klímaváltozás közvetett hatásainak kivédésére. Biztosítani kell a környezeti, szociális és gazdasági szempontból fenntartható élelmiszertermelést és kereskedelmet, az élelmezésbiztonságot. Ennek érdekében rendszeresen felül kell vizsgálni a vonatkozó jogszabályokat, szigorúan ellenőrizve ezek betartását, biztosítva ehhez a megfelelő intézményi hátteret.

Egészségügyi ellátórendszerek megerősítése abból a célból, hogy fel tudjanak készülni a klímaváltozásból eredő veszélyekre, különös tekintettel az extrém időjárási helyzetekre. A közegészségügy belső szervezeti és működési rendszerének felülvizsgálata szükséges az éghajlati alkalmazkodás követelményeinek átfogó integrálása érdekében. Az épületek hőszigetelésének, hűtésének modernizálásával az egészségügyi intézmények átalakítása a sikeres adaptáció érdekében.

A védekezésben a megelőzés (megelőző felkészülés) szerepének fokozatos növelése, majd túlsúlyra juttatása a beavatkozás (mentés, betegellátás, rehabilitáció) tevékenységéhez képest.

Felül kell vizsgálni a kiegészítő oltások bevezetésének lehetőségét és az oltási gyakorlatot, a védőoltóanyag-gyártás gyors alkalmazkodóképességének új, molekuláris genetikai módszerekkel való fejlesztési opcióját.

A klímaváltozásból fakadó valamennyi már ma és a jövőben hazánkban fellépő emberi megbetegedés számbavétele, jellemzőik feltárása, valamint sérülékenységük folytán az érintettek teljes - várhatóan bővülő - körének elérése a megelőző intézkedésekkel.

A kórokozók terjesztésében szerepet játszó állatfajok elterjedtségének felmérése; a terjedés lassítására, a hordozók létszámának lehetséges gyérítésére és a járványok helyhez kötésére irányuló módszerek kidolgozása.

HOSSZÚ TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

A ténylegesen bekövetkező klímamódosulások figyelembevételével az éghajlatváltozás, mint peremfeltétel teljes körű integrálása az emberi és társadalmi erőforrásokkal kapcsolatos szakpolitikákba.

IV.7.2. Vízgazdálkodás

Az éghajlatváltozás nagy hatással van vizeinkre, a várható hatásokat a IV.3.1. fejezet ismerteti. Az éghajlatváltozás jelentős feladatokat ró a vízgazdálkodás minden szakterületére. A kihívás nagysága az éghajlatváltozás és hatásainak komplexitásából és bizonytalanságából adódik. A vízgazdálkodás számára nem csak az éghajlatváltozás hatásai jelentenek kihívást, hanem attól függetlenül jelentkező nem éghajlati hatások - illetve azok kölcsönhatásai - is. Az éghajlatváltozás így növekvő kockázatot jelent a vízgazdálkodás számára. A kockázat mértéke bizonytalan, függ a bekövetkezés valószínűségétől és súlyosságától. Az elővigyázatosság elvét szem előtt tartva az igen súlyos következményekkel járó hatásokhoz alkalmazkodni akkor is indokolt lehet, ha a bekövetkezés valószínűsége alacsony. Az alkalmazkodás csökkenti a kockázatot, általa a sérülékenység kivédhető vagy minimálisra szorítható. Az alkalmazkodási törekvések megkezdését nem szabad halogatni, mivel a hatások rövid távon is érzékelhetőek, kedvezőtlen éghajlati forgatókönyvek esetében számottevőek lehetnek, továbbá az alkalmazkodás időigényes, különösen az intézkedéseknek az érdekeltekkel történő széleskörű, társadalmi megvitatása esetén.

