Időállapot: közlönyállapot (2022.VII.25.)

2022. évi XXI. törvény - a honvédelmi adatkezelésekről 2/5. oldal

a) a miniszter, a minisztérium államtitkára, közigazgatási államtitkára, helyettes államtitkára, valamint az MH PK,

b) fellebbezés esetén az alárendeltjei vonatkozásában az állományilletékes parancsnok, a munkáltatói jogkör gyakorló,

c) a miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében ellenőrzést végző honvédelmi szervezet,

d) a honvédelmi szervezetek jogi képviseletét ellátó honvédelmi szervezet,

e) a szolgálati, illetve a szakmai elöljárói ellenőrzéseket végrehajtó honvédelmi szervezet.

(2) Kártérítés vagy kártalanítás megállapítása esetén a pénzügyi feladatok végrehajtása céljából adatközlés történik a pénzügyi nyilvántartás részére.

(3) A kártérítési felelősség körében meg nem térülő károk leírása érdekében a kártérítési eljárás lezárását követően adatközlés történik

a) a pénzügyi rendezés végrehajtása céljából a pénzügyi nyilvántartás részére,

b) a logisztikai feladatok végrehajtása céljából a logisztikai nyilvántartás részére.

29. Kiképzési nyilvántartás

64. § (1) Kiképzési nyilvántartásban kell kezelni a kiképzés, a fizikai állapotfelmérés és a Honvéd Testalkati Program végrehajtása, értékelése céljából a kiképzésben érintett kiképzéssel összefüggő (3) bekezdésben, valamint a fizikai állapotfelmérés és a Honvéd Testalkati Program (4) bekezdésben meghatározott adatait.

(2) A kiképzési nyilvántartást a kiképzést végrehajtó honvédelmi szervezet, a kiképzésben részesült személy vonatkozásában munkáltatói jogkört gyakorló honvédelmi szervezet, valamint a Honvédség kiképzési szakfeladatokat irányító és ellenőrző szervezete kezeli.

(3) A honvédelmi szervezetek az érintettnek a következő kiképzéssel összefüggő adatait kezelik:

a) családi és utónév,

b) anyja születési neve,

c) rendfokozat,

d) szolgálati beosztás,

e) születési hely, idő, és

f) a kiképzési rendezvény megnevezése, tárgya és értékelése.

(4) A honvédelmi szervezetek az érintettnek a következő fizikai állapotfelméréssel és a Honvéd Testalkati Programmal összefüggő adatait kezelik:

a) családi és utónév,

b) anyja születési neve,

c) születési év, hónap, nap,

d) rendfokozat,

e) az érintett honvédelmi szervezetének megnevezése,

f) szolgálati beosztás,

g) nem,

h) állománykategória,

i) miniszteri rendeletben meghatározott életkor és korcsoport,

j) a Honvéd Testalkati Követelményhez, illetve a Honvéd Testalkati Programhoz tartozó, miniszteri rendeletben meghatározott testalkati adatok,

k) a fizikai állapotfelmérés végrehajtásának ideje,

l) a végrehajtott felmérési számok megnevezése és a végrehajtás eredménye, és

m) a végrehajtott felmérés összpontszáma és értékelése.

(5) A kiképzési nyilvántartásban kezelt adatokat a hatáskörébe tartozó feladatainak ellátása céljából megismeri

a) az érintett szervezetszerű parancsnoka, szolgálati elöljárója, az MH vezénylő zászlósa,

b) az érintett kiképzéséért felelős honvédelmi szervezet,

c) a honvédelmi szervezet személyügyi szerve,

d) a Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve és

e) a Honvédség központi személyügyi szerve.

(6) A teljesítményértékelés végrehajtása céljából, az ahhoz szükséges adatok tekintetében adatközlés történik a személyügyi nyilvántartás részére.

(7) A kiképzési nyilvántartásban kezelt adatokat személyhez kötötten a kiképzési nyilvántartást vezető (2) bekezdés szerinti honvédelmi szervezet a katonai szolgálat felső korhatárának betöltéséig kezeli.

30. Kiértesítéssel kapcsolatos nyilvántartás

65. § (1) A honvédelmi szervezet kiértesíthetőség céljából kezeli a honvédelmi szervezetnél szolgálatot teljesítő, munkát végző személyi állomány kiértesítésére és kiértesíthetőségére vonatkozó adatait, valamint más honvédelmi szervezetnél szolgálatot teljesítő, munkát végző személyi állomány kiértesítésére és kiértesíthetőségére vonatkozó adatait, ha részükre a szolgálatteljesítés, munkavégzés helyeként az adott honvédelmi szervezet kerül meghatározásra.

(2) Belső szabályozóban létrehozott készenléti szolgálatban több honvédelmi szervezet állományából szolgálatot teljesítő, munkát végző személyi állomány kiértesítésére és kiértesíthetőségére vonatkozó adatokat a kiértesítési kötelezettséggel rendelkező honvédelmi szervezet kezeli.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyi állomány tagjáról az adatkezelő a következő adatokat kezeli:

a) név, rendfokozat, beosztás,

b) lakcím, telefonszám, valamint

c) a jelenlétre, illetve távollétre vonatkozó adatok, különösen jelen, szolgálatban, vezényelve, szolgálati úton, egészségügyi, illetve betegszabadságon, kórházban, szabadságon, pihenőnapon, engedély nélkül távol, egyéb okból távol.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott honvédelmi szervezet személyi állományának tagja a (3) bekezdés szerinti adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul köteles bejelenteni az (1) és (2) bekezdés szerinti honvédelmi szervezetnek. Az adatokat a bejelentést követően a honvédelmi szervezet vezetője által meghatározott rendben azonnal pontosítani kell.

(5) A (3) bekezdésben meghatározott adatokat az adatkezelő az (1) és (2) bekezdés szerinti honvédelmi szervezet személyi állománya tagjának a honvédelmi szervezettel fennálló szolgálati, foglalkoztatási jogviszonyának idejéig, illetve vezénylésének, kirendelésének megszüntetéséig, a munkavégzés helyének megváltozásáig kezeli.

(6) A (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti adatok csak a kiértesítés céljából használhatók fel.

(7) A rangidős nemzeti képviselő kiértesíthetőség céljából kezeli a külföldi katonai szolgálatot teljesítő, külföldi munkát végző személyi állomány kiértesítésére és kiértesíthetőségére vonatkozó, (3) bekezdés szerinti adatait. A (4)–(5) bekezdés rendelkezéseit e bekezdés vonatkozásában alkalmazni kell.

31. Szakállomány nyilvántartása

66. § (1) A szakmai irányítási, felelősi vagy vezetői jogkörrel rendelkező honvédelmi szervezet kapcsolattartás, szakmai továbbképzések megszervezése és végrehajtása, továbbá a beosztásba helyezéshez, feladatellátáshoz szükséges eljárások lefolytatása, koordinálása céljából a szakmai irányítási jogkör alá tartozó szakállományról nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza az érintett

a) családi és utónevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, honvéd esetén rendfokozatát,

b) beosztását munkakörét vagy feladatkörét,

c) telefonszámát, elektronikus levélcímét,

d) szakmai végzettségét, képzettségét,

e) minősített adatokhoz való hozzáférése szintjét, továbbá

f) tekintetében annak a honvédelmi szervezetnek a megnevezését, amelynek állományába tartozik.

(3) Az adatkezelés az érintett beosztásában, munkakörében, feladatkörében történő szolgálatteljesítésének, munkavégzésének megszüntetéséig tart.

32. A honvédségi járművek igénybevételével összefüggő nyilvántartások

67. § (1) A honvédségi gépjárművek, személygépjárművek, járművek (a továbbiakban együtt: honvédségi járművek) országhatáron belül, országhatáron kívül történő szolgálati feladat végrehajtása, valamint a lakás és a szolgálati hely közötti utazás érdekében történő igénybevételének biztosítása és elszámolása, a magáncélú igénybevétel biztosítása, a balesetben részes honvédségi járművekkel összefüggő vizsgálatok lefolytatása céljából szükséges adatokat az érintett állományilletékes honvédelmi szervezete és a 70–74. § szerinti honvédelmi szervezetek kezelik.