Az éghajlati alkalmazkodás vízgazdálkodással kapcsolatos részletes feladatait a vizek integrált kezelésével és védelmével kapcsolatos koncepciókban, országos és regionális programokban, tervekben (pl. vízgyűjtő-gazdálkodási és árvízkockázati tervekben és a Kvassay Jenő Terv - Nemzeti Vízstratégia végrehajtási keretrendszerében) célszerű részletesen meghatározni, a következő cselekvési irányok (prioritások) figyelembevételével:

RÖVID TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- Szükséges a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Program folytatása. Minden kialakítandó tározóterületen biztosítani kell a rendszeres, sekélyvízi elöntéshez igazodó ártéri tájgazdálkodási rendszerek kialakításának és az állandó tározásnak a vízgazdálkodási, illetve támogatási feltételeit. A gazdálkodókat képzéssel, szaktanácsadással, szemléletformálással kell segíteni a fenntartható, közösségi tájhasználat kialakításában.

- A kockázatmegelőző vízkárelhárítás elvének érvényesítésének keretében szükséges az árvízi védekezés és a területhasználat integrált tervezése és szabályozása, a kockázati térképezés felhasználásával. Fontos a differenciált biztonság érvényesítése melletti tervezés, a MÁSZ értékeinek folyamatos újraértékelése a környezeti változások nyomon követésével összhangban.

- A Víz Keretirányelvből adódó feladatok ütemes végrehajtása szükséges vizeink jó minőségi és mennyiségi állapotba hozatala érdekében. Kapcsolódó feladat a Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek VKI-ban előírt 6 évenkénti rendszeres felülvizsgálata és igazítása a változó éghajlati feltételekhez.

- A gyors vízelvezetésen alapuló vízrendezési gyakorlat helyett a vízvisszatartó vízrendezés kialakítása ösztönzendő. Ezzel párhuzamosan a területi, települési, természetvédelmi, mezőgazdasági, vízgazdálkodási tervezés integrációjával egy fenntartható területhasználat kialakításának megkezdése, mintaterületeinek mihamarabbi kialakítása javasolt. Széles körű társadalmi párbeszédet kell kezdeményezni a fenntartható területhasználat és vízgazdálkodás elveiről és gyakorlati megvalósításáról. Feladat a társadalom és a víz viszonyának javítása.

- A talajvíz szintjét befolyásoló vízfolyások kezelése során fontos a medermélyítés (csatornák) és medermélyülés (folyók) talajvízszint-csökkentő hatását elkerülő megoldások előnyben részesítése, beleértve a ma már indokolatlan, a vizet a területről elvezető csatornák felszámolását. Kapcsolódó feladat a gyors vízelvezetési kényszerek megszüntetése.

- Javasolt a területhasználatok felülvizsgálata a változó ökológiai és éghajlati feltételek szempontjából. Rendszeresen vízjárta, belvizes tulajdonságai miatt mezőgazdasági szempontból gazdaságtalanul hasznosítható területek művelésének megszűntetése, illetve adottságaiknak megfelelő hasznosítása (vizes élőhelyek kialakítása), természetközeli vízpótlási rendszerek kialakítása, kistáji vízkörforgások rehabilitációja, erdők, vizes élőhelyek fokozott szerephez juttatása a vizek megtartásában.

- Ártéri tájgazdálkodási mintaterületek kialakítása javasolt az erre alkalmas területeken, különös tekintettel az aszállyal, belvízzel, illetve árvízzel veszélyeztetett területekre.

- Az alkalmazkodás fontos eszköze a víztakarékos öntözési technológiák elterjesztése, ami a mezőgazdaság feladata. Az öntözési igények várható növekedése miatt a meglévő vízszolgáltató rendszert fenntartani, indokolt esetben fejleszteni szükséges, amennyiben az öntözés negatív környezeti hatásai elkerülhetők és megvalósítása gazdaságos. Kiemelten fontos a vízszolgáltató rendszerben a természetvédelmi szempontok integrációja.

- Csökkenteni szükséges a hirtelen lezúduló esőzések hatásaiból eredő vízminőségi kockázatot. Gyors ütemben kell terjeszteni a kisléptékű, természetközeli szennyvíztisztítás rendszereit azokon a területeken, ahol a nagykapacitású rendszerek és a csatornázás kiépítése, üzemeltetése ésszerűtlen.

- A belterületi vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés kezelése a hirtelen lezúduló esőzések hatásainak csökkentése érdekében elengedhetetlen. Ennek keretében települési csapadékvíz-gazdálkodás rendszerek kialakítása, a csapadék biztonságos összegyűjtése, visszatartása és hasznosítása ösztönzendő.

- A vízkészletek hatékony felhasználásának ösztönzése egyrészt az igénygazdálkodás eszközeivel, másrészt gazdasági eszközökkel, megfelelő vízárpolitika kialakításával lehetséges. Fontos a helyi érdekeltek bevonása a vízfolyások, csatornák fenntartásába.

- A víztakarékos vízhasználatok lehetőségeinek feltárása, elterjesztése mellett fontos a kevésbé vízigényes technológiák kutatása, fejlesztése (innováció). Szükséges a vízpazarlás megszűntetése és a háztartáson belül keletkező szürkevíz újrahasználatának ösztönzése. Csökkenő vízkészletek és növekvő vízigények mellett kell a vízkészlet-vízigény egyensúlyt biztosítani, az ehhez kapcsolódó megoldási lehetőségek, illetve a jogi és gazdasági keretrendszer feltárása, kialakítása szükséges ^* . A vízvisszatartásra ösztönző szervezeti, érdekeltségi és árképzési rendszer alkalmazása mind a területi, mind a települési vízgazdálkodásban ^*  javasolt.

- A vízjárásban, a hidrológiai adottságokban várható hatások sokoldalú, e hatások kölcsönös kapcsolatait is feltáró részletesebb elemzések készítése szükséges, különös tekintettel az éghajlatváltozás forgatókönyveire.

- Fontos felkészülési feladat a szélsőséges árvizek növekvő gyakoriságának és az árvízszintek emelkedési okainak feltárása, a kockázati térképezés. Hegy- és dombvidéki területeken árvízi és záportározók kialakítási lehetőségeinek és a tározók árvizekre gyakorolt várható hatásának vizsgálata szükséges. A dombvidéki vízfolyások környezet és természetvédelmi célú rehabilitációjának tervezése is kiemelt szempont.

- A települési vízgazdálkodás (ivóvízkezelés, szennyvíztisztítás technológiái) kapcsán feladat ezek éghajlati érzékenységének, továbbá a szennyvíztisztítással szemben támasztott fokozott igényeknek a feltárása, tartalék vízbázisok kijelölése, a települési szintű árvízi kockázat térképezése.

- Éghajlati forgatókönyvenként az adaptációs intézkedések lehetséges alternatíváinak, megvalósíthatóságuknak, költségeiknek a feltárása szükséges, beazonosítva hogy az alkalmazkodás elmaradása vagy elhalasztása milyen hátrányokkal járhat adott térségben, melyek a nem-cselekvés következményei, veszteségei. Azon intézkedések feltárása javasolt, amelyeket nem éghajlati szempontok is indokolnak (vízigény-szabályozás, környezetterhelés csökkentése) és amelyek az éghajlathoz való adaptációt is jól szolgálják.

- Indikátor- és monitoring-rendszer kialakítása és fejlesztése szükséges, amivel nyomon követhetők az éghajlatváltozás vízjárási, vízminőségi és vízgazdálkodási hatásai, és amely segítheti a döntéshozókat az éghajlatváltozásból eredő feladatok megalapozottabb és reálisabb megítélésében, döntéseik meghozatalában.

- Aszálykezelési terv kidolgozása javasolt, ennek keretében korai (aszály-) figyelmeztető rendszerek kialakítása lehetséges az indikátor és monitoring rendszerre alapozva.

- Az alkalmazkodási eljárások számbavétele, a jó gyakorlat példáinak bemutatása kapcsán kiemelten fontos a hasznosítható vízkészletek növelésére és a vízminőség javítására szolgáló eljárások számbavétele.

- Azon adaptációs eljárások feltárása szükséges, amelyek egyszerre szolgálhatnak az éghajlati és nem éghajlati hatások adaptációs válaszául, amelyeket nem-éghajlati szempontok is indokolnak, és amelyek akkor is hasznosak, ha az éghajlat változása nem, vagy nem az előre jelzettek szerint következne be. Ilyen eljárások ismerete nagyobb támogatást és biztonságot adhat a döntéshozóknak az éghajlatváltozásra adandó adaptációs válaszok tervezésére és végrehajtására hozott döntéseiknél.