(2) Az adatkezelő a 70–74. §-ban meghatározott adatokat, továbbá az ezeket tartalmazó iratokat a személyi állomány tagja jogviszonyának megszűnéséig vagy megszüntetéséig, pénzügyi elszámolással érintett adatok esetében a követelés elévüléséig kezeli.

68. § (1) A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, országhatáron belül, szolgálati feladat ellátásával összefüggő használat esetén, a gépkocsivezető beosztású gépjárművezetőről, annak igénybevétele esetén a gépjárművezető állományilletékes honvédelmi szervezete a következő adatokat kezeli:

a) családi és utónév,

b) állománycsoport, honvéd esetén rendfokozat,

c) a jogviszonyát igazoló igazolvány adatai,

d) a vezetői engedély érvényességi kategóriája, száma, érvényessége,

e) érvényes gépjármű menetlevél adatai,

f) érvényes személyi menetlevél adatai.

(2) A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, országhatáron belül, szolgálati feladat ellátásával összefüggő használat esetén, honvédségi jármű vezetésére jogosult, nem gépkocsivezető beosztású gépjárművezető igénybevétel esetén a gépjárművezető állományilletékes honvédelmi szervezete az a)–g) pontban, a közlekedésbiztonsági feladatokat ellátó honvédségi szervezetek pedig a g) pontban meghatározott adatot kezelik:

a) családi és utónév,

b) állománycsoport, rendfokozat,

c) szolgálati, munkáltatói igazolványa adatai,

d) vezetői engedélye érvényességi kategóriája, száma, érvényessége,

e) érvényes gépjármű menetlevél adatai,

f) érvényes személyi menetlevél adatai,

g) honvédségi járművek vezetésére jogosító igazolvány adatai.

(3) A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, országhatáron belül, szolgálati feladat ellátásával összefüggő használat esetén, a honvédségi jármű utasként történő igénybevétele esetén a honvédségi jármű utasának állományilletékes honvédelmi szervezete a következő adatokat kezeli:

a) családi és utónév,

b) állománycsoport, honvéd esetén rendfokozat,

c) jogviszonyát igazoló igazolvány adatai,

d) érvényes személyi menetlevél adatai.

69. § A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, a honvédségi járművek országhatáron kívül, szolgálati feladatok végrehajtása érdekében történő igénybevétele esetén, valamint az igénybevételhez szükséges igazolás kiállításához az utazást elrendelő honvédelmi szervezet az a)–d) pont szerinti, míg a honvédségi jármű tulajdonosaként bejegyzett honvédelmi szervezet az a)–e) pont szerinti következő adatokat kezeli:

a) 68. §-ban meghatározott adatok,

b) utazást elrendelő határozat, parancs száma,

c) gépjármű parancsnok neve, rendfokozat, úti okmány száma,

d) gépjármű vezető családi és utóneve, honvéd esetén rendfokozat, úti okmány száma,

e) kiutazó csoport vezetőjének neve, honvéd esetén rendfokozat, úti okmány száma.

70. § A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, a honvédségi járművek országhatáron belül, lakás és munkahely közötti utazás érdekében történő igénybevétel esetén, az engedély kiállítása és a honvédségi jármű, a lakás és a szolgálati hely közötti használatra vonatkozó szerződés megkötése céljából a közlekedésbiztonsági feladatokat ellátó honvédelmi szervezetek a következő adatokat kezelik:

a) alanyi jogon történő igénybevétel esetén:

aa) a jogosult családi és utóneve,

ab) a jogosult állománycsoportja, rendfokozata, beosztása, és

ac) a jogosultságot megalapozó kinevezési okirat, határozat száma,

b) egyedi engedély alapján történő igénybevétel esetén:

ba) a jogosult családi és utóneve,

bb) a jogosult állománycsoportja, honvéd esetén rendfokozata, beosztása, és

bc) egyedi engedély kiadása iránti kérelemben szereplő, a kérelem megalapozottságát alátámasztó adatok.

71. § A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, országhatáron belül, magáncélú igénybevétel során a személyi állomány tagja vonatkozásában a honvédségi járművet üzemeltető honvédelmi szervezet vagy az érintett állományilletékes honvédelmi szervezete, nyugállományú igénybe vevő esetén a honvédségi járművet biztosító honvédelmi szervezet a következő adatokat kezeli:

a) igénybe vevő családi és utónév,

b) állománycsoport, honvéd esetén rendfokozat,

c) igénybevétel célja.

72. § (1) A 67. § (1) bekezdésében meghatározott célból, a közúti közlekedési balesetben részes honvédségi járművekkel összefüggő vizsgálatok lefolytatása érdekében az illetékes baleseti helyszínelő és balesetvizsgáló tevékenységet ellátó honvédelmi szervezet a 68. §-ban meghatározott adatokon túl a következő adatokat kezeli:

a) gépjármű vezetője vonatkozásában

aa) beosztása,

ab) felelőssége ténye,

ac) megsértett szabályozó megnevezése,

ad) vezetői engedélye száma, érvényességi ideje,

ae) ittasság esetén annak foka,

af) sérülés esetén annak súlyossága,

ag) becsült anyagi kár nagysága, és

ah) a baleset leírása;

b) a gépjármű utasa vonatkozásában

ba) sérülés esetén annak súlyossága, és

bb) a baleset leírása.

(2) A honvédségi járművek igénybevétele során bekövetkezett események kivizsgálása céljából az érintett honvédségi jármű vezetője, utasa szerinti állományilletékes honvédelmi szervezet, az illetékes baleseti helyszínelő szolgálat és a balesetvizsgáló tevékenységet ellátó honvédelmi szervezet a 68. §-ban meghatározott adatokon túl a következő adatokat kezeli:

a) gépjármű vezetője vonatkozásában

aa) vezetői engedélye érvényességi kategóriája,

ab) szakképesítése,

ac) korábbi gépjármű balesete ténye, száma,

ad) felelősségével kapcsolatos megállapítások,

ae) vizsgálóbizottság megállapításai,

b) a gépjármű utasa vonatkozásában

ba) sérülés esetén annak súlyossága,

bb) baleset leírása.

73. § A katonai gépjárműbaleseti helyszínelő feladatokat ellátók vonatkozásában, annak végrehajtásához szükséges katonai gépjárműbaleseti helyszínelő igazolás kiadása céljából a katonai gépjárműbaleseti helyszínelő igazolások elkészítésével és kiadásával kapcsolatos feladatokat ellátó honvédelmi szervezet a következő adatokat kezeli:

a) családi és utónév,

b) honvéd esetén rendfokozat,

c) jogviszonyát igazoló igazolvány szám,

d) arcképmás,

e) katonai gépjárműbaleseti helyszínelő tanfolyam eredményes elvégzését igazoló okirat száma.

74. § A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötelezettség alól mentesített honvédségi járművek kártörténeti nyilvántartása vezetése és napra készen tartása céljából a balesetet okozó honvédségi gépjármű vezetője vonatkozásában a tulajdonosként bejegyzett honvédelmi szervezet a következő adatokat kezeli:

a) családi és utónév,

b) honvéd esetén rendfokozat,

c) felelősségre vonatkozó adatok,

d) kártérítés fizetésére való kötelezés ténye, kártérítés nagysága.

33. Lakhatási támogatások nyilvántartása

75. § (1) A lakhatás-támogatási szervek nyilvántartják valamennyi lakhatási támogatás vonatkozásában a támogatásban részesülő és részesült személyek, továbbá – a támogatások egyes típusai esetében – az igénylők 24. melléklet szerinti adatait.

(2) Az adatok nyilvántartásának célja:

a) az igénylők lakhatási támogatásokra vonatkozó jogosultságának vizsgálata és – az igény teljesíthetősége esetén – a jogosultság igazolása, vagy intézkedés a támogatás biztosítása iránt,

b) a lakhatási támogatásban részesülő személyek támogatásra vonatkozó jogosultságának felülvizsgálata,

c) pénzbeli támogatás esetén a támogatás összegének módosítása,

d) a támogatásban részesülő személyek jogosultságának elvesztése esetén a támogatási alapjogviszony megszüntetése, vagy megszűnésének megállapítása,

e) jogvitás helyzetekben a minisztérium rendelkezési jogának igazolásához szükséges okiratok biztosítása az állami vagyon megóvása érdekében,

f) az igénylőkről és támogatásban részesült személyekről a lakhatási támogatásokkal összefüggő ügyintézéshez és jelentéstételekhez szükséges adatszolgáltatás biztosítása,

(3) A lakhatás-támogatási szervek az ügyintézésük során hozzájuk benyújtott, továbbá a hatásköreik gyakorlása során keletkezett iratokat az ügyintézés lezárulását követő 50 évig kezelik.