- Két- és többoldalú nemzetközi együttműködések kialakítása javasolt az éghajlatváltozás esetén változó, hasznosítható vízkészletek megosztására.

KÖZÉPTÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- Vízvisszatartó vízrendezési gyakorlat teljes körű bevezetése vízgazdálkodásunkban. Kistáji vízkörforgási rendszerek helyreállítása.

- Ártéri tájgazdálkodási mintaterületek, mélyárterek reaktiválási programjának kiterjesztése.

- Területhasználatok igazítása a változó ökológiai és éghajlati feltételekhez.

- A vizekkel szemben támasztott igények várható változásainak előrejelzése. Az igény-menedzsment szabályozási feltételeinek átalakítása a „növekvő igények-szűkülő készletek” problémájának kezelésére, a hosszú távú fenntarthatóságra tekintettel.

- A VKI előírásainak megfelelően vizeink jó mennyiségi és minőségi állapotba hozatala 2027-ig és a jó állapot fenntartási feltételeinek megteremtése. A területi tervezési, természetvédelmi, mezőgazdasági, vízgazdálkodási tervezés teljes körű integrációjával egy fenntartható, az éghajlathoz alkalmazkodó területhasználat kialakítása.

HOSSZÚ TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- A ténylegesen bekövetkező klímamódosulások figyelembevételével az éghajlatváltozáshoz igazodó vízgazdálkodás, mint peremfeltétel teljes körű integrálása a hazai vízügyi szabályozásba, továbbá a nemzetközi együttműködésekbe és a külpolitikába (két- és többoldalú nemzetközi együttműködés az éghajlatváltozás esetén megváltozó mértékben hasznosítható vízkészletek megosztására).

IV.7.3. Katasztrófavédelem, biztonságpolitika

A kutatók, a szakértők és a szakpolitikusok megállapították, hogy az éghajlatváltozás nemzetbiztonsági tényező, és akár domináns faktora is lehet a XXI. század biztonsági fenyegetéseinek. A katasztrófavédelem - mint rendvédelmi szerv - ellátja a napról-napra felmerülő veszélyhelyzetek kezelésére irányuló védelmi feladatokat, azonban az új kihívásokra való reagálás - mint pl. a globális klíma-migráció megjelenése -többletfeladatot jelent. Az éghajlati alkalmazkodás katasztrófavédelemmel kapcsolatos részletes feladatait a Nemzeti Katasztrófavédelmi Stratégiában és annak végrehajtási keretrendszerében célszerű részletesen meghatározni, a következő cselekvési irányok figyelembevételével:

RÖVID TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- A Kárpát-medence időjárásának fokozódó változékonysága és a kialakuló szélsőséges klíma közvetlen és közvetett hatásai miatt fokozni kell a kormányzati szervek (korai) előrejelző, nyomon követő képességeit, a probléma természete és jellemzői megértése érdekében be kell vonni a szakmai és tudományos szervezeteket a téma kutatásába, továbbá meg kell kezdeni a társadalom tájékoztatását és meg kell szervezni a lakosság felkészítését, védelmét.

- A gyakoribbá váló betegségek, fertőzések, járványok kezelése, visszaszorítása érdekében ki kell alakítani a közegészségügyi, rendészeti, bel- és nemzetbiztonsági együttműködés operatív kereteit.

- A szélsőséges időjárási események (hőhullámok, viharok, havazás, ónos eső) idején előforduló közlekedési tömegbalesetek, országos közlekedési dugók, energiaellátási problémák kezelésének, elhárításának érdekében integrált és operatív polgári védelmi, közlekedés-biztonsági, energetikai összefogást kell létrehozni.

- A kiemelt nemzetbiztonsági jelentőségű épületek, intézmények klímabiztos kialakítása, a vízellátás- és energiabiztonságuk megerősítése szükséges.

- A természeti veszélytípusok kockázatainak tervszerű és rendszeres értékelése javasolt a katasztrófavédelem felkészülési tevékenységének megalapozása érdekében.

- Védelmi rendszerek közös kialakítása és összehangolása terén a szomszédos országokkal való együttműködés elmélyítése kiemelt hangsúlyt kell kapjon.

- Felkészülés a globális klíma-migrációra, az éghajlati okokból hazájukat tömegesen elhagyó menekültek megjelenésére, a kihívás politikai, illetve rendészeti, bevándorlási kezeléséhez szükséges komplex kormányzati, belügyi, külügyi intézkedésék kialakítására.

KÖZÉPTÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- A katasztrófavédelem, a belbiztonság és a honvédelem ismereteinek, képességeinek és eszközeinek erősítése a fokozódó környezeti kockázatok hatékony kezelése és a megfelelő felkészülés, alkalmazkodás érdekében.

- A települések, a kritikus infrastruktúrák, valamint a mezőgazdasági, erdő-, vad-, és halgazdálkodási területek komplex (infrastrukturális, közlekedési, vidékfejlesztési, belügyi szempontú) védelmének kialakítása.

- Az éghajlatváltozás Kárpát-medence demográfiai folyamataira, a belső vándorlás megjelenésére való hatásainak vizsgálata.

HOSSZÚ TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- A ténylegesen bekövetkező klímamódosulások figyelembevételével az éghajlatváltozás, mint peremfeltétel teljes körű integrálása a nemzetbiztonsági politikákba.

- Felkészülés a természeti erőforrások, különösen az ivóvíz és termőföld feletti ellenőrzés érdekében indított direkt, vagy indirekt gazdasági, politikai, vagy akár fegyveres támadás megelőzésére és elhárítására.

IV.7.4. Mezőgazdaság, vidékfejlesztés

Az éghajlatváltozás várható hatásaira adható válaszok vizsgálata a magyar mezőgazdaságban abból a koncepcióból indul ki, hogy a mezőgazdaság kényszerű paradigmaváltás előtt áll. A globalizáció káros hazai hatásainak enyhítése, a létalapjainkat romboló mezőgazdasági módszerek kiváltása fenntartható gazdálkodással, valamint a vidéki térségeink elnéptelenedésének, pusztulásának megállítása mellett sürgető feladat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás is. A klímaváltozás várható mezőgazdasági hatásait a IV.4.2. fejezet mutatja be. A termőhelyi adottságokhoz igazodó, fenntartható gazdálkodási rendszerek kímélik a természeti erőforrásokat, nem terhelik túl a környezetet, víz- és ráfordítás-takarékosak, tudásigényesek, gazdaságilag fenntarthatóak hosszabb távon is, csökkentik a talajból a légkörbe kerülő szén-dioxidot és metánt, akadályozzák az eróziót, energiatakarékosak, ezért kidolgozásuk és terjesztésük az alkalmazkodási stratégia egyik nagyon jelentős eleme. Egy ilyen rendszer létrehozása, illetve továbbfejlesztése mai mezőgazdaságunk, illetve a vidék életét meghatározó gazdasági, társadalmi folyamatok mélyszerkezeti átalakítását feltételezi. Ennek kereteit - ideértve az éghajlati alkalmazkodással kapcsolatos feladatokat is - a Nemzeti Vidékstratégia határozza meg. A végrehajtásnál a következő cselekvési irányokat célszerű figyelembe venni:

RÖVID TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- Olyan terület- és tájhasználat kialakítása szükséges, amely hozzájárul az időjárási szélsőségek hatásainak csökkentéséhez, illetve az azokhoz való alkalmazkodáshoz. A termelést a változó éghajlati, ökológiai feltételekhez kell igazítani.

- A mezőgazdasági alkalmazkodással összefüggően a vízigények kielégítésének fokozódó nehézségei kapcsán az országos ivó- és öntözővíz-igények körültekintő felmérése, tervezése, szabályozása szükséges.