34. A regenerálódási és rekreációs szolgáltatásokkal kapcsolatos nyilvántartás

76. § (1) A rekreációs, regenerálódási, különleges regenerálódási, kondicionális-kiképzési, külföldi üdültetéssel és külföldiek üdültetésével, valamint a katonai kiképzéssel és oktatással kapcsolatos szolgáltatások (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: rekreációs szolgáltatások) nyilvántartásában a rekreációs szolgáltatások igénybevételének rendjét szabályozó, jogszabályban meghatározott, a rekreációs szolgáltatásokat ténylegesen igénybe vevő, vagy igénybe venni szándékozó személy 25. melléklet szerinti adatait a szolgáltatást nyújtó, a rekreációs szolgáltatásokkal kapcsolatos koordinációs, valamint orvosszakmai, illetve adminisztratív feladatok végrehajtására kijelölt honvédelmi szervezetek kezelik.

(2) A koordinációs, orvosszakmai, illetve adminisztratív feladatok végrehajtására kijelölt honvédelmi szervezetek adatkezelésének célja:

a) a rekreációs szolgáltatásokat igénybe venni szándékozó igénylők nyilvántartásba vétele,

b) az igénylő igényjogosultságának megállapítása, ellenőrzése,

c) az igénylő családtagja családtagi, illetve nem igényjogosult hozzátartozói minőségének megállapítása, ellenőrzése.

(3) A rekreációs szolgáltatásokat koordináló honvédelmi szervezet adatkezelésének célja:

a) a rekreációs szolgáltatásokat igénybe venni szándékozó igénylők nyilvántartásba vétele belföldi és külföldi üdülés esetén,

b) az igénylő igényjogosultságát bizonyító igazolások ellenőrzése belföldi és külföldi üdülés esetén,

c) az adatok feldolgozása és rögzítése a Honvédség szálláshely-nyilvántartó programjában,

d) igények visszaigazolása, beutaló kiállítása belföldi és külföldi üdülés esetén,

e) százalékos mértékű kedvezményes térítési díj megfizetésének megállapítása belföldi üdülés esetén az állományilletékes pénzügyi referatúra adatlapon történő igazolása alapján,

f) harmadik és további gyermek utáni térítési díj megállapítása, belföldi üdülés esetén a visszamondott férőhelyek feltöltése a pótigények alapján, a megüresedett férőhelyek függvényében belföldi és külföldi üdülés esetén,

g) igénybe nem vett szolgáltatás teljes vagy csökkentett összegben történő megfizetésének, illetve visszafizetésének elbírálása.

(4) A regenerálódást segítő és rekreációt végző és a Honvédség regenerálódást és kiképzést végző honvédelmi szervezete adatkezelésének célja:

a) igények visszaigazolása, beutaló, számla kiállítása,

b) speciális elhelyezési és étkezési igények kielégítése,

c) százalékos mértékű kedvezményes térítési díj megfizetésének megállapítása az állományilletékes pénzügyi referatúra adatlapon történő igazolása alapján,

d) harmadik és további gyermek utáni térítési díj megállapítása,

e) igénybe nem vett szolgáltatás teljes vagy csökkentett összegben történő megfizetésének, illetve visszafizetésének elbírálása,

f) a rekreációs szolgáltatások igénybevételének nyilvántartása,

g) a regenerálódást segítő és rekreációt végző honvédelmi szervezet tevékenysége során határozott időtartamú szerződés megkötése lakókocsi, lakóautó Honvéd Kemping területén történő tárolásához.

(5) A 25. mellékletben foglalt adatokat az adatkezelő a könyvviteli elszámolást követő 8. év december 31-ig kezeli.

35. Logisztikai nyilvántartás

77. § (1) A bizonylati fegyelem megszilárdítása, az állami tulajdon védelme, az anyagi felelősök, valamint a személyi állomány anyagi elszámoltathatósága céljából a logisztikai nyilvántartásban kell kezelni a személyi állomány következő adatait:

a) családi és utónév,

b) születési hely, idő,

c) anyja születési neve,

d) munkahely megnevezése, székhelye, elérhetősége,

e) személyügyi törzsszám,

f) Central Personnel kód, rövidítve CP-kód,

g) kártérítéssel kapcsolatos adatok.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok a személyügyi és a kártérítési nyilvántartásból kerülnek átvételre.

(3) Az adatokat a Honvédség központi logisztikai ellátó szervezetei, valamint a honvédelmi szervezetek kezelik.

(4) A logisztikai nyilvántartásban szereplő adatokat az adatkezelő a szolgálati, foglalkoztatási jogviszony megszűnéséig vagy megszüntetését követő ötödik év december 31-ig kezeli.

36. Veterán nyilvántartás

78. § (1) A Honvédség felsőszintű vezetéséért felelős honvédelmi szervezet a jogállás odaítélésének előkészítése, elbírálása, nyilvántartása, a jogállásra való jogosultság és annak megszűnésének megállapítása, valamint kapcsolattartás céljából kezeli az érintettek (2) bekezdésben meghatározott adatait.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célból az adatkezelő az érintettek következő adatait kezeli:

1. családi és utónév, születési név,

2. születési hely, idő,

3. anyja születési neve,

4. személyi azonosító,

5. lakóhely, tartózkodási hely, levelezési cím, vezetékes és mobiltelefonszám, elektronikus elérhetőség,

6. értesítendő személy neve, címe, vezetékes és mobiltelefonszáma, elektronikus elérhetősége,

7. adóazonosító jel, Társadalombiztosítási Azonosító Jel,

8. büntetlen előéletre vonatkozó adat,

9. elhalálozás ténye, és az ezt alátámasztó halotti anyakönyvi kivonat másolata,

10. a szolgálati viszony jellege,

11. a szolgálati viszony kezdete,

12. a szolgálati viszonyra vonatkozó adatok,

13. elért rendfokozat, rendfokozatok,

14. a szolgálat során elért címek,

15. betöltött beosztás, beosztások, szolgálatteljesítés szerinti helyőrségek,

16. kitüntetések, egyéb elismerések,

17. külföldi szolgálatteljesítésekre vonatkozó adatok,

18. harci cselekményben való részvételre, és annak során tanúsított kiemelkedő helytállásra, valamint sebesülésre vonatkozó adatok,

19. a szolgálati viszony megszűnésének jellege, oka, ideje,

20. a veterán jogállásról való döntés.

(3) A (2) bekezdés szerinti adatokat

a) a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezete az irattári nyilvántartásból,

b) az érintett honvédelmi szervezete az érintett jogviszonyának megszűnésekor, megszüntetésekor vagy

c) az érintett, ha részt kíván venni az eljárásban, továbbítja az (1) bekezdésben meghatározott adatkezelő részére.

(4) A (3) bekezdés a) pontja esetén

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő szervtől kapcsolattartás céljából a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezete adatot igényelhet,

b) az adatkezelő részére megküldött adatok akkor használhatók fel, ha az érintett részt kíván venni az eljárásban.

(5) Az érintett honvédelmi szervezete a (2) bekezdés szerinti adatokat a (3) bekezdés b) pontja szerint abban az esetben továbbítja az adatkezelő részére, ha az érintett részt kíván venni az eljárásban.

(6) A (2) bekezdésben meghatározott adatokat a döntés előkészítése és meghozatala céljából a Grémium titkára és tagjai megismerik.

(7) Ha nem áll rendelkezésre a döntéshez szükséges valamennyi adat, úgy az adatkezelő a (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatkezelőktől további, a (2) bekezdésnek megfelelő adatok továbbítását kérheti.