- A természetes csapadék talajba jutásának, tározásának, hasznosulásának elősegítése kiemelt fontosságú. Az arra alkalmas mezőgazdasági terülteken ezen igényhez igazodva a megfelelő talajlazítás alkalmazása javasolt. Mély fekvésű, belvizes, vízjárásos, kötött talajú területeken a talajlazító használata, a területhasználat-váltás és az ilyen helyeken spontán összegyűlő víz megtartása jelenthet megoldást.

- A vízhiányos, aszállyal veszélyeztetett területeken a természetközeli vízpótlás (árvízi víztöbblet tározása, ártéri tájgazdálkodási rendszerek) kialakítása és az öntözés kiváltására is alkalmas természetes alternatívák (ártéri gazdálkodás, fokgazdálkodás, bakhátas művelés) elterjesztése kulcsfontosságú. Növekvő szerephez juthatnak a kevésbé vízigényes, időjárási szélsőségekre kevésbé érzékeny kultúrák. A leginkább érintett területeken (a Duna-Tisza közén, a Dél-Alföldön) a vízvisszatartás és a folyamatos növénytakarás biztosítása, vizes élőhelyek visszaállítása szükséges. A rendszeresen vízhiányos, aszályos területeken a vízigényes kultúrákat más hasznosítással kell felváltani.

- Az élelmiszerek és az öntözővíz árának emelkedése miatt öntözés csak a magas hozzáadott értéket előállító kultúrák esetén gazdaságos, ezért felül kell vizsgálni a meglévő öntözőrendszerek állapotát, újak telepítése pedig ott mérlegelhető, ahol ez gazdaságilag indokolható. Az ilyen területeken környezetvédelmi szempontból fenntartható, víztakarékos öntözőrendszerek telepítése kezdeményezhető a táj ökológiai vízszükségletére valamint egyéb ipari, lakossági vízigények kielégítésére is tekintettel.

- Alkalmazkodó talajműveléssel, vízgazdálkodással és tájba illő növényi kultúrák termesztésével elérhető a talaj elszikesedésének megelőzése.

- A savanyodásra hajlamos területeken a megfelelő kultúrák kialakításával, illetve célszerű gazdálkodással a talajsavanyodás kialakulása megelőzhető. Az eredendően savanyú területeken megfelelő növények termesztésével, alkalmazkodó talajműveléssel és trágyázással elkerülhető a további talajromlás.

- Az alkalmazkodás technikai-technológiai átalakulásának stratégiai lépései a talajműveléshez, a gépesítéshez kapcsolódnak a műveletek számának csökkentése, összevonása, elhagyása, anyag- és energiatakarékos gépek, precíziós agrotechnikák alkalmazása révén. A termelési, tevékenységi szerkezet rugalmasságának, többoldalúságának fokozása és újabb tevékenységek bevonása, az extrém időjárás okozta károk elviselését segíti, de egyúttal a piaci kereslethez való igazodást is előmozdítja. A több lábon állás a kiegyensúlyozottabb és jövedelmezőbb gazdálkodás feltétele is. Az aszálykárok elkerülését szolgáló információs rendszert javasolt kiépíteni a NATéR rendszerhez kapcsolódóan. Fontos a meteorológiai információk, előrejelzések, riasztások rendszerének és a gazdálkodókhoz való eljuttatásának fejlesztése.

- A NATéR keretében szükséges elvégezni a természetföldrajzi információkon alapuló járási szintű talajminőség-változás prognózist, valamint meg kell határozni az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás elősegítése érdekében a szükséges talajvédelmi intézkedéseket.

- A Komplex Mezőgazdasági Kockázatértékelési Rendszer (MKR) továbbfejlesztése az éghajlatváltozás okozta mezőgazdasági károk értékelése érdekében; az MKR-ből és a NATéR-ból származó eredmények integrációjának lehetőségének megteremtésével.

- A meglévő szaktanácsadói hálózat felkészítése az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások kezelésére; szaktanácsadók képzése annak érdekében, hogy segíteni tudják a felkészülést, védekezést, a károk rendezését.

KÖZÉPTÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- A vízpótlás tartalékait fejleszteni kell, ennek eszközei lehetnek: többcélú víztározók létesítése; a tógazdaságok bővítése; árapasztó tározók vízpótlási, tájgazdálkodási célú hasznosítása; a rendszeres árvízi elöntéssel érintett és a nyári gátakkal védett területek szakszerű hasznosítása a szántóművelés visszaszorításával, a gyep-, illetve erdőgazdálkodás kiterjesztésével, a fokgazdálkodás felelevenítésével és vizes élőhelyek létrehozásával.

- A különböző gazdálkodási módok és szervezeti formák (korszerű technika, technológia vs. hagyományos tudás- és tájismeret-alapú gazdálkodás) egymás mellett élése, és a hozzájuk szükséges infrastruktúra és intézményrendszer párhuzamos jelenléte révén a váratlan változásokhoz való gyors alkalmazkodás lehetőségeinek erősítése.

- A biológiai alapok fejlesztése, a kutatás támogatása kulcsfontosságú annak érdekében, hogy újabb szárazságtűrő, illetve a szélsőséges hatásokat jobban tűrő fajták kerüljenek a termelésbe. Különös figyelmet kell fordítani az őshonos, régen honosult tájfajtáink lehetőség szerinti újra termesztésbe vonására, amihez a génbankjaink adnak alapot. Az ültetvényeknél megnő a termőhelyi kitettség helyes megválasztásának a szerepe.

- A megtermelt termékek és termények, együttesen a biomassza stratégiai szerepe is változik az alkalmazkodás során. Cél egyrészt, hogy minimális legyen a képződött hulladék mennyisége, másrészt, hogy minél nagyobb rész kerüljön vissza a szerves anyagok körforgalmába, a talajba, illetve lehetőség szerint teljes körűen hasznosuljon a megtermelt szerves anyag. A termények előállítása és felhasználása során elérendő, hogy minél kevesebb szén-dioxid, metán és más káros anyag kerüljön a légkörbe, a sokoldalú hasznosításon belül pedig növekedjen a megújuló energiatermelés, mindenekelőtt a biogáz-termelés, valamint a különféle helyi hasznosítású energia-előállítás.

- A tőkehiányos gazdálkodás, illetve a táji adottságokat gyakran figyelmen kívül hagyó termelési szerkezet (melynek fenntartását részben a támogatási rendszer is ösztönzi) a mezőgazdasági károk bekövetkezése esetén sokszor túlzott terheket ró a gazdálkodókra, a kártérítést fizető biztosítókra, illetve az államra. Az időjárási szélsőségek fokozódásával a károk bekövetkezésének valószínűsége nőni fog. Az alkalmazkodási stratégiának ezért nélkülözhetetlen eleme a biztosítás, amely többszereplős, preventív, megelőzésre és öngondoskodásra ösztönző kell, hogy legyen. Fontos a mezőgazdasági biztosítási rendszer új alapokra helyezése, összehangolása a támogatási rendszer nyújtotta gazdasági impulzusokkal. Ki kell emelni, hogy a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény ^*  hatálybalépésével ez a folyamat elindult.

- Az alkalmazkodást segítheti a precíziós gazdálkodás rendszerbe illesztése, amely GPS segítségével csökkenti a ráfordításokat, mérsékeli a környezet terhelését.

- Az ökológiai gazdálkodás, mint a jelenleg legfenntarthatóbb gazdálkodási rendszer fejlesztésének és területi kiterjesztésének magas prioritást kell adni az agrár- és vidékpolitikában.

- Intenzívebbé kell tenni az agroökológiai potenciálban rejlő alkalmazkodást segítő lehetőségek vizsgálatát.

- Az állatfajták nemesítése során a teljesítmény és a minőség mellett célszerű hangsúlyt fektetni a klímaváltozás hatásaihoz alkalmazkodó fajtákra.

- A termőföld végleges, más célú hasznosításának visszaszorítása a talajok nyelő kapacitásának megőrzése, valamint a mikroklimatikus hatások érdekében.

HOSSZÚ TÁVÚ CSELEKVÉSI IRÁNYOK

- A helyi termelés - helyi feldolgozás - helyi fogyasztás integrált rendszereinek kiterjesztése.