(8) Az adatkezelő a központi pénzügyi szervezet részére szakterületéhez tartozó feladatainak ellátása céljából továbbítja a (2) bekezdés 1., 3. és 4. pontja szerinti, valamint az 5. pontja szerinti lakóhelyre, tartózkodási helyre, levelezési címre vonatkozó adatokat, a 7. pontja szerinti adóazonosító jelre vonatkozó adatokat, továbbá a 13. pontja szerinti adatok közül az utolsó viselt rendfokozatra vonatkozó és a 20. pontja szerinti adatot.

(9) Az adatkezelő az adatkezelés szükségességét az adatok nyilvántartásban történő rögzítésétől számított 3 évente felülvizsgálja.

37. Az érdekvédelmi nyilvántartás

79. § (1) Az érdekvédelmi nyilvántartásban a Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve kezeli a (3) bekezdés szerinti személyek 21. melléklet szerinti adatait.

(2) Az érdekvédelmi nyilvántartásban kezelt adatokat az adatkezelő a társadalombiztosítási, a szociális és a kegyeleti ellátásra való jogosultság megszűnéséig kezeli.

(3) Az érdekvédelmi nyilvántartásban történő adatkezelés célja

a) a nyugállományú katonának, a honvédségi nyugdíjasnak, a köztársasági elnök által szolgálaton kívüli állományba felvett személynek,

b) a hivatásos, a szerződéses és az önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítéssel, vagy a hadkötelezettség alapján történő katonai szolgálatteljesítéssel összefüggő baleset, betegség, sebesülés miatt társadalombiztosítási, illetve szociális ellátásra jogosultaknak,

c) az állomány elhunyt tagjának, az önkéntes tartalékos szolgálatteljesítéssel vagy a hadkötelezettség alapján történő katonai szolgálatteljesítéssel összefüggésben elhunyt katonának, az elhunyt nyugállományú katonának, az elhunyt honvédségi nyugdíjasnak, az elhunyt kormánytisztviselőnek – ideértve a politikai szolgálati és biztosi jogviszonyban állót is –, az elhunyt kormányzati ügykezelőnek, az elhunyt honvédelmi alkalmazottnak és az elhunyt közalkalmazottnak,

d) az a)–c) pont szerint ellátásra jogosult hozzátartozóinak

társadalombiztosítási, szociális, kegyeleti ellátásai megállapításának és folyósításának biztosítása, elismerés adományozása, valamint az érintetti kör tájékoztatása tájékoztatók és honvédségi kiadványok megküldésével, az érintettek véleményének, álláspontjának kikérése, megismerése, valamint kiemelt eseményekről, különösen évfordulókról, emléknapokról történő megemlékezés köszöntő levelek megküldésével vagy személyes kapcsolattartással.

(4) Az érdekvédelmi nyilvántartás adatait a (2) bekezdés szerinti idő eltelte után megőrzés céljából a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezete kezeli tovább.

(5) Az érdekvédelmi nyilvántartásban kezelt adatokhoz társadalombiztosítási, szociális, kegyeleti ellátás megállapításának és folyósításának, valamint elismerés adományozásának céljából megismeri:

a) miniszter, a minisztérium államtitkára, közigazgatási államtitkára, helyettes államtitkára, valamint az MH PK,

b) a Honvédség központi személyügyi szerve,

c) az állomány érintett tagjait illetően a fegyelmi, rehabilitációs, valamint a szociális ügyben, illetve az elismerés adományozásának előkészítésében eljáró honvédelmi szervezet,

d) a miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében ellenőrzést végző honvédelmi szervezet,

e) a központi pénzügyi szervezet.

(6) A honvédelmi szervezetek jogi képviseletét ellátó szervezet részére, peres ügy esetén, az érdekvédelmi nyilvántartás adataiból az adatkezelő adatot továbbít.

38. Központi irattári nyilvántartás

80. § (1) A központi irattári nyilvántartásban kell tovább kezelni az egyes szakterületek nyilvántartásában kezelt adatokat, az e törvény által meghatározott adatkezelési cél és időtartam megszűnését követően, megőrzés, a szolgálati, foglalkoztatási, illetve az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonnyal kapcsolatos hatósági bizonyítványok kiadása, valamint a tudományos kutatás elősegítése céljából.

(2) A központi irattári nyilvántartás adatait a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezet kezeli.

(3) A központi irattári nyilvántartásban kezelt adatokat megismeri a miniszter, a minisztérium államtitkára, közigazgatási államtitkára, helyettes államtitkára, valamint az MH PK.

(4) A központi irattári nyilvántartásban kezelt személyi anyagokat az adatkezelő a keletkezésüktől számított 75 évig kezeli.

(5) A (3) bekezdéstől eltérően a központi irattári nyilvántartásban kezelt személyi anyagok adatait feladatainak ellátása céljából megismeri:

a) a Honvédség központi személyügyi szerve,

b) a honvédelmi szervezetek jogi képviseletét ellátó honvédelmi szervezet,

c) az érintett társadalombiztosítási, rehabilitációs, hadkiegészítési, érdekvédelmi ügyében eljáró honvédelmi szervezet.

81. § (1) A kiképzett hadkötelesnek nem minősülő személyek esetén a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezet a személyi anyagokat a szolgálati, foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, a katonai szolgálat teljesítésével kapcsolatos hatósági bizonyítványok kiállítása, valamint a tudományos kutatás elősegítése céljából a szolgálati viszony megszűnésétől vagy megszüntetésétől számított ötven évig köteles megőrizni. A megőrzési határidő lejárta előtt a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezet vezetője a katonai szolgálat teljesítésével kapcsolatos hatósági bizonyítványok kiállítása, valamint a tudományos kutatás elősegítése céljára figyelemmel javaslatot tehet a személyi anyagok további őrzésére.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a megőrzési határidő lejártát követően a levéltári törvényben foglalt feladatok végrehajtása céljából – végleges megőrzésre – a hadtörténelmi levéltári feladatokat ellátó honvédelmi szervezet részére át kell adni azok iratait, akik

a) a minisztérium államtitkári, közigazgatási államtitkári, helyettes államtitkári, egység vagy azzal azonos, továbbá annál magasabb szintű parancsnoki, vezetői beosztást láttak el,

b) tábornoki rendfokozatot viseltek,

c) hősi halottnak, vagy a Honvédség halottjának minősülnek,

d) állami díjasok, Kossuth- vagy Széchenyi-díjasok,

e) akadémikusok vagy a tudományok doktori fokozatával rendelkeznek, vagy

f) olimpiai vagy világbajnoki címet szereztek.

39. Beléptetéssel kapcsolatos nyilvántartások

82. § (1) A honvédelmi szervezet elhelyezésére szolgáló objektumba (a továbbiakban: objektum), valamint objektumon belül a belépési jogosultsághoz kötött területre történő be- és kilépés ellenőrzése, a belépő személyek azonosítása, belépési jogosultságaik nyilvántartása, az élet- és vagyonbiztonság, valamint honvédelmi és nemzetbiztonsági érdek, továbbá a minősített adatok védelme céljából a beléptetésért felelős honvédelmi szervezetek a (2) bekezdés szerinti belépőknek az adatait elektronikus beléptetési rendszerben vagy egyéb módon kezelik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beléptetésért felelős honvédelmi szervezet kezeli

a) a belépő személy

aa) – a személyi állomány tagja esetén – családi és utónevét, rendfokozatát, – állandó belépési engedély esetén – arcképmását, a belépési engedélyének számát, valamint a honvédelmi szervezet megnevezését,

ab) – a személyi állományba nem tartozó személy esetén – családi és utónevét – állandó belépési engedély esetén – arcképmását, a belépési engedély számát, valamint az általa képviselt szervezet, szerv, gazdasági társaság megnevezését,

ac) jogviszonyt igazoló igazolványának számát vagy a személyazonosító igazolványának okmányazonosítóját, külföldi személy esetén útlevelének vagy Nemzetközi Katonai Tartózkodási Igazolványának okmányazonosítóját,

ad) adott objektumba való be- és kilépésének időpontját, valamint

b) az adott objektumba gépjárművel történő behajtás esetén a gépjármű forgalmi rendszámát, valamint az azzal történő be- és kihajtás időpontját.

(3) Az adatokat a beléptetésért felelős honvédelmi szervezetek a keletkezésüktől számított 15 évig kezelik.

(4) A beléptető rendszerben rögzített adatot az adatkezelő – az a) és c) pont vonatkozásában az erre irányuló írásos megkeresés alapján – továbbítja

a) az objektumban elkövetett bűncselekmény, szabálysértés, fegyelmi vétség miatt indult eljárásban hivatalos célból történő felhasználás, valamint az érintett jogainak gyakorlása céljából az eljárást lefolytató szervnek,

b) törvényben meghatározott feladatai ellátásához a KNBSZ-nek,

c) a szolgálatteljesítési idő, munkaidő ellenőrizhetősége céljából a miniszter, a minisztérium államtitkára, közigazgatási államtitkára, helyettes államtitkára, valamint az MH PK, továbbá – közvetlen alárendeltjei vonatkozásában – a szolgálati elöljáró vagy a hivatali felettes részére.

83. § (1) Az állandó belépési engedélyek kiadására jogosult honvédelmi szervezet, valamint a szakképző intézmény az állandó belépési engedélyek engedélyezése, kiadása és az érintett azonosítása céljából kezeli

a) az érintett

aa) családi és utónevét, születési nevét, – honvéd esetén – rendfokozatát, jogviszonyának típusát, valamint a foglalkoztató honvédelmi szervezet megnevezését,

ab) születési helyét és idejét, – nem magyar állampolgár esetén – állampolgárságát,

ac) a jogviszonyt igazoló igazolványának számát vagy a személyazonosító igazolványának okmányazonosítóját, külföldi személy esetén útlevelének vagy Nemzetközi Katonai Tartózkodási Igazolványának okmányazonosítóját,

ad) – elektronikus belépési engedély esetén – arcképmását és a belépési engedély számát,

b) – amennyiben az engedélyező nem azonos az állandó belépési engedélyek kiadására jogosult honvédelmi szervezettel – a belépés engedélyezésének tényét,

c) – gépjárművel történő behajtás esetén – a belépésére használt jármű rendszámát és típusát,

d) – a személyi állományba nem tartozó személy esetén – az általa képviselt szervezet, szerv, gazdasági társaság megnevezését,

e) a korlátozott érvényességi ideig engedélyezett jogosultság érvényességi dátumát.

(2) Az ideiglenes belépési engedélyek kiadására jogosult honvédelmi szervezet, valamint a szakképző intézmény az ideiglenes belépési engedélyek engedélyezése, kiadása és az érintett azonosítása céljából kezeli

a) az érintett

aa) családi és utónevét, születési nevét, honvéd esetén rendfokozatát, jogviszonyának típusát, valamint a honvédelmi szervezet megnevezését,

ab) születési helyét és idejét, – nem magyar állampolgár esetén – állampolgárságát,

ac) a jogviszonyt igazoló igazolványának számát vagy a személyazonosító igazolványának okmányazonosítóját, külföldi személy esetén útlevelének vagy Nemzetközi Katonai Tartózkodási Igazolványának okmányazonosítóját és a belépési engedély számát,

ad) lakcímét,

b) az adott objektumban való tartózkodás célját és időtartamát, a személyi állományba nem tartozó személy esetén az általa képviselt szervezet, szerv, gazdasági társaság megnevezését,

c) – amennyiben az engedélyező nem azonos az ideiglenes belépési engedélyek kiadására jogosult honvédelmi szervezettel – a belépés engedélyezésének tényét,

d) – gépjárművel történő behajtás esetén – a belépésére használt jármű rendszámát és típusát,

e) – kíséréssel megvalósuló alkalmi vendégbeléptetés esetén – a kísérő és a vendég fogadására jogosult személy nevét, honvéd esetén rendfokozatát és szervezeti egységét.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatokat az állandó és az ideiglenes belépési engedélyek kiadására jogosult honvédelmi szervezet, valamint a szakképző intézmény az érintett belépési jogosultsága fennállásának megszűnését követő 8 évig kezeli.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben rögzített adatot az adatkezelő továbbítja – az (1) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti arcképmás és az (1) bekezdés b) pontja, a (2) bekezdés a) pont ad) alpontja, valamint a (2) bekezdés c) és e) pontja szerinti adat kivételével – az adott objektumba vagy annak beléptető ponttal elzárt területére történő beléptetésért felelős honvédelmi szervezet vagy annak szervezeti egysége (a továbbiakban együtt: engedélyező honvédelmi szervezet) vezetőjének részére, az adott belépési ponthoz tartozó, belépési joggal rendelkező személyekről, a belépés engedélyezése, illetve az engedélyek indokoltságának felülvizsgálata céljából. Ha egy objektumban vagy azon belül beléptető ponttal elzárt területre a belépést több honvédelmi szervezet is engedélyezheti, – különösen közös elhelyezésben levő honvédelmi szervezetek esetén – úgy a belépés engedélyezéséhez és a belépési engedélyek indokoltságának felülvizsgálatához az adott honvédelmi szervezet személyi állománya, valamint azon személyek adatai továbbíthatók, akik nem a beléptetésért felelős honvédelmi szervezet állományába tartoznak, de a belépésük engedélyezését az adott honvédelmi szervezet vezetője bírálja el.

(5) A (4) bekezdésen túlmenően az adatkezelő továbbítja az (1) és (2) bekezdésben rögzített adatot

a) – az (1) bekezdés a) pont ad) alpontja szerinti arcképmás és az (1) bekezdés b) pontja, valamint a (2) bekezdés a) pont ad) alpontja, c) és e) pontja szerint adat kivételével – az engedélyező honvédelmi szervezet vezetője részére az adott belépési ponthoz tartozó, belépési joggal nem rendelkező személyekről, a belépés engedélyezése céljából, valamint

b) törvényben meghatározott feladatai ellátásához a KNBSZ-nek.

(6) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyes adatokat az érintett honvédelmi szervezete, munkáltatója továbbítja az állandó vagy ideiglenes belépési engedélyek engedélyezése, kiadása és az érintett azonosítása céljából az állandó vagy az ideiglenes belépési engedélyek kiadására jogosult honvédelmi szervezet részére.

(7) Az engedélyező honvédelmi szervezet, amennyiben nem azonos az engedélyezett belépési engedély kiadására jogosult honvédelmi szervezettel, úgy az állandó belépési engedély iránti kérelem engedélyezési eljárása során az (1) bekezdésben meghatározott és a (4) és (5) bekezdés szerinti, ideiglenes belépési engedély iránti kérelem engedélyezési eljárása során a (2) bekezdésben meghatározott és a (4) és (5) bekezdés szerinti személyes adatait kezeli az érintettnek a belépési engedély iránti kérelem elbírálása céljából.

(8) A (7) bekezdés szerinti adatokat az engedélyező honvédelmi szervezet az adat keletkezésétől számított 1 évig kezeli.

(9) Az adatkezelő a (7) bekezdésben meghatározott adatokat tartalmazó engedélyt továbbítja

a) a belépési engedély kiadására jogosult honvédelmi szervezetnek, és

b) törvényben meghatározott feladatai ellátásához a KNBSZ-nek.

40. A képrögzítésre alkalmas elektronikus megfigyelőrendszerrel kapcsolatos nyilvántartás

84. § (1) A honvédelmi szervezet az objektumban képrögzítésre vagy kép- és hangrögzítésre alkalmas elektronikus megfigyelőrendszert telepíthet, amely alkalmazásával az objektumban, valamint annak közvetlen környezetében tartózkodó személyekről felvételt készíthet az élet- és vagyonbiztonság, valamint a minősített adatok védelme érdekében. Az adatokat a kép-, illetve a kép- és hangrögzítésre alkalmas elektronikus megfigyelőrendszert alkalmazó honvédelmi szervezet kezeli. Az objektum őrzését ellátó megbízás alapján az adatokat rögzítheti és tárolhatja, e tekintetben adatfeldolgozónak minősül, az adatfeldolgozás feltételeit szerződés tartalmazza.

(2) A kép-, illetve a kép- és hangrögzítésre alkalmas elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazása esetén jól látható helyen az elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazására utaló figyelemfelhívó jelzést és adatkezelési tájékoztatót kell elhelyezni.

(3) Nem alkalmazható kép-, illetve kép- és hangfelvétel rögzítésére alkalmas elektronikus megfigyelő rendszer olyan helyen, ahol a megfigyelés az emberi méltóságot sérti, különösen öltözőben, mosdóban, illemhelyen, a személyi állomány pihenésére rendelt helyiségekben, illetve betegellátást végző helyiségben.

(4) A rögzített kép-, illetve kép- és hangfelvételt a rögzítéstől számított 30 napig kell tárolni, azt követően haladéktalanul törölni kell.

(5) A (4) bekezdés szerinti időtartamon belül az adatkezelő a rögzített kép-, illetve kép- és hangfelvételt a jogszabályban meghatározott szabálysértési, igazságszolgáltatási és fegyelmi eljárás, büntetőeljárás vagy más hatósági eljárás lefolytatása céljából az előkészítő eljárást folytató szerv, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a fegyelmi ügyben eljáró szerv, az ügyészség, a bíróság, vagy más hatóság, a törvényben meghatározott feladatai ellátása céljából a nemzetbiztonsági szolgálat, valamint az érintett jogainak gyakorlása céljából, az érintett részére továbbítja.

(6) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a kép-, illetve a kép- és hangfelvétel rögzítése érinti, az (5) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatásához kérheti, hogy az adatot annak kezelője az adat továbbításáig ne törölje. A kérelem benyújtására a kép-, illetve a kép- és hangfelvétel rögzítésétől számított 30 napon belül van lehetőség. Bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság vagy más hatóság adatszolgáltatás-kérésére a rögzített kép-, illetve kép- és hangfelvételt haladéktalanul meg kell küldeni. Ha a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül nem kerül sor megkeresésre, a rögzített kép-, illetve kép- és hangfelvételt törölni kell.

41. Zártkörű rendezvényekkel kapcsolatos nyilvántartások

85. § (1) A honvédelmi szervezet zártkörű rendezvény megszervezése, a Honvédség népszerűsítése, illetve honvédelmi érdek érvényesítése céljából a rendezvényen részt vevő érintettek következő adatait kezeli:

a) családi és utónév,

b) születési hely, idő,

c) anyja születési neve,

d) munkahely megnevezése, székhelye, elérhetősége,

e) beosztás, munkakör, elérhetőség,

f) lakcím,

g) személyazonosításra alkalmas okmány típusa, okmányazonosítója, érvényessége,

h) arcképmás és hangfelvétel.

(2) Az adatok – az arcképmás és a hangfelvétel kivételével – a rendezvény lebonyolítását követő legfeljebb 30 napig kell kezelni. Az arcképmás és a hangfelvétel vonatkozásában az adatkezelő 3 évente felülvizsgálja, hogy ezen adatok további kezelése az adatkezelés célja tekintetében szükséges-e.

(3) A Honvédség népszerűsítése céljából az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott adatokat az adatkezelő közzéteszi.

(4) Ha a rendezvény jellege nemzetbiztonsági vagy rendvédelmi érdekből megkívánja, úgy az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az adatkezelő

a) törvényben meghatározott feladatai ellátásához a KNBSZ-nek,

b) bűncselekmények üldözése vagy megelőzése érdekében a hatáskörrel rendelkező szerv részére továbbítja.

42. Katonai rendészeti szolgálattal összefüggő adatkezelések

86. § (1) A katonai rendészeti feladatokat ellátó honvédségi szervezet jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása, az elkövetett bűncselekmény, szabálysértés vagy fegyelmi vétség miatt indítható büntető-, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás lefolytatásához szükséges bizonyíték biztosítása, vagy a rendészeti intézkedés jogszerűségének vizsgálata, illetve az érintett személy jogai gyakorlásának elősegítése céljából kezeli a katonai rendész intézkedésével érintett személy következő adatait:

a) családi és utónév, honvéd esetében állománycsoport, rendfokozat,

b) születési hely, idő,

c) anyja születési neve,

d) jogviszonyt igazoló igazolvány száma, személyazonosító igazolvány okmányazonosítója, vezetői engedély száma, kibocsátásának dátuma, vezetői engedély kategóriája, kategória érvényessége,

e) lakcím,

f) telefonszám,

g) honvédelmi szervezet megnevezése, szolgálati vagy munkahelye,

h) az (5) bekezdés alapján készített képfelvétel, hangfelvétel, kép- és hangfelvétel (a továbbiakban együtt: felvétel).

(2) A katonai rendészeti feladatokat ellátó honvédségi szervezet a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyásának ellenőrzése esetén az (1) bekezdésben meghatározott adatokon túl az ellenőrzés eredményére vonatkozó adatot is kezeli.

(3) A katonai rendészeti feladatokat ellátó honvédségi szervezet az (1) és (2) bekezdésben meghatározott adatokat a katonai rendészeti feladat végrehajtását követő 1 évig kezeli.

(4) A személyi állományba tartozó érintett esetén az adatkezelő az (1) és (2) bekezdés szerinti adatokat az érintett beosztása vagy vezénylés helye szerinti állományilletékes vagy munkáltatói jogköröket gyakorló honvédelmi szervezet vezetője részére továbbítja büntető- vagy szabálysértési eljárás megindítása, illetve fegyelmi eljárás lefolytatása céljából.

(5) A katonai rendészeti feladatokat ellátó honvédségi szervezet a katonai rendészeti intézkedéssel, illetve feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetéről, illetve az intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról felvételt készít.

(6) A felvételen szereplő személyek tájékoztatását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az e § által meghatározott adatkezelés lényeges elemeiről.

(7) A fegyelmi, a szabálysértési vagy a büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából – ha ilyen cselekmény elkövetésére utaló adat vagy információ a (3) bekezdés szerinti időtartamon belül merül fel – a katonai rendészeti feladatokat ellátó honvédségi szervezet az (5) bekezdés alapján rögzített adatok kezelésének határidejét legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthatja. Ha ezen időtartamon belül nem indul olyan fegyelmi, szabálysértési vagy büntetőeljárás, amelyben a felvételek felhasználhatók, az adatokat haladéktalanul törölni kell.

(8) A (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül a rögzített felvételből a jogszabályban meghatározott szabálysértési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, nemzetbiztonsági feladatainak ellátása céljából a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, az előkészítő eljárást folytató szerv, a szabálysértési hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat, a terrorizmust elhárító szerv, nemzetközi jogsegély keretében külföldi hatóság, valamint jogainak gyakorlása érdekében az érintett igényelhet adatot.

(9) A katonai rendészeti feladatokat ellátó honvédségi szervezet a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.

(10) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel rögzítése érinti, a (8) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb cél érdekében kérheti, hogy az adatkezelő az adatot az eljáró bíróság vagy más hatóság megkereséséig ne törölje. A kérelem benyújtására a (3) bekezdésben meghatározott időtartamon belül van lehetőség.

(11) Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a rögzített felvételt haladéktalanul meg kell küldeni. Amennyiben az ilyen adattovábbításra a (3) bekezdésben meghatározott határidőn túl kerülne sor, úgy az adatot az adattovábbításig, de legfeljebb a (3) bekezdésben meghatározott határidőt követő 30 napig nem lehet törölni.

43. Az ösztöndíjakkal kapcsolatos adatkezelések külön szabályai

87. § (1) A Béri Balogh Ádám honvéd kadét ösztöndíj vonatkozásában a kijelölt honvédelmi szervezet az ösztöndíjban részesülők következő adatait kezeli:

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét,

e) adóazonosító jelét,

f) telefonszámát, e-mail-címét, levelezési címét,

g) bankszámlaszámát, a bankszámla tulajdonosának nevét,

h) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét,

i) oktatási intézmény megnevezését, iskola típusát, tanulói státuszát, Honvéd Kadét Program szintjét,

j) tanulmányi átlageredményét és az azt igazoló dokumentumot,

k) honvédelmi nevelést támogató nem tanórai foglalkozás vagy a honvédelmi alapismeretek tantárgy felvételét igazoló dokumentumát, és

l) személyügyi törzsszámát.

(2) Kiskorú ösztöndíjban részesülő esetén, az adatkezelő az (1) bekezdésben meghatározott adatokon túl kezeli a törvényes képviselő

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét.

(3) Az adatkezelő honvédelmi szervezet részére az (1) bekezdés szerinti adatokat a Honvéd Kadét Programban részt vevő partneriskola továbbítja az ösztöndíj megállapítása és kifizetése céljából.

(4) Az ösztöndíj kifizetésével összefüggő feladatokat a pénzügyi szakterület látja el.

(5) Az adatkezelő honvédelmi szervezet az érintett adatai kezelésének szükségességét a Honvéd Kadét Programban részt vevő partneriskola (3) bekezdésben meghatározott adattovábbításától az érintett tanulói jogviszonyának megszűnését vagy megszüntetését követően 3 évente felülvizsgálja.

(6) A Honvéd Kadét Programban részt vevő partneriskola az adatkezelő honvédelmi szervezetet tájékoztatja az érintett tanulói jogviszonyának megszűnéséről vagy megszüntetéséről.

88. § (1) A Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíj vonatkozásában a minisztérium az ösztöndíjra pályázók és az ösztöndíjban részesülők következő adatait kezeli:

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét,

e) telefonszámát, e-mail-címét, levelezési címét,

f) oktatási intézmény megnevezését, tanulói státuszát,

g) tanulmányi igazolását,

h) a honvédelmi alapismeretek tantárgy felvételét igazoló dokumentumot,

i) tanulmányi átlageredményt igazoló bizonyítvány, leckekönyv hitelesített másolatát,

j) hátrányos helyzetet igazoló dokumentum vagy annak hitelesített másolatát,

k) nyertes pályázó esetén

ka) bankszámlaszámát,

kb) adóazonosító jelét,

kc) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét.

(2) Az adatkezelő honvédelmi szervezet részére az (1) bekezdés szerinti adatokat az ösztöndíjra pályázó szolgáltatja.

(3) Az ösztöndíj kifizetésével összefüggő feladatokat a pénzügyi szakterület látja el.

(4) Az adatkezelő honvédelmi szervezet az ösztöndíjra pályázó és az ösztöndíjban részesülő (1) bekezdésben meghatározott adatait

a) nyertes pályázat esetén az ösztöndíj folyósításának megszüntetését követő 3 évig,

b) eredménytelen vagy elutasított pályázat esetén a pályázat elbírálását követő 3 évig kezeli.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a pályázat elbírálása és az ösztöndíj odaítélése céljából megismerik a pályázat elbírálását és az ösztöndíj odaítélést végző bizottság tagjai.

89. § (1) A Mészáros Lázár-ösztöndíj vonatkozásában a Honvédség központi személyügyi szerve és a szerződések megkötésére kijelölt honvédelmi szervezet az ösztöndíjra pályázók és az ösztöndíjban részesülők következő adatait kezeli:

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét,

e) büntetlen előéletre vonatkozó adatát,

f) telefonszámát, e-mail-címét, levelezési címét,

g) oktatási intézmény megnevezését, tanulói státuszát,

h) tanulmányi igazolását,

i) nyertes pályázó esetén

ia) pályaalkalmassági vizsgálat eredményét,

ib) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét,

ic) adóazonosító jelét,

id) bankszámlaszámát.

(2) Az adatkezelő honvédelmi szervezet részére az (1) bekezdés szerinti adatokat az ösztöndíjra pályázó szolgáltatja.

(3) Az ösztöndíj kifizetésével összefüggő feladatokat a pénzügyi szakterület látja el.

(4) A Honvédség központi személyügyi szerve az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a pályázat beérkezésétől azok elbírálásáig kezeli, amelyeket az elbírálást követően továbbít a szerződések megkötésére kijelölt honvédelmi szervezet részére.

(5) A szerződések megkötésére kijelölt honvédelmi szervezet az (1) bekezdésben meghatározott adatokat

a) nyertes pályázat esetén az ösztöndíj folyósításának megszüntetését követő 3 évig,

b) eredménytelen vagy elutasított pályázat esetén az eredménytelen vagy elutasított pályázatokkal kapcsolatos feladatok ellátásáig, de legkésőbb a pályázat elbírálását követő 3 évig

kezeli.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a pályázat elbírálása és az ösztöndíj odaítélése céljából megismerik a pályázat elbírálását és az ösztöndíj odaítélést végző bizottság tagjai.

90. § (1) Az önkéntes tartalékosok ösztöndíja vonatkozásában, a pályázatok kiírására, elbírálására és az ezzel összefüggő kiértesítésre kijelölt honvédelmi szervezet és a szerződések megkötésére kijelölt honvédelmi szervezet az ösztöndíjra pályázók és az ösztöndíjban részesülők következő adatait kezeli:

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét,

e) büntetlen előéletre vonatkozó adatát,

f) telefonszámát, e-mail-címét, levelezési címét,

g) oktatási intézmény megnevezését, tanulói státuszát,

h) tanulmányi igazolását,

i) nyertes pályázó esetén:

ia) pályaalkalmassági vizsgálat eredményét,

ib) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét,

ic) adóazonosító jelét,

id) bankszámlaszámát.

(2) Az adatkezelő honvédelmi szervezet részére az (1) bekezdés szerinti adatokat az ösztöndíjra pályázó szolgáltatja.

(3) Az ösztöndíj kifizetésével összefüggő feladatokat a pénzügyi szakterület látja el.

(4) A pályázatok kiírására, elbírálására és az ezzel összefüggő kiértesítésre kijelölt honvédelmi szervezet az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a pályázat beérkezésétől azok elbírálásáig kezeli, amelyeket az elbírálást követően továbbít a szerződések megkötésére kijelölt honvédelmi szervezet részére.

(5) A szerződések megkötésére kijelölt honvédelmi szervezet az (1) bekezdésben meghatározott adatokat

a) nyertes pályázat esetén az ösztöndíj folyósításának megszüntetését követő 3 évig,

b) eredménytelen vagy elutasított pályázat esetén az eredménytelen vagy elutasított pályázatokkal kapcsolatos feladatok ellátásáig, de legkésőbb a pályázat elbírálását követő 3 évig

kezeli.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a pályázat elbírálása és az ösztöndíj odaítélése céljából megismerik a pályázat elbírálását és az ösztöndíj odaítélését végző bizottság tagjai.

91. § (1) A honvédelmi árvák ösztöndíja vonatkozásában a Honvédség központi személyügyi szerve az ösztöndíjra pályázók és az ösztöndíjban részesülők következő adatait kezeli:

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét,

e) telefonszámát, e-mail-címét, levelezési címét,

f) oktatási intézmény megnevezését, tanulói státuszát,

g) tanulmányi igazolását,

h) az árvaellátást megállapító határozat másolatát,

i) a jogosultság megállapításához szükséges, hatóság által kibocsátott igazolást,

j) nyertes pályázó esetén:

ja) Társadalombiztosítási Azonosító Jelét,

jb) adóazonosító jelét,

jc) bankszámlaszámát.

(2) Kiskorú ösztöndíjban részesülő esetén, az adatkezelő az (1) bekezdésben meghatározott adatokon túl kezeli a törvényes képviselő

a) családi és utónevét, születési nevét,

b) születési helyét és idejét,

c) anyja születési nevét,

d) lakóhelyét,

e) telefonszámát, e-mail-címét, levelezési címét,

f) bankszámlaszámát.

(3) Az adatkezelő honvédelmi szervezet részére az (1)–(2) bekezdés szerinti adatokat az ösztöndíjra pályázó szolgáltatja.

(4) Az ösztöndíj kifizetésével összefüggő feladatokat a pénzügyi szakterület látja el.

(5) Az adatkezelő honvédelmi szervezet az ösztöndíjra pályázó és az ösztöndíjban részesülő (1)–(2) bekezdésben meghatározott adatait

a) nyertes pályázat esetén az ösztöndíj folyósításának megszüntetését követő 3 évig,

b) eredménytelen vagy elutasított pályázat esetén a pályázat elbírálását követő 3 évig kezeli.

44. Katonai rehabilitációs nyilvántartás

92. § (1) A katonai rehabilitációs nyilvántartásban (a továbbiakban: rehabilitációs nyilvántartás) kell kezelni a (4) bekezdés szerinti személy 26. melléklet szerinti adatait.

(2) A 26. melléklet 10. és 11. pontjában foglalt adatok tekintetében közhiteles nyilvántartásnak minősül.

(3) A rehabilitációs nyilvántartás adatait a társadalmi kapcsolattartásért felelős honvédelmi szervezet szerve a társadalombiztosítási, a szociális és a kegyeleti ellátásra való jogosultság megszűnéséig kezeli.

(4) A rehabilitációs nyilvántartásban történő adatkezelés célja a rehabilitált katona részére a katonai rehabilitációt követően, a rehabilitációs határozat alapján társadalombiztosítási, katonai ruházati, szociális, egészségügyi, kegyeleti ellátásai megállapításának és folyósításának biztosítása.

(5) A rehabilitációs nyilvántartásban szereplő adatokat, valamint az azok alapjául szolgáló iratokat a (3) bekezdés szerinti idő eltelte után megőrzésre a Honvédség központi irattározási feladatát ellátó honvédelmi szervezetnek kell átadni.

(6) A rehabilitációs nyilvántartásban kezelt adatokat társadalombiztosítási, szociális, kegyeleti ellátás megállapításának és folyósításának céljából megismeri:

a) a minisztérium államtitkára, közigazgatási államtitkára, helyettes államtitkára, valamint az MH PK,

b) a miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében ellenőrzést végző honvédelmi szervezet.

(7) A nyilvántartás adatai közlésre kerülnek

a) a pénzügyi feladatok ellátása céljából a központi pénzügyi szervezet, és

b) a jogi képviselet ellátása céljából a honvédelmi szervezetek jogi képviseletét ellátó honvédelmi szervezet részére.

45. A Kormány speciális működési feltételeinek biztosításával összefüggő egészségügyi adatkezelés

93. § (1) A Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása érdekében az egészségügyi adatkezelést végző honvédelmi szervezet kezeli az adatkezeléssel érintett személyek (3) bekezdésben megjelölt személyes adatait.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelés célja az érintettek egészségi állapotának előzetes felmérése, az egyéni alkalmasság megállapítása, felkészülés az egészségügyi ellátás megszervezésére és az esetlegesen felmerülő speciális igények biztosítására, valamint az egészségügyi ellátás biztosítása.

(3) Az egészségügyi feladatokat ellátó szakállomány kezeli az érintettek következő adatait:

a) családi és utónév, születési név, nem, születési hely és idő, anyja neve, lakóhely,

b) elérhetőségi adatok,

c) Társadalombiztosítási Azonosító Jel,

d) szomatometriai adatok,

e) testi egészségi és pszichikai állapotra vonatkozó egészségügyi adatok, az alapbetegségre, gyógyszerszedésre, allergiára, speciális étkezési igényre vonatkozó adatok, jelenlegi és korábbi gyógykezelésre, orvosi ellenőrzés tényére és okára, korábbi kórházi vagy szanatóriumi kezelés időpontjára és okára, korábbi műtétre vonatkozó adatok, védőoltás felvételére vonatkozó információk,

f) az egyéni alkalmasság meglétére vagy annak hiányára vonatkozó adatok.

(4) Az egészségügyi adatkezelést végző honvédelmi szervezet felhívása alapján, a (3) bekezdés a)–e) pontjában megjelölt személyes adatok kezelése az érintettek adatszolgáltatásán alapul. Az érintett haladéktalanul köteles jelezni az egészségi állapotában bekövetkező változást az adatkezelő részére.

(5) Az egészségügyi adatkezelést végző honvédelmi szervezet a Kormány speciális működési feltételeinek biztosításával kapcsolatos feladatok megszervezése és végrehajtása céljából az egyéni alkalmasság minősítésének eredményéről tájékoztatja a minisztériumot.

(6) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelés azon érintettek esetében, akik az előzetes állapotfelmérés során egészségileg alkalmatlan minősítést kaptak, az alkalmatlanság megállapítását követő 45 napig, illetve az adatkezelési cél (7) bekezdés szerinti adatpontosítás eredményeként megállapításra kerülő megszűnése esetén az arról való tudomásszerzés napjáig tart. Az alkalmas minősítéssel rendelkező érintettek adatai kezelésének szükségességét legalább háromévente felül kell vizsgálni.

(7) Az egészségügyi adatkezelést végző honvédelmi szervezet a felülvizsgálatot megelőzően és azt követően folyamatosan egyeztetést folytat a minisztériummal, amely adatpontosítás érdekében adatot szolgáltat az érintett személyi állomány körét illetően.

46. A Kormány speciális működési feltételeinek biztosításával összefüggő beléptetéssel és kiértesítéssel kapcsolatos adatkezelések

94. § (1) A Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása érdekében a minisztérium kezeli az adatkezeléssel érintett személyek (2) és (3) bekezdésben megjelölt személyes adatait.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelő a részére meghatározott feladattal kapcsolatos rendszer aktivizálásával, igénybevételével és működésével összefüggésben a belépési jogosultsághoz kötött területre történő be- és kilépés ellenőrzése, a belépő személyek azonosítása, belépési jogosultságaik nyilvántartása, az élet- és vagyonbiztonság, valamint honvédelmi és nemzetbiztonsági érdek, továbbá a minősített adatok védelme céljából, elektronikus beléptetési rendszerben kezeli a belépők következő adatait:

a) családi és utónév, születési név, születési hely, idő, anyja születési neve, lakóhely, személyi biztonsági tanúsítvány száma, és

b) alkalmasság ténye.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adatkezelő a részére meghatározott feladattal összefüggő rendszer tervezésével, aktivizálásával, igénybevételével és működésével összefüggésben, az érintett személyi állomány kiértesíthetősége, valamint az érintettekkel való kapcsolattartás céljából kezeli az érintettek következő adatait:

a) családi és utónév,

b) lakóhely, tartózkodási hely, telefonszám, e-mail-cím,

c) alkalmasság ténye.

95. § (1) A 94. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott

a) adatokat – a 94. § (2) bekezdés b) pontja és (3) bekezdés c) pontja kivételével – az érintett személyi állomány maga szolgáltatja a 94. § (1) bekezdésében meghatározott adatkezelő részére,

b) adatok közül a természetes személyazonosító adatokat az érintett személy munkáltatója is továbbítja az érintett személyi állomány azonosítása érdekében, továbbá az adatokban történő változásról 8 napon belül tájékoztatót küld a 94. § (1) bekezdése szerinti adatkezelő számára,

c) adatokban történt változásról az érintett személyi állomány 8 napon belül a megváltozott adatok megküldésével értesíti a 94. § (1) bekezdése szerinti adatkezelőt.

(2) A 94. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott adatkezelés az érintett személy feladatra történő kijelölésének időtartamáig tart. A kijelölés megszűnéséről vagy megszüntetéséről az érintett személy munkáltatója soron kívül, de legkésőbb 3 napon belül tájékoztatja az adatkezelőt.

(3) Az egészségügyi adatkezelést végző honvédelmi szervezet a Kormány speciális működési feltételeinek biztosításával kapcsolatos feladatok megszervezése és végrehajtása céljából az alkalmasnak minősített érintettekről tájékoztatja a minisztériumot.

(4) Az egészségügyi adatkezelést végző honvédelmi szervezet a személyi állomány egészségügyi felülvizsgálatát megelőzően, és azt követően folyamatosan egyeztetést folytat az adatkezelővel, amely – adatpontosítás céljából – adatot szolgáltat az érintett személyi állomány körét illetően.

47. A honvédelmi célból rögzített biometrikus adatok nyilvántartása

96. § (1) A Honvédség kijelölt erői és a KNBSZ mint közös adatkezelők – a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 39. §-ától eltérően – a Hvt.-ben meghatározott feladatok, így különösen külföldi művelet végrehajtása során ujj- vagy tenyérnyomatot, DNS-mintát, íriszképet, arcképet, kézérhálózatot, hangmintát, egyéni írásképet és egyéni mozgásképet mint biometrikus adatot, illetve az érintett természetes személyazonosító adatait kezelik a biometrikus adatok nyilvántartásában (a továbbiakban: biometrikus nyilvántartás).

(2) A biometrikus nyilvántartásban szereplő adatok kezelésének célja

a) a honvédelmi, nemzetbiztonsági és rendészeti feladat hatékony végrehajtásának támogatása,

b) a Honvédség külföldi katonai szerepvállalásaihoz kötődő műveleti biztonsági feladatok ellátása